Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-18 / 90. szám
4 WEPÜJSÄG 1961. április 1*., kedd Ragyogó ötlet Egy Ne to York-i mulatóhelyen a Wurlitzer felett tábla hirdeti: „Tizenöt dollár bedobása ellenében a Wurlitzerben elhelyezett automatikus kalapács bármelyik kívánt lemezt összezúzza.” ... És hány dollár a Wurlitzer? — A GYÖNGYÖSI Dimitrov Termelőszövetkezetben az idén 120 holdon termelnek paradicsomot. A gondos ta- lajeiőkészítés után elvégezték a fészektrágyázást is. tervük szerint a héten a palánták tűzdeléséhez kezdenek hozzá. — A TÁRNÁ MENTI községek Hazafias Népfront-bizottságai gyűléseken tárgyalják meg a termelőszövetkezeti tagok háztáji gazdaságában a sertés, baromfi, tojás szerződéskötésekből, az árutermesztésből adódó feladatokat. A bizottságok tagjai családlátogatásokon szorgalmazzák a szerződéskötéseket. — TERMELŐSZÖVETKEZETEINKBEN a szociális segélyre szorult tagoknak átlag 436 forint segély esik egy hónapban. Ebben az évben előreláthatóan egymillió forintot fordítanak a szövetkezetek a munkaképtelen és öreg tsz-tagok támogatására. — JÓ ÜTEMBEN haladnak a tavaszi megőgazdasági munkák Erk községben. A községi tanácsülés április 17-i ülésén tárgyalták meg a soron levő feladatokat. — A HEVESI járásban az év végére szeretnék elérni a 13 770 létszámú szarvasmarha-állományt. Tervük szerint ebből a tehénállomány 6929 darabot tenne ki. — A HEVESI Járási Könyvtárban közel hétezer forint értékű könyvet vásároltak az idei első negyedévben. — AZ ERKI Űj Barázda Termelőszövetkezet idei tervében 185 mázsa baromfi értékesítése szerepel. E tervet havi 2 ezer csibe felnevelésével, májusban pedig még 3 ezer kacsa és 500 pulyka nevelésével akarják teljesíteni. SOLYMÁR 3Ó2ÍS.T : Óvatos hozsanna Megalakult Eger város szimfonikus zenekara FURCSA ClM -EZ egy írásnak, de a tartalomból fény derül arra, miért óvatos és miért hozsannázik egyszerre e sorok írója. Évek óta várja Eger város zenekedvelő közönsége, hogy majdcsak akad egy hozzáértő ember, aki végre megszervezi a szimfonikus zenekart, hogy ne csak akkor halljanak hangversenyt, ha a fővárosból, vagy más vidéki városból szerepel itt egy-egy nagyzenekar. Évek óta mindig akadt is valaki, aki kezébe vette, kezdeményezte, elindította ezt a munkát, ám mindeddig sikertelenül. Most- olyan lépések történtek ebben az ügyben, hogy joggal remélhetjük, lesz végre szimfonikus zerlekar, mégpedig hozzáértő, jól felkészült emberekből. Vasárnap délelőtt az egri zeneiskola Bartók-termében összeült mintegy negyven hivatásos, és nem hivatásos Zenész, köztük néhány zeneiskolai továbbképzés növendék és bejelentette csatlakozását az ügyhöz a honvéd helyőrség zenekarának szimfonikus felkészültségű egysége is. Azért jöttek össze ezek az emberek, hogy hosszas próbálkozás, kezdeményezés után valóban megkezdjenek valamit, megkezdjék a próbákat, megválasszák az új szimfonikus zenekar tisztikarát, ügyintézőit és karnagyait. A több mint egy órahosszás megbeszélést Somos István, a színház karnagya vezette, aki most valóban vasakarattal, a tagok lelkesedéséből kovácsolt tőkével vette kezébe az irányítást. Hát ezért a hozsanna. Mert nem közömbös az a zenekedvelőknek, hogy saját városi zenekaruk előadásában, előre beütemezett program szerint hallgassanak nagyzenekari esteket. Nem közömbös a város ifjúságának sem, hogy belekapcsolódhat olyan zenei életbe — mint hallgató, vagy mint részvevő —, amelyik kulturális színvonalának emelését is hivatott szolgálni. Nem közömbös az, hogy az iskolaváros tanulói nemcsak a rádióból, hanglemezről ismerik meg a nagy klasszikusok és modern zeneszerzők alkotásait, de nem közömbös azok számára sem, akik mint zenészek élnek itt a városban és túl azon, hogy számukra kereseti forrás a zenei tudás, — végre maguknak is muzsikálhatnak szórakozásból, kedvtelésből, művészetük latbavetésével, igyekezve a legszebbet, a legjobbat adni. MERT EZEN AZ alakuló gyűlésen nem egy muzsikus adott hangot a fent leírtaknak. Amikor az anyagiakra került sor — mert azért ez sem lehet közömbös, hiszen hosszú, sorozatos, fárasztó próbákról lesz szó — akkor is azt hangoztatták: először muzsikáljunk, aztán lépjünk fel igényekkel. Ám az óvatosság nem árt akkor, amikor erről a jelentős kulturális lépésről beszélünk. Nem árt, nehogy szalmaláng legyen, nehogy belefulladjon akár anyagi, akár a személyes ellentétek útvesztőibe. Egyelőre nem így fest ugyan a dolog, de nem árt erről szólni. A zenekarnak három karnagya van a tervek szerint. Hogy a gyakorlatban ez mit eredményez majd, arra nem tudunk választ adni. Mindenesetre a karnagyok személye — Re- zessy László főiskolai tanszék- vezető tanár, Auth Henrik, a honvéd zenekar karnagya és Somos István — biztosíték arra, hogy nem lesz rivális-kérdés, mint az előbbi indulásoknál több esetben előfordult. A tagok pedig olyan lelkesen helyeseltek, annyira látszik rajtuk a muzsika iránti szeretet, hogy nem kétséges — szívesen folytatják a megkezdett munkát. Még egy nagyon fontos dologról esett itt szó. Somos István felvetette azt a gondolatot, hogy meg kell szervezni, az ország más városaihoz hasonlóan Egerben is, a zenebarátok körét, mert ez a társadalmi aktívahálózat alapjait is képezheti ugyan az anyagi bázisnak, de elsősorban erkölcsi kötelezettségei vannak. Segíteniük kell abban, hogy a hangverseny közönséget kapjon, s úgy sikerüljön, hogy maradéktalanul megvalósítsa azoknak a lelkes émbereknek az elképzelését, akik minden vasárnap délelőttjüket áldozva, zenei életet teremtenek a városban. Másodsorban rájuk hárul a feladat, hogy a fiatalságot, az új közönséget elhozzák ezekre a hangversenyekre, mert minél többen hallják, annál nagyobb kedvvel és művészettel játszanak majd a szimfonikus zenekar tagjai. MAJD AKKOR, amikor tisztázódnak a különböző szervezeti kérdések, amikor már nyilvánvalóvá válik, hogy ez a kezdeményezés nem volt szalmaláng, akkor még egyszer — s a hangversenyek során még többször — írunk ezekről a dolgokról, s külön a zenebarátok köréről. (A. É.) EGRI VÖRÖS CSILLAG A sevillai borbély EGRI BRÖDY A kalandor GYÖNGYÖSI PUSKIN Alhfl Rpffia GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Nincs előadás HATVANI VÖRÖS CSILLAG Szent Péter esernyője HATVANI KOSSUTH Tájfun Nagaszaki felett HEVES Légy boldog, Irina PÉTERVASARA Foma Gorgyejev A HADIÖZVEGY au Két rúdon görgetik fel a hordót a szekérre. — No, még egy bögrével — iszól a gazda egy pirospozsgás jó bajszos paraszt, és előhozza a borral teli bádogot. A fia közben a hordót erősíti meg. Deske feldob- - .................... ja a széna- F r * ülést, s aztán félfordulásból elkapja a bögrét és fenékig issza. — Kedden hajnalra várjanak. — Nem tudsz tán aludni? — Kidobolták, hogy disznóval, marhával tilos kereskedni. Nem akarom, hogy szemet szúrjon. — Mire ideérsz, megfor• raljuk a bort. Csak vigyázz, el ne kobozzák a portékát. — Az az ember még nem született meg — nevet magabiztosan Deske. Visszaadja a bögrét és felmászik a kocsira. — Ma korán hazaérsz — eziveskedik a gazda. — Beszaladok még a varosba — néz vissza a legény, s szíjostorával meglegyintr a ló fényes farát. IX. Juliska a kórház folyosóján a fehér pádon üldögél. Türelmetlen már, kis batyuja sarkát babrálja. •?-Tl — Isten áldja, doktor úr —■ s már rohan is. A kapu előtt kocsi áll, s a kocsi előtt Deske. A menyecske nem bújik elő a kerítés mögül. — Te vagy az — kérdi ellenségesen. — Mit akarsz? — Anyádék szóltak, hogy vigyelek haza. Más járóm is volt a kocsival — iiledelmes- kedik a messziszemű. Hosszú suta csend. Az öreg portás nem érti a helyzetet. — Ne félj tőlem, nem felejtettem el, ami történt. Nyugodtan felülhetsz — hajol közelebb a cifra rácshoz a legény. Juliska már nagyon vágyódik az otthon, a falu után. Nem érez elegendő erőt magában, hogy gyalog vágjon neki az útnak, s nem jött érte az, akire várt. Előbújik a vaskerítés mögüL — Jől van, induljunk. Felül a szekérre. A városszéli pincesornál kifelé tart a kocsi. Az égjük napsütötte pincefal alatt három fogoly katona vörös bort iszik. — Hej, földi, vigyen él bennünket — kiált az egyik Des- kére. A legény meglegyinti a íó rarát, hadd trappoljon, s nem válaszol. — Május 1-re megint hazaengednek egy csomó verebet Értik ezek a csíziót. — Miért nem vetted fel őket — kérdi haragosan Jofisfca. FÜZESABONY A megjavultban bízni ken műsora Egerben délután 3 órakor: OPTIMISTA TRAGÉDIA. (Arany J.-bérlet, középiskolás) — ügyse szedhetem mind össze... És beszélni akarok veled még egyszer négyszemközt. Bal keze ujjai közé kapja a gyeplőt, a jobbjával megfogja a menyecske könyökét. Juliska odébbhúzódik. Gyanakvón, bosszúsan néz a legényre. — Nem mondhatod rám, hogy élhetetlen vagyok — szól önérzetesen Deske. Én ezen a háborún csak kerestem. Mindenkor megcsináltam a magam üzletét Annyit gyarapodtam egy-két év alatt, hogy békében az egész élet kevés lett volna hozzá. Én nem bántam volna, ha még tíz esztendeig; tart a háború. Nálam mindent megtalálhatsz. Jószágot, terményt, bort. Asz- szony is volt mindenkor, amennyi kellett. Kedvezett a hadivilág. De most már meg akarok állapodni. Ügy határoztam, hogy nem engedlek át másnak. Kaphatnék lányt is, kaphatnék gazdagabbat is, de ilyen eleven vérű, okos menyecske kell az én házamba. Most jöttem csak észhez, hogy ez a mamlasz Imre fiú előbújt. Én nem mondok róla semmit, de azért mégiscsak van köztünk egy kis különbség. — Van, csakugyan van — hagyja rá a menyecske nem leplezett útálattal. Deske már teljesen beleszédült a saját dicsőségébe. — Lásd, ő most is gyalog jön érted. Még valahol félúton kutyagol. Nekem otthon van még egy pár lovam. Nem rosszabbak, mint ezek. Öt liter pálinkámba került csak. — Álljon meg! — kiált az önmagába szeretett emberre Juliska. — Álljon meg! — Mit akarsz — kérdi gyanakodva Deske 1961. ÁPRILIS 18., KEDD: ILMA 265 évvel ezelőtt, 1696. április 18.-án halt meg MARIÉ SÉVIGNÉ francia írónő. Világirodalmi érde- kességűek 14 kötetben megjelent, leányához írt LEVELEI, melyek XIV. Lajos korának szellemes és kritikával teljes képét adják és a levél irodalmi műfajának klasszikus példaképei. 25 évvel ezelőtt, 1936-ban e napon halt meg OTTORINO RESPIGHI olasz Zeneszerző, a modern olasz zene legjelentősebb mestere. Műveiben, bár az impresszionizmus képviselője (sajátos színhatások és hangzások), mégis gyakran alkalmazza a régi zenei motívumokat. Operái: A láng, Lucrécia, Orfeo. Szimfonikus költeményei (Róma kútjai, Róma fenyői, Róma ünnepei) a klasszikus Rómát idézik. Érdekes felfedezések és találmányok: 60 évvel ezelőtt, 1901 áprilisában halt meg HENRY ROWLAND amerikai fizikus. A színképelemzésben használt optikai rács tette nevét ismertté. Sir Martin Frobischer angol tengerész az Atlanti-óceánból az Északi Jeges-tengerbe vezető ún. „északnyugati átjáró” után kutatva 385 évvel ezelőtt, 1576-ban felfedezi a Baffin-sziget délkeleti partjait és az itteni, később róla elnevezett FROBISCHER- ÖBLÖT. Nyilatkozom... MARIE DE SÉVIGNÉ Nem most kezdődött, be kell látnom. Régebben is így volt. Már az angol—magyar idején se volt senki se kíváncsi a véleményemre. Pedig akkor is mindenki nyilatkozott. A mozdonyvezető, az ács, a kéményseprő, a szakács, a bába, a takács, a halász, a pap, a stb. És itt van most az űrhajó. Beszél róla mindenki. Meg is hallgatnak mindenkit. De ha én kinyitom a számat... öt kilométeren belül megsükefül- nek a riporterek, kifogynak a töltőtollak és elszakadnak a magnetofonszalagok. — Mintha én a világon se lennék. De ebből elég volt... Igen, én is helyet kérek! Követelem, hogy hallgassanak meg! Mert én is vagyok olyan fontos személyiség, mint Mr. Fenetudja- kicsoda, aki álmatlan éjszakáit a cambridgei csillagvizsgáló tornyában tölti, gondolom: közben römizik. Vagy éppen S. Pofabe, olasz rendőrkáplár. Tehát a véleményem: Nagyon kedvemre való, hogy megtörtént a dolog. Engem — ellentétben a szakemberekkel, akiket holmi tudományosnak tetsző előítéletek korlátoztak a szabad előrelátásban — nem lepett meg, hogy ezt az utazást ilyen gyorsan nyélbeütötték. Vártam rá. Tudtam, hogy meg kell történnie, jobb ha minél előbb túlesünk rajta. Az időpontot is helyeslem, jobb ilyenkor véghezvinni az ilyesmit, mert nemsokára jönnek a nyári melegek. — Röviden: teljesen elképzelésem szerint történt minden. No, és mik a tervei? — szegezi nekem a kérdést a nemlétező tudósító. Hm, a terveim... Várok, kérem. Figyelem a fejleményeket. Gyanúm szerint az első űrutazást újak követik. El tudom képzelni, hogy legközelebb még nagyobb magasságba repül fel majd a pilóta, no, és az sem lehetetlen, hogy közben néhány kisebb bolygóra ts ellátogat... — És véleménye szerint mikor kerül sor erre? — melegedik bele a kérdezgetésbe a fiktív riporter. & — Mondtam, hogy én várok. Ha majd a tudósok nyilatkoz- galnak, hogy „szerintem rövidesen erre is sor kerül”, akkor én már tudom, hogy folyamatban is van. Szóval, ha legközelebb hall valamit róla, akkor keressen fel, talán akkor többet tudok mondani... (garas) Hat volt hadifogoly ballag hazafelé az úton. Hatféle ruhában, mégis, mintha ikertestvérek lennének. — Estére nagy kanállal eszünk. — bizakodik egy fü- les-sipkás. — Ki tudja, örömre megyünk, vagy bánatra — nyögi ki nagy nehezen egy másik, akinek hátizsákja is van. Nehéz hangulatukat töri meg a szekér robaja. A panaszkodó hátrapillant. Megérti, hogy mi történik odafent. A menyecske átsikoltja a robajt. Segítséget kér. A hátizsákos nekilóduL Kijön az alorvos: — Telefonáltak, hogy várják magát a kapunál. Juliska felpattan. — Leszállók. — Majd ahol én akarom — feszíti ki magát a szénaülésen a legény. Az út mentén két hazatérő Eogoly bandukol. — Emberek, segítsenek — siált le nekik Juliska. Segítenének, de ki ér utói ?gy vágtató szekeret. — Leugrok — sziszegi a menyecske, s még valamit mond, de szava elvész a keretek robajában. Próbálna szabadulni, s talán sikerülne is, ám Deske nem törődik már a lovakkal, két kézzel szorítja az üléshez a vergődő asszonyt. ★ Már rajta lóg a jobboldali sárga zabláján. A kocsi csepp híján az árokba fordul. Desire felüti a fejét. — Mit akarsz, te veréb — kérdi vérbeborult szemmel, S az ostora után kap. Ennyi elég ahhoz, hogy Juliska leugorjék a kocsiról. Elvágódik a földön, de senki se indul érte. A foglyok kövekért kapkodnak. A foglyok Deskét akarják lerántani. Minden aggodalmuk, minden dühük ellene fordul. Fele se tréfa. Deske végigvág a sárga ló zabláját tartó kézen. Messzi szemében vakrémület ég. .. _____ __ A kövek a nátán kopognak. Nem mer visszanézni. A fülessip-, kás felsegíti Juliskát. — Ismeri ezt embert — kérdi, s a kocsi után néz. Juliska bólint. — Lesz, aki megtanítsa? Juliska újra csak bólint. — Mamlaszok voltunk — mondja a hátizsákos és megnyalja vérhurkás kezét. — öt évig egy húzómban. — Csakhogy vége lett — sóhajt Juliska. ★ Cseppentő Imre ballag az úton. Elrobog mellette a kocsi: Deske konokul a ló farát nézi. Imre rosszat sejt. Csaknem rohan előre. Lenn a völgyben hat szomorú-vidám kis embertől kísérve ott jön Juliska. (Vége.)
