Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-04 / 182. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Érdeklődés* bizalom és öröm AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAXÄCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 182. szám ÄRA: 50 FILLÉR 1961. augusztus 4., péntek Több gép A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése, a szervezés időszaka alatt — a tsz-ek melletti érvként — gyakran hangzott el a nép­nevelőktől az a kijelentés: a nagyüzemi, szövetkezeti táblákon egyre inkább a gépek váltják fel a kézi munkaerőt; a nagyüzemi mezőgazdálkodás maga után vonja a nehéz munkák gé­pesítését, új traktorok, kombájnok, aratógépek, ezerféle más munkaeszköz jön majd a szövetkezetbe tömörült gazdák segítésére. Fontos érv volt az is — és realitásokon alapult —, hogy a népi állam mindent megtesz majd annak érde­kében, hogy a nagyüzemi mezőgazdálkodás gépesítése a lehetőségeknek megfelelő­en előrehaladjon, s ezzel sok gondot, munkát vegyen le az emberek válláról, kar­jairól. Megyéid: dolgozó pa­rasztsága is megszokta már, hogy amit a népi állam, a kormány, a párt ígér, az mind valósággá válik. S valóság lett s lesz még in­kább majd ezután az is, hogy a szövetkezetekben egyre inkább tért hódíta­nak a gépek, a gépesítéssel mind magasabb színvonalra emelkedik a mezőgazdaság. Jelenleg megyénk szántóte­rületének 83,9 százalékán gazdálkodnak termelőszö­vetkezetek; a közös gazda­ságok taglétszáma 62 872 _— 31,6 százalékkal több, mint az elmúlt esztendő azonos időszakában. A termelőszö­vetkezetek területhódítása, tsz-parasztok számának sza­porodása nyomán — az adott lehetőségekhez képest — egyre inkább valóra vál­nak államunk ígéretei a gazdálkodás gépesítésével kapcsolatosan is. Megyénk gépállomásainak gépparkja ez év első felében 136 erő­géppel, 51 kombájnnal, 29 aratógéppel és sok-sok más egyébb munkagéppel szapo­rodott. Ezek az új gépek jelentős értéket képvisel nek. Nem a vásárlásukra fordított forintértéket kép­viselik — hanem annál sokkal többet: azt a mun­kát. amelyet ezekkel a gé­pekkel eddig elvégeztek és még inkább elvégeznek a jövőben a termelőszövet­kezetek gazdagodására, és fejlődése érdekében. Nem kisebb jelentőségű dolog az sem hogy megyénk gépál­lomásai — egyrészt a gép­állomány növekedése, más- , részt a termelékenység emelkedése révén nem ke­vesebb, mint 56.7 százalék­kal több gépi munkát vé- j geztek el, mint az elmúlt ; esztendő első felében. Csu- > pán az aratási és cséplési J munkákban 141 kombájn > dolgozott, illetve dolgozik, I 43-al több, mint a tavalyi , betakarításkor. És így lehetne tovább so- j rolni az elért eredménye- > két a megye termelőszövet- j kezeteinek gépesítésében. > Az eddig elértek alapján haladunk tovább ezen a té­ren is; valóra váltjuk az el­hangzott ígéreteket. ( i) Az első gabonát az államnak adfuk Legtöbb termelőszövetke­zetünknél, amint zsákba kerül az idei termés, a szekerek a felvásárlótelepre viszik az el­ső gabonát, hogy eleget te­gyenek a szerződésben vállalt kötelezettségüknek, kifizessék búzaadó tartozásukat, hogy terményfeleslegeiket a közel­látás számára adják át. A mátraderecskei Rákóczi Ter­melőszövetkezet vezetősége és tagsága is úgy döntött, hogy elsősorban az állam iránti kö­telezettségüket teljesítik a cséplés megkezdése után és mintegy 10 vagon gabonát ad­nak át a Terményforgalmi Vállalatnak. Ezután kerül sor a munakegységre járó gabona- mennyiség szétosztására, amely előreláthatólag hat-hét vagonnyi lesz. A szövetkezet gondoskodik a megfelelő mi­nőségű vetőmagról is, amelyet csere alapon szerez be, mint­egy 300 mázsa mennyiségben. AMIT A NÉMET KÉRDÉSRŐL TUDNI KELL ★ Holdi János: A „SENKI” VÖLGYE ★ A KEZDEMÉNYEZÉST MEG KELL BECSÜLNI ★ Kelemen János: BIZTATÓAN HALAD A MUNKA A FÜZESABONYI JARÄS KÖZÖS GAZDASAGAIBAN Terebélyesednek egyetemeink, főiskoláink nemzetközi kapcsolatai I960 végéig számos egyete­münk és főiskolánk kötött együttműködési szerződést kül­földi felsőoktatási intézmény- nyel. Ez év elejéig tíz ilyen megállapodás született A pécsi Pedagógiai Főiskola rendszeres kapcsolatot tart a Lipcsei Pe­dagógiai Intézettel, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem pedig a Freibergi Bányászati- Akadémiával. Az egyezmények részvevői kicserélik egymás között tudományos kísérleteik­ről szóló írásos anyagaikat, tanmeneteiket, oktatási tervei­ket, ezen kívül lehetőség nyí­lik arra, hogy néhány egyetemi hallgató megismerhesse a kül­földi egyetemek életét, munká­ját A magyar egyetemeken szá­mos fiatal készül orosz szakos nyelvtanárnak* akik közül a napokban ötvenen utaztak a Szovjetunióba, ahol úttörőtábo­rokban segédnevelőkként gya­rapítják nyelvtudásukat Az idén ismét több egyete­münk tárgyal együttműködési szerződés megkötéséről. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem állandó kapcsolatot kíván létesíteni a Bmói Mező- gazdasági Főiskolával. A Deb­receni Orvostudományi Egye­tem és a rostocki egyetem egyezményének értelmében al­kalom nyílik arra, hogy az ok­tatók ellátogassanak egymás j felsőoktatási intézményeihez. A dolgozó emberek között mindenütt érdeklődést, bizalmat és őrömet váltott ki a hir, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja a világ nyilvánossága elé tárta új program- tervezetét, az örök béke és a kommunizmus megteremtésének nagyszerű terveit. A Bélapátfalvi Cement- és Mészművek távoli munkahelyére, a Bélkő oldalában nyitott kőbányába is eljutott a hir. Pár perc pihenőt tartanak a fúrósok, dömpervezetők, s a baggert javító lakatosok. Pataki József vette kézbe az újságot, s fennhangon olvassi társainak: „A következő tíz évben a munkások és alkalmazottak reáljövedelme (a társa­dalmi alapok beszámításával) egy dolgozóra számított átlagban csaknem megkétszerező­dik, húsz év alatt pedig három, három és félszeresére emelkedik’’... Mi is ezen az úton haladunk, nálunk is így lesz. Ezért bíznak és örülnek a mun­kások. Tíz év alatt majdnem hatszorosára nőtt a művelődési otthonok száma zsaaaa/vvaaaaaaaaaaaaaaa/vsaaa/vvsaaa/vna^aa/vwvvwwvvvvvvvvwvvnaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa/ A Heves-, Pest- és Fejér megyei választókerületi munkáról tárgyalnak ma Egerben, a megyei tanács épületében Év végéig előreláthatólag újabb 180-at avatnak Az elmúlt tíz év alatt sokat fejlődött a művelődési otthon­hálózat. Az első ötéves terv idején falvakban és városok­ban egyaránt a dolgozók tízez­Mérnökök dolgoznak az egri járás községfej lesztési terrein Műszaki aktíva dolgozik a Hazafias Népfront Egri Járási Bizottsága mellett a községfej­lesztési tervek kidolgozásán. A tíztagú műszaki aktíva jó ré­sze építészmérnök. A mérnö­kök jelenleg Ostoros, Szarvas­kő, Szűcs és Andomaktálya községfejlesztési tervein dol­goznak. rei segítették társadalmi mun­kával a művelődési házak épí­tését: ennek is köszönhető, hogy tíz év alatt 5,7-szeresére nőtt a számuk. Az országban ez idő szerint több mint 2500 területi művelődési otthon működik, s az év végére előreláthatólag újabb 180-at adnak át rendel­tetésének. A művelődési otthonok szé­leskörű hálózata kedve-o fel­tételeket teremtett az ismeret- terjesztő előadások számára is. Az elmúlt évben 59 400 elő­adást tartottak, s a hallgatók száma elérte a három és fél­milliót. Idegennyelvű tanfolya­mokon az elmúlt évben 75 500 hallgató volt. A művelődési otthonokban jelentős szerepet töltenek be a szakkörök: tavaly országosan 2521 szakkör működött, mint­egy 56 000 taggal. (MTI) Ma három megye: Heves, Pest és Fejér megye népfront és tanácsi vezetői tárgyalják meg Egerben a tanácstagok választókerületi munkájának tapasztalatait. Á választóke­rületi munka eredményeivel, problémáival foglalkozó érte­kezlet célja, hogy megállapít­sa, a tanácstagok mennyire, milyen mértékben tartják a kapcsolatot választóikkal, s milyen mértékben veszik ki részüket kerületük gazdasági, politikai, kulturális ügyeinek intézéséből, irányításából. . Az értekezlet vitaindító elő­adását dr. Árvái István, * Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársa tart­ja. Több mint száz mérnök dolgozik harmincöt község rendezési tervén Több mint száz azoknak a mérnököknek, műszakiaknak a száma, akik részt vesznek a Hazafias Népfront megyei és járási elnökségei mellett mű­ködő akcióbizottságok munká­jában. Az akcióbizottságok je­lenleg a megye harmincöt községének távlati rendezési tervén dolgoznak. A műszakiak, a szakembe­rek részvétele biztosítja, hogy a távlati terveket a fejlődés, a korszerűség követelményeinek megfelelően állítják össze, a várható műszaki és tudomá­nyos haladás lehetőségeinek figyelembevételével. Í£T Vége a dánngeszedésnek, hazafelé indulnak a detki Szabadság Termelőszövetkezet kertészetében dolgozó asz- .. w , ____t . , (EotQt Kiss Béla) Ne m sokkal ezelőtt, so­kak megelégedésére Eger­ben a cukrászdákban, étter­mekben megjelentek a táb­lák, amelyek szerint tizen­hat éven aluliak csak este nyolc óráig, s akkor is szü­lői felügyelet mellett tar­tózkodhatnak nyilvános he­lyen. De mit tesz egy újabb rendelkezés — az ember még ki sem örülhette ma­gát igazán a helyes intéz­kedés nyomán (mert senki sem látta szívesen a leg­ifjabb nemzedéket késő es­te eszpresszókban, étter­mekben) —, s máris meg­változik minden. A „kima­radási’’ időt egy újabb ren­delet megváltoztatta, meg­hosszabbította 23 óráig. Az indok: azokban a helyisé­gekben tartózkodhatnak szüleik, vagy nevelőik kí­séretében este tizenegy óráig nyilvános helyen a fiatalkorúak, amelyeket üdülő-, vagy kirándulóhely- lyé nyilvánítottak. Eger az utóbbi kategóriába tarto­zik, s ha. így nézzük az új rendelkezést, helyesnek tű­nik. Csupán a „bennszülöt­teknek” nem szükséges visszaélni a lehetőséggel, gyermekeik érdekében... (w)

Next

/
Thumbnails
Contents