Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-25 / 173. szám

1901. július 35., kedd NÉPÜJ8AG 5 Sürgető feladat: a kapálás természetesén nincsen ók. De az erők megfeszítésére igenis szükség van. ölhetett kézzel sehól sem szemlélhetik az ese­ményeket a tsz-vezetők. Pedig helyenként találkozhatunk ilyen túlzott megnyugvással is, főleg ott, ahol kiosztották családokra a kapásterületeket. Vannak, akik azt mondják: kiosztottuk a területeket, még prémiumot is kitűztünk az em­berek elé, semmi differencia nem adódhat a kapásnövények megművelésében. Tény, hogy ezek a módsze­rek hathatósan segítik a ka­pásnövények termesztését, ápo­lását, szükségesek is nagyon, azonban, nem jelentenek vég­leges megoldást. Az ilyen te­rületeken is érezni kell az em­bereknek a tsz-vezetők és szak­emberek felügyeletét, és fi­gyelmét. A pártszervezetektől, a szö­vetkezeti vezetőségektől, a szakemberektől és a párt­munkásoktól — dolgozzanak bár akár a faluban, akár pe­dig a járásnál — rendszeres segítést, támogatást, ellenőr­zést vár e munka. Szervező és felvilágosító tevékenységükre most is égetően szükség van, hisz a fegyelmezett munka megkövetelése nélkül kapá- latlan marad a növény, vagy csak késve, idő után végzik el ezt a feladatot. Sok embert lehet, — olya­nokat is, akik eddig nem dol­goztak rendszeresen, vagy nem tartoznak a termelőszö­vetkezetek tagjai közé — moz­gósítani, ha megmagyarázzák: mennyire nélkülözhetetlen fő­leg az aratási-cséplési időszak­ban munkájuk a szövetkezet életében. Cél az, hogy mozgó­sítani kell mindenkit a növény- ápolás, a kapálás további sike­réért. Ez ma az aratás-cséplés mellett a másik igen fontos, egyáltalán nem jelentéktelen feladat. Megyénk nem egy termelő- szövetkezetében nagyon jól ha­lad a kapás növények megmű­velése. A tenki Béke Tsz-ben például már harmadszor ka­pálják a kukoricát. S ahogy legutóbb jelentették: néhány nap múlva befejezik. Szedik 400 fáról a barackot, törik a dohányt és kapálják a cukor­répát is. S ha valaki azt hin­né, hogy tehetik, mert kevés aratnivalójuk volt — nagyon téved — mert több mint 385 hold kalászost vágtak le idő előtt, s napjainkban már csé­pelnek, s hamarosan végeznek ezzel a feladattal is. Hasonlóan beszélhetünk a csányi termelő- szövetkezetekről is, Valamint a szentdomonkosi Bükkalja Ter­melőszövetkezetről. Elvégezték az aratást, csépelnek, de jól állnak a növényápolási mun­kákkal is. Ez minden esetben a munka jó megszervezését bi­zonyítja, azt, hogy a szövetke­zet vezetősége minden időben megfelelően tudta mozgósíta­ni a szövetkezet tagságát a munkák elvégzésére. Viszont van olyan szövetke­zetünk is, melyről nem mond­hatjuk mindezt el. A verpeléti Petőfi, vagy a siroki Arany­kalász termelőszövetkezetekben a helytelen munkaszervezésből adódóan, jelentős területen ki kellett szántani a kukoricát, illetve a cukorrépát, mert any- nyira gyomos volt a föld, hogy már nem volt érdemes megka­pálni. Nem volna felesleges, vagy helytelen dolog, ha ezek a szövetkezetek tapasztalat­csere-látogatást tennének a fentebb említett tsz-ekben, hogy saját maguk, személye­sen győződnének meg arról: miként lehet, és hogyan kell jól irányítani, hogyan kell a munkát helyesen megszervez­ni. Vonatkozik ez természete­sen a szőlőre is. Szükséges, hogy a közeli napokban min­den négyszögöl szőlő meg le­gyen kapálva, fel legyen kötve (a kocsánya levágva, feligazít­va minden fürtöt érlelő vesz- sző) és nem utolsósorban a permetezés, vagy a porozás is el legyen végezve ott, ahol ezt megköveteli a növény... Természetesen, tervszerűen gazdálkodni, a munkát helye­sen megszervezni, nem könnyű és nem is egyszerű dolog. Sok tapasztalatot követel meg a ve­le foglalkozótól. De ha az alap- követelményekkel, a minden­napi helyzettel számolnak tsz- vezetőink, máris sokra men­nek .... Vezetőtől és szövetkezeti tag­tól továbbra is nagy munkát követelnek meg a következő napok. De megéri a törekvést, megéri az erőfeszítést, mert csak ennek következtében le­het az év elején megalkotott terveket valóra váltani, az írott betűkből valóságot te­remteni. A lehetőségek adva vannak; tehát: elő a merészebb, bátrabb megoldásokkal, a jobb munkaszervezéssel. Fazekas István Védekezési felhívás A Hevés megyei Növényvé­dő Állomás értesíti a gyü­mölcstermelő gazdaságokat, hogy az almamoly második nemzedékének rajzása meg­kezdődött. Tekintettel arra, hogy ez a második nemzedék fejti ki a nagyobb kártételt, a védeke­zési munkákra nagy gondot kell fordítani. Védekezésre a Pérnit 0,4 százalékos oldatát használjuk fel. Darsin növényvédőszer al­kalmazása jelen időpontban közegészségügyi okok miatt tilos. A Pernitet keverhetjük gom­babetegségek ellen használa­tos szerekkel, 1 százalékos bordói lével, mészkénlével, s így egyszerre a rovar- és a gombakárosítók ellen is véde­kezhetünk. Almamoly elleni permete­zésre jó eredménnyel használ­hatók a parathion tartalmú növényvédőszerek is Wofatox Spritz Pulver 30” 0,5 százalé­kos oldatával, de ezeket egyéb szerekkel keverni a perzselési veszély miatt tilos. Növényvédő Állomás 1WW Még egy hét és a labdarúgás szerelme sei a bajnoki idén kezdetével újból é átkozódva kijelent hetik, hogy több egyetlen mérkőzésre sem mennek ki... Még egy hét, s csuklani kezdenek r bírók fel- és lemenő ági rokonai, és az ér telmes emberek hü lyék lesznek és a jó szeműek rövidlátók — mert sípot veszne a kezükbe. Még egy hét és szidjuk az edzőt, mert szerintünk nem azt állította a jobb­Napjainkban még mindig „nyakig vagyunk’’ az aratási és cséplési munkákkal. Me­gyénk termelőszövetkezetéi a mielőbbi gyors betakarítással vannak elfoglalva, erre moz­gósították, és mozgósítják ma is a szövetkezet tagságát, mert nem mindegy az, hogy mikor milyen szemveszteség mellett tudják betakarítani a kalászos terményeket. / El kell mondanunk, hogy a tapasztalt lelkesedés, amit kö­zös gazdaságaink az aratás- cséplés mielőbbi elvégzése ér­dekében kifejtenek, dicséretre méltó és az elmúlt évekhez vi­szonyítva mondhatjuk példa nélkülinek is. Ám nem mind­egy az sem a megye közös gazdaságainak, hogy az aratási és cséplési munkák mellett ho­gyan halad a kapásnövények ápolása és gondozása, min­denekelőtt a kukorica, a napra­forgó, a burgonya és a cukor­répa határozza meg a szántó­földi gazdálkodás eredményes­ségét. Ezek a növények viszont a kertészeti zöldségfélékkel, gyümölcsösökkel, a szőlővel együtt sok gondozást, ápolást, egyszóval: kapát követelnek. És ezzel a munkával — őszin­tén meg kell vallanunk — nem állunk olyan jól, mint ta­vasszal, a kapálás kezdeti idő­szakában. Természetes, — mint ezt már előbb is írtuk — az aratás, cséplés jelentős erőket von el a kapák mellől és ép­pen ezért, napjainkban min­dent él kell követni, hogy is­mét rendes kerékvágásban ha­ladjon ez a munka is. A kapálásról szóló legutóbbi jelentések szerint megyénkben a kukorca második kapálása 85 százalékban, a harmadik kapálás pedig 11 százalékban van elvégezve. A szőlő máso­dik kapálása 95 százalékban, a harmadik kapálása 55 száza­lékban szintén befejeződött. Az elmúlt héten az előző hetekhez viszónyjtya minimális terüle­teken történt kapálás. Ez a te- rületcsökkeriés — az előző he­tekhez képest — az aratás, a behordás és cséplés munkáinak elvégzéséből adódik. Mindez .azt sürgeti, hogy termelőszövetkezeteink vezetői­nek az aratás-cséplés ellenére sem szabad egy percre sem szem elől téveszteniük a ka­pásnövények ápolását és gon­dozását, mert a tsz-tagság jöve­delmének jelentős része ezen áll, vagy bukik. Kapkodásra, idegeskedésre unni ■■■■ ■ ■ ■ «■■■■n ■ iii.aiiai'ti'|ita>iaiia.i|!ii .aiii laiiaiiiiia'iitiaiiaiiaiiaiiaiia'iaiiaiiaiiaiiaiiaiiaiiaiiaitaiiaiiaiiaiian összekötő posztjára, '■kit..., hanem azt, akit... Még egy hét és vá­logatottjaink formán kívül lesznek, még egy hét és megtud­juk, hogy idényeleji a mérkőzések színvo­nala, megesküszünk arra, hogy ott leszünk Chilében és megeskü­szünk arra is, hogy a hollandoktól tíz gólt kapunk. Még egy hét és hétfő délelőtt csök­ken a termelés az üzemekben. Kezdődik a bajno­ki idény! (-Ó) Vizsgáztat az üzem védjegye ÉPÜLETEINEK nagysága és dolgozóinak száma után ítélve a kis üzemek közé sorolná az ember az Egri Dohánygyárat. De ha tekintetbe veszi termé­keinek fontosságát, mindjárt más vélemény alakul ki rólaT' Termékei eljutnak jóformán az ország minden részébe; évente mintegy másfél milli­árd darab cigaretta és szivar hagyja el az üzemet. A minő­ség minden gyár, üzem és vál­lalat termelésében a legfőbb helyet foglalja el s itt még fokozottabb súllyal kerül mér­legre ez a fontos kérdés. A gyár közvetlenül „piacra”, fo­gyasztásra termel, s elevenebb a reagáció a legkisebb minő­ségi változásokra, ingadozá­sokra is. A dohánygyárat hosszú évek óta a jó minő­séggel termelő üzemek élvo­nalában emlegetik, készítmé­nyeit keresik és dicsérik a ..dohányosok”. Ezért a minő­ség javítása rendkívül fontos követelmények elé állítja az itt dolgozókat, a jó hírnevű „gyári védjegy” becsülete mindinkább előtérbe kerül. — Bár a termékek külle mét illetően, egy-két kisebb hiányosság miatt elmarasztal­nak bennünket, tartalmilag még nem esett csorba hírne­vünkön — mondja Vendrei Géza elvtárs. a gyár igazga­tója. — Mégis tudjuk: előbb- utóbb baj lesz, ha minőségi termelésünkkel nem jutunk előbbre. Pécs, Debrecen, és Sátoraljaújhely dohánygyárai minőségi termelésükkel erő­sen „feltörtek” s mi állandó­an egy szinten vagyunk. A minőség egy helyben toporog. Keressük az utat. módot, le­hetőséget, mit lehetne még tenni, hogy végérvényesen fel­zárkózzunk a dohánygyárak élvonalához. MIT LEHETNE MÉG TEN­NI, hiszen az Egri Dohány­gyárban az egész esztendő a kiváló minőség, a nagy igé­nyesség jegyében kezdődött. Mindennapi munkájukban er­re vállalkoznak és töreked­nek a munkások, ezt követe­lik meg a gyár MEO-sai, akik ADAM ÉVA—KISS BÉLA: wm Évről évre nagyobb népsze­rűségnek örvendenek az Express által szervezett társas- utazások. Egy ilyen nagyon kedves, hangulatos külföldi utazás történetéről kíván ez a rajzos riportsorozat beszámol­ni. Arról, hogy milyen szép le­het negyven ember közösen el­töltött tizenhat napja, ha a társasutazás minden tagja olyan, mint ezé a kollektíváé, azoké, akik két héten keresztül együtt éltek, együtt laktak, együtt szórakoztak és nagyon jói megértették egymást. Hogy miért lett a riport címe „Vidám vonat”? Mert a 16 napból teljes hat napot vona­ton töltöttünk. És szerencsések voltunk, mert vidáman, zsörtö- lődés és morgás nélkül, sok kedves emlékkel a tarsolyunk­ban. tértünk haza. No, de hogyan is kezdődött? összehívtak mindannyiun­kat Budapestre az Express utazási iroda egy nagyon szép termébe és fél óra alatt tájé­koztattak mindarról, amit egy Szovjetunióba utazó turistá­nak tudnia kell. Miközben be­mutatták a vezetőnket, Szabó Istvánt és a tolmácsot, Csonka Judítot, egymást méregettük. — Ki ez az „ürge”? — hangzott a suttogás innen is, onnan is és minden szem az asztal vé­gén ülő, feltűnő fiatalember felé irányult. Valóban, érdekes jelenség Volt. Tengerésznadrág,tenge­részsapka, civil kabát, egy gitár-bendzsóféle öszvérhang- gzer, meg egy különleges pipa. Jellegzetesen tengerész módra viselkedett. Amikor vége lett az eligazításnak, a természetes kíváncsiság engem is odavitt a közelébe. Nem kerülgettem so­káig, hanem megérdeklődtem: — Mondja, fiatalember, ha már együtt utazunk, ki és mer­re van hazája? — Leszerelt ellentengernagy vagyok! Jelenleg marós a gyöngyösi hajtóműgyárban, nevem Talicskó József — mon­dotta utánozhatatlan kedves­séggel. Nagyon megörültem a földi­nek, s amint a későbbiek so­rán kiderült, sokan összejöt­tünk mi Heves megyéből. Együtt indultunk útnak Bar- czai Jánossal, a pétervásári agronómussal, Fischer Kálmán egerszalóki szőlésszel, Laczik István gyöngyösi bányásszal és feleségével, Mikus István ka- rácsondi fiatallal, Pelle Imré­vel, aki a detki földművesszö­vetkezetben könyvelő, Szalai László ifjú szakmunkással, aki később a Prézli nevet nyerte a vonaton és ugyancsak gyön­gyösi, no és itt volt még a fia­tal Tóth József, akit Gyöngyös- solymosról küldtek külföldre. Mikor június 17-én, reggel elindultunk a nagy útra Buda- dapest-Nyugati pályaudvarról, már nagyjából ismerte egy­mást a Heves megyei társaság. Büszkén vallom, hogy egész idő alatt a hangulat megte­remtői voltak a gyerekek, akik egyszerűen nem engedték, hogy bárki is lógassa az orrát. Eh­hez nyomban hozzásegítette a hazaiakat és az „idegeneket” a mindenkinek egyformán csú­szó detki bor, amit Csapig szé­pen elfogyasztott az ismerkedő társaság. Kellett ugyanis a de- mizson, mert azt mondták a tapasztalt utazók, hogy a vo­naton nem lesz vizünk, így hát mielőtt beszálltunk a számunk­ra újdonságként ható háló­kocsikba, addigra két ötliteres demizson és számtalan csattos üveg víz árulkodott a társaság antialkoholizmusáról. Furcsán néztünk szét a háló­kocsiban. Azt hiszem, minden­ki másnak képzelte ezt a so­kat emlegetett utazási lehető­séget. Arra mindenesetre nem gondoltunk, hogy egy nagy termet jelent, amelyik szabad fülkékre van osztva, ahol ve­gyesen helyezkedik el a társa­ság. így aztán megtanultunk melegítőben aludni, illetve fe­küdni. Mert alvásról szó sem lehetett! Aludni? Majd otthon! Egy magas, idegen kiejtéssel beszélő, 30 év körüli férfi járt­kelt köztünk a szovjet határ­tól kezdve. Előbb nem tudtuk elképzelni, hogy ki lehet, végül magunktól is rájöttünk, hogy Spenik Ágoston ő, a szovjet ve­zetőnk és tolmácsunk. Már most előre kell bocsátani, hogy az ő aranyos kedélye is nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy ezen a vonaton, meg ezen az úton mindenki jókedvű volt, s mindenki megértette egymást. Elindult hát a hálókocsis vo­nat, keresztül a Kárpátokon, Moszkva felé. A Kárpátok kü­lönben egy remek „ürügynóta” volt. Az az igazság, hogy hamaro­san kialakult az emberi termé­szetnek megfelelően, néhány pár — fiú és lány, ugyebár! —, akik a belső világítás miatt nem látták a hegyeket, ezért az ablakfüggöny alá bújva, próbálták az éjszaka sötétjé­ből kivenni a hegycsúcsok szépségét. Ezt nemigen tudták megtenni, egyszerűen azért, mert a meredek hegyek olyan sötétek voltak, mint a szurok. Viszont sokáig lehetett ezen az alapon kifelé bámulni — ket­tesben. Másnap a nótázás és móká- zás ment a vonaton. A tenge­rész megkapta első nevét. — Helló! Pocsolyakapitány! Pengess valamit azon a nye- nyerén! — kérték, s a fiatal­ember meleg tenorjába hama­rosan belekapcsolódott a töb­biek hangja is, és amerre ment — Ki aludjon a felső ágyon? a vonat, szívesen integettek utánunk az emberek, s a szov­jet útitársak is egyre köze­lebb húzódtak. Talicskó Jóska, a magyar Popey, kiváló nóta­felelősnek bizonyult. Lehetett rá számítani, így mi mindig vidámak voltunk. Következő éjszaka ismét volt mit nézni. Most a híres Brianszki erdő volt soron. Jó, hogy ezen a hosszú úton min­dig volt valami hosszú nézni­való és mindig éjszaka! Ennek az éjszakának a kellős közepén megérkeztünk egy gyönyörű szép városba: Brianszkba, ahol majdcsak egy órát állt a vonat. Nosza, leszállt a sok pizsamás utas és a két nap alatt gémbe- redett tagokat megszaladgál- tatták a szép város kivilágított utcáin. Senki nem szólt egy szót sem, ám amikor Abuczki János, a miskolci beszerző, rö­vid nadrágban leszállt, meg­rovó pillantások kísérték, s kénytelen volt „visszavonulni”. Hát hiába! Más táj, más nép! Más szokások! Hajnalfelé már senki nem aludt, még a távalvók, a ceg­lédiek is felébredtek, hiszen közeledett Moszkva. Szovjet vezetőnk megmutat­ta azt a védősáncot, amelyiken már nem tudott áthatolni a német sereg. Aztán már csak azt láttuk, hogy nagyon sok gyár, épület emelkedik, s nem lehetett megállapítani, hogy hol is járunk. Mindenkiben az az egy gondolat élt, hogy meg­lássa Moszkvát, az annyit em­legetett, filmekről, képekről, de főleg a történelemből any- nyira ismert fővárost. Elhall­gattak a nevetgélők, megszűn­tek a kártyacsaták, mindenki felgöngyölte már az ágynemű­ket, felhajtottuk a felső ágya­kat, s a széles ablakoknál szo­rongva vártuk a nagy élményt. Reggel hat óra volt, moszk­vai idő szerint, amikor egy ha­talmas pályaudvarra futottunk be, ahol úgy tetszett, egyedül mi érkeztünk, mert rajtunk kí­vül alig járt ember a hatalmas csarnokban. A „Kijevi” pályaudvarra ér­keztünk, s amikor kiértünk a szép állomás elé, már várt minket a szovjet ifjúsági uta­zási iroda két hatalmas autó­busza, amelyiken ott díszelgett a felirat: Szputnyik. Felkászo- lódtunk, s bizony, sokszor egy­más lábára léptünk az ámuldo- zás közben, és megindultunk, hogy megismerjük — Moszkvát. (Folytatjuk) „szőrösebb szívűek”, mint va­laha. Mintha nagyítóval vizs­gálnák a kész termékeket, a legkisebb, legjelentéktelenebb szépséghibát, hiányosságot is észreveszik s könyörtelenül újabb feldolgozásra adják vissza ezeket a darabokat. A laboratórium dolgozói is ál­landó ellenőrzéseket végez­nek. Mit lehetne még tenni? A napokban műszak után gyűlésre hívták össze a szi­varka- és cigaretta-előkészí­tés, szivarkagyártás és csoma­golás dolgozóit, s az üzem mű­szaki gárdáját. Az anyaggaz­dálkodás és a minőségi ter­melés kédéséről tanácskoztak két és fél órán keresztül. Ér­dekes és értékes javaslatok hangzottak el, hogyan csök­kenthetnék az egy cigarettára jutó anyaghányadot, hogyan tudnának kevesebb anyagot felhasználni, pazarlások és minőségi romlások nélkül. — Mi a jó minőségű ciga­retták készítésének feltétele? — Elsősorban és mindenek- előt a jó anyag. Persze, sok minden függ más körülmé­nyektől is, hiszen előfordult már, hogy ugyanabból az anyagból, ugyanabból a keve­rékből kicsúszott egy rosz- szabb, gyengébb széria. — Az anyagok megfelelő előkészítése, kezelése, a leve­lek egyenletes fektetése, vágá­sa, s az, hogy a töltés meg­felelő nedvességi fokon tör­ténik-e. Ügyelni kell arra is, hogy a cigaretták rendesen szeleljenek, hogy kellő szí­vósságé legyen az anyag. „Kétfrontos” küzdelmet in­dítottak az üzem dolgozói a jobb minőségű cigaretták és szivarok gyártásáért. Egyrészt az új technika felkarolásával, az egyes termelési szakaszok tökéletesítésével, másrészt pe­dig a minőség szigorúbb, mun­kafázisonkénti ellenőrzésével. AZ IDŐ PARANCSA, egyre fejlettebb életünk igénye, hogy korszerűbben, egyre jobb minőséggel termeljenek gyáraink. De mindez vajon csak a termékeket közvetlenül előállító munkásokra vonatko­zik? Elsődlegesen — igen. De a legtöbb felelősség a műszaki dolgozókat terheli, hiszen ne­kik kell megteremteni a szük­séges termelési feltételeket. Széles fronton kell kibonta­koztatni a harcot a kiváló minőségű termelésért. Min­denki, munkás és vezető, egész alkotó és kezdeményező ké­pességét, minden energiáját és hozzáértését kell, hogy ál­lítsa e nagy felelősséggel járó. feladat teljesítésének szolgála­tába. Becsület és lelkiismere­tesség kérdése ez; S az üzemi védjegy vizsgáztat mindenkit — becsületességből, lelkiisme­retességből. S az Egri Dohánygyár dol­gozói jó jegyeket akarnak szerezni, sikeresen akarnak túljutni ezen a vizsgán... (pataky)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents