Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-11 / 161. szám

1951. július 11., kedd

népújság

5

A mi gazdagságunk — az emberek szorgalma

Aratnak a Füzesabonyi Állami Gazdaság kombájnosai

Annyiszor olvashatni mostanában arról, gyarapodunk, gazdagodunk, több van ebből, mind nagyobb mennyiségben termelünk abból, ehhez, vagy ahhoz az állapothoz viszonyítva, hogy minduntalan telmerül a gondolat: de hogyan?

Az egyik, általánosságban elhangzó válasz ezzel kapcsolatban az: növeltük a termelékenységet, tökéletesítettük a technikai eljárásokat. Lehet, de megint: hogyan?

A termelékenységet emberek növelik, a technikát emberek tökéletesítik. Belőlük árad a tettrekészség, az új ötletek, elgondolások, a tervek, amelyek valóra válásukkal növelik azt a bizonyos általános gazdagságot. De ismét, milyen bővizű forrás táplálja, duzzasztja ezeket a tulajdonságokat, amelyek hasznosak az egyénnek, s a köznek egyNéhány napja, azt hiszem, megtaláltam a forrást. Szem- beálltam vele, láttam, érié- keltem, meglegyintett zuhata- gának szele. Nem eldugott er- dőrejteken, hűvös, vegyszer- szagú laboratóriumban, tárgyalóteremben akadtam rá, hanem perzselő napsütésben fürdőtó, hatalmas búzatáblán. A Füzesabonyi Állami Gazdaság kombájnokkal dolgozó féríiai mutatták meg. Nem beszéltek róla, nem igazítottak útba, merre kell menni, hogy ráakadjak, mégis megtaláltam, a velük való beszélgetés nyomán.

Erre ugyan nem nagyon érnek rá, mert a rendre arató gépek után a hatalmas SZK

3-asok megállás nélkül szedik a levágott kenyérnekvalót, de most mégis szakítottak egy kis időt. Nagy János brigádvezető, máskülönben is „szabad” volt. Egyik gépét most küldte vissza a földekre, miután megjavította hibáját, az ebédet meg még nem hozták

— így ráért.

— Mi baja volt a gépnek?

— kérdeztem, s 6 kicsit még mindig mosolyogva a történteken, világosított fel:

_ Semmi különös. Tudja, m a földeken nincsenek forgalomirányító, szabályozó táblák, s mindenki úgy megy géoével, ahogy tud. Ez volt a hiba. Itt mindenki a tőle telhető legtöbbet akarja nyújtani, s igyekszik sok búzát csépelni. Egy ilyen „igyekezetből” adódott a baj. A két gép a fordulónál összeakadt, s az egyik kombájn kiöntő csöve megsérült egy kicsit. Már nincs semmi hiba. Rövid időt vett csupán igénybe a javítás, s dolgozhat is tovább. , , _

— Mióta aratnak, csépelnek? _ szólaltam meg ismét, bár jó lett volna nézegetni még a dolgozó gépek alkotta, mind szebbé váló képet.

— Az elmúlt hónap 19-én kezdtünk az őszi árpához. Azóta megállás nélkül dolgozunk.

Azt nem tudják, hogy meddig. A gazdaság 1818 hold búzájának. 821 hold őszi árpájának, 476 hold tavaszi árpájának, 216 hold zabjának betakarítása erre, s az innen nem messze dolgozó másik kombájnos brigádra vár. így talán fel sem merült még eddig ez a kérdés, vagy ha igen, a válasz ugyanaz volt, mint amit én kaptam érdeklődésemre:

— Addig csépelünk, aratunk, amíg el nem végzünk. Másra ugyanis nem számíthatunk Ezt a munkát ránk bízták, nekünk kell boldogulni vele.

Olyan furcsán hangzik ez

a néhány szó, „nekünk kelj boldogulni” ilyen nagyszerű munka láttán, s épp a brigád egyik legjobbjának, Perge Ist- vá inak szájából, ök ne boldogulnának. amikor a levágott búza szinte nem képes olyan gyorsan besodródni a gépi rendszerbe, mint ahogy a kombájn fel bírná venni? Perge István ezzel a nagyszerű géppel eddig 2600 mázsa magot csépelt el. Nála többet csak egy ember, Bakos SándoT dolgozott a brigádban. 32 és fél vagon a teljesítménye. Utánu'= farkas József 26, Szalai J&n,i* Vlajoros Péter következik 21,R

Molnár Tibor 17 vagonnyi mag elcsépelésével.

— Géphiba?

— Az alig fordul elő. Jók ezek a masinák — nézegeti szeretettel a közelgő kombájnokat a brigádvezető. — S a mi embereink is mindig azzal kezdik a napot, hogy amíg a harmat felszárad, reggel hat, hét óráig, zsírozzák, takarítják a gépeket, meghúzzák a meglazult csavarokat, nehogy napközben valami miatt meg kelljen- állni. Még ebédelni is váltással' telepednek le. Amíg ők esznek, a segédvezetők viszik a gépeket. S megállás csak akkor van, ha egy táblán teljesen végeztek a munkával. Előfordult már, hogy este fél tízkor állították le a motorokat, pedig ébresztő reggel 4-kor van...

— Ma is fél négykor volt — veti közbe Perge István. — Én csak tudom, én vagyok az ébresztőórátok...

A delet az ebédet szállító lovaskocsi megjelenése jelzi. Mint most is. Az megérkezik, én meg elbúcsúzom. A másik kombájnos brigád megkeresésére indulok. Nagy Jáno- sék már mindent elmondtak munkájukról, azt is, hogy volt

olyan nap, amikor nyolc teherautó sem győzte szállítani tőlük a magot, az életet. Hogy állnak akkor társaik?

Teljesítményben messze mögöttük. Nyeste Sándor brigádjában Bartalis József 461 mázsa, Gyenes István 447 mázsa, Tóth M. István 332 mázsa, Csank József pedig 288 mázsa búzát vágott le s csépelt el eddig. Két okból. Az egyik az, hogy ők jóval később kezdtek munkához, mint Nagy Jánosék, július 1-én, a másik pedig az, hogy nem olyan nagy teljesítményű SZK 3-asokkal dolgoznak, mint a másik brigád, hanem régi EMAG kombájnokkal.

— Van ezek között két olyan is, amelyik már nyolc éve szolgálja a gazdaságot — mutatja be gépparkját a brigádvezető. — Nem tökéletes masinák. Most az a bajuk, hogy a nagy szél hátulról telenyomja mindegyiket törek- kel, szalmával, nem hagyja, hogy kihulljon rendesen, s mag is keveredik közé. De azért segítünk magunkon, ahogy tudunk.

Még mondja egy ideig a brigád gondjait, bajait, s nem állítom meg a szavát. Pedig

most nem ez a fontos tulaj donképpen, hanem csak any- nyi: dolgoznak, minden erejüket beleadva, kora reggeltől késő estig dolgoznak ennek a brigádnak a tagjai is. Ügy, hogy amit nem tud a gép, azt pótolják az emberek szorgalommal, odaadással.

Tőlük is elköszönök, mert most már ebéd után ismét rá kell kapcsolniok. Két táblán végeztek eddig, most a harmadikon dolgoznak, de itt sem szeretnének sokáig időzni. Útközben mégegyszer átnézem jegyzeteimet, s mielőtt elteszem, megállapítom: végeredményben nem mondott egyik brigád sem semmi különöset.

Egyet azért mégis, minden szó nélkül. Azt, hogy tulajdonképpen mi is a mi gyarapodásunk, gazdagságunk forrása. Elmondták, egészen másról beszélve, s mégis érthetően. A szorgalom az, amelyről most példát ad a Füzesabonyi Állami Gazdaság két kombájnos brigádja, mint hozzájuk hasonlóan az országban még sok ezer más, jelenleg a földeken dolgozó ember — a jövő évi kenyérért.

Weidinger László

Egy éve a bodonyi tsz élén...

— Rossz termelőszövetkezet

nincs, csak hanyag emberek, — így vélekedett a bodonyi tsz elnöke Fejes Józsefm amikor szinte „családlátogatásra”

megérkeztek a Besnyői Sallaí Tsz-be, ahol azok a bodonyiak fogadták őket, akik települni indultak egy évtizeddel ezelőtt a meszi idegenbe.

A beszélgetők gyűrűjében mindenütt ott lehetett látni a piros pozsgás tsz-elnököt, aki buzgón magyarázta a „besnyói bodonyiaknak”, hogyan is élnek itt a hegyek között, miként is végzik mindennapi munkájukat.

— Nem volt könnyű, egyáltalán nem, — hiszen magyarázat nélkül éltünk, húztuk azt az igát, amit még a jó ükapáink a nyakunkba akasztottak és a jó marha türelmével nem nagyon törődtünk azzal, hogy másképpen jobban is lehetne.

— Az enyém, ezért kapar- kodtam egész életemben, mi lesz velünk, sopánkodtak az öregek, de én a szívem mélyén a magam eszével megértettem milyen igazuk is van azoknak a munkásoknak, akik az újról beszéltek.

— De ne gondolja ám, hogy nekem is könnyen ment, a régi az még itt van az ereinkben, meg a gondolatainkban, nagyon nehéz tőle szabadulni, nem úgy mint a régi kabáttól, hogy levetem és kész!

Gondolkodtam, tervezgettem és úgy láttam, ha összevetjük

a hátunkat négyen öten nagyobbat tudunk emelni, több jut a terített asztalra.

Fejes József, ez a minden ízében paraszt ember vizsgálódva haladt a traktor után, nézte, figyelte, milyen mélyre ereszti ekéjét a gép, hogyan szaporodnak a fénylő halmok a domboldalakon.

S mint minden új, sok gyermekbetegséggel Jött a világra, voltak szerető gondoskodásé rokonai, de voltak olyanok is akik félre állva nézték, hogyan halad a közös, mi lesz a tszcs- vel.

Sokszor kicsit megingott bennem a lelkesedés — mondja homlokát törölve a tsz-el- nök, — de mindig helyre állított valami, talán az, hogy a besnyőiek is bodonyból szakadtak el és ők már 50—60 forintot tudnak fizetni munkaegységre.

— Hát különb emberek ők? — a kérdésre mindjárt ő adja meg a választ.

— Nem különbek, csak ott nézik a munkát, mit kellene még elvégezni, hogyan kellene szaporítani a munkaegységet. Most is csak azt mondom nincs rossz tsz, csak hanyag emberek!

S a kezdeti nehézségek után a bodonyi tsz is lassan előre lépett1 A tsz-elnöknek is kevesebbet kellett magyarázni, hogy miért van szükség a férfi munkaerőre, mit kell sürgősen elvégezni.

Az elmúlt vasárnap nem volt éppen kánikulai meleg, uégis sok ezren keresték lel az egri strandot

Sokszor volt úgy, hogy az éjjeli egy óra az asztalnál találta, gondolkodott a közös életén, hogyan kezdje holnap a munkát, mit kellene csinálni a kocsikkal, lovakkal. S amint mozgásba indult a tsz, érezte, hogy neki is haladni kell, tanulni azért, hogy most már a nagyüzemi mezőgazdaság alapjait megismerje.

— Mert, hát más a 13 hold és más az 500. Azelőtt az ilyen birtokokra szakképzett intézőket küldtek az urak, hát talán mi nem tudunk tanulni.

— Kicsit már szokatlan,

„öreg fejjel”, de jó eredménynyel zártam az egyhónapos pápai elnökképző iskolát, moso- lyodik el az öreges kifejezésen a 33 éves elnök.

De úgy van ez, hogy aki egyszer belekóstolt a tanulásba, nem egy könnyen hagyja abba.

(—ácsi

Történelmi jelentőségű példa

Negyven évvel ezelőtt, ezen a napon történelmi fordulat következett be Mongólia történetében. Ezen a napon a mongol nép elindult a sötétségből a világosság felé. a rabságból a szabadság, az imperialistaellenes, antifeu- dális forradalomba. „A történelem ezideig nem ismert példát arra — mondotta M. A. Szuszlov, az SZKP Központi Bizottságának titkára a napokban lezajlott Mongol Népi Forradalmi Párt XIV. Kongresszusán —, hogy egy társadalom a feudalizmusból közvetlenül tért át a szocializmusra. A mongol nép ilyen átmenetet hajtott végre és ezzel bebizonyította, hogy korunkban, a népek fejlődésükben elkerülhetik a kapitalizmus korszakát."

A népi forradalom győzelme után a mongol nép. a mongol kommunisák eredményesen küzdöttek meg a nyomasztó feudális maradványokkal, felszámolták a gyarmati uralom súlyos gazdasági, kulturális örökségét és elindultak a gyors ütemű szocialista fejlődés útján. S bár mindezek a terhek fékezőleg hatottak a világ első népi demokráciájában, a Mongol Népköztársaságban, most, 40 évvel a győzelem után, a XIV. kongresszus mégis jelentős sikerekről, nagyszerű eredményekről számolhatott be.

A Mongol Népköztársaságban a szocializmus anyagi, technikai bázisának lerakásával párhuzamosan nagyarányú lakóházépítéssel kellett megoldani a lakosság nomád életmódot folytató részének állandó letelepülését. A népi hatalom évtizedeiben új gyárak, városok, üzemek, települések és vasútvonalak épültek. A párt nagy győzelme volt a mező- gazdaság szocialista átalakítása, aminek eredményeként győzedelmeskedtek a szocialista termelőerők az ország mezőgazdaságában. Miután a mezőgazdaságban teljesen győzött a gazdálkodás szocialista formája, meggyorsult az ipar fejlődése is. A Szovjetunió, Kína és az európai népi demokráciák segítsége révén a könnyűipar, a szén, az olaj, az építő, a famegmunkáló és fémfeldolgozó ipar nagy mértékben fejlődött és kialakult az új, ipari munkásosztály. Az 1958-as adatok szerint a

nemzeti jövedelem 41 százalékát, 1960-ban pedig 53,2 százalékát az ipar adja. Jelentősek a kulturális forradalom sikerei is: ma már az erszág minden lakosa tud írni és olvasni, minden 8—12 éves gyermek köteles iskolába járni, színházak, iskolák, egyetemek épültek. Egyre javul az egykor teljesen elmaradott lakosság anyagi és kulturális ellátottsága. A második ötéves tervben (1953—1957) a munkások és alkalmazottak fizetése 40 százalékkal, a földműves állat- tenyésztők reáljövedelme pedig 60 százalékkal növekedett, 1960-ban e reálbérek csaknem 15 százalékkal tovább emelkedtek. A most lezajlott kongresszus beszámolt az 1958—1960-as hároméves terv sikeres teljesítéséről, amelynek nyomán egyre gazdagodik a mongol nép élete és ismertették az új ötéves terv irányelveit.

Az, hogy Mongólia ilyen hihetetlen gyorsasággal szabadult meg a feudális korszak maradványaitól és terhes örökségétől, az, hogy a mongol nép az új élet, a szocializmus építésében ilyen jelentős sikereket ért el, történelmi jelentőségű. Ma, amikor változóban van Ázsia, Afrika és Latin-Amerika arculata, amikor egyre több clyan nép szerzi meg függetlenségét, amelynek élete hasonló a negyven év előtti mongol népéhez, Mongólia azt bizonyítja ezeknek: s szocialista út a népek fejlődésének egyedüli útja, a kapitalista út az erőszak, az egyenlőtlenség, a kizsákmányolás, a nyomor és a jogtalanság világa, a szocialista út pedig a szabadság, az anyagi és kulturális felemelkedés egyedüli helyes és gyors útja.

A Mongol Népi Forradalmi Párt XIV. Kongresszusa, amely egybeesett a mongol népi forradalom négy évtizedes fordulójával újabb nagyszerű célokat tűzött a mongol nép elé, amely pártja vezetésével, áldozatos és szorgalmas munkával dolgozik a szocializmus alapjainak lerakásán.

A nemzetközi munkásosztály — közte hazánk dolgozó népe — támogatja fáradozásukat is és az évforduló ünnepe alkalmából további sikereket kíván. (p. j.)

így nő az emberi

Odakint forrón tűz a nap, kombájnok aratnak a Zagyváig nyújtózó tsz-földeken. S itt benn, az Apci Fémtermi a csarnokaiban, a perzselő, égető hőségben emberek végzik napi megszokott munkájukat. Kohászok, forró-égövi emberek pörkölik, szárítják s olvasztják hatalmas kemencékben a drága, értékes fémeket.

— Ez lesz itt az egyfázisú ívfényes kemence — mutatja kalauzom, Németh Dezső elvtárs, az üzem párttitkára a Termia „öreg gyára” — a Me- talló üzem — csarnokában a tető felé kúszó vasszerkeretet. — E hónapban már termelni fog.

A kemence acélvázán még dolgoznak, de a munka nagy- részét már elvégezték. Fejünk fölött hegesztők ívfényei villognak, kalapácsütések csendülnek a vason. De a hegesztők ívfényeinek villogása is eltörpül egyszerre, hogy a háromfázisú kemence mellé érünk. Monoton, zúgó, csattogó hang tölti be a teret és állandó villogás és állandó hőség. A villanyáram csinálja ezt a zajt, ahogy egyik pólusról a másikra átcsap, olvasztóteret létesítve a kemencében.

— Te am perezel! — szól fel egyik munkásnak Németh elvtárs, aki egy 3—4 méternyi magasra épült „fülke” ablakán tekint le ránk.

— Üresen megyünk! — mondja a megszólított. — Szárítunk.

— Titán-aluminium kísérlettel indulnak majd — magyarázza Németh elvtárs.

A Metallóból a Grízüzembe megyünk... Útközben — a Metalló előterében — építkezést látunk, féltucatnyi ember szorgoskodik a friss zsaluzásnál. A szárítórendszer új fundamentumát betonozzák. Nemrég dolgoztak ki egy újítást a tégelyszárítások tökéletesítésére s most az egész szárítóberendezést átépítik emiatt. A várható eredmény: időt és pénzt takarítanak meg így.

Porlasztott alumíniumot állítanak itt elő. A fényes alumínium rudakat pakurátüre- lésű kemencékben, magas hőfokon megolvasztják az olvadt fémet tölcsérbe teszik s a kifolyásnál 4—5 atmoszférás levegőt fúvatnak rá; a levegő egy kamrába porlasztja az értékes fémet. A porlasztott alumíniumot szitálógépbe öntik, ez a gép osztályozza különböző nagyságok szerint az alumíniumgrízt, és zsákolják.

— Csehszlovák megrendelésre szállítjuk ezeket a zsákokat, — mutatja Németh Dezső elv- társ. — Exportkötelezettségünk 380 tonna, s ebből 120 tonnát már leszállítottunk a második negyedév során.

Portyázásunk utolsó állomása a Magnézium-üzem. A Termia legfiatalabb üzemrésze. Három éve működik már, tudományos kísérleti jelleggel; a nagyszilárdságú könnyűfémek nyeréséhez szükséges magnézium előállítását kísérletezik itt. És sikerrel. A szinítőke- mencében ez ideig már any- nyit termeltek, mint tavaly az egész évben. Lényegesen javultak a termelési költség- mutatók is. Második negyedévi tervüket 110 százalékra teljesítették.

Lassan, fokozatosan terebélyesedő kohászüzem az Apci Fémtermia Vállalat. Mindig

újabb és újabb változásokról, sikerekről tudósíthat innen az ember. S ezek a változások — jelentősek. És nemcsak az üzem, de az itt dolgozó munkások növekedéséről is számot adnak. Mert a nyolc esztendő alatt, a gyár idetélepü- lése óta a nehézipar biztos és szilárd alapjait teremtettük meg itt, a Zagyva-menti agrárius faluban. A nehézipar szilárd és biztos alapjait — megbízható munkásgárdával.

Nyolcvan ember kezdte az úttörő munkát, évente 5—6 millió értéket termelve. S ma? 240 ember dolgozik az üzemben, egy évben 160 millió értéket állítva elő.

Nagy dolog? Vitathatatlanul.

Földekről, a kasza, a kapa mellől jöttek kohász-szakmát tanulni az Apci Fémtermia munkásai. S a tegnapi földműves emberekből munkásokat edzett az élet; munkásokat, akik ma az üzem gerincét, az üzem törzsgárdáját képezik, akik ma azon fáradoznak, műszakonként, hogy hírnevet szerezzenek gyártmányaiknak, termékeiknek nemcsak az országhatárokon belül, de azon túl is.

Láttam őket a kemencék mellett. Rekkenő hőség bá- gyasztott odakint, forró-égövi levegő ölelt körül mindent a hatalmas csarnokok alatt. Vakító fényt árasztottak az elektromos kemencék, olajlángok vertek szédítő ütemű, roppant dobpergést, — s a gyári ,,or- chesterber.” erősen és magabiztosan állt a karmester, az alkotó és teremtő, minden fölött uralkodni tudó — ember...

Pataky Dezső