Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-03 / 208. szám
4 1961. szeptember 3., vasárnap NÉPÚJSÁG Danielle Darrieux, Yves Montand és a nemrég elhunyt Geralde Philippe jelzik a jelent. És ezek a nevek (bár ki tudná megmondani, még mennyi) jelentik a francia színjátszás világhírnevét, élő klasszicizmusát Mennyi író, rendező, színész, és színházi Minden valamirevaló iskola innét indult el. A könnyed szellemesség, finomság, játékosság, mély érzések, tragédiák. A halk, de mégis kifejező beszéd, a játék természetessége, szellemi fintorok, szatírák. Erről jut eszembe: nem vették még észre, hogy nálunk sokszor a legjobbak is hangosak, úgyannyira, hogy színészeink beszéde kiabálásnak tűnik!? Nem volt szerencsénk; Párizsban is a legtöbb színházHogy az üzletben magyarul számol utána a számlának, de ott tart, mint minden ilyen sorsú ember, hogy Magyarországon Párizs után van honvágya (többször járt idehaza), Párizsban pedig Magyarország, Balassagyarmat után. Szemmel láthatóan örült nekünk, karon fogott bennünket és a Folies ^Bergere másfél évszázados történetéről mondott el apró, kedves anekdotát. Igen, a Folies Bergere másfél évszázada áll és falain belül dacolva minden prüdériá- val és előítélettel, a művészek mezítelenül, vagy félmezítelenül játszanak. — Bocsánat, színházam nem tévesztendő össze a sztriptízzel, amely közönségesen és nagyon is egycélúan mezítelen — mondotta egykori honfitársunk. VII. Cikksorozat. Az álobjektivitás és a haszna Mont St. Michelle-ben szakadt az eső. Megtekintettünk mindent, ami megtekinthető. Tudomásul vettük, hogy itt, a La Manche csatornának pont ezen a szikláján jelent meg Szent Mihály majd ezer évvel ezelőtt. S hogy a bencésrend fiai hálából egy erődítménynek is beillő apátságot építettek a sziklára, amelyet most és biztos akkor is méltóságteljes mormogással nyaldosott a tenger. De áhítatunkat zavarni kezdte a tengeri eső. Ezért veszni hagytunk csapot-papot, még ha mindjárt a bencés- rendhez tartoznak is, s kértük tolmácsunkat, olvasson valamit a francia hivatalos lapokból. Hadd lássuk, úgymond, hogyan zajlik most a világ. Mielőtt beszámolnék az újságok tartalmáról, egy dolgot szeretnék előrebocsátani. Mindenekelőtt: a francia újságot olvasó nép, s feltétlenül hisz az újságjainak. Ezt a francia polgári sajtó bizonyos álobjektivitással éri el. Megírják például, hogy Moszkvában megnyílt a francia kiállítás és azt megtekintette Hruscsov asszony is. Amikor egy híres francia szalon ruhakölteményét mutatták meg neki* amelynek neve „Könny” volt* Hruscsov asszony franciás szellemességgel jegyezte meg — írta a Figaro —, hogy itt valószínű azoknak a férjeknek könnyéről lehet szó, akik a számlát fizetik. Nagyon érdekes volt számunkra* hogy Hruscsov asz- szony —- az újság szerint — éppen akkor jelenthette ki, szerintem nagyon udvariasan, a-moszkvai francia kiállításon, hogy nem érti a szürrealista képek művészi mondanivalóját, amikor mi is éppen tátott szájjal bámultuk Párizsban ugyanennek az irányzatnak lélegzetelállító produkcióit. Az újság kommentátora végül azt is megjegyezte, hogy a francia kiállításnak olyan sikere van Moszkvában, amely valószínű elhomályosítja Hruscsov és az oroszok ez évi sikereit. Itt a politikai-gazdasági sikerek mellett Gagarin és Tyitov őrnagy világot bámulatba ejtő űrutazásaira céloz a szerénytelen, hamis kis újságíró. Mi ezen jót derültünk; Valaki szellemesen meg is jegyezte, hogy valószínű, a francia kiállítás hatása alatt éppen most készül disszidálni a 220 milliós szovjet nép. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű, még csak nem is ilyen humoros. Mert e naív- ságot, amin mosolygunk, a francia kispolgár komolyan veszi, hiszi, s Franciaország ma eléggé elkispolgáriasodott ország. A berlini hírek is itt értek bennünket. Elképzelhető, hogyan írtak erről, és rólunk. A Folies Bergere és a művészet Harry Baur, Eaimu, Jouvet, Noel Noel jelzik a közelmúltat Jean Gabin* Fernande!, ban nyári szünet volt és így összesen két színházi előadást láttunk. Mindkettő könnyű volt, de azért itt, ezekben a színházakban is érződött a francia színházi kultúra. A Chatelet-ben a „Fogadó a fehér lóhoz” című operettet adták. Mit írhatnánk róla? Története nem jobb és nem bárgyűbb, mint általában az operetteké, beleértve a mi világhírű operettjeinket is. Zenéje hangulatos, kellemes. A színészek is szépen és kellemesen játszanak, amellett tehetségesek. Azért mintha egy klasszissal többet kaptunk volna a megszokottnál. Hallatlan scenikai bravúrral dolgoznak. Napfény, holdvilág, hatalmas hajók, színpadot verő zápor — mind- mind a valószínűség érzését keltik a nézőben. (Sezanatu- ralisztikus technikai bravúr végső soron az operettben nemhogy elmegy, de szükségeltetik is.) Ez a színház nem rendelkezik forgószínpaddal, mégis másodpercek alatt cseValóban, a színház egyfajta művészi színvonalat nyújt és a meztelenség itt bizonyos értelemben az első félóra után természetessé válik. Persze, pikáns, feltétlenül pikáns, s ez, azt hiszem, csak a franciáknak áll jól. De az is igaz, hogy nem közönséges. Egyetlen műsor három évig fut. A párizsiak fél év alatt megnézik, de a külföldiek érdeklődése három év után sem csökken. Egyébként fényes, pompásan gazdag .kiállítású maga a színház és a műsor is. Nagyszerű hangulatot tudnak teremteni a színészek, — elsősorban azonban mégsem a meztelenséggel, amely gyakran csak díszlet értékű. A nézőtéren minden náció képviselve van. Még a prüdé- riájukról híres angolok is, úgy láttam, hamar megszokják a „nudizmust”, a testnek ezt a meztelen kultuszát, — legalábbis a színpadon, s főleg, ha nem róluk van szó. A színház produkciói elsősorban a táncra összpontosulEgy are a Foliés Bergere-bői, természetesen most „civilben” rélték a díszleteket és a viszonylag kis színpadon nagy tömeget mozgattak. A Foliés Bergere igazgatója magyar származású ember. Gyarmatinak hívják. Kiment Párizsba* hogy elvégezze a Sorbonne-t, s ott felejtette magát. Immáron 25 éve francia, részt vett az ellenállási mozgalomban és 1945 óta ő vezeti a Foliés Bergere-t ír, rendez, koreográfiát tervez és igazgat Bennünket egy francia világfi elegáns nagyvonalúságával és kedvességével fogadott és vitt be színházába. Kicsit még magyarnak érzi magát aki szentimentálisán mondja el, hogy magyarul, Magyarországról, Balassagyarmatról álmodik gyakran és álmában magyarul beszéd. nak. Előadták a Mosoly országának egy részletét több híres balettszámot és természetesen vad keleti és néger táncszámokat is. Erős oldaluk még a zene és az ének* A közönség valósággal lázba jött és tombolt, amikor egy szép asszony (ruhában, és ez volt talán a legérdekesebb) megjelent a színpadon és mindannyiónk nyelvén elénekelte azt a számot, amelyet kértünk. Az Eh juhnyemtől, a Sej-haj Roziig, az amerikai tengerészindulótól a Maria Ma- ri-t, mindent. Oroszul, csehül, angolul és olaszul* A közönség pedig teli tüdőből — vele. No, persze, nem a proletár internacionalizmusról van itt szó, de a kultúra, az ének nemzetköziségének egy feltétlen prog- rcfrS'.iv polgári változatáról. Szünetben ismét oda jött hozzánk az igazgató, s kérte a véleményünket. Mit mondhattunk volna. *. Hát, hogy... — Higgyék el — vágott közbe —, nem romlott nép a francia. Azok a nők, akik mezítelenül játszanak a színpadon, tisztes feleségek, családanyák, s öltözőjükben, jelenésükre várva, kis ruhákat kötnek és horgolnak gyermekeiknek. — Fiát... — hápogtunk —, igen. És titokban egymás arcát figyeltük, nem él-e valamelyikünk vissza a vendégjoggal, s nem mosolyog-e az imént hallottakon. Bármilyen érdekes és szép, gondoltuk legbelül, bármenynyire meg lehet szokni fél óra után a meztelenséget, bármilyen jól szórakoztunk is, azért az a bizonyos művészi színvonal nagyon kicsi fügefalevélnek tűnt a polgári kultúra rothadó meztelenségén. Biztosak vagyunk benne, hogy a művétő szoba, ahonnan pompás kilátás nyílik a környező — háztetőkre. Reggel van. Nyolc óra, ha múlt. Szerényen, de kitartóan rugdossák az ajtót. — Monsieur, dormit Nous ancor... — Igen, alszom még — ordítok vissza. Tíz perc múlva újból szerényen belerúgnak az ajtóba, ismét érdeklődve, hogy alszunk- e még, mert ők takarítani akarnak. Jóval éjfél után le- fekve, meglehetősen álmosan hát, tántorgunk ki az ágyból. Mert fő a tisztaság. Takarítsanak. Este megtérve, örömmel állapítjuk meg, hogy nyugodtan eldobhatjuk a cigarettacsikket. Ott van a tegnapi is. Az ágy vetetten, a mosdó — piszkos. Még jó, hogy takarítottak. ★ A legnagyobb illetlenség Párizsban, ha valamin megütközöl. Itt minden lehetséges, itt család több családi pótlé} kap, .mint egy jó szakmun.^ félhavi fizetése. * Nem véletlen a kedves kis anekdota születése, amikor az egyik nő megkérdi a másikat, látván, látva, hogy új élet sarjad a francia hon gyarapítására: — Mi van, kedves? — Autóra gyűjtök — jön a hamiskás válasz. Természetesen, a kapitalizmus, ha jó akar lenni és előrelátó, akkor is szembe kerül önmagával, a piac kereslet-kínálat törvénye nem hajlandó szentimentális kalandokba bocsátkozni. Sok gyerek születik, magas a családi pótlék? Egy gy ernjek ruh ácska 40—58 új frank. Magyar pénzben 200 —250 forint. Nálunk 50—60 forint! íme, a híres Champs Elysées, a háttérben az Arc de Triomphe-fal szét, benne a francia művészet mégsem ez, hanem valami egészen más. Suha Andor KALEIDESZKÓP Lapozgatok jegyzetfüzetemben: mi az, ami a fehér papírra került, azzal a meggondolással, hogy érdemes lesz megírni — otthon. Mondatok, nevek, megjegyzések, pillanatnyi impressziók nyüzsgő hangyabolyként kavarognak a kusza sorok mögött. Néhányról már most megállapíthatom, hogy kihullt az idő ilyen kicsi rostáján is, mások érdekesek voltak akkor, de lényegtelenek most, ismét mások, amelyeket alaposabban kellett volna megvizsgálni, ha ... Ha nem telt volna él és le oly gyorsan a könyörtelen idő. Ezek a kis történetek, epizódok, villanások, megálltak a próbát, megmérettek és eléggé érdekesnek találtattak, hogy az olvasó elé kerüljenek. Hátha ők is annak találják. ★ A Place Concorde. Egyetértés tér. Itt végezték ki Lajost, majd Mária Antoinette-et S itt hűlt le a feje Robespierre-nek is. Egyetértés tér. Hm. A jó szándék, vagy a gúnyos fintor adatta e tér nevét? ★ Kicsit régimódi busz kanyarog a Bastille téren. Oldalán hatalmas, messzehirdető betűkkel: Nászutas autóbusz. Mert ilyen is van Párizsban, s miért is ne lenne. Az ablakoknál nők, férfiak, idősebbek, fiatalabbak és gyerekek. Vagy a nászút késett meg egy kicsit, vagy a gyerekek siettek, hogy ők is láthassák Párizst. Ilyenek a mai gyerekek. Mindenre kíváncsiak. ★ A Lyon utcán siet velünk a busz, balra a Rue de Vienne, jobbra a Rue de Moszkva, utcák, nevek: ez a városnegyed a nagy városok nevének hirdetésével kedveskedik az európai turistáknak, kicsit jelezve, hogy Párizs — mindenkié. Büszkék lehetünk, mi, magyarok. Nekünk egy egész tér jutott, vagy tíz bárral, húsz házzal, s egy csomó üzlettel: a Place Budapest! Csak a 6-os villamos hiányzott. ★ Maison. Otthon: diákszálló a Rue de Citeaux 4. szám alatt, Nyolc emelet. Mi a hatodikon alszunk. Két vaságyas, összkomfortosnak aligha nevezhemindent szabad, itt minden természetes. Az orvos névtáblája mellett papagájok kalitkában, hogy aki közelhajol, hogyan hívják az orvost, azt orron csípik a papagájok. A föld alatti, a Metró, amely hídon megy keresztül a Szajnán, s kényelmesen átlohol az egyik pályaudvar üvegcsamokán. Cipőpertliből elegánsan megkötött csokomyakkendő. Szupermodem suhanó autók mellett középkori bárkának beillő, fuldokló autóbuszok. Kolduló apácák a Notre Daniéban, s a templomtól száz lépésre sem, a szerelem koldusai. Hanyag elegancia és Barba- rossa-szakáll, a hozzá való koszos mezítlábbal a Grand Boulvardon, pazar szállodák és vackot vető nyomorultak a Szajna partján, a mellékutcák kövezetén, vagy lenn a Metróban, és művészek az aszfalton — annyiért, amennyit adni szándékozol a Notre Daniéért, aszfaltra krétázva. Két hanyag elegánciájú fiatalember baktat a Boulevard St. Michelle-en. Az egyiken nyakkendő, zakó, egykor fehér ing és mezítláb. A láb és az ing koszos harmóniában. A másikon elegánsnak tűnő cipő, nadrág és félmeztelen, nála egy gitár pótolja a felső ruhát Megállnak az egyik sarkon, peng a gitár, ordítanak, vonaglamak, embertömeg. Sikerült. Sikerült feltűnést kelteni, másnak mutatkozni, mint az unalmas emberség a világon. Megelégedetten indulnak hát tovább, újabb sarkok felé! Párizsban mindent szabad, Párizs a szabadság városa. Csak kommunista képviselő ne legyél — az nem charmant és ötször annyi választó kell egy mandátumhoz! ★ Hivatalos statisztika szerint a század elején Franciaország megindult a kihalás felé: lényegesen magasabb volt a halálozási arányszám, mint a születések száma. Aztán a két világháború! Nos, a háborúk sem kedveznek a népszaporulatnak, a demográfusok pozitív irányú munkájának. Most, a De Gaulle-kormány elismerésre méltó igyekezettél szorgalmazza, hogy a párizsi nők, a francia nők ne csak nők, de anyák is legyenek. Igen magas és progresszív a családi pótlék összeg«^ «gy négy gy ermekes A számok maguk helyett be. szélnek. ★ S itt is adjuk át a szót a számoknak. Párizsban még súlyosabb a helyzet (!), mint nálunk — a lakásfronton. Hotelekben lakik a város sóik tízezer családja. A lakbér sem olcsó mulatság. Van ugyan egy negyedévre 10Ó frankos lakás is, de, hogy mi-, lyen? Elképzelhető, ha tudjuk, hogy a jobb negyedekben egy összkomfortos lakás bére 500 frank — de havonta. Francia- országban, a fővárosban is, van mód építkezni, állami támogatással, húszévi részletmegtérítéssel. A jobb negyedekben egy kétszobás lakás 120, a nem előkelő városrészekben 60—90 ezer új frankért. Vegyünk átlagosan 80 ezer frankot! Ez havi 300 új frank törlesztés. Egy jó szakmunkás 3,5—4 frankos órabérét vegyük kereken 800 frank havi összkere- setnek. Lehet számolni! És a Metró sem olcsó. A villany sem. Legfeljebb az élet. Az emberé. ★ Rue de Pierre Curie. A párizsi Magyar Intézetet keressük. Itt van, s mégsem találjuk. Már harmadszor megyünk el a 18-as számú ház előtt, ahol állítólag lennie kellene és mégsem akadunk rá. Az egyik házmester valósággal kézen fog, s úgy cipel a ház elé, ahol egy névjegynyi táblán végre olvashatjuk: „Institute Hong- rois” 3 e étage. Ezt jól eldugták. Később egy osztrák emberrel beszélgetünk, aki anyja révén magyar származású, a hivatásánál fogva gyakran megfordul Franciaországban, Jó szándékkal — és legbelül igazat adva neki — mondta el, hogy Magyarországnak nem jó a kulturális propagandája külföldön. Sem Ausztriában, sem Franciaországban. örömmel olvasta a legutóbb, mint valami fehér holló megjelenését üdvözölve, József Attilát és költészetének méltatását, egy irodalmi lapban, Párizsban. Ez volt minden, amit rólunk talált. A magyar irodalmat, az átlagérdeklődésű francia ember előtt, ma még mindig csak Jókai — és ez még a kisebb baj — és Vasza- ry képviseli. A mai életet: a labdarúgás. Hát ez is valami, nem mondom. A csikós és gulasch helyett ma a föd. Fejlődünk! (Befejező rész következik.) Gyurkó Géza
