Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-30 / 204. szám

1961. augusztus 30., szerda NÉPÜJSÁG Helyes érvekkel, bátor kiállással A minap taggyűlésen vettem részt az egyik tanácsi pártszer­vezetnél, illetve kissé megkés­ve, a kommunisták tanácsko­zásának csak egy részét volt alkalmam végighallgatni. De abból is, amit így hallottam, teljes képet tudtam leszűrni, egyrészt arról, hogy a kis kommunista közösség milyen felelősséggel viseltetik felada­tai iránt, de arról is: a mély felelősségérzettel nem min­denkor párosul megfelelően az adott helyzet kellő alaposságú értékelése. S miután úgy vé­lem, hogy ez nemcsak az em­lített taggyűlésre vonatkozik, hanem meglehetősen általános jelenség, nem célszerűtlen né­hány gondolatot ezzel kapcso­latban elmondani. Beszéljünk most e lap ha­sábjain is olyan nyíltan, mint azon a kommunista tanácsko­záson: meglehetősen erős há­borús pszichózis tapasztalható hazánkban, így megyénkben is. S e háborús pszichózisnak egyik és talán legjellemzőbb fokmérője, hogy az utóbbi na­pokban, hetekben ijedt félvá­sárlási láz csapott magasra, van olyan község, ahol egy nap alatt kétszer kellett fordulnia az árut szállító autónak, pedig nemrégen egy hétre elegendő volt az egyszeri fuvar is. Kü­lönböző rémhírek kaptak láb­ra, amelyek lehetnek ugyan nevetségesek, minthogy azok is, naivak és elindítójuk jóvol­tából feltétlenül rosszindulatú- ak, tendenciózusak — de vissz­hangot kapnak és kaptak, kü­lönösen a politikailag nem eléggé tisztán látó emberek körében. Igaz, hogy a felvásárlási láz­nak megvan a maga „jó” olda­la is, penészes, eldugott száza­sok kerültek vissza a pénzgaz­dálkodás vérkeringésébe, nem éppen kelendő áruk találtak, vagy találhatnak gazdára, de hát ez csak cseppnyi jó a rosszban: a rémhírek, s nem utolsósorban a nyugati kard­csörtető politika nyomán bi­zonytalanság alakul, vagy ala­kulhat ki sok száz család meg­szokott életrendjében. • Azon a taggyűlésen — igen helyesen — elmondták azt is a kommunisták, hogy a pszi­chózis, a rémhírek terjesztése mögött feltétlenül az ellensé­get kell keresni, amelynek egységes frontját ugyan már réges-régen szétvertük, de amelynek „elszigetelt harcosai” ma is igyekeznek megragadni minden eszközt és módszert, hogy zavart keltsenek népünk békés építőmunkájában. Eddig ment el a taggyűlés és nem to­vább. És ez a kevés! Az ellenség leleplezésével, céljai megmutatásával ugyan­is még nem húztuk ki a talajt alóluk, nem számoltuk fel az „utánpótlási vonalat”: levág­tuk ugyan a fejet, de a féreg törzse még a testben van. Az osztályellenséggel szembeni harc mellett, azzal párhuza­mosan ugyanis legfontosabb feladat, hogy magabiztosságot, a holnappal való szembenézés bátor reményét tápláljuk és növeljük megyénk dolgozó né-; pében is. A szocialista tábor hatalmas gazdasági, kulturális, politikai és katonai ereje, s ami még ennél is több — mo­rális ereje a legnagyobb biz­tosíték a holnapot illetően. Csak az, s csak akkor tud eredményesen fellépni a leg­különbözőbb rémhírek, a há­borús félelem kialakulása el­len, aki ismeri ezeket az erő­ket, aki érveiben felsorakoz­tatja ezeknek az erőknek a sú­lyát és meghatározó erejét. S az elmúlt esztendők immáron történelmi érvényű eseményei világosan és bizalmat sugárzó­an igazolják: nem légüres tér­ben mozognak ezek az érvek. A koreai háború, Szuez, a viet­nami, majd a laoszi kérdés, a Kuba elleni agresszió végered­ményben mind kiinduló pontja lehetett volna egy harmadik világháború kirobbanásának. Hogy nem így történt, az még véletlenül sem a dullest politi­kán, hanem sokkal inkább a szovjet békepolitikán, a szocia­lista tábor erején, egységén múlott. Pedig azokban az időkben sem a Szovjetunió, sem a szo­cialista országok nem voltak még olyan egységesek, nem voltak még gazdaságilag, ka­tonailag olyan megalapozottak, mint most. Abban az időben még lehetett erőegyensúlyról beszélni és, ha szó esett erről az erőegyensúlyról, akkor mi hivatkoztunk rá. Most a nyu­gati hatalmak használják ezt a kifejezést, sokkal inkább belső használatra, mintsem saját erőaifet ismerve, a szocialista »rtjágok népei számára elhi- hetően. Ma már a fegyverek túlsúlya, a haditechnika elő­nyei a mi oldalunkon állnak, s nem egy területen a Szovjet­unió — még az amerikai kato­nai szakértők szerint is — évek alatt is behozhatatlan előnyre tett szert. Előnyre, nemcsak a rakétatechnikában, de a hagyományos fegyverze­tek korszerűségében is. Igaz, s miért áltatnék ma­gunkat, lehetnek, akadhatnak esztelen emberek odaát a ten­geren túl, vagy ideát a re- vansra vágyó nyugatnémet kö­rökben, akik annyira elvakul­tak, hogy ha látják is, de tör­pének hiszik az óriást. Csak­hogy az óriás nem azért hatal­mas, mert annak látják, vagy hiszik, hanem, mert a történe­lem törvényszerűen következő folyamataiban óriássá növeke­dett — még akkor is, ha egye­sek szeretnék törpének kikiál­tani. Az erő, az igazság a mi oldalunkon van. A német béke- szerződés megkötése nem ki­élezni, de megoldani igyekszik a világ békéjét, s az azt meg­előző nyugati kardcsörtetés ép­pen ezért próbálja visszatarta­ni a békeszerető országokat e halaszthatatlan diplomáciai tett végrehajtásától. Mindezeket tudni — és ter­mészetesen még többet is, részletesebben is — mindezek­ről beszélni, erőnk tudatába vetett magabiztosságunkat fo­kozni — ez az alapja annak, hogy eredményesen küzdhes- sünk az ellenség rémhíreivel, 'hazugságaival szemben. Az osztályellenség az emberi tu­datlanságra és kishitűségre épít, érvei elavultak, avíttak ugyan, de úgy igyekszik alkal­mazni, hogy párhuzamos meg­felelője legyen az emberi gon­dolkodásban meglevő avíttal, ósdival. A helyes kommunista fellépés, a helyes érv minden érvelni akaró becsületes em­ber számára, ha a józan észre épít, ha érvei „modernek”, kézzel és „ténnyel” foghatók, ha nemcsak a hidra fejét sem­misíti meg, de azt a talajt is, amelyből táplálkozik. Ne általánosságban az ellen­séggel szemben harcoljunk, ha­nem ezzel párhuzamosan mu­tassuk meg saját erőnket, eredményeinket, a világpoliti­ka történeti távlatait vissza az elmúlt évekre és előre az elkö­vetkezendő évtizedekre nézve is. Van hozzá segítség: a kom­munizmus programtervezete! Gyurkó Géza Tervszerűen folyik a koraősziek betakarítása — Megkezdték a cukorrépa szedését A megye termelőszövetkeze­teiben mintegy százezer ka- tasztrális holdról kell az idén betakarítani a koraőszieket. Legnagyobb munkát a kukori­ca jelenti, amelyből 74 000 ka- usztrális hold vár törésre. A száraz időt kihasználva hétfőn megkezdték a cukorrépa sze­dését, amelyből az idén vala­mivel gyengébb a termés a ta­valyinál. A tiszanánai Petőfi Termelőszövetkezetben hétfőn mintegy 130 mázsát takarí­tottak be holdanként. A kö­zös gazdaságok már fölmér­ték a betakarításhoz rendel­kezésre álló erőket. Különösen a szőlőművelő tájakon igényel nagy tervsze­rűséget a munka, mivel a be­takarítás a szürettel egy idő­ben történik. Megkezdték a nnnnini,' Biztos forrásból hallottam, hogy hol­nap reggel, mielőtt a tejes felébredne, ti- zennégymillió-ötszáz ■ húszezer-tizenhét ne­páli katona vonul be a jó utca 7/b-be. Be­vonul és be is szállá­solja magát. Állítólag tízmilliót a fássufni­ba rejtenek el — mert a katonának rejtőzködnie kell egy ilyen világban —, négymilliót a padlás­feljárótól jobbra a falmélyedésbe dug­nak el, a többi az ágy alá bújik, s a Nem tetszik nekem a dolog. Ahol i'yen sok katona van, ott valamire készülnek. S a labdarúgó-világ­bajnokság Chilében lesz. Fel kell készü'- nöm az eseményekre. Megyek, veszek száz kiló marhasót. Jó az, ha van itthon, bármi történhetik. Jön va­laki, hogy húszmillió tasmániai katona ér­kezik és akkor mivel kínálom meg? Na, ugye, hogy kell a marhasó? (-6) megyében az aprómagvak cséplését is. 12 000 katasztrá- lis hold termését kell begyűj­teni és elcsépelni, A gépállo­mások 40 kombájnnal segítik az értékes magvak betakarí­tását. (Ka) Gép, amely már ,,majdnem ember4. Az amerikai Lexingtonban egy elektronikus vállalat olyan gépet szerkesztett, amely „majdnem emberi” tulajdon­ságokkal bír: tanul, döntéseket hoz, az elkövetett hibákból le­vonja a tanulságokat és külön­böző problémák megoldásait nyújtja. A Bicertron elnevezé­sű készülék az eddigi elektro­nikus gépekkel ellentétben ar­ra is képes, hogy nem ismert képletek alapján dolgozzék és a jelen helyzetet régebbi ta­pasztalatokhoz viszonyítsa. Ha a gép valamilyen számí­tásban hibát követ el, szer­kesztője egy gombnyomással tudomására hozza a hibát, vagyis „megbünteti”. A gép en­nek nyomán új módszerrel kö­zelíti meg a probléma megol­dását és ennek megfelelően át­csoportosítja „emlékeit”. Tanuló KISZ-titkárok A felsőtárkányi KlSZ-tá- bornak most termelőszövetke­zeti KISZ-titkárok lettek a la­kói. A nagy nyári munka be­fejezése és az őszi munkák megkezdése közötti időszakot hetven termelőszövetKezet KISZ-titkára arra használja fel, hogy felkészüljön a kö­vetkező esztendőben végzendő munkára. A fiatalok lelkesen tanulnak, s tervekkel teli tar­sollyal mennek haza a tábor­ból, hogy a következő hóna­pokban az eddiginél sokkal jobb munkát végezhessenek. EBBŐL A TANTÁRGYBÓL MAR NEM FOGNAK MEGBUKNI! Raktárgondok Pár héttel ezelőtt féltő ag­gódással gondoltunk arra, hogy mi lesz az idei gabona- termeléssel. Népünk munka­szeretete, az élet, a kenyér tisztelete győzött. A közös gazdaságok nagy táblái szép termést adtak és ilyen hamar még sohasem végeztünk az aratással-csépléssel, mint az idén. Gépek segítették az ember munkáját. Nem házról házra járva, apránként csépeltek, a közös szérűkről „dőlt” a gabona. A Terményforgalmi Vállalatnak egy időpontban 3000 vagon kenyérgabonát kell tárolnia, de férőhelye csak 2000 vagonra van. Mi történik, ha nedves lesz a gabona, szárítani és forgatni kell majd? — kérdezgették sok helyen a raktárban. De aratás és cséplés alatt száraz időjárásunk volt, nem sokat háborgatták a nedves­ségmérőket. A földszintes magtárakban a szokásosnál magasabbra rakták a búza­hegyeket, árpa- és zabkupa­cokat. — 120 százalékra ki­használtuk a raktárkapaci­tást — olvashatjuk a hiva­talos jelentésekben. Dugig volt minden raktár és még javában zúgtak a gépek. A termés tönkre nem me­het, fedél alá száraz helyre kell annak jutni. Azok, akik­re tartozott, idejében megál­lapodást kötöttek a gépállo­másokkal és ennek eredmé­nyeként Atkáron, Tama- szentmiklóson és Kálban ter­ményt tároltak a gépszínek­ben. Segített és helyet adott a honvédség is és igénybe­vették azokat a raktárakat, amelyeket korábban átadtak a termelőszövetkezeteknek. Szükségmegoldások ezek, de az idén célravezettek. Helyet találtak minden mázsa gabo­nának. Igaz, a terménynek jobb helye volna a malmok raktá­raiban. Szeptember végére ígérték a szükségraktárak kiürítését. De közben már a napraforgónak és a rizsnek kell helyet találni. Miért nem építenek új raktárakat? A kérdés jogos és az építkezések szükséges­ségét belátja mindenki. De ez anyag, szakmunkás és nem utolsósorban pénz kér­dése. Évek óta tárgyalnak már a hatvani nagy raktár építéséről, a tervek is elké­szültek. Szó esett már arról is, hogy Hevesen és Péter- vásárán raktárát kell építeni. — Nem,, lehet, nem futja — mondták az illetékesek. Jó lenne azt is megfontol­ni, hogy megyénkben az utóbbi évek alatt mindössze Kálban, Füzesabonyban , és Kiskörén épült egy-egy 80 vagonos raktár. Földszintes, egyszerű kis építmények ezek, nélkülöznek minden gépi berendezést. Az égető hiányt enyhítik, de a távo­labbi jövő szempontjából nem számottevőek. Vegyük még ehhez hozzá azt is, hogy a meglevő rak­tárhelyiségek többsége régi és korszerűtlen. A volt nagy­birtokokon építették azokat, így bizony nem éppen ott vannak, ahol a mai igények, a szállítási és őrlési lehető­ségek azt megkövetelnék. Mit várhatunk, javul-e a helyzet? — érdeklődtünk a Terményforgalmi Vállalat­nál. A jelenlegi nagyúti és ludasi raktárakat vasbeton födémmel látják el. Ezáltal növelik azok teherbíróképes­ségét. Ezenfelül semmi biz­tatót nem mondhattak, mert az építkezések, a® új beru­házások engedélyezése a fel­sőbb szervekre tartozik. Az igényeket ismerik or­szágos szinten, de a lehető­ségekkel számolni kell — jó­zanul és reálisan. Sok min­dent kellene még építeni eb­ben az országban. Lakásokat is, mezőgazdasági épületeket is, utakat is... A raktározási gondok egy­hamar nem fognak megol­dódni. Közös összefogással, jóakarattal és egy kis lele­ményességgel mindig a leg­jobb megoldást kell keresni. Amíg a nehéz körülmények közül ki nem lábolunk, foko­zott gond és felelősség ter­heli a Terményforgalmi Vál­lalatot, a helyi párt és ta­nácsi vezetőket. Őrizzék meg a gazdag termés minőségéti vigyázzanak az ország kenye­rére. (F. D.) SZŰCSI APRÓ bányászfa­lucska a Mátra oldalából ki­buggyanó dombok ölelésében. Nem jártam ott még soha. Csak annyit tudtam e faluról, hogy Bajza Józsefet, a nagy költőt és kritikai elmét adta az irodalomtörténetnek és hogy néhány éve itt a X-es aknában történt az a tragikus és sokáig emlékezetes bánya­tűz, amely több bányász éle­tét rabolta el. Keveset tud­tam tehát Szűcsiről. Ügyszól­ván idegenként toppantam be ide. — Van itt a faluban egy bányász... lőmester... Soós Jó­zsef. Régóta versel. Talán ír­hatnál róla — mondta Uracs István iskolaigazgató, akihez bekopogtattunk. — Szívesen — válaszoltam. — Ügy jó ötven méternyire laknak ide. Visszafele menet... a híd előtt, jobboldalt. A garádics tetején, fenn, az ámbitus földjén állt. Mezítlá- bosan. Merthogy nemrég ért véget a nappalos műszak, s nyolc órai földmélyi baran­golás után a gumicsizmából szabadabb mozgásra kívánko­zik a láb. Kicsi, büszke tartású, ala­csony emberke. Ott, a gará­dics tetején állva is alacso­nyabbnak tűnt tőlem. Egész alakján valamiféle félszegség érződött. Nem az ismeretlen­ség, az első találkozás adta félszegség volt ez. Inkább mélyről, belülről fakadó vo­nás. Arca színe sápadt; megszív­ta a föld — harminckét évi bányászkodás után. Szemei s apró arcának vonásai nagy szívjóságról és még nagyobb érzékenységről vallottak. A hűvös szobába tessékelt. — Mióta ír? — Hogy a hatodik osztály­Karbidlámpa és versek Szűcsi. 19S1. augusztus ból kimaradtam. Harminc­négy éve. NEM VOLTAK kezeügyé- ben kéziratok. A konyhába kellett kimennie értük. De sietve hozta s elémbe terítet­te mind. — Csak ennyit tudtam le­gépeltetni — szabadkozik. —- A többi kézzel írott. — Sok van belőlük? — Csak írtam — csodálko­zik — számolni nem számol­tam soha. Olvasom a versek gépelt sorait. Műkedvelői, keveset érő irományok ezek? Nem lehetne mondani. Inkább tisz­teletet keltők. Ez az ember 34 esztendeje ír! S ez még akkor is meghökkentően szép, ha írásai nyersen buzognak, s megmunkálatlanul, durván nagydarabosan, mint a szén­falból pakszittal lerobbantott földmélyi kincs. Mint a szén­ben találni meddőt, értékte­len kődarabokat — az ő írásai között is sok a használhatat­lan, az alacsony „kalóriájú”. De nem a versek fölött jöt­tem ítélkezni. — Miért ír? — Szenvedélyből... Ügy, ahogy mások isznak, cigaret­táznak, s nem tudnak le­szokni arról. Apja cseléd volt, mezőgaz­dasági cseléd. Majd 22 esz­tendőn át bányász. Nyolcán voltak testvérek. Nyolc száj követelt kenyeret, ha enni volt mit. S akkor is, ha nem volt. Ikertestvérével együtt a horti Winterberg-féle tanyán látta meg a napvilágot. Apja Ferenc Jóska sasos behívójá­val az első világháború lö­vészárkaiban félte akkor a halált, ö meg...? „Sajnos, betegségbe estem én, az angolkórba. Édesanyám meg posztot állt, éj, s nappal aggódva.” — ezt írta kusza sorokkal, vé­kony, szarkalábas betűkkel, verses önóletleírásában. Angolkór... a legcsúnyább népbetegség, majdnem kitö­rölte az élők sorából. De ki­vergődött belőle. Maradt-e visszahatása? Talán az, hogy nem nőhetett magasabbra? — töprengek. De tévedek, mert betoppanó ikertestvére sem sudárabb. KICSI EMBER, de csodálni lehet azt a lelki erőt, azt a szívós és megingathatatlan akaratot, amely egy-egy ver­sének sorai közül árad. Szívé­be befogadja az örömet, a bána­tot, s szinte azonosul velük: de mindig szolidáris az egyé­ni tragédiákkal is. Milyen szép például az a rég szüle­tett verse, amelyben az asszo­ny! hűtlenséget festi meg, egyszerű, hétköznapi hason­lattal „személyítve” a társta- lanságot, egyedüllétet: Piszkos bányász megérkezik, s felesége helyett várja: az ő drága, hű kutyája.., — Kitüntetése van-e mun­kája után? — Kicsi ember vagyok én. Másokkal nem versenyezhe­tek. Ahhoz nincs elég testi erőm. Értem. Értem most már a szenvedélyt is. És mást is. Kö­tetekre való verset írt már. Számolni se tudná. De miért kell, hogy írjon az ember? Azért, mert kikívánkozik be­lőle a tehetség. Azért, mert segíteni akar a világom má­sokon. Azért, mert nem tud mást csinálni, mert pénzt akar keresni. Vagy mert meg akar hódítani egy szép nőt... Nem egy, de ezer szándék mozgatja minden cselekede­tünket. Ez az ember azonban más miatt ír! Ír, mert kicsi ember, mert nem tud kérked­ni fizikai erővel, mert neki nincs semmilyen kitüntetése, ami a többiek közül kiemel­né. Az irás kiemeli. Ez az em­ber az irodalom helyett az írást választotta, hogy életét teljesebbé tegye, hogy ne ma­radjon mélyebben mások mö­gött. „Kezedben karbidlámpa ég, s körülötted a puha sötét...’* — tizenöt esztendeje írta le ezeket a sorokat. Sokat és sokszor írt a bányász örök „társáról”, a karbidlámpáról, a neh -z és gigászi munkáról, a szénfejtőkről. ö nem tud hősies munkát produkálni, de a megörökítésükhöz van ere­je. EGYSZERŰ hányás zemberj Olyan, mint a bensőjéből fel­szakadó versek, amelyek ujjai alatt vajúdva megszületnek. Olykor kezébe veszi bajánját — ezt a különös-szép hang­szert — s dallamokat dúdol a versek mellé és kottafejekbe, a hangjegyek fekete pontjaiba zárja azokat. Mint a hajdani regősök, igricek és jokuláto- rok tették. Sokan megmoso­lyogják ezért a „szokásáért”,, mániákusnak tartják. Több annál. Hiszen ki lenne képes arra, hogy azért válassza és művelje harmincnégy eszten­dőn át az írást, amiért ő te­szi? Tisztelet és megbecsülés lei gyen érte a köszönet... Pataky Deaaő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents