Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-27 / 202. szám

1961. augusztus 27., vasárnap NÉPÜJSAG 5 Könyvtári gondok, problémák, eredmények BRAZILIAN A Toxrz s ?5©r, ünneplés Egerben Pár hét és itt az ősz. Lehűl az idő, az őszi eső, a sár „fedél alá” kényszeríti az embereket. S azok, akik nyáron a szabad­ban vagy strandon töltötték idejüket, ott találták meg szó­rakozásukat, sokkal „szoli­dabb” elfoglaltságot keresnek: letelepednek a biliárdasztal, a kézimunka, a sakktábla és a könyvek mellé. A könyv mellé... Nálunk évről évre több ember pihen, tanul, szórakozik, tölti szabad idejét a könyv mellett. Egyre többen lesznek azok, akiknek a könyv jelenti a legfőbb szó­rakozást. Nincs arra statisztika, nincs semmiféle kimutatás, hogy ki miért olvas. Senki nem mutat­ja ki, nem is kutatja, hogy ki fordult azért a könyvhöz, hogy elüsse az időt a buszon, és ki vesz kezébe könyvet azért, hogy eligazodjék szakmája rejtelmeiben. Nincs is erre szükség és nem is lehetne sta­tisztikai módszerekkel így el­különíteni, osztályozni az em­bereket. Különben is ezek az „okok” idővel változnak, mert az, akinek a figyelmét esetleg egy szuggesztív illusztráció hívta fel a betűre, s ma még csak kalandos könyveket ke­res, tűzföldi vadászatokban le­li örömét, holnap már a könyv­höz fordul akkor is, ha meg akarja ismerni szűkebb hazája történetét, vagy éppen a mű­anyagok iránt érdeklődik. Ma az ország lakosságának több mint tíz százaléka könyv­tári olvasó. Több mint tíz szá­zaléka már nemcsak megbarát­kozott a könyvvel, már nem­csak azokat a könyveket ol­vassa, amiket megvesz, vagy baráti köréből kölcsön kap — könyvtárba megy. Heves megyében a lakos­ságnak körülbelül egyhetede rendszeres olvasó, tagja vala­melyik állami, vagy szakszer­vezeti könyvtárnak, használja az állami és szakszervezeti há­lózat negyedmilliónyi könyvét. Negyedmillió könyv — há­romszáz könyvtár. Mert ennyi van a megyében. Kisebbek, nagyobbak. Szoros kapcsolat­ban állnak egymással, igy az olvasó esetleg nemcsak a kis kötetszámú községi, vagy üze­mi könyvtár anyagából válo­gathat, előtte áll a negyedmil­liós választék. ~p -a V"rwtárak egyszerű­en csak választékot biztosíta­nak, megvásárolják és köl­csönzik a könyveket, nem lát­ják el feladataikat. A könyv­tár politikai és nevelési intéz­mény, és mint olyan, hozzá kell járulnia a szocialista tár­sadalom feladatainak megol­dásához, a szocialista ember I kiformálásához. A könyvtárak­nak ez a funkciója megvolt | eddig is, de a következő idő- j szakban még inkább kell ér­vényesíteni. Mi a helyzet ezen a téren Heves megyében? Ahhoz, hogy a könyvtárak maradéktalanul meg tudjanak felelni a feladatoknak, rendel­kezniük kell elegendő mennyi­ségű könyvvel. Jelenleg a köz- művelődési könyvtárak 270 590 kötetet tartanak nyilván. Bár az elmúlt évben jelentősen nö­vekedett a könyvállomány, de ez a mennyiség, ha a megye három és félszázezer lakosát tekintjük, nagyon kevés. Még egy könyv sem jut egy lakos­ra! Nem jobb ennél az orszá­gos átlag sem, de ez nem je­lenti azt, hogy meg lehetünk elégedve. A könyvtárosok eddig szép eredményeket értek el, ezzel a mennyiséggel is, de azt is lát­ni kell — s ők látják is —, hogy a további fejlődéshez többre van szükség. Persze, azért nem lesz fenn­akadás, mert a könyvtárak fejlesztésének új forrásai, új lehetőségei kerültek napvilág­ra tavaly és az idén, akkor amikor a tanácsok lettek a községi könyvtárak gazdái. A tanácsok, tehát maga a köz­ség. Ez a változás megalapoz­ta, megteremtette a feltételeit a könyvtárak ötéves terve tel­jesítésének. A tanácsok keze­lésébe került könyvtárak szá­mára évente közel kétmillió forintos költségvetést biztosí­tanak. Ez lehetővé teszi, hogy az állomány félmillióra növe­kedjék, s az olvasók száma is elérje — csak a községi, járási és megyei könyvtár olvasóinak száma! — a lakosság 15 száza­lékát. Ezek a tervek 1965-re való­sággá válnak. De vannak en­nél rövidebb lejáratú tervek, elképzelések is. Hisz még ebből az évből is hátra van négy hó­nap. Ez alatt az idő alatt 200 ezerre növekedik a megyei há­lózat kötetszáma, s ugyancsak nagy mennyiségű szépirodal­mi, ismeretterjesztő, tudomá­nyos és ifjúsági könyv gyara­pítja majd az üzemi könyvtá­rak állományát is. Tehát nem is lesz semmi probléma? Erre nem lehet egyértelmű választ adni, nem lehet egy szóval, igennél vagy nemmel felelni. Mert egy könyvtár munkáját nemcsak a raktár­ban felhalmozott kötetek mennyisége jellemzi, fontos tényező a könyvtár elhelyezé­se is. Ebben a pillanatban pe­dig a könyvtárak eléggé mos­toha körülmények között mű­Szoborkiállítás Hevesen ködnek. Elég csak elmondani, hogy a megyei könyvtárnak nincs rendes olvasóterme, az SZMT központi könyvtára pe­dig csak könyvhalmazok közé beékelt két íróasztalból áll. De nem jobb a helyzet vidéken sem. Csak Hatvanban várható komolyabb változás, ahol a já­rási könyvtár új helyiségbe költözik. Hatvan sok tekintetben Egert is megelőzi. A városi tanács is támogatja a könyv­tárat: státuszt és helyiséget biztosít a fiókkönyvtáraknak. Ezzel hozzájárul a peremterü­letek jobb könyvtári ellátásá­hoz, miként azt az MSZMP művelődéspolitikai irányelvei is előirják. Egerben egyelőre szó sincs ilyesmiről. A fiókok a városi tanács támogatása nélkül működnek, helyeseb­ben: inkább tengődnek. Pedig ha nemcsak beszélünk az irányelvekről, a VII. kong­resszus határozatairól, arról, hogy megjavítjuk a munkás- osztály kulturális ellátottságát, akkor a könyvtárak területén is tenni kellene azért valamit. Többek között úgy is mint a hatvaniak. A könyvtárak — könyvtáros nélkül — könyvrakás. A könyvekbe a könyvtáros lehel életet, lelket. A könyvtáros felhívja a figyelmet a szépiro­dalom és tudományos művek­re, ajánlja, javasolja őket. S nem mindegy, nem közömbös, hogy ezt milyen módon, mi­lyen módszerekkel teszi. Mert a módszereken múlnak az eredmények. Elmondhatjuk, hogy az új könyvtáros típusa vidéken az elmúlt évtizedben alakult ki, lett ismertté. Jól végezték munkájukat eddig, reméljük, ezután is így lesz. És ezt nem velünk született opti­mizmusból mondjuk! ök sokat tanulnak, egyetemet, tanfolya­mokat végeznek, növelik szak­mai és általános műveltségü­ket, lépést tartanak, hivatá­suk követelménj>'eivel, hozzá­értő munkásává, mesterévé válnak szakmájuknak. Mesteri fokon végzik ezt a lényegében speciális pedagógiai munkát. Tervek, gondok, problémák, eredmények... Számottevők az eredmények, egyelőre gondot okoznak a problémák, de megvannak az eszközök, az anyagi eszközök is, hogy megoldjuk őket. Hogy ez a megye kiművelt ember­fők sokaságáról is nevezetes legyen. Krajczár Imre — AZ EGRI vasöntöde önt­vénytisztítójának befejezésé­re 450 ezer forintot fordítanak az idén. Az ÉM Heves megyei Építőipari Vállalatának dolgo­zói az első próbaásásokat már elvégezték. r®. *''fim iü, Nagy érdeklődés előzte meg Egerben is a világhírű Brazi- liana-együttes szereplését. So­kan kutatták már művészeté­nek titkát, amelyik pedig egy­szerűen abban rejlik, hogy az ősi néger művészet, a népmű­vészet az alapja, az éltetője ennek a revűköntösbe öltözte­tett dal- és táncjátéknak, amelyet kifinomult művészet­tel hoztak színre a Braziliana művészei. Péntek este nagy számú né­ző előtt kezdte meg műsorát az együttes. Az első szám után, a Jósé Prates által vezényelt nyitány után már feltört a dü­börgő taps. A zene még nem adott újat, hiszen a mi tánc­zenénkben, de a rádióban hal­lott zenékben sem ritka az ősi ritmusok felcsendülése. Annál nagyobb meglepetés volt a színes, pattogó ritmusú táncok, forgatagos, az extázisig heví­tett forrósága. Részleteiben a 18 szám mindegyike egy-egy külön mű­vészi érték, egy-egy gyöngy­szem abból a világból, ahol talán a tánc az egyetlen sza­bad terület, ahol a négerek kedvükre kifejezhetik gondo­lataikat, kívánságaikat, érzel­meiket. A Braziliana hazája a szabad Brazília, ahol nincs né­gerkérdés, nincs faji üldözés, de műsoruk az elnyomott né­gerek nevében is beszél. A kávéültetvényen című szá­mukban döbbenetes szépség­gel ábrázolták a kemény, meg­feszített munka pillanatnyi szünetében fellángoló pajkos kedvet, Az őserdő misztériu­mában megelevenedett a szel­lemeket idéző, még vad törzs babonás hiedelme, amelynek előadása olyan lélegzetelállító csendet parancsolt a hatalmas nézőtérre. Egy másik fajta munka világába vezetett el bennünket a Halászok között a tengerparton című szám, ős ízelítőt adott a Vidám Rio-i farsangból a hasonló című táncjáték. Mindezek a táncok olyan ékes nyelven beszéltek, hogy az olyan messze eső né­pek életét szinte egy csapásra közelebb hozták hozzánk. Kiváló művészek tolmácsol­ták a táncokat, az énekeket. A brazil népdalok meleg han­gulatú, pergő ritmusú váloga­tásait Nelson Ferraz telt szép­ségű hangja tolmácsolta. Ked­ves meglepetésként két ma­gyar népdalt énekelt, a közön­ség nagy tetszése közepette. Különösen szépen, teljes átér- zéssel és jó magyar kiejtéssé! hallottuk az Elindultam szép hazámból kezdetű dalt. Az est másik kedvence fel­tétlenül Maria Sabina volt, akinek tehetsége mind a tánc­ban, mind az énekben magá­val ragadta a közönséget. Ma­ria Sabina-t meglátogattuk öl­tözőjében, mert sokan szeret­nének tudni valamit a csupa tűz, csupa mozgás művésznő­ről, s kedves közvetlenséggel, az előadás rövid szünetében ennyit mondott el magáról: — 24 éves vagyok (nem néz ki ennyinek!), három éve dol­gozóm az együttesben, bejár­tam az egész világot, Magyar- országon is sok forró sikert könyvelhetek el magamnak. Táncosnő vagyok, talán mióta élek, de már egy éve énekelek is! Es énekelt nekünk is. Bár­sonyos hangja, tökéletes rit­musa a rosszul beállított mik­rofont sem vette tekintetbe, szélesen, melegen áradtak a farsangi dallamok, ősi énekek a szén énekesnő ajkáról. Különösen érdekes és kü­lönleges volt a sokat emlege­tett dobszóló, amelyik az ősi hírközlés, az ősi szertartások elmaradhatatlan kísérője volt. Most mint szólóhangszer „lé­pett” színpadra a hatalmas ..Bongó”-dob és Waldemar Bastos szólaltatta meg. A ..Bongó” ritmusa kelt életre a fürgén mozgó ujjak merész, virtuóz játéka alól. Az együttes világjáró útja során tehát eljutott Heves me­gyébe is. Megismertük, s még sokan megismerik majd Jósé Prates karmestert, aki a tán­cok koreográfusa is, Mateus-1, a tam-tam-dob mesteri kezelő­jét, a táncosokat, a táncosnő­ket, a művészeket, akik csodá­latos tehetséggel és kifinomult művészettel viszik el szerte a világba az ősi kultúra szépsé­gét, a hagyományokat, ame­lyeknek kapcsán az egzotikus világ kilép a misztikus ho­mályból, és ráébreszti az em­bereket arra, hogy ez az em­berek élete, emberek munká- ia dalban, táncban kifejezve. Az együttes művészetének kö­szönhető, hogy így ez a mun­ka, ez az élet több lett élőt tünk, mint egyszerűen — tá­voli tájak érdekessége. Megmutatták az embert, s művészetükkel ezzel adtak legtöbbet. Cs. Adám Éva Román fa a világ több mint 40 országába Constantából, Románia kül­kereskedelmének legfonto­sabb kikötőjéből és az ország többi kikötőjéből, valamint a határállomásokon át csaknem naponta kelnek útra faipari cikkekkel és fűrészelt faáru­val megrakott hajók és szerel­KfM v «a®! V •••f. 1 - - " 1 J-< ••1^8 fa. i <(-■ 1 X J Hl Hl A TÉGLAÉGETŐ Borics Pál szobrászművész az elmúlt napokban kiállítást rendezett a Hevesi Községi Tanács dísztermében. A művész kiállított szobrai között több hevesi portré is szerepelt. Ké­pünkön a művész az egyik látogatónak mutatja be alkotásait. Akiről szó van: Kocsa Imre bácsi, az egri > II. sz. Téglagyár égetője. Fatörzsderekú, fres­kóba illő, félmeztelenül dolgozó férfi. Állan- ',dóan ott tesz-vesz a kemencetetőn. Kampós Jvaspálcájával egymás után emeli fel a nyi­tásokat elzáró vassapkákat és lapátjával apró- í szemcséjű daraszenet szór a tűzre, hogy \ egyenletesebb legyen az égés. Alig volt tizenkét éves... és már mint > rámahordó gyerek dolgozott. így is kapott >egy-két pengőt, s fillért. S az csak jól jött >a családnak, a testvéreknek, akik mind fiata- (labbak voltak nála. Szinte minden munkát megpróbált a tég- ! laiparban ... Nyers cserepet adogatott a kemencébe > Behordó volt és berakó, éveken át rakosgat­nia szépen, sorjában egymásra az égetésre ? szánt cserepeket, téglákat a kemence boltívei > alatt. A gyár gazdája, a „tulaj”, kipróbálta a [szervezetét, az idegrendszerét, figyelte: heves? [ingerlékeny? Vagy tud nyelni? Nyelte a fe­liét fájdító, rossz, kemence mélyi levegőt, az \égetett téglák, cserepek vastagon szálló porát. — ... Voltam a cserép-présnél... etető. [Háromnegyedes bérben — mondja. Nem fizettek neki teljes bért. Keresetéből (elloptak, lecsíptek egynegyed részt. S azon > osztozott a „tulaj”, a felvigyázó, és mindenki Emós, aki a munkásokból élt. — Nekünk szabad volt sokat dolgozni, > mást nem... Idővel, mikor a nyíltabb szeműek szük- \ségét érezték annak, hogy a közösség, a töb- . biek érdekében szerepet vállaljanak — ö (sem maradt háttérben. A felszabadulás mű- (vezetőt csinált belőle. 1947-ben a „párt ára­lmába kapcsolta évei sorát” Az idő sok min­dent elmos, de Kocsa Imre bácsi azokra a harcos évekre élesen és tisztán emlékezik. S bár annakelőtte kisebb-nagyobb meg­szakításokkal más munkákba is belekóstolt, többé nem hagyta el munkahelyét; megerő­södött benne a felelősségérzet, hogy részt vállaljon maga is a munkáshatalom megszi­lárdításában. Most égetőként dolgozik. A kemence nyí-' lásain át szenet szór a tűzre, hogy egyenlete­sebb legyen az égetés. Hideg levegőt fúvat a meleg kemencetérbe, amikor a kihordók megbontják a kemence száját, s munkához látnak. Meleg-égövi ember. A rekkenő hőségben; is helytállt. Tűzött a nap felülről, átmelege­dett a tető is — és talpa alatt a kemence forrósága égetett. Most már kissé alábbha gyott a nyár heve. Reggelenként hűvösebb: levegője üli meg a Vécsey völgyet, s az ember; párázó leheletét is látni lehet, s a nekiru-', gaszkodó szél érett leveleket tép a fák koro-\ nájából. Az ősz küldi halk, s finom jelzéseit: a földre hulló levelekkel. Ó most is ott dől-: gozik a kemencetetőn, a hűvösebb reggeleken se fázik, mert körülöleli a kemence felfelé áramló melege. Negyvenkét esztendős Kocsa Imre bácsi ] Magas, vékony, inas testű. Fatörzsderekú. freskóba illő férfi. Lassan három évtizede,; hogy a téglaiparban dolgozik. Becsületes,: munkaszerető ember. De minden másnál töb-\ bet mondanak róla azok a szavak, amelyek­kel búcsút vett tőlem: — Megírhatja, hogy nem tudnék már el­szakadni a gyártól. Gyerekfővel kezdtem 1932-ben, s a gyár, a munka érlelt férfivá. Ha lehetne, megint csak itt kezdeném... Pataky Dezső vények a világ különböző or­szágai felé. Jelenleg Románia több mint 40 országba exportál, pozdor- jalemezt, parkettát, falemezt, furnérlemezt, hordódongát, bú­tort, széket, fenyőfa- és bükk­fa-fűrészárut és más faipari cikkeket. Ezek között az orszá­gok közt megtaláljuk a szocia­lista országokat, számos arab országot, továbbá Angliát, Finnországot, Franciaorszá­got, a Német Szövetségi Köz­társaságot, Görögországot, Olaszországot, Japánt, Norvé­giát, Svédországot, Törökor­szágot, stb. Az exportált faanyag értéke évről évre növekszik és ugyancsak évről évre gazdago­dik az exportcikkek választéka is. 1950-hez képest a faipari exportcikkek értéke 1960-ban 76,5 százalékkal emelkedett. 1961. első felében az exportra leszállított faipari cikkek ér­téke elérte az 1950-ben lebo­nyolított egész évi faipari ex­port értékét. A külföldi piacokon egyre keresettebb a román stílbútor, és sima bútor, többek közt a hálószoba bútorok, a kombi­nált szobák, a nappali szobák, a dolgozó szobák, az ebédlő berendezések, a kisebb bútor­darabok, a hajlított székek, stb. Az utóbbi öt év alatt Romá­nia bútorkivitele ötszörösére, szék-kivitele csaknem három­szorosára emelkedett. — MEGKEZDTE a cukor­répa-szedést a tarnaőrsi Dó­zsa Tsz. A répa kiemelését gép végzi, a tisztításhoz, szál­lításhoz pedig negyven tss- tagot állítottak munkába. A tervek szerint a gazdaság dol­gozói szeptember végére vé­geznek a cukorrépa szedéssel«-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents