Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-27 / 202. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE

..... k MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÁSÁBAN r

KO

PIÄS SÁNDOR:

A BÉI1E

A béke

nem a fény derengő körvonala, nem a mértani rend emberi vetülete, nem a képzelet viliódzó hullámverése.

Nem a nagy számok törvényszerűsége,

nem a pillanatok igazgyöngysora, nem a hideg elme borotvaéle, nem az idegek boszorkánytánca, s nem a nyugalom kimért egyensúlya.

Nincs medre, partja,

napi vízállása,

s gátakkal, zsilipekkel nem szabályozható,

Nem vethetjük le, mint a ruhánkat, s nem időzíthetjük pokolgép gyanánt. Csomót nem köthetsz rá, nem szőhetsz belőle magadnak időt, nem koptathatod, de el se szakíthatod.

Víz nem oldja, sav nem marja, hő nem olvasztja meg.

Nem törik, nem hajlik, nem megfogható,

— de szétosztható ...

Kémiai képlete nincs,

— alapanyaga: egész életünk.

Bennünk valósul meg, mint ezernyi hétköznap öröme, s klorofillá válik jövőnk lombjaiban.

BERECZKY ZSOLT:

így várlak...

Mint lenge árnyék vártalak békés éjszakán,

ámyékfák közé rejtőzve vártam, s jártam ezüst utat.

Mint csillanó fény vártalak* cikáztam tóban, messzi tájon, s pihentem tüköjf-ablakon.

Mint felhő suhantam zöld mezők felett, s láttam arany kalászt,

telt szekereket, s figyeltem szürke port, néztem fű halált.

Voltam szellő, vittem nádsusogást, s nagy kertekből a zöld dió szagát

messze fújtam, hogy öleljen át ott. ahol vagy, s tudd, hogy váltalak.

Voltam sötétség, s homály nyugodt házakon, s az alvók álmát lestem el,

a reményt, a feledést és csöndes vágyakat — így vártalak.

Virágba rejtőztem, s a fű közé,

hallgattam langyos esték bánatát,

szürke sziklára hajtottam fejem. Ezer alakban éltem, s így vártalak, így vártalak ...

FORGÁCS KAROLY:

Piszkéstető alatt

Tizenöt éve ezen az úton A múltból jövőbe indultam én,

Tölgyek törzsének széles üstökén Az árnyak fennakadtak, s ma tudom:

A fény, mely rámsütött irányítón,

Nem rozmaring volt szivem közepén, Csak festett jel a rengetegben. En E fény alatt nyílt utakat futom.

A kincsek után itt is bányászni kell,

Mert hetvenhét zár mögött ül a siker,

S az gáncsol el, ki védelmemre lenne;

De ásom rendületlenül a földet,

A zárt ajtókból nyitok egyre többet,

S a gáncs után felállók győzelemre.

HARGITAI ISTVÁN:

Utolsó megálló

Kattog a váltó pattan a sín,

Fut a vagonsor — mind rózsaszín,

Fut gondolat vágányán a piros Szívből az ér, s a fehér papíros Megtelik dűlt vonalakkal.

Sűrű levegőben a füst a szavakkal Játszik.-azután meg a hajnali táj Amul szakadatlan, mert ámulni muszáj;

A deres bokrokban száz sárga köpeny Guggol, vagy fáradt gőzt vet szelíden.

Csajka sikong, a forró fekete,

Mint láva ömlik merített kanalakból*

Barna komiszt tör nehéz tenyere A bakának, s csak kortyol, kortyol és majszol.

A kürtös tüdejét próbálja a kürtön,

Leintik, — füttyent a gőzmasina —

Tisztes végigfut, s lángot vet ina,

Hogy a lassúbb mozgásút nem vághatja fültőn.

Mindenki beszállt már. Szentséges eget Idéz a mordképű kapitány,

S rágyújt a szivarra, s a fakó sereget Megrántja a mozdony — s a halál szalutál.

Odafönt — a hangsebesség közelében, Kondenzcsíkot húznak a kék lovagok.

Fejük számskálák között s kezük ében Fogantyút tart, s a szemük mosolyog...

KRECSMÄRI LÁSZLÓ:

Nyár — 1961

Felhők fehér szalonnadarabját jegenyék nyársán forgatja a nyár s torzsos tarlók szikkadt karéjára forró zsírcseppként csöpög a meleg.

A felcser-szellő ájult bokrokat élesztget az árok széna-ágyán, bodzaillatot szagoltat velük s paskolja puhán sápadt arcukat... Mohón emeli ajkához a táj az ég kék színű, öblös poharát, de belőle egy kortyot sem ihat s tovább gyötri a tüzes szomjúság.

Sopánkodó kis öregasszonyok templomban kérik sírva az esőt vasárnaponként —

s kinn a földeken csatornát ásnak fürge férfiak.

Te sem...

A zúgásban, mely körülfogta kertünk, sejtelmeket hozott az alkony, amikor narancsszínű volt a hold,

— ki mondta így? — több volt a soknál, és a sok is kevés volt,

májusban hullt barackvirágszirom.

Ha kellett mégis, jó volt, szép a perc, amelyről senki nem tudott,

— Te sem...

ANTALFY ISTVÄN:

JC&duízbati

Látom, mostan lépsz ki az ajtón.

Utánad siklik a szárnyas üveg.

Kezedben lóbálod a kicsi táskát,

nem is tudod tán, hogy a szemem rád lát,

mégy, mégy, s hajad a szélben fellobog.

Ez tetszik nékem, ez a büszkeséged, ez a biztosság — minden lépteden, s mit érdekel, hogy hány szem néz utánad, — most mégis felnézel — megrándul vállad, felintegetsz — s ez olyan jó nekem. M

BŐSZ JENŐ:

Szőlőszem

Szem, szem, szőlőszem, ezt a fürtöt megeszem.

Apu szedte, anyu hozta, — nap sütötte szép pirosra.

Szem, szem, szőlőszem, ezt a fürtöt megeszem.

a másikat félrerakom, s öcsikémnek odaadom. —

PAPP MIKLÓS:

[RÁS, MAGUNKRÓL

A létem az, hogy toll vagyok százados kínok, friss napok

olyan, ki golyóként kerek s nem tudja: nem adni nem lehet,

ki nem eszik, ha írni kell: szavakra mindig megfelel,

nem egy gyerekkel terhes, és sok anya együtt: rendelés,

tisztuló víz s örvény, forog, s a békességért küzd konok

harcaival, gyerek-szemér’: így méri magát: mennyit ér,

ki tudja azt, hogy szép e tág versenyzősen-nehéz világ,

aki a rosszra szót emel* mert jót nem hagyhat veszni el,

sok patakból nőtt új folyó: öröm-hullámokat hozó,

felhő, villám-tűz, napsugár, avar meg csillag, fény, homály.

de küszködik s előbbre jut : sose kaméleon-hazug,

formáló szobrász-akarat, ki boldog, hogyha visszaad,

üzenet úgy, mint egy levél, ököl, simogató tenyér*

az időben több, mint a tár® és rádkopog, hogy messze láss,

magként behulló élete szándéknál messzibb, új ige,

ki éli azt, hogy nem lehet írni csak kemény verseket,

mércéje, sorsa: egyre több s kerek karokkal ötvözött,

olyan, ki fészket, jót rakott és nagy szemeket aratott

s egy Ids csemetét, nyílt szemüt: rámosolyognak mindenütt,

s ki csokrot köt: termő legyen asszonyával a szerelem,

s szíve alatt, hogy óvja meg a pacsirtás, új gyereket.

nAA/WWWWWWWWNAóAAAAMM/S/WWVWWWWWV/WVWWWWWVWWWWVAAAAAAAAAAAAAAAAWWW' ,

iítfó

J

ó napot, Párizs!

Hallod, köszöntünk! És ^Lenned Franciaországot.

Jeanne d’Arc-ot. A jacobinu- Jsokat. A kommunárdokat* A >marquis hőseit. A Roland-ének ?ismeretlen szerzőjét, Villont és ?Rabelais-t, Racin-t és Molié- ?re-t, az enciklopedistákat, Hu- ?got és Zolát, Barbusse-t és ... >és, igen, Jaurés-t, Paul Elu- ^ard-t, Aragont és Thorez-t.

Jó napot, Párizs! Bonjour, SParis! Kisfaludy Károly, Batsányi és Martinovics, Frankel >Leo, Ady és József Attila Párizsa ;..

Az Eiffel-torony csúcsán, ^amelyet megmászni legalábbis

I

illik, háromszáz méterre a lassú vizű, sok hídú Szajna felett röppen el a köszöntés. Messzire látni innen a város házai felett. Ellátni, — vissza, évszázadokra, a nemzetté kovácsoló- dás nagy és véres és végül is győztes hadjárataira, a felhők mögül kibukkanó napfény, a Napkirály, XIV. Lajos korát idézi, a monumentális emlékÍ

ű, a Bastille téren, 1789-ről szél, s ott, valahol a lenyű- iző Concorde tér környékén barikádok álltak, hogy véd- k a világ első proletárdikta- ráját. Innen nem látni azo- it a tenyérnyi, vagy alig na- -obb táblákat, aranyozott bekkel, amelyek, mint állandó ementó, figyelmeztetik a ma írizsát, hogy nem is olyan gén, Marianna szobra alatt, t a Place Republique-n, né- et csizmák masíroztak és ez- k halála „pour la patri” tette hetévé, hogy a város népe lszabaduljon, hogy Párizs isiét azzá lehessen, ami volt:

egy kicsit egész Franciaország, szimbóluma Európa egész történetének és történelmének, bölcsője, „nyugtató nyugtalanság” városa a művészeteknek.

Bonjour, Paris!

A z vagy-e, aminek Ady lá^ tott? Az vagy-e, amivé 1944 után lehettél volna? „Vigyázó” szemünk Párizsa vagy-e, vagy csak az emlékeké, a nosztalgiáé, a hősi, nagyszerű múlt után, amelynek diadalmas emlékei pazar sorokban állnak őrt, túl a huszadik század derekán, a suhanó autók ezrei felett? Szitál az eső. Most, hogy itt állunk, már a torony lábánál, tudomásul véve, hogy ma Párizsban nem sztrájk, hanem ünnep van és figyeljük a szokatlanul csendes várost, amely becsukta szempilláit, mégis érezzük, hogy a pillák alól is felizzik a város vitathatatlanul csodálatos és izgalmas varázsa. S mindjárt felötlik a Mon- taigne-ihlette szkepticista gondolat: varázslat-e, vagy csak már szemfényvesztés; a kétezer éves múlt lebírhatatlan szuggesztivitása, vagy a ma hangulata-e, ez a megkapó varázs?

Két hét Franciaországban. A semminél több, a valaminél kevesebb. Az utazási irodák programjára hagyatkozva, az impressziók szarkájaként lopkodva apró kis élményeket, megjárva, mit megjárni lehetett Párizsból, felutazva Bre- tagne-ig és Normandiáig, a La Manche-csatornáig, csekélyke szókat váltva a nagyszerű múlt mai sáfáraival kellett és próbáltunk képet alkotni. Vaj’ milyen ez a sáfárkodás, Jeanne d’Arc aranyos lovasszobra alatt mire gondol az, akiért máglyán égették el a szüzet, immáron félévezrede, s bár otthonunk előtt nem robbant plasztikbomba és nem lincseltek meg algériait, — vajon csak e visz- szájára fordult lázadás maradt e hagyománynak a sanscuolet- te-ok örökségéből?

Párizs, a pompa, a fény, a szépség városa*

Franciaország minden köve Európa, sőt túlzás nélkül az emberiség történetének megszámlálhatatlan mérföldköve.

rAe ami igaz volt Baosényi

^ korában, az nem igaz ma. A „vigyázó” szemek már nem kutathatják Párizst, itt csak az érdeklődő szemeknek van mit keresniök és a kommentáló gondolatnak: az ultramodern élet mögül nagyonis kiviláglik az ultra — politika és ha dr. Guillotin szerkezete nem is áll már a Concorde téren, de ezernyi csápjával, ha? lassabban is, de alaposabb? munkát képes végezni a dr.. Tőke.

1944 óta a 25-ik kormány áll| Franciaország élén. s

Franciaország legnagyobb? pártjának, az 1958-ban többi; mint három és félmillió szava-< zatot kapott kommunista párt-5 nak 10 mandátuma van a? nemzetgyűlésben, míg a majd? másfélmillióval kevesebb sza-? vazatot szerzett MRP-nek és? vele közös listán indult Fran-s ciaországi Kereszténydemokra-s tikus Mozgalomnak 77 (!) ?

S a francia életre rányomta? bélyegét a szakadatlan hábo-S rúskodás, Indokínában és A1-? gériában, újabban Tuniszban. ?

— Lehet, hogy baj lesz az? utazással. Ezt előre soha sem? lehet tudni — figyelmeztettek? bennünket még indulásunk? előtt. Mert a sztrájk, vasutas-,? vagy autógyári, a Metró-, vagy? éppen a paraszt-sztrájk min-? dennapi jelenség ebben az or-? szágban. A francia nép nem? lett hűtlen hősi hagyományai-? hoz. Elsősorban a munkásosz-? táiy! <

És a hatalom? Az egykor? forradalmi polgárság? ?

Szövetség Nyugat-Németor-? szaggal! ?

Részvétel az Európai Szén-? és Acélközösségben. ?

Részvétel a NATO-ban ... ?

Nyugatnémet katonai egyse-? gek francia földön és amerikai,? angol támaszpontok. S

Végigsétálsz a Champs Ely-? sées-n. Fényárban úszik Párizs? leghíresebb és talán legszebb? utcája. Szikrázó neonfények,? suhanó autók, szerelmespárok:? pompa, gazdagság. És az Arc? de Triomphe lenyűgöző szép-? ségű íve minderre, mint „i”-re? a pontot, úgy teszi fel a győze-? lem sugárkoszorúját. ?

Ez Párizs, ez Franciaország??

Semmiképpen sem! ?

A diadalív sugárkoszorúját? ma már csak az ügyesen elhe-? lyezett reflektoroknak köszön ? heti és a „La Marseillaise”? megkapó dombormű ve — úgy? érzi az ember — hiába har-? sogja a csatára hívó indulót.? Néma szobor hangját ki halla-? ná? ‘ ?

Vagy mégsem? <

onsoir, Paris! Jó estét,? te város és te Francia-? ország. Kíváncsiak vagyunk? holnapodra és bízunk benne ? Mert a reggel napsugarát nem? pótolhatja a Champs Elysées? ezer színű fénye sem. ?

(FolytatjukR Suha Andor—Gyurkó Géza?

Bc