Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-15 / 191. szám
2 N ® P Ü J § íO 1961. augusztus 15., kedd A Varsói Szerződés tagállamai kormányainak nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) mindez végső soron kizárólag a nyugati hatalmak és mindenekelőtt a Szövetségi Köztársaság kormánya magatartásának következménye. A nyugat-berlini határ nyitva tartása eddig abban a reményben történt, hogy a nyugati hatalmak nem fognak visszaélni a Német Demokratikus Köztársaság kormányának jóakaratával. Ok azonban figyelmen kívül hagyva a német nép és Berlin lakosságának érdekeit, a nyugat-berlini határnál fennálló szabályzatot, alattomos felforgató tevékenység céljaira használták ki. A jelenlegi természetellenes helyzetnek a nyugat-berlini határ megerősített őrzésével és ellenőrzésével véget kell vetni. A Varsói Szerződés tagállamainak kormányai egyidejűleg fontosnak tartják annak hang- súlyozását, hogy ezen intézkedések szükségessége megszűnik, ha Németországgal békésen rendezik a helyzetet és ezen az alapon megoldják a döntésre érett kérdéseket. Az NDK minisztertanácsának határozata Berlin szocialista övezetének biztonsága érdekében tett intézkedésekről A Varsói Szerződés tagállamai nyilatkozatának és az NDK népi kamarája döntésének alapján a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa a következő határozatot hozta: A béke megőrzése követeli, hogy gátat vessünk a német fevansisták és militaristák üzelmeinek, s hogy a német békeszerződés megkötésével megnyissuk az utat a béke biztosítása és Németországnak békeszerető, imperialistaellenes, semleges országként történő újjászületése előtt. A bonni kormány kommunistaellenesnek álcázott, imperialista politikája a fasiszta német imperializmusnak a Harmadik Birodalom idején hirdetett céljait követi. A német milltarizmus- nak ez az újabb fenyegetése a német néppel és az európai népekkel szemben, akut veszedelemmé válhat, mert a Német Szövetségi Köztársaságban és Nyugat- Berlin frontvárosban folyamatosan megszegték a potsdami egyezményben a militarizmus és a nácizmus kiirtásáról foglalt alapvető rendelkezéseket. A Nyugat-Németországban újjáéledt a revánspolitika. Ezt a Német Demokratikus Köztársasággal és Németország szomszédaival szemben hangoztatott, egyre fokozódó területi követelések kísérik. Ez a revánspolitika szorosan ösz- szefügg a nyugatnémet Bundeswehr gyorsított fegyverkezésével és atomfegyverkezésével. *•, Az Adenauer-kormány tervszerű előkészületeket tesz a Német Demokratikus Köztársaság ellen indítandó polgárháborúra. A Német Demokratikus Köztársaság Nyugat-Németország- ba látogató állampolgárainak fokozott terrorista üldöztetésben van részük. A nyugat-németországi és nyugat-berlini ügynök-központok rendszeresen megkörnyékezik a Német Demokratikus Köztársaság állampolgárait és szabályszerű emberkereskedelmet szerveznek. Ahogy a bonni kormány hivatalos okmányiból és a CDU- CSU pártvezetőségének politikai nyilatkozataiból kitűnik, ez az agressziós politika és zavart keltő tevékenység azt tekinti céljának, hogy egész Németországot bevonja a NATO-ba, a nyugati katonai tömbbe, s hogy a Német Szövetségi Köztársaságban fennálló militarista uralmat a Német Demokratikus Köztársaságra is kiterjessze. A nyugatnémet militaristák csalárd mesterkedésekkel, így például a „szabad választásokkal” először az Oderáig akarják kitolni katonai bázisukat, hogy azután megindítsák a háborút. A nyugatnémet revansisták és militaristák kihasználják . a Szovjetuniónak és a Varsói Szerződés tagállamainak Németország kérdésében folytatott békepolitikáját. Ellenséges uszítással, az állampolgárok elcsábításával és felforgató tevékenységgel kárt okoznak nemcsak a Német Demokratikus Köztársaságnak, hanem a szocialista tábor más országainak is. / A Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa ezért — a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének határozatával összhangban — a Német Demokratikus Köztársaság védelme és a szocialista tábor országainak biztonsága érdekében a következő intézkedéseket határozta el: A nyugat-németországi és a nyugat-berlini revansista és militarista erők ellenséges tevékenységének megakadályozására a Német Demokratikus Köztársaság határain — beleértve a Nagy-Berlin nyugati övezeteinek határát — olyan ellenőrzési rendszert létesít, amely minden szuverén állam határain fennáll. A nyugat-berlini határon megbízható őrséget és hathatós ellenőrzést létesít, hogy eltorlaszolja a felforgató tevékenység útját. Ezeket a határokat a Német Demokratikus Köztársaság állampolgárai csak külön engedéllyel léphetik át. Mindaddig, míg Nyugat-Berlin nem alakul át demilitarizált semleges, szabad várossá, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában lakó polgároknak Nyugat-Berlin határainak átlépéséhez külön igazolásra lesz szükségük. Nyugat- Berlin békés polgárai a nyugat-berlini személyi igazolvány felmutatásával látogatást tehetnek a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában (a demokratikus Berlinben.) Revánspolitlkusoknak és a nyugatnémet militarizmus ügynökeinek nem engedjük meg a belépést az NDK fővárosába (a demokratikus Berlinbe). A Német Szövetségi Köztársaság polgárainak a demokratikus Berlinben teendő látogatásánál továbbra is az eddigi ellenőrző intézkedések maradnak érvényben. Más országok állampolgárainak beutazását a Német Demokratikus Köztársaság fővárosába ezek a rendelkezések nem érintik. A nyugat-berlini polgároknak a Német Demokratikus Köztársaság összekötő útjain a külföld felé teendő utazásainál továbbra is a jelenlegi rendelkezések érvényesek. A Nyugat-Berlinnek és Nyu- gat-Németországnak a Német Demokratikus Köztársaság területén keresztül lebonyolódó átmenő. forgalomnál érvényes eddigi rendelkezéseket a jelen határozat nem változtatja meg. A belügyminiszter, a közlekedésügyi miniszter és Nagy- Berlin főpolgármestere megbízást kapnak, adják ki a szükséges végrehajtási rendelkezéseket. Ez a béke biztosítását, a Német Demokratikus Köztársaság, különösképpen pedig fővárosa, Berlin védelmét és a szocialista országok biztonságának szavatolását szolgáló rendelkezésekről hozott határozat a német békeszerződés megkötéséig maradnak érvényben. Berlin, 1961. augusztus 12. , (MTI) Jelentések Berlinből BERLIN (MTI): Mint a hír- ügynökségek egybehangzóan jelentik, Berlinben teljes a nyugalom, a lakosság helyesli és támogatja az NDK kormányának legutóbb megtett önvédelmi intézkedéseit. Berlin demokratikus övezetében a nyugat-berlini határ mentén páncél- és teherautókon felvonultak a nemzeti néphadsereg, a népi rendőrség egységei, valamint a lakosságból alakított harci csoportok, hogy felkészüljenek bármilyen nyugati provokáció elhárítására. A délutáni és az esti órákban élénk forgalom bonyolódott le Berlin demokratikus és nyugati övezete között. Gépkocsikon, robogókon és motorkerékpárokon tértek haza a berliniek vasárnapi kirándulásukról. A demokratikus övezet központjában és a főbb útvonalakon csoportok gyűltek egybe és élénken vitatták az eseményeket. Az emberek melegen üdvözölték az NDK hatóságainak intézkedéseit. Mint az ADN jelenti, Nyu- gat-Berlinben sem maradtak tétlenek. A nyugatiak megkísérelték, hogy provokátoraikkal Berlin demokratikus övezetének lakosságát az intézkedések ellen hangolják. A Friedrich-Strassé-n két bőrkabátos huligán füttyökkel és szitkozódásokkal fejezte ki nemtetszését. Miután azonban a munkások keresetlen szavakkal megmondták nekik véleményüket, a suhancok meg- szégyenülten elpárologtak. Az intézkedések megvalósítása is teljesen zökkenőmentesen ment végbe és egyáltalán nem befolyásolja Nyugat-Berlin és Nyugat-Németország forgalmát. Mint az AFP franciahírügynökség vasárnap este megállapította, Nyugat-Berlin és Nyugat-Németország között teljesen szabályos az országúti, vasúti és légiforgalom. Az AP közölte, hogy vasárnap este kilenc óráig 2693 gépkocsi ment Nyugat-Berlinbe, ellenkező irányba pedig 1949. Nyugati újságírók és diplomaták Berlin demokratikus övezetébe is ellátogattak, hogy saját szemükkel győződjenek meg a helyzetről. Az amerikai külügyminisztérium két tisztviselője gépkocsin bejárta a város demokratikus övezetét és az NDK hatóságai az utasításoknak megfelelően udvariasan útbaigazították őket. A hírügynökségi jelentésekből azonban az is kitűnik, hogy a demokratikus Berlinben tapasztalható nyugodt légkörrel szemben Nyugát- Berlinben a provokátorok szítják a hidegháborús hangulatot. A nyugat-berlini rendőrséget tüntetőén mozgósították, hétezer rendőrt vezényeltek szolgálatra, hatezret pedig riadókészültségbe helyeztek. A Reuter jólértesült forrásokra hivatkozva közli, hogy a nyugati megszállócsapatokat is készenlétbe helyezték. A nyugat-berlini rendőrök vasárnap elzárták a demokratikus Berlinbe vezető útvonalakat, a legtöbb útvonalra rendőri különítményeket vezényeltek, sőt a Potsdamerstrassen fából ácsolt barikádokat emeltek. A nyugat-berlini szenátus vasárnap és hétfőn reggel rendkívüli ülést tartott, amelyen megvitatta a fejleményeket. Vasárnap este Nyugat- Berlinben sajtóértekezletet is tartottak, erre azonban nem engedték be a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és a szocialista országok újságíróit. A nyugat-berlini képviselőház ülésén Willy Brandt polgármester heves szidalmakkal illette a Német Demokratikus Köztársaságot és a szocialista tábort és szemérmetlenül agresszív cselekményekre buzdította a nyugati hatalmakat. Szó szerint kijelentette: „Arra kértem a nyugat-berlini parancsnokokat, hogy hatáskörüknek megfelelően tegyenek intézkedéseket és javasolják kormányuknak, erélyes rendszabályokkal lépjenek fel • a Szovjetunió kormányával szemben”. A nyugat-berlini polgármester világosan kifejezte, hogy agresszív akciókat vár, hozzáfűzte, hogy „tiltakozások önmagukban nem elegendők”. BONN. Nyugat-Németországban is megszólaltak a hidegháború bajnokai. Dufhues északrajna-vesztfáliai belügyminiszter a DPA tudósítójának nyilatkozott, kifejezte azt a véleményét, hogy Nyugatnak fokozott mértékben kell sugároznia a' „Kelet felé érdekes rádióadásokat”. A miniszter már hétfőn tárgyalni kíván a nyugatnémet rádió vezetőjével az uszító rádióadások megsza- porításáról. (MTI) Rend és nyugalom Berlinben Az MTI berlini tudósítója jelenti: A Német Demokratikus Köztársaság kormányának intézkedéseit a demokratikus Berlinben rendben és nyugalomban hajtják végre. Az üzemek előtt munkásőrök, a középületek előtt, az utcákon, de| különösen a zónahatár mentén rendőrok és a nemzeti néphadsereg katonái biztosítják a rendet. Minden intézkedés megtörtént, hogy elejét vegyék mindenfajta provokációnak. Az átkelőhelyeken kivétel nélkül mindenkit igazoltatnak. Nyugat-Berlin békés szándékú polgárait, a külfödieket a személyazonossági igazolvány, illetve az útlevél felmutatása után minden további nélkül átengedik a demokratikus Berlinbe, Nyugat-Németország polgárainak azonban — mint eddig — a kijelölt átkelőhelyeken rendőrségi engedélyt Bonni telefontudósítás A kelet—nyugati tárgyalások lelepleznék Bonnt kell kémiök a látogatásra, amit most is nehézségek nélkül megkapnak. Nyugat-berlini gépkocsik, sőt nyugat-berlini és nyugatnémet kirándulókkal zsúfolt társasgépkocsik is igazoltatás után átjöhetnek az NDK fővárosába. Az NDK polgárai, beleértve természetesen a demokratikus Berlin lakóit is, mint minden szuverén államban, csak az illetékes belügyi hatóságok által kiállított írásbeli engedély birtokában mehetnek át Nyugat- Berlinbe. A demokratikus Berlinben lakó polgárok, az úgynevezett „kétlakiak” a jövőben nem vállalhatnak már munkát Nyugat-Berlinben, de biztosították, hogy képzettségüknek megfelelő munkához jussanak lakóhelyükön. A magasvasút (S-Bahn) és a föld alatti vasút (U-Bahn) szé- relvényei vasárnap reggel óta ritkítva, külön menetrend szerint közlekednek. A friedrich- stassei pályaudvarnál megfelelő igazoltatás után az utaAnyagkezelésben kellő gyakorlattal rendelkező, megbízható férfimunkaerőt íreres azonnali belépésre, RAKTÁRVEZETŐI munkakörbe a Heves megyei Villany- és Épületszerelő Vállalat. EGER, Zalár utca 1. sz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. ~OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOGt sok tovább utazhatnak. A közvetlen járatok megszűntek, a forgalmat ingajáratokkal bonyolítják le a két városrész között. Nyugat-Berlin legnagyobb pályaudvara, a Bahnhof-Zoo megbolygatott hangyaboly képét mutatja. A zugbankárok pénzbeváltóhelyei előtt pánikszerű a hangulat, sokan most keleti márkára váltanak át nyugati márkát, abban a biztos tudatban, hogy a fekete kurzusnak befellegzett. Az utcán egész nyíltan beszélnek arról, hogy az NDK kormányának intézkedése nyomán sok lesz a csőd Nyugat-Berlin- ben, mert nem lesz többé lehetőség arra, hogy a zugbankárok révén rontsák a keleti márka értékét. A Szerszám- és Készülék- gyár keres felvételre egy fő hidraulikus vezérlésű szerszámgépek javításában jártas LAKATOST, és 1 fő elektroműszerészt, vagy villanyszerelőt, aki elektron vezérlésű szerszámgépek javításában jártas. Jelentkezni lehet: a vállalat üzemgazdasági' osztályán. Munkásszállást biztosítani tudunk. ♦***************************** ' »«9 wwotr * Anyagbeszerzésben jártas anyagbeszerzőt felvesz az Egri Lakatosárugyár. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Eger, Lakatgyártó utca 2. szám. 19-ig olcsón vásárolhat az Egri Állami Áruházban, a szezonvégi kiárusítás ideje alatt Méterárui a pavilonban! gat-Berlin „frontvárost” támaszpontul felhasználó embercsempészetnek. Ezek az intézkedések fájdalmas vereséget mérnek Bonnra, épp egy olyan időpontban, amikor a nyugatnémet vezetők ezt az egyre nagyobb arányban folytatott embercsempészetet és a vele kapcsolatos felforgató tevékenységet aktív fegyverként akarták felhasználni mind a Német Demokratikus Köztársaság, mind pedig nyugati szövetségeseik befolyásolására. Bonnak pijlanatnyilag annál nagyobb szüksége lenne erre a fegyverre, mert a diplomáciai viaskodás, amely Nyugat-Ber- linből a német békeszerződés kérdése és a nyugat-berlini probléma körül folyik, itteni diplomáciai megfigyelők sze- ript — legalábbis első szakaszában — Bonn vereségével végződött. N. Sz. Hruscsov múlt heti megnyilatkozásai, amelyekben a Szovjetunió tárgyalási készségét hangoztatta, ugyanis általában kedvező fogadtatásra találtak a nyugati országokban és Bonn semmiféle propaganda-pergőtűzzel nem tudta megakadályozni azt, hogy a nyugati közvéleményben egyre inkább tért hódítsanak a tárgyalások és a kompromisszumos megegyezésen alapuló megállapodás sürgetése, valamint ezzel kapcsoA Hatvani Szabó Ktsz férfi méretes részlege legújabb divat szerint, határidőre készít, hozott anyagból, mindennemű férfiruhákat valamint női kosztümöt, kabátot és nadrágot. Ezen felül mindennemű javítást vállalunk közüle- tektől is. az Állami biztosító bevezette A KERÉKPARBIZTOSITÁST! Az Állami Biztosító kiterjeszti ..gondoskodását” a kerékpárosokra is, bevezette a kerékpárbiztosítást, amellyel mintegy kétmillió kerékpár-tulajdonosnak kíván védelmet nyújtani. A kerékpárbizosítás kiterjed tűzkárokra, a kerékpár ellopására, továbbá balesetre is. A kerékpározás közben idegen személyeknek okozott kárt a biztosító téríti meg abban az esetben is, ha a balesetért a kerékpáros a felelős. A balesetnél annak súlyosságától függően 3000 forintig terjedő kártérítés jár. A biztosítás a kerékpárt használó, közös háztartásban élő családtagokra is kiterjed. A kerékpár biztosítási kötvényeket — amelyeknek évi díja 10 forint — az országban 295 postahivatal árusítja, s ez a biztosítás csak postahivataloknál köthető, latban az NDK elismerésének és az Odera-Neisse határ szavatolásának gondolata. A legfőbb gondot a bonni vezető körökben azok a hétvégi hírek okozták, amelyek szerint a Kennedy-kormány — az Adenauemak korábban adott biztosítékok ellenére — most azzal a gondolattal foglalkozik, hogy még a szeptember közepén tartandó nyugatnémet parlamenti választások előtt felveszik a tárgyalások fonalát Moszkvával. Ez pedig veszélyeztetné azt az egész taktikai elgondolást, amelyre Adenauer a választási kampányt felépítette. A tárgyalások megindulása ugyanis rögtön leleplezné a hidegháborús erőpolitika által hangoztatott jelszavak meddő és hazug voltát. . (D. J.) Bonni vezető körökben dühös felhördüléssel fogadták a hírt, hogy a demokratikus Berlin határai mentén vasárnapra virradóra védelmi intézkedéseket léptettek életbe az NDK ellen irányuló felforgató tevékenység és az embercsempészet megakadályozására. A délelőtt folyamán lázas tanácskozások kezdődtek a kancellári palotában. E tanácskozásokról a déli órákig még nem szivárogtak ki részletek, de megfigyelők biztosra veszik, hogy Bonn heves tiltakozási kampányba kezd majd az NDK kormányának önvédelmi intézkedései ellen, amelyek véget vetnek a Nyu-