Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-24 / 226. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÁSIBAN Az a gyerek tudott volna , Péter bácsi. A gyönyörű­— Mi bajod van, fiam? Pista ideges mozdulattal állította le a gé­pet, s most már harmadszor mérte meg a da­rabot. Az eredmény mindhárom esetben más volt. Ilyen még nem fordult elő vele. Erezte, hogy a forróság egész testét elönti, és nem­csak a homloka gyöngyözik, hanem a háta közepén is csurog a víz. — Megverem azt a bitangot — fakadt ki dühösen. — De verekedős kedvedben vagy. Kit akarsz te megverni, Pista fiam? A z öreg Kovács nyugodt hangja kicsit enyhítette Pista dühét, de ő szemé­vel mégis megkereste Andris arcát, aki rosz- szul rejtett vigyorgással hajolt a gép fölé most, hogy Pista feléje fordult. Ez a káröröm tette Pistát valóban idegessé. — Kit? — kérdezte vissza. — Azt a bitan­got. — Andrist? Nofenei Aztán miért ez a nagy méreg, fiam? — Nézze, hogy röhög rajtam. Andris most nagyon komolyan nézett visz- sza, olyan ártatlan arccal, hogy az öreg Ko­vács nem győzte nézni. — Ne bolondozz már, Pista, olyan komoly, mintha sohasem nevetni. — Mert most nézi maga is. Azért. De látta volna az előbb, ségtől úgy ragyogott az arca, hogy világítani lehetett volna vele. Élvezi, hogy nem megy most a munka nekem. Látja, már háromszor mértem, és mind a háromszor más volt az eredmény. — Hm!... Hogy lehet az? Add csak azt a mikrométert. Az öreg nagy nyugodtan mérte a darabot. Megmérte egyszer, megmérte kétszer. Hüm- mögött, összeráncolta a homlokát, aztán Pis­tára nézett, utána a gépre, majd ismét Pistára. — No? — követte az öreg minden mozdu­latát Pista. — Hát... — nyújtotta a szót az öreg. — Nem jó. — A keserves mindenségit! Itt van!... Ugye? ' & — Egy tizeddel több. Még le kell venni S belőle. I Andris csak úgy odavetette a szót — a gépe £ mellől. ^ — ,fa, ha nem ott jár az esze!... Pista összerezzent, az arca megfeszült, a •zaja elfehéredett. — Nem kérdezett senki! A ndris megrántotta a vállát, mintha mondaná: őt tovább az ügy nem ér­dekli. Az öreg azonban most már látta, hogy Pis­tával baj van. Valamit titkol a gyerek. Nem így szokott dolgozni. Megszokták, hogy Pista mindig pontos munkát végez. Amit egyszer rábíznak, afelől nyugodt lehet mindenki. Most pedig ez az ideges bizonytalanság!... Meg kellene tudni az okát. De hogyan fogjon hoz­zá? Nem száraz-dada ő. A megoldást ismét Andris szolgáltatta. Előbb hunyorogva összehúzta a jobb szemét, mintha figyelmeztetni akarta volna az öreget, ii- aztán fejével a művezető üvegfülkéje felé in­tett. És ekkor ismét olyan vigyorgás terült szét az arcán, hogyha azt Pista meglátja, biz­tos hozzávágta volna a mikrométert. Az öreg pontosan követte Andris szeme villanását, és amikor az üvegfülkében meg­látta Magdi barna fejét, megértette a fiú mozdulatait. Mármint az Andrisét. De akkor meg azon kezdett el csodálkozni, hogy ez a Pista gyerek és Magdi... És ő még azt hitte, hogy ismeri Pistát. Hogy mindent tud róla. Milyen büszkén szokta mondogatni, hogy az ő nevelése. Ügy ismeri, mintha a saját fia volna. Most aztán itt van: kiderült, hogy a legfontosabbat sem tudja róla. Mert egy fia­talember életében a legfontosabb csak az ilyen bimbózó érzés, az ilyen nyugtalanító bol- „ dogság-várás lehet. & És ő ezt nem vette eddig észre. Vagy csak h most kezdődne? Csinos kislány Magdi, rendes g is. De ilyen váratlanul! Igaz: nem lehet aztiji előre kiszámítani. No, most már így van és kész. Csak ezt a Pista gyereket ne zavarta volna úgy meg. Kínlódik a szerencsétlen: ez most már világos. Ha pedig kínlódik, akkor valami baj van. Azért vigyorog Andris is. A bajon pedig segíteni kell. De hogyan? Mit tud ő már ehhez? Legjobb lenne az egészet tudomásul sem venni. Elrendeződik az ilyen magától is. Ha más ártia bele magát, attól esetleg csak rosszabb minden. Hagyni kell a fiatalokat. A mikrométert csendben letette, nem ^ mert Pistára nézni, mintha attól tar- 3 tana, hogy az olvashat a gondolataiban. And-s ris azonban közelebb lépett. — Mi lesz, az ajándékkal, komám? Pista lángvörös lett. — Törődj magaddal! — Egészen belediliztél. Még a munka sem ‘ megy. — Nyughassatok, mert közétek vágok! —’ szólt közbe az öreg. Aztán Pista vállára tette; a kezét. — Ezért nem megy? — Mi az, hogy ezért? Nem értem, mit{ mond. Az öreg cigarettát vett elő, odakínálta Pis- tának is. Míg rágyújtottak, mindketten a kö-j vetkező mondatot keresték. Andris már újra a J gépnél állt és dolgozott, mintha mi sem tör- j tént volna. — Szóval... Magdi. Rendes lány. — Mit akar Magdival? ■ G. MOLNÁR FERENC: Meglepetés — A te dolgod, én nem akarok beszélni, de... — De! — Be ne kapj már! Szerelmes vagy, és kész. Nem szégyen az. De attól még nem áll meg a világ. Érted-e? Pista szó nélkül lehajtotta a fejét. — Mi van azzal az ajándékkal? Furcsán rángatta meg a fejét Pista. De ez már azt is jelentette, hogy beleegyezett a gon­dolatcserébe. Az öreg megkönnyebbült. így már más a helyzet. — Egy könyv... Az ebédszünetben vettem az üzemi könyvterjesztőnél. Andris is ott volt. Látta, amikor előzőleg Magdi is megforgatta a kezében a könyvet, de letette. Pedig látszott rajta, hogy tetszik neki. Én meg, hogy meg­vettem, mindjárt kitalálta Andris, hogy miért vettem meg. Tudja, Péter bácsi, ma van Magdi névnapja és... — Értem. És Magdi? Dista azonban erre nem tudott vála- -1- szólni. Csak a fejét ejtette a mellére. — Szóval, azért vagy ilyen ideges, mert te sem tudod, hogy Magdi elfogadja-e. Hát... A fene tudja: nem egyszerű eset. Ha még te sem tudod! Ajtóstól nem lehet a házba be­rohanni. — Már megbántam, hogy megvettem. Leg-' jobb volna eldobni azt a könyvet. Magdi... legfeljebb kinevet. Ebben van valami: gondolta az öreg maga is. Mert Magdi eléggé központi személy a mű­helyben. Minden fiú igyekszik a közelébe kerülni, s ha Magdi felírja a végzett teljesít­ményt, a munkadarabok mellé mosotyokat is kap és incselkedő megjegyzéseket. Magdi pe­dig úgy libeg a mosolyfelhők fölött, mintha nem is az olajos gépek között járna. Nem be­képzelt, nem fölényes, de nem is könnyűszavú lány. Kedves, kicsit tartózkodó, s talán ezért is szeretik és becsülik a fiúi:. Bár titokban mindegyik arra vár, hogy ő lesz majd az, akit Magdi komolyan vesz. Ez a Pista is. Pedig ő eddig nem mutatott különösebb érdeklődést a lány iránt. Inkább még mordabb is volt hozzá, mint általában szokott lenni. Tehát ezért volt ez az álhideg­ség! — Te, fiam, beszéltél már te egyáltalán Magdival? — Ugyan mikor? Lehet vele beszélni? Ész­re sem vesz. Pedig én már olyan sokat törtem az eszem azon, hogy mit csináljak, mivel ve­tethetném észre magam. Az öreg Kovács meghökkent erre. — Hogy mivel?... Hogy érted ezt, te F-ista? — Tudja, hogy vannak ezzel a lányok! Az egyiknek az a fiú tetszik, aki olyan ing­ben jár, mintha valami tájképet vett volna magára. A másiknak az tetszik, aki vasárna­ponként a futballt rúgja. Vagy mondjuk bok­szoló. Az se baj, ha véresre verik, de legyen más, mint a többi. Sok közülük a motorért van megveszve. Meg így tovább. Tudja maga is. Dehát, én mit csináljak? Ugorjak le a ka­zánház kéményéről? Jelentkezzem űrhajós­nak? Vagy veressem dagadtra az orromat a szorítóban? Mit csináljak, ha én semmi kü­lönleges dologra nem vagyok képes? Semmi­ben sem vagyok rendkívüli. Csak olyan, ami­ből tizenkettő pontosan egy tucat. — Bolond vagy te, Pista. Nono, barátom, meg ne sértődj már! Ügy bámulsz, mintha én lennék az oka mindennek. Pedig te vagy a szamár! Az vagy, hiába nézel így rám. Hát idefigyelj: akinek nincs önbizalma, az akasz­sza fel magát. Érted? Nem kell felfúvalkod- nod, az ronda dolog, de ilyen ... ilyen anyám­asszonykatonája !... — Ej, maga is csak böicselkedni tud! — Talán csak nem azt akarod, hogy én udvaroljak helyetted? Vagy arra vársz, hogy az a lány mondjon neked szépeket? Ki a férfi? Te bolond. Beszéltél vele valaha is úgy ... hát ... úgy, ahogy a lányokkal szoktak, no! Dista megint furcsa mozdulatokkal ráz- ta a fejét. — Mert ennek a kínlódásnak semmi értel­me. Inkább kérj szabadságot, aztán menj el valami gyógyfürdőbe, hogy lejjebb menjen a vérnyomásod. Ilyen férfit én még nem láttam! Az öreg megbotránkozva csóválta a fejét, és ott hagyta a fiút. Visszament a gépéhez, meghúzta a kapcsolókart, a szemüvegét az orra hegyére rántotta, és elmerülten figyelte a kanyargó fémforgácsok pörgését. Pistát meglepte a váratlan fordulat, csak bámult az öreg után, mintha arra várna, hogy visszajön, mond még valamit. De hiába várta. Kétségbeesetten nézett fel az üvegfülkére, ahol a művezető mellett Magdi dolgozott. Ha most visszanézne rá, ha észrevenné ... Ugyan­csak elcsodálkozna, hogy ő itt áll a gépe mel­lett, nem dolgozik, hanem csak a fülkét bá­mulja, mintha most látná először. A fülkét? Ej, dehogy a fülkét. Mekkorát nevetne rajta Magdi. Micsoda hülye ötlet volt azt a könyvet megvenni? Soha nem meri odaadni Magdinak. Ez biztos. Most aztán lesz egy lányoknak való könyve is. Még szerencse, hogy nem valami olyant nézegetett Magdi, mint: Milyen legyen a jó feleség? De ha ez az Andris csali egy szóval is meri húzni!... Ügy látszik, megúnta már a hecce- lődést. Elmerülten dolgozik. Hiába, no: rendes gyerek Andris. Pista nyúlt az indítókar felé, amikor meg­hallotta Andris hangját: — Te, öregem, a jövő héten máj add ne­kem is kölcsön azt a könyvet! Jó? Hozzá vágjon valamit? , Előbb majd én olvasom el — mondta olyan hangon, hogy Andris hangosan, elesen ANTALFY ISTVÁN versei: Bizalom — Bízzál bennem! — így szólt barátom. Ránéztem, s szinte kikacagtam. — Ember! Bár, amint másban bízom, úgy bíznék már sajátmagamban! Az első szó Egyszer megszólalt, tisztán, érthetőn, s mi majd megettük az „édes porontyot”, A szó nem volt hosszú, csak ennyi volt: „Nem...” az első, mit megtanult, s kimondott. Őszi táj Elmarad mögöttünk az őszi tájalí sok kedves színe-arca, barna, kék, hullt levél, érett szilva... szinte fájnak bennem e képek, mint rég halt mesék. A halott gyermek A kocsi végén hangos társaság csak úgy harsog közöttük a beszéd. Egy asszony harsog, hogy szülte meg mikor és hol — a halott gyermekét... HARGITAI ISTVÁN versei: A szilvafa őszi éneke Szilvaérlelő kék ízek Isten veletek! búcsúzom. Gyümölcseim lenge tüzek Ragadták el az udvaron. Frissen súrolt stelázsi vár S üvegfalú börtönötök — Nem lát többé a zöld határ, S záporában nem fürdőtök... Feszes és hamvas húsotok Megvéníti az aszaló, — Vagy megtörnek bunkós botok, S a füstös és torokmaró Pálinkafőző üstjein Futtok a hideg rézcsövek Szövevényén. Míg idekint A pók ránk hálót szövöget. Születésnapi vers (IX. 24.) Negyvenegy év csatangol már velem. Szanaszét a rakéták robbanása Kísér a Térben, én meg védtelen Figyelek három milliárdnyi társra... Vagy hetven versemen fekete festék. A többin a betűk abroncsa roppan — Töretlenül vár és meghódolatlan: Várván, távol lelkek, hogy megszeressék — Szállanék a határtalan világban: Noha szülőm a lőporfüstös ég Itt tart a Huszadik Századba zártan. így hát fogom két gyermekem kezét, S megyek mellettük, érezve hibátlan, Pompád szívüknek vonzó mágnesét. PAPP MIKLÓS: Születésnapi írás, válaszul — Nem jó a vers — azt mondod. Ügy legyen. Szavad nem állít s nem gurít tovább rossz babonákként szétfoszlik a tág anyagban; és mégis rászülettem: egyenes úttá fut össze bennem jó és rossz együtt: megharcolt világ, otthon-házak, űrhajók, atmafák összefonnak veletek-tüzemmel; harminc év múlt s századokkal élek. férfi-formákba öntök régi fémet s így akarok holtig megmaradni a kaptamért többet visszaadni; olyan, kit' baj húz, s gyerek-jó karok: kemény a sorsa, hogy beavatott. MOLNÁR JENŐ: Szitakötő Tavirózsák és lótuszok, odakint forró nyár buzog. Itt hűs csend van és tisztaság, megnyugvást hintáztat az ág. Bő szépség. És hogy több legyen: szitakötő száll hirtelen; Egy pici kék ég, könnyűség, röppenő ékszer, könnyű, szép, csoda ötvös-mű, eleven, kékség és szálló rejtelem, az egek színes mosolya, villan és eltűnik tova, játszik csupán, mert hirtelen előttünk csillog, itt terem. szilíd zizzenés, lágy zene, nincs más és megtelünk véle, Megnyugvást hintáztat az ág, béke van csak és tisztaság. ISZLAI ZOTÁN: FELEÚTON A fele úton nem lehet megállni, Mert ki kell járni minden iskolát. Mert tudni kell: savanyú-e a szőlő. S milyen lámpában ég a napvilág. Mert lehet hittel s véres bizalommal Vakon és vakmerőn az égre szállni, Meghalni, úgy, mint elpusztul akármi, Mely elsodródik őszi, fáradt viharokkal De élni, mint a torma kő-gumója S tudós virágot hozni minden tavaszon Csak az tud, ki a leckét megtanulja: övé az út, virágzás, megszolgált haszon, , felnevetett. Nevetett? Visított a gyönyörű- ; ségtől. Pista lopva a fülkére nézett. Magdi éppen [ a haját simította hátra. Micsoda légj; mozdu- , lat! Ha legalább ránézne, ha csak egy ici- \ picit rámosolyogna. Magdi, mintha hallotta volna a ki nem J mondott kívánságot: a fejét most felemelte é» s ránézett. Egy pillanatra meglepődött, ez lát- I szott a tekintetén. Úgy látszik, váratlanul érte I a meglesett pillanat: hogy Pista a gépe mellett | állva, őt nézi. Kis zavart mosoly indult el a > szája szögletéből, de nem fordította el a tekin- ; tétét, hanem még a kezével is intett Pista fe­jlé, és mondott valamit, amit a gépek zajától > nem lehetett hallani. Pista erre úgy elpirult, ; mint akit tetten értek. Nem mert se Andrisra j nézni, se az öregre, pedig nagyon szerette vol- f na most az ő arcukat is látni. A meglepetés még csak fokozódott, amikor Magdi felállt az asztala mel- ' lől és kijött a fülkéből. A mosoly egy pilla- »natra sem hervadt el az ajkán és egyenesen ’ felé tartott. Most rögtön megnyüik a föld a ' talpa alatt, vagy összeseik: úgy érezte. Hogy i röhöghet az az Andris: vágódott rögtön az i agyába. Az öreg meg csak köhécsel biztosan. I Most az egész műhely őt bámulja és rajta ne­* vet. Miket mondhatnak súgva egymásnak a 1 fiúk! Ajaj, mi lesz ebből. — Gratulálok, Pista! — állt meg előtte \ Magdi és kezét feléje nyújtotta. Pista zavartan fogadta el a lány kezét, és . a meglepetéstől csak hápogott, mint a tátika s virágja, ha a kisgyerek az ujjai között tartva s nyomkodni kezdi. — Az elmúlt negyedévben 167 százalékos ; eredményt ért el. És selejtmentes! Gratulálok, gratulálok... ez a szó zsongott * az agyában. Magdi arcán kívül mást nem fo- ® gott fel az egészből. A következő pillanatban, ’ f maga sem tudja hogyan, a gépre dobott tás­; kájához kapott, kirántotta a könyvet és már ! nyújtotta is Magdinak. — Én is gratulálok, Magdi. A névnap- ;jára ... Néztek egymásra, mintha még soha sem > látták volna egymást. A könyv ott lebegett [közöttük: Pistától már elindult, de Magdihoz } még nem érkezett el. Nem is érkezik el soha? f Akkor ő..., akkor ő kiszalad. Micsoda ökör- ; ség volt ezt a könyvet éppen most... éppen ! itt... Rettenetes! Magdi keze bizonytalan mozdulattal indult i el a könyv felé. A szeme tágra meredten fogta Jómagába Pista zavart arcát. — Nagyon kedves magától, de ... Köszö- inöm! — Ránézett a könyvre. — 0!. . Hát * ezt? ... Köszönöm, Pista! Pista lába elerőtlenedett, elzsibbadt, a nye) I ve megbénult, mintha darázscsípés érte volna, i A fejében olyan zúgás támadt, hogy attól még la gépek zaját sem volt képes meghallani. /’"'sak álltak, egymással szemben és mo- solyogtak. Csak mosolyogtak, úgy. £ mint ahogy azok szoktak,, akik nagyon örüi- i nek valaminek. Az öreg Kovács ijedten fordult most And- 2. ris felé, de szerencsére, Andris Pistáéknak háí- s tál állva nevetett, de úgy, hogy a vállát rázta Ja tenyerébe fojtott nevetés. Hát nem bolond ez az Andris! Mi van ezen ' nevetni való? Az öreg egyszerre nagyon dühös É lett. Hogy milyen komolytalanok ezek a ' fiatalok!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents