Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-27 / 123. szám

4

NÉPÚJSÁG

1961. május 27., szombat

iSiilf

A műszakiak szocialista brigádja

A Mátravidéki Erőműben 10 brigád nyerte el május 1-én a szocialista brigád címet. Ezek többségében fizikai dolgozók. Űjabb hír is érkezett. Műszaki dolgozók két szocialista brigádot alakítottak az utóbbi napokban. Vállalták, hogy a szűk keresztmetszetüket, a termelés alapvető problémáit oldják meg. De vállalták, hogy rendszeresen segítik a munkabrigádokat. A Mátravidéki Erőműben összefogtak a munkások és a műszakiak.

Műszakiak szocialista brigádja. Nálunk új fogalom ez. Érdemes felfigyelni rá, követésre méltó példa.

F. L.

— JtíNIUS 15-én Heves megyéből 50 vezető óvónő látogatásra utazik a budapesti Horváth Mihály téri gyakorló óvodába, hogy új tapasztalatokkal gazdagodva vezessék tovább az óvodákat.

— MÁJUS 28-án éjfélkor új menetrend lép életbe a vasútnál. Helyes, ha utazás előtt érdeklődünk. A nyári menetrenddel kapcsolatosan az állo- másfőnőkségek készséggel adnak felvilágosítást.

— A GÄRDONYI-HÄZ ta- tarozási munkálatai jó ütemben haladnak. A mintegy 150 ezer forint értékű munka augusztus közepén fejeződik be, s remélhető, hegy a helyreállítás után az épület épsége megóvja a nagy egri író hagyatékát.

— HAT ÉPÍTŐIPARI komplexbrigád működik már megyénkben. A mozgalom az egri Spartacus-pálya lakásépítkezésén indult és komplexbrigád dolgozik már a Vasnagykereskedelmi Vállalat raktárépítkezésén, a gyöngyösi tejüzemben és a Kaknics-brigádot is új formában szervezték át.

— TARNAZSADÄNYBAN «z évben a különböző létesítmények mellett az általános iskola felújítására több mint félszázezer forintot fordítanak.

A barátság jegyében

KEDVES VENDÉGEK jártak Egerben. A hazánkban két hétig tartózkodó moszkvai Szovjet—Magyar Baráti Társaság negyven aktívája, Ivan V. Szalimon elvtárs vezetésével ellátogatott megyénk székhelyére is.

A szovjet vendégeket Pupics Péter, az MSZBT megyei titkára és dr. Bihari József, a főiskola orosz tanszékének vezetője fogadta.

A városunkba érkező küldöttség vezetője, I. V. Szalimon, először mint a felszabadító szovjet hadsereg tisztje járt Magyarországon. Tökéletesen megtanult magyarul és miután visszakerült a Szovjetunióba, megalakította a Szovjet—Magyar Baráti Társaságot, s ma már igen sok üzem, vállalat, és iskola lett a tagja a Szovjetunió minden részéből.

A társaság nagy munkát végez a magyar kultúra megismertetésében és terjesztéséiben. Szalimon elvtárs műfordítással is foglalkozik. <5 az egyik fordítója Berkesi András Az októberi vihar című regényének.

A küldöttség tagjai közül is többen beszéltek magyarul, sokan pedig most kezdenek tanulni, és valószínű, hogy az itteni látogatás után még szívesebben foglalkoznak a köny- nyűnek nem nevezhető magyar nyelvvel.

MSZBT vezetősége megtett mindent , annak érdekében, hogy jól érezzék magukat a szovjet vendégek. Városnézés után meglátogatták a Parád- sasvári Üveggyárat.

Beszéltek a munkásokkal, kölcsönösen megajándékozták egymást, majd a gyár vezetőségének és munkásainak képviselőivel együtt kimentek a gyár közelében levő tisztásra. Itt került sor a szalonnasütésre. Ez a speciális magyar szokás nagyon megtetszett vendégeinknek, s nagyon jól érezték magukat.

A NAPSÜTÖTTE tisztáson a pattogó rőzsetűz mellett megindult a beszélgetés s kialakult az a légkör, amely csak igaz barátok között lehetséges. Az egyik tábortűznél a moszkvai Vlagyimir Iljics gyár dolgozói beszélgettek az üveggyár munkásaival. Szó került itt munkáról, családról, sőt még az űrrepülésről is. A másik tűznél Borisz Ragyionov, a moszkvai rádió magyar adásának egyik munkatársa mesélte el tiszta magyar nyelven, hogyan szerette meg Magyar- országot. Az egyetemen, mint történelemszakos kezdett foglalkozni Magyarország leg- újabbkori történelmével és elhatározta, hogy megtanul magyarul. Mennyi tanulás kellett e szépen és gondosan formált mondatokhoz, mennyi szeretet a mi kultúránk iránt, hogy legyőzze a nehézségeket. Először van nálunk, s arra a kérdésre, hogyan érzi magát, elmosolyodik: Magyarország az én második hazám, nem érzem azt, hogy külföldön vagyok.

Különben Borisz Ragyionov és Bihari elvtárs régi ismerősök, a moszkvai rádióban találkoztak először.

A találkozó minden jelenetét megörökítette az egyik mongolos szemű vendég kisfilmező gépével. Mindnyájan azt gondoltuk, hogy hivatásos riporter, később kiderült, hogy japán nyelvszakos tanár. A japán nyelven kívül jól tudott angolul is és elhatározta, hogy elsajátítja a magyar nyelvet is. Erre különös oka van: édesapja, aki a felszabadító szovjet hadsereggel járt hazánkban, Szerencs alatt hősi halált halt és magyar földben nyugszik. Magyarországi látogatásának egyik célja, hogy édesapja sírját felkeresse és legalább fényképet vihessen a sírról édesanyjának.

LASSAN KIHŰNYT a tábortűz lángja. A hamvadó parázs körül szállt a' magyar és orosz dal, amely fölverte a Mátra alkonyi csendjét. A búcsú mindig fájdalmas, de azzal a tudattal váltunk el barátainktól, hogy jövőre ismét találkozunk itt, vagy Moszkvában.

Pallagai Béláné,

főisk. adjunktus

Felvétel a Gépipari Technikum esti tagozatára

Ismét lehet jelentkezni a Gépipari Technikum esti tagozatára. A jelentkezéshez szükséges: 1. Vasipari segédlevél vagy szakmunkás bizonyítvány; 2. a 18. életév betöltése;

3. az általános iskola nyolcaMozik műsora

EGRI VÖRÖS CSILLAG Térésé Kequin EGRI BRÖDY

Osztraval gyors EGRI KERTMOZI

Egy évig tartó út GYÖNGYÖSI PUSKIN Négyen az árban GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Afrikában Jártunk HATVANI VÖRÖS CSILLAG Kenyér, szerelem; Andalúzia HATVANI KOSSUTH A kobraakció HEVES

A Noszty fiú esete Tóth Marival PETERVASARA

Az el nem küldött levél

FÜZESABONY A Balti égbolt

műsora

Egerben; este 7 órakor: HAJNALI TŰZ Karácsondon, este 8 órakora FÜREDI KOMÉDIÁSOK

dik osztályának elvégzése és 4. vállalati ajánlás.

A jelentkezőknek augusztus második felében felvételi vizsgát kell tenniük: magyar irodalom, a matematika és a szabadkézi rajz tárgyaiból. A felvételi vizsgára — kellő számú jelentkező esetén — önköltséges előkészítő tanfolyamot indítunk;

A technikumba való jelentkezés határideje: 1961. június 30.

Jelentkezési lap kapható Be- reczky László igazgatónál (Eger, Kossuth Lajos utca 8.), vagy a Finomszerelvénygyár- ban.

Érettségizett és szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező dolgozók különbözeti vizsgával a II. osztályba kérhetik felvételüket.

1961. MÁJUS 27., SZOMBAT. BÉDA.

195 évvel ezelőtt, 1766. május 27-én halt meg IVAN POLZU- NOV orosz feltaláló, technikus. 1763-ban dolgozta ki a gőzgép tervét, amelynél a dugattyú állandó munkájának biztosítására két dugattyút alkalmazott, amelyek a dugattyúkarok összeköttetése által a munkát közös tengelynek adták át. 1766-os konstrukciójánál hőenergiái üzemű gépen először ő alkalmazta az automatikus szabályozót (regulátor). Polzunovot a korukat meghaladó feltalálók sorsa érte el: ez a gőzgépe 43 napot dolgozott, amikor a dugattyúja besült. A gép megjavítását anyagilag nem támogatták, híre külföldre nem jutott el és néhány év múlva az első gőzgépet szétrombolták.

120 évvel ezelőtt, 1841-ben, e napon született GEORG MEISENBACH német grafikus, akit a németek a francia ALBRETTEL szemben az autotípipa feltalálójának tartanak. 1882-ben Münchenben a festmények és fényképeknél a fényárnyalatokat is feltüntető nyomtatásra való széttagolásával (ún. raszter segítségével) készült klisékészítési eljárását a nyomdászatban a cinkogra- fikus klisék előállítására ma is használják.

*

1919-ben, e naphoz fűződik AFGANISZTÁN NEMZETI ÜNNEPE, amikor fegyveres harccal vívták ki függetlenségüket az angol gyarmatosítókkal szemben.

*

A BOLGÁR KOMMUNISTA PART 1919-ben, e napon alakult meg.

*

25 évvel ezelőtt, 1936-ban, e napon Gyulán 300 kubikos sztrájkba lépett.

FILM - FILM - FILM - FILM - FILM

Az osztravai gyors

Négy férfi egy sorsdöntő vasárnapját ismerjük meg a film történetéből. Csehszlovák film, amelyet az egri Bródy Filmszínház mutat be, május 26—31-ig. •

özei két esztendeje ismerjük egymást. A szokatlan egymásra találás az írással kezdődött. Valahogy úgy, hogy beküldte első próbálkozásait a Népújság szerkesztőségébe. Ott azt mondtßk, hogy válaszoljam meg az írásokat.

Akkor nagyon nehéz helyzetben voltam. A leírt szavakban helyesírási hibák szomorkodtak, a szavak között a logikai kapcsolat csak gyéren pislogott, a versnek töredezett szöveg felett a kétségbevonhatatlan jószándék kuvikszeme égett a csillagos ég szemérmes, de melegítő fényessége helyett, a ritmust még a jószándék sem ígérte, a rímeket úgy pofonvágta a hozzánemértés, hogy azok csak kancsalul nézhettek a világba a papírról és én úgy hallgattam dadogó botladozásukat, mint a zenei óvodás, akit az öccse akar énekre tanítani.

Ha jól emlékezem, az első levélre nem válaszoltam, mert hiányzott bennem a lelkierő a végleges döntéshez: mit és hogyan mondjak ilyen szóáradat láttára és hallatára, mint amilyen a papírról kárál felém, amikor írója kézzelfoghatóan műveletlen, kétkézi munkás, vájár, aki a legjobb esetben, ha a betűvetés elemi fogásait ismeri. A tényeken túl ágaskodott bennem a kérdések egész sora: honnan a szándék ebben a bányászban, hogy mégis írni akar? Honnan az elhatározás, hogy verseket faragcsál, amikor a beszélgetés írásban rögzíthetősége legalább olyan nehézségeket jelent számára, mint nekem egy mázsás vasgolyó fél- kézzél emelése? Honnan az indítás, hogy ez az ember húsz és harminc között, mélyen az izzadó föld alatt dolgozik, s eközben ritmusok és rímek kavarognak lelkében-agyában, csak nem tudja leírni, formába teremteni azokat? Beszélhetett neki valaki arról, hogy az írók és művészek ebben a szocialistának sarjadzó világban megbecsült és értékükhöz mérten tisztelt tagjai a társadalomnak? Vagy csak úgy gondolta, hogy a töltőtoll, egyáltalán a toll forgatása könnyebb kenyérkereset, mint a bánya gyomrában a szerszámmal dolgozni? Vagy az újságok olvasása, vagy a munkásosztály emberi értékben és hatalomban való növekedése hatott öntudatára és ezért kísérletezik a rang- és erkölcsi létrán jót vélve és rosszul cselekedve feljebb jutni?

Hetekig nem tudtam mit kezdeni a rengeteg szellemi sebből vérző, fintörokat és torzulásokat mutató írásokkal. A második levél után személyesen is megismerkedtünk, de a kapcsolat nem jelentett többet, mint találkozást, amikor átadott nekem egy olyan füzetet, amelyben tíz-tizenöt vers szerénykedett, de több száz oldala azt magyarázta, hogy birtokosa ebbe a kockás füzetbe még jó néhányszor bele akarja vésni tintával gondolatait.

Az első személyes találkozáskor ígéretet tettem, hogy sommásan válaszolok majd mindkét alkalommal kezembe került írásaira. Még egyszer elővettem a kusza sorokat és önmagamat, aztán nekiduráltam jószándékomat és megírtam a sűrűn telepötyögtetett fehér lapot Herpai Mihálynak. Jó szívvel, de határozottan azt kértem tőle, hogy előbb tanuljon meg helyesen írni, ha nincs iskolai végzettsége, iratkozzék be és a legelemibb tudnivalókat szerezze meg.

Szót fogadott. A következő levélben ugyan még nem sok eredmény árulkodott a több hónapos erőfeszítésről és izzadságról, de már kifejezéseiben a rendszeresség némi árnyéka bujkált, a kiabáló helyesírási melléfogások harmaKonyvnap előtt

Herpai Mihálynak levél helyett

Egercsehibe

dukkal csökkentek. Az iskolai bizonyítványt ugyan nem láttam, amit ekkor szerzett, de bizonyára megvan az is.

Űjabb levéllel válaszolt, mert egy bányász nem jöhet el Egercsehiből akkor, amikor akar. Tanulási fogadalmát megújította és elhatározta, hogy nemcsak a helyes magyar beszédet és a helyesírást sajátítja el, de utánanéz a versek mesterségbeli titkainak is.

Azt csak most, utólag árulom el Herpai Mihálynak is, hogy novellának szánt írásától komoly fejfájást kaptam és azt a reménytelen érzést, hogy kár a kínlódásért, a természetes logika, a szerkesztési készség legelemibb látszata is hiányzik a jószándék mögül, tehát olyan parazsat fújtam, amely csak látszott élni és égni.

Ügy éreztem, hogy a közvetlen és írásbeli kapcsolatban egyformán nagy szünetet kell tartanom, hátha elfelejti ez a kedves arcú, mosolygós szemű, tömzsi alkatú fiatal bányász az irodalmat.

Egy alkalommal az egri szabadegyetem irodalomtörténeti előadására jött be és megkeresett engem is, hogy érdeklődjék nálam írásai sorsáról és véleményemről. Beillesztettünk másfél órát egyeztetett programunkba, este héttől. Leültünk az egyik presszóban, ahol körös-körül fekete illata, a rum és likőrök zsongító hatása keveredett a beszélgetésekből és sustorgó udvarlásokból összeálló zajjal. Csaknem kérdezés nélkül mesélte el arasznyinak látszó élete súlyos vonulatát: szegénységben született, lelki nyomorúságban nevelték, nem tudott mit tenni, néhány rosszul elvégzett osztály után keresnie kellett gyerekfejjel a kenyeret a maga szájába, ha nem akart éhen halni. Vele nem sokat törődött senki, rokonai nem nagyon dédelgették, végül is odáig erősödött, hogy bányász lett.

A munkásszálláson a foglalkozásadta lehetőségek és lelkiállapot keveredett a kimaradásokkal, az éjszakai és nappali váltások szünetében az ivás és nemivás kevert érzéseivel. Elhatározta, hogy ennél többre akar jutni. Alig húszon túl megnősült, szorgalmasan dolgozik, hogy rendben megéljenek feleségével. Bútorokat, könyveket vásárolt, olvas, tanul, mert rettenthetetlen vágya kínozza: azt akarja, hogy az ő gondolatait, érzéseit, amiket ő — belső nagy lázában olyan csodálatosnak és egyedülvalónak tart, mint minden igazi ember és író a magáét — azért akar eljuttatni másokhoz ts, hogy okuljanak, hogy élvezzék az érzések őszinte és emberré tevő áradását, hogy higgyenek a tettekben és a haladásban és főképpen azok és abban bízzanak, hogy minden elesett és lelkileg elmaradott ember feljuthat a legmagasabb csúcsig, ha bírja szusszal.

A beszélgetésben alaposan megfürödtünk és csak azért hagytuk abba, mert Herpai Mihályt vitte a busz haza, Eper- csehibe. Ekkor még mindig kétes volt nekem, hogy mit mondjak ennek a sötétben bolyongó embernek, aki fényt és világot akar kapni és — ha lehet — adni is.

Azzal zártuk a beszélgetést, hogy rövid lélegzetű, pársoros írásokon próbálkozik majd, a tartalom és e forma összhangját könnyebb talán egy pöttöm gondolat erejéig biztosítani egyszerűbb eszközökkel, mint hosszú sorokon keresztül szolgálni a kifejezés kalória-igényét. Megígérte, hogy tanulási fogadalmát betartja, az írásban pedig szerény lesz és fontosnak tartja majd, hogy a közérthetőség határain belül marad.

És napokkal ezelőtt megint levelet írt nekem Mihály, írásán műgond és az eddigiekhez fejlődést mutató csiszolt- ság érzik. Ezerszer átforgatott a levélben minden szó, mert húzások is vannak itt-ott. Most már nem éreztem annyira, sem a betűk formálásán, sem a szövegen, hogy véste volna a mondanivalót. Túlzás lenne azt mondani, hogy hibamentes az, amit ír: itt-ott bukdácsol még a helyesírás, a szövegben a mondatok lazán simulnak egymás mellé, de .. És ez a „de” azt mondja és bizonyítja, hogy Herpai Mihálynál szakadozik az elszigeteltség, az elmaradottság kárpitja: tíz körömmel kaparja ki magának a tudást, eredménytelenségei nem törik meg.

Herpai Mihály elindult a tudás felé vezető marathoni úton. Csak az élete utolsó napján fogja feladni °zt a versenyt. Legalábbis én ezt hiszem. Ma még nem tud olyan verset, vagy novellát írni, amely élvezetet nyújthatna az olvasónak. De az ez irányú szándék erős és szilárd Herpai Mihályban. Egy műszakot lenn dolgozik a bányában, a másodikban tanul és töri a fejét, hogy rakja a betűket úgy egymás mellé, hogy másoknak szóló üzenet lehessen. A harmadik és legkisebb műszakban valószínűleg pihen. Gyomra kínlódik néha, de meg sem érzi a láz miatt, amely a lelkét fűti nagy fogalmazásokra.

Itt-ott megcsillannak eredeti szóképei, s meggyőzően mutatják, hogy élménye diktálja a nehézkes szavakat. Mindez még a kezdet kezdete. Érzi ezt Herpai Mihály is. Keres olyan embert, aki őt vezetni és tanítani akarja. Bizonyára meg is találja a vezetést a könyvekben, a leghűségesebb barátokban. Olvasson, szemlélje az életet és a saját sorsát, munkáját úgy. mint az élet természetes és igaz mozzanatait és írja meg, mit gondol, mit érez egy-egy olyan pillanatban, amikor a tárgyak és az események zenélni kezdenek belül. Mert az íráshoz valami belső zene, a lélekben kialakuló visszhang kell, amit le lehet és le is kell írni.

Herpai Mihály esete az irodalommal és az írással a tiszta szándék históriája még csak. Mennyi láz, mennyi kitartás, mennyi gond szüli majd meg egyszer az első irodalmi négy sort Herpainál, ma nem tudjuk. De hogy megszüli majd az idő az igazi közlést, abban bizonyos vagyok. Mert az erős elhatározás, a szálkás akarat a legmélyebb rétegekből is kiemeli a valódi értéket: ha szén, ha gyémánt.

S mikor könyvnap előtt ezt a vallomásfélét írom Herpai Mihálynak, a valamivel idősebb és valamivel jobban pallérozott testvér őszinte szeretetével, gondoljanak a falu tanárai az ilyen emberekre és amit lelkűk diktál, tegyék meg: segítsék közelről a nagyot álmodókat a botorkálás idején: adjanak pallérozott igazítást a szakmai tudás elérésére, mert az ilyen esetek teremtik a hősiesebb és céltudatosabb embereket — a közösség számára, a közösség erejével.

Igaz barátsággal:

DR. FARKAS ANDRÁS