Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-06 / 105. szám

196t. május 6., szombat

MBPOJSAG

?

Vizsgák után az ezüstkalászos tanfolyamokról

Szóvá tesszük

SOK ÜJ DOLOGRA lenné szükség mostanában nálunk a mezőgazdaságban. A közelmúltban befejeződött nagy átalakulás, a mezőgazdasági nagyüzemek kialakulása, új gépek tömegét, gazdasági épületek egész sorát, a műtrágya és növényvédőszerek százezer tonnáit kívánja. Nagyon fontosak ezek, múlhatatlanul szükségesek a jó eredmények eléréséhez. De mindennél fontosabbak az új módszerekkel dolgozó, új módon gondolkodó emberek. Azok, akik a termelőszövetkezetekben végzik nap mint nap az eddigitől teljesen eltérő munkájukat.

Ahhoz azonban, hogy sok ilyen emberrel rendelkezzenek a közös gazdaságok, idő kell. A termelőszövetkezeti tagok többsége ugyanis még nem is olyan régen, csak a maga kis földterületén gazdálkodott, annak méreteiben is gondolkodott, jelenéről és jövőjéről egyaránt. A nagy területekhez, a nagy arányokban való helyes gondolkodáshoz nem értett, s nem is érthetett. Senki nem tanította meg rá, s nem is volt módja megtanulni ezt. Mikor tehette volna? Amikor esté tíz órakor végzett a földön szükséges és a ház körül mu- laszthatatlan teendőivel? Akkor ki dolgozott volna helyette már kora hajnalban, ugyancsak ezen a néhány barázdán, kapával, vagy kaszával a kezében?

Erre, a tanulásra csak most van igazán lehetősége a parasztembernek, az ezüstkalászos gazdatanfolyamokon. Igaz, ehhez hasonló „gazdaképző” tanfolyamok régebben is működtek, de nem a ma tsz-tagjai számára. Azokon a nagyobb, zsírosgazdák, a kis földbirtokosok voltak a hallgatók, mert nekik szükségük volt a korszerű agrotechnika elsajátítására. De csak nekik.

MOST AZONBAN már min. denkinek, s méghozzá nem is akárhogyan. A gyorsan megváltozott élet, az átalakulás után létrejött körülmények sürgetően követelik az alapos tudás megszerzését;

A parasztember számára adva is van a lehetőség már esztendők óta. Az ezüstkalászos gazdatanfolyamokon képezheti magát, aki érdeklődik az új, a korszerűbb után, aki felismerte, hogy ma már nem lehet úgy dolgozni, s gondolkozni a mezőgazdasági munkákról, feladatokról, mint húsz esztendővel ezelőtt.

Ezeken a tanfolyamokon nemrégen zajlottak le a vizsgák. Huszonnyolc helyről, hétszáz vizsgázott hallgató munkájáról érkeztek be a napokban a jelentések a megyei tanács mezőgazdasági osztályához, képet adva, mennyivel lépett előbbre a tudás terén a falu.

A megtett lépés nagy volt, s határozott, már akkor is, ha csak a számokat tekintjük: hétszáz termelőszövetkezeti taggal növekedett a megyében azoknak a száma, akik világosan látják maguk előtt, milyen feladatok várnak a termelő- szövetkezetekre, s az ott dolgozókra a jövőben, s ugyanekkor módszereket is ismernek és mondhatnak a „hogy an”-ra.

Az egyik tanfolyam hallgatói, a novajiak, Hortobágyi Ernő vezetésével az ezüstkalászos tanfolyamon belül az állattenyésztéssel foglalkoztak. Olyan eredménnyel, hogy most, a vizsga után elhatározták: a nyár folyamán a Kertészeti Főiskola, vagy valamelyik más tudományos, kutatóintézmény segítségével talajvédelmi szakkört hoznak létre, — tehát tovább folytatják a nagyüzemi munkához szükséges tudás, tapasztalatok megszerzését.

Három helyen, Gyöngyösön, Hevesen és Füzesabonyban a tanfolyam témája a baromfi- tenyésztés volt, s a hallgatók légióként asszonyok. Olyan asszonyok, akik nem sokkal több, mint másfél évtizede még annak is örültek, ha gyermekeik nagy nehezen el tudták végezni a hat általánost. Most Füzesabonyban negyvenegyen, Hevesen hatvanegyen, s Gyöngyösön hetvenhárman vizsgáztak a nagyüzemi baromfinevelés „tananyagából”.

TENKEN FŐKÉNT fiatalok voltak a hallgatók, s ez különösen nagy jelentőségű, Azok

■ kaptak alapot a helyes terme- ben nagyüzemi gazdálkodás fo- lőszövetkezeti munkához, akik lyik, nem mindegy az: hogyan, még hosszú ideig dolgoznak a |

közös boldoguláson, akiknek a

Egy „füst a/att“: kocsma, mozi, iskola

kezében van végeredményben a helyi termelőszövetkezet igazi nagyüzemmé fejlesztésének minden lehetősége.

A végzettek száma hétszáz. Ennyien vannak megyénkben azok, akik közelebb jutottak ahhoz, hogy a mezőgazdaság szakmunkásaivá váljanak, s egyben legfőbb segítői legyenek a termelőszövetkezetekben a helyes munkaszervezésnek, az állattenyésztés fejlesztésének, a nagyobb terméshozamú növénytermesztésnek.

Jelentős tény ez az ezüst- kalászos gazdatanfolyamok működésének értékelésénél. Még akkor is, ha a sok jól működő tanfolyam mellett néhány hibát is említeni kell. Az egyik mindjárt Mezöszemere példája. Itt összehozták ugyan a tanfolyamot, de eredménye nem volt túlságosan nagy. A járás felelősei nem gondoskodtak megfelelően a szakmai előadások megtartásáról, s így a me- zőszemereiek több esetben kénytelenek voltak mással, például kultúrműsor rendezésével „helyettesíteni” az anyagot, csakhogy a kis kollektíva ne széledjen szét.

Bélapátfalván még ennél is rosszabb volt a helyzet. Itt három esetben ment ki az előadó, csak éppen hallgatóság nem volt.

HIBÁK EZEK, s intő példák a jövőre, a következő időszakra, de elenyészőek az eredményekhez mérten, hiszen a tanfolyamok nagy részében zavartalanul folyt a munka, az előadók felkészültek előadásaikkal és a tananyagot igyekeztek a gyakorlati munkához kapcsolni, hogy közvetlen és gyors segítséget adjanak a termelőszövetkezeti parasztok mindennapi munkájához.

Ezzel kapcsolatban azonban még valamit. Való igaz az, hogy az előadások a mindennapok munkájához kapcsolódtak általában, de számunkra, most, amikor egész megyénk.... ... ...a

A tanfolyamokon ugyanis kétféle tapasztalat alakult ki a hónapok során. Az egyik az, hogy az idősebb szakemberek általában a múltból merítették példáikat, ha a nagyüzemi gazdálkodás valamelyik problémája került szóba. A fiatal előadók viszont épp ellenkezőleg, szinte csak a jövőre vonatkoztatták minden szavukat. Arra az időre, amikor a múlttal szemben már nem annyira az emberi erő, hanem a gépek, a különböző nagy hatásfokú és erősségű növényvédőszerek, talajerősítők viszik a főszerepet a mezőgazdasági munkákban, s a terméseredmények növelésében.

A maga nemében egyik út sem rossz. Lehet tanulni a múlt gyakorlatából, s erőt lehet meríteni a jövőbe tekintve. De számunkra egyelőre a jelen a legfontosabb. Az az időszak, amelyet még most, a nagyüzemi táblák kialakítása után is nevezhetünk átmenetinek, hiszen sok minden hiányzik e pillanatban ahhoz, hogy termelőszövetkezeteinket „igazi” példamutató nagyüzemi gazdaságoknak nevezhessük. Erre az időszakra kellene kidolgozni egy egységes tematikát a következő tél beálltáig, mert a mezőgazdaság jelenlegi helyzetében csak egy ilyen egységes, a ma tennivalóira vonatkozó tananyag tud igazán hathatós segítséget adni a naponta előforduló feladatok, problémák megoldásához az ezüstkalászos tanfolyamok hallgatóinak.

TERMÉSZETESEN ezzel egy időben nem ártana elgondolkozni a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezet tagjainak kezdeményezéséről sem. Minden bizonnyal helyes lenne, ha az ezüstkalászos tanfolyamokat tovább fejlesztenék parasztakadémiákká, amelyek hosz- szabb idő alatt ugyan, de alaposabb képzést adnak. A tsz- tagok, s a tsz-ek számára ez a jövő.

Weidinger László

Kívülről ném sejtet sémíni érdekeset, hasonló a falu többi sarokházához. Ném is a legnagyobbak közül való s jócskán látszik rajta az öregség csalhatatlan jele. Am a herédiek tudják, mit „rejt” magában éz a rozzant épület, amely eredetileg az „igyál ma többet, mint tegnap” jelszó jegyében működött — lévén a falu egyik kocsmája.

Es most? Azt is mondhatnánk rá, hogy a falu „kulturális központja”. De hogy mennyire méltó e „közpmt” egy termelőszövetkezeti faluhoz, arról jobb nem is beszélni.

Amint belépünk a kocsmaterembe, nem a szokásos látvány fogad — iszogató emberek helyett iskolapadok és a füzetek fölé hajló gyerekhad. Szükségiskola lett a kocsmateremből. Az ősszel talán már elköltöznek innen a gyerekek, a több millió költséggel felújított kastélyba. De addig a hátsó udvaron ott árusít az italmérés. A pálinkából, borból jut a gyerekeknek is, hiába vigyáznak rájuk a nevelők. Jut a borból is, meg a csikkből is. Megkínálják őket, mondván: tanulják ezt is, ne csak a leckét, ettől lesznek erősek, egészségesek. E „kedélyes” kínálásoknak aztán meg is lett a következménye. Jó néhány gyerek rosszul lett a szesztől az iskolában.

Nem akarjuk itt felsorolni bizonyításként az így megbetegedett iskolások neveit, egyébként is megtalálhatók a tanács jegyzőkönyveiben. Inkább azokét kellene nyilvánosságra hozni, akik lelkiismeretlenül mérgezik trágár szavaikkal a gyerekek jellemét, a maró cigarettafüsttel, erős pálinkával pedig a kis iskolások egészségét.

Ezeknek a felelőtlen embereknek a nevei, sajnos, nem kerültek a jegyzőkönyvbe, hogy megfelelő eljárást indíthatnának ellenük. Mert ha a szükség úgy is követeli, hogy az egykori kocsmateremben kell tanítani a gyerekeket a modern iskola elkészültéig, ez a szükség nem vonatkozik a gyermekek lelkének, testének megmérgezésére. Sőt! De mivel ezt nem nagyon akarják megérteni néhányan a kocsma látogatói közül, igen kívánatosnak mutatkozik rendszabályozásuk a gyerekek megvédése, helyes nevelése érdekében — ha már —, miként bebizonyosodott, a jó szó nem sokat használ.

E sajnálatos és szövetkezeti faluhoz cseppet sem méltó „kultúrcentrum” további

szemlélése sem nyújtott kedvezőbb képet.

Amint beljebb kerültünk az udvaron, bejutottunk abba a sötét terembe, amelyről úgy érezzük, feltétlenül szólni kell. Szólni muszáj, de előbb fel kell ocsúdni a kellemetlen élményekből, tájékozódni a sötétben. Lassan kibontakoznak előttünk a tárgyak körvonalai. A sarokban lécből össze- eszkábált „kármentő”. Itt működik már jó ideje az italbolt, kivéve a mozi előadások idejét. A mozi szintén ebben a teremben működik. Erről tanúskodik a kármentőtől félig eltakart jó ölnyi vetítő, az egymásra dobált lócák, amelyek ülőhelyül szolgálnak a mozi közönségének és a vefi- t'őnyílás a terem végében. A terem összképét röviden jellemezve a következőt lehet megállapítani: levert fal, ócska berendezés, rendetlenség,

kocsmabűz.

Mire vall ez? Igénytelenség, vagy hanyagság, rosszul értelmezett haszonratörés, vagy erélytelenség a községi tanács részéről? Vagy mindezek együttvéve? Amikor a kocsma az iskola miatt kiszorult eredeti helyéről, a földművesszövetkezet vezetői „harcba indultak”, s zászlójukon e jelszó: kevesebb mozit, több italt. Kérték, ne legyen annyi mozielőadás (hetenként így is csak kétszer van), hadd árusíthasson többet az italbolt. Hogy a falu kulturális igényei így sincsenek kielégítve? Na és! Az italboltnak terve van, azt teljesíteni kell, ha másképp nem megy, a mozi rovására. így vélekedtek a földművesszövetkezetnél. A községi tanács, dicséretére legyen mondva, nem a kocsma tervteljesítését tartotta fontosabbnak, hanem a falu növekvő kulturális szórakozási igényeinek kielégítését így győzött a mozi, s lett „vesztes fél” a kocsma. Bár még mindig a moziban árusít, miközben egész közel a húsbolt kihasználatlanul áll — az épületet pedig vissza akarják adni tulajdonosának — ahelyett, hogy ilyen célra igénybe vennék. De milyen győzelem volt ez? Mint vert had, oly gyászosan néz ki ma is a mozihelyiség. Kopott, szegényes, szégyenkeznek miatta a herédiek. Oda beülni — ne haragudjon meg a MOKÉP — a film végtelen szeretetére van szükség és végtelen elnézőképességre. Ilyen meglepetéseket tartogatott ez a faluszéli sarokhoz. Hogy meddig rontja még Heréd hírnevét, azt nemcsak az új iskola építőin múlik, (akik minél előbb igyekeznek megfelelő tanulási lehetőséget biztosítani a gyerekek számára), hanem a többi „egy fedél alatt lakó” vállalatokon is. A földművesszövetkezetnek éppúgy, mint a MOKÉP-nek — a falu lakóival egyetértve, az ő véleményüket tolmácsolva — egy közmondást és annak módosítását ajánljuk, addig is* míg a kocsma vissza nem kerül eredeti helyére. A közmondás azzal a kis módosítással pedig így hangzik: a szükség törvényt bont — de attól még lehet rendet, tisztaságot tartani.

Kovács Endre

Egy drót elszakadt Algírban Csak egy drót szakadt el?

zon a bizonyos áprilisi éjszakán, amikor Chálle-nak és Salannak Algírban jelentették, hogy a kormányhű csapatok közelednek a katonai puccs főfészke felé, a gőzösfejű katonákból csak egy mondat préselő- dött ki: árulás történt. Márminthogy őket elárulták. Akkor, az izgalom és a fejvesztettség első pillanataiban kiadták a jelszót a rádión keresztül: mindenki a fórumra!

Challe hívei, a francia gyarmatosítás érthetően zavart érdekeltjei kivonultak a fórumra. A főhadiszállás erkélyéről Challe beszédet akart intézni a néphez. Bizonyára be szerette volna jelenteni, hogy ügyüket ismeretlen tettesek, sötét provokátorok elbuktatták, de — a hangszórók némán ásították tele az algíri éjszakát. A drótot valaki elvágta. Így a tábornok beszéde motyogásnak és értelmetlennek tűnt azok előtt is, akik teljes lelkesedéssel és hiányos éjszakai öltözékben drukkoltak Challe-nak és a puccsnak.

A drótot valaki elvágta, s a drót elszakadt és a marcona tábornok minden marco- nasága suttogássá halványodott. Pedig nyilvánvalóan a sivatagi oroszlán rekedtségével szerette volna elordítani afölötti fájdalmát, hogy vállalkozásuk, igaznak tartott ügyük pár nap alatt páraként szállt a hírek óceánjába.

Az ember kénytelen utánakérdezni az eseményeknek. Vajon ez az egyetlen drótszakadás volt csak az egész algíri puccsban? Az események logikája a következőkben felel:

Adenauer hazajön Washingtonból, Bonn parancsára letartóztatnak néhány olyan szabad algériai politikust, aki Nyugat-Német- országban tartózkodik. Szombaton hajnalban az algíri rádió bejelenti a katonai manővert, amelyet ejtőernyősök és az idegenlégió némely alakulata hajt végre. Sálán Madridból Algírba repül, Lagaillard nemkülönben. Párizsban a plasztikbombás merényletek egyre szemtelenebbül következnek sorra. Riadókészültség egész Franciaországban, Párizsban tartanak az ejtőernyősök inváziójától. Megjelenik De Gaullenál a párizsi amerikai nagykövet, s ugyanakkor megjelenik Algírban az amerikai konzul. D’Ortizt, a Madridban tartózkodó fezőrt, aki mulatóhelyekről lépett elő fontos algíri zendülő politikussá, már nem ülhet repülőre Madridban, mert az események sodrában odáig jutottak a változások, hogy őt le kellett tartóztatni. Éppen Franco teszi ezt és éppen Madridban.

Ezek után az események a kulisszák mé*

gött folynak, tárgyalás itt, sakkhúzás ott, a francia elnök a televízióban, az utcák emberei az igazságot és a francia nép jogainak és érdekeinek figyelembe vételét követelik, ti- zennégymillió francia egyórás sztrájkkal nyilvánítja véleményét a kolonialisták megmozdulásáról, aztán — befejeződik a puccs: Challe és Sálán, meg még néhányan az algíri főhadiszállást feladják, ismeretlen helyre távoznak, majd elfogják Challe-t, stb., stb.

Már nyugszik az elfojtott tűz parazsa, intézkedések követik egymást Párizsban és Algériában egyaránt. Azt hinnénk, hogy a franciák eme furcsazengésű belügye már lezárt akta, amikor a világsajtó foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy kik bátorították a forrófejű és rúgósagyú tábornokokat. Azt mondja az egyik jelentés: az Amerikai Egyesült Államok vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy kik és milyen mértékben bátorították a zendülő franciákat a puccs elkövetésére. A vizsgálat végén kiderítik, hogy senki nem hibás és főként az fog kiderülni, hogy akik o.z ügyben ténylegesen szerepeltek, azoknak az egészhez semmi közük, hanem X vagy Y róható meg azért, mert az események így folytak le.

Az egyik nyugati lap epésen meg is jegyezte, hogy a vizsgálatot valósznűleg azok folytatják majd le és azok írják alá a zárójelentést, akik az ügyet pár héttel ezelőtt elindították.

Az időbeli sorrendet, azt, hogy hány országban tevékenykedtek párhuzamosan ebben az időszakban, érdemes visszapergetni. S akkor rájön az egyszerű ember is, az újságok mindennapi olvasója, hogy itt nem is any- nyira francia ügyről és nem elsősorban francia elgondolásokról volt szó, hanem sokkal inkább a tengeren túli érdekek és elképzelések megvalósításáról.

Nem akkor szakadt el tehát a francia tábornokoknál a drót és nem az egyetlen drót, amikor Algírban, az utolsó órákban elvágták a megafönhöz szóló vezetéket. Sok drótszál volt ott hibás és még nagyon sok szál drót nincs eltépve. A drótban pedig áram fut, veszélyes áram, amely katasztrófát jelenthet bármely pillanatban, a világ bármely részén a népek millióinak. S a dróttal egyre játszanak azok, akikben az érdekek és az arany diktálja a játék tempóját. De ugyan meddig?

(f. a.)

Szűcsi fiatalok

Mintha valami hatalmas be- retva nyeste volna le a dombok völgyét, olyan a szűcsi külszíni fejtés környéke. Pedig ezeket a „dombokat” a legdúsabb ölű nyarak füvei sem lepték el. Az ötvenes évek közepén kezdtek kinőni a földből. Hatalmas, német és csehszlovák gépek varázsolták ide őket. Gépek szedték, vágták, törték, markolták le a földtakarót a 10—12 méter vastag lignitrétegről. A megmozgatott föld millió köbmétereiből állnak a dombok. S a dombok alatt ott terül el a hatalmas teknő alakú nyíltszíni fejtés.

Szállítószalagok mellett megyünk le a „bányába”. Zviliinger Zoltán üzemvezetővel és Balogh János KlSZ-titkár- ral. Odaérünk az egyik bódé mellé, és megszólal a sziréna.

— Robbantás lesz. Visszafordulunk, biztos távolból gyönyörködünk a dörrenés után szállongó lignitfelhőben. — Ismét szirénáznak, megindulnak a szalagok és mi is a robbanás helyére sietünk.

— Egy lámpa 950 forint — mondja az üzemvezető a rob- bantóknak, kissé szemrehányóan, mert a lámpa üvegjét nem fordították el a robbanás felől. Aki „lelövi” — fizet.

— Erre nem nagyon van példa, takarékos erhberek dolgoznak ebben a bányában — mondja a titkár és lehajol, hogy felvegyen egy görgőt. — A mai „fejadagom” már megvan.

Értetlenül bámulok rá. Fejadag? Milyen fejadag? — Meg is kérdezem.

— Takarékossági mozgalmat indítottunk. Körülbelül hetvenen veszünk részt benne. Lényege: aki kijön a bánvából, legalább öt forint értékű hulladékot, használhatatlanná rongálódott fa- és vasanyagot hoz magával.

Az irodában a naplót is megmutatja: Mert naplót is vezetnek a teljesítményekről

— Görgő, görgőtartó, szögvas. védőháló... Ezek sorakoznak a naplóban a versenyzők nevei

mellett. Pár hete tart ez a mozgalom, de ez alatt sikerült „megtisztítani” a bányát.

A 70 ember már nem talál minden műszak végén öt forint értékű hulladékot.

KISZ-fiatalok kezdeményezése volt. Találó nevet adtak neki: „ötforintos mozgalom”.

Huszonnyolc KISZ-tag dolgozik a bányában. De 40 szűcsi bányászt vár Az ifjúság a szocializmusért mozgalom soraiba a KISZ megyebizottsága. — A KISZ-en kívüliekre is gondolnak — mondja a titkár. — Nem könnyű a dolgunk, mert a fiatalok kissé óvakodnak a társadalmi munkától. — Pedig valójában kiveszik belőle részüket, derekasan. Hiszen rendszeresen bejárnak ide a bányába vasárnaponként, idomköveket szállítanak. Igaz, azért kapnak valami pénzt is, körülbelül a munkabér negyedét. De nem is a pénzért teszik. Csak azon igyekszünk, hogy a nyári aggteleki kirándulás költségeire elég legyen.

A KISZ vállalt védnökséget a munkavédelem felett is. A munkavédelmi őrjárat naponta ellenőrzi a berendezéseket, gépeket. A naplóban ilyeneket olvashatunk: „1961. március 19: Nem égnek a vészjelző lámpák”. „Március 12: Égők kicserélve, vezetékek megjavítva.” Vagy: „Február 10: a melegedőt szétszedték, és nem rakták össze.” „Február 12: elkészítették.”

***

Még mintegy tíz évre való szén húzódik a fejtés közelében.

Tíz év alatt nemcsak a föld felszíne alakul át, megváltoznak az emberek is. Ennek a változásnak biztató jeleit már most is megtalálhatjuk. — A takarékossági és munkavédelmi naplók dokumentálják, de a „legszavahihetőbb” tanúk, a munkások, maguk az it* dolgozó emberek. Zöméb- fiatalok. Szü’-si fiatalok. A szűcsi külszíni fejtés fiatalja' Krajczár Imre