Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-27 / 202. szám
4 képüjsag 1961. augusztus 27., vasárnap Emlékezés Garda Lorcára mull Ex már az ősz...? Hevesen, a községi tanácsháza mögötti parkon végigsétálva, a napokban belém ütött a szorongás: ez, amit itt látok, már az ősz? . . . Lehetséges, de egy kicsit korai lenne, mert bár ez évben volt néhány szép nyári napunk, mégis rosszul esne, ha ilyen korán el kellene búcsúzni tőlük. Jobban körülnéztem, s a vigasztalan látnivalók között is egy kicsit enyhült hirtelen támadt szomorúságom. Ülődeszka nélküli padokat, félig összetört, valamikor padot tartó betontábakat láttam több helyütt itt a parkban, és rá- adfcul mindenütt nagyon sok szemetet, a félig-meddig még épségben levő pihenőhelyek ülődeszkái alatt töméntelen mennyiségű sárga- és görögdinnye-maradékot. Nem, ez még nem az ősz, — vigasztaltam magam —, csupán az emberek nemtörődömsége. A községi tanács annak idején létrehozta ezt a parkot, de akiknek készült, nem vigyáznak rá. „Csak” ennyi az egész. Pedig de szép lenne ez a kis park Hevesen, a vén, árnyas fák alatt, ha egy kicsit szeretné mindenki. <w) — TEGNAP elnökségi ülést tartott az egri járási népfront-bizottság. Az ülésen, amelyen a járási pártbizottság és a járási tanács képviselői is részt vettek, megtárgyalták és jóváhagyták az elnökség második félévi munkatervét. A terv szerint a jövőben a népfront-bizottságok nagyobb figyelmet szentelnek a községfejlesz-té- si tervek népszerűsítésének. — A HEVES megyei Képző- művészeti munkacsoport három fiatal képzőművészének — Nagy Ernő, Szilágyi Elek és Kishonti Jenő — kiállításán vasárnap délelőtt 11 órakor tárlatvezetés lesz, amelyet Gergely Pál festőművész, főiskolai adjunktus tapt. — SZAKSZOFON és tárogató oktatást indít Egerben a Miskolci Zeneoktatói Munkaközösség szeptember 1-vel. Jelentkezési cím: Zeneoktatói Munkaközösség, Miskolc, Bartók tér 1. sz.- EZER MÉTERREL növelik a villanyhálózatot ebben az évben Tiszanánán. Ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a tavalyi 2468 méteres bővítést is, akkor a felszabadulás óta összesen már hat kilométernyi hosszúságban épült új villanyhálózat a községben. A BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ MŰSORA: VASÁRNAP: 10.00: Gyermekműsor. 11.00: Hangverseny Bad Elster fürdőhelyről. 13.00: Férfi evezős EB közvetítése. 19.00: TV-hiradó. 19.30: Andrej Plavka: Emlék. Vers. 19.35: A Szlovák Nemzeti Felkelés művészek alkotásaiban. 20.00: Romeo és Julia. Shakespeare tragédiájának angol—olasz filmváltozata. 22.20: A nap visszhangja. 22.30: Sport. Az andalúziai népdalok forró ritmusú lendületének és a modern nyugati művészet legmerészebb, talán legvakmerőbb törekvéseinek nagyszerű összekapcsolója: Garcia Lorca, 1936. július 16-án Madridból szülővárosába menekül és augusztus 19-én már halott. Antonio Machado verse szerint — ahogyan Németh László „Garda Lorca színpada” című tanulmányában írja — „Látták sétálni kettesben a halállal, de nem félt kaszájától”. A dél-spanyol Granadától kissé északra fekvő Fuente- vaqueros-ban született, módos paraszti házban. Granada egyetemén tanult. Zenével, festészettel, majd írással foglalkozik. Egész életművében ott kísért ez a táj, a gyermekkor pompás színekben rajzolódó emlékképe: az andalúziai cigányok viseletének szikrázó színe, zenéjük pezsgő ritmusa, sodró erejű tempója és indulata, vagy a „panaszos magányban” ott élő lányok lírai és drámai emléke, melyek hősi élete végéig, a világhírű, minden mondatában feszülő dráma, a „Ber- narda háza” alapmondanivalójává szélesedtek; a granadai emberek, a Guadalquivir folyó, a forró spanyol szél, Sevilla, s a szikrázó tenger. Lírai és drámai műveiben, az embereit hordozó táj „egyszer napfényes ragyogással telített, máskor ránehezedik a félhomály — írja Tolnai Gábor — az éjszaka komorsága, a költészetében csaknem jelképpé váló holdfénnyel és a zöld szín különböző változataival”. .. .engedd, lépjek akárcsak a csúcsok peremére, hol holdsütötte sziklán zúgva hull a víz a mélybe”. (A zöld és a hold.) [T öltői pályájának első fe- lében a „Cigányromán- cok” kötettel éri el lírai csúcspontját (1928), majd amerikai tartózkodása idején, 1929 és 30- ban, uralkodó vonásává válik a szürrealizmus. A kapitalista Amerika szétrombolta a formákat, de újat teremteni végül is nem tudott. Hazájában XIII. Alfonz uralkodása és Primo de Rivera fasiszta jellegű diktatúrája egyenes ívelésű fejlődésének nem nyújthatott további lehetőségeket. Amerikában kereste a kibontakozás útját, de ott meg úgy érzi: gyökeret és távlatot vesztett. 1931-ben tér vissza hazájába, amikor ott már kikiáltották a köztársaságot. Haladó gondolkodású kortársaival együtt, forradalmi lendülettel veti magát az alkotó munkába, s a polgári forradalomban, ebben az új spanyol helyzetben, a realizmus talaján megtalálja írói továbbhaladásának az útját is. Feladatának látja — kortársaival együtt — hazája feudális állapotának felszámolását, a nép művelését, az alkotást. Ekkor bontakozik ki Lorca legérettebb, hatesztendős szakasza; ekkor írja — néhány nagy versén kívül — legnagyobb drámáit. Halála előtti esztendőiben írott négyrészes nagy versének, az „Ignatio Sánchez Mejias toreador sira- tójá”-nak ritmusában, hangjában ott él a népi sirató, a népi kórusok, a haláltánc világa és összefonódik ez a spanyol népi gitár pendülésének elnyújtott, kemény zengésével. Ekkor írja legnagyobb drámáit: a Vérnászt, a Yermát és a Bernarda házát. Ezekben a drámákban ismét visszatér a néphez, de most már nem a tréfáihoz, mókáihoz, mint korábbi drámáiban (A csodálatos vargáné, Don Perlimplin, Don Cristobál és Rosita szerelme), hanem az élet és szabadság főkérdéseit boncolgatva egy mélyebb, szí- vósabb és alaposabb módszerrel, hatalmas szenvedélyek festésével igyekszik felszabadítani a színpadot a polgári dráma megszokott kötöttségeitől. Élete munkásságában létre tudta hozni azt a kettősséget, ami a legnépszerűbb népi megszólalások, alkotások ősi- ségének erejét hordozza magában. A legmodernebb művészeti formák minden naturálist eldobó újszerűségét alkalmazza, s ezt a kettősséget költői képzelőerejével, sajátos és forradalmian újszerű stílusával, egyénisége gazdag képeivel olyan ötvözetbe gyúrta, amely Sztravinszkijnál, a nagy spanyol zeneszerző Manuel de Fallanál, Debussynál és népünk nagy magyar zenei mesterénél, Kodálynál, de elsősorban Bartóknál jelentkezik. Ennek a két végletnek a zseniális összekapcsolása legszembetűnőbb a drámáinál, önkéntelenül felvetődik bennünk a gondolat, hogy Lorca és Bartók milyen kapcsolatban állt egymással... Sajnos, nem ismerték egymást és egymás munkásságát, de a nagy kortársak — Debussyt, de Fallat — külön-külön, mindkettő ismerte. Manuel de Falla volt granadai zenetanára. Természetes, hogy Lorca, ennél a nagy mesternél nemcsak zenét tanult, nemcsak népét, nemzetét megismerni akaró igaz hazafiságot tanult, hanem művészi szemléletet is. [V em érdektelen megemlí1 teni, hogy Bartók is csodálattal adózott de Falla- nak, s a spanyol zenei nagy mester, utat és példát is jelentett számára. Azt írja Németh László a már említett tanulmányában, hogy „Garcia Lorca teljes hittel, s ami fontosabb: teljes tájékozottsággal vetette magát a nyugati művészetnek abba a nagy, s mondhatnánk veszélyes vállalkozásába, amely a költészetben Rim- baud-val és Mallarméval, a festészetben a posztimpresz- szionistákkal — szerinte főként a kubistákkal —, s a zenében Debussyvel kezdődött.” ... És akkor, amikor nagy drámái izzottak a szenvedélytől, amikor ezt a sok oldalú tehetséget — költő, drámaíró, festő és zeneszerző — a világ irodalmi alkotóinak legnagyobbjai mellé irányította már kibontakozó alkotóereje, amikor az élet derekán megszólaltak költői húrjain a legszebb . melódiák, drámái mondataiban a legmélyebb emberi szenvedélyek, amikor oly sokszínűvé, ugyanakkor a realizmus egyszerűségéig megtisztulná vált alkotó művészete és módszere ... akkor a hitleri őrültség elszabadult Európájának fasizált spanyol otthonában, a Franco falangis- ták brutális cselekedete elszakította a XIX. század Spanyolországának legszebben rezdülő gitárhúrját... Meghalt ... Megölték... A fasizmus áldozata lett, Franco örök szégyenére. Körülbelül ugyanekkor készülődött amerikai hajóútjára, a fasizmus elől Magyarországon Bartók Béla és Spanyol- országban Mamuel de Falla, önkéntes száműzetésre. A színpadot tekintette a nemzeti épülés legfontosabb eszközének, s a lírát, a népi értékek, szépségek igaz megőrzőjének. L’ ger színháza az elmúlt ■I-J esztendőben adózót^ a kitűnő művész emlékének, két drámája, A csodálatos vargáné és a Don Perlimplin bemutatásával. Szőllősi Gyula 1961. AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP GEBHARD 90 évvel ezelőtt, 1871. augusztus 27-én született THEODORE DREISER amerikai regényíró. Korai művei realista szemléletről tanúskodnak (Carrie, Drágám, Jennie Gerhardt), életszemléletét az Októberi Forradalom mélyen átalakította és főművében, az Amerikai tragédiá-ban már a modern amerikai kapitalizmus erőszakos világát és abban az ottani átlagember tragikus sorsát festi. 440 évvel ezelőtt, 1521-ben e na- oon halt meg JOPOUIN DF.PREZ holland zeneszerző. Ellenpontos zenei művei, amelyekben a szöveg jelentős szerepet nyert, a zenei re- THEODORE DREISER neszánsz új ideálját teremtették meg. 85 évvel ezelőtt, 1876-ban e napon halt meg EUGENE FRO- MENTIN francia festő és író. Képein egzotikus, keleti témákat dolgozott fel (Mór temetés), jelentősebb azonban írói munkássága: útleírásaiban Algéria sivatagi vidékeiről számolt be. Régi mesterek című könyve (belgiumi és hollandiai útleírás) művészettörténeti érdekesség. 115 évvel ezelőtt, 1846-ban e napon kezdődött meg a Tisza szabályozása a Dob—Szederkény közti átvágással. Az angol nők és az illatszer A francia illat- szerészek társasága legnagyobb megdöbbenésére megállapította, hogy Angliában a férfiak többet költenek illatszerre, mint a nők. Angol statisztikai adatokból kiderül, hogy az angol férfiak évente kétszázötvenezer fonttal költenek többet arcvízre és illatszerekre, mint a hölgyek. A nemzetközi „parfőm-helyzet- ről” készült kimutatás szerint Franciaországban 18— 40 között a nők 90 százaléka használ rendszeresen illatszert, Amerikában az arány 82 százalék, de Angliában — mindössze 20 százalék. A francia illat- szerészek erősen megfogadták, hogy „parföm-tudatos- sá” teszik az angol nőket. Véleményük szerint a jelenlegi helyzet még mindig arra vezethető vissza, hogy az angol parlament 1770-ben törvényileg tiltotta a nőknek az illatszer használatát. A világ tíz legnagyobb városa A világ tíz legnépesebb nagyvárosa sorrendben a következő: Tokió, New York, Sangháj, Moszkva, Bombay, Peking, Buenos Aires, Sao Paolo, Chicago és London. A világ legsűrűbben lakott területe Monaco, ahol egy négyzetkilométerre 15 ezer ember jut. A legritkábban lakott terület Grönland, ahol ezer négyzetkilométerre mindössze egy ember jut. A világ népsűrűségi átlaga négyzetkilométerenként 22 ember. ^ Mozik EGRI VÖRÖS CSILLAG 27—28: Napfény a jégen EGRI BRODY 27—28: Nincs előadás EGRI KERTMOZI 27—28: Mágnás Miska GYÖNGYÖSI PUSKIN 27—28: Matróz a rakétában GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 27- én: Rátarti fickó 28- án: Királyasszony lovagja HATVANI VÖRÖS CSILLAG 27-én: A csinos férj 28-án: Gyalog a mennyországba HATVANI KOSSUTH 27- én: Tűz a Dunán 28- án: Nincs előadás PÉTERVASARA 27- én: Csutak és a szürke 14 28- án: Nincs előadás HEVES 27- én: Kihívás 28- án: Különleges megbízatás FÜZESABONY 27- én: Az elvarázsolt herceg 28- án: Állami Aruház VII. Meg kell említenem egy fontos apróságot. A kerek ajtót mindig légmentes fedél borítja. Amikor átmegyünk egyik helyiségből a másikba, be kell zárnunk magunk mögött az ajtót, ami egyszerű gombnyomással történik. A bolygóközi térség nem üres. Számtalan anyagrészecske mozog benne: a porszemektől kezdve a hatalmas tömegekig. Kámov szerint szinte lehetetlen, de azért még sincs kizárva, hogy űrhajónk hasonló kóbor testekkel __ találkozzék. Ha egy ilyen kő vagy parányi része nekimegy az űrhajónak, a két test óriási sebessége miatt többé-kevésbé erős robbanás történik. Az űrhajó léket kap, mivel pedig odakint egyáltalán nincs levegő, a léken kifelé tör a hajó belsejében levő levegő. Néhány másodperc alatt a csillaghajó valamennyi utasa elpusztul. De mert az űrhajó légmentesen zárt szakaszokra van osztva, valószínűtlen, hogy hasonló sorsra jusson az expedíció. Ha a hajó abban a pillanatban kap léket, amikor a fülkében trtózkodik valaki, és a robbanás nem olyan erős, az illető megmenekülhet, ha betapasztja a léket. Ilyen tapaszokat mindenütt elhelyeztek, különböző nagyságúak és légmentesen elzárják a nyílást, mert az űrhajóban levő levegő olyan erővel nehezedik minden tárgyra, mint odalent a Földön, vagyis minden négyzetcentiméterre egy kilogramm súllyal. De kintről, ismétlem, semmilyen nyomás nem nehezedik a hajóra. ... A start előtti éjszakán, várakozásom ellenére jól aludtam. Pontosan hét órakor eljött értem Pajcsadze. Fogtam kis bőröndömet, amely elkísért minden eddigi utamon, és megkönnyebbült érzéssel szálltam autóba. Lejárt a várakozás ideje. Nincs visszaút! Arszén Georgijevics hallgatag volt. Megértettem állapotát és nem zavartam beszélgetéssel. Pajcsadze Moszkvában hagyta feleségét és hatéves kislányát. Épp az előbb búcsúzott el tőlük. Mert a kísérőket nem engedték ki a start helyére. Gépkocsink elhagyta a Dinamó Stadiont és már a Le- ningrádi úton száguldott. Űrhajónknak a Kljazma-folyó partjáról kell felszállnia. Kámov is onnan indult el mindkét űrutazásra. Reggel kilenc órakor érkeztünk meg a start színhelyére. A magas kerítéssel körülvett rakétapálya tizenöt kilométer átmérőjű, hatalmas mező volt. Idegeneknek szigorúan tilos volt átlépniük a kerítést. A mező közepén állt startra készen az űrhajónk. A Földtől harminc méternyi magasságban függött. Alulról a starttér azsúrfonású állványra támaszkodott. Az egyemeletes nagy épületben, amelyet tréfásan „bolygóközi állomásnak” neveztünk, s ahol az űrhajót kiszolgáló műhelyek és laboratóriumok helyezkedtek el, Kámovot, Be- lopolszkijt és a kormánybizottság tagjait találtuk. Pajcsadzéval utolsóknak érkeztünk. Kámov Volosin akadémikussal, a bizottság elnökével volt elfoglalva, míg Belopolszkij, miután lekezelt velünk, néhány perc múlva gépkocsiba szállt és az űrhajóhoz sietett. Kámov odahívta Pajcsadzét és én egyedül maradtam. Szemjonov, a TASZSZ tudósítója lépett hozzám. Jól ismertem. Megkérdezte tőlem, hogyan érzem magam és átadta a TASZSZ munkatársainak üdvözletét. Szórakozottan köszöntem meg. Fél tízkor Kámov felállt é? keményen kezet szorított Vo- losirmal. — Itt az idő — mondta. Az izgatott öreg akadémikus megölelte. — Tiszta szivemből sok sikert kívánok! —■ mondta. — Óriási türelmetlenséggel várjuk majd visszatérését. Megölelte Pajcsadzét, majd engem is. Elbúcsúztunk a bizottság többi tagjától. Mindnyájan nagyon felmdult állapotban voltunk. Egyedül Kámov tűnt csak szenvtelenül nyugodtnak. Amikor beszálltunk a gépkocsiba, rám nézett és elmosolyodott. — No, mi van? — kérdezte. — Aludt? Csak bólintani tudtam. Utolsó kézszorítások, utolsó jókívánságok s az autó elindult Nyolc perc múlva az űrhajónál voltunk. Belopolszkij a felvonó mellett várt bennünket. Larin mérnök állt mellette, aki az űrhajó felbocsátását előkészítő munkálatokat irányította. A rakétapálya többi dolgozója már elhagyta a start színhelyét. Fölöttünk, tízemeletes háznyi magasságban csillogott a napon az űrhajó fehér teste. Huszonhét méter hosszú, hat méter széles volt és alakja egy óriási szivarra emlékeztetett. Belső berendezését már jól ismertem. Orrészén aranybetűs neve csillogott: „SZSZSZR—KSZ 2” Kámov néhány szót váltott Larinnal. A mérnök elbúcsúzott tőlünk s beült a gépkocsiba. Háromnegyed tíz volt Larin távozásával megszakadt utolsó kapcsolatunk az emberekkel. ' — Indulás! — mondta Kámov. A felvonó gyorsan felrepített bennünket a kis előtérre. Közéiről láttam, hogy a hajó nem áll szigorúan függőleges helyzetben, hanem kissé nyugatnak dől. A csillaghajó kerek bejárati nyílása keskeny volt és csak hasmánt lehetett rajta bekúszni. Elsőnek Belőj polszkij tűnt el az űrhajó belsejében, majd Pajcsadze. En következtem. Innen a magasból egész rakétapálya látszott. Megpillantottam Larin nagy sebességgel száguldó gépkocsiját és integetni kezdtem utána. Az utoL- só, amit a nyílásba való be mászás előtt láttam, egy piros rakéta volt, amely a távoli horizonton röppent a magasba. — Gyorsabban! — mondta Kámov. ö következett utánam. Megnyomtunk egy gombot és az ajtó légmentesen bezárult. — Miféle rakéta volt az — kérdeztem Kámovtól. — Figyelmeztetés, hogy tíz percünk van hátra az indulásig — válaszolta. Az űrhajó felső, helyesebben elülső részébe jutottunk, ahol az obszervatórium és a parancsnoki központ helyezkedett el. A helyiséget erős villanyfény világította meg. Pajcsadze nagy bőrsisa- kot adott nekünk. Megkérdeztem tőle, mire kellenek ezek. — Arra, hogy megkíméljük fülünket — felelte. — Vegyék fel a sisakot, szorosan szíjjazzák le magukat, és feküdjenek le. A padlón fekvő széles matracra mutatott. — A felgyorsulás húsz méter. Ez nem sok de jobb fekve átvészelni. Ei- tart csaknem egy félóráig. — Szóval, semmit sem láthatunk majd? — kérdeztem csalódottan. (Folytatjuk
