Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-06 / 210. szám
1961. szeptember 6„ szerda NÉPÚJSÁG Korszerűsítik a füzesabonyi állomásépületet Továbbra is nagy ütemben folynak a füzesabonyi állomásépület korszerűsítési munkálatai. Nemrégiben készültek el a MÁV-étterem átalakításával. Gyönyörű világítása és korszerű berendezései máris nagy sikert arattak a vendégek körében. A nagy váróterem átalakítási és festési munkálataival már elkészültek és a hét elején át is adták a forgalomnak. A nagy váróterem átalakításával — mely több száz utazót képes befogadni — eltüntették a füzesabonyi vasútállomás „szégyen-termét. Jelenleg a hatalmas állomásépület piéhtetőit festik, de hamarosan hozzáfognak a várócsarnok festéséhez is. (szigetváry) „Penbritin“ — a penicillin-család legújabb tagja Az angliai Beecham gyógyszergyár laboratóriumában újfajta antibiotikumot állítottak elő, amely „Penbritin” néven kerül forgalomba. Az új gyógyszerrel kapcsolatos kutatómunkák már 1957-ben kezdődtek, amikor a munkatársak felfedezték a penicillin hatóanyagát. Ez óriási lépést jelentett a penicillin-kutatásban. Addig ugyanis csak két penicillin-fajtát tudtak hasznosítani az orvostudományban, s ezeket a penészgomba-kultú- rákból vonták ki. A hatóanyag felfedezésével lehetőség nyílt hogy szinte „mérték után” különféle penicillin-fajtákat állíthassanak elő. A penicillin-család legújabb tagja, a Penbritin jelentősége abban áll, hogy a penicillin- terápiát olyan területekre Is ki lehet terjeszteni, ahol addig más antibiotikumokat használtak. A Penbritin másik előnye, hogy nemcsak körülzárja a fertőzött részt, hanem meg is öli a kórokozókat. Eme tulajdonsága nagy szerepet játszik a tífusz elleni küzdelemben. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy a tífuszbeteg meggyógyult ugyan, de továbbra is bacillushordozó maradt, mert néhány kórokozó befészkelte magát például az epehólyagba. A fertőzés veszélyét csak úgy lehetett megakadályozni, hogy műtéti úton eltávolitották az epehólyagot. Három a kislány két, és életük fölött őrködnek: a névadó szülők és a társadalom. Maruzs András szavai után a megjelentek köszöntötték az újszülötteket, a szülőket.- A MEGYE 24 Orkán típusú szártépő gépet rendelt a Törökszentmiklósi Mezőgazda- sági Gépgyártól, s ezek nagy részét a termelőszövetkezetek vásárolják meg. a és Tünde mamájukkal Elsőként Krisztik György élvtárs, a Járási Tanács VB-tit- kára adta át az ajándékot, majd a tömegszervezetek következtek. A járási Pártbizottság nevében Kovács Pál elvtárs méltatta a nap jelentőségét és boldog életet kívánt az ünneplőknek. A kis ünnepséghez tartozott még a két óvodás és Aradvári Erzsébet, Vitai Margit úttörők szavalata is, akik mély átér- zéssel szavalták el versüket. A íelnémetiek problémáiról A kirendeltségi ÁB munkájáról tárgyalt Eger város tanácsülése 1961. január 2. óta Félné met Eger város része lett. A nagy területű, több ezer lakost számláló városrész igazgatási problémáinak megoldására tanácsi kirendeltséget létesítettek, hogy könnyebbé tegyék a felnémetiek számára ügyeik intézését. A kirendeltség munkájának segítésére hozták létre a kirendeltségi állandó bizottságot, amelynek öt tagja és számos aktívája segíti a tanácsi kirendeltség munkáját a dolgozók kéréseinek gyorsabb és alaposabb elintézését. Az állandó bizottság munkájának megvitatását rossz és a szállítás is rend- szertelen. Megtették ennek megjavítására javaslatukat, s azóta intézkedés is történt Felnémet kenyérrel való ellátásának megjavítására. Javaslatot tettek az Állatforgalmi Vállalat munkájának megjavítására is. A kirendeltségi állandó bizottság tagjai rendszeresen megvitatják a tanács elé kerülő beszámolókat, hogy megtehessék hozzá javaslatukat. Foglalkoztak a kirendeltség területére vonatkozó községfejlesztési terv végrehajtásával, társadalmi munkára mozgósítottak ehhez. Figyelemmel kísérték a termelőszövetkezet munkáját is, s az asszonyok részvételének foko- , zása érdekében javaslatot tet- >tek egy óvoda létesítésére. Az ■ óvoda 35 fővel augusztus elsejétől működik is. Hasonlóiképpen elintéződött javaslatukra az iskolai napközi fel> állítása is, az iskola egy ter> met biztosít napköziotthon »céljára szeptember elsejétől. > Megállapította a tanácsülés, »hogy ha vannak is hiányossá- >gok a kirendeltség munkájáéban, az eltelt félévben az ál> landó bizottság hathatós se- »gítségével sikerült megoldani ! a problémák jelentős részét. A » továbbiakban arra van szük> ség, hogy a városi tanács még ; hathatósabban segítse a kiren- »deltség munkáját, hogy a to- Svábbi feladatokat az eddiginél >is jobban oldhassák meg : Interpelláció > „Klosmerl"-ügyben ; Az angol alsóház öt női kép- '■ viselője interpellációval for- ; dúlt a belügyminiszterhez bi- ’• zonyos angol közegészségügyi ; létesítmények ügyében. Az a | panasz, hogy az automata, ; amely egypennys pénzdarab | bedobása után automatikusan ; megnyitja a „Hölgyeid’ felira- [ tű ajtót, túl lassan működik és ! ebből „már sok kellemetlenség származott’. A miniszter megígérte, hogy tanulmányozni fogja a kérdést. tűzte napirendre legutóbbi ülésén a városi tanács. A vita során megállapították, hogy az ÁB megválasztása óta eltelt fél esztendő alatt számos probléma megoldását segítették sikerrel. A bizottság tagjai — akik a felnémeti tanács valamelyik bizottságában már eddig is tevékenykedtek — felosztották maguk között a körzeteket, s aktíváik segítségével rendszeresen ellenőrzik a kirendeltség munkáját, meghallgatják és elintézik a lakosság problémáit. Például foglalkoztak azzal, hogy a Felnémetre szállított kenyér minősége SZEMES PIROSKA: Csizma az asztalon — Most vettem... új, majdnem egészen új... — mentegetőzött pislogva. — Kitől? — villant az asz- szony szeme és hangja élesen hasított a füstbe. Suba körüljártatja szemét az összetolt asztalokon. A székek foghíjasok lettek, a tizenöt-húsz emberből már vagy csak öt üldögélt bágyadtan, a többinek hűlt helye. — Szalmás Jancsitól vettem... — motyogta akadozó nyelvvel a pénztáros. — Szalmás Jancsitól? — csapott le Subáné, mint a villám. — A Szalmás Jancsitól? — kérdezte még egyszer nyomatékosan. — A Szalmás Jancsitól! A Szalmás Jancsitól! — mondta egyre emelkedőbb hangnemben, mind jobban kiteljesedő önérzettel, daccal, majd dühvei Suba. — Igenis! Tőle! Tán csak van annyi jogom, hogy egy csizmát megvehessek százötven forintért? Az- annya nemjóját! — Emberi Megőrültél! — csapta össze a kezét Subáné, majd elsápadt, a csizma fölé hajolt, s ott rogyott össze/ Egy percig tartott, amíg a kocsmá- ros és Suba fel tudták éleszteni. A pénztáros aggódó tekintettel leste, hogyan költözik vissza az asszonyba az élet. Az asszony végre suttogva, erőtlenül megszólalt: — Te szerencsétlen! A Szalmás Jancsi délután kölcsönkérette a csizmádat. A saját csizmádat vetted meg...! — le-: helte és erőtlenül újra össze-, esett. ; Szépen nyikorgott, ragyogott, vadonatújnak látszott, amint hogy majdnem az is volt, alig kopott a talpa. Talán életében először nem mert sápí- tozni, hogy pénzt adott ki. Még jó ideig attól tartott, hátha ráígérnek. — Hát akkor, viseld egészséggel! — kívánta neki barátja és zsebregyűrte a pénzt, majd felszólította az egész társaságot, tartson vele a kocsmába. Közben titokban elugrasztott egy embert Subá- néhoz. Hogy mit üzent a fukar ember feleségének, azt a hírvivőn kívül senki nem tudhatta. A szövetkezeti vendéglőben hamarosan megteltek az asztalok söröskorsóval. Egyik kör, másik kör, harmadik kör, emelkedett a hangulat, már Suba is danolászott, hogy aszongya: „Kecskebéka, felmá-szotta füzfáraaa. Jannakisa legmagasa-bbágára...” Egyszer csak elhallgatott, mert megjelent az ajtóban Subáné. Egész ajtót betöltő körvonalai fenyegetően fogták el Suba elől a kilátást. Torkára fagyott a hang, lenyúlt a széke mellé, s lassan, remegő kezekkel emelte fel a most vásárolt csizmáját, s az asztalra állította. Subáné se szó, se beszéd, mereven, mint kígyó az áldozatát, úgy nézte a férjét. A férj tétova mozdulatokkal simogatta a csizmát... Suba István mohón rávillant a majdnem új, ragyogó csizmára. — Százötven? — kérdezte kissé hitetlenkedve, mert attól félt, hogy valaki ráígér. — De csak most! — jelentette ki határozottan Szalmás Jancsi. — Holnap már ötért se adnám. Az ilyen csizma legalább egy ezres, ha most csináltatom; Ez az; Ez motoszkált Suba fejében is! Belül még csikarta a megszokás, hátha lealkudhatna egy húszast, de nem merte megkockáztatni, hogy valaki ráígérjen, s akkor oda a jó vásár. — De vajon jó-e nekem?... — tűnődött, s a csizma után nyúlt. — Hányást viselsz? — kérdezte Szalmás Jancsi. — Negyvennégyest... — Akkor húzd föl. A tied! — Megveszed? — szólt bele a másik pajtás és ráhunyorított Szalmásra. — Mert én is megvenném, nekem is jó lenne, úgy nézem... Ez volt az utolsó, de meggyőző érv. Suba Istvánról — miután kiszámolta a pénzt — hárman húzták le viselt csizmáját, hogy az újat felpróbálhassa. Közben a társaság szívszakajtó sajnálkozásba kezdett, hogy miért nem őket érte ez a nagy szerencse a vásárral. A csizma kifogástalanul feszült Suba lábán. Suba István a „Nagy Üt” nevet viselő termelőszövetkezet pénztárosa, olyan ember, ■aki nemcsak a saját garasát, ■de a közösét is a fogához ■veri és hetvenhétszer meg- gondolja, mielőtt kiadná, Még Iannak is örül a lelke, ha lefaraghatja a munka után járó '.előlegeket, vagy ha egy nap- '■pal tovább tarthatja a kasz- ’szában a pénzt. Nemrég juntáimat kapott a járási tanács- '■tól, amit szíve szerint postán [vett volna át, hogy ne tudjon róla senki, nehogy áldo- | mást kelljen fizetnie. Sajnos [azonban: ünnepélyes keretek között kapta meg, s így min- •denki időben értesült róla. ■ Szalmás Jancsi, Suba legénykori cimborája elhatározna, tetszik nem tetszik, már- [pedig áldomást fog fizettetni \a fukarral. '■ — No, mibe, hogy fizet? — ■ nyújtotta kezét azoknak, akik ■ hitetlenkedve rázták a fejü- '.ket. — Ti csak tartsátok szó- Ivál, ne engedjétek kilépni az '■irodából, amíg vissza nem jö- ■vök — mondta a többieknek. ! Suba közben háromszor is [nekilendült, hogy elköszönjön, >de vagy gratulálok jöttek, [vagy fontos kérdésekkel állítok elő, s így kénytelen-kelletlen megadta magát, s ott ma- \radt, amíg Szalmás Jancsi egy ’ragyogó, majdnem vadonatúj >pár csizmával be nem robogott az ajtón. > — Emberek; Százötven forintért eladom a csizmám, ha émindjárt kifizeti valaki. Mű- platós kedvem van; — mondata és nagy zajjal odaállította a csizmákat az asztalra. A gyárban zakatolnak a gépek. Fűrészgép, marógép, esztergagép — mellettük munkások forgolódnak. Olajozzák, törölgetik, felteszik a szíjat. S a déli órákban egyre többen nézik az órájukat. Várják az ebédet jelző csengőt. Ml az ebéd? Mit főzött otthon az asszony, s mit írt elő az Üzemi Vendéglátóipari Vállalat étlapja mára? — Fontos dolog, hogy mit írt elő as étlap — mondja Thoma László, a vállalat egri I-es számú telepének vezetője —, de azért néha megtréfálnak bennünket a MEK és a boltok vezetői. Múlt pénteken is lefoglaltam a MEK-nél tizenegy láda káposztát, s mire reggel fél hétkor ott volt a gépkocsi, hatot eladtak belőle. így aztán meg kellett változtatnom az étlapot. Benézünk a telep konyhájába. Hatalmas üstökben fortyog az ebéd, s a nagy hőségben hatan-heten hajladoznak. Kétezer embernek főznek itt. A sarokban egy hatalmas olajüst „üzemen kívül”. Nem működik — mondja a telepvezető —, ipari áram kellene hozzá. Anélkül nem kapcsolhatjuk be a kompresszort, s kompresszor nélkül pedig — és sokatmon- dóan széttárja a karját.. » Pillanatra sem állnak meg az emberek, a konyhamészáros a hússal van elfoglalva, van aki a tüzet szítja, másik a levest kavargatja. Alig fémek meg egymás mellett, szűkösen vannak. Kilencszáz ebédre méretezték ezt a konyhát, s most több mint kétszer annyit készítenek, körülbelül 60—70 vállalat dolgozói számára. Kétféle menü kerül ki innen: „A” minőségű 5,74 forintért és „B” 6,78-ért. A konyha pincehelyiségben van, nehéz odajutni. A Széchenyi utcáról bekanyarodik a gépkocsi, s megáll az első udvarban. Ezt tizenkilenc lépcső választja el a másik udvartól, s magától a konyhától. Tizenkilenc lépcsőn kell keresztülvinni — kézben, ládákban, kosarakban a tüzelőt, a zöldséget és... Es persze a kész ebédet is. Az ebédet felrakják az udvaron álló gépkocsikra — a vendéglátóipari vállalat kezelésében levő étkezdékbe teherkocsi viszi. De legtöbb vállalathoz lovaskocsi, vagy négykerekű kézikocsi, s mire elér az üzemekbe, néhol bizony kihűl. De az Otthonban — mert ez délben üzemi étterem — felmelegítik. Tűzhelyre rakják s a hatalmas üstökben újra fel-5 melegítik a levest, a húst, a< tésztát, s gőzölög, illatozik, < mikor a tányérokba kerül. 5 Nézzük 5 as Otthon Étterem \ szombati étlapját. Tarhonya-< leves, székely káposzta. A „B”? menüben pedig rizses hús a? második fogás. Az asztaloknál? diákok, munkások, hivatalno- ? kok ülnek. Tányérjuk fölé ha-? jóinak. Elég ízletes — mondja? Szabó Istvánná, a 116-os Cse-s mege dolgozója, mikor az ebéd? minőségéről érdeklődöm. De? nem mond mást Halmi István- ? né SZTK-alkalmazott és Hor-5 váth Miklós ellenőr sem. 5 Előfordul esetleg, hogy va-5 laki többet enne, vagy, hogy? kevésnek tűnik a hús, de ők? te elégedetlenek, hiszen tud-? ják, öt-hat forintból ennél töb-? bet kihozni nem lehet. Kétszáz-kétszázhúsz üzemi ? ebédet fogyasztanak el napon-? ta az Otthonban. Gyarmatid Vincéné héttagú brigádja? szorgoskodik az asztalok kö-? zött. Egy pillanat, s máris a? vendég előtt gőzölög a leves.? De ha sokan vannak, várni? kell pár percet. — Nem lehet-? ne önkiszolgáló étteremmé át-< alakítani ezt? — kérdezik a< türelmetlenebbek, de leintik < őket a többiek, sokkal kényei-< mesebb az, úgymond, ha he-< lyembe hozzák az ételt. < — A minisztérium már; úgyis megállapította, hogy < nem lehet átalakítani, s mara-< dunk a régi módszer mellett; — mondja a brigádvezető. ; Es kettő után, mikor az; utolsó vendégek is elmennek,; ta alkalmazottak nekilátnak a mosogatásnak, a takarításnak, hogy öt órára — akkor nyit ismét az étterem — minden tisztán, pontosan a vendégek rendelkezésére álljon. Az Otthontól másfél kilométerre, a Lahatosárugyárban Az emberek reggel hatkor kezdték a munkát, s türelmetlenül várják a csengetést. De előbb a tisztviselők ülnek asztalhoz. Fél egykor kezdődik az ebéd, — de most már tíz percei is elmúlt fél s még mindig „semmi hang” az ebéd felől. De megindulnak lassan. Kerülgetik a fémrakásokat, a félig kész gépeket, a kerítést, míg odaérnek a kultúrteremhez, az ebédlőhöz. A fiatalok sasszézva, az idősebbje lassan, kényelmesen, mint akik ráérnek. Leülnek az asztalok mellé, egy pillanat, s előttük a bableves és a burgonyametélt, vagy ahogy jobban ismerik: nudli. Erdélyi Istvánná és Sándor Gáborné gyorsan hordják és adagolják az ételt, amit néhány perccel ezelőtt kézikocsin szállítottak ide, az üzemélelmezési vállalat konyhájáról. Minőség? — En nem eszem itt — mondja az igazgató, Németh Tibor és mosolyogva hozzáteszi — fogyókúrán vagyok. De tessék talán az asztaloknál, az ebédlőktől érdeklődni. Mindennél többet mond, mindennél többet árul el a jó étvágy. — Bőséges, ízletes — egészítik ki szóval is ezt az egyébként is látható és kézzelfogható választ. — öt forint az ebéd, ebből 1,70-et térít a vállalat — mondják a könyvelésen, ahol az étkezés „adminisztrációját” végzik, összeírják az ebédre jelentkezőket, fizetik a térítést. A dolgozóknak is megéri, az ipari tanulóknak pedig különösen, hiszen az elsőévesek ötven fillért fizetnek, az idősebbek pedig egy forintot és egy- ötvenet az ötforintos ebédért. És ők, a fiatalok az ő fejlődésben levő szervezetük is meg van elégedve az ebéddel? Elegendő és Jó Is, — hangzik a válasz, mikor egy-egy ifjú mesterjelölt felnéz a tányérjából egy pillanatra. Az ipari tanulók egy után kezdik az ebédet, sokkal hangosabbak, harsányabbak, mint a tisztviselők, farkasétvággyal ülnek asztalhoz, de így is jut idő egy kis hangoskodásra, egy kis civódásra. Meg aztán azt is el kell mesélni a többieknek, mi történt délelőtt, melyiküket dicsérte meg a mester, s kivel volt valami „zűr”. Csak ő utánuk jönnek a munkások a műszak végén. Először azok, akik rövidített munkaidőben dolgoznak, hamarább leteszik a szerszámot, utána a többiek. Megfontoltan kanalazgatják a levest, egyenként csipkedik a szőlőszemeket, mert az is van ebédre. A Lakatosárugyár egy fél év alatt 85 ezer forintot fordít a dolgozók étkeztetésére. A város többi üzemei is több ezer forint ebédtérítést fizetnek ki. Megéri ez az üzemeknek? Valóban rengeteg pénz, de leveszi a terheket a dolgozók válláról, megkíméli őket és élettársukat a főzés gondjaitól. Ennyivel több idő jut nekik szórakozásra, sportra és művelődésre. ★ Ebédidő. Az emberek leteszik a szerszámot, a tollat. Asztalhoz ülnek. Ök az ebéd utolsó állomása. Értük túrázik hajnalban az üzemi vendéglátóipari vállalat gépkocsija, értük járják a boltokat, a standokat a beszerzők, értük viselik el a nagy hőséget a konyhák dolgozói, számukra építik az éttermeket — minden nekik, értük történik. Krajczár Imre Ebédidőben Ahol ezreknek főznek - „A‘- és ,B-mei.Q ebéd 50 fillérért Nem volt tömjénillat, orgonaszóló, csak a pirosnyakken- dős úttörők éneke kísérte halkan a parádi iskolában vasárnap megtartott hármas névadó Képünkön: Sárika, Marik ünnepséget, mégis örökre fe- ejthetetlen élmény lesz a részvevő számára. Virágeső, baráti, elvtársi jókívánságok, ajándékok özöne Eogadta a kis állampolgárokat, Vfata Sárikát, Kovácsi Marikát és Horváth Tündét. A fogadalom hangjait vissz- íangozta az iskolaterem: Fogadom, hogy gyermekemet becsületes, a dolgozó néphez hű emberré nevelem”. Ez a foga- lalom kíséri végig ifjú életű-
