Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-24 / 199. szám

4 NÉPÚJSÁG 1961. augusztus 24., csütörtök Nemcsak a kártyásokat kínozzák, már a -filmek nézői sem menekül­itek meg tőlük. — Húzz be neki! Horog, te barom! — Úvöltik be stentori hangon az egri kertmozi nézőteréről, ha a vásznon éppen két egymással szemben álló férfi az öklét mutogatja. — Mit félsz, te gyáva?! Mire vársz? — biztatgatják az első csók előtt álló szerelmeseket. — De klassz! — röppen fel megint egy megjegyzés, ugyancsak nem pianisszimóban, ha a hősnő fürdőruhában, vagy hiá­nyos öltözetben jelenik meg. A nézők dühöngenek, de többsé­gük nem szól. Ha szólnak, akkor is hiába, mert ha az egyik oldalon elhalkul a lárma, a másik oldalon ismét felkiált valaki. Talán nélkülük nem is forogna a film? A jegyszedőket láthatóan nem Zavarja a zaj, mert különben fi­gyelmeztetnék, vagy kivezetnék a rendbontókat. Zavartalanul garázdálkodnak ezek a kibicek. Már csak az hiány­zik, hogy az ő produkcióikra szá­mítva, a mozi az artistaműsorok­nál szokásos felárral adja majd a jegyeket. Érdemes is lenne, hiszen a közönség sokat tanul tőlük. Meg­tanulja, mit nem szabad. (zár) — BOLDOGON ELKÉ­SZÜLT a községi tanácshá­zán az új házasságkötő szo­ba, amelyet nagy szeretettel csinosított, szerelt fel min­den szükségessel a tanács és az ifjúság. Egy, az új házas­ságkötő teremben lezajlott, sajátos boldogi esküvőt a televízió is közvetített.- JÓL SIKERÜLT ebben az évben a burgonyatermesz­tés az egri Petőfi Tsz-ben. A gazdaság egy tízholdas burgo­nyatábla termésének értékesí­tése után mintegy 150 000 fo­rint jövedelemre tesz szert. — 2000 CSIRKE HÍZIK az egerszalóki Vörös Csillag Tsz baromfinevelőjében. A szárnyasok nemsokára elérik az átadásra alkalmas súlyt, de ha piacra kerülnek, nem késik az utánpótlás: újabb kétezer csirkét állítanak be hizlalásra a tsz-ben. A BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ MŰSORA: CSÜTÖRTÖK: 18.00: Gyermek- műsor. 19.00: TV-híradó. 19.30: Rész­letek Alois Jirásek megfilmesített regényeiből. 21.00: Időszerű kérdé­sek. 21.15: Megismételjük legjobb műsorszámainkat. ü.45; A nap Visszhangja. Helyesbítés A Népújság augusztus 19-i Bzámában közlemény jelent meg arról, hogy a Hatvani 11-es számú Állami Általános Iskola esti tagozatot szervez. A cikkben az állt, hogy az V.—VIII. osztály egy tanévben végezhető el. A tévedések el­kerülése végett közöljük, hogy csak az V.—VI. osztály végez­hető el egy tanév alatt, tehát az egész felsőtagozat oktatása három évig tart. Ml a békéért vagyunk, s est a dalt bátran zengjük az egész világon ! Röviden Debrecen nagy eseményeiről AZ ELMÚLT hét sokáig em­lékezetes lesz mindazok szá­mára, akik akár csak egyetlen napot vagy estét is eltöltőitek az ünnepi díszbe öltözött vá­rosban. Debrecen, az Alföld nagy városa, ezekben a napok­ban a világ egyik legérthetőbb nyelvén, a zene varázsával fogta egymásba a szocialista és kapitalista államok képviselői­nek kezét, akik a művészet nyelvén beszélgetve, őszinte örömmel kísérték figyelemmel egymás szereplését. A ham­burgi karmesternek lelkesen gratulált a bolgár karmester, az olasz karmester kezét bol­dog örömmel szorongatta a Ion Vidu román kórus karna­gya a sikeres fellépés után. A jelmondat minden nép küldöt­tének, minden kórustagnak megnyerte a tetszését, s az Ockheghen kórus tagjai szi­vükre tett kézzel hajoltak meg a nemzetek zászlóit kék alapon körbefuttató hátsó fal előtt, amelyen ez állt írva: „Mi a bé­kéért vagyunk, s ezt a dalt bátran zengjük az egész vilá­gon!” Valóban, a hatalmas, a min­den művészetet kivirágoztató szent béke jegyében zajlott hat napon keresztül a 11 nemzet 43 kórusának nemes vetélke­dése. Egy-egy kórus, amelyik bekerült a döntőbe, ötvenszer állt a dobogóra, hogy énekel­jen, hogy zengje a világ zene- irodalmának híresebbnél híre­sebb gyöngyszemeit. Bár ez verseny volt, nemzetközi dalos­verseny, mégis nehéz lenne megmondani — s a zsűri tag­jainak is volt ilyen érzése —, hogy vajon valóban helyes volt-e a döntés. A mezőny na­gyon szoros volt, minden kó­rus valóban komoly művésze­tet tanúsítva, igyekezett eleget tenni a kötelező versenyszá­mok kívánalmainak, s azon­kívül mind azon volt, hogy jellegzetesét, csak hazájára utalót adjon annak a nagy­számú közönségnek, amelyik nap mind nap reggeltől estig ellepte az Aranybika Szálló hatalmas dísztermét NÉZZÜK, hogyan is esett a választás a kórushangverseny megrendezésére éppen Debre­cenre? Igaz, a várost hatszáz éve, május 1-én ruházta fel I. Lajos király, bíróválasztási joggal, s ezzel várossá nyilvá­nította a már akkor is nagy te­lepülést, de ennek az évfordu­lónak az ünnepségei már lezaj­lottak. Sokan azt gondolták, hogy a nagy évforduló hozta itt össze a nemzeteket. Pedig nem. Hogy a llangolleni és az arezzói hatalmas kórusverse­nyekhez hasonló nemzetközi kórusfesztivált éppen Debre­cenben rendezték, azt elsősor­ban a híres debreceni Kodály Kórus előző érdemei vívták ki, mert a Gulyás György vezette kórus 1958-ban Llangollenben, ezt követően Arezzóban vett részt győztesen a nemzetközi kórusversenyen. Másrészt a város régi hagyományaival, a zenei életben már századra visszamenő hírével nyerte el a rendezés jogát. Az 1929-ben rendezett nagy dalostalálkozón például 10 000 dalos vett részt, s ez emlékezetes az Egri Dal­kör ma is élő tagjainak, mert itt nyerték el az akkori legma­gasabb díjat, Huszthy Zoltán karnagy vezénylésével. Innen, ezekből a hagyományokból és friss sikerekből tehát a rende­zés joga. A városban egyetlen percre sem pihent el az érdeklődés. Nemcsak a lapok tudósítói, a külföldi és híres belföldi zene­szerzők és karmesterek ültek naphosszat a meleg teremben, hanem sok kórus érkezett az ország minden tájáról csak azért, hogy tanuljon, hogy ta­núja legyen néhány nagyon szép produkciónál!. Eljöttek többeii között az egri pedagó­gus kórus tagjai is, karna­gyaikkal együtt, s néhány na­pig itt időzve, nagyon sok új élménnyel és zenei újdonság­gal telítve, érkeztek haza, hogy majd az új évadban még jobb kórusmunkával mutassák meg — ért valamit ez a kirándulás. PÉNTEKEN széles mezőny­ben hallatlanul erős küzdelmet vívtak a vegyeskarok. Szinte lehetetlen volt a választ-is, akár a magyar, akár a külföldi kórusokat vette taglalóra az ember. Még a közönség sokszor részrehajló és önkéntelen kri­tikájára sem lehetett számíta­ni, mert minden kórust olyan dörgő tapsorkánnal fogadott, s kísért le a színpadról, mintha semmi különbség nem lett vol­na köztük. Valahogy így is volt. Mikor aztán este megje­lent Kadossa Pál Kossuth- díjas, a zsűri elnöke, a színpa­don, elnémult mindenki, s vár­ták a csendes hangon bejelen­tett eredményt. Első: a moszk­vai Korbunov énekkar, J. Sz. Ulanos vezénylésével, ugyan­csak első a magyar váci Vox Humana énekkar, itt aztán már percekig nem jutott szó­hoz a zsűri elnöke, mert a hí­res magyar kórust mindenki hangosan, a székekről felállva tapsolta, ünnepelte. Aztán a második helyet megkapta a já­tékos, pajkosan kedves énekű hamburgi Monteverdi kórus, majd a harmadik díjnak a francia Tours város fiatal kó­ristái örvendeztek. Este a népek béke és barát­sága kórusversenyen fellépett a győztes külföldi énekkarokon kívül a csodálatos zengésű, vi­lágszerte ismert Dél-Wales-i bányászkórus, a pimai, a poz- nani, a szófiai, a sassari ének­kar is, és a késő éjszakába nyúló hangverseny csodálatos élményével tulajdonképpen vé­get is ért a nagy versengések korszaka. Másnap már min­denki az esti nagy hangver­senyre készülődött, amelyiken mintegy 5000 dalos énekelte a híres karnagyok által vezé­nyelt kórusműveket. DEBRECEN ünnepelt egy hé­ten keresztül. Ünnepelte a né­pek békéjét és barátságát. Ün­nepelte azt, hogy a világ min­den részében hódolnak a nagy magyar géniusznak, Bartók Bélának. Nemegyszer felhang­zott az idegenek ajkán — ma­gyarul — a híres búcsúzó Bar- tók-dal, a „Bolyongás”. Ilyen­kor mélyen átéreztük azt a cso­dálatosan szép dolgot, hogy itt, ebben a nagy alföldi városban adott találkozót egymásnak ennyi nemzet ilyen sokféle fia. És aztán a debreceni szép éj­szakában itt is, ott is daloló, különböző nyelven éneklő fia­talok igyekeztek szálláshelyeik felé. Közben megálltak a kivi­lágított, színes, meg zenélő szökőkutak előtt, s furcsán mo­solyogva néztek fel a föléjük boruló csillagos égre. Milyen szép és milyen békés minden! Az utcákon reklámfények, a város csupa derű, csupa szép­ség, s fejlődik, növekszik ez a nagy alföldi város. Ezt érezték és ezt látták a fiatalok, azok, akik talán mit sem tudtak a mi országunkról a földrajzi fekvésén túl, mielőtt idejöttek a Saardinia szigetről, vagy Tours-ból, vagy Wales-ből. És most az esti csendességben a maguk szemével győződhet­tek meg a forró vérű, barna itáliaiak, a nyugatnémetek és az idős angol bányászok arról, hogy ez a nép valóban békét akar, valóban szívvel rendezi a kórusversenyt és mindent, ami nemes, ami szép, ami az embe­riség boldogulását, ami a bol­dogságát biztosítja. Benn a városban pezsgett a nemzetközi élet, s azok, akik az elmúlt hét elején, vagy azt megelőzően érkeztek a városba, már augusztus 20-át követően óriási meglepetéssel álltak be jegyet váltani a hatalmas, na­gyon szép, minden kényelem­mel ellátott állomásépületbe. MI A BÉKÉÉRT vagyunk — mondja a fesztivál felirata, s azok, akik messziről jöttek ha­zánkba, láthatták ebből is, hogy mi valóban a békéért va­gyunk, hiszen ha nem bíznánk a békében, akkor nem építe­nénk ilyen nagy, ilyen monu­mentális várócsarnokot és vas­utas szállodát egy alföldi vá­rosban. Vége a fesztiválnak, de nem véglegesen, mert úgy döntöttek illetékesek, hogy ebből hagyo­mányt fejlesztenek, s két—há­rom évenként megrendezik ezt a vetélkedőt a világ legkivá­lóbb kórusai számára. S ha ezt a hagyományt valóban a „ha­gyomány” jellemzi majd, ak­kor nyer igazi színt és tartal­mat a fesztivál jelmondata. Cs. Adám Éva III. — Mi az, amit nem ért? — Hogyan jutnak el a Ve- nusra útban a Mars felé. A két bolygó röppályája a Föld­től különböző irányban fek­szik. — Értetlensége jogos volna — felelte Kámov —, ha a bolygókegy helyben állnának. De mozognak, mégpedig kü­lönböző sebességgel. Gyakran előfordul, hogy mind a ketten, Vagyis a Venus és a Mars, egy irányban vannak a Föld­től: Hogy világosabban lássa maga előtt útvonalunkat, le­rajzolom egy papírra. Ceruzát fogott és gyorsan néhány kört rajzolt a papír­lapra. Annak ellenére, hogy körző nélkül rajzolta őket, rendkívül szabályosak voltak. A rajzot megőriztem emlékül. — Nézze — mondta Kámov: — a középen levő kis köröcs- ke a Napot ábrázolja. Az első kör: a Venus röppályája. Köz­te és a Nap között van még a Merkur bolygó, de annak a röppályájára most nincs szük­ségünk. A második kör: a Föld pályája. A harmadik: a Mars pályája. Ha betartanám a helyes útvonalat, ezen apa­píron most nem tudnám ábrá­zolni a bolygókat: egyszerűen nem látszanának rajta. De ez nem terv, hanem csak vázlat. Az 1. számmal jelölt köröcs- kék azt jelzik, hol állnak a bolygók startunk pillanatában. Az összes bolygó egy irány­ban halad pályáján. Ezen a rajzon: jobbról balra. A Föl­det ábrázoló köröcskétől húz­tam meg pontozott vonallal útvonalunkat. Itt, ennél a pontnál találkozunk a Vénus­szal ... Egy második köröcskét raj­zolt a Venus-pályára és 2-es számmal jelölte meg. — Innen indulunk el ugyan­azon az útvonalon a Marshoz és itt találkozunk vele, majd pedig visszafordulunk a Föld felé, amely ez idő alatt meg­teszi évi útjának több mint a felét és körülbelül itt tartóz­kodik majd. — Világos! — mondtam. — Ez a rajz csak durva váz­lat — jegyezte meg Kámov. A pályák nem zártak, mivel a Nap, magával vonszolva a bolygókat, maga is halad az űrben; most már érthetőbb? — Köszönöm, mindent ér­tek. — Most aztán megértheti, hogy egyetlen nappai sem odázhatjuk el a startot. — Megértem. — Mára elég is volt ebből. A hét és fél hónapos út alatt lesz elég időnk arra, hogy mindent megbeszéljünk. A maga részvétele az expedíció­ban holnap reggel, az orvosi vizsgálat után megkezdődik. Ahhoz, hogy előkészítsük az űrrepüléshez, egyetlen napot sem vesztegethetünk. Ezzel első beszélgetésem Kámowal véget ért. Ejfél elmúlt, amikor haza­értem. A házak fölött a Hold úszott fel az égre. Az az ember járt ott, akivel ma beszélgettem. Ki tudja, lehet, hogy valaha én is eljutok csillogó felszíné­re . .­Csillogd... Eszembe jutott Kámov cikke, amelyben azt írta, hogy a Hold felszíne sö­tét, ködös, és sötétbarna színű sziklák borítják. Elragadtatá­somban elmosolyodtam. Onnan, közvetlen közelről mindent másképpen látni, mint a Földről. A csillogó bolygók a valóságban sötét, fénytelen testek. Rövidesen én is ott leszek valamelyiken. Vajon ott leszek-e? Mi tör­ténik, ha holnap az orvosi vé­lemény mindörökre elzárja előlem ezt a lehetőséget? Mi­lyen nehéz lesz elviselni a csalódást! Azon az éjszakán nagyon rosszul aludtam. Nyitott szem­mel feküdtem az ágyban, hall­gattam a falióra ketyegését, s olykor úgy rémlett, hogy tel­jesen megállt. Már hajnalodott, amikor el­aludtam, de még álmomban sem hagyott el az a gondolat. De félelmem tévesnek bizo­nyult. A három főből álló or­vosi bizottság, a neves pro­fesszor elnöklete alatt, sokáig és alaposan megkopogtatott, meghallgatott és lemért. Meg­vizsgálták látó és halló szer­veimet, megforgattak egy kü­lönleges körhintán, sőt né­hány percig fejjel lefelé füg­gesztettek szokatlan hurok­ban. Ezután ismét folytatták a végtelennek tűnő tüdő- és szívhallgatást. Végül az öreg professzor megveregette a hátamat éski­CSÜTÖRTÖK: BERTALAN 150 évvel ezelőtt, 1811. augusztusá­ban született THÉOPHILE GAUTI­ER francia költő és regényíró. MAUPIN KISASSZONY (1836) cí­mű regénye előszavában ő fejtette ki először a ,,1’art pour l’art” (mű­vészet a művészetért) megjelölésű esztétikai elvet. Verseire a gondo­san kidolgozott forma jellemző. Ob­jektív szemlélete és művei formai tökéletessége miatt a parnasszista iskola előfutárja. Mint kritikusnak jelentős Baudelaireről és Balzac- ról írt tanulmánya. 15 évvel ezelőtt a Prágában meg­tartott nemzetközi diákkongresszu­THÉOPHILE GAUTIER son alakult meg a NEMZETKÖZI DIÁKSZÖVETSÉG. 5 évvel ezelőtt a nemzeti függetlenségért küzdő TOGO auto­nom köztársasági státuszt nyert a Francia Unión belül. ÉRDEKES TALÁLMÁNYOK ÉS FELFEDEZÉSEK 155 évvel ezelőtt, 1806. augusztusában halt meg CHADLES COU­LOMB francia mérnök és fizikus, aki felfedezte azt, hogy két elektromos töltésű test közt létrejövő mágneses erő nagysága a távolsággal arányosan függ össze. Coulombról nevezték el az elek- tromos töltés 6§ysé§ét. SZEMJONOV orosz kutató 105 évvel ezelőtt, 1856-ban indult el távol-keleti útjára és két évig tartó expedíciója után értékes le­írást adott a Tyan-san, az Ala-tau hegységek, az Issyk-kul, vala­mint a Bájkál tó vidékéről. 1961. AUGUSZTUS 24.* FILM - FILM - FILM - FILM - FILM Magyarul beszélő szovjet lírai film, amelyet az egri Bródy Filmszínház mutat be augusztus 25—26, 29—30-án él a gyöngyösi Szabadság augusztus 31-től szeptember 3-ig. EGRI VÖRÖS CSILLAG Napfény a jégen EGRI BRODY Nincs előadás EGRI KERTMOZI Mágnás Miska GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Rátarti fickó GYÖNGYÖSI PUSKIN Matróz a rakétában HATVANI VÖRÖS CSILLAG A csinos férj HATVANI KOSSUTH Tűz a Dunán PÉTERVASÁRA Nincs előadás HEVES Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás mondta azokat a szavakat, amelyek kedves muzsikaként csengtek a fülemben: — Ideális szervezet! Akár a Sarkcsillagra is indulhat, fia­talember, ha már annyira tor­kig van a Földünkkel. Az orvosok nevettek. — Készüljön a repüléshez! folytatta komolyan a profesz- szor. — Vigyázzon, mert ha a start előtt csak egy kis náthát is kap, nem engedik felszállni. Szigorú rendszert tartson. — A bizottság egyik tagjára mu­tatott: — Andrejev doktort ki­mondottan az expedíció tagjai mellé osztottuk be. Minél gyakrabban kérje ki a taná­csát. Munka, pihenés, táplál­kozás, szórakozás, mindezt csakis az ő ellenőrzése alatt végezheti. Most már nem a saját maga embere. Miután átestem az orvosi vizsgálatokon, egyenesen Ká- movhoz siettem, hogy meg­kapjam tőle az utasítást a munka megkezdésére. Ügy látszik, várt már, mert meg­örült, amikor megtudta, hogy minden rendben van. — Sajnáltam volna, ha el­veszítem magát. Nagyon örü­lök, hogy nem ez történt. Is­merkedjenek meg — mondta Kámov és egy magas, sovány férfihez tessékelt, aki az író­asztalnál ült: — Konsztantyin Jevgenyevics Belopolszkij, űr­hajós helyettesem. A nevet, amelyet Kámov mondott, jól ismertem. Belo­polszkij, névrokona a híres orosz csillagásznak, számos csillagászati szakkönyv szer­zője volt, jómagam is az isko­lában az ő tankönyvéből ta­nultam a csillagászatot Amikor Kámov a bemutat­kozáskor a nevemet említette és hozzátette, hogy a követke­ző űrrepülésen én is részt ve­szek, Belopolszkij kezet szorí­tott velem, de nekem akkor úgy tűnt, hogy ezt nagyon is közömbösen tette. Még a leg­halványabb mosoly sem jelent meg mély ráncokkal barázdált arcán (jóllehet csak negyven­öt éves volt), s egyetlen olyan szót sem mondott, amilyent hasonló esetekben mondani szokás. Emlékszem, hogy kellemet­lenül érintett ez a hallgatás, sőt arra gondoltam, hogy nem éppen a legnagyobb öröm ilyen útitárssal együtt utazni ekkora hosszú úton. Most már tudom, hogy ez a rendkívüli hallgatagság jel­lemző vonása ennek az em­bernek. Belopolszkij csak a csillagászatról és a matemati­káról tud hosszasan beszélni. Egészen másképpen foga­dott az expedíció negyedik tagja: Arszén Georgijevics Pajcsadze, akivel két nappal később ismerkedtem meg. (Folytatjuhi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents