Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-21 / 118. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Egyéni ogú asszonyok... AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 118. szám ÁRA: 60 FILLÉR 1961. május 21., vasárnap Nemzetközi seregszemle Huszonegy ország és 432 külföldi kiállító vesz részt az idei Budapesti Ipari Vá­sáron. A főbejáratnál 21 ország zászlaját lobogtatja a tavaszi szél, s fennen hir­deti a békés egymás mellett élés magasztos elveit. Hazánk fővárosába hív­tuk Kelet és Nyugat orszá­gait. A kapitalista és a szo­cialista országok iparának képviselői „nyílt sisakkal” jöttek, új gyártmányaikat, legjobb termékeiket hozták el a nemzetközi seregszem­lére. Franciák, angolok, své­dek és norvégok gondosan készültek erre a vásárra. Az a tény, hogy itt vannak, s nem is tjtkolt nagy érdeklő­déssel figyelik az Országos Találmányi Hivatal, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia és összes iparágunk ter­mékeit, feltétlenül a magyar ipar versenytársként való elismerését jelenti. Korai lenne még és nem is szándékozunk az idei Bu­dapesti Ipari Vásár ered­ményeinek mérlegét meg­vonni. A szakemberek, a külkereskedelem megbízot­tai még tájékozódnak, alig kezdődtek még el az érdem­beli tárgyalások. De az első naptól kezdve a dolgozók ezrei keresik fel az ipari vásárt. Többségük nem a kíváncsiskodó járókelők unalmával, vagy a szenzá­cióra vadászó ember üres időtöltésének szándékával bolyong a kohó- és gépipar 13 000 négyzetméternyi nagyságú területén, hanem a műhelyben dolgozó gya­korlati szakember éleslátá­sával hajol a teljesen auto­matizált programvezérléses eszterga fölé. A csepeli, a gyöngyösi vagy a bervai munkás összehasonlítást tesz a lengyel gyártmányú eszterga automaták és az ugyanezt a célt szolgáló né­met, osztrák gépek között. Üzemvezetőjük, a brigádot patronáló mérnökük vezeté­sével csoportosan jönnek és a tanulni vágyó ember kö­vetkezetességével kérdezős­ködnek a gépek beállítása, gazdaságos leterhelése és ezernyi más szakmai ügy­ben. Hazamennek, töpren­genek és vitáznak, majd lassan megérlelődik a gon­dolat egy-egy hasznos ja­vaslatra, vagy újításra. A nagy nemzetközi sereg­szemle a legjobb alkalom arra, hogy munkásaink és műszaki dolgozóink látókö­re bővüljön. De nem közöm­bös számunkra az sem, hogy dolgozóink megismerhetik iparunk fejlődésének, egész népgazdaságunk előrehala­dásának ütemét. Saját sze­mükkel győződhetnek meg a munkások, hogy évről év­re fejlődünk, helyünk, s rangunk van a világban. A „barátság-vezeték” és a ki állítás sok-sok adata ékesen bizonyítja, hogy nem állunk egyedül, biztosan számítha­tunk a szocialista tábor or­szágainak önzetlen segítsé­gére. Minden feltételünk meg­van arra, hogy iparunk, népgazdaságunk tovább ha­ladjon előre, a kijelölt úton A siker biztos tudata önbi­zalmat ad a dolgozó ember­nek, s a jogos büszkeséggel párosult önbizalom megsok­szorozza az alkotó kedvet, s jobb munkára ösztönöz mindenkit. Különvonafok Egerből Télen is, de nyáron annál inkább erőt vesz az embere­ken a jó értelemben vett „vándorlási hajlam”. Szeret­nek utazni. Felcsatolja a csa­lád apraja-nagyja a hátizsá­kot és megindulnak a hegyek, vagy éppen a városok felé. Ebben kíván segítséget nyúj­tani az embereknek a Heves megyei Idegenforgalmi Hiva­tal, amikor meghirdet néhány utat, néhány közös utazást. Kellő jelentkezés esetén jú­nius 11-én Debrecenbe, július 9-én Tóvároskertre, és au­gusztus 6-án Nagymaros— Visegrádra indít különvonatot az IBUSZ. A debreceni útra már lehet jelentkezni az Idegenforgalmi Hivatalban. németországi képeslapok ★ Szalay István: EGYENJOGÚ ASSZONYOK.. ★ IRODALMI MELLÉKLET ★ EGÉSZHETI RÁDIÓMŰSOR Felhívás Heves megye ifjúságához kiszistAK! úttörők: fiatalok: Termelőszövetkezeteink parasztsága szerte a megyében nagy szorgalommal dolgozik a bőségesnek ígérkező termé­sért. Ti az elmúlt években már bebizonyítottátok erőtöket, munkában való helytállástokat. A múlt esztendőben több mint 10 000 kataszteri hold gabonát arattatok le, 300 000 társadalmi munkaórát dolgoztatok, 25 millió forint értéket takarítottak meg az üzemekben és újból kivívtátok a me­gye dolgozóinak elismerését és bizalmát. Most újabb nagy munkára hívunk benneteket: Segítsetek a termelőszövetkezeteknek a gazdag gyü­mölcs- és zöldségtermés betakarításában! Megyénkben a szőlőterület a termelőszövetkezetek bir­tokában van, a gyümölcs- és zöldségtermesztés nagy része szétszórt területeken folyik. Szükség van a gyorsan mozgó és fürgekezű fiatalok segítségére. Parasztfiatalok! Az üzemekben, hivatalokban és intéz­ményekben dolgozó fiatalok! Diákok! KISZ-szervezetek és úttörőcsapatok! Szervezzetek ifjúsági rohambrigádokat! Jelentkezze­tek a termelőszövetkezetekben, segítsétek gyorsan leszüre­telni és csomagolni a gyümölcsöt és zöldséget! Magyar Úttörők Szövetsége Heves megyei Elnöksége KISZ Heves megyei Bizottsága Néhány nap múlva! Megjelenik piacainkon az uborka és az új burgonya is A retek, sóska, paraj után az elmúlt héten megjelent a megye piacain a zöldborsó, cseresznye, az egres, paprika és az új karalábé is. A felvá­sárló szervek jelentése szerint ez ideig például 4000 mázsa cseresznyét vásároltak fel, és ebből 500 mázsát exportáltak a környező országokba, minta Német Demokratikus Köztár­saságba és Csehszlovákiába. E Hét folyamán már jelen­tős áresésre lehet számítani a piacokon, mert újabb nagyobb mennyiségű gyümölcs és más áru érkezését várják. A ter­vek szerint a MÉK a héten 20 vagon zöldborsót és IS—20 va­gon cseresznyét értékesít majd. Ezen a héten várják az uborka és az új burgonya megjelenését a piacokon ... A gyöngyöshalászi Kossuth Termelőszövetkezetben a kertészeti brigád tagjai ezek­ben a napokban fejezték be a palánták kiültetését. A brigád tagjai szorgalmasan dolgoznak a földeken és elhatározták, hogy ha csak elemi csapás nem éri a határt, az idén kiváló ter­mést takarítanak be a kertészetből. Tiíl a megye határain A karácsondi színjátszó cso­port Abruzov Tánya című drámájának előadásával ki­vívta a karácsondiak elisme­rését, most a megye határain kívül is bemutatkozik a ki­tűnő együttes. Nógrád megyében falusi színjátszó napokat rendez a kulturális seregszemle kereté­ben a Termelőszövetkezeti Ta­nács és a Szövetkezetek Orszá­gos védnöksége alatt a KISZ megyei bizottsága, a megyei tanács és a MÉSZÖV. Részt vesznek a bemutatón Mezőkövesd, Szirák, Mátrave- rebély és Mahora községek színjátszó csoportjai és a kará­csondi együttes. Tamás József- : né a gyöngyös­halászi Kossuth Termelöszövet- : kezet sertésgon- ; dozója. Négy éve dolgozik már itt és az elnökasszony véleménye sze­rint is nagy szorgalommal és lelkiismere­tesen látja el ; feladatát. Jelenleg 22 anyakoca.és 132 kismalac van a keze alatt és el- ; sősorban az ö ; jó munkájának tudható be, hogy az állatok egészségesek és szépen fejlőd­ének. Hruscsov és Kennedy júniusi találkozójáról: WASHINGTON (TASZSZ):; Hruscsov szovjet kormányfő és; Kennedy amerikai elnök kö-; zelgő találkozásának híre ked-; vező visszhangra talált az ame­rikai szenátusban. Morse szenátor kijelentette:: „Nagyon megörvendeztetett ez' a döntés.” Dirksen, a köztár­saságpártiak szenátusi vezére . úgy nyilatkozott, hogy ez a ta-í lálkozó „minden bizonnyal< hasznos lesz” és eredménye-< képpen bizonyos megértés ala-' kulhat ki majd a Szovjetunió• és az Egyesült Államok között.: Furbright szenátor, a szená-; tus külügyi bizottságának el-; nöke elmondotta, hogy helyes-', li Hruscsov és Kennedy talál-: kozóját. Június 4-ém Ifjúsági béketalálkozó Hatvanban! A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség hatvani járási és váro­si bizottsága, a járási és váro­si tanács végrehajtó bizottsá­ga az idén, június 4-én rende­zi meg a hagyományos ifjúsá­gi béketalálkozót. A nap gazdag programjá­ban szerepel többek között a reggeli zenés ébresztő, amit a honvédségi, cukorgyári, a pe- tőfibányai és rózsaszentmárto- ni fúvószenekarok szolgáltat­nak. Délelőtt 9 órakor kezdő­dik a járás és a város ifjúsá­gának és a felnőtt dolgozók­nak felvonulása a Kossuth térről a Népkertbe. Tíz órakor nagygyűlés kezdődik, amely­nek keretében az úttörőmoz­galom 15. évfordulója alkal­mából a járási és városi KISZ VB vörös zászlót ajándékoz a járási és városi úttörőelnök­ségnek Az ünnepi beszéd után a já­rás és a város 700 tagú egye­sített úttörőénekkara mutatja be műsorát. A találkozó napján rendezik meg a Hámán Kató kulturális seregszemle járási bemutatóit. A népkerti szabadtéri színpa­don délután 1 órai kezdettel a hatvani járás és a város fel­nőtt művészeti csoportjainak és szólistáinak bemutatójára kerül sor. Az I. számú iskolá­ban nyílik meg a legjobb fo­to-, képzőművész és politech­nikai szakkörök kiállítása. A cukorgyári művelődési otthon­ban rendezik meg. az úttörők kultúrcsoportjainak bemuta­tóját. A népligeti sportpályán egész délután sportversenye­ket, bemutatókat tartanak. Es­te 7 órától a Kossuth téren (rossz idő esetén a városi és a i cukorgyári művelődési ház­ban) táncmulatságon szórakoz­hatnak majd a színpompásnak ígérkező ifjúsági találkozó részt vevői. Szűcsi István­ná a kertészet­ben dolgozik. Az elmúlt na­pokban sok ezer fiatal palántát ültettek ki a földekre és minden remény megvan rá, hogy az idén szép jövedelem származik majd kertészetből. Szűcsi Istvánná és társai mun­kájáról elisme­réssel nyilat­koznak a tsz vezetői is. > (Képes riport az 5. oldalonj > VAAAAAAAAAAAAAAA/NAA/WWWSAAAi^VV^AA^NA-^vAA/V'VVSA/VVNAAAAAAAA/VVV Megkezdődött a járdaépítés Kerecsenden A kerecsenéi főutcán szór- • kában, a járdaépítésnél. Egy gos kezek serénykednek, ver­senyeznek a társadalmi mun­A TIT hatvani városi szervezete szegedi kirándulást szervez A TIT hatvani városi szer­vezete és a Bajza József Gim­názium számos kellemes és hasznos kirándulást szervezett már hazánk legszebb vidékei­nek, városainak megismerése céljából. 1961. áprilisában hat napot külföldön, az NDK-ban töltött a természetjárók nagy család­ja. A nyár folyamán Szegedre látogatnak majd, ahol megte­kintik a szabadtéri játékokat is. Az illetékes szegedi szervek 700 szállást és színházjegyet biztosítanak a hatvani látoga­tóknak augusztus 12., 13., 14-én. A MÁV különvonatot indít. A háromnapos kirándulásra a TIT hatvani városi szervezete meghívta az egrieket is, és a petőfibányai bányászoknak is meghívót küldött. A Csányi Állami Gazdaság 36 dolgozója részvételét jelentette be eddig, akiket a gazdaság vezetői juta­lomból küldenek az élmények­ben gazdag útra. A kirándulást ár. lgnáczy Béla, gimnáziumi tanár szerve­ri és vezeti. Már most bárki­csoport a bemérést végzi, a másik a földet hányja, a har­madik a betont kavarja, hord­ja. A tsz kocsija a sankot hord­ja az építéshez. Az építésnél vállalt társadal­mi munkát az úttörőcsapat is, Kecsmár István tsz-tag 5 mun­kanapot, dr. Orosz Árpád köz­ségi orvos 24 munkaórát. A terv az, hogy augusztus 20. tiszteletére befejeződjék a járdaépítés. Ha ilyen ütemben haladnak az építéssel, akkor jóval a vállalt idő előtt befe­jezik a munkálatokat. Kerecsenden az idén ez már a második létesítmény, ame­lyet községfejlesztési hozzájá­rulásból a Hazafias Népfront kezdeményezésére valósít meg a községi tanács. így készült nek szívesen ad tájékoztatást el a buszmegálló is, amelyet a az utazással és az egész kirán- j napokban adnak át rendelteté- dulással kapcsolatosan. lsének. (R) i Szentgyörgyi Láesié

Next

/
Thumbnails
Contents