Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-19 / 116. szám

REPOJS ÄO 1961, május If,» péntek TFR tm. öaSviTKiiimmt •ewMkfé Borít Petőfi Tas A májusi szélsőséges időjá­rás ellenére is, megfelelő ütemben végzik a tavaszi nö­vényápolási munkát a horti Petőfi Termelőszövetkezet tagjai. Mint tegnap jelentet­ték, már befejezték 50 hold szőlőjük első kapálását. 150 hold paradicsomuk kapálásá­val tegnap estére végeztek a tsz-tagok, és tervük szerint a hét végén hozzáfognak 600 hold kukoricájuk első kapálá­sához is. De nemcsak a földeken di­csekedhetnek jó eredmények­kel az emberek, hanem az építkezésben is megállják a helyüket. A hét elején fogtak hozzá a 20 férőhelyes sertés- fiaztató építéséhez, amelyet saját erőből hoznak létre. A szövetkezet házi építőbrigádja Nagy István vezetésével végzi ezt a fontos munkát. Előre­láthatólag e hó végére elké­szülnek a fiaztatóval, és ak­kor hozzáláthatnak a 120 fé­rőhelyes sertésszállás építésé­hez is. Ezt az épületet már ál­lami támogatással hozzák lét­re. Márkáz: Mátragyöngve Tsz A Mátra tövében elterülő községben a legnagyobb újsá­got jelentette az a hír, hogy a helybeli Mátragyöngye Ter­melőszövetkezet tagjai — egy munkacsapat — tegnap reggel megkezdte a cseresznyesze­dést. Az első szállítmányt a MEK felvásárlótelepen érté­kesítették. A gyümölcsszedés mellett azonban továbbra is fontos feladatuknak tekintik a szö­vetkezetiek a május 10-én megkezdett permetezés továb­bi vitelét, illetve meggyorsí­tását, hogy mielőbb elvégez­hessék ezt a rendkívül fontos növényvédelmi munkát. Az időbeli munka, a szövet­kezeti tagok lelkesedésének egyik titka az, hogy április 15-től rendszeresen osztanak előleget a dolgozó tagoknak, Áprilisban 154 000 forintot osztottak ki munkaegység-elő­legként. A legközelebbi elő­legosztásra június 15-én kerül sor. , Zaránk : Uj Élet Ts* A tavaszi szántás-vetési munka után Zaránkon az Uj Élet Termelőszövetkezetben is legfontosabb munkaként a ta­vaszi növényápolási és kerté­szeti feladatok jelentkeztek. Tegnapi értesülésünk szerint már befejezték az Uj Elet Tsz-ben 65 hold cukorrépa, 20 hold takarmányrépa sarabolá- sát, egyelését és kapálását is. 250 hold kukoricájuk kapálá­sát egy hete folyamatosan végzik, de emellett 250 hold lucernásuk kaszálását is meg­kezdték. A lucernát géppel és kézierővel egyaránt vágják^ hogy mielőbb befejezhessék. Dicsekednek azzal a zarán- kiak, hogy 1 hold paradicsom és 1 hold- paprika kivételével minden palántázási munkát géppel, ún. palántázógéppel végezték el. Ez nagyban meg­könnyítette és meggyorsította az asszonyok feladatát. A gé­pesítésnek köszönhetik, hogy a jövő hét elején 10 hold bor­só szedéséhez is hozzáláthat­nak. Máskülönben szerdán dél­előtt 96 férőhelyes istálló ala­pozási munkálataihoz fogtak hozzá a termelőszövetkezeti tagok. Ha felépítik az istállót, akkor a 3 vagonos dohánypaj­ta, és a 10 vagonos, kukopica- góré építését is megkezdik. Előbb azonban minden erővel az istálló építését támogatják, mert a szövetkezet állománya az újabb istállót már nagyon sürgeti...-f.i• — A haláltrösztök arcképcsarnokából Dupont de Nemours A szovjet kormány nagyjelentőségű dokumentumokat terjesztett a genfi nemzetközi értekezlet elé a laoszi kérdés rendezéséről GENF (MTI): Gromiko szov­jet külügyminiszter a laoszi kérdés rendezéséről tanácskozó genfi nemzetközi értekezlet szerda délutáni ülésén a rész­vevők elé terjesztette a szovjet kormány nyilatkozat-terveze­tét Laosz semlegességéről, ezenkívül egyezménytervezetet terjesztett elő a külföldi csa­patok és katonai személyzet Laosz területéről való kivoná­sáról s a nemzetközi ellenőrző bizottság meghatalmazásáról. A Laosz semlegességéről szó­ló szovjet kormánynyilatkozat- tervezet többek között ezeket tartalmazza: „Az értekezlet 14 részve­vője támogatja Laosz szu­verenitását, függetlensé­gét, egységét és területi sérthetetlenségét, a bel- ügyeibe való be nem avat­kozás elvét, s egyetértenek abban, hogy ezek az elvek g-lapvetőek a laoszi kérdés békés rendezése szempont­jából. Az értekezlet részvevői tu­domásul veszik, hogy a laoszi királyság az 1954-es genfi egyezménynek megfelelőeri kö­telezettséget vállal a semleges­ség betartására, nem vesz részt semmiféle katonai szö­vetségben, tömbben, koalíció­ban, nem csatlakozik semmi­féle nemzetközi egyezmény­hez, amely közvetlen vagy köz­vetett formában katonapoliti­kai és katonai kötelezettséget róna a laoszi kormányra, nem engedi meg területén külföldi katonai támaszpontok létesíté­sét, nem engedi, Imgy Laosz területét külföldi államok bár­miféle katonai célra igénybe vegyék és nem engedi meg, hogy külföldi államok csapa­tokat vagy katonai személyze­tet tartsanak Laoszban. Az értekedet részvevői tu­domásul veszik, hogy ezeket a kötelezettségeket a laoszi al­kotmány fogja rögzíteni. Az értekezlet részvevői ün­nepélyesen kijelentik, hogy el­ismerik és tiszteletben tartják Laosz függetlenségét és sem­legességét, tartózkodnak a belügyeibe való beavatkozástól és nem engednek meg semmi­féle olyan tevékenységet, amely közvetlenül vagy köz­vetve sérti Laosz szuverenitá­sát, függetlenségét, semleges­ségét és területi egységét Kötelezettséget vállalnak ar­ra, hogy semmiféle politikai feltételez nem kötik a Laosz- nak nyújtandó bármiféle segé­lyüket. Kötelezettséget vállal-, nak arra, hogy Laoszt nem vonják be semmiféle katonai vagy más szövetségbe, amely összeegyeztethetetlen a semle­gesség státusával. Kötelezett­séget vállalnak arra, hogy nem engednek semmiféle külföldi katonaságot és katonai személyzetet állo­másozni Laoszban, nem engedélyezik Laoszban külföldi katonai támasz­pontok létesítését és nem folyamodnak erőszakhoz vagy erővel való fenyege­téshez és nem foganatosí­tanak semmilyen egyéb olyan intézkedést, amely vonni Laosz területéről az egyezmény életbelépésétől számított harminc napon belül. A szovjet kormány javasol­ja, hogy tiltsák meg bármi­lyen katonai alakulat, vagy katonai személy belépését La- oszba. Az egyezmény életbelépésé­nek pillanatától szüntessék meg. bármiféle fegyver, lőszer, hadianyag szállítását Laoszba, kivéve a Laosz védelméhez szükséges -meghatározott mennyiségű egyszerű fegyver­zetet. A nemzetközi ellenőrző bi­zottság meghatalmazására vo­natkozóan a szovjet kormány javasolja, hogy az 1954-es genfi egyezmény alapján In­dia, Kanada és Lengyelország képviselőiből alakult nemzet­közi ellenőrző és felügyelő bi­zottság szigorúan a uízszüneti megállapodás' keretei között, a laoszi hatóságokkal szoros együttműködésben folytassa tevékenységét Laoszban. A bizottság ellenőrzi a külföldi csapatok és katonai személy­zet kivonását Laoszból. Amennyiben a nemzetköd el­lenőrző bizottság a laoszi tűz­szünet vagy a külföldi csapa­tok és katonai személyzet ki­vonására vonatkozó cikkelyek megsértését tapasztalja, erről a genfi értekezlet két társel­nökének tesz jelentést. A nemzetközi bizottság az 1954-es genfi egyezmény két társelnökének közös vezetése és felügyelete mellett végzi te­vékenységét. Az egyezmény aláíráskor lép életbe. (MTI) „A Vatikán és Kuba"... VARSÓ (MTI): Az Argu- menty című lengyel lap „A Vatikán és Kuba” címmel cikket közölt. Bevezetőben utal arra, hogy a Vatikán so­hasem emelte fel tiltakozó szavát a Batista-rendszer rém­tettei ellen, de azonnal akció­ba kezdett, amikor Kubában a nép vette a kezébe a hatal­mat. A lap a következő tényekre hívja fel a világ közvélemé­nyének figyelmét: 1959. november 8-tól 15-ig a Vatikán Kolumbia egyik vá­rosában értekezletre hívta össze a dél-amerikai országok püspökeit. A tanácskozás hi­vatalos témája a „latin-ame­rikai államokat fenyegető kommunista befolyás” volt. Valójában azonban arról esett szó, hogyan lehetne megbuk­tatni Fidel Castro kormányát. Civetti, a pápai kúria képvi­selője nem is titkolta a je­lenlevők előtt bizonyos va­tikáni körök kapcsolatát a CIA-val. Ezt követően Antonio Sa- more, a vatikáni „külügymi­nisztérium” képviselője Latin- Amerikába, majd pedig az Egyesült Államokba utazott, hogy kapcsolatot teremtsen a dél-amerikai püspöki kar és Képzőművészeti és fotoszekköri kiállítás nyílt az egri Szakszervezeti Székházban Pályázati felhívás az MSZMP Heves megyei Bizottsága Marxizmus—leninizmus ESTI EGYETEMÉNEK 1961—1952. tanévére a CIA között a „Castro-kér- dés végleges megoldása” ér­dekében. Samorét New Yorkban fo­gadta Allen Dulles, Spellman n bíboros és Cushing kardinális. A megbeszélésen Kubát illető­en energikus lépéseket hatá­roztak el. Ezt tükrözte a ku­bai püspöki kar pásztorlevele, amely a katolikusokat harcba szólította Fidel Castro kor­mánya, a kommunizmus el­len. Az invázió előtt néhány nappal, április 5-én, Guate­mala külügyminisztere a Ku­bával kapcsolatos kérdések megbeszélésére Rómába uta­zott. Sokakat megdöbbentett, hogy a külügyminiszter, mi­után nem titkolta utazásának célját, teljesen elkerülte az olasz kormányszerveket és ki­zárólag a Vatikán képviselői­vel tárgyalt. Néhány nap múlva megkez­dődött a kubai ellenforradal­márok kudarcba fulladt in­váziója. A Vatikán álláspont­ja azonban az agresszorok sú­lyos veresége után sem vál­tozott meg, és máris újabb el­lenforradalom tervein dolgo­zik. A Szentszék szeptember 15-re Venezuela fővárosába összehívta a latin-amerikai rádió-propaganda egyházi szakértőit, hogy összehangol­ják a kubai lakosság részére készülő ellenséges propagan­da-adások műsorszámaít. Az értekezleten részt vesz Anto­nio Samore is, aki onnan azonnal az Egyesült Államok­ba utazik jelentéstételre. Kuba példája bizonyítja, hogy a Vatikán mennyire igyekszik megakadályozni minden forradalmi változást a világban. Tükrözi, hogyan kapcsolódnak a Szentszék cél­jai és módszerei az amerikai imperializmus, a nemzetközi reakció éllovasának” céljai­hoz és módszereihez — írja a lengyel lap. (MTI) Időjárás jeleulés A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás péntek estig: Pár órás napsütés, több helyen zá­poreső, az északi megyékben egy­két helyen zivatar. Mérsékelt szól. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 17-20 fok, várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6-9 fok között Távolabbi kilátások: A hét végén ifi felhős, hűvös idő, esőkkel. (MTI) Laosz békéjének megsérté­séhez vezethetne. Minden, jelenleg Laoszban tartózkodó csapatot és katonai személyt meghatározott időn belül ki kell vonni az ország területéről. A jelenlegi értekezleten részt vevő országok egyetérte­nek abban, hogy minden olyan Laoszra vonatkozó szerződés és egyezmény — beleértve a SEATO-szerződést is — amely ellentmond az ország függet­len és semleges státusának, érvényét veszti. Az értekezlet részvevői fel­hívással fordulnak a világ minden országához, hogy is­merjék el és tartsák tisztelet­ben Laosz függetlenségét és semlegességét és ne folyamod­janak semmi olyan cseleke­dethez, amely megsérthetné Laosz függetlenségét és sem­legességét. Laosz függetlensége és sem­legessége megsértésének ve­szélye vagy megsértése esetén az értekezlet részvevői köte­lezettséget vállalnak arra, hogy a veszély elhárítása cél­jából tanácskozást folytatnak. A nyilatkozat aláírásának pillanatában lép életbe.” » * A szovjet kormánynak a külföldi csapatok és katonai személyzet Laosz területéről történő kivonásáról és a nem­zetközi ellenőrző bizottság meghatalmazásáról szóló egyezménytervezete többek között javasolja: Minden külföldi csapatot és katonai személyt ki kell Az MSZMP Heves megyei Bizottsága felhívással fordul mindazon dolgozókhoz, akik tovább akarják fejleszteni marxista—leninista műveltsé­güket, hogy jelentkezzenek a Marxizmus—leninizmus Esti Egyetemére. Az egyetem célja, hogy párt-, állami, tömegszervezeti funkcionáriusok értelmiségi dolgozók (mérnökök, agronó- musok, orvosok, jogászok, pe­dagógusok), vezető propagan­disták, szervezett marxista— leninista oktatását egyetemi színvonalon' biztosítsa. Az egyetemen a tanulmányi idő 3 év. A hallgatók az első évben filozófiát, a második évben politikai gazdaságtant, a harmadik évben a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom történetét tanulják. A tantár­gyakból félévenként vizsgáz­nak és a tanulmányi ered­ményről bizonyítványt kap­nak. Ennek törvényes elisme­rését az 1088/1957. MT rendelet biztosítja. A tanév szeptember 1-től június 30-ig tart. Heten­ként egyszer — meghatározott napon — kötelező foglalkozás (előadás, osztályfoglalkozás) van, amelyen a részvéte! köte­lező. Tandíj és nyomtatványdíj egy évre 170 forint. Az egyetemre való felvétel feltétele: legalább gimnáziumi vagy annál magasabb iskolai végzettség, illetve ennek meg­felelő általános műveltség, va­lamint a tanuláshoz szükséges marxista—leninista alapisme­ret. Az egyetemre pártonkivü- liek is kérhetik felvételüket. A hallgatók felvételi vizsgát tesznek a marxizmus—leniniz­mus alapkérdéseibőL Vidékiek abban az esetben jelentkez­zenek, ha biztosítani tudják a kötelező foglalkozásokon való részvételt. A felvételi pályázatot a Marxizmus—leninizmus Esti Egyetem címére (Eger, Kossuth Lajos utca 13.) 1961. június 1-ig kell beküldeni. Utólagos jelent­kezést nem fogadunk el. A pá­lyázat az esti egyetemen be­szerezhető kérdőív alapján történik. A kérdőívhez mellé­kelni kell: L részletes önéletrajzot; 2. az üzemi, hivatali, vagy körzeti pártszervezet ajánlását; 3. a vállalat, az intézmény igazolását jelenlegi munka­köréről. MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA gei révén, mint bármely más csoport az Egyesült Államok­ban. Nincs még egy olyan cso­port, beleértve a Rockefellere­ket, Morganokat, Mellonokat, vagy bármely más csoportot, amelynek ellenőrzési köre és felelőssége akkora lenne, mint a Dupont-csoporté”. Íme, így fest ax embermilliók kiontott vérén meggazdagodott Dupont halál- kalmár-dinasztia története, ök és hasonszőrű társai azok, akik semmibevéve a világ né­peinek békeakaratát, újabb ka­tasztrófába akarják taszítani az emberiséget. Ám elfeledkez­nek valamiről. Éspedig arról, hogy egyszer s mindenkorra letűntek azok az idők, amikor az ágyúmágnások határozták meg az emberiség sorát. Elér­kezett az idő — szögezi le a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezletének Nyi­latkozata —, amikor meg lehet hiúsítani az imperialista ag­resszorok kísérleteit, hogy vi­lágháborút robbantsanak ki. A szocialista világtábor, a nem­zetközi munkásosztály, a nem­zeti felszabadító mozgalöm, a háború ellen fellépő valameny- nyi lország és az összes béke­szerető erők közös erőfeszíté­seivel el lehet hárítani a világ­háborút! , vállalat bekebelezésével a Dupont konszern az Amerikai Egyesült Államok hadiipará­nak egyik legnagyobb mono­póliuma lett. Duponték nyeresége a máso­dik világháborúban és a hábo­rú utáni fegyverkezési hajszán már nem mérhető le kilenc számjeggyel, mint az első vi­lágháború után. A második vi­lágháborúban a Dupont-család profitja meghaladja a kétmil­liárd dollárt, s jövedelme a hi­degháború következtében a háború után tovább növeke­dett. És növekedik napjainkban is a halálgyáros Duponték pro­fitja. A második világháború utáni Időszakban a Dupont konszern áttért as atom- és termonukleáris fegyverek gyártására C. Grenewalt, a Dupont de Nemours cég jelenlegi elnöke, egyike volt az USA atomfegy­vergyártása fő megszervezői­nek. A Dupontok építették az első amerikai atomüzemet is a kaliforniai Hanfordban. 1950- ben a konszern megrendelést kapott az atombizottság részé­ről egy hidrogénbombákat gyártó állami üzem tervezésé­re Dél-Karolinában. Miután az üzemet felépítették — mint várható is volt — a Dupontok-“ nak adták át. Irenee Dupont, a vezetőségi tanács díszelnöke és a konszern fő társtulajdonosa, hosszú évek óta pénzeli mind a de­mokrata, mind a köztársasági pártot. Ennek köszönhető töb­bek között az is, hogy noha a Dupontokat több mint ötven- szer perelték be az USA alkot­mányos törvényeinek megsze­géséért — „bizonyítékok hiá­nyában” mindannyiszor fel­mentették őket a vád alól. Egyik ügynökük, John J. Ras- kob így dicsekedett: „A Du­pont csoport az ipar nagyobb hányadát ellenőrzi közönséges részvényekből álló érdekeltsé­Miután Pierre Sámuel Dupont de Nemours megmene­kült a guillotine-tól a francia forradalom alatt, a család Amerikába vándorolt és a még mindig fennálló E. I. Du­pont de Nemours Co. vállalati név alatt lőporgyárat alapí­tott. Az első nagy megrende­lést az új lőporgyárosok Napó­leontól kapták. A vállalat igen rövid idő alatt az Egyesült Államok ve­zető lőporgyára lett. Ennek el­lenére a Dupontok nem jutot­tak vezető szerephez az ame­rikai pénzügyekben, egészen az első világháború utánig, amely példa nélkül álló lőszer­fogyasztásával mesés profitot jelentett 6zámukra. Az első világhábo­rú után Duponték nyereség­számláján nem kevesebb, mint 200 millió dollárt könyveltek el, s a konszern termelő kapa­citása több mint ötvenszeresé­re növekedett. „Nehéz lenne ennél kielégítőbb eredményt elképzelni” — jelentette ki an­nak idején Pierre Dupont er­ről az „üzletről”. A Dupont-család étvágyát azonban még ez a mesés ha­szon sem csillapította. Az első világháborúban szerzett pro­fitjukból 49 millió dollárt for­dítottak arra, hogy vezető po­zíciót biztosítsanak maguknak a General Motors trösztnél. Duponték ellenőrzése alatt a General Motors részesedése az Egyesült Államok személyautó iparában kevesebb mint 20 százalékról több mint 50 szá­zalékra emelkedett. Duponték kezükbe kaparintották az United Rubber Company gu­miipari monopóliumot is, ma- lájföldi és indonéziai ültetvé­nyeivel együtt. Dupont állt a National Bank of Detroit és számos más nagy bankvállalat mögött. Újságok tucatjait, szállodákat és más épületeket mondhat a magáénak, közöttük az Empire State Building-ot, a világ legmagasabb felhőkar­colóját. Több száz kisebb ipar­A szerdán délután megnyi­tott kiállítás a két szakkör tagjainak legújabb alkotásait mutatja be, s az érdeklődő kö­zönség körében már az első •napon nagy tetszést aratott. A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának Művelődé­si Otthona keretén belül mű­ködő képzőművészeti és foto- szakkörök tagjai kiállítást rendeztek a Szakszervezeti Székház sakktermében.

Next

/
Thumbnails
Contents