Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-27 / 175. szám

1961. július 27., csütörtök N 8 P 0 I A G 5 Fait-c, ni ? Homok, kő, tíz, tűz •.. Megkérdezte tőlem a fiam, hogyha háború lesz, lőnek-c atombombával. Lévén, hogy fiam még nem számol nyolcig, ami életéveit illeti, e nem pon­tos megfogalmazás az atom­bomba felhasználásának mód­ját illetően, megbocsátható. A feltett kérdésben sokkal in­kább maga a kérdés, mintsem annak tartalma döbbentett meg, sehogy sem tudván ma­gamban sommásan azzal a megjegyzéssel elintézni: hiába, ilyenek a mai gyerekek... Mert miért ilyenek? Es miért ilyenek a felnőt­tek? Hát van-e háborús veszély, hát számol-e a kisember, vagy ha úgy tetszik, az átlagember háborúval. Nem háborús ve­széllyel, hanem magával a háború tényével? Mert a po­litikusnak, a katonának szá­molnia kell. De más algeora emez, s megint más, amivel a civil ember számol: a megkö­zelíthető realitások egyszer­egyével. Az elmúlt napokban számos embernek tettem fel kereken ezt a kérdést, orvos­nak és bányásznak, szövetke­zeti parasztnak és hivatásos funkcionáriusnak, — feltettem a kérdést, hogy végül is, ha megközelítően is, reális képet kaphassak: van-e, nincs-e há­borús pszichózis manapság akárcsak szőkébb pátriánk­ban, e Mátra-alji megyében. Nem a Gallup-intézet kenye- nyerét akartam én elvenni, nem közvéleménykutatás akart ez lenni nyomtatott körleve­leken, száznyi kérdéssel és névaláírás nélkül válaszolva. Mégis úgy érzem, hogy az egyetlen kérdésre — ml a vé­leménye, lesz-e háború, vagy sem? — összességében őszinte választ, s ennek alapján őszin­te képet kaptam. S ez a kép feltétlenül alapja volt fiam feltett kérdésének! Mert van háborús veszély! Hiába áltatnék magunkat, a néhány megriadtat figyelmen kívül hagyva, a reális és jó­zan emberek egyáltalán nem lelkesedve, néhányan dühösen, néhányan rezignáltan állapí­tották meg:- van -háborús ve­szély. A berlini kérdés napi­rendre tűzésével kapcsolatban megindult hallatlan hecckam­pány — sokan hallgatnak kül­földi magyar adásokat, sokan értenek idegen nyelveken, de a magyar sajtó közleményei is igazolják ezt — nyilvánvalóvá teszi mindenki előtt, hogyha most nem is olyan éles a hely­zeti mint Korea, vagy éppen a szuezi agresszió idején, de naív illúziónak nincs sok he­lye a külpolitika reális értéke­lésében. Volt, akinek ez volt a véle­ménye: „Minek firtassuk Ber­lint ... Maradjon minden úgy, ahogy van .. Volt, aki kereken kijelentet­te, hogy végeredményben is mindkét fél katonai tömörü­lést jelent... S egyáltalán mi köze neki a berlini kérdés­hez ... Voltak ilyenek is, de keve­sen. A többség, ismét ki vér- mérséklete szerint, de elismer­te, hogy a német kérdést egy­szer s mindenkorra jó lenne levenni a napirendről, de ha másképp nem megy, oldjuk meg magunk, saját erőnkből és lehetőségeink szerint. A megalkuvás, a békeszerződés elodázása könnyen azt a hihe- delmet keltené a Nyugatban, hogy a félelem lett úrrá a szo­cialista országokon, a Szovjet­unión, — s a gyengeség jelére az erő hatalmával válaszolná­nak. Egyszóval: az emberek józan többsége töpreng a béke kilá­tásain, foglalkozik a háború elkerülhetőségével, vagy lehe­tőségével és még az is, aki szerint „katonai tömörülés mindkét fél”, nos, még az is elismerte, hogy minden esetre, ha háború veszélye fenyegeti a világot az semmiképpen sem a szocialista tábor felelőssé­gét terheli. Sok szó esett az elmúlt évek, lassan már évti­zedek alatt a béke védelméről, s volt időszak — ne tagadjuk —, amikor alig tűnt többnek, mint megkoptatott jelszónak, amely nélkül nem lehetett be­fejezni egyetlen ünnepi beszé­det, üzemi beszámolót, vagy „politikusán” megírt vezércik­ket. Nos, ez a jelszó fogalmazá­sában mitsem, lényegében azonban igen sokat változott az elmúlt évek alatt. Az ag­ressziók féktelen . és immáron lassan végtelennek tűnő sora, a Szovjetunió külpolitikájá­nak hallatlan türelme, józan­sága és következetessége, s nem utolsósorban az az erő, amely demonstratíven igazolta és igazolja politikai, gazdasági és katonái' fölényét a háború politikusai felett, — alapvető változást hozott ezen. Kétség­telen, hogy hozzájárult ehhez a gyarmati népek felszabadító mozgalma, s az az ösztönös szimpátia, amellyel e mozgal­makat, győ2elmik és-kudarca­ik véres-diadalmas fényében kísérte a mi hazánkban is. A külpolitika bevonult az emberek mindennapi életébe, odakerült a családi asztalok­hoz, a férjek és feleségek, s a leendő férjek és feleségek bi­zalmas beszélgetéseibe, s oda, sajnos oda, — a gyermekvilág tündérei, hajóskapitányai kö­zé. A feleség aggódik férjéért, s a szülők a gyerekekért, s egy egész társadalom így, vagy úgy, de aggódik a holnapért. Ha más bűne nem lenne az imperializmus szörnyévé fej­lődött kapitalizmusnak, mint­hogy sikerült — még a béke­szerető és békét akaró szocia­lista országokban is sikerült! — elhinteni az aggodalom csíráit, ha más vétke nem len­ne azoknak, akik Nyugaton is felelősek az emberiség holnap­jáért, minthogy éppen a hol­nap megérésében és megélésé­ben keltettek remegő kételyt, — elegendő lenne ez, hogy a történelem máglyáján meg­égettessenek. A tett halála az okoskodás, — de megfordítom most ezt a tételt: az okoskodás halála a tett. Mert igaz, hogy az embe­reket foglalkoztatja a holnap, s az is igaz, hogy a mestersé­gesen, a propaganda minden eszközét felhasználó háborús pszichózis megteremtette a maga „egy nap — egy élet” emberét, — mégis az „okos­kodásra” a tett mondott halá­los ítéletet: a tett, amely vég­ső kicsendülésével a holnapba vetett bizalmat, a békébe ve­tett reményt igenli, — nálunk. Igaz, hogy Nyugaton elhara­pódzott az öngyilkosság és telnek az idegosztályok, igaz, hogy mind féktelenebb az al­koholizmus, és atomriadókat tartanak, igaz, hogy újságok és rádiók percenkint dolgozzák mind riadtabb rémületre előfi­zetőiket, de ... De az is igaz, hogy nálunk gyarapodnak a betétkönyvek és gyarapodnak az autók. Az emberek házakat építenek és szinte sorba áll­nak az anyakönyvvezető előtt, válogatnak a televízióban és azt tervezzük, hogy nyolcéves fiunk elvégezze-e az egyete­met, vagy sem ... Távlatokban gondolkodunk, a bizalom, a hit távlataiban ... Akikkel a béke kilátásairól beszéltem — kérdésen kívül — beszéltem majdani terveikről is. Érdekes! Akadt olyan, Igaz, hogy egyetlen ember, aki szerint mérget lehet venni ar­ra. hogy háború lesz... Aztán később, kicsit már másról be­szélve elmondta, hogy jövőre szeretne egy kis nyaralót épí­teni magának valahol a kör­nyéken. Mert kell az ember­nek a pihenés? — tette hozzá kérdőleg. Kell, persze hogy kell. Ép­pen annyira, mint a tervezés, a bizakodás. Még akkor is, ha néhányan háborúra spekulál­nak, még akkor is, ha egy há­ború lehetősége éppenséggel nem a víziós álmok világába tartozik. Mert az ember az életre és a bizakodásra ter­mett. S ez a „predesztináció”, ha tízezrek és százmilliók vall­ják és küzdenek érte, képes le­győzni a háború ördögeit, le­fogni azoknak a kezét, akik legszívesebben felgyújtanák azt a kis házat, — valahol a környéken. Gyurkó Géza héttel ezelőtt még nagy gond közepette tárgyaltak arról a Mátraderecskei Rákóczi Tsz vezetői, miként tudják biztosí­tani a közös gazdaság ezer holdnyi kalászosának learatá- sát. A töprengésre méltán volt okuk, hiszen a gépek csak 300 holdnyi területről takaríthat­ták be a termést, s a szövetke­zei is legfeljebb 40 kaszást tudott kiállítani. Hátra volt még 400 hold, amelyet, úgy látszott, csak külső segítséggel lehet majd levágni... valami­kor. Az aratás előkészítésének nehéz napjaiban kovácsolódott eggyé a falu lakossága, s tömö­rült a pártszervezet által ki­mondott jelszó köré: helyi erőkkel, időben kell megoldani a kenyérgabona betakarítását. Ezekre a napokra emlékezik most a Rákóczi Tsz elnöke, Fodor Bertalan és Tóth Imre pártmunkás, aki Budapestről érkezett a községbe, hogy fél­évig segítse a fiatal termelő- szövetkezet életének révbe ju­tását. — Esténként szenvedélyes hangú viták és tanácskozások zajlottak az aratást megelőző napokban. Ezeken ott voltak a községben lakó bányászok, téglagyáriak is. akik látva a nagy munkaerőhányt, egymás SIKER után ajánlották fel segítségü­ket. S mikor elérkezett az idő, nagy kedvvel látott munkához a falu. Egyre-másra jelentkez­tek a bányászok, s aratnivalót kértek. Többet vállaltak, mint amire számítottak. S most már másképp fest a határ, mint reméltük. A búza learatva, ár­pából is néhány holdnyi van még, meg a zab, de az még nem ért kasza alá — így ismerte­tik a mai helyzetet és az utat, melyet idáig megtettek, de még ezek a szűkén szabott szavak is érezhetővé teszik azt a nagy tettet, amelyet az aratás sike­res befejezése jelent ebben a hegyi faluban. tagok, bányá­szok a pihenő napot is felál­dozva arattak Mátraderecskén, de olyan emberek is részt kér­tek a munkából, akik alkalma­zottként, vagy vezetőként dol­goztak a falutól távol, de tu­domást szereztek az otthoniak szorongatott helyzetéről, s ha­zajöttek segíteni. Maruzs Já­nos, a pétervásári járás Haza­fias Népfront-bizottságának tit­kára is hasonlóképpen csele­kedett, s családjával nyolc hold kalászos termést arattak le. Még egy-két nap, s az utolsó rendek dőlnek a derecske! ha­tárban, s az, hogy a várt idő­nél hamarabb, nagyobb zök­kenő nélkül takaríthatták be a termést, azt csak az alapos előkészítésen kívül a falu la­kóinak egyesített erejével, a szövetkezeti tagok szorgalmá­val lehetett biztosítani. Olyan emberekkel, mint Bolyki b. Jó­zsef, aki talán a legtöbb ara­tást vállalt, vagy az aratógép mellett dolgozók igyekezetével, akik 15 napig, szinte megállás nélkül dolgoztak, mint Kiss r. István, vagy Zám Ferenc. így váltotta fel a kezdeti re­ménytelen hangulatot a földe­ken végzett szorgalmas munka, a falu párt- és társadalmi szer­veinek felvilágosító, szervező munkája nyomán így sikerült visszaverni az olyan helytelen nézeteket, mint „aki elszórta a magot, szedje is össze.” Vagy „úgyis eszünk kenyeret, ha nem aratunk.” aratásnak ' _____________ ez lenne a vá zlatos története, de azt, hogy milyen nehéz volt e mun­kát sikerre vinni, csak a falu­ban dolgozó kommunisták, az ott élő emberek tudják, akik közül — jó két hete — nagyon kevesen bíztak abban, hogy a kenyér idei csatára ekkorra győ­zelemmel végződjék falujuk­ban. K. EL NÉHÁNY A SZÖVETKSZETI A DERECSKE! jjveg... Homokból, mészből. szódá­ból hevítik ezt a csodálatos, szeszélyes anyagot. Nem is a nemes, a pótolhatatlan, ritka elemet tiszteljük és óvjuk benne, hanem a fény csillogá­sát, a fények játékát, kecses, karcsú, szép formáin. Az em­beri kéz és képzelet kedve, energiája, s ihlete csillog raj­tuk annyi tűzzel, oly neme­sen. S erre itt jöttem rá a „huta” kemencéi, a csiszoló, sivalkodó köszörűi, s az ace- tonszagú festőtermek asztalai mellett — a Parád-sasvári Üveggyárban. A nyersanyag Mindjárt az első kemencé­nél régi — de nem túlontúl öreg — üvegfúvó mesterre ta­láltam. Gembiczki Béla bácsi­ra. Üvegfúvó dinasztia utolsó sarja ő. Családjában az üveg­ipari szakma utolsó mohikán­ja. Apja még itt dolgozott, innen öregedett meg. Neki fia és lánya van. A fiú nem folytatja apja szakmáját. — ... de itt dolgozik ő is a gyárban, az irodbában... — mondja. Tízéves kora óta be­járt az üzembe. — Béla bácsi is úgy tanulta meg az üvegfúvás tudomá­nyát, hogy először kátránnyal próbálgatta? — Ah... a kátrányfúvást már 6—7 éves koromban pró­bálgattam... Nem volt elke­rítve a gyár, nyugodtan bejö­hettem, senki se állta utamat. Napi tíz-tizenkét órát dol­goztak, megfeszített ütemben. Már hajnalban fel kellett kel­niük, hogy az ürítést, az ége­tett áruk ki- és berakását el­végezzék. Elképzelni is bor­zalmasnak tűnik: tizenkét órai munka a füstös, homályos, forró üvegüzemben. Nem mondom, most is me­leg van a narancsszínű izzó, üvegláva közelében, félmezte­lenre vetkőzve dolgoznak az emberek. A kemencében 560— 600 fokos hőség — a kemence mellett 40—50 fok. De mértek már 56 fokot is> A levegő? Ventillátor és kívülről, a Mát­ra oldalairól lezúduló szél mozgatja a huta levegőjét — nem a legmegfelelőbb módja ez a szellőztetésnek, a levegő cserélésének. De hamarosan segítenek ezen... Negyvenezer forintot költenek már ebben a negyedévben a szellőzőbe­rendezés felújítására, tökéle­tesítésére. S az udvar levegő­jét szennyező ólomport is az üzem épülete fölötti légtérbe „viszik”. A munkás a kapitalista vi­lágban a legolcsóbb, a homok­nál is olcsóbb nyersanyag volt. Most ezreket, több tíz­ezreket költenek érdekükben — munkásvédelmi célokra. Parádi kristályok A csiszoló műhelyben hosz- szú „L”-alakban futó asztal­nál, csiszolókorongjaik előtt, egymás mellett ülnek az üveg ötvösei. Időnként egy-egy po­harat a fény felé emelnek, mintha a nap erejével edze- nék. A csiszoló nagy ablakain és a poharak csillagainak, az ágbogak mintázatán át kite­kinthetsz a Mátra vonulatai­ra, mely zúgó, örvénylő zöld A napokban vaskos kötet je­lent meg New York-ban. Eb­Automatizált földmérés Az ősi földmérő tudomány­ban is érvényesülni kezd az elektronika. A San Diegoi Cubic Corp. olyan 25 font sú­lyú földmérő berendezést gyárt, amely 30 lábtól 30 mér­föld távolságon azonnali és rendkívül pontos földmérési adatokat szolgáltat. Egy-egy három lábra szerelt, skatulya­szerű berendezést a lemérendő két ponton állítanak fel, s a két műszer mikrohullámú jel­zéseket továbbít egymáshoz. A közvetítés és a vétel között el­telt időt egy tárcsa átalakítja geodéziai adatokká, éspedig 50 mérföldenként egyharmad hü- velyknyi pontossággal. lombos hegyhátaival itt maga­sodik előtted. Egyhelyt apró, a gyűszű nagyságától alig-alig elütő po­harakat csiszol egy mester. Neve: Gábor Lajos. A műhely legjobb munkása, egy 15 fős, szocialista címért versenyző brigádnak a feje, vezetője. *— Mi kell, hogy jó csiszoló­vá váljék valaki? — Tehetség kell — mondja határozottan. S én, ahogy ke­ze munkáját figyelem, nem veszem tőle nagyképűségnek, önteltségnek ezt a kijelentést. Huszonhat éve dolgozik a szakmában, a legkényesebb, s legnehezebb feladatokat — vékony vonalak húzása, a po­harak peremeinek kiképzése, stb. — mind ő végzi el. Vi­gyázva, nagy szakértelemmel, s kicsit már művészi ihletett- séggel is, hiszen exportra, ide­genbe viszik az itt készült ólomkristályokat. Fényest Gyözó egy feltűnő­en kecses, nyúlánk talpaspo­hár metszését végzi. — Türelem s egy kis érzék kell ehhez — magyarázza. Alig húszéves fiatalember, de már a szakma ifjú mestere aranyfokozatának kétszeres birtokosa; s ő készítette az üvegipari kiállításon szereplő csiszolt árukat is. Ötéves szakmai gyakorlat áll mö­götte. Húsiesslendői üvegdarab A festőműhelyben alkotó, teremtő csönd honol. A ter­mek kellemes, savanykás illa­tában fiatal lányok és fiúk hajolnak az asztalok fölé és mustár-arany levéldíszt, zöld- sárga-kék csíkozást vonnak, csillagok, virágok ágbogát pingálják a külföldre utazó kehelyárukra. A fiatalok kö­zött ott találni az idősebb mestereket is... Stadler Rudolf magas, nyílt- arcú munkás, haja fakult, tel­jesen ősz. Több mint három évtizede dolgozik a szakmá­ban, s az üvegfestők műveze­tője. Arannyal hímezi a szép­vonalú poharakat. Állok mel­lette s némán figyelem a las­san kiteljesedő mintákat. Köz­ben már kinyíltak keze alatt a virág szirmai, elkészült a le- véldísz, s újabb pohár után nyúl: — Apáról fiúra szállt a jog a mesterséghez és tudás­hoz. Így jutottunk be az üzembe mi, az idősebb mun­kásnemzedék. Az újabbakat már magam is tanítgattam, oktatgattam. Huszonnyolc ta­nuló nőtt fel a kezem alatt. Legutóbb kilencen szabadul­tak fel. S ezzel én el köszön­tem az oktatástól..., hogy tel­jesebb szívvel a munkámé le­gyek... — Szeretik a parádi üve­gek hamvát és a kötetlen raj­zolatú minták, motívumok né­pi báját — mondom neki. — ... a szív s a lélek is ben­ne van azokban... — válaszol­ja. Hiszen saját elképzeléseit, álmait ráfestette vékonyhegyű ecsetjével a fényes, csillogó üvegre. Sok-sok mintát alko­tott ő. Mutatja az aranyleve­lekkel, fehér virágszirmokkal bői bárki megtudhatja, hogy legkülönbözőbb szükségleteit milyen forrásokból elégítheti ki. Az útmutatóból kiderül pél­dául, hogy a Fulton Street 123-as szám alatt működik egy írógép-vállalat, ahol olyan gé­pet lehet bérelni, amely in­dián írásra alkalmas. Aki ken­gurut óhajt bérelni, annak a Nyugati 18. utcában kell felke­resnie egy céget, amely minden létező állatot rendelkezésre bocsát. New York városában valódi orosz húsvéti tojás is kapható egy üzletben, amelynek specia­litása az orosz folklór. Ha tör­ténetesen valakinek emberi ko­ponyákra volna szüksége, csak fellapozza az útmutatót és meg­állapítja, hogy ezzel a különös árucikkel George M. Juergens foglalkozik a Harmadik Ave­nue 1100-as szám alatt. ékített poharat: — Ez is saját tervezés, a 223-as szám alatt fut. (Az elnevezések helyett itt számokkal jelölik a ké­szítményeket.) — A sok munka közül me­lyik a legkedvesebb? Az ablak párkányán heverő üvegek között kutat s közü­lük kiemel egy törött üveg­darabot. — ... parádi csipke, legin­kább ez nótt a szívemhez. Né2em az üvegdarabot, hi­tetlenkedve, s csodálattal bá­mulva az ólomoxidos szálak­nak azt a finom játékát, amely rejtélyes kapcsolódások révén a minták gazdag változatát hozták létre. — Egy üvegtál maradványa ez a darab — teszi hozzá ma­gyarázóig — a nagybácsim­nak csináltam húsz éve, s az ő húga törte össze. Húsz esztendeje őrzi Stad­ler Rudolf az értékes üveg­darabot a régi csipke-motivá­ciókkal. A húszesztendős mun­ka ma is mily üde és artisz- tikus finomságot mutat. Záró kis monográfia a jövőről Többszörös élüzem a Parád- sasvári Üveggyár. Termékei; az ólomkristályok, használati és dísztárgyak, dúsan aranyo­zott vázák, és poharak sokfelé eljutnak, az országhatárokon túlra. Az itt készült termé­kek legfőbb sajátja: az egy­szerűség, a szűkszavú és de­koratív ékítmény, a sima, anyagszerű vonalak. Csodálja az ember, hogy milyen nagy­szerű termékek kerülnek ki ebből a régi, öreg és korsze­rűtlen gyárból, ahol a leg­több munkafolyamat megőriz­te a manufaktúra jelleget. De az itt szükséges változások már mind konkrétabb formát öltenek. Erről a változásokról beszélgettem Varga József fő­mérnökkel, aki mint egy te­hetséges iparművész irányítja és fogja össze a termelést, egységes és művészi kivitele­zést biztosítva a termékeknek. — A második ötéves terv­ben a feldolgozó üzem teljes rekonstrukcióját kell végre­hajtani — mondja Varga elv­társ. — Űj csarnokokat épí­tenek fel és ebben helyet kap majd a finom- és a durva­csiszoló, valamint a festöde. Az első csákányvágás nem késhet sokáig, mert ebben az évben egymillió értékű épí­tési munkát kell elvégezni. Lassan befejezéshez közele­dik az új készáruraktár épü­lete. A létesítmény átadási határideje: november 30. — Érdekességként kell meg­említeni, s ez igen fontos, hogy új ajándékboltot is nyitunk — a raktárépületbe beépítve —, ahol a többletgyártásból fennmaradó exportcikkek s különböző díszműáruk között válogathatnak az ide látogató vendégek, kirándulók és tu­risták. Fontos kísérlettel is próbál­koznak most az üveggyárban: napvédő szemüvegek anyagá­nak előállításával. Á kísérletek célja, hogy megszüntesse ezen a vonalon a nagyfokú impor­tot. Az egyik minőségi üveg kísérletei már sikerrel befe­jeződtek, a másik üveganyag előállítási kísérletei még foly­nak. — A további tervek? — A súlyponti kérdés to­vábbra is a selejtcsökkentés. Az első negyedévben még elég magas selejtmutatóval dolgoz­tunk, de a második negyedév­ben már 19,8 százalékra csök­kentettük azt. — S a minőség? — Arányos alkat, tiszta és tö­mör fehérség, töretlen, ép perem — ezt adjuk mi üvegárukban népgazdaságunknak. Minőségi termelésünket továbbra is tar­tani akarjuk, sőt: javítani, ahol lehet. Patakj Dezső Mi minden kapható New Yorkban?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents