Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-29 / 151. szám
2 NÉPÚJSÁG 1961. június 29., csütörtök As eredmények igen biztatók Az SZMK elmúlt évi munkáiáról és a füzesabonyi nőtanácsok eredményeiről tárgyalt a megyei nőtanács BAGDAD—KAIRÓ (MTI): Mint az AFP jelenti, az iraki—kuwaiti kapcsolatok kiéleződése nyomán megélénkült a diplomáciai tevékenység Bagdadban. Kedden az iraki külügyminisztériumban egymásnak adták a kilincset a külföldi országok diplomáciai képviselői. Dzsavad külügyminiszter hivatalában fogadta Szaud-Arábia, Anglia és Szovjetunió bagdadi nagykövetét és tárgyalt velük a kuwaiti helyzetről. A Reuter szerint általános vélemény, hogy Irak a közeljövőben nem kezd katonai akcióba Kuwaitért. Egy ilyen iraki lépés ugyanis súlyos politikai bonyodalmakkal járna — fűzi hozzá a Reuter. Másrészről viszont az angolokat nyugtalanítja, hogy Kasszem törvénytelennek nevezte a nemrég kötött angol— kuwaiti barátsági szerződést, mert ez angol szempontból kedvezőtlenül befolyásolhatja az iraki kormány és az iraki petróleumtársaság augusztusban folytatódó tárgyalásait. Az. AP jelentése arról számol be, hogy nyugodt az iraki—kuwaiti viszony. Irak és Kuwait között nem szűnt meg az országúti és a vasúti forgalom, s Kuwaitban nem tartóztattak le iraki állampolgárokat. Kairói jelentések szerint az Arab Liga tanácsa hamarosan rendkívüli ülést tart és valószínű, hogy már a hét végén, vagy a jövő hét elején sor kerül Kuwait felvételének megvitatására. Az Egyesült Arab Köztársaságban kedden este Hatem államminiszter hivatalos nyilatkozatban jelentette be, hogy kormánya ellenzi Kuwait Irakhoz csatolását. A közlemény szerint Nasszer elnök érdeklődéssel figyeld az iraki— kuwaiti viszonyban kialakult „meglepő helyzetet”. Az Egyesült Arab Köztársaság azonban „elképzelhetetlennek” tartja,”hogy harc robbanjon ki. Továbbra is feszült a helyzet Dél-Tirolban ROM A (AP): A zürichi osztrák-olasz tárgyalások kudarca után továbbra is feszült a helyzet Dél-Tirolban, ahol az elmúlt hetekben dinamitos merényletek sorozatát követték el. Szerdán hajnalban egy nagy sebességgel hajtó autóból rálőttek egy hídnál Őrséget álló katonákra, akik viszonozták a tüzet. Rómában Gronchi köztársasági elnök és Fanfani miniszterelnök hétfőn munkaebéden vitatták meg a dél-tiroli helyzetet. (MTI) lünk. 6 láncszemet horgolunk, melyet a rövidpálcák elsőjébe öltünk, továbbá ismét 6 láncszemet horgolunk és bekapcsoljuk a 6 rövidpálcába. A következőkben a 6 láncszemes íveket az előző sor íveinek közepéhez kapcsoljuk. 2. sor. Minden lyukba 6 rövidpálca kerül. 3. sor. Minden lyukba 6 rövidpálca kerül. 4. sor. — 8 láncszemes lyukak következnek körül, azonban a mélyedéseknél a két belső (rövidpálcás) ívet középen fogva összekapcsoljuk (tehát a 6 láncszem nélkül). 5. sor. Egyben befejező sor. Minden lyukba 4 rövidpálca, + 5 láncszemből álló pikó, + 4 rövidpálca kerül. Kivétel a mélyedés, ahol 4 rövidpálca után pikó nélkül kapcsolunk. Ez a verzió körül történik. TLM 2500-as SZÓRÖFEJES SZIVATTYÚHOZ keresünk megvételre IOO—120 mm-e.s nyomócsövet 480 métert és hozzávaló tömítőgyűrűt PETŐFI Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Füzesabony. 1500—2000 mm csúcstávol ságú esstergapadot használtat, vagy jó karban levőt keresünk megvételre Ajánlatokat a szövetkezet központjába kérjük. PETŐFI Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Füzesabony. Kuwait — önálló ország KUWAIT A közelmúltban vált függetlenné Nagy-Britannla egyik védnöksége, a Közép-Keletnek olajban leggazdagabb területe, az Arab-fél* sziget északkeleti részén, a Perzsa-öböl partján fekvő Kuwait-i sejkség. A mintegy 15 500 négyzetkilométernyi területű államocska csapán akkora, mint Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megyéink együttes területe. Kuwait 220 ezer főnyi lakosságából mintegy 150 000 ember külföldi — zömében a környező államokból származó idegen« valamennyien olajmunkások, akik a sejkség legfontosabb gazdasági ágában, a kőolajbányászatban dolgoznak. Kuwaitban évente 75—80 millió tonnányi kőolajat termelnek U Burgan Al-Ahmadi és Magwa kőolajmezőiről. A kőolaj csővezetékek hálózatán keresztül jut el a világ legnagyobb forgalmú kőolajkikötőjébe, Mena al Ahmadi-ba Asejkséggel déli határán szomszédos úgynevezett „Semleges Terület” Szaud-Arábia és Kuwait közös közigazgatása alatt áll, Veszprém megyénk területével azonos nagyságú földdarab évi 4 millió tonna kőolajtermelését is Kuwait másik kikötőjében, Mena Abdullah-ban hajózzák be. 1961. június 25-én — néhány nappal Kuwait függetlenné válásának bejelentése után — az iraki kormány közölte, hogy igényt tart a sejkség területére, mert Kuwait Basra jelenlegi iraki tartomány része volt, abban az időben, midőn Irak még a Török Birodalomhoz tartozott. Most szerezze bel KI 403 és Tavasz televízió már mást, DANUVIA 125 cm3 motorkerékpár és TÜNDE Robogó, 115 cm* VI. hó 27-től OTP-utalványra vásárolhatók. Forgalomba hozza: a HEVES MEGYEI VAS- ÉS MŰSZAKI NAGYKERESKEDELMI V ÁLLALAT. Megvásárolhatók az állami áruházakban, földművesszövetkezetekben és Iparcikk Kiskereskedelem OTP- árusításra kijelölt szaküzleteiben. SIIIBIIIRIIIIlUBIIIIBmilll pére 4- 5 láncszem után ismétlődik a hóvirágképzés — körül —. 5. sor. A 3 láncszemes ívekhez 4 láncszemmel kapcsolunk, azonban az 5 láncszemes részeket 3 + 3 rövidpálcával folytatjuk — körül — (hóvirág fölött 3 ívecske van). Ezzel készen van a hóvirágközép, amely köré azonos minta kerül 6 esetben. Arra kell ügyelni, hogy a középmintához eső belső 3 hóvirág kapcsolódjék egymáshoz. Közminta (hézagminta): Azonos a kezdő sorral, csak itt 6 helyen kapcsolunk, úgy, hogy a 24 rövidpálcát 6 felé elosztjuk (6-szor 4 — 24 rövidpálca), tehát 4 rövidpálcát kapcsolunk a mintához (mintára ügyeljünk). Szélcsipke: 1. sor. Mélyedésből induLeheletfinomságú terítő, amelynek technikája könnyű és ugyanakkor mutatós. Vitrinterítőnék alkalmas, mivel az átmérője 20 cm. A terítő anyaga: 120-as, esetleg 100-as horgolócéma. 14-es horgolótűt használjunk. 1. sor. Ceruzától vékonyabb, sima felületű — gömbölyű — (kb. 3 mm) O rudacska szükséges, melyre 15-ször körülcsavarjuk a cérnát, majd ügyesen lehúzzuk, s körülhorgoljuk 24 darab rövidpálcával (lehetőleg lazán). 2. sor. 6 láncszemet öltünk a második rövidpálcába + 4 láncszem ismétlődik — körül — összesen 12 lyukat horgolunk. 3. sor. Két rövidpálcával törekszünk a lyuk közepére, majd körül 5 láncszemes lyukakat horgoljunk. 4. sor. 4 láncszem képezi az első szirmot, melyet folytatólag két darab kétráhajtásos pálcával egészítünk ki. Majc 3 láncszem után ismét 3 darab kétráhajtásos pálcát horgolunk, de egyszeri lehúzássaL Még egy szirom következik, tehát összesen egy lyukba 3 szirom van (hóvirág). Ezt követően 5 láncszemmel öltünk a soron következő lyuk közeA szülői munkaközösségek évi munkáját és a füzesabonyi járás nőtanácsainak munkáját vitatta még keddén a megyéi nőtanács végrehajtó bizottságának kibővített ülésé. Első napirendi pontként az elmúlt iskolaévben szerzett tapasztalatok alapján a közép- iskolás, általános iskolás és óvodai szülői munkaközösségek egész esztendei munkáját értékelték. Megállapították, hogy az elmúlt évben, elsősorban az oktató-nevelő munka segítését tartották fő feladatuknak, s egyre kevesebb az olyan szülői munkaközösség, amelynek tagjai csak az iskola szépítésével, gazdasági ügyekkel törődnek. Sok segítséget jelentett ehhez az iskolareform is, amely megmutatta, milyen feladatai vannak az iskolai szülői munkaközösségeknek. Az SZMK munkája az elmúlt évben kielégítőnek mondható, bár mind az általános iskolákban, mind a középiskolák első osztályánál kezdetben elég nagyok a zökkenők, a szülők nehezebben találtak magukra. E pontnál igen helyes javaslat született: sokkal nagyobb gondot kell fordítani az óvodai szülői munkaközösségek támogatására, segítésére, hogy az onnan kikerülő gyermek szülei, az óvodai tapasztalatok alapján már az általános iskola első osztályában nagyobb segítséget adjanak. Szó esett a családlátogatások fontosságáról és arról, hogy a szülői munkaközösségek tagjainak részt kell vállalniuk abban, hogy látogatot- tabbakká váljanak a szülői értekezletek, s nagyobb számban vegyenek részt a Szülők Iskolája előadásain. Az elmúlt év tapasztalatait mérlegelve egész sor helyes javaslat született, többek között az, hogy az iskolák igazgatói az év megkezdése előtt ismertessék a szülő munkaközösségek tagjaival a következő tanév feladatait, hogy kezdettől fogva nagyobb segítséget kaphassanak azok végrehajtásához. Határozatot hoztak arra, hogy a falusi nőtanács vezetőit a jövőben alaposabban tájékoztatják az SZMK feladatairól, hogy hathatósabb segítséget tudjanak adni a következő tanévben. Az ülés második napirendi pontjaként megvitatták, milyen módszerekkel végzi munkáját a füzesabonyi járási nőtanács. A falusi nőtanácsok legfontosabb feladata most segíteni a termelőszövetkezetek gazdasági-politikai megszilárdítását. E téren vannak eredmények a füzesabonyi járásban. A nőtanácsok javuló munkájának is köszönhető, hogy a családok bevonása jobban megy, hogy csökkent azoknak az asszonyoknak a száma, akik nem vettek részt a közös munkában. Nemcsak maguk az asszonyok dolgoznak szívesebben, hanem igyekeznek iparban dolgozó férjeiket is bevonni a közös munkába. Nagy eredményeket értek el (ebben a járásban is a baromfi- nevelésben, több termelőszövetkezetben az ő javaslatukra szervezték meg e jövedelmező üzemágat. Segítettek az asz- Szonyok abban is, hogy minél több baromfit adjanak a háztáji gazdaságokból. HÓVIRÁGOD TERlTÖ A fogkő A középkorú embereknél, sőt néha fiatalabhnál is lerakódás képződik a fogakon. Ez a lerakódás átitatódik sókkal, megkeményedik és fögkő válik belőle. Az a tapasztalat, hogy a fogkő sokkal gyorsabban képződik olyan embereknél, akik ín- gyúlladásban szenvednek, róész az anyagcseréjük (különösen a máj megbetegedéseinél), a dohányosoknál, s azoknál, akik nem gondozzák kellően a fogukat és szájüregüket. A fögkő azután íngyulladást, vérzést okoz. Meglazulnak tőle a fogak, sőt néha ki is hullanák. Hogyan előzhetjük meg a fogkő képződését? Mindenekelőtt úgy, hogy rendesen gondozzuk fogainkat és szájüregünket, reggelenként és esténként rendszeresen fogat mosunk, puha fogkefével és fogporral, vagy fogkrémmel. Ügyeljünk arra, hogy azétel megrágásánál fogaink egyformán vegyenek részt, mindkét oldalon. Ha ebben beteg fog gátolna bennünket, azt kezeltetnünk kell. Ha fogkövűnk keletkezik, forduljunk orvoshoz, aki speciális műszereivel eltávolítja a fogakról a lerakódást és fogkövet, gyógyszeres kezelést folytat és egyéni tanácsokat ad a fogak és a szájüreg kezelésére. rt viseljünk szereket. Igen divatos a lógós klipsz, nemesfémből pedig a nagy karika fülbevaló. A különböző magokból készült gyöngyök helyett az idén tarka-színes, csiszolt üveg- és műanyag-gyöngyöket viselnek a nők. A tarka láncokat többsorosan hordják a ruhán. Nyárra már megérkezett a közkedvelt sok színű rövid gyöngy. Segítséget nyújtottak a nőtanácsok ezen belül a termelőszövetkezeti hőbizottságók a kisgyermekes anyák gyermekeinek elhelyezésében, napközi otthónok szervezésében, s a területfelosztásban is. Több termelőszövetkezetben elsősorban az asszonyokkal beszélte meg a vezetőség a terülétfel- osztás problémáit. A nöbizottságök szorgalmazzák minden termelőszövetkezetben, hogy a vezetésbe nagyobb Számban válasszanak be nőket. Ebben elsősorban a munkacsapat-vezetők megválasztásánál értek el eredményt, de a tsz-vezetőségben még mindig kevés a nők aránya, 216 szövetkezeti vezetőből csak 82 nő. A szövetkezeti munkát segíti a nőtanácsok újabb mozgalma: „minden asszony legalább 150—200 munkaegységet teljesítsen.” A járásban eddig 215 asszony tett erre vállalást. A VB értékelése szerint a kezdeti eredmények igen biztatóak, s a járás nőtanácsainak tovább kell haladniok ezen az úton, hogy hathatós segítséget adjanak a termelőszövetkezetek megszilárdításához. Milyen éksse A ruhadivattal egy időben az ékszerdivat is évenként változik Tavaszi újdonság a négerfejes brosstű, amely pulóverekhez, sportos öltözethez nagyszerűen illik. Estélyi ruhához a strasszköves karkötők, brossok igen divatosak. Tavaly még a fehér strassz volt a divat, az idén azonban már egyre többen keresik a színes, színjátszó sztrasszos ókA MEN hírügynökség szerint az Egyesült Arab Köztársaság hivatalos küldöttséget meneszt Kuwaitba, s e küldöttség kifejezi Nasszer szerencse- kívánatait az ország függetlenné válása alkalmából. Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az Egyesült Államok „szuverén államnak” ismeri el Kuwaitot. Megfigyelők véleménye szerint ez a bejelentés arra mutat, hogy az Egyesült Államok is ellenzi Kuwait Irakhoz csatolását. (MTI) Hírek Kuwaitról