Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-24 / 199. szám
1961. augusztus 24., csütörtök NÉPÚJSÁG 5 A bányászok helytállása Közel e->y éve, hogy pártunk Politikai Bizottsága alapos elerrzö munka után, szeptember 13-án, határozatot hozott a munkanormák kiigazítására. „Halaszthatatlan feladat, hogy számba vegyük azokat az eszközöket és lehetőségeket, amelyek szoros összefüggésben vannak a munka termelékenységének növelésével” — hívta fel figyelmünket a határozat. A határozat végrehajtásában eb élt idő egy része az előkészítés idősrakára esett. így elég rövid idő telt el az új szakmányok bevezetése óta, mégis megállapítható hogy a Mátra - vidéki Széntröszt és üzemeinek vezetői, műszaki, adminisztratív és fizikai dolgozói, mint már annyiszor, megértve a határozat célját, derekasan harcolnak a kitűzött cél eléréséért. A munka eredményessége mellett szól, hogy a tervezet nél két hónappal előbb, már április 1-től a kiigazított normák alapján dolgoznak bányászaink. A műszaki do'gozók tudományos elemző munka alapján megteremtették a teljesítmény növeléséhez szükséges műszaki feltételeket A munka sikere azonban a termelő munkahelyeken valósult meg. Jól vizsgáztak a Mátra vidéki bányászok. A teljesítmények a vártnak megfelelően alakultak és ennek megfelelően alakult a bányászok keresete Is. Az eredményeket nézve kedvezőek tröszti, vonatkozásban. Az üzemek munkájának vizsgálatánál azonban kitűnik, hogy az eredmények jobbak is lehetnének, de vannak olyan üzemek, ahol-még sok javítani való van munkájukban. Általában többet lehet és kell tenni valamennyi üzemben a még jobb eredmények elérése érdekében. Nagyobb összefogásra van szükség a rózsaszentmárto- nl IX-es aknaüzemnél a vezetők, műszakiak és fizikai dolgozók részéről, hogy utolérjék legjobb üzemeinket. Szűcsi X-es aknaüzemben is még sok idő esik ki a termelésből különböző műszaki problémák miatt. Minden üzemben ismerik a vezetői is, a dolgozók is azokat az akadályokat, amelyek hátráltatják ered ■ ményeik fokozatos emelkedését. A pártszervezetek irányításával az üzemi szervek az üzem egész kollektívájának összefogá iával az akadályok tervszerű felszámolása által és példamutatással fokozhatják eredményeiket. Lelkesítsen ebben a munkában minden bányász dolgozót az a megbecsülés, amelyben az egész magyar nép részesíti a bányászokat. E megbecsülés jut kifejezésre szeptember 3-án is, a XI. magyar bányásznapon. Legyünk méltóak e megbecsülésre! Morvái László / jf§M I 1 máhpm HlRADfi) Jubileum Petőfibányán A nemzetközi szövetkezeti nap alkalmával egybeesőén ünnepelte tízéves fennállásénak jubileumát a petőfibányai Petőfi Vegyesipari Ktsz. Az 1951. november 1-én megalakult három kisebb jogelőd szövetkezet egyesüléséből alakult a jubileumát tartó szövetkezet. Tapasztalatokban és eredményekben bővelkedő volt ez a 10 év. A megalakuláskor 50 fő átlagos termelői létszámmal 1 700 000 forint termelési értéket termelt. A jubileumi év előtt 1960. év végén pedig 83 fő átlagos termelői létszámmal 5 700 000 forint volt a termelési érték. Nyereség tekintetében is hasonlóan nagymérvű volt az emelkedés, az egyesülés évében 14 000 forint volt az éves nyereségük, 1960. év végén edig 520 000 forint nyereséggel zártak és a tagok között egy havi bérnek megfelelő nyereségrészesedést fizettek ki. A számok ismeretében nincs is különösebb szükség az eredmények méltatására. Jó vezetés mellett a szövetkezeti dolgozók lelkiismeretes munkája gyümölcsöző volt az eredmény szempontjából. Ma már egyetlen tag sem gondol arra, hogy jobb lenne magánkisiparosként dolgoznia, elégedettek eredményeikkel. Az elmúlt 10 év alatt 28 millió forint értéket termeltek, aminek 75 százaléka a lakosság részére történő szolgáltatásokból eredt. A jubileum évében 101 főre emelkedett a szövetkezet létszáma. Ettől azt várják, hogy még eredményesebb munkát tudnak végezni és a nyereség összege meghaladja az előző évit és igazi jubileumi nyereséget érnek el. Az ünnepség kedves epizóddal zárult. A jubileum alkalmából megjutalmazták az alapító tagokat. Jutalmazásban részesült még 12 szövetkezeti tag, akik az alapítást követő évben léptek a szövetkezeti tagok sorába. A jutalmazottak példamutatásukkal és töretlen akaratukkal nagymértékben részesei a szövetkezet nagyszerű munkájának és kitűnő eredményeinek. A szövetkezet most Petőfibányán akar központi telephelyet létesíteni, mert jelenleg is ott van a legnagyobb létszámú üzemegysége. A szükséges telket a tanács már biztosította részükre, most már csak a beruházási keret megadásán múlik a telephely megépítése. Reméljük, felettes szerveik méltányolni fogják kérésüket és biztosítani fogják részükre a szükséges anyagi fedezetet. Eredményes munkájuk értékelésén túlmenően érdekesség képpen felemlítjük, hogy a szövetkezet vezetősége a lakosság szükségleteinek kielégítése céljából, már 8 községben létesített cipészrészleget, 4 községben fodrászrészleget (női, férfi, 11 üzlet) 3 községben szabórészleget, 1—1 községben asztalos-, építési-, motortekercselő- és órásrészleget. A részlegek munkáját értékelve a cipészrészleg viszi a pálmát, mert a 10 év alatti termelési értékből 10 és félmilliót ez a részleg teljesített. Hidraulikus fejtési páncélpajzs a szűcsi X-es aknában A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt szűcsi X-es aknájában 1961. augusztus 7-től a temelést kizárólag Ursitz-féle páncélpajzsos frontfejtésekből biztosítják. E modem fejtési berendezés — a dolgozók fizikai munkájának megköny- nyítése mellett — megszüntette a sok balesetet előidéző om- lasztási munkát és az import bányafa felhasználását 90 százalékkal csökkentette. A modem biztosítású frontfejtés előrehaladási sebessége átlagosan 2,5 folyóméter, az egy főre eső teljesítmény pedig 114,2 százalék. A hidraulikus fejtési páncélpajzs ,.aíNormák „karbantartása u A normarendszer általános alkalmazására és a normarendezés utáni időszakra vanatko- zóan is vannak olyan előírások, amelyek szerint normákat műszaki- szervezési változtatások esetén meg kell változtatni. Szükséges tehát a normák figyelemmel tartása, a normák állandó „karbantartása.” Ahol a műszaki- szervezési feltételek biztosítva vannak és a művelés a technológiai előírásoknak megfelelően történik, ott átlagosan 100—105 százalék közötti teljesítmények érhetők el. A 100 százaléktól bármilyen irányban történő nagyobb eltérés általában rendellenességet takar. Ha egy munkahelyen nem a technológiai előírások szigorú betartása mellett dolgoznak, akkor ott a A rémhírterfeszítőknek nem terem babér . . . Az elmúlt napokban a tröszti üzemek békebizottságai röpgyűléseken vitatták meg a dolgozókkal Hruscsov elvtárs legutóbbi rádiónyilatkozatát a német békeszerződés és a nemzetközi helyzet alakulásáról. _ A demokratikus Németországból dolgozókat csaltak át az NSZK területére, s ott őket a Bundeswehrbe sorozták, vagy diverziós cselekmények végrehajtására képezték ki, s utána visszadobták ezeket a demokratikus övezetbe mondtak ezeken a gyűléseken. A békebizottságok tagjai megmagyarázták a dolgozóknak: miért volt szükség a berlini övezethatár megerősítése- sére; s hogy a megtett intézkedések nem a háborús előkészület jegyében történtek, hanem azok a szocialista országok, s elsősorban az NDK belső rendjének megvédését szolgálják a beözönlő kémek és diverzánsok ellen. A gyűlések részvevői bátran és határozottan állást foglaltak a demokratikus Németország intézkedései mellett, elítélve azokat, akik a hirtelen beállt fordulatot pánikkeltésre és válsághangulat szítására használták fel. De ítélettel szóltak c. dolgozók azokról az emberekről is, akik a rémhíreknek bedőlve, nagyobb mennyiségben vásároltak fel lisztet, zsírt. - t és cukrot. A dolgozók megnyugvással vették tudomásul, hogy az imperialisták újbóli veresége kudarcra vetette a rémhírterjesztők zavartkeltö mmeséif’ is. teljesítmények viszonylag gyorsan emelkednek. A 100 szézalék-tól való eltérést nem egyes csapatok teljesítményére kell érteni, hanem nagyobb egységekre, például bányász viszonylatban egy egész körletre. Az eltérés okát alapos vizsgálat tárgyává kell tenni, mert önmagában az eltérés még nem mindenkor indokolja a normaváltoztatás szükségességét. A normákat azonnal meg kell változtatni új technológia bevezetésével, akkor is ha a megállapítás hibásan történt és ha az ideiglenes norma érvényessége lejárt. A normák megváltoztatásával biztosítani kell, hogy minden dolgozó azonos feltételek mellett dolgozhasson, és hogy a norma minden munkahelyen, minden dolgozóra ösztönző legyen, mind a nagyobb teljesítmények, mind az ezzel járó magasabb keresetek elérése érdekében. A tröszt és az üzemek vezetőinek a szakszervezettel együtt működve kötelessége, hogy minden olyan esetben, amikor valamely munkahely technológiai előírása nem ösztönző, vagy rossz a normája, azt megváltoztassák. Ez nem azt jelenti, hogyha valamelyik csapat túlteljesíti normáját, akkor ott rögtön normaváltozást kell eszközölni. Nem! Ezek csak ellenséges hangok, hiszen sok szorgalmas és eredményesen dolgozó csapat van a tröszt területén, amelyeknél a túlteljesítés ellenére a normák továbbra is változatlanok maradnak, mert a túlteljesítés szorgalmas munkájuk eredménye. A normaváltozásokkal biztosítani kell, hogy ösztönző hatásuk mellett a kiemelkedő teljesítményeket elérő dolgozók keresete megérdemelt, becsületes munka eredménye legyen. , kalmazásának legnagyobb jelentősége mégiscsak az, hogy a munka termelékenységének mutatószámai nem a dolgozók fizikai erejének megfeszített ütemű kihasználása folytán növekedtek. Gyorsított vágathajtás F—4-es kombájnokkal végzik a szűcsi X-es aknában az elővájásokat, az új telepek lefejtésének előkészítését. A brigádok versenyében Kiss József KISZ-munkacsapata jár élen. Előrehaladási tervüket nemrég is 112 százalékra teljesítették. A brigád tagjai a gyors vágathajtás, a nagy teljesítmények elérése mellett a technológiai fegyelem szigorú betartására is törekednek. ... hogy a rózsaszentmárto- ni művelődési házban a kes- kenyfilmvetítőt kicserélik normálfilm-vetítőre, és így a rózsái bányászok szórakozási lehetősége is jobban biztosított. ... hogy a Petőfi-altáró felolvasótermének falát az élen járó szocialista munkabrigádok tagjainak fényképei díszítik. ... hogy — ugyancsak a Petőfi-altáró felolvasótermében — a versenyagitáció eleven és szemléltető formáival találkozunk; a táblákon nemcsak a dicséretek, de az elmarasztaló szavak, nemcsak a szép eredmények, de a lemaradások számadatai is megtalálhatók. ... hogy a szűcsi bányászfiatalok társadalmi munkában végzik a bányásznapi sátrak megépítését és közben sokat segítenek a helybeli Bajza József Termelőszövetkezetnek is; a fiatalok az elmúlt napokban fejezték be a szövetkezet központi tanyájának villamosítási munkáit. HEH TETSZIK ... hogy a rózsaszentmárto- ni üzletekben a kenyér minősége nagyon sokszor kifogásolható. ... hogy a tröszt területén az első félév során 11 esetben fordult elő az önmentőkészülékek megrongálódása. ... hogy a petőfibányai Gépüzemben túlságosan enyhén bírálják el a fegyelmi vétségek elkövetőit. ... hogy a rózsái IX-es aknában még mindig nem vonták felelősségre Szita Gábor gépkezelőt, akinek hanyagsága miatt 2 méter hosszan behasadt a szállítószalag, s aki 50. folyó méternyi hosszúságban bevágatta a szalagot. ... hogy a petőfibányai két lakótelepet összekötő, nagy forgalmú közúti alagút végén az automata-villanyrendőr váltási ideje 4 perc és kereken 12 percet kell várakozni a szabad jelzésre annak, aki a zöldről sárgára váltáskor érkezik a bejárathoz, Bányásznap előtti gondolatok ... Hertelendi Károly csoportvezető vájárt, aki több mint hat esztendeje dolgozik a Petöfi-altáróban, s munkáját becsülettel látja el. 1959- ben kiváló dolgozó oklevelet kapott, s a múlt évben a kiváló bányász címmel, s éremmel tüntették ki. Neve most is szerepel a kitüntetésre javasoltak listáján. 1950-ben nemcsak az ellenségnek, de minden újszerűben hitetlenkedőnek is kedves témája volt, hogy Pernyepusztán (ma Petőfibá- nya) sohasem lesz nagyjövő- jű bányaüzem. Azóta csak 11 év telt el, ami az ipari fejlődés terén sem nagy idő, mégis igen beszédesen rácáfolt a baljóslatú károgókra. Petőfibányán olyan nagy bányaüzem fejlődött ki, ami el tudja látni tüzelőanyaggal a Mátravidéki Erőművet, hazánk egyik legjelentősebb villamosenergia-termelő üzemét és azon felül még a belkereskedelem részére is tud szenet termelni. Megvalósult tehát a nagy- jövőjű bányaüzem, ami ma már 14-szeresét termeli, mint 1950-ben. A nagyüzem megvalósulása megváltoztatta Pe- tőfibánya külső környezetét is. A hajdani Pernyepuszía helyén bányaváros épült. A szűk és egészségtelen cselédlakásokat modern, fürdőszobás lakások váltották fel. A környezet átalakulásával jelentősen megváltozott a bányászok élete is. A bányászok egészségét sok millió forint értékű munkavédelmi, üzemegészségügyi, és balesetelhárítási létesítmény és felszerelés védi. Kultúr- ház, mozi, könyvtár, iskola, óvoda, bölcsőde, mind a megváltozott életviszonyokat hirdetik. Bányászaink érzik a párt és a kormány szerető gondoskodását, viszonzásképpen igyekeznek helytállni a szén- csatákban —, ahol még eddig nem vallottak szégyent. A termelés frontján a régi hagyományoknak megfelelően, feladataik maximális teljesítése mellett egy szívvel tesznek hitet a világbékéért, mert meggyőződésük, hogy részükre a béke éppen olyan kincs, mint a szabadság. A XI. bányásznap tiszteletére is igyekeznek bányászbecsülettel helytállni a munka frontján, mert emelt fővel és büszke öntudattal akarnak leülni az ünnepi asztalhoz, ahol szégyenérzet nélkül fogadhatják az ilyenkor kijáró gratulációkat ée jókívánságokat. Sz. P. Miért nem sikerült Bedé János brigádjának? A ROZSAI IX-ES bányaüzemnél az .első félévben alakult meg Bedő János F—4-es KISZ-brigádja. Hamarosan a megtisztelő szocialista brigád cím elnyerését tűzték ki célul. Sajnos, a nemes célkitűzés nem sikerült. A brigád tagjait senki egy rossz szóval ne illesse, kedvüket ők ne veszítsék, inkább nézzük meg, hogy mik voltak azok az okok, amelyek miatt nem teljesítették a cím elnyerésének feltételeit és vonjuk le a tanulságokat Amikor az elmúlt hónapok eseményeire gondolunk vissza, minden eseményt, minden kis részletkérdést nem érinthetünk. Nem is ez a cél. Csupán az alapvető, fontos dolgokról beszélünk. De szükséges, hogy ezt szépítés nélkül, őszintén tegyük. Csak így juthatunk helyes következtetésre, csak így lesz az tanulságos — másoknak és a brigádnak egyaránt. A Bedő-brigád munkahelyén néhány méter előrehaladás után előre nem látható telepzavar keletkezett. Nehéz körülmények közé kerültek. Erőltetett munka árán is csak 2—3 métert tudtak haladni műszakonként. Most lett volna igazán szükség a gépek segítségére. De az F—4-es fejtőgépet nem javították ki megfelelően. Nemhogy segítette volna a brigád munkáját, inkább bosszúságot okozott, mert majdnem több volt a gépállás, mint az üzemelési idő. Üzemzavar, üzemzavar — jelentették a munkahelyről Erről tanúskodik a gépnapló is. DE A BRIGÁDNÁL minden rendjén ment? Teljes volt a rend és fegyelem? Ne szaporítsuk a szót, őszintén meg kell mondani, hogy a munka- fegyelem nem volt példás. Teljes összefogással és egy- akarattal többet tehettek volna a munkahelyi viszonyok megjavítására. A brigád egyikmásik tagja hamar megrettent a nehézségektől, kedvüket veszítették és azt mondogatták már úgyis mindegy, nem nyerik el a szocialista brigád címet. A nehézségeket látták a KISZ-vezetőség tagjai és a műszakiak is, de a nagy bajban .több segítségre lett volna szükség. A bátorítás, a jó szó és főleg a gyakorlati segítség láttán a Bedő-brigád is szívó- sabban dolgozott volna a vállalások teljesítésén. Már megtörtént a második félévi versenyvállalás és akikben van virtus, küzdőszellem, azok újabb szerződést kötnek a szocialista brigád cím elnyerésére. Ügy gondoljuk, hogy most a következőket kell tenni: Elsősorban az üzemvezetőség készüljön fel. Biztosítsák a megfelelő feltételeket, mert a brigádok csak az ő segítségükkel tudják teljesíteni vállalt kötelezettségüket. Másodszor: a műszaki vezetőknek, a KISZ-nek sokkal több gyakorlati segítséget keli adniuk. Gyakrabban látogassák meg a brigádokat, lent a munkahelyen. A jó 'anácsot és az elvtársi segítséget várják az emberek és hálásak érte. HARMADSZOR: a szocialista brigád egyetlen tagja se feledje el, hogy társaik szeme rajtuk van. Egymás kölcsönös segítésével, egy akarattal ne-. csak az elővájási tervek teljesítésére törekedjenek, hanem munkálkodjanak a szocialista embertípus és a szocialista erkölcs kialakításán. Itt kell eredményt elérni és akkor nagy lépésekkel fog előrehaladni a munka is.