Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-21 / 223. szám
4 NEPÜJSAG 1961. szeptember 21., csütörtök timst A csodadoktor Két kislány beszélget. — Tegnap anyukám bekente a torkomat Dianával és már nem is fáj! — dicsekszik az egyik. — Engem is az anyukám gyógyított meg! — így a másik. — De az én anyukám fokhagymát it adott nekem!-r Nekem is, és amit én kaptam, 9Z nem is volt rossz szagú! — De nekem nem is kellett orvoshoz mennem! — Nekem se kellett mennem! - nyelvel a másik. — Mi a te anyukád? - kérdem a kis ellenkezőt. — Orvos! — válaszolja a játszóterek hőse, mire a másik pöttöm megszólal: — Akkor a te gyógyításod nem ér, csak az enyém! ... és sértetten elvonul egy másik hintához, (á) — NAGYSZABÁSÚ szüreti bált rendez szombaton este nyolc órakor az egri városi szövetkezeti bizottság a szövetkezetek székhazában. A táncmulatságot szüreti tréfák és humoros játékok tarkítják. — A MÉSZÖV Heves megyei Központja bővített bizottsági ülést tartott a burgonya-, a zöldség- és gyümölcsfelvásárlásról és az eladásról. — AZ EGRI CSECSEM Ö- és Gyermekgondozónőképző Intézet október 2-án kezdi meg az új tanévet. A tanfolyam gyakorlati oktatása az egri I. sz. kórház gyermekosztályán lesz. TERVEK ÉS LENDÜLET Ez jellemzi a gyöngyösi zenei életet EGRI VÖRÖS CSILLAG Vigyázz, nagymama EGRI BRODY Nincs előadás EGRI KERTMOZI Koldusdiák GYÖNGYÖSI PUSKIN Milliók keringő! e GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A szép Inker! HATVANI VÖRÖS CSILLAG Egy katona, meg egy fél HATVANI KOSSUTH Feltámadás HEVES Nincs előadás PETERVASARA Nincs előadás POZESABONY Nincs előadás műsora Sírokon este 8 órakor; TABTUFFE AMILYEN KOMOR kívülről t- a gyöngyösi zeneiskola épü- . lete, egyszeriben olyan barát- rságossá válik, amikor bevihar- ' zik ajtaján a sok, kisebb-na- j gyobb növendék. Ki kottát, ki | hegedűt hoz, sokan furcsa alakú tokba rejtett fúvós hangszerüket hozzák, s mindany- nyiukat várják a zenetanárok, hogy megismertessék velük a zeneirodalom kincsesházát. Akkor kezdődött a tanítás, amikor ott jártunk. Az igazgatói irodában csaknem belebotlottunk Falvai Géza őrnagy elvtársba, aki éppen egy csellót javított. — Hát ez mi? Ez is tanári munka? — érdeklődöm. — Minden zenésznek legfontosabb a jó hangszer. Tehát ha baja esik és értek hozzá, inkább magam javítom — válaszol. — Ez az őrnagy elvtársé? — nézem a hangszert gyanakodva. — Nem, nemi A zeneiskolai hangszerek ezek — mutat még néhányra —, s mielőtt „üzembe állnak”, átnézem mindegyiket. Valami nem úgy van, ahogyan szeretné, ezért pillanatok alatt felteszi a sapkáját és elmegy. — A leglelkiismeretesebb tanárunk az őrnagy elvtárs — mondja távozása után Szabó Tivadar, az iskola igazgatója. — Egyszóval megalakult a tantestület, megjöttek a gyerekek, és most már itt is teljes üzem van; — állapítom meg. — No, azért még nem egészen; Nagyon sokat dolgozunk azzal — és még lesz is vele munka —, hogy az iskolareform megvalósításába ml is bekapcsolódjunk olymódon, hogy a túlterhelést a magunk vonalán csökkentsük. Ezért készülnek most cúyan beosztások, amelyeknek segítségévéi a tanulókat csak két délután vesszük igénybe, egy napra téve a solfézs és zeneóráját is. A ZENEISKOLÁN kívül milyen más zenei hír „kering” gyöngyösi berkekben? — Sok tervünk van erre az évre. És lelkesedés is van hozzá. Már most megkezdjük a felkészülést a májusban elsői ízben megrendezésre kerülő gyöngyösi zenei hétre. Ez újdonság, ilyen még nem volt. Szeretnénk elérni azt, hogy minden kórus és minden zenekar, amelyik Gyöngyösön működik, szereplési lehetőséghez jusson, s hogy előre tudják ennek a nagy jelentőségét, jobban felkészülnek, s feltehető, hogy művészi élvezetet adnak majd az érdeklődő gyöngyösieknek. És ezt a hetet zárná a már hagyományos dalosünnep. — Közeli szereplésre készül-e a kórus? — Októberben adunk — rádión keresztül — ajándékműsort a X-es akna bányászainak, decemberben újra rádió- felvételünk lesz, úgyhogy nemigen unatkozunk a hátralevő hónapokban! — A rossznyelvek új mű tanulásáról beszélnek! — Az még nem megy, de hogy új művet tanulhatunk hamarosan, az igaz, mert Csenki Imre most dolgozik számunkra egy Gyöngyös vidéki népdalfeldolgozáson. Lelkesen várják a kórus tagjai, mert mindig öröm olyat énekelni, amit bemutatóként, elsőnek a mi kórusunk adhat elő. — Vettem két fúrót, mert nem boldogulok másként! — lép újra az irodába Falvai Géza csellótanár, s mielőtt rosszmájú megjegyzésre fordulhatna a szó a fúrók miatt, máris belemélyed a fontos munkába, a csellójavításba. — Erről jut eszembe — mutat Szabó Tivadar a csellóra —, hogy kamaraegyüttesünk is készül az országos kamarazenei fesztiválra. Szeretnénk az idén még jobb helyezést elérni, mint tavaly. EGYRE TÖBBEN nyitogat- ják az ajtót, egyre többen akarnak az igazgatóval, vagy az „igazgató bácsival” beszélni. Szülők, tanárok várják, hogy segítségükre legyen a kezdeti nehézségek megoldásában, így nincs értelme további kérdezősködésnek. Búcsúzóul még annyit mond az igazgató: — Azért a bérleti hangversenyeinkre is már csaknem minden bérlet elkelt! Gyöngyös igényli a zenei eseményeket és itt érdemes rendezni! Cs. Adám Éva 1961. SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK: MÁTÉ 170 évvel ezelőtt, 1791. szeptember 2l-én született SZÉCHÉNYI íj ISTVÁN, Kossuth mellett a reformkor legnagyobb poliükusa. Eszméit a Hitel, Világ, Stádium cl- mű munkáiban fejtette ki. Hervadhatatlan érdemei: a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása. a Vaskapu szabályozása, a Lánchíd felépítése, az első vasút megépítése hazánkban. Kossuthtal szemben a fontolva haladás, a gazdasági megerősödés híve volt, élete utolsó éveiben azonban a Habsburgok ellen fordult. 385 évvel ezelőtt, 1576-ban e na- SZÉCHENYI ISTVÁN p0n halt meg GERONIMO CARDANO olasz orvos, fizikus és filozófus. Kidolgozta a harmadfokú egyenletek megoldásának módszerét (Cardan-képlet), felfedezte a kardánikus felfüggesztés módszerét, amellyel a hajóiránytűket vízszintesben lehet tartani. 205 évvel ezelőtt, 1756-ban született JOHN MACADAM skót mérnök, aki 1785-ben először épített zúzott köves alapú, még ma is alkalmazott úgynevezett makadámutat. 160 évvel ezelőtt, 1801-ben e napon született MORITZ JAKOBI német fizikus, ö találta fel Pétervárott 1839-ben a galvanoplasztikát, amely eljárás segítségével elektrolízis révén a domború tárgyakról másolatot lehet készíteni. Lenzcel együtt 1834-ben ő készítette az első nagyobb elektromágneses gépet (1 lóerős), melyet a moszkvai Politechnikai Múzeumban őriznek. 115 évvel ezelőtt, 1846-ban ezen a napon indult meg az első balatoni gőzhajó, a „Kisfaludy”. Csciíz egy f^sak egy percre néztem a naptár lapjaira, s a 21. nap, szeptembernek mai napja azt mutatja, hogy ha még nyárias is az idő, ha könnyű ruhában járunk mégis, hivatalosan belépünk az ősz kapuján. Évszakváltás történik e napon, s az „ember”-es hónapok őszbe, majd télbe vivő útján megtettük az első lépéseket. De naptár nélkül is tudomást szerez az ember erről, hisz a kertek, %>arkok jói alatt egyre több a levél, s a napokban láttam, hogy egy, a Bükkből érkező formás kis személyautó üres ülésén egy csokorra való őszi kikerics várta, hogy vázába kerüljön. őszi kikerics... Ízlelgetem a nevét a verőfényben, s halványlila virágkelyhek ősz eleji köszöntőt énekelnek. Lassan színesedni kezdenek a lombok is, s a nagy festőművész, a természet palettájáról nemsokára a sárga, barna, piros, lila, arany és bíbor színek lenyűgöző varázsa kerül a ligetek és parkok levélsátorára, s az erdők lombkoronájára. A kertekben, s a földeken a dióverés, krumpliszedés, kukoricatörés ideje következik, s a dolgozók szorgos munkája nyomán telnek a kamrák, a vermek, padlások és egyéb tárolóhelyek, hogy nyugodtan nézhessünk az egymást követő hónapok elé. Hamvas szilva, pirosló alma, aranyló, édes szőlő moso■ lyognak ránk a fákról és tőkékről, szedésre várva. A napos őszidő után a tavaszi és nyári erőkifejtésben elfáradt föld is készül, hogy lassan megpihenjen. őszi napfény, színesedő táj, hulló, s hullani készülő lombok, köszöntünk titeket, s köszöntjük a közietek élő dolgos, munkás embert, akinek a mai napon az ősz megkopogtatja ablakát. (Csg. L.) (Valódi — Ez, kérem, valódi málnaszörp — közölte velem az italhoz címzett forrásbolt tündére és olyan büszkén nézett rám, hogy elfogott az irigység. ilyen nagyszerű dolog az, ha valaki valódi málnaszörppel rendelkezik? S egyáltalán, mi az, hogy valódi? Netalántán akad olyan pöszmétegyümölcs, amely titokban málnának adja ki magát és én iszom a valódinak hitt málnából készült szörpöt és közben pöszmételevet szürcsölök? Gyanús a dolog... Hol a garancia arra, hogy az italhoz címzett forrásbolt tündére tudja: valóban valódi a valódi málna szörpje? Hátha egy ilyen pöszméte őt is becsapta, de az is lehetséges, hogy összebeszélt a tündér és a pöszméte, s aztán feleznek a valódi és megmaradt málnaszörpön. Kétségbe vagyok esve. Már semmiben és senkiben sem bízhat az ember. Eddig azt hittem, hogy ami málna, — 02 valódi. Valódi málna. Ami pöszméte, az is valódi, de pöszméte. Most tehát kiderült, hogy van egy ál és egy valódi málna, sőt ezek után az is világos, hogy van egy valódi pöszméte és egy ál —, s ráadásul ez az álpöszméte adja ki magát valódi málnának. Kétszeres csalói, mert ha a valódi pöszméte mondaná magáról, hogy ő valódi málna, akkor csak nemükben lenne különbség, de a „valódiban” nem, — így azonban még az sem igaz. ami igaz. — Köszönöm, nem kérek málnaszörpöt... Egy fél konyakot — suttogtam letört szívvel. — Valódi borpárlat — közölte velem a tündér. Ebbe bele lehet őrülni! S ha ez is csak kiadja magát? S ha ez voltaképpen málna, álmálna és valódi konyaknak 3 adja ki magát? Reménytelen • sorsom. Nincs menekülés. — Kérek egy lignitszörpöt — hörögtem és kaptam egy álvalódit, az igaz, ál tündértől. Hát érdemes élni? (egri) XXVIII. Hátha ez az ember szár-ié- kosan el akarja őt pusztítani? Olyan könnyű a Földre való visszatérés után kitalálni, valamilyen történetet, hogy kimagyarázza, mi okozta a halálát. Ki tudja ellenőrizni? És Hapgood majd egymaga aratja le űrrepülésük minden dicsőségét, s a belőle eredő előnyöket. Hogy erre előbb nem gondolt? Biztosan így is történik majd! Miért nem kopog Hapgood a láda fedelén, jelezve, hogy minden rendben van? Hisz így egyeztek meg. Csak el kell zárnia a levegővezeték csapját és neki abban a pillanatban befellegzett... Lám, máris nehezen kap levegőt ... Az újságíró dobálni kezdte magát a lábában: megpróbált valamiképpen ki jutni belőle. De ekkor három éles koppanást hallott a fedélen. A megbeszélt kopogás! A levegő jól áramlik ... Légzése könnyebbé vált. A kopogás megismétlődött Bison felemelte kezét és háromszor visszakopogott. Hapgood, miután meggyőződött. hogy útitársával minden rendben van, megvizsgálta, szorosan zár-e a fedél, és sietve készülődni kezdett a starthoz: még egyszer ellenőrizte a csövek állapotát, amelyek a levegőt juttatják Bison^ ládájába. s az emellett levő saját ládájába. Megvizsgálta a vezetékeket, amelyek a motor beindítására szolgálnak. Mindent a legnagyobb rendben talált. Felhúzta a gumiálarcot, rákapcsolta gumiöltönyére és szorosan összehúzta légmentesen záródó gallérját. Ezután bemászott a ládába és összekapcsolta a levegőadagoló csöveket. Belülről magárazárta a fedelet, s beeresztette a vizet. Minden készen volt a repüléshez. Álarcának szemüvegén keresztül látta karórájának világító számlapját. Még két perc volt hátra. Hapgood teljesen nyugodt volt. Nem akart gondolni a starttal járó veszélyekre. Elérte célját, amelynek életét szentelte. Bolygóközi repülőútra indul. Minden más eltűnt tudatából. Ha katasztrófa történik, nem marad életben. Győzelem, vagy halál! Harmadik út nem volt a számára... Már csak egy perc hiányzott. Kárnov jutott az eszébe. Ve- télytársa most távol a Földtől repül, nem is sejtve, hogy Hapgood űrhajója a nyomába ered, hogy ez az űrhajó hamarabb jut a Marsra, mint az övé... Itt az idő! Hapgood erősen lenyomta a gombot. Gyötrő lassúsággal telt az idő... A repülés százhetven napja — egymástól semmiben sem különböző, fárasztó tétlenséggélt telített napok — őrjítő egyhangúsággal ment egyik a másika után. Szokatlan helyzetük tudata, a rakéta ablakából kibontakozó világmindenség lenyűgöző látványa gyorsan elvesztette az újdonság ízét. Jóformán alig volt tennivalójuk. A rakéta az égi technika ősi törvényei szerint repült, s ezeknek a törvényeknek el kell juttatniuk a célba, ha csak véletlenül nem találkoznak egy nagy meteorittal. Hapgood különben sem hitt abban, hogy ez a találkozás bekövetkezhet. A megfigyeléseket lelkiismeretesen végezte, az amerikai csillagászok által összeállított program szerint, de a gyakorlat hiánya kezdett megmutatkozni nála. Tudta, hogy munkája nem teljes értékű. Egyre többet gondolt arra, hogy nagy hibát követett el, amikor Bisont hozta magával, ahelyett, hogy azon tudósok közül választott volna egyet, akik annyira szerettek volna részt venni az űrutazáson. Itt a feneketlen világűrben, távol a Földtől, száguldó rakétában, semmisnek, sőt értelmetlennek tűnt az a becsvágya, hogy senkivel se ossza meg a Mar- sot elsőnek elérő ember dicsőségét. Minden esetre is a tervező és a rakétaparancsnok dicsősége az övé. Mi a különbség, hogy újságíró, vagy tudós utazik vele? Nyilván, semmi. Hiába, helyrehozhatatlan hiba! Bisonnal nem volt miről beszélnie. Túlságosan különbözik egymástól szellemi fejlettségük, tudományos látókörük, egyszóval jellemük. Az újságíró kizárólag a dicsőség és a pénz kedvéért indult erre az útra. A tudomány egyáltalán nem érdekelte. k A New York Times fiatal tudósítója még jobban unatkozott, mint utitársa. Hapgood legalább el tudta foglalni magát valamivel, de Bisonnal: egyáltalán nem volt semmi tennivalója. Kétszer elolvasta már a magával hozott könyveket, igyekezett minél többet aludni, a többi időt pedig azzal töltötte, hogy unottan bámult kifelé a kerek ablakon. De odakint állandóan a csillagvilágnak mindig ugyanaz a látványa tárult a szeme elé. A repülés mindkettőjük számára kezdett gyötrővé válni. De minden elmúlik egyszer. Utazásuk utolsó napja virradt rájuk. A rakéta közeledett céljához. Hapgood megmagyarázta Bisonnak, mit kell tennie a leszálláskor. — Ha megszűnik a fékezés, parancsomra kinyitja az ejtőernyőt. — Helyes! — felelte Bison. — És hogyan fékezi le a rakétát? — Egy motorunk van — magyarázta Hapgood. — Ezzel nem tudjuk végrehajtani a fékezést. Fel kell használnunk a levegősúrlódást a bolygó légkörében. Ha számításom helyes, s ebben nem kételkedem, tizenkét óráig tart és óriási erőfeszítésembe kerül majd. A rakéta, ahogy azt Hapgood kiszámította, december 28-án két órakor, a Mars légkörét érintve, elszállt a bolygó viselni. Hapgood attól félt, hogy elvesztheti eszméletét, s ezzel magát is és Bisont is a pusztulásnak teszi ki. Ezért a rakétát a bolygó felszíne felé irányította, amelytől már csak öt kilométer választotta el őket. Ügy gondolta, hogy még napnyugta előtt sikerül leszáll- niuk. A Nap ugyanis már nagyon közel állt a láthatárhoz. — Az ejtőernyőt! — kiáltotta oda Bisonnak. Itt a döntő pillanat. Vájon, elég erős lesz-e az ejtőernyő? Hapgood hatalmas rántást érzett. Óriási selyemernyő nyílott ki a rakéta fölött. A sebesség nyomban lecsökkent. Az ejtőernyő erősnek bizonyult. Hapgoodot elöntötte az izzadság. Fogait fájdalmasan összeszorí tóttá; Minden pilótatudományát felhasználva, hatalmas erőfeszítéssel tartotta vissza az űrhajót a függőleges zuhanástól. Amikor már csak fél kilométer választotta el őket a „földtől”, hirtelen sötétség borult a tájra. A Nap eltűnt a láthatár mögött, s Hapgood az éjszaka gyors leszállásából azt állapította meg, hogy a Mara „trópusaira” kerültek. (Folytatjuk mellett. Leírt egy félkört, s újból elhagyta a Marsot, de már a másik oldalán. Egyik kört rajzolta a másik után, szinte spirálisan, minden alkalommal egyre mélyebben merülve az atmoszférába. így csökkentette Hapgood a súrlódással űrhajójának űrsebességét. A rakéta az utolsó körnél már ki sem repült a Mars gázrétegéből. Amikor a sebesség a percenkénti ezer kilométerre csappant, Hapgood elhatározta, hogy befejezi a repülést. Az átforrósodott űrhajótest ötven fokra növelte a hőmérsékletet a hajó belsejében, s mind a két űrhajós érezni kezdte, hogy a hőséget nem bírja tovább el
