Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-29 / 230. szám

AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 230. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. szeptember 29., péntek A fegyveres erők napján Szabadságharcos hősök emlékének adózva — akik Jel­lasics seregét megfutamították a pákozd—sukorói ütkö­zetben —, immár évről évre az egész ország ünnepli a néphadsereg napját, szeptember 29-ét. Most még na­gyobb jelentősége van ennek az ünnepnek, hiszen nem­csak néphadseregünk katonáit és tisztjeit köszöntjük, de népünk békéjét és rendjét védő más fegyveres alakula­tok is az ünnepeltek között vannak. Ma, első ízben, a fegyveres erők napján őket is köszöntjük: a kék egyen­ruhás, Lenin-sapkás munkásőröket, akik önként vállalják a munka utáni szolgálatot, őrzik középületeinket, szabad idejüket feláldozva, fárasztó gyakorlatokon vesznek részt, hogy megfelelően felkészülhessenek bármilyen, népünk elleni orvtámadás visszaverésére, hogy biztosíthassák a dolgozó emberek alkotó munkáját, s minden belső és külső ellenséggel szemben megvédjék a Magyar Népköz- társaságot. Népünk, megalakulása pillanatától kezdve, nagy megbecsüléssel és szeretettel tekint a munkásőrség­re, hiszen a szó szoros értelmében közülünk valók, értünk vállalják a fegyveres szolgálatot. S ezen a napon ünnepeljük a hazánk belső rendjét biztosító fegyveres alakulatunkat, a rendőrséget is, mi­közben elismerő szavakkal emlékezünk meg a közbizton­ság őreiről, a népi vagyon, a rend védelmezőiről, a za- vartkcltök, tolvajok, garázdák megfékezőirőL A népi rendőrségnek másfél évtizedes, hervadhatatlan érdemei vannak; ma is minden tőlük telhetőt megtesznek az em­berek, a haza védelméért. Ezért köszöntjük őket Is A fegyveres esők napján áldozatos munkájukért nagy szeretettel. S kőszöntjük nem utolsósorban néphadseregünk tisztjeit, harcosait, határaink védelmezőit, a légierő, a flottilla egységeit, s valamennyi fegyvernem katonáit, akik nagy és felelősségteljes megbízatásukat becsülettel, elismerésre méltóan látják el, áldozatot nem ismerve, teljesítik az alkotmányban rögzített kötelességüket« a haza védelmét, népünk békéjének biztosítását. ' Aki szolgált néphadseregünkben, ismeri, milyen fá­radságos napok, hónapok alatt sajátítják el a béke védel­mének tudományát a harcosok és tisztek. Aki szolgált a néphadseregben, s aki látja nehéz gyakorlatáik közben a fáradhatatlan harcosokat, csak elismeréssel tud szólni a katonákról, akik távol családjuktól, munkahelyüktől, állnak őrhelyükön, s fegyverbarátaikkal összefogva, nem­csak hazánk, de á szocialista tábor, az egész világ béké­jére ügyelnek. Aki szolgált a néphadseregben és ismeri katonáink felkészültségét, tudja, hogy hadosztályaink erősek, ütő­képesek, hogy a néphadsereg fegyvereit győzelemre kővár csolták. A dolgozó nép korszerű, modem fegyvereket adott a néphadsereg harcosainak, olyan fegyvereket, amelyekkel képesek megvédeni szocialista vívmányain­kat, elriasztani bármilyen agresszort és betolakodót, aki népünk békéjére, biztonságára törne. Fegyver és béke! Látszólag mennyi ellentmondás van e két fogalom­ban. De ki ne ismerné azt az aranyigazságot, hogy a gyengéket, gyávákat, lemaradókat ütik. Mi azt tartjuk, ha erős, hatékony fegyvereink vannak, elriasztjuk az agresszorokat. Ha hadseregünk szilárd, s minden pilla­natban kész a haza védelmére, ha képes visszavágni a betolakodóknak, nyugodtabban hajthatjuk fejünket pihe­nőre. A puskát megérzi a farkas, s eloldalog, de gondol­kodás nélkül támad a fegyvertelenre. Ezért van erős, ütőképes hadseregünk, hatékony fegyverünk. Mégis, amikor e fegyverekről beszélünk, azt mond­juk: béke. Békét akarunk, s hogy ezt nemcsak mondjuk, hogy nemcsak erőnk megmutatásával riasztjuk cl az ag­ressziótól a világhódító tervek szövögető», arra tetteink bizonyítékok, amelyek mind a békeakaratunkat hivatot­tak valóságra váltani. A világ ismeri ebbéli törekvéseinket. Ismeri békesze­rető külpolitikánkat, tudja, hogy számtalan tervet dol­goztunk már mi a tartós béke biztosítására. Tudomása van arról, hogy konkrét és átfogó leszerelési terveink két éve az ENSZ asztalán feküdnek. S az is ismeretes, hogy az általános és teljes leszerelés, a háborús tűzfészkek ki­oltása most is legsürgetőbb feladataink közé tartozik. Fáradozásunk a leszerelés megvalósítására — a világ valamennyi békeszerető emberével együtt ■— ismert tény, amely a közös megegyezés útját egyengeti, a fegyverek megsemmisítéséhez, a tartós béke megteremtéséhez. Mi nem az erőszak diktatórikus békéjére, mi igazsá­gos bekére törekszünk. Ez nyilvánul meg a Szovjetunió tárgyalási készségében is, mindennapi politikánkban is. De bármennyire is akarjuk e kérdések békés rendezeset, fel kell készülnünk arra a lehetőségre is, hogy ez » készség nem vezet azonnali megegyezésre s ezt kihasz­nálva, a háborúra spekuláló erők, felszítják a világégés zsarátnokát. Fegyveres erőink a varsói szerződés többi tagállamá­nak hadseregeivel erre az eshetőségre is felkészültek. Mi mégsem a fegyverek erejével akarunk szót ertML W veres erőink a haza, a szocialista tabor, a béke védelmet kapták feladatul. A Szovjetunió egyértelműén kijelen­tette, hogy nem indít elsőnek háborút más országok len, hogy fegyveres ereje: a békét szolgálja. Fegyveres erőink korszerű, modern állják a béke őrséget. A haza valamennyi polgára bízik ebben az őrségben, s szívből köszönti őket e felelősség- teljes vártán, a fegyveres erők idei ünnepén. ei­h arceszközökkel A SZOVJET KORMÁNY EMLÉKIRATA ★ AZ ÜZEMI AGITÄCIÖ IDŐSZERŰ FELADATAI ★ Wekfinger László: BRNO, 196L ★ G. Martinom: 220 NAP ŰRHAJON ★ HÍREK — SPORT Hade in Hungary Hyen címkékkel utaznak • majd külföldre a féLnémetí • Petőfi Termelőszövetkezet ad- ; mái. A negyvenhat holdon az; idén jó termés ígérkezett, mert; a sóvári, húsvéti rozmaring, Jonatán és az aranyparmen fajtájú almákból összesen a; becslések szerint 16 vagonnal; termett. A termés nagy részét,; különösen a Jonatánból, ex- ; portra szállítják. Csengéi Sándor harcos kiváló eredménnyel sajátította el a légvédelmi gépfegyver ke­zdését. Csenget Sándor példája néphadseregünk ifjú harcosainak, akik tudják, mi a köte- t lességülc, mit vár tőlük a haza, a néíp védelme. Példás magatartásuk, elszántságuk egyik i biztosítéka békénk, a világbékének megőrzése. (összeállítás az 5. oldalon.) í-AAAAAfW\AAAAAAAA(W\AAAA/VSAAAAAAAAAAWAAA/WVAAAAAAAAAAAAA<\A^AAA/V\AAAAA^AAA^\AAWNAAAAAAAAAAÍ Ma délelőtt: Elnökségi ülést tart a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága Termelőszövetkezeti akadémia Boconádon A -boconádi Petőfi Termelő- szövetkezetben igen megnőtt a tagság érdeklődése a tanulás iránt. Bizonyítja ezt az is, hogy az idén sokan jelentkez­tek az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályának elvégzé­sere. Ma délelőtt fél tízkor elnök­ségi ülését tartja a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszer­vezetének Heves megyei bi­zottsága. Az ülésen megtárgyalják a gyöngyösi Szerszám- és Ké­szülékgyár munkavédelmi helyzetéről szóló jelentést, az üzemi beiskolázások helyzetét, s a szakszervezeti bizottságok ezzel kapcsolatos feladatait, — SZÜRETI BÁLT rendez­nek október 8-án a recski KISZ-fiatalok a bányász kul- túrotthonban. A két KISZ- szervezet megkezdte a készü­lődést, a csőszök kijelölését. A műkedvelő színjátszással foglalkozó emberek előtt nem ismeretlen a recski ércbánya színjátszóinak munkája, eddi­gi eredményeik. A fiatalok a hosszú hallgatás után most végre megint munkához kez­denek és már most megkezd­ték a készülődést november 7-e méltó megünneplésére. Gál Mihálynak, a kultürház j igazgatójának vezetésével a Hajnal című színdarabot ta­nulják a fiatalok. A színjátszó csoport ez őszi terveiben vígjátékok, operet­tek bemutatása is szerepei. (—ács) A tagok, főleg a vezetők, a brigád- és munkacsapat-veze­tők részére tsz-akadémiát szer­veztek, hogy szakmailag is ké­pezzék magukat. Az akadémia hároméves. A részvevők a négy téli hónap alatt hallgatnak előadásokat, amelyek megtartására tanáro­kat, szakembereket kémek meg. — VIDÁM műsorral egybe­kötött szüreti bált rendez október 1-cn, este 8 órai kez­dettel az egri Városi Műve­lődési Ház. A vendegek tom­bolajegyet kapnak, melyek közül minden ötödik VIT- sorsjegyet nyer. A harcosok kiképzésében fontos szerep jut a politikai tájékozottságnak is. Mészáros Karolj' tiszt elvtárs a nemet kérdésről tart előadást Európa térképe előtt. (Foto: Kiss Béla VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! . 41 November 7. megünneplésére készülnek a recski színjátszó fiatalok... valamint a vállalati egyeztető bizottságok és a társadalmi bí­róságok munkáját elemző ér­tékelést.

Next

/
Thumbnails
Contents