Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-16 / 113. szám

1961. május 16., kedd ngpojsag 8 Változott a helyzet Tarnazsadányban r TAVALY JÁRÁSSZERTE | igen rossz híre volt a tarna- zsadányi Kossuth Tsz-nek. Akiknek földjeik mellett vitt el az utuk, rosszallóan csóvál­ták a fejüket és szívből saj­nálták azt a száz holdnyi ku­koricát, amely egyszer sem látott kapát a tavasz és a nyár folyamán. Sajnos, nemcsak a kukoricával volt baj annak idején, de súlyos hibák mutat­koztak a vezetőségben, a tag­ság között egyaránt. Vég nél­küli vitatkozások, civódások, személyeskedések jellemez­ték a szövetkezetét, a munka pedig sehogyan sem rendjén menni. így esett az­után, hogy a múlt évben a tar- nazsadányi Kossuthban 22 fo­rint volt égy munkaegység ér­téke. Az idei tavaszon, de különö­sen az utóbbi hetekben már új szelek fújnak Tarnazsa­dányban a Kossuth földjein is. Az ember könnyen hajlamos arra, hogy a keserű múlt után nehezen higgye el a szép je­lent, ezért tényeket akartam látni, magam is. Előzőleg He­vesen Schramkó László, a já­rási. pártbizottság titkára, ma­ga is biztatott: nézz csak szét a tarnazsadónyi Kossuthban. Ügy tűnik, mintha kicserélték volna az embereket, forr, pe­zseg az élet, reggeltől estig né­pes az egész határ. egyetlen brigád ve­tőkul a mérlegbe” — meg­említette, hogy szépen kél már a kétszáz hold kukoricájuk, kezdik a kapálást. Megálltunk a szóban, egy pillanatig csend ült a szobán, majd kérdésemmel törtem meg a csendet: — Honnan, miért ez a nagy változás? NEHÉZ A VÁLASZ. MINDÖSSZE zetőt találtam — őt is csak vé­letlenül — az irodán. Az el­nök, az agronómus és dr. Nagy Lajos, a Budapestről leküldött pártmunkás, valamennyien a határt járták, kint voltak a ta­gok között. Bencze András, a brigádvezető, akivel találkoz­tam, még fiatalember. Kérdez­tem, érdeklődtem a munkák felől és ő fikarcnyi feljegyzés nélkül, fejből sorolta, nemcsak saját brigádjának eredményeit, de az egész gazdaság teljesít­ményét is. — Kétszer saraboltuk a ré­pát, jól halad az egy elés — kezdte a szót, aztán arról be­szélt, hogy kaszálják már a lu­cernát is,- és ha minden jól megy, egy hét múlva szedik, viszik piacra a zöldborsót. — Olyan zöldborsónk van, hogy aki elmegy mellette, megemeli a kalapját — mond­ta viccelődve és arcomat kém­lelve csendesen megjegyezte: — Kétszer kapáltuk, egyszer permeteztük már a szőlőt is. — És tavaly? — ' — Tavaly ilyenkor még egy­ezer sem volt bekapálva — vá­laszolt kicsit kényelmetlenül Bencze András, majd „nyoma­A brigádvezető megvakarta fejét, látszott az arcán, hogy így „kategorikusan” még nem summázta magában a dolgokat és inkább csak a tényeknek, a valóságnak örült. De később ,a ! Nyugodtan, megfontoltan vála- ’ szolt: . — Volt itt néhány gyűlés, megbeszélés a tavaszon. Itt voltak a járási vezetők is. Beláttuk mindnyájan, hogy így, ahogyan eddig ment, nem mehet tovább. Sokat vitatkoz­tunk, a járási vezetők kertelés nélkül szemünkbe olvasták a hibákat. Aztán kibővítettük a vezetőséget is. Három férfi, egy nő került még a vezetőség­be, így lettek összesen 11-en. Meg kell mondani azonban azi is, hogy nálunk szintén jól be­vált a területfelosztás és min­denki iparkodik minél gyor­sabban elvégezni a munkát. Senki sem akar lemaradni. A paját brigádja felől érdek­lődtem. — Hetvenen vagyunk — vá­laszolt kicsit büszkén. — Most a férfiak kaszálnak, az asszo­nyok a kertészetben dolgoznak. — Mennyien dolgoznak a hetven közül? Rám nézett, az­tán csak kevés idő után vála­szolt — Mennyien? Mindnyájan. Egytől egyig. Különben ho­gyan állhatnánk ilyen szépen a munkával? Bevallom, még idehaza is so­kat gondolkodtam a tamazsa- dányi változáson és summázva a dolgokat, így összegeztem magam előtt a tényeket: atar- nazsadányi Kossuthban élteit egy rosszul zárt, kevés jövede­lemmel, haszonnal járó eszten­dő. Most a járási pártbizottság, a járási tanács vezetői, dolgo­zói megmagyarázták az embe­reknek, megérttették a tagok­kal, hogy ez így nem mehet to­vább. Az, aki nem, dolgozik, nem is várhat soha szép jöve­delmet, sok pénzt a szövetke­zettől. mindezek hatására megjavult a munkafegyelem, megjött az emberek munkakedve. Ma már minden hónapban rend­szeresen fizetnek előleget a tsz-ben és ha még nem is sok ez az előleg, de a tagok már látják, hogy elsősorban saját maguktól függ, hogy a jövőben milyen lesz a bevétel. — „Eb­ből a földből kell megélni mindenkinek” és hogy jól, vagy rosszul, ez csakis rajtuk múlik — ezt is tudja már min­denki a szövetkezetben. És a felvilágosító szó nyomán meg­jött az emberek munkakedve és örömmel látja ma már az egész megye, hogy néhány hét óta valóban .változott a helyzet Tarnazsadányban. Szalay István A hajnali tűz próbáján A SZÍNPADON már állnak a díszletek.. Kissé alacsony, falusi parasztszoba, csak ép­pen a gerenda hiányzik, s így, a mennyezet nélkül > még lát­szik a magasból lelógó trapéz, az esti előadások, a Tűzijáték egyik jelenetének kelléke. Az egyik sarokban búboskemen­ce, a másikban modern bú­tordarab: jó, kényelmes, cső­vázas fotel. A paraszti múlt és a jelen keveredik ebben a színpadképben, Darvas József Hajnali tűz című drámájának első felvonásában. Ezt próbálják az egri Gár­donyi Géza színpadán, erről adunk most egy kis ízelítőt. A figyelmeztető tábla csen­det parancsol. Az ügyelő — Kanalas Lászióné — egymás Képek a gyöngyösi Dimitrov Tsz-ből Sok nő dolgozik rendszeresen, kora tavasztól a gyön­gyösi Dimitrov Termelőszövetkezetben. Amerre jár az em­ber a szövetkezet földjein, mindenütt lehet velük talál­kozni. Munkacsapatokban, brigádokban végzik a rájuk há­ruló feladatokat. Képünk azt a pillanatot örökíti meg, amikor a Dimitrov Tsz asszonyai és lányai az elmúlt na­pokban a halászi úton, Nagy Lajosné brigádvezető irányí­tásával, 21 hold paradicsom palántálását kezdték el. KÖZÖSEN, A TAGSÁGGAL egyetértésben megoldották a legégetőbb problémákat és mindenekelőtt egészséges ala­pokra helyezték a vezetést, az irányítást. Előnyösen hatott a területfelosztás módszere is i Ugyancsak a halászi úton készült ez a felvételünk is a Dimitrov Tsz asszonyairól és lányairól. Győri Józsefné bri­gádja, 44-en a szőlő kapálását végzik nagy serényen. Mun­kájukat — mint hallottuk — sokszor dicsérik a szövetkezet vezetői. után hívja színpadra a sze­replőket. Benn, a kulisszák között feszült a légkör, szen­vedélyes szavak hangzanak az emberek vívódásáról, a fa­lu újjászületéséről beszél a dráma. S mindezt egy család történetén keresztül mutatja be az író. Nagy az ellentét a két Bó- nis testvér között. József, a fiatalabb, 45 év körüli, a vá­rosból jött haza, elnöknek hívták. Paláncz Ferenc játsz- sza. Igaz, most még nagyon fiatalosan, szemébe lóg szőke haja, de Nagy Endre, a maszkmester már készíti őszes parókáját. Most éppen Ben- csik Antallal, a balosságra hajlamos régi elnökkel (Amb­rus András) vívja nagy szó­csatáját. S nem könnyű vála­szolni a feltett kérdésekre, mert az öreg Bencsik ilyene­ket is mond: —‘ Az a trónus, amit átad­tam néked, tíz év alatt ám sokszor volt vastrónus... Nem olyan éppen, mint a Dózsa Györgyé, de nem is sokkal jobb... és most te azt akarod, hogy olyanokkal vessem össze a vállam, akik a tüzet rakták a vastrónus alá?!... EGY KIS BAJ VAN Bónis József unokatestvérével, Gé­zával is. Paláncz Ferenc és Szoboszlai Sándor most ezt a jelenetet próbálja. A fiatal pedagógus, akit többek között a féltékenység is kínoz, így beszél: — ...visszahoztam az íve­ket... Nem csinálom tovább. — Szóval, nem segítesz? — Nem. — ...Senki sem kényszerít... ha jól tudom, kommunista vagy. — De nem az apám ellen... Tovább megy a játék. Oda­kint nagy zaj hallatszik, kivá­gódik az ajtó, s egy kis lár­mázó csoport élén megjelenik Varga Mihály (F. Nagy Imre) és többek között ilyeneket is mond: — ... Kérem vissza a fele­ségem belépési céduláját.'... Most mi jöttünk háziagitáció- ba!... Megjelenik a feleség is (Ko­vács Mária) Török Györggyel (Pálffy György) az oldalán, s bejelenti, hogy elválik Varga Mihálytól... Egyre tovább bonyolódik a dráma, színre lép Bónis La­jos is (Csapó János), akiről eddig csak beszéltek. Az öcs- cséhez jött, akit néhány órá­val ezelőtt kizavart a laká­sából, most kér, de követe­lésnek is felér a szavak tar­talma: — Menj el a faluból... ha lehet, még holnap, de minél előbb/... S pereg tovább a jelenet, végig az első felvonásban. Horváth Árpád — a rendező — már csak ritkán állítja meg a színészek .játékát. Ahogy ő mondja, már érik az előadás, s így csak a felvonás végén tart egy kis megbe­szélést. Akit kell, dicsér, ahol pedig szükség van rá, magya­ráz, egy-egy hangsúlyról, gesztusról. A második felvonás is tar­togat meglepetést. Nagy mu­latozás folyik a kastély nagy­termében. Tiszahalász terme­lőszövetkezeti község lett, ezt ünnepli a falu. Még az öreg Bónis is belépett a termelő- szövetkezetbe, csak éppen a mulatságon nem vett részt. A zenekar húzza a talpalá- valót, Zana Ferenc (Dánffy Sándor) a nagybőgőt táncol­tatja. koccannak a poharak, s a ‘ nagy vígalomba belesü­völt a kiáltás: — Ég a Bónis Lajos tanyá­ja...! A HARMADIK felvonás is­mét Ilonka néni (Ruttkai Má­ria) lakásán játszódik, Bónis József csomagol. Magával akarja vinni Géza szerelme­sét, Marikát (Varga Edit) is. Elmegy? Nem tudja hely­reállítani a család békéjét? A falu nyugalmát? Az igazság az ő oldalán áll? A válasz és a bemutató má­jus 19-én, pénteken. (márkusz) Felhívás Az Egri Városi Tanács VB egészségügyi osztálya értesíti a kedves szülőket, hogy 1961. május 17—18-án kötelező vé­dőoltást tart. Diftéria — szamárköhögés — tetanus I. elleni védőoltásban részesülnek az 1960. április 1. — szeptember 30. között született, jelenleg 6—11 hóna­pos gyermekek. Diftéria — szamárköhögés — tetanus II. elleni védőoltásban részesülnek az 1959. április hó 1. — szeptember 30. között született, jelenleg 18—23 hóna­pos gyermekek. Himlő elleni védőoltásban részesülnek az 1959. október hó 1. és 1960. március hó 31. között született, 12—17 hóna­pos gyermekek. Az oltás helye: a városi ta­nács, Dobó tér 2; I. em. Az oltás ideje: 1961: május 17—18-án, délelőtt 9—12-ig, délután 3—6-ig: . Az idézőt és oltási köny­vecskét minden szülő hozza magával. Dr. Mauer József, áll. közeg, felügyelő Egy éjszaka története — Értsétek meg! Ha három napig itt ülünk, ha lyukat beszéltek a hasamba, én ak­kor sem megyek bele. Mi az istent akartok ti azzal az olasz búzával... Kísérlet, próbálko­zás ... Próbálkozzék, meg kísérletezzék az ál­lami gazdaság, annak van földje is, meg pén­ze is — dörgi Mócos Bálint és hogy szavának még nagyobb súlyt adjon, időnként úgy az asztalra csap, hogy táncolnak rajta a poha­rak. Az asztal körül ülők közül csak ketten hümmögnek, az öreg Vedres Pál és Kakas Péter: „Ügy van, jó mondod, Bálinf>. Mikor aztán Mócos Bálint — akit sokan csak Mor­cos bátyámnak szólítanak a tsz-ben — egy pillanatra megáll, hogy kifújja magát, felug­rik egy fiatal, magas, szőke fiú és még na­gyobb indulattal, mint az öreg Mócos, magya­rázza: — En nem értem, miért vacakol Morcos bátyám, izé Mócos elvtárs. A közgyűlés úgy döntött, hogy ezzel a harminc holddal a KISZ rendelkezik és mi úgy határoztunk, hogy olasz búzával vetjük be. Jóval többet ad hol­danként, mint a magyar fajták, megaztán nem is árt kipróbálni, hogyan tetszik ennek a fajtának a mi földünk. Mégis, már napok óta vitatkozunk, csak azért, mert maga, a brigádvezető, megkötötte magát. Ott áll a ta­laj előkészítve, de mert egynéhány maradi öreg itt pepecsel, múlik az idő, a fiatalok meg engem nyaggatnak: „mi lesz hát a har­minc holddal, meghagyjuk tartaléknak?” En megmondom kerek-perec, ha ezt a tervünket nem engedik megvalósítani, utána aztán jö­hetnek, hogy így a KISZ, meg úgy a fiata­lok.” — Maradi ám a jó... mindjárt megmon­dom micsodád — csattant fel Mócos Bálint. A közgyűlés, ha úgy döntött is, hogy a KISZ-é a harminc hold, én megmondtam: nem, és nem. Nekem meg ne fenyegetőzz, hogy így, meg úgy, hanem hallgass az idősebbre! Na­gyon kinyílt a csipád, amióta KISZ-titkár vagy. Nem kell nekünk semmiféle fajta búza, van nekünk jó magyar búzánk. Ha eddig jó volt a jézusát az apátoknak — legyen jó ez­után is... AZ elnök szólal meg most csendesen, mo­solyogva, de igen határozottan: „Bálint bá­tyám! A közgyűlés döntése nekünk parancs. Az pedig a fiataloknak adta a harminc hol­dat, csináljanak vele amit akarnak. Rájuk kell bízni, majd meglátjuk mit tudnak. En azt tanácsolom, elvtársak, hogy mi érvénye­sítsük a közgyűlés határozatát, te pedig Feri — fordult Kocsis Ferihez, a KISZ-titkár hoz —, ha három napon belül nem lesz valami ab­ban a harminc holdban, visszavesszük tőle- tekr — Rendben van, elnök elvtárs — igy a KISZ-titkár. — „Engem nem érdekel — mo­rog az öreg Mócos —, de én se fogatot, se munkaerőt nem tudok adni. Van most sür­gősebb munka is. Azzal meg egyetértek, hogy három nap múlva, ha semmi sem lesz a földben, visszavesszük.” „Ügy van, jól mon­dod” — kontrázik Vedres és Kakas. Ügy, ahogy, de mégis dűlőre került a do­log, de mi lesz a harminc holddal, ha se mun­kaerő, se fogat? Kocsis Feri is ezen gondol­kodik, míg a kabátját szedi magára, de aztán felcsillan a szeme és jóformán köszönés nél­kül rohan ki az ajtón. Tíz perc sem telik el, már ott van a K1SZ- helyiségben, körülállva vagy húsz fiataltól. Még a lányokat sem engedik a csoport köze­lébe, úgy titkolóznak. Es amikor Feri elmond­ja a tervét, felcsillannak a szemek, hatalmas nevetés tör ki, egyesek még egymás hátát is csapkodják. Az öreg Mócos és két társa — Vedres és Kakas — még az első fröccsöt sem hajtották fel a szövetkezetben, amikor a KISZ-helyiség udvarából kerékpáros fiatalok hajtanak ki., egyik jobbra, a másik balra fordul és csak futtában kiáltanak egymásnak: jó, kilenc óra­kor. Kilenc órakor a falu lakóinak legtöbbje már első álmát alussza. A falutól vagy négy kilométernyire, a harminc hold szélén pedig húsz fiatal nevetgél. Mellettük zsákokban már ott van a vetőmag, apró búzaszemek várják, hogy ők is meleg ágyba kerüljenek. Aztán elül a nevetés, a fiatalemberek egyre türelmetlenebbül tekingetnek, hallgatóznak. „No, ha ez nem sikerül, holnap rajtunk ne­vet az egész falu” — így az egyik. „Nem is kellett volna ennek ilyen hűbelebalazs mód­jára nekimenni”, válaszolja a másik. De ezt egy-kettőre többen letorkolják: „Ha nem tet­szik, menj az anyád szoknyája mellé és mondd neki, hogy takarjon be vele” — mond­ják neki. Ezen jót derülnek. Kocsis Feri, a KISZ-titkár tűnik fel kerék­párját tolva, lihegve. A többiek eléje szalad­nak és amikor Kocsis azt mondja: „minden rendben”, hatalmas örömújjongás tör ki. „Jól kiszúrunk az öreg Morcos bátyámmal”, „majd mondhatja holnap Vedres meg Kakas bátyánk, Hogy úgy van, jól mondod”. „Ezt megemlegetik az öregek.” Ilyen és hasonló megjegyzések verik fel a csendet a csillagos ég alatt, a békésen nyújtózkodó, széles ha­tárban. Egyszerre csak traktorok dübörgése hal­latszik, előbb csak távolról, aztán mind kö­zelebbről és néhány perc múlva öt erőgép áll meg a fiatalok mellett. Az egyiknek a nyer­gében a gépállomás fiatal agronómusa, a má­sikat a gépállomási KISZ-titkár nyergeli, a többi három gépen is fiatal traktoristák és a traktorok mögött a vetögépek. Néhány perc telik el, amíg elosztják a munkát, a búza már a vetőgépben és az első gép hangosan dübö­rögve már rá is fordul a harmincholdas táb­lára. Múlik az idő, egyre rövidül az éjszaka, de fogy a bevetetlen terület is. A fiatalok szinte két ember helyett dolgoznak és a gépek is mintha éreznék, hogy ők is „benne vannak a buliban”, vidáman pöfögve róják útjukat. A fiatalok nem fáradnak, nem fogynak ki áz évődésböl. „Julis azóta már máshoz pártolt — kiáltanak az egyiknek —, csütörtök van, te meg nem mentél udvarolni.” Ahogy fogy a harminc hold, úgy növekszik a nyurga, szeplős suhanc ugratása: „Azóta anyád már a tyúkólban is keresett”, „majd ad neked reg- gél, azt hiszi, menyecskéknél háltál” — kiált­ja oda egy másik, amikor egymás mellé ér a gépük. Közel a hajnal, amikor az utolsó gép is le­fordul a már bevetett földről. Kocsis Feri és a gépállomás agronómusa lámpával nézegetik a földet: ha gyors is volt, de azért jól sike­rült a munka. A fiatalok egy csoportban áll­nak, cigarettáznak, már nem olyan hango­sak, évődők, bizony elfáradtak. Szemük vé­gig-végigpásztázza a sötétben nyújtózkodó földet, amely megújhodásra vár, és amely nem is sejtheti, milyen körülmények között fogadhatta testébe az életet. Aztán megállapodnak a gépállomásiakkal: vasárnap szívesen látják őket egy barátságos futballmérkőzésre és egy kis pohárazgatásra. Megköszönik a segítséget és búcsúzkodnak. A gépek orrukat a gépállomás felé fordítva el­dübörögnek, a húsz fiatal pedig kerékpárjára száll és csendesen beszélgetve karikáznak 0 még alvó, de itt-ott már ébredező falu felé... Reggel van már. A húsz fiatal is ott áll, amikor Mócos Bálint elosztja a munkát. Az emberek szétszélednek, csak a fiatalok ma­radnak egy csoportban. Mócos Bálint odaszól Kocsis Ferinek: „Megmondtam hova menje­tek, miért nem mozdultok. Megérthetted teg­nap, hogy nem tudok embert adni a ti földe­tekre”. Kocsis Feri hetykén válaszol: Nem is kell! Az öreg Mócos arca felderül: „Látom, megjött az eszetek”. — Nem kell, mert minek már ember olyan munkához, amit elvégeztek — nevet Kocsis Feri. A fiatalok egymás szavába vág­va mesélik el az éjszaka történetét, az öreg Mócos meg hebeg-hápog, aztán kerékpárjára ül és rohan a Szilvás-dűlőbe, meggyőződni. Jó néhány hónap eltelt azóta. És ha va­laki elmegy a faluból a szép, nagy tábla bú­za mellett, nevetve gondol arra, hogy meg­tréfálták a fiatalok az öreg Mócost. Az öreg Mócos pedig? Amikor arra jár, csak hümmög a bajusza alatt, de néha már ő is elmosolyodik. Papp János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents