Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-26 / 122. szám
Készül a vizsgamunka AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 122. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. május 26., péntek Gyöngyös áruellátásának alakulása Szeretünk jól élni! Igen, — ez nem bűn. Kevés ember van a Földön, aki sa- nyarogni óhajt, de mi aztán külön művészetet csinálunk ebből: jól élni! Szép lakás, szép ruha, sok vidámság és dúsan terített asztal... Hiba lenne úgy felfogni, hogy mi egyébre már nem is törekszünk. Dehogy nem! Csak... Szóval: fölösleges ezt magyarázni, titkot sem szoktunk belőle csinálni: szeretünk jól élni. Ahhoz, hogy jól élhessünk — sok minden kell. Azt sem titkoljuk: több minden csak — kellene. Ma még nincs belőle elég. Persze: majd lesz! Érdemes ilyen alapon Gyöngyös város ellátottságát megvizsgálni. Főként a piaci kereskedelem vonatkozásában. Ott vagyunk a leginkább érdekelve. A számok azt mutatják, hogy az elmúlt év tavaszán mintegy 17 százalékkal volt kevesebb a piaci áruforgalom az 1951. év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor az árak sem hullámoztak annyira, mint egy évvel ennek előtte. A fizetésből és bérből élők a piaci felvásárlás folytán 7—9 százalékos megtakarítást értek el. Az elmúlt év nyarán ugrásszerűen megnövekedett az árufelhozatal a termelő- szövetkezetek bekapcsolódása révén. Év végére teljes összegben túlhaladta a 27 millió forintot, vagyis az előző évnek másfélszeresére nőtt! Pedig sokan hogy sá- pítoztak a termelőszövetkezetek miatt. Katasztrófát és egyéb szörnyűségeket emlegettek. Az élet most is, mint annyiszor máskor, ismét rájuk cáfolt. Sőt: az átlag árak végül is 12—14 százalékos csökkenést mutattak az 1959. évihez viszonyítva. És ha az idei, a tavaszi piaci felhozatalt vizsgáljuk, megállapíthatjuk: nemcsak áruval vagyunk bőségben, hanem még a primőr áruk is olcsóbbak, mint tavaly. Kivéve a baromfit. Ott még a tőkehús alacsonyabb mennyisége érezteti a hatását. Azt sem tartjuk mellékesnek, hogy a piaci áruk — egy nap mennyiségét véve alapul — több mint 80 százalékát a termelőszövetkezetek szállítják. A gyöngyösi Dimitrov Tsz és az Üj Élet Tsz a téli hónapokban is elegendő és jó minőségű zöldségfélékkel látta el a lakosságot. Állandó árusító helyük van a piacon. Mellesleg: csak most derült ki igazán, mennyire nem volt igazuk a kicsinyhitűeknek!... Most nem részletezzük, csak általánosságban állapítjuk meg: az áruellátás Gyöngyösön egyéb területen is jó, ha nem is kifogástalan. Olykor még előfordul némi fennakadás. összegezésül megállapíthatjuk: a gyöngyösiek is szeretnek jól élni, sőt: napról napra jobban élnek. Heves megyei szakemberek látogatása Szolnok megyében Heves megye termelőszövetkezeti vezetői sokat fáradoznak azon, hogy a megye szövetkezeteinek vezetői, tagjai és nem utolsósorban szakemberei minél többször tapasztalatcsere-látogatásokon vehessenek részt a környék és távolabbi termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban. Tegnap például a megyei pártbizottság, a megyei tanács és a MÉSZÖV szervezésében a hevesi járás termelő- szövetkezeteinek szakemberei — több mint negyvenen — baromfitenyésztési tapasztalatcsere-látogatásra utaztak el Szolnok megyébe. A látogatás alkalmával megtekintik többek között a Kisbéri, a Felső- abádi és a Kiskunsági állami gazdaságok állattenyésztését is. Sz. F. Tamás László: A HEVES MEGYEI TERMELŐSZÖVETKEZETEK TÖBBTERMELÉSÉÉRT ★ Úttörőélet ★ BESZÉLGETÉS A MŰVÉSZETRŐL ★ AZ ÜRUTAZÄS „MŰHELYTITKAIBÓL” ★ HÍREK — SPORT Ülést tartott a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága Tegnap délőtt ülést tartott a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Dr. Csernik József elnöki megnyitója után Sályi János megyei titkár ismertette a nemzetközi és belpolitikai helyzetet é$> az ezzel kapcsolatos feladatokat. A második napirendi pontként Tamás László elvtárs, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának vezetője: A nyári növényvédelmi és betakarítási és egyéb mező- gazdasági munkákra való felkészülés, s az ebből fakadó, a népfront-mozgalomra háruló feladatok címmel tartott nagy érdeklődést kiváltó előadást. A napirendi pontok elhangzása után vita indult. A megyei pártbizottságot Biró József elvtárs képviselte. Az Egri Pedagógiai Főiskola rajzszakos növendékeit is kicsalta a jó idő a szabadba. Egyéves kemény munka után most készülnek a vizsgákra. A rajzszakosok az utolsó simításokat végzik a vizsgamunkán, hogy az elméleti után a gyakorlati is jól sikerüljön. Képünkön Bódi Ilona, Tóth Ágnes, Szabó Judit és Zsótér Rozália elsőéves tanulók. (Foto: Kiss Béla) /VAAAA/VAAA^/SAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VW'VAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VNAAAAAAAAAAA^ — NAGYSZABÁSÚ erdész- bált rendez szombaton a Mátrai Erdőgazdaság Párádon. A bált az Erdész Színház műsora előzi meg. Az ünnepi könyvhét programjából Heves megyében is ünnepi program teszi színessé, emlékezetessé a könyvhetet. A megye csaknem minden részében, városokban és falvakban rendezvények, könyvbálak, könyvsátrak hirdetik majd, hogy ezen a héten különös érdeklődéssel fordul az emberek figyelme a könyvek felé. Egerben 28-án délelőtt 10 órakor, a Gárdonyi Géza Könyvesboltban Sályi János, a Hazafias Népfront megyei titkára nyitja meg a könyvhetet. A megnyitó ünnepélyen részt vesznek Dobozy Imre, Simon István Kossuth-díjasok és Egri Viktor csehszlovák állami díjas, akik dedikálják műveiket, majd látogatást tesznek az egri Dobó István Termelőszövetkezetben. Május 29-én délelőtt az írók gyárlátogatásra mennek a Bélapátfalvi Cementgyárba, utána megnézik az ózdi vasasok szilvásvárad! üdülőjét és a Szalajka-völgyet. Este 7 órakor részt vesznek a irodalmi színpad színházban rendezendő „A könyv ünnepe” című ünnepi műsorán. A megyei könyvtár a könyvkiállítás mellett „Ünnepi könyvhét 1961” címen röplapbibliográfiát ad ki. Gyöngyösön Május 27-én könyvbál nyitja meg a könyvhetet, majd 28-án a Dimitrov-kertben a járási könyvtár és a Mátra Múzeum klasszikus és mai magyar írók alkotásaiból, Csehszlovákia fejlődését bemutató kiállítást rendez. 28-án Gyöngyöshalászon a felújított könyvtárat átadják a községi tanácsnak. Ebből az alkalomból a gyöngyösi írócsoport tagjai látogatnak el a községbe, ahol saját műveikből adnak elő. Június 1-én az írócsoport ellátogat Gyöngyössoly- mos községbe is. Hatvanban k Május 27-én a művelődési otthonban a helyi irodalmi színpad műsorával és ünnepi megemlékezéssel nyitják meg a könyvhetet. 29-én szakkönyvismertetés lesz a MÁV- nál, 30—31-én. író—olvasó találkozó a városban és a községekben. Június 1-én az általános iskolások részére mesedélután teszi emlékezetessé a könyvhetet, 2-án a kiszesek irodalmi fejtörőt, 3-án könyvbált rendeznek. Füzesabonyban 27-én este a járási művelődési házban a nőtanács titkára nyitja meg az ünnepi könyvhetet. 29-én diafilm-vetítést és ifjúsági irodalmi vetélkedőt rendez a járási könyvtár. Június 4-én könyvbálon szórakozhatnak a fiatalok. Május 31-én Szihalom községben átadják a községi könyvtárnak a MÉSZÖV 325 kötetből álló ajándékát. Hevesen Május 28-án délután az ünnepi könyvhetet a járási könyvtár vezetője nyitja meg a könyvesboltban. A megnyitón részt vesz Dobozy Imre Kossuth-díjas író, aki az ünnepség után a hevesi Húzaka- lász Termelőszövetkefeetben találkozik az olvasókkal, majd Boconádra látogat el. Június 3-án irodalmi est lesz Hevesen, s ezzel a műsorral keresik fel Tarnaörs közönségét is. Tamamérán ifjúsági könyv- ankétot rendeznek. Pétervásárán 28-án délután a járási művelődési házban a járási könyvtár vezetője nyitja meg a könyvhetet. Erre az alakalomra író—olvasó találkozót szerveznek Simon István Kossuth- díjas költő részvételével. Pé- tervásáráról a költő a siroki Fémművekbe látogat, ahol a munkásokkal találkozik. 29-én könyvkiállítás nyílik a járási könyvtárban, 30-án diavetítés és mesedélután, június 2-án irodalmi szakköri összejövetel, 3-án irodalmi fejtörő és szavalóverseny lesz az általános iskolások részére. Június 4-én az irodalmi színpad ad műsort. A felsorolt műsorokon kívül, a megye csaknem minden községében megszervezik a könyvek házi és sátorban való árusítását, új olvasókat szerveznek a könyvtárak. Űj színt jelent ezen a könyvhéten az is, hogy a legjobb községi könyvtáraknak a MÉSZÖV jelentős összeget képviselő kis könyvtárat ad a könyvhét alkalmával. Számos helyen megrendezésre kerül egy-egy könyv ismertetése is. Az előkészületek arra engednek következtetni, hogy ez az idei könyvhét emlékezetes lesz a megye minden városában, de a községekben is. Szombaton: dalosünnepély Gyöngyösön Szombaton este nagyszabású dalosünnepélyre kerül sor a városi művelődési házban a Liszt—Bartók év keretében. A Hámán Kató kulturális seregszemle versenyén, nemcsak a város, hanem a megye különböző énekkarai is részt vesznek. Az ünnepélyen részt vevő kórusok: Kicsinyek Kórusa, Gyöngyös, Gyöngyösi Központi Uttörőkórus, a Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium kórusa, Eger, az Erdőtelki Termelőszövetkezeti Kórus, a Bartók Béla Férfikórus, Kál, a Vá- mosgyörki Vegyeskórus, a Hevesi Művelődési Ház Dalköre, a Parádi Üvegyár énekkara, a Hatvani művelődési Ház Vegyeskórusa, a Nógrád megyei Rendőrkapitányság Vegyeskórusa, a Szövetkezeti Bizottság Kórusa, Gyöngyös, a Szocialista Kultúráért Érdeméremmel kitüntetett Gyöngyösi Városi Kórus. Az énekkarok este negyed 8-kor gyülekeznek az 1-es számú Általános Iskola udvarán, majd a tanácsházához vonulnak, ahol dr. Vass Gyula, a megyei tanács VB nevében üdvözli a dalosünnepély részvevőit. Itt kerül sor a zászlókoszorúzásra is, és a közoö énekkari szám — Lóránt: A párttal, a néppel című művének eléneklésére. Vezényel: Szabó Tivadar, A dalosünnepély este 8 órakor kezdődik a városi műve- dési ház nagytermében. UT Megyénkből 3 üzemet tüntettek ki a Budapesti ipari Vásáron Csütörtökön délelőtt a Budapesti Ipari Vásáron ünnepélyesen kiosztották azokat a díjakat, amelyeket a Budapesti Ipari Vásár vásárbizottsága és a minisztériumok együttes javaslata alapján a legjobb gyártmányokért kaptak. Megyénk üzemei közül aranyérmet kapott a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt és az Egri Finommechanikai . Vállalat, ezüst érmet kapott a Hatvani Konzervgyár. Nem lehet levenni a napirendről a szemétkihordás ügyét! Nem lehet levenni, és jó lenne, ha az illetékesek felfigyelnének rá, s végigmennének reggel az utcán, amikor a nyitott kocsikra rettenetes bűzzel és porolással feldobálják a házak hulladékait! Minden reggel zsúfoltak az egri utcák. A gyerekek loholnak az iskolába, az édesanyák kulikocsikat tolva, száguldanak a bölcsődék, óvodák felé, útközben hol innen, hol onnan harsan a kiáltás. — Vigyázz! öntik a szemetet! Igen. A vállalat emberei csak a saját munkájukkal törődnek, s háztól házig nógatva a lovat, únott közömbösséggel dobálják fel a kocsikra a szemetet. Tegnap reggel a Makiári úton egy kicsi lánynak ruhácskája, haja, szeme, szája tele lett a szeméttel, mert mint mondta: — Nagyon sietni kell az iskolába! — Miért nem várt? — vont vállat az ember, s rakta tovább a szemetet. Sem a sorok írója, sem a város lakossága nem hiszi el, hogy ezt a munkát nem lehetne a hajnali órákban elvégezni. Sokan és nagyon sürgős intézkedést várnak! (ádám) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Tizenöt éve menetelnek a vörösnyakkendős úttörők