Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-21 / 223. szám
IMI. szeptember 21., csütörtök NEPÜJSÁG Báhyasz»- i, •■swt-.~ HIRADfl) A bányás%ohho% ! Megszületett az ötlet: létesítsünk a Heves megyei Népúj- tágban hetenként egy oldalt, ahol a bányászat és a bányászok híreit, problémáit a nyilvánosság előtt tárgyaljak. Az ötlet helyeslésre talált és már több mint egy hónapja, hogy he-, tenként megjelenik a „Bányász-Híradó” a Mátra vidéki bányászát híreivel és problémáival. Nem elégedhetünk meg azonban csak a „Bányász-Híradó” létesítésével, azon voltunk, hogy minél több dolgozóhoz eljusson az újság. Előfizetési kampányt szerveztünk, ami szép eredménnyel zárult, mert közel 800 új előfizető sorakozott fel a régi előfizetők mellé. Ebből az eredményből az is látszik, hogy a dolgozók saját ismereteik bővítése szempontjából szükségesnek tartják az újságolvasást. Ezek után feltehetjük a kérdést: betölti-e hivatását a „Bányász Híradó?" Nem lehet egyértelműen válaszolni, mert feladatát csak részben tölti be. Hiányzik belőle a leglényegesebb, a dolgozók véleménye és javaslatai. A sajtó hatalmas fegyver, ha jól alkalmazzuk, sokat segíthet eredményeink gyarapításában, a dolgozók szükségleteinek és egész népünk még jobb ellátásának javításában. Ehhez azonban mindenkinek hozzá kell járulnia. Pártunk arra tanít bennünket, legyünk büszkék eredményeinkre, eredményeink pedig sarkalljanak bennünket még jobb munkára, amihez hozzátartozik az is, hogy bátran mutassunk rá a fogyatékosságokra, a hibákra és következetesen harcoljunk azok kijavításáért. Erre viszont a legmegfelelőbb a sajtó. Adva van tehát a lehetőség, éljünk vele! Hallassa véleményét minden dolgozó, aki jó szándékú észrevételeivel, javaslataival segíteni kívánja — fejlődésünk érdekében — a hibák megszüntetését, hogy ez által eredményeinket fokozhassuk. Felhívjuk a bányászok és minden dolgozó figyelmét, hogy hallassák szavukat a Bányász-Híradóban, mondjanak véleményt munkájukról, de a vezetők munkájáról is. Jó ötleteiket, javaslataikat ne tartsák magukban, tegyék közkinccsé, mert ezzel nemcsak a maguk, hanem az egész bányász kollektíva javát is szolgálják. Tegyük színesebbé, érdekesebbé és hasznosabbá a „Bányász-Híradót”. Morvái László Állandó készeni óiban! A bányafa fontos behozatali cikk. Népgazdaságunk évről évre nagy összegű valutát, fizet ezért. Természetes tehát,; hogy a bányafa felhasználás, csökkentése fontos érdek. Mégis, a mátravidéki bányákban az utóbbi időben — különösen a rózsái IX-es, a gyöngyösi XII- es aknánál, de a Petőfi-altárónál is— a bányafa felhasználási aránya magasabb a megengedettnél. AZ üzemek és a tröszt dolgozóinak egyaránt érdeke, hogy — a mindenkori biztonsági intézkedések betartása mellett — a lehetőségeket kihasználva csökkentse, illetve megszüntesse a bányafa túlfelhasználást. A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt Központi Bánya- mentőállomása próba-gyakorlatot tartott a bányamentő- szolgálat ütőképességének biztosítására. A gyakorlat Petőfi- bányán, a rózsái IX-es aknán, a szűcsi X-es aknán és a gyöngyösi XII-es aknán a bányamentők riasztásával kezdődött. (A próba-riasztás Gyöngyösön a 80-as lakótelepnél kisebb riadalmat keltett; ugyanis a bányamentők előre nem értesát- hetők, hogy a riasztás gyakorlat, vagy valóban komoly eset miatt történik-e.) A riasztásra a bányamentők példás rendben és gyorsan felkészültek, teljes felszereléssel várva a bevetési parancsot. A feltételezett vész elhárítása után a bányamentők a jól végzett munka tudatával szereltek le és szálltak ki a bányából. Bernáth Viktor Bódi József fűaknászt. Még csak 27 éves, de már kerek 12 éve, hogy a szűcsi X-es akna dolgozója. Az idei bányásznapon eredményes munkájáért kormánykitüntetéssel jutalmazták. Munkaérdemrendet kapott. Varga József petöfibányai front- mestert, aki már 21 évi bányász- kodásra tekinthet vissza. Nyolc éve frontmester. Hogy a nagyszerű bányászt mennyire megbecsülik, munkáját mennyire elismerik, arról kitüntetései tanúskodnak: kormánykitüntetés és kiváló dolgozó Jelvény tulajdonosa. Erős zaj — szálló szénpor — „feltűnt az első darab szén a Látogatás a Petőtibányai szénosztályozóban ASSZONYOK, lányok, a lassan előrehaladó válogató szalag fölé hajolva, gyors mozdulatokkal szedik ki a Szén közül az idegen anyagokat es a meddőt. Mint a folyó, úgy ömlik a szén végeláthatatlanul a válogatók előtt. Kevesen tudják, hogy a szenet nem elég csak a bányából kitermelni, hosszú utat tesz meg és sok munka kelj ahhoz, amíg a fogyasztókig eljut. Tulajdonképpen az osztályozol munkának az a feladata, hogy a szenet a fogyasztók igényeinek megfelelő minőségben és szemnagyságban dolgozza fel. Nézzük csak meg .közelebb- ről az osztályozói munkát. Nem látszik nehéznek, de az állandó erős zaj és a testet, ruhát szennyező szénpor miatt nem a legkönnyebb munka. Megkérdeztük az osztályozói munka egyik irányítóját, Pintér István elvtársat, beszéljen erről a fontos munkáról. Hogy jobban szót értsünk, bementünk a felvigyázói irodába. Az irodába is eléggé behallatszott a gépek zúgása. Egyszerre hirtelen nagy csendesség lett, az egész osztályozó területén ... A gondolataiból felriadt felvigyázó a telefonhoz ment, hogy a csend okát megtudakolja, de mire a telefonhoz ért, az már élesen felcsengett, s a csendben tisztán lehetett hallani a telefonból: — „halló! itt diszpécser! Pista bácsi! Az erőműi bunker megtelt, le kellett állni az osz- tályozóvál. Az „A”-szalag a bunkerra termel. Az erőműi kötélpálya üzemzavar miatt, áll. Megnézem, mikor tudunk indulni és majd visszaszólok... Pintér elvtárs nyugodtan kezdi a beszélgetést... — MIKOR 1939-BEN az akkor még üzemelő rózsái Vll-es akna kötélpályájánál kezdtem dolgozni. Onnan egy év múlva kerültem a rózsái osztályozó- hoz, ahol a körbuktatónál dolgoztam. A bányából végtelen kötélpálya hozta a csilléket, az aknától a körbuktatóig pedig láncpálya vonszolta. Rengeteg kínlódást okozott a kezdetleges megoldások miatt adódott sok üzemzavar. A körbuktatón ki- döntött szén adagolón keresztül töröbe került. A törőbői kijövő szénből történt a meddőválogatás, majd ferde elemes szalag a bunkertetőre vitte a szenet, ahol vibrátor rostákon keresztül történt a megfelelő osztályozás. 1942-ben kenő lettem, és felvigyázókat helyettesítettem. 1943-tól vagyok felvigyázó. A rózsái osztályozón igen nehéz volt a munka, telefonunk nem volt, a jelzőberendezések rosszak voltak. Üzemzavar esetén nem győztünk futkosni le az adagolóhoz a pincébe, majd fel a bunkertetőre a vibrátorokhoz. Az üzemzavart azonnal ki kellett javítanunk, mert ha nem tudtunk a körbuktatón csillét üríteni, akkor a bánya üres csille hiánya miatt állt. A legkisebb üzmezavar esetén is a legsértőbb kifejezésekkel illettek bennünket Az egésznapi lótás- futás után, munka végeztével, piszkos munkaruhában, mosttíédi'lAC*\0Í-á**C. dás nélkül, függetlenül az időjárástól, gyalog kellett lakóhelyünkre menni, ami sokszor felért fél műszakkal is. A FEL3ZABADULÄS után, a Mátravidéki Erőmű építésével egyidőben, Pemyepusztán — a mai Petőfibánya — hatalmas építkezések kezdődtek. Amulva néztük az akkor épülő bunker égnek meredő vasbeton vázát, kíváncsian néztük az osztályozó épületét is és titokban arra gondoltunk, hogy milyen jó volna ott dolgoznunk. Az én titkos vágyam 1943-ban teljesült, amikor Rózsából át helyeztek a gépek szereléséhez. Építettük, szereltük az új osztályozót, ami most itt látható. Ez méreteiben és felszerelés tekintetében összehasonlíthatatlan a régi rózsái osz- tályozóval. 1949. október 3-án indult meg ez az osztályozó. Elkészült az erőműi kötélpálya is és mi izgalommal vártuk, mikor tűnik fel az első darab szén a szalagon ... Ezen az osztályozón már nincs láncpálya, a körbuktató szerepe alig számottevő. Gumiszalagon jön a föld gyomrából a szén. Emberi kéz, miután a munkahelyeken fellapátolják a szállítóberendezésre, már nem nyúl a szénhez, mert a szállítás teljesen gépesítve van. Csak a meddőválogatók azok, akik kézi válogatással szedik ki a meddőt, a szén közül. Gépek dolgoznak az ember helyett. Minden gépnél telefon van. Az indítás központilag történik. A diszpécser világítótáblán maga előtt látja az egész osztályozót, ha valahol kialszik a lámpa, a diszpécser már érdeklődik, hogy a gép miért állt le. Pontosan tudjuk, hol a hiba, és azonnali intézkedéssel annak kijavítása e legrövidebb időn belül megtörténik. Az emberi munka tehát csak a gépek karbantartására és javítására szorítkozik, amit igen lelkiismeretesen kell végezni, mert csak az üzemképes gépek lehetnek az ember segítőtársai. A különbséget az elmondottakból bárki megállapíthatja. A rózsái osztályozót a bányabárók építették, a petőfibá- nyait a nép állama. Társadalmi rendünk megváltozásával megváltozott életünk is. Nem kell már gyalog és piszkosan hazajárnunk, van szép fürdő; ahol tisztára mosakodhatunk ás rendelkezésre áll a munkásszállító autóbusz Is. Megszűnt a sok lótás-futás embernyúzó hajrája, a munkanélküliségtől való félelem gondolata és az emberi önérzetet sértő szitkó- zódások ideje... MEGSZÓLAL a telefon csengője és a diszpécser jelenti az indulást. Egy-két csikorgás és megindulnak a gépek, ismét felhangzik a zúgás, a szalag pedig hozza a szenet, amit 1949 óta mindennap, összezúzva küldenek tovább az erőműnek, ahol világosságot jelentő árammá alakul. Tarr Béla 156 bányászt tüntettek ki a II. bányásznapon A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt üzemeiben — az 1961 első félévében végzett eredményes munkáért — a 11. bányásznapon, 156 dolgozót ju- almaztak különféle kitüntetésekkel, £ az ezzel járó pénzju- alomrnal. A kitüntetettek ré- izére kifizetett jutalmak |z- izege 112 ezer forintot tett kiállás — mondja a főaknász. — Egy nap átlagosan 2700— 2900 köbméter lignitet termelünk. íme: a mennyiségi számítás is más mértékű itt, mint a föld alatt! Nem vagonokban, csillékben, vagy tonnákban gondolkoznak, hanem köbméterek-! ben. A bánya olyan, mint egy ösz- szetúrt, felszántott tengerfe-, nék. A termelőfelületet szinte teljesen behálózzák a széles szállítószalagok gumihevede-. rei; de szállítószalagon „utazik” — több kilométeres alag- úton keresztül — a lignit, a X-es akna szenével együtt, a petőfibányai szénosztályozóba is. 1 Az MC 9-es kotró mozdulat-' lanul áll, vasputtonyát nem' meríti a meglazftctt lignitha-1 lomba. Közelében, a mélyebb szinten, fúrógép szaggatja a lignitet — robbantáshoz készülődnek. A géptől távolabb egy ST 50-es földgyalu vontat maga mögött — éktelen lármával' — egy „lemeztagot”. A felsőbb szinten, a „gödör” szélén, VM 1-es kanalas kotrógép és kékszínű marótárcsás monstrum „szedi” fel a földet, hozzáférhetőbbé téve a barna kincset. Lenyűgöző, csodálatos látvány ez a panoráma. Az embernek hirtelen az az érzése támad, mintha egy hatalmas tengeri kikötőben állna; ott látni ilyen hatalmas konstrukciókat. Ütemre, szervezetten történik itt a gépek minden mozdulása. Alkonyul. Különös fénybe burkolózik a külfejtés, az árnyékok óriásokká nőnek., Feltárnaa szél, a szegtem-. béri szél. Lüktető, gyűrűző-, zúgás, zaj tölti be a bányai terét: surrogva viszi a ligni-l tét a futószalag, csikorognak, a forgóvázas kotrók. S a zaj-', ban nem hallani, hogy a bá-\ nya mellvédjén már a meg-, megmozduló száraz fűszálak• is az őszről zizegnek... j (pataky) <i A bányafáról... távol a faluhoz — az első földgyaluk, kotrók, ekszkavá- torok, mélyásó gépek. „Nem bánya lesz itt..., de halastó!” — ezt mondogatták az emberek. Minden jóslatra eleven cáfolat volt — maga a valóság. Évek alatt komoly üzemmé fejlődött a napfényes bánya — s nemcsak komoly üzemmé fejlődött, de az ország legnagyobb, leggépesítettebb külfejtésévé nőtte ki magát. S a fejlődés üteme egyre fokozottabb, milliós összegeket költöttek már eddig is — és költenek ezután — a bányára. S az ecsédi külfejtés megérdemli ezeket a jelentős befektetéseket: gazdag lignitva- gyon húzódik meg itt a földrétegek alatt; vissza térül minden fillér, amit a kincs felfejtésére fordítanak. — Még sokáig munkát találnak itt az emberek — mondja Krizsán elvtárs. És természetes dologként említi, hogy a munkásgárda főként azokból tevődik ki, akik „ta- máskodva” beszéltek az üzem megnyitásáról. A „gödörben"... Gödör — így nevezik a bányászok maguk között a mélyszintű külfejtést. Csehiben, ha valaki a függőakna kasába száll, azt mondja: „lyukra” megy... A bányászember mindennek érthető, egyszerű nevet, elnevezést ad. Négy forgóvázas kotrógép .dolgozik a fejtésen. S a gépek mellett egy-egy műszakban 35—40 ember. — Éjjel nagy fényerejű reflektorok világítják be a bányát. Nálunk akkor sincs megmaga körül, ameddig a karbidlámpa fényköre ér. A külfejtési bánya teteje: az ég. S a bányát elönti a napfény... De nemcsak napfény éri az itt dolgozó bányászokat, hiszen ősszel és télen is helyt kell állniok. S míg nyáron, a rekkenő hőség, télen a fagy és a hideg, ősszel a nyirkos, esős idő teszi próbára az embereket. — Az eső gyakran úgy ver bennünket, mint az ürgéket... mondja Krizsán Ferenc, a külfejtés harmadvezető főaknásza. — Az időnek ilyen szeszélyeit, viszontagságait nem nagyon ismeri a föld alatti bányász, munkaközben... És igazat kell adni Krizsán Ferencnek, ő megpróbálta már a föld alatti bányászkodást is. Több mint tíz évet dolgozott a szűcsi X-es aknában. Bánya? vagy halastó? Nagy lázzal, erőfeszítéssel készült az ország legnagyobb, legteljesebben gépesített külszíni fejtésű bányája Ecséd határában. Milyen idők voltak azok, ma már félig történelem. Pedig éppenhogy öt éve történt az első „kapavágás”... — Ezen a helyen vizes, nagy rét feküdt — emlékezik Krizsán Ferenc. — Én még kaszáltam itt a sarjút 44-ben szorcsogó, féllábszárig érő vízben. Hitetlenkedve fogadták az emberek az első híreket, hogy bányát nyitnak a vizes réten. Nem bíztak a sikerben akkor sem, amikor a kutatók műszerei már másfelé vándoroltak, amikor megjelentek — fölötti szűcsi X-as akna az úticélunk, ahol kitüntetett, élen járó bányászok várnak fényképezőgépünkre, hogy az újságlapok számára megörökítsük portréjukat. Hamarosan végzünk ezzel s a X-es aknáról már Bódi József, a fiatal, 27 éves főaknász kíséretében megyünk a külfejtésre. Bódi nagyszerű ismerője a külfejtésnek. Tizenkét évi bá- nyászkodása ideje alatt sokszor tette meg gyalog az utat falujába — Ecsédre. S a rövi- debb út erre, a fejtésnek visz. De ismeri a fejtést azért is, mert a X-es aknához tartozik, mert sok falubelije dolgozik ott. S mert maga is szemtanúja volt a napfényes bánya születésének; látta a kutatók fúrótornyait, a víztelenítő aknákat, s a geológusokat, akik a föídszelvények mintáiból megállapították a sekély mélységben megbúvó lignitvagyont. A föld alatti, s a felszíni bányószkodásról folyik beszélgetésünk, az ellentéteket, különbségeket keresve. — Itt nem kell vágatbiztosítás... itt nem szakad az ember nyakába a „főte" — mondja Bódi —, urasan dolgozhatnak... egyenes derékkal. ’ ' A mélységeket vallató bányászok mind hajlotthátú emberek. Hátravetett kezekkel, nekigörnyedve járnak. A kényszer parancsolja így: Közel van a főte — a tető; —, a bányászcsizmák taposta úthoz, a talphoz. S ehhez alkalmazkodni kell! S itt van a sötétség is. A mélyművelésű bányákban az örökös sötétségben az ember csak legfeljebb másfél méterig láthat előre s Krizsán Ferenc, a külfejtés harmadvezető főaknásza. Elhagyjuk a falu legszélső házát. Köves-poros bekötő- úton, makadámúton fut a kocsink. S az egyik kanyarodó után előtűnnek a külfejtés sárgás-szürke földhányásai — amolyan kisebbfajta „hegyek”. Nyárutói verőfény, ragyogja, aranyozza be a tájat. Dühös ereje van a napnak. De a Mátra oldalairól lesuhanó szelek már az ősz leheletét hozzák... A bánya teteje: az ég Az országút szalagja felfelé kapaszkodik, dombtetőre. Innen belátni az egész fejtést. Felkavaró látvány. Közelebb azonban nem megyünk — a kukoricatáblák s szántóföldek közé ékelődő útra kanya- sadunk —, egyelőre a fejtés
