Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-29 / 100. szám

1961. április 29„ szombat

WEPÜJ8AG

3

kor elmondjuk neki, mit hallottunk a fiatalokról.'

Aztán még hozzáteszi:

— Máskülönben meg, tudom én ezt, hiszen a menyem tanácstitkár, a fiam meg tsz- könyvellő! — így mondja, két

hogy kimaradjon valami. A birkáit sajnálja ugyan még ma is. Nem a tsz-től, meg a többiektől, de 78 esztendős koráig nagyon hozzászokott a gyáva, kedvesen dörgölőző kis állatokhoz. Most azért

... Megállt a szélkerék. Megállította az a nagy világégés, amelyik az erdőtelkiek életébe is beleszólt. Akkor állt meg, amikor az erdőtelki fiatalok és öregek már átkozták a háborút, meg azt is, aki elindította. Átkozták és vágyódtak visz- sza a falujukba. Oda, ahol a szélkerék forgása számukra a mindennapi munkát, a dolgos hétköznapokat és a családot jelentette. Akkor még nem tudták, hogy a szélkerék megállóit, mert új szelek fújdogáltak a falu felett, s ebbe a szélbe nem tudott belekapaszkodni a múlt maradéka, az öreg szélkerék.

S most, mialatt figyelő szemmel, fényképezőgéppel járjuk a falut, hogy megörökítsük néhány mai életképét, hogy megszólaltassuk azokat, akik régen itt élnek, vagy most kerültek ide, akkor egyszerre csak figyelmeztetően int kalauzunk, az iskola igazgatója, s mindannyian felnézünk a magasba. A hatalmas szélkerék, a levegő csónakosa, mintha halkabbra fogta volna nyikorgását, mert óriási lapátján hangos csivitelés- sel telepedett meg néhány madár, hogy kipihenje fészekrakó fáradalmait. És a leláncolt óriás magasba emelkedő alakja alatt ott hullámzik az élet, az izig- vérig mai élet. Felharsannak az úttörőénekek hangjai, a kertészeti brigád nevetése csendül, s a botanikus kertben Kassa Sándor bácsi óvatosan nyesegeti a híres kert bozótjait...

Mária egykori lakóhelye volt, s amelyben most 750 vidám gyerek tanul. Kádár Géza, az iskola igazgatója, kitűnő kalauznak ígérkezik ezen az úton, amelynek célja az, hogy mi is megismerjük, s az olvasókkal is megismertessük kissé ezt a

alatt segítségre volt szüksége a falunak, dr. Kovátsra számíthattak. Kórházat rendezett be kastélyában és ott minden tőle telhetőt megtett, hogy enyhítse szenvedésüket. Ö hozatta és állította munkába a szélkereket is, amelyik a daráAz iskola száztagú kórusa a seregszemlén komoly felkészültséggel szerepelt az elmúlt évben, de ugyanúgy, vagy még jobban felkészülve várják május 7-ét, az új sikerek napját.

régi múltú, mai történelmet író falut.

— Huszonegy év nagy idő! 21 esztendeje, hogy jóban, rosszban itt vagyok ebben a községben. Ismerem az épületek, a falum nevezetességeinek történetét, de ismerem azt az utat is, amelyik ehhez a mai élethez vezetett.

S míg állunk az iskola felvont úttörőzászlaja alatt, Kádár Géza előteregeti a múlt lapjait. A kastély, ahol ma a gyerekek élnek, tanulnak, készülnek az életre, valamikor dr. Kováts Józsefé volt. Ez az ember „mindössze” hatszáz hold tulajdonosának mondhatta magát, ami valóságos szegénység volt a többi ott ‘élő birtokos 2—3 ezer holdja mellett. Ám dr. Kováts nem is volt akárki. Szerették a falában. Korának híres sebésze Európa-szerte ismerték a nevét, áldották gyógyító kezét. Az orvos csupa ritkaságból alakította ki a kastély körül azt a biológus paradicsomot, ahol sok embernek munkát adva egy botanikus kertet teremtett. A háború közvetlen befejezése után szovjet szakA művelődési ház 50 tagú zenekarának minden tagja rendszeresen gyakorol, ezért lehetséges az, hogyha szükség van rá, félórán belül hangversenyt tudnak szolgáltatni.

Benn a faluban a legélénkebb hely így tavasszal az iskola. A látogató akarva nem akarva megáll a hajdani kastély előtt, hogy gyönyörködjék az impozáns épület szépségében, amely a regényhős Dőry

emberek, akik ismerték dr. Kováts munkásságát, azok mentették meg a pusztulástól mindazt a sok száz, nálunk ritka növényfajtát, amelyet az orvos-botanikus ide telepített. S amikor az első világháború

lót hajtotta. Nevét és emlékét őrzik az erdőtelkiek, mint olyan emberét, akit a társadalmi rendszer ugyan birtokossá tett, akinek jóval többet adott, mint nekik, de azt is megbecsülték benne, hogy csak a tudománynak és az emberi élet megmentésének szentelte életét. Nem is menekült ő sehova, faluja befogadta, s amikor néhány évvel ezelőtt meghalt, tisztelettel engedték a falu temetőjében sírba a híres orvost. Annál kevesebb tiszteletnek és szeretetnek örvendett a fia, aki valódi birtokosi gőggel gyötörte azokat, akik a birtokán dolgoztak. No, de ez elmúlt. Am ez a történet ugyanúgy hozzátartozik Erdőtelekhez, mint ä most is virágzó botanikus kert, meg a 25t1000 forintos értékben felújított kastély-iskola, amelynek udvarán vakítóan fehér ingben, piros nyakkendővel gyülekeznek az úttörők. Az énekkar és a zenekar perceken belül rendezett sorokban áll és megkezdődik a rögtönzött hangverseny.

A 100 gyerekből álló énekkar élén Oláh Jenő nevelő áll, s intésére a tisztán csengő gyerekhangok az úttörőélet szépségét idézik. Majd újra sorok bomlanak, rendeződnek, s együtt áll a művelődési ház ötven (I) tagú zenekara. A gyerekek ma még csak vidáman húzzák a harmonikát, fújják a furulyát, vagyf húzzák a vonót, s nem is tudjak, hogy életük megszépítéséért, kultúrigényü-k kielégítéséért folyik a nevelők harca. Mert az, hogy ők a kultúrotthon zenekarának a tagjai, illetve, hogy ők a kultúrotthon zenekara, az nem elsősorban azt jelenti, hogy az anyagi fedezetet a kultúrotthon viseli, hanem azt. hogyha ezek a fiúk felnőnek, létkérdés lesz számukra a falu kulturális életének kialakítása saját — megszokott — ízlésük szerint. Ezek a fiúk nem a kocsmában fogják felütni a tanyájukat, ha szórakozni akarnak, hanem a kultúra hajlékát teszik majd olyanná, hogy ott jól érezzék magukat. Hát ezért

Bakos búza János bácsi legszívesebben a birkákról beszél

Dobos Gyula és Kassa Mária — most már ugyan Dobos Sándorné — megkezdték a munkát, egyelőre még csak otthon! Mint fiatal házasokhoz illik!

■ vyw;rry:V,

Az. Űj Élet Termelőszövetkezet kertészbrigádja, vidám terelere közben kapálja a köményt Jó munka ez* mert attól, hogy folyik a heccelőd és, szorgalmasan és gyorsan dolgoznak.

mosolyognak a munkába vagy a munkából siető édesanyák, amikor betekintenek a muzsikáló gyerekekre.

A faluban mindenütt csend van, hiszen a három termelő- szövetkezet minden szorgos embere kint van a határban. Az asszonyok népes csapata az Új Élet Tsz több mint húszholdas köménytáblájába állt be kapálni. Amikor meglátták a közeledő férfiakat, még hangosabbra fogták a szót, s incselkedve kiáltottak egymás felé:

— Jól kapáljátok, hagy egyék a férfiak a finom 'köménymagos levest!

— Ha utána hús jön1 — szólt vissza nevetve egy fiatalember, de több bátorsága neki sem maradt, mert mielőtt megkérdezhettük volna, hogy szereti-e egyáltalában, el is tűnt a falu felé.

Hamarosan ráakadtunk, mert az Üj Élet Tsz épülő dohánypajtájánál szorgoskodott többedmagával. A villámcsapás által felgyújtott pajta helyére most dolgos kezek emelik az új szárítót. Itt dolgozik Tari József ácsmester, Csontos András, Mondok Sándor, Pelyhe János és Bessenyei p. József, s a lendületes munka azt mutatja, hogy nemsokára készen lesz ez is.

Ez is, meg sok más, amit olyan nagy gonddal és a jövőt féltő szeretettel terveznek a közgyűléseken. Azokon a közgyűléseken, amelyeken mindent szóba hoz a vezetőség, mert itt közösen döntenek mindenben. Nemrég döntötték el azt is, hogy a lelkes munkát végző fiatalok hadd lássanak, hadd tapasztaljanak, hadd menjenek külföldre. El is mentek. Mind a három tsz összefogott és kilenc fiút meg lányt két hétre elküldött Csehszlovákiába. Nemsokára megjönnek, hogy elmeséljék élményeiket, s hogy munkájukkal

„l”-el, mert így nyomatékosabban hangzik.

Ügy találkoztunk össze, hogy éppen a kismalacokat hajku- rászta: »

— Örökösen elmennek ezek a rusnyák, nem olyanok ezek, mint a birka! — mérgelődik János bácsi.

Újra megtörni a soha el

már jobb így, neki is ez a véleménye. A menye mindennap átküldi a portára az ebédet, megkapja a 250 forint nyugdíjat, a 70 birkáért is szép summát ’ kapott, no meg a föld járadék is segít neki abban, hogy nyugodt öregsége legyen. Hiszen látja ő, hogy ' mire haladnak az emberek, mióta a munka is, a gond is közös. Elballagott ma egy hete Dobosék háza előtt is, ahol éppen nagy dinom-dánom hirdette: két fiatal egymásra talált.

Mert lagzi volt ma egy hete. Dobos Gyula és Kassa Mária esküvőjét ünnepelte a falu és a rokonság. Nem volt sem szegény, sem fukar az örömapa, mert legalább kétszáz vendég evett, ivott ezen a napon. A fiatalok még jár- nak-kelnek a lakásban, mint akik nem tudják, hol a helyük. Még egy-két nap, s a menyecskekendős asszonyka újra beáll a munkacsapatába, hiszen az ünnepek után hétköznapok jönnek, s a hétköznapok biztosítják a békés ünnepeket.

Az utcán hirtelen izgalom hullámzik végig. Valahová hívják az állatorvost. Nem kell sokáig aggódnia a gazdának, mert az állatorvos percek alatt ott terem az autójával és segít, ha lehet.

— Ez se volt mindig így! — konstatálja kérdés nélkül is Nagy János, a földművesszövetkezet igazgatósági tagja.

Valóban nem. Mert csak a felszabadulás után jött ide állatorvos. Meg sok más is valahogy másként volt. Pusztított a tüdőbaj, a csecsemők larminc százaléka elpusztult,

5 az apró, egészségtelen házakba tanyát ütött a nyomor. De ez már,mind a múlté. Azé a múlté, amelyikre elég emlékezni ahhoz, hogy még több szorgalommal, még emberibb nődön építgessék tégláról ;églára a jövőt.

Irta: Cs. Adám Éva

Fényképezte: Kiss Béla

nem maradható pipát. Nem is szól, míg el nem végezte a fontos műveletet, hiszen a juhászember meg „pláne” nem beszél sokat, hát még ha egy kis füst sincs? Aztán sorjázza a mondanivalót, nehálálják meg a közösségnek a bizalmat, a szeretetek — Nem volna baj, ha ötven esztendővel fiatalabb lennék magam is! — mondja pipáját kiemelve szájából idős Bakos búza János bácsi, ami-