Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-25 / 173. szám
4 N PŰ JSÄG 1961. július 25., fceiM Baráti segítség A Hevesi Gépállomás vezetői nemcsak a saját gépelj karbantartására fordítanak nagy gondot, hanem minden segítséget megadnak a géptulajdonos termelőszövetkezeteknek is a munka- és erőgépek karbantartásához. Azon túlmenően, hogy a gépállomás körzeti szerelői rendszeresen ellenőrzik a termelőszövetkezeti tulajdonban levő gépek karbantartását —, bevezették, hogy minden szombaton a karbantartási napon, a termelőszövetkezetek erőgépeit is felülvizsgálják a brigádszállásokon. Csupán a termelőszövetkezeteken múlik, hogy ezt a segítséget milyen mértékben veszik igénybe. A tapasztalat azt mutatja, amelyik termelőszövetkezetben élnek ezzel a lehetőséggel, s igénybe veszik a segítséget, ott jóval kevesebb a saját gépeknél is a munkából való kiesés. — LAKÓHÁZAT, középületet, kisebb létesítményeket tervez a Heves megyei Tervező Iroda. Az iroda 27 műszaki dolgozója most tervezi az egri Egészségház utcai 15 lakásos OTP-házat és az új OTP-központot. Ebben az évben még elkészülnek az ÉMÁSZ új irodaházának tervdokumentációjával is. — JÓ MUNKASZERVEZÉSSEL dolgoznak a mátraderecs- kei Rákóczi Tsz tagjai. A nyári mezőgazdasági munkák végzését úgy ütemezték be, hogy jusson erő az építkezésre is. A tsz-ben például jelenleg egy 90 férőhelyes növendékistállót építenek a szövetkezet építőbrigádjának tagjai. Az építkezés hamarosan befejeződik. — KÖRÜLBELÜL 500-féle édességből válogathatnak a megye fűszer-, édesség-, csemege- és vegyesboltjainak vásárlói. A nagy választék biztosítja, hogy mindenki megtalálja, amit keres. A forgalom állandóan növekszik, az idén öt százalékkal magasabb, mint tavaly. A megye négy járásában az egri, a füzesabonyi, a pétervá- sári és a hevesi járásban az elmúlt három hónapban mintegy négyszázezer forint értékű édességet adtak el. — NAGYSZERŰ öntözéses gazdálkodást folytatnak a tar- nabodi szövetkezeti tagok. Mindenfelé „vízágyúk” lövellik a szomjas veteményekre az éltető vizet. így a szárazság ellenére is szépen fejlődnek a kertészeti növények. A helybeli szövetkezet ennek köszönheti, hogy mindennap egy vagon zöldpaprikát és egy vagon uborkát tud értékesíteni a MÉK káli kirendeltségénél. (Kassa József leveléből) — A FÜZESABONYI járás termelőszövetkezeteiben 5200 holdról húzták le a szalmát, több mint 800 holdon végezték el a tarlószántást, és 2500 holdon pedig a mélyszántást. Több mint 1500 holdról a kévéket is behordták a cséplőgépekhez a tsz-tagok. — TATAROZZÁK az egri Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumot. A több mint 80 ezer forint értékű belső ta- tarozási munkák kb. augusztus 15-ig tartanak. Addig elvégzik a vakolást, a festést, az ajtók, ablakok és a berendezési tárgyak javítását. _ A TENKI Béke Termelősz övetkezetben az elmúlt héten a barack mellett 4 vagon paradicsomot is értékesítettek a szövetkezeti tagok. Meggyből 200 mázsát adtak el a „meggyszezon” idején. — MEGKEZDTÉK a nyári mélyszántás végzését az egri Petőfi Termelőszövetkezetben. Ezt a munkát a termelő- szövetkezet augusztus 10-re be is akarja fejezni. — A JÓ MUNKAFEGYEBEMNEK, s a fokozott munkásvédelemnek köszönhető, hogy a Hevesi Gépállomáson 1957 óta nem volt halálos kimenetelű üzemi baleset. A gépállomás vezetői most, az aratás idején, még fokozottabb mértékben ellenőrzik a munkavédelmi szabályok betartását. A Heves megyei KISZÖV kulturális tevékenységéről A KISIPARI szövetkezetek kulturális munkálkodása már megyeszerte ismert, sőt, kultúr- csoportjainak néhány szereplése eljuttatta jó hírét a megye határain túlra is. Különösen örvendetes és számottevő a szövetkezeti művészeti csoportok fejlődése a KlSZÖV-szék- ház átalakítási munkálatainak befejezése óta, amikor is lehetővé vált a kultúrcsoportok megfelelő elhelyezése. A szövetkezeti ház dísztermének megnyitásával nem probléma a rendezvények megtartása, ahol a szövetkezetek nagyságához és jelentőségéhez mérten, reprezentatív külsőségek között tarthatók meg a különböző előadások. De megfelelő és akusztikájánál fogva is alkalmas a székház udvara szabadtéri rendezvények, hangversenyek megtartására. Az elmúlt hetekben, is és gyakorta hallunk a szövetkezetek által rendezett kulturális eseményekről, ezért közelebbről is megnéztük a kisipari szövetkezetek ez irányú munkálkodását. Vigh László elvtárs, a KISZÖV osztályvezetője ad tájékoztatót a szövetség kulturális tevékenységéről. — Az egész megyére kiterjedő kulturális tevékenységet végzünk — mondja Vigh elvtárs — ott, ahol a járásokban erre lehetőség, mód adódik. Érthetően a megyeszékhely a legerősebb, hiszen itt teremtődött meg az a központi szerv, amely szertesugározza a megyébe a kultúra iránti vágyat. Az Ady Endre Kultúrotthon megszervezésével indult kulturális tevékenységünk, függetlenül attól, hogy már sportvonalon a Spartacus egy évtizede működik. A hely és a szövetkezeti létszám adottságai mellett, a KISZÖV és az OKISZ nem kevés erkölcsi és anyagi erejével, támogatásával állt a kultúrcsoportok mellé, azok megerősítéséért. EGERBEN, a megyeszékhelyen egy százhúsz tagú dalkör, harminc tagú fúvószenekar, huszonöt tagú szalonzenekar, színjátszócsoport, népi tánccsoport és irodalmi szakkör működik. Ezen csoportok már szép eredményeket is hoztak a szövetségnek, azonkívül, hogy a saját maguk és a szövetkezeti tagok szórakoztatására és örömére is szolgáltak. A dalkör részt vett a VII. egri zenei napokon, a csongrádi dalosünnepélyen és a július 8-án megtartott egri hangversenyen. Színjátszóink Budapesten esztrád-műsorral szerepeltek és egy egyfelvoná- sossal: az „Egy falat boldogság” című színművet adták elő. A szalonzenekar nyitánynyal, az irodalmi szakkör versekkel szerepelt. Az Ady Endre Kultúrotthonban az irodalmi szakkör munkáját dicséri, hogy megszervezte és megnyitotta a szövetkezeti tagok részére az otthon könyvtárát, ahol a szövetkezeti bizottság tízezer forintos hozzájárulásával adott lehetőséget a könyvtár működésének megkezdésére. A kultúrotthon munkájának jelentős részét képezi a TIT-előadások tartása, amely nagyban segíti a szövetkezeti tagok kulturális ismereteinek bővítését. Említésre méltó, hogy a Szövetkezeti Híradóban az irodalmi szakkör egyik tagjának, Oláh Lászlónénak már verse is jelent meg. Egyébként az irodalmi szakkör a gyöngyösi szakkörrel Egerben és Gyöngyösön rendezte meg a megyei szavalóversenyt. A megye első három helyezettje részt vett a Szolnokon megtartott országos versenyen is, ahol a huszonöt KISZÖV ötvenöt versenyzője közül az egri irodalmi szakkör versenyzője, Ágoston Ildikó, a negyedik helyen végzett és a megye a versenyben a harmadik helyezést érte el. Az Ady Endre Kultúrotthon élete estéről estére eleven, mindennapi és változatos. A művészeti csoportok próbái, a játékok, sakk, biliárd, az értekezletek és különféle rendezvények kitöltik az otthon minden estjét A kis házi presszó is előnyös megoldás a szövetkezeti tagok számára. EZ A KULTURÁLIS tevékenység sugárzik innen ki megyeszerte és hat serkentően a járási székhelyek és az egyes nagyobb községek felé. Gyöngyösön egyéves a harminc tagú vegyeskar, amely már több házi és egri szereplésével szép reményekre jogosít. Most a szentesieket várják Gyöngyösre, azután ők készülnek Szentesre. A tánccsoportjuk a Hámán Kató kulturális seregszemlén mutatkozott be és meg is nyerte a versenyt. Gyöngyösön egyébként három klub működik, a szabóknál, építőknél és a Spar- tacusnál. ahol kulturális rendezvények is megoldhatók. Most van folyamatban Gyöngyösön kultúrház vásárlása, amikor is központosítják a kulturális életet. Az irodalmi és népi táncos szakkörök még most indultak Gyöngyösön. Hatvanban megoldódott a kérdés a művészeti csoportok működése számára. Itt van szövetkezeti házunk. A hatvani színjátszók az Érdekházassággal szerepeltek Budapesten szép sikerrel. Felkészültségüket mutatja, hogy a Hámán Kató seregszemlén a megyei döntőben az egriek, a hatvani színjátszók és a gyöngyösi táncosok kerültek ki győztesen. Hevesen egy régebben alakult és sok sikert elért tánccsoport működik, de jó mun- Melyik kezembe» van? kát végeznek a káli és a poroszlói kulturális csoportok is. — Most persze nyári szünet van? — Nem. Csak kevesebbek a próbák a nyári szüneti és szabadságolási idők alatt, de mi már készülünk augusztus 20-ra, a nemzetközi szövetkezeti napra. Kulturális és sport- találkozókkal akarjuk színesíteni ezt a napot és erre már megkezdődtek az előkészületek. A megyében a szövetkezeti bizottság rendezi a nemzetközi szövetkezeti napot, amelyre a nevezések már megtörténtek. — A Spartacusról is szeretnénk valamit hallani. — A megyében három sportklub van: Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban. Ezek a sportkörök a Kilián testnevelési sportmozgalom keretében dolgoznak. Több szakosztály működik: labdarúgás, asztali- tenisz, teke, kézilabda, kosárlabda, természetjárás, sakk, stb. A szövetség bajnokságokat indított, amelyek a vidéken már befejeződtek, a megyei bajnokságokra most készülnek, amelyek a nemzetközi szövetkezeti napon kerülnek majd lebonyolításra. — Terveik? — Az irodalmi szakkörrel és a színjátszókkal Szegedre készülünk az ünnepi játékokra, ahol megnézzük Az ember tragédiáját és a János vitézt. Késő őszre pedig egy ősbemutató van tervbe véve. Színjátszóink Diphina Cusack: Haláltusa című háromfelvonásos vígjátékát fogják bemutatni. A SZÖVETKEZETEK erősödésében, fejlődésében nem kis szerep jut annak a munkának, amelyet kulturális tevékenysége jelent. Ez az igény számottevő, és mindig magasabb mércét kíván. A perspektíva, a lehetőség ezen a területen adva van, csak megfelelően ki kell azt munkálni. Okos Miklós EGRI VÖRÖS CSILLAG ötödik ügyosztály EGRI BRÖDY Megmérgez a családom EGRI KERTMOZI Mennyei pokol GYÖNGYÖSI PUSKIN Álomrevü GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Tacskó HATVANI VÖRÖS CSILLAG Dúvad HATVANI KOSSUTH v Holtak bolygója HEVES Üjra reggel van PÉTERVASARA Therése Raquin FÜZESABONY Diplomácia, óh! 1961. JÜLIUS 25., KEDD JAKAB 220 évvel ezelőtt, 1741. július 25-én halt meg ANTONIO VIVALDI olasz zeneszerző, hegedűművész és karmester. Hegedűversenyei, hegedűszonátái (Négy évszak), de különösen a hatalmas kifejezőerejű concerto-grosso-ja nagy hatással volt Bachra. * 70 évvel ezelőtt, 1891-ben; ezen a napon született FOGARASI BÉLA, Kossuth-díjas marxista filozófus (Filozófiai előadáok és tanulmányok, Tudomány és. szocializmus; Logika). 1918-ban az elsők között csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához, 1955-től kezdve haláláig a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke volt. * 40 évvel ezelőtt, 1921. júliusában halt meg FJODOR ARTYOM (Fjodor Szergejev) orosz forradalmár, a Donyec-vidék bolsevista szervezetének vezetője. 1906-tól 1917-ig a cári önkény száműzte, 1917-től kezdve a párt közpopnti bizottságának tagja, majd az ukrajnai kommunista párt titkára volt. Jelentős szerepet játszott a Donyec-vidék ellenforradalmi erőinek leverésében. ANTONIO VIVALDI FILM - FILM - FILM - FILM - FILM A macska kinyújtja karmait Gyógyszerekkel és különböző lelki behatásokkal fosztja meg akaratától dr. Hollwitz német orvos a francia ellenállás egyik ismert alakját, a „Macskát’. Hogyan válik a megbénult akaratú fiatal nő újból harcos és bátor emberré? Ezt az izgalmas lelki átalakulást mutatja be az egri Kertmozi július 27-től augusztus 2-ig. — NAGY MUNKÁBAN vannak az egri Földmérő munkaközösség tagjai. Havonta 20—25 féle munkát vállal a kollektíva. Már befejezték Bélapátfalván az 51 házhelyből álló terület kiparcellázását és most különböző tsz- és magánföldterületek elhatárolásával, kimérésével foglalkoznak. Az új tanévre készülnek Még csak egy hónap telt el a nyári szünidőből, de a megyei tanács tervosztályán és a művelődésügyi osztályon a tervező és az építő vállalatok munkahelyén, már készülnek az új tanévre: emelkednek az új iskolák falai, befejezéshez közelednek az iskola-építések és tatarozások, szállítják az iskolák felszereléseit, intézik a pedagógusok áthelyezési kérelmét, elhelyezik az egyetemek, főiskola padjaiból ez évben kikerült nevelőket. Elő is kell készülni alaposan az új évre, mert a megye iskoláiban soha ennyi általános és középiskolai diák nem iratkozott be, mint az idén. Majdnem félszázezren vannak az általános iskolások és négyezren a középiskolások. — Lesz-e elég pedagógus ebben a tanévben? — Ezzel a kérdéssel fordultunk Oravecz Józsefhez, a művelődésügyi osztály munkatársához. — Pedagógus sohasem lesz elég, mindig több kellene. Az iskolákból kikerült tanárok, tanítók csak a nyugdíjazottakat és a más megyébe áthelyezett nevelőket pótolják. A fejlődés üteme, az iskolafejlesztés, a beiratkozott tanulók számának állandó növekedése ennél sokkal több pedagógust követel. — A helyzetet súlyosbítja az is, hogy tavaly az egyetemekről, az idén a tanítóképző akadémiákról, jövőre pedig a pedagógiai főiskoláról nem kerülnek ki végzett nevelők. Ebben az évben még mintegy ötven általános iskolai tanítót, tanárt tudnánk elhelyezni, a középiskolákba is jutna hely még vagy tíznek. Problémáinkon nem sokat könnyített a képesítés nélküli nevelők alkalmazása sem: negyvenhetet helyeztünk el a Művelődésügyi Minisztérium hozzájárulásával. Jelentkeztek ugyan többen is, de nekünk is vannak feltételeink. Huszonegy éven aluliakat ugyanis nem alkalmazhatunk, mert ha a pedagógust egy évi munka után nem veszik fel a főiskola, a tanítóképző akadémia levelező tagozatára, — tehát nem lesz biztosítva, hogy pedagógus szakképzettséget szerezzen —, nem alkalmazhatjuk tovább. Márpedig azok, akik az idén nem töltötték be a huszonegyedik életévüket, nem is számíthatnak felvételre, levelező tagozatra. Az épülő és a kibővített iskolákról a tanács tervosztályán érdeklődtünk. — Párádon, Besenyőtelken, Felső tárkányon és Eger csehi- bányatelepen már a tanév elejére elkészülnek a négytantermes iskolák. Ezekben el is kezdhetik a munkát szeptemberben — mondja Berecz István osztályeveztő. — A tanév második felében pedig befejezik az egri Gárdonyi Géza és Szilágyi Erzsébet Gimnázium bővítését. Az idén 11 millió forintot fordítottunk iskolák bővítésére, régiek tatarozására, illetve az iskolák felszerelésének, berendezésének pótlására, felújítására — fejezte be a tájékoztatást az osztályvezető. ★ Nyáron nem gyermekkacajtól, gyermekzsivajtól hangosak az iskolák. Kőművesek, szakiparosok nyüzsögnek a falaknál, az ajtók, ablakok mellett, javítják a villanyt, szerelik a fűtőtesteket, festik a mennyezetet, gyalulják a padlót. A diákok nyaralótáborban, tsz-ben, vagy gyárban feledkeznek bele a nyár, a munka örömeibe. Gyűjtik az erőt a következeő 10 hónapra. A megye iskolaügyének felelős vezetői pedig gondoskodnak arról, hogy tiszta, egészséges tantermek, hivatástudatban megerősödött, szakmai ismeretekben gazdagodott pedagógusok fogadják majd őket. Krajczár Imre Autós tízparancsolat 1. Jobb ma egy kuplung, mint holnap egy szakadt fék... ★ 2. Aki másnak defektet leírón, maga ragasztja be... ★ 3. Ha nő ül melletted, a kormányt fogd erősen. Félkéz: a hencegés és a tolakodás jele. ★ 4. Ha kocsid bedöglött, első dolgod legyen, — nézd meg, van e benzin a tartályban. Úgyis ez az egy, amin esetleg segíteni tudsz... ★ 5. Mellékútvonalról főútvonalra, csak nyolcvanassal szabad kifordulni. Ha megállsz, még azt hiszik, ismered a KRESZ-t. ★ 6. Az igazi autós tréfáskedr vű: az indeksz jobbra, a kocsi balra! A vezető a kórházba. ★ 7. Ne tűrd meg, hogy egy autó megelőzzön. Miért jusson annak a vezetője előbb a paradicsomba? Nem igaz? ★ 8. Ha egy kerék elgurul a kocsid mellett, nézd meg jól: lehet, hogy éppen a tiéd! ★ 9. Ügy fékezz, hogy utasaid ne a szélvédőn szálljanak ki. Illetlen dolog az ilyesmi. ★ 10. A nők figyelmébe: vezetés közben manikűrözni, ru- zsozni lehet. De a divatról egy szót se! ... és a tizenegyedik: a gyalogos nem ember. (egri)