Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-21 / 170. szám
f\^Yo 1961. július 21., péntek NBPOJSAO s Akiknek bírni kell a meleget A Newsweek című amerikai újságban titkos dokumentumokat tettek közzé, — Berlin megvédésének katonai terve' t illetően. A közlemény ugyan Kennedy felháborodását váltotta ki, nem a katonai tervek, mint azok napfényrekerülése miatt, de kétségkívül hű képet adnak azoknak a józannak nem nevezhető elgondolásoknak lényegéről, amelyek jelenleg az amerikai külpolitika alapját képezik a német kérdésben. A berlini kérdés most kétségkívül a nemzetközi politikai élet fókuszába került, a német békeszerződés megkötése pedig feltétlenül a napirendre. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy több mint másfél évtizeddel a háború után, lényegében még „háborús” viszonyok jellemezzék Európa e területét, hogy ne legyen béke- szerződés, hogy az NDK szívében egy mesterségesen feltöltött nyugati kirakat legyen, e kirakat minden bóvliárujával, ugyanakkor a kémkedés, a di- verzáns cselekedetek a gazdasági kártevés ószereivel is. A szovjet politika tárgyalásokat javasolt és javasol. A NATO hatalmak sem eddig, sem most, nem hajlandók érdemleges tárgyalásokba bocsátkozni, szóban a német kérdés megoldásáról fecsegnek, tettekben azonban politikájuk éppen arra irányul, hogy ez a természetellenes helyzet továbbra is fennmaradjon. A szovjet kormány ezekután éppen a béke biztosítása, a háborús tűzfészek enyhítése miatt tart ki most már álláspontja mellett: ha nem hajlandók a nyugatiak tanácskozni, a Szovjetunió és azok az országok, amelyek egyetértenek e józan és reális politikával, még a tél beállta előtt megkötik az NDK-val, külön is a békeszerződést. A békeszerződés megkötése után az NDK hatóságai teljes és önálló joggal rendelkeznek minden olyan kérdésben, amelyben eddig még a megszálló hatóságnak, a szovjet eíóknek volt döntési joguk. Többek között az összes Nyu- gat-Berlinbe vivő légi-, vasúti- és egyéb közlekedési út ellenőrzése, s a Nyugat-Németor- szágból ide irányuló forgalom engedélyezése. Az Egyesült Államok és a NATO országai azonban nem ismerik él az NDK-t, tizenkét év után sem hajlandók tudomásul venni azt, ami a tény: egyenlőre két Németország létezik! Bármiféle engedélykérés, tanácskozás az NDK kormányával — vallják — egyet jelent eddigi politikájuk feladásával, a szocializmust építő kelet-német állam elismerésével. A berlini kérdésben kialatén, most a nyáron pedig a községi futballpályát hozták rendbe. A lelkes társadalmi munkások közül kiemelkedő munkát végez Kiss József KISZ-titkár és Szőke János szervező-titkár vezetésével a huszonnégy KISZ-tag, — főleg Kettős József, Szalai Imre, Bene János és Csordás András. ,,8he a kenyérnek, éhe a írónak, Éhe a szépnek, hajt titeket.” (Ady) Az egész ország az aratókat figyeli, őket, akik a tűző napon izzadnak a jövő évi kenyérért. De nemcsak nekik „jut ki” a melegből. Vannak olyan szakmák, ahol az emberek egész éven át a meleggel küzdenek, s most, hogy „különben is” meleg van, még forróbb, még elviselhetetlenebb számukra a hőség. Kovácsok, szakácsok, pékek, kazán- és mozdonyfűtők és kertészek. — Róluk szól ez a riport. Negyvennyolc fokot mutat a hőmérő az Egri Üzemi Vendéglátói pari Vállalat konyháján Hat gőzüst és egy aláfűtéses tűzhely ontja a meleget, leves, párolt hús és burgonya gőze csapódik az emberek arcába. Kétezer ebédet kell naponta megfőzniök, — nincs megállás egy pillanatra sem. Még véletlenül sem süt ide a Nap — alagsorban van a konyha —, de meleg van itt anélkül is. Vigh István konyhamészáros szeleteli a húst, méricskéli az adagokat, Jaksi Józsefné a főtt burgonyát osztja, kirakja sorba az edényeket, a többiek mosogatnak, — a főzés már befejeződött. De a „jó meleg” tovább tart, még mindig az 50 fokot ostromolja a hőmérő higanyszála. Nem állnak meg egy pillanatra sem. Az ebédkiosztás és a mosogatás után meg kell kezdeni a vacsorafőzést. — Naponta 2—300 vacsorát főzünk — mondja a telep vezetője, Torna László —, bizony sietni kell. Különben sincs meleg — teszi hozzá —, délelőtt sokkal nagyobb volt a hőség. És később, ha bekötik az olajtűzhely kompresszorát, 80 fok körül lesz. Pedig anélkül is elviselhetetlen a hőség. A teleptől nem messze van • Sütőipari Vállalat Széchenyi utcai üzemegysége. Félmeztelen emberek hajladoznak a kemencék között, és amikor megtudják, hogy „meleg-ügyben” jöttem, megszólít az egyik, pár percre álljak a helyére, a kemenceajtó mellé. Nyolcvan fok! Perzselő meleg csap rám, először az arcomra, aztán átüt a ruhán is. Egy perc és tetőtől talpig csuromvíz vagyok. Mikor ellépek a nyílás mellől, Vári András vető egy marék lisztet hajít a kemencébe. A liszt már az ajtóban lángralobban, s a szállongó parányi szemcsék is egy pillanat alatt lobbot vetnek: mintha olaj, vagy gáz égne. Fél méterrel beljebb 500 fok meleg van. De az ablakoknál is állandó a SO—40 fok. — Hát ezt miért nem kapcsolják be? — mutatok a meny- nyezetről lógó méteres szárnyú ventillátorra. — Nem használ semmit, csak a meleg levegőt kavarja. Forróság helyett forró szél lesz. S a vető az ajtó elé áll, dolgozni kell, hogy megsüljön a 35—40 mázsa kenyér, hogy ne várják hiába a felsőtárká- nyiak, makiáriak, egerbak- taiak, szalókiak és szólátiak. Nyolc óra hosszat áll a kazánóriás mellett Lajkó János és Fabics Gyula, a Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat fűtője. A kazánt nem szénnel fűtik, tótkomlósi földgázzal. Nem kell „szenelni”, salakot hordani, csak a karokat, fogantyúkat kell mozgatni, forgatni, hogy a gép állandóan tartsa a meleget, s a feszültség se emelkedjen kilenc atmoszféra fölé. — Körülbelül mégegyszer annyi, mint kint — mondja Lajkó János, mikor kérdezem tőle, hogy milyen meleg van itt a kazán mellett. De ők az állandó meleg, a pokoli hőség ellenére is, itt forgolódnak a hatalmas, izzóbelű fémtest körül, hogy a gőzfürdőben, a termálban, egy pillanatra se fogyjon ki a meleg víz. Nem könnyebb a dolga a mozdonyfűtőnek sem. A tűző napon 80—90 fokra emelkedik a gép üzemi hőmérséklete, ő pedig szinte percenként nyitja ki a kazán ajtaját, s zúdul arcába, testére a tűzszekrény sirokkója. — Nem vethetjük le az inget, még a kabátot sem — mondja Mélypataki Miklós, az egri Fűtőház Főnökség 375—1024-es mozdonyának fűtője —, mert akkor így járunk — s felhúzza az ing ujját és hétcentis égési sebet mutat a karján. — Hozzáértem az egyik csőhöz. No persze, az állandó szikraeső miatt sem lehetne mezítelen felsőtesttel dolgozni. A második vágányon is egy kis mozdony áll, a 375—580-as. Zaláki János a fűtője. Hosszú csövet szerel a gőzcsapra, s felszáll a gépre. Kinyitja a kazán ajtaját Pattog, ropog a láng, nem zavartatja magát: egy hosszú fémcsővel átnyúl a parázsló szén fölött, s megkeresi a tűzcsövek végeit. Belülről fúvatja ki az égéstermékeket. A fűtő arca néha eltorzul a forróságtól, de pillanatra sem hagyja abba a munkáját, biztosan zárlatos. Egy perc az egész. — Értesz hozzá? Laci visszafordult, pedig már a szerszámostáskát nyitotta ki. — Még szép! Már féléve megvan a bátyámnak a motor. Anikó azonban nem ült le. Kicsit előre hajolt, úgy nézte, hogyan szedi ki a gyertyát Laci. Nagyokat fúj bele, a csavarhúzóval piszkálgatja a végét, aztán dagadó arccal újból fújni kezdi. — Már kész is — hallja Laci magabiztos hangját. Csakugyan: ügyesen a helyére tesz mindent, visszacsomagolja a szerszámokat is és újra a berúgóra nehezedik a lába, erélyes mozdulat és ... Semmi. A motor üresen köhög. Laci ránéz a motorra, onnan a lábára. a homlokát a karjához törli, és halkan megszólal. — Nincs gyújtás. — És most mi lesz? — Meg kell néznem a gyújtórészt. Ebből ugyan nem sokat értett Anikó, de rosszat sejtett. A homlokára két kis ránc szalad és a mutatóujját idejten beharapta. Laci ekkor nézett hátra. — Csak ne hisztizz! — kiáltja ingerülten. — Mindjárt kész leszek és mehetsz haza az anyád szoknyája mellé. Ülj le, mondtam már! Idegesítesz, ha itt állsz mellettem. Itt a zsebkendőm, nehogy a szoknyádba töriön a fű. ÓVATOSAN a zsebébe nyúl, ujja hegyével kihúzza a zsebkendőt a csücskénél fogva és Anikó felé nyújtja. Aztán újra a szerszámokat szedi elő. Anikó megszeppenve ül az árok partján és idegesen tekinget az égre, ahogy múlik az idő, ahogy a nap lassan kúszik végig a felhők között. Laci vörös a méregtől és az előbb már halkan káromkodott. Anikónak a torkát fojtogatja a sírás, de nem mer szólni. Állandóan csak a lányokra gondol, meg az édesanyjára. Mi lesz, ha apu még őelőtte hazaér? Miért is hallgatott Lacira és a lányokra? Minek kellett neki motoroznia? Ugyan milyen messze lehet ide a város? Mennyi idő alatt érne haza gyalog? Most autó tűnik fel az út hajlatában. Anikó feláll és Laci is felemeli a fejét. Anikót nézi. Anikó reménykedő arcát, ahogyan az autót vizsgál- gatja. — Ha akarsz, velük hazamehetsz. — Nem — csúszik ki a száján önkéntelenül, de abban a percben már meg is bánja. Milyen jó volna az autóval hazamennni. És Laci?... A kék Moszkvics elmegy mellettük. Aztán néhány méter- del arrébb hirtelen megáll. Mindketten odanéznek. Nyílik a Moszkvics ajtaja. Rendőr. A másik oldalon is rendőr száll ki. Anikó elfehéredik. Laci arca pedig pirosra gyűl. — Erőt, egészséget! Mi baj van? Laci hangja szokatlanul vékonyan szól. — Semmi, csak a gyújtás. A rendőr most alaposan megnézi, előbb Lacit, aztán Anikót. Anikónak minden erő elszáll a lábából, a szája pedig remegni kezd. Valami szörnyű veszedelmet gyanít, ahogy Lacira néz. — A magáé a motor? — kérdi a másik rendőr váratlanul. — Legyen szíves az igazolványt. Laci ajkába harap, aztán lehajtja a fejét. — A bátyámé. Nincs hajtási engedélyem. A SZEMÉLYAZONOSSÁGI igazolványát kotorja elő és észreveszi, hogy közben összekeni a nadrágját az olajos kezével. — És maga? — néz most a fiatal rendőr, Anikóra. — ö velem van. — Az igazolványát kérem. Anikó alig tud megszólalni. — Nekem még nincs. Az idősebb rendőr most edveszi a fiatelabbtól Laci személyazonossági igazolványát. Hosszasan szemléli, belelapoz, aztán Lacira, majd Anikóra néz. Anikó összerezzen, mintha lopáson kapták volna. — Kérem... ő... — préseli ki a hangokat Laci magából — nem oka semminek. En mondtam Anikónak, hogy jöjjön velem motorozni. Nem tudta, hogy nincs jogosítványom. — Velünk jönnek a kapitányságra. Anikóból kitőrt a sírás. Halkan, szepegve, de a könny patakokban ömlik a szeméből. Laci az idősebb rendőr elé lép. — Ot ne tessék... En vagyok a bűnös. Anikót tessék hazavinni és... Nem tudta tovább folytatni. A fejét a mellére ejtette. Karja erőtlenül csüngött az oldala mellett. — Tizenhétéves fejjel motorozni jogosítvány nélkül... — hallatszott az idősebb rendőr hangja. — És másodmagával ... Olyan csend szakadt közéjük, hogy idehallatszott valahonnan a kakukk hangja. Mintha feleselt volna valakivel. — Nézze meg azt a motort! — hallatszott a józan hang, és a fiatal rendőr a motorhoz lépett — Szóval: nincs gyújtás? Azért szedte szét? A gyertya? ... Adja csak ide. NÉHÁNY MOZDULAT, aztán elmosolyodik a fiatal rendőr, és csak ennyit mond nagyon halkan: — A slussz-kulcs ... Laci lángvörösre gyűlt arccal kap a zsebéhez, ahonnan előhúzza a slussz-kulcsot Anikóra rá sem mer nézni. A motor máris indít. Szinte bántó a hangja. Aztán a fiatal rendőr leállítja. — A motort hozza be a ... fiatalemberrel, ön velem jön — mutat Anikóra az idősebb rendőr. — Ne tessék Anikót a rend-; őrségre vinni... Anikó reszketve Laci mellé; álL — Nem akart rosszat Laci, csak... Es állnak egymás mellett,; lehajtott fejjel, mint az elitéltek. Senki sem szól semmit. Az; idősebb rendőr szigorú tekin-; tettel nézi őket. — Mit csináljak magukkal?; — szólal meg végül. — Jól is-; merem az édesapját, fiatalember. A bátyját is. Tudja, maga,; mit csinált? És ha az édesapja! megtudja!... Anikó újra hüppögni kezd. — Laci nem akart semmi rosszat. Az idősebb rendőr szemében! szelíd fény gyullad ki, és alig! észrevehető mosoly jelenik! meg a szája szegletében. — El kellene verni a fene-! két... Magában meg arra gondol,! hogy május van, hogy tavaszi van, és neki ilyen korában! nem volt módja a bátyja mo-j torját elcsenni azért, hogy a; kislányt megmotorozta thass a.; Aztán meg: a szabályzatot is; csak emberek csinálták ... — Hát... most az egyszer.; De!... — és ujját figyelme/-; tetően felemeli. ANIKÓ MOSOLYOG, köny- nyes szemmel nézi Lacit. Laci azonban elfordul szégyenkez-; ve. Maszatos kezével megtörd; az állát. Ujja piszkos barázdá-; kát húz pelyhedző bőrén. A közelben ismét felhangzik; a kakukk vidám feleselése. mind a 150 csövet megvizsgálja, kifújja, s a „művelet” végén sötét korom- és pernyefelhő száll ki a masina kéményén. A Nagy József Tsi kovácsműhelyében is azzal fogadtak, hogy lekéstem már a nagy melegről, délelőtt sokkal „forróbb” volt a helyzet. De azért mindjárt „rögtönöztek’' egy kis meleget. Vastag lemezdarabot tettek a tűzre, megindult a gép, s izzani kezdett a vas. S mire átizzik, bemelegszik a műhely is, pedig mindkét ajtaja tárva-nyitva, s a padlás felől is kilátni a szabadba. Az egyik kovács megkoccintja kalapácsával egy kicsit az üllőt, ketten gyorsan berohannak az udvarról, s a harapófogó szájában lapuló vasat ütemesen verni kezdik. Lassan meggörbül, patkóformát vesz fel. Már a szegek helye is kész. Gyönyörű zene a kovácsok zenéje, a kalapácsok zenéje. — Hátha még négyen vernénk, „francia négyesben” — mondja az egyik, pedig nem is annyira a kovácsok élvezik ezt, mint inkább akik hallgatják, a kö- rülállók. A kovácsok izzadnak a tűz melletti melegben, de ha elkészült a patkó, akkor sem sokkal jobb nekik, a lovakat az udvaron patkolják, a tűző napon. És most, ahol nem fűtenek: ■ városi kertészet. A hollandi szekrények, az üvegházak, fűtőcsöveiben nem cirkulál a forróvíz, a kazán mellett sem szorgoskodnak a fűtők. Mégis pokoli meleg van az üvegtetők alatt A hatal más ablakfelület, mint valami végtelen sugarú gyűjtőlencse, felfokozza a Nap hőjét, s trópusi meleget teremt az üvegházban. S hogy semmi se hiányozzon a trópusi klímából: 60 százalékos a páratartalom is. Itt dolgozik Baranyi Gjnila kertésztechnikus, a tropikus és szubtropikus növények szerelmese. Mezítelen felsőtestéről állandóan csorog a víz, úgy néz ki, mint az újabb cukrászdák, eszpresszók állandó folyóvízzel hűtött üvegfala. Csak néha-néha szakad bele ebbe a folyamatos, egyhangú áramlásba egy-egy nagyobb izzadságpatak; ö és a kertészek már le sem törlik magukról az izzadtságot, hiába is akarnák. Az ablakot sem nyitják ki — mi az a 15 fok különbség, ami a kinti és a benti hőmérséklet között van. Egyébként is, mintha nem is lenne melegük. — Besározták az üvegeket, egy kis árnyékot az is tart — mondja egyikük, akin látszik: különösebb jelentőséget nem tulajdonít ennek a melegnek. ★ Negyven—hatvan—nyolcvanfokos melegben dolgoznak * i ; hogy idejében asztalra kerüljön az ebéd, az Otthonba, a fü- szerüzletekbe jusson a kenyér, hogy ne legyen fennakadás a közlekedésben, a gabonahordásban, s a virágok kedvelői is megtalálják, amit keresnek. Mi hajtja őket? Csak a pénz, csak a kenyérkereset? Találhatnának munkát könnyebbet, kényelmesebbet, ^hűvösebbet” is. ök kitartanak, mert hivatástudat fűti őket „Éhe a kenyérnek, éhe a szépnek”, s ők nemcsak a saját, a mások éhét is érzik, s ez a kétszeres éhség ad erőt, energiát, kitartást nekik, ilyen emberfeletti melegben is. Krajczár Imre Nyolcvanévesek között A Francia Akadémia arról nevezetes, hogy tagjai között soha sincsen fiatalember. A nagynevű testülethez most hasonló jött létre Angliában is. Az Angol Irodalmi Társaság tagjai csakis világszerte elismert, megszilárdult hírnevű emberek lehetnek. A társaságnak egyelőre csupán öt tagja van: Winston Churchill (86 éves), Somerset Maugham (87 éves), G. M Trevelyan (85 éves), E. M. Forster (81 éves) és John Mansfield (82 éves). Mindig nagyon találéko-1 nyak és leleményesek voltak a szűcsi bányász-kiszisták, ha társadalmi munkáról, többlet- munkáról volt szó; lelkesedésből, fiatalos lendületből kellett vizsgázni. A tavasszal indították el az ötforintos mozgalmat, azóta már megteremtették a rendet és a tisztaságot az üzem terüleTudósíiáa a ssücai bányász KISZ-szerveset éleiéből hogy mindenek előtt legfontosabb végetvetni a fegyverkezési hajszának. Minden esetre értelmes és józan hang ez, sajnos azonban az ilyesfajta hangokat manapság meglehetősen elnyomják azok, akik naív módon, holmi erőpozícióból akarnak — nem tárgyalni, de diktálni. Józan belátás, a helyzet reális felmérése és tényleges akarat, szándék, a német kérdés végleges megoldására: erre van szükség a nyugati hatalmak részéről, és semmiképpen sem olyan jegyzékekre, amelyek az angol Guardian szerint is „ügyvédi periratnak megjárja, elégtelen hozzájárulás azonban a német kérdés megoldásához ...” A tusinói légiparádé is bebizonyította, hogy a Szovjetunióval nem lehet és teljesen nevetséges az erő pozíciójából tárgyalni, bebizonyította újra, hogy a szovjet haditudomány messze megelőzte a NATO hatalmak felkészültségét, erejét De a szovjet hétéves terv, a szűzföldek feltörése, a kommunizmus diadalmas építése ugyanakkor minden szónál ékesebben bizonyítja azt is. hogy a szovjet nép békét akar, nem a fegyverkezésben, hanem a népek jólétében akar versenyezni nyugati partnereivel. Egy glóbuson élünk, és ezen egyelőre nem lehet változtatni. Az emberiség jövője, a népek boldogsága a békés egymás mellett élés politikájának gyakorlati megvalósítását, a leszerelést, a nukleáris kísérletek teljes megszüntetését követeli meg, s nem az ostoba kardcsörtetést, amely felelőtlenül egy új, s mindennél pusztítóbb és végső soron az egész kapitalista rendet elpusztító háborúhoz vezethet. A német kérdésben nyitva áll az út, a tárgyalások útja. Rálépni a józan emberek, a reális politikusok feladata. Más útra lépni, egyet jelent a történelem ítélőszéke, a népek bírósága és a történelem szemétdombjára kerülni. Gyurkó Géza kult helyzet most Nyugaton a legszélsőségesebb hangokat váltja ki a felső vezetéstől, a közvéleményt formáló újságokig. A Tribune szerint is: „Az amerikai újságírók őrült harciassága minden képzeletet felülmúl...” S hogy ennek a harciasságának adott az alapja is, bizonyíték erre az említett leleplező cikk a Néwsweek- ben, bizonyíték erre Kennedy sajtóértekezlete, amely alig leplezett fenyegetés volt a józan és tárgyalásra kész hang helyett. A Szovjetuniónak küldött amerikai válaszjegyzék kategórikusan kijelenti például, hogy az Egyesült Államok „ragaszkodik törvényes jogaihoz és meg is védelmezi azokat”. Ez a jegyzék, amely lényegében alapjaiban forgatta ki a reális valóságot, amely éppen a Szovjetuniót vádolja a német kérdés megoldásának akadályozásával, nos, ez a jegyzék, valóságos harci riadót jelentett a nyugati berkekben, fújják a halalit a Pentagonban, fújja Adenauer, aki atomfegyvert követel maga számára és természetesen fellobogott újra a vadászszenvedély azokban a körökben, amelyeket gazdasági érdekeik nagyonis hozzáláncoltak a háború gondolatához. Igaz, elszórva, itt-ott, józanabb hangot is lehet találni, mint például Jules Moché, aki a Figaróban szögezte le saját álláspontját. Moch, a volt francia szocialista miniszter nyíltan kimondja, hogy Berlin miatt kirobbanó esetleges nukleáris háború túl drága és értelmetlen ár lenne, nem beszélve arról, hogy a nyugati hatalmak jelenleg nemcsak a hagyományos, de a nukleáris fegyverek tekintetében is lemaradtak a Szovjetunió mögött. „Minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy elkerülhessük a válságot... amennyire csak lehet, megszilárdítsuk a békés egymás mellett élést a kommunisták és a Nyugat között ..." S rögtön hozzáfűzi, Az út nyitva áll
