Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-24 / 226. szám

1®6L szeptember 24., vasárnap NßPÜJSAG 5 A bélapátfalvi sikerek titka Kell? Nem ? A gyár központi épülete előtt hirdetőtábla. Krétával írott fehér számok a fekete táblán. Sietős a dolgom, csak egy pillantást vetek a verseny­híradóra. De aztán megállók, olvasom, nézegetem újból az adatokat. Szeptemberben kizá­rólag elsőosztályú meszct gyár­tottak a Bélapátfalvi Cement­es Mészműben. — Ez igen. Elgondolkodtató czép eredmény... De hogvan a’.aku’t a termelési terv telje­sítse? — és máris kerestem a választ az önmagámnak dik­tált aggályoskodásra. Erre is feleletet adott a híradó másik rovata. A mészíizem 100 száza­lék felett teljesítette az elmúlt két dekád termelési tervét. Tízéves gyakorlat Centis vastag porréteget ta­posunk a gyár udvarán. A le­vegőben is por és korom száll, megüli a gépeket, az emberek arcát és a háztetőket. Mindez kellemetlen, de szükségszerű velejárója a gyárnak. — ötven tonna cementet ter­melünk naponta és kemencén­ként, meg 170 000 tonna ce­mentet évenként — magyaráz­za Sarkad: Nagy Endre ve­gyészmérnök. Tíz éve kísérleti üzemnek épült a mészüzem, nem volt teljesen kidolgozott technológiája. Pár évvel ez­előtt 35—40 tonna meszet tud­tak termelni naponként és sok volt a másodosztályú áru, meg a selejt. De sem a műszaki ve­zetők, sem a munkások nem nyugodtak ebbe bele. Sokat kí­sérleteztek, javították a ke­mencék huzatviszonyát, ven­tillátorokat építettek be, meg­oldották az egyenletes kőada­golást, a gépi vagonrakodást, de főleg a munkásoknak kel­lett sokat tanulni. Generátorkezelőből főművezető A lift megállt velünk a felsó emeleten. Ez itt Barta Sándor főművezető birodalma. Az ő gondjára bízták a generátoro­kat, a mészkemencéket, az égetőket és a mészválogatókat. Most különösen sok a gondja- baja, mert az üzemvezető sza­badságon van, az üzemmérnök meg nemrégen került a gyár­ba. A főművezető most is vizs­gálódó szemmel nézi a mano- métert. Ellenőrzi a generátor­házba fúvott levegő mennyisé­gét, a gáz nyomását. — Negyvenöt fok fölé ne menjetek — figyelmezteti Me­ző Lajost, Mikó Gábort, Ko­vács Bélát, meg Bajzát Józse­fet. Inkább megszokásból ma­gyaráz nekik. Az emberek el­várják, hogy többször benéz­zen hozzájuk, és legalább egy­két szót váltsanak. Megkívánja ezt a munka, de méginkább a becsület. És Baria Sándor fő­művezető szívesen tesz eleget ennek a kötelességnek. Nem is mondhatja senki, hogy büszke a rangjára, meg se látja azo­kat, akikkel együtt dolgozott Mert Barta Sándor generátor-, kezelőként itt kezdte a mun­kát, együtt dolgozott ezekkel az emberekkel. Ismeri mind­egyikük munkáját, még a ter­mészetüket is. Ha nem is nézi. látatlanba is megmondja, ki hogyan tartja kezében a stan- gát. Bízik a munkásokban, de azért az izzás színéből maga is szeret meggyőződni a tűztér hőfokáról és a tűz elhelyezke­déséről. — Jó erős a tűz, lehet bát­rabban húzni a kemencét — biztatja Barta Károly égetőt S máris eltűnik minden. Szi­gorúság arcvonásaiból, elége­dett mosoly játszik szája szög­lete és rövidre vágott kis ba­jusza között A MEOS-nak szava van A mészégetésnél minden munkafolyamat fontos. De a legnagyobb gondot talán a vá­logatásra kell fordítani. Ebben egyetért Sarkadi elvtárs, a mészüzem volt üzemvezetője, Kiss p. Lajos brigádvezető és a főművezető. Gumiszalagon fut a mész, kemencétől a va­gon felé. A félterméket a túl­égetett darabokat ki kell dob­ni. Fürge kézzel, éles szemmel és sok-sok gyakorlattal négy fős brigád válogatja. Nincs idő tétovázásra, nincs egy pillanat megállás sem. Kő, nem kő, ami nem oltódik, azt ki kell dobni. Kormos Károlyné háromszor- négyszer mintát vesz a vagon­ból. Ha ő hibát talál, semmi helye a vitának, a vagont át kell válogatni. Az elsőosztályú mésznél hét százalék, a másod- osztályúnál 15 százalék a szab­vány szerint megengedett olt- hatatlan arány. De Bélapátfal­ván ügyelnek a minőségre, nem akarnak vitát a vevővel, ezért nem haragszanak a szi­gorú meósra. Kovács Béla mellett most Kenyér József égető válogat kisegítőként. — Na, komám, most leg­alább látod, hogy mit égettek. Kapkodd, Kenyér József, úgy, mint fillér közül a forintot — biztatják a válogatók egymást. Egy újítás a sok közül A munkások, művezetők és mérnökök féltő gonddal őrköd­nek a technológiai fegyelem betartásán. A munkások min­dig szakirányítás és felügyelet alatt dolgoznak, de saját fel­adatkörükben önállóan tudnak intézkedni. Ez kétségtelenül a folyamatos szakképzettség és a gyakorlat eredménye. A vagonokat a mészüzem „szájába” állítják. De nincs már talicskázás, nem kell a mázsás súlyt tologatni. Sarka­di—Gyertyás újítását alkal­mazzák a gépi berakodásnál Emberi kéz hozzá sem ér, a villamosberendezéssel műkö­dő gumiszalag-szerkezet jobb- ra-balra mozgatható és a va­gon mindkét felét megrakja. A gép teljesítménye 800 mázsa négy óra alatt. Mindez a gyár fiatal mérnökének és legkép­zettebb lakatosának összefogá­sából — egy újításból született Igaz, a száraz, nyári idő igen kedvező a mésztermelésre. De csak az időjárás, vagy véletlen műve, hogy a tervezett 80 szá­zalék helyett teljes egészében elsőosztályú meszet gyártottak ebben a hónapban Bélapátfal­ván. A sikerek titka a tízéves gyakorlat tapasztalatainak ész­szerű felhasználásában, a szak­mai továbbképzésben, a tech­nológiai utasítások tudatos és szigorú betartásában, a mun­kások és a műszaki vezetők összefogásában keresendő. F. h. Sokan még ma is hajlamo­sak arra, hogy egyetlen kézle­gyintéssel elintézzék a pamszt- embcr kulturá'is igényelt, kul­turális problémáit, mondván: — A parasztembernek nem kell sem a szinh .z, sem a mo­zi — egyszóval nem kell neki a kultúra — örül az, ha a fá­rasztó napi munka után ágyba e ü ... Tényleg így volna? A puszíaíogaes'. kul'úrház­ban szerdán este 50 tanyavi- lágban élő parasztember te­kintette meg a televízió víg­színház: közvetítését fé’ zá an voltak kíváncsiak Pavei Kő­bánt Ilyen nagy szerelem cí­mű drámájára. Minden avtáció minden hírverés nélkül Jöttek kilo­méterekről az emberek, ki ke­rékpáron, ki gyalog — mivel­hogy éppenséggel egy kis kul­túrára szomjaztak Pu ztafoga- cson 1961. szeptember 20-án, este 7 órakor. Nem nagy eset. Egy azor ban biztos: eleven cáfolat a ma­gyar parasztot még mindig göregábori miliőben képzelők számára... —dy. Szerelés közben Ülést tartott tegnap a meg7e! képviselőcsoport Az országgyűlési képviselők Heves megyei csoportja teg­nap délelőtt tíz órai kezdettel ülést tartott. Az ülésen a kép­viselőcsoport első féléves mun­káját értékelté'"., s a második félév további teendőit hatá­>zták meg. Az ülés előadója átkai Ferencné orszásevű- Becskei István és Vass Bemét, az Egri Fmommecham- tKai re encne o zaggy fc(ti vállalat kiváló dolgozói, szerelik az egyik kapcsolá­si képviselő volt, a megyei táblát. A vállalatnál több gépet gyártanak szocialista és opart titkára. kanitalista országok megrendelésére • ITÍoo Ró]n\ AAAAAAA/WWVAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VWW'ANAA/VVvVWWV'AAÓAAAAVnAAAAAAAAAAAA/WVWVNVVVWWWV WAAAA A/S/SAAAAAAAAA/S/VNAAAAAAAAAAAAA Hogyan lett Belzebub Elsárgult papíruszte- kercsekböl sikerült meg­állapítani, hogyan lett bukott angyal Belzebub, hogyan lett az Úristen kedvencéből az ördö­gök fejedelme. Igaz, lehetett volna egyszerű, kis beosztott ördög is a Pokol Vállalatnál, mondjuk, mint kontí­rozó ördög, de az Úr­isten, presztízs okokból mégis úgy döntött, hogy legyen e vállalat veze­tője. Nos, a dolog —, s ezt a minap Belzebub is megerősítette szemé­lyes beszélgetésünk kapcsán — így történt: Az Úristen megte­remtette a Napot, a Holdat, a csillagokat, megteremtett mindent szépen, sorban, aho­gyan azt a tervdoku­mentációk előírták, nem lépve túl a költ­ségvetés kereteit, sem ti béralapot, sőt, bizo­nyos megtakarítást is ért el, bár ez azóta már meg is látszik. Miután megelégedten dörzsölte kezét a szakállába — ez rossz szokása volt az Úristennek annak ide­jén, nem tudom, leszo­kott-e róla azóta? — a homlokára csapott a jobb kezével: — Te, Úristen (azóta ismert ez a felkiáltás!), elfelejtettél valamit... Hát emberek nem lesz­nek? — szólt és rögtön nyúlt is a bal kezével, hogy megteremtse az embert. És ekkor szólalt meg Belzebub, akit akkor még Arkaangyalosi Sze­ráfnak hívtak: — Kedves Úristen kartács, megbocsáss, de szeretnék valamit mon­dani., ha meg nem sér­telek... — Ugyan, kedves Ar­kaangyalosi kartárs, ho­gyan is sérthetnél meg, hisz legmegbízhatóbb kartársam vagy az egész világmindenség­ben. Szólj nyugodtan, az sem baj, ha megbí­rálod eddigi munká­mat, hisz ugyan a mű elkészült, de azért nem kötelező az alkotónak pihenni. Javítgathat, csiszolgfithat a művén, még bátran — szólt imigyen az Úristen és leültette egy felhőka- rosszékre, két paradi­csom közé, Arkaangya­losi Szeráf kartársat. — Szóval, csak azt szeretném mondani, Úristen kartárs — vett bátorságot Arkaangya­losi —, hogy a mű cso­dálatos, az összhang, a harmónia lenyűgöző, ctok.-. — Csak? — sürgette összevont szemöldökk• az Úristen. — ... csak, hogy úgy mondjam, ezt a dolgot az emberrel, ezt ne tedd... Vagy ha te­szed, akkor az uránér­cet ne teremtsd meg. Vond ki a teremtésből... Vagy... vagy? — Miért? Talán nem jó dolog az uránérc, vagy talán nem bízol benne, hogy a saját képmásomra teremtett ember szép lesz? Akkor te az én szépségemben kételkedsz? — kiáltott fel sértődötten az Úr­isten. — Dehogy, a világért sem — tiltakozott Ar­kaangyalosi, s már bán­ta, hogy szóra nyitotta a száját. — Csak azért bátorkodtam szólni, tisztelt Úristen kartárs, mert véleményem sze­rint ez a kettő együtt még elpusztíthatja a művedet, amely ... — Az én müvemet nem lehet elpusztítani. Aki ezt meri állítani, az nem bízik bennem, kö­vetkezésképpen nem bízik a Világegyetem Megteremtésére Ala­kult Vállalat vezetésé­ben. S aki nem bízik, annak nincs is helye itt, szólt az Úristen és Ar­kaangyalosi Szeráf már repült is, szárnyak nél­kül. S akkor még nem volt Területi Egyeztető Bizottság. Nem tehetett mást, Belzebub néven váltott ki munkaköny­vét. És az Úristen megte­remtette az urán mellé az embert! És még az Úristen van fenn, s Belzebub lenn! (terű Vasárnapi iegyxrtek ...a fecsegésről „... Nékem üres fecsegöt, fest az üres fecsegés” — írja Kazinczy epigrammájában. Régen írta, de ma is aktuális. Nagyon aktuális. Sok az üres fecsegés, s még az a kisebb rossz, hogy „üres fecsegöt” fest, mint • az, hogy az ilyen lel­kes szószátyár nagyképű jóltájékozottságában gyakran töb­bet árt, mint használ. / Mert ő mindent tud. Mert azt mindenkinek tudnia kell, hogy mindent tud, és hogy ő tud mindent. Mert őt tájékoztatják, mert ő olyan fontos személyiség, hogy tájékoztatják, sőt talán csak egyedül öt tájékoztatják az egész világon. És fecseg. Bizalmasan, közel hajolva, sokat sejtetöen, és jó zsokéként lovagolja meg a kiirthatatlan emberi beteg­séget: a gyógyíthatatlan kíváncsiságot. Vannak emberek, akik jobban megtartják a hashajtót, mint a rájuk bízott titkot. Vannak emberek, akik jobb szol­gálatot tesznek, mint az újság, vagy a rádió, mert csak ezt kell mondani: . Kérem, ez maradjon köztünk. Ez titok.” S holnap, bő körben értesülnek arról, amit egyébként csak napok múlva, nagy apparátussal lehetett volna közreadni. Természetesen az igazság az, hogy valami csodás nagy titkot nem tudnak, honnan is tudnának, s egyáltalán hol vannak a mi életünkben — a természetes hvatali titkokon kívül — olyan nagy titkok, amelyeknek birtoklása és a bir­tokból való lelkes adományozás bárkit is „gazdaggá” tenne. De, s ez a lényeg: vannak hivatali titkok. Nem országren­gető ügyek ezek, nem rajtuk fordul meg népi demokráciánk léte, vagy uramég! — talán a szocialista tábor holnapja, — de hivatali titkok, amelyek nem tartoznak másokra, mint — akikre tartoznak. A fecsegő azonban ezt is kifecsegi, persze, csak úgy bizalmasan, csak úgy négyszemközt, csak úgy „neked”... S ki tudná megszámolni, hány ilyen neked futkos az utcán, nyüzsög a presszóban, vagy a mozi előcsarnokában?! Apró, kis vérszívó szúnyogok ezek a fecsegők, s hazai viszonylatban a malária sem fenyeget. De ki szereti bántó zümmögésüket, s ki ad szívesen akár egy cseppnyi vért is a szárnyas vérszívóknak? Senki. Csakhogy ezek „titkokat” zümmögnek. Ezek az üres fecsegők olyan „szúnyogok”, amelyéket — sajnos — szívesen meghallgatnak, mert — ugye — sohasem lehet tudni... Hát a DDT-por itt nem segít. De a kemény fellépés, a felelösségrevonás és a normá­lis közvélemény: sokat. Csak Kazinczy epigrammáját nem szabad elfelejteni: ... „Nékem üres fecsegöt, fest az üres fecsegés ...” (gyurkó) Brunssvih Térés halálának ÍOO. évfordulójára AZ 1848/49-ES magyar sza­badságharcot előkészítő re­formkor (1825—1848) gazdasá­gi, társadalmi és politikai er­jedése nagy hatással volt a magyar pedagógia fejlődésére is, elméleti és gyakorlati vo­nalon egyaránt. A reformkor a megteremtője az első ma­gyarországi óvodáknak is. Ma már majdnem minden városunkban és majdnem minden faluban van óvoda, s ez ma már természetes. De nem szabad elfeledkeznünk óvodáink múltjáról sem, s fő­leg hálásan kell gondolnunk azokra, akik a magyar óvoda­ügy úttörői voltak. Ezek élén Brunszvik Teréz, akire most halálának 100. évfordulóján emlékezünk. Brunszvik Teréz 1775-ben látta meg a napvilágot, a bé­csi udvar bűvkörében élő, ugyanakkor a felvilágosodás eszméit is pártoló főúri csa­lád sarjaként. Neveltetése azo­nos volt kora más, Bécs felé tekingető főúri családok lá­nyainak neveltetésével. Zene, tánc, farsangolás, olvasás, tár­saságba járás jellemezte azt. 1808-ban a rokonaival meg­látogatja Yerdonban, a mesz- sze földön híres Pestalozzi in­tézetét. A yerdoni látogatás Brunszvik Terézre óriási ha­tással volt. Különösképpen ha­tott rá Pestalozzi népszemlé­lete. Ennek hatására alakul ki Brunszvik személyes prog­ramja, amelynek lényege: „Hatni kell a népre”. E SZÉPEN HANGZÓ prog­ramból sarjadt ki Brunszvik személyes anyagi áldozatával 1828. június 1-én az első óvo­da, majd később a krisztina­városi munkaiskola. A felsőbb körök az óvoda megnyitását idegenkedéssel fogadták, bizonyára olyan vé­leménnyel voltak a főurak Brunszvik Térésről, mint ké­sőbb Teleki Blankáról, a pesti nőnevelő intézet felállítása kapcsán. De nem így a széles közvélemény. Az rokonszen­vesen fogadta az új intézmény felállítását. Pesten és a me­gyékben is egyre-másra jönnek létre az első óvodák. Az egy­szerű nép örömmel küldte oda gyermekeit. Az első óvodák persze nem hasonlíthatók a maihoz, az akkori óvodákban érdekes módon az oktatás volt előtér­ben, a játék, mely ma az óvo­dai nevelés alapvető egészét képezi, háttérbe szorult. Vi­szont elismeréssel kell megál­lapítani, hogy az óvodai ne­velésben feltűnő módon hát­térben volt a valláserkölcsi nevelés. Ha egy pillantást ve­tünk a korabeli óvodai óra­rendekre, láthatjuk, hogy ott a tanulás a döntő és nem a vallási nevelés. Pestalozzi törekvéseivel ro­kon a Brunszvik-munkaiskola felállítása. Az általa tervezett „Krisztinavárosi ipariskola” hé­ven 1828. október 15-én nyílt meg Brunszvik Teréz költsé­gén. Az iskola több rokonvo­nást mutat Tessedlk hajdani ilyen jellegű intézményével. Az elért sikerek Brunszvik .Terézt örömmel töltötték eb Sikerei folytatását az 1832-es év gátolja meg. Ekkor ugyan­is a nádor parancsára, aki nem nézte jó szemmel műkö­dését, kiveszik kezéből az ál­tala alakított intézményeket és a katolikus nőegyletre bíz­zák. Döbbenetes hatással van rá az intézkedés, de tettereje mégsem sorvad. A külföldet járva szövi terveit egy alapí­tandó nőnevelő-intézetről. Ez a terv azonban már nem vált valóra. Csak Teleki Blanka rövid életű intézete nyújtott neki némi vigasztalást akkor. De a szabadságharc bukása ezt is elsodorta. Gondolatai megvalósítását az 1861-es or­szággyűléstől várja — hiába. Az 1861-es évet nem is éli túl. AZ EGÉSZ ÉLETÉBEN he roikus munkát végző nő szíve 1861. szeptember 24-én meg­szűnt dobogni — Martonvásá- rott örökre lehunyta szemét. Szecskó Károly, a TIT tagja. Automatikus bébi nyugtató Dr. Leo Salk, a gyermekbé­nulás elleni vakcina felfedező­jének testvére készüléket szerkesztett, amely hanghatá­sokkal megnyugtatja a síró csecsemőt. A készülék, amely egy kisméretű, műanyagtok­ban levő, hordozható rádióra hasonlít, olyan hangot hallat, amely az édesanya szívverései utánozza. Hosszas kísérletek tanúsága szerint, ennek a hangnak a hallatára a kisba­bák megnyugszanak, keveseb­bet sírnak és jobban alusznak. A készüléket „szék úri ton” né­ven hozzák forgalomba.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents