Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-12 / 61. szám

1961. március 12., vasárnap NBPCJSAG S akarja az évszázados, hagyó- rog, lecsap a vetésekre. A ta- mónyos mesterséget. nyaudvar mozgalmas. Egyik A RÁKÓCZI TERMELŐ- kocsi a másikat éri. Aztán egy SZÖVETKEZET motoros „futár” érkezik. Va­irodája úgy fest, mint valami lamit mond az elnöknek — ..főhadiszállás”. A Tiszáig nem hallani mit, mert távo­POROSZLÖ... Ártéri falu! Semmi irigylés­re méltó nincs ebben. A falu határát bármikor elöntheti a víz. Négy-öt éve volt itt leg­utóbb nagyobb víz-„szaladás”. A Tisza „feljött” egészen a kertek alá s a halakat is ki­Hatszázezer forintból végezték el a villanyhálózat átépítését. Az oszlop tetején Zakar László és Csordás Lajos, az £MÁSZ villanyszerelői­söpörte a Cserőből. És elárasz­totta a földeket. Három éve is van már an­nak, hogy megfordultam eb­ben a faluban, az állatorvos­ról készítve egy kurta portrét Más faluval találkoztam ak­Augusztus 20-án adják át a környék s a megye legszebb, legnagyobb kultúrházát Po­roszlón. Hatalmas, vasbeton­íves, pirostéglás épület a kul­túra leendő háza. Most még serényen munkálkodnak építé­sén. — Négy és félmillió forint­ból építik a kultúrházát — mondja magyarázóan Baksa elvtárs, elégedetlenséggel a hangjában. — Kevesebb pénz­ből is megjárta volna nekünk. Olyan, mint a füzesabonyiak­nak van. S a többi, felmaradó pénzből építhettünk volna mást. Utat, járdákat. Tanítói lakást. Azt, ami nagyon zük- séges. S más oka is van a VB-tit- kár elégedetlenségének. Más helyet ajánlottak az építkezés­hez: parkírozott teret akartak köréje építeni, hogy mutató- sabb, szebb legyen a poroszlói kultúra otthona. S talán így lett volna helyesebb, mert mostani helvén — a templom épülete mellett — teljesen el­törpülnek tetszetős arányai. Korszerű, modern berende­zésű lesz a kultúrház. Az épü­letben központifűtés, vízveze­ték, játéktermek, könyvtár- és olvasószoba, 450 személy befo­gadására képes színházterem, előcsarnok, ruhatár. a nyolcadikosok, hányán szán­dékoznak tovább tanulni. — Féléves eredményeinkkel nem kell szégyenkeznünk — mondja Bagi Béla elvtárs, az iskola igazgatója — 3,25-ös át­lagot értünk el. Két nyolcadik osztályunk féléves átlaga is eléggé biztató, reménytkeltő, járt halászni az idősebbekkel, apja segítőjeként, aki régi szö­vetkezeti tag. De búcsút vett a Tiszától. A Közútüzemi Válla­lat munkásának állt. — Nem szerettem a halásza­tot — mondja. Azért még né­ha most is segít apjának. Há­lókat foltozni. A kultúrház.. A környék s a megye legszebb, leghatalmasaDb kul- túrháza lesz, mikor elkészül. kor. És más falut találtam most is. A változások szembetűnők... Üj házak büszkélkednek a faluszélen. Megnövekedett a nyomóskutak száma, önkéntes munkával nem is tudom hány utcában építettek betonlapos járdát. Mindezek mellett zaj­talanul, de nem minden ne­hézség nélkül a falu földmű­vesei újabb szövetkezeteket hívtak életre. A hajdani hét- szilvafás faluból héttéeszes fa­lu lett Mindjárt a falu elején, az állomásról jövet, a malom mellett megállít egy kép: vil­lanyszerelők serénykednek a magas oszlopok tetején. A há­lózat átépítését végzik, 600 000 forintos állami beruházásból, hogy a vezetékben a feszült­ség csökkenését megakadá­lyozzák. S két új trafót is kap a falu. A szövetkezetek villa­mosításával már végeztek. Villamosítás! Nagy és égető gondja ez a falunak. Csak a főútvonal s a hozzácsatlakozó 4—5 utca villanyfényes. Más­hol a sötétség telepedik éjsza­kánként az utcákra, házakra. Igaz, évről évre összébb-ösz- szébb zsugorodik a sötétség bi­rodalma, egyre kevesebb a „fehér folt” a falu hálózati térképén, egyre több utca hu- nyorgatja villanyszemét. _ Az emberek azonban lassúnak tartják az ütemet. Türelmet­lenek. S türelmetlenségük ért­hető, egészséges jelenség: az igények megnövekedtek ebben a faluban is, többen szeretné­nek vásárolni rádiót, televízi­ót. De egyelőre még a vezeté­kes rádió is kevés! — Az idén újra két utcában gyullad ki a villany — mond­ja Baksa Jenő elvtárs, titkár —, a Petőfi és az E lőség utcában végzünk zatbővítést. ötvenezer fő­ből. A falunak eddig nem kultúrháza. Most már — Kevés mindez — mondja meggyőzően Baksa elvtárs — még mindig kevés ahhoz, hogy a fiatalságot megfelelően fog­lalkoztatni tudjuk. Mc-rt kellő szórakozási lehetőség híján el­vándorolnak a faluból. Az ipar befogadja őket. A napokban is tizennyolc fiatalnak kellett ki­adni tanácsi igazolást. A vá­ros felszívja, magához szip­pantja valamennyiöket. AZ ISKOLÁBAN javában folyik a tanítás. Az egyik tanteremben nagynehe- zen az iskola igazgatójára is ráakadtunk. Tőle kérdezget­jük: mi újság az iskolában, milyen eredménnyel tanulnak 18 ezer forint értékű keskeny (mozgó, beszélő) filmvetítőgépet kapott az iskola. A gép mellett Bagi Béla, az iskola igazgatója és Tóth Tibor, Sárközi Vince nyolcadikos diákok. 3,4 és 3,29-es átlaguk volt. Huszonhárom növendékünk pályázik továbbtanulásra. Na­gyobb részük gimnáziumokba, technikumokba szeretne be­jutni. Hét diákunk jelentke­zett* ipari tanulónak. Poroszlói körjáratunk követ­kező állomása: A SZÖVETKEZETI HALÁSZOK kedvelt tanyája — a Cserő. Ott nyúlik el a kertek alatt. Három kilométeres szakaszon. Valamikor, a Tisza medrének szabályozása előtt, az Alföld folyójának holtágát képezte ez Sanyi alacsony termetű, csu­pa elevenség, jó kedély. Ar­cát színesre festette már a vízparti szél. Még csak kise­gítő ugyan a- szövetkezetben, de már örökre eljegyezte ma­gát a halászmesterséggel. — Én vagyok a legfiatalabb halász — mondja mellét ki­dagasztva. — Én már voltam a nagy Tiszán ... csónakkal. S édesanyja meséli, hogy csuda boldog volt a fiú aznap este, mikor az első tiszai ha­lászatról hazatért. Az első ta­lálkozás a Nagy Vízzel, jelen­tős élménye volt Tóth Sanyi­nak. Csupaadta víz volt a nad­A „Köles’’-földön műtrágyát szórnak az őszi búzára. a víztömeg. Most szövetkezeti „halastó”. A Cserő partján a legfiata­labb „halászokat” találtak: legifjabb Tóth Jánost és Tóth Sándort. A két testvért. Egyi­kük tizenhét éves, a másik, Sanyi, alig töltötte be a tizen­ötödiket. A legifjabb Tóth János (azért illették ezzel a címmel, mert apja, nagyapja is ezt a nevet viseli, s a rokonságban is akad ebből a névből!) sokat rágja, de le nem vetette volna magáról semmi pénzért. Ügyes, talpraesett fiú Tó- thék legkisebb gyermeke. „Ha­lásznak való!” — így véleked­nek róla a szakma vérbeli, szenvedélyes mesterei. A Tóth család tősgyökeres, igazi ha­lász-dinasztia. Apáról fiúra, fiúról unokára öröklődött a szerszám, a mesterség ember­öltőkön át. A nagyobbik fiú már más szakma után kacsin­gat, de a kisebbik folytatni Hálót foltoznak s nyújtózkodó földeken megkez­dődtek a tavaszi „hadművele­tek”. Boronáinak, műtrágyát szórnak az em­berek. Indul a „nagyüzem”. Gacsal Bá­lint elvtárs -- kilencedik esz­tendeje igaz­gatja a szövet­kezetei — rö­viden, távirati stílusban ad tájékoztatást a növénytermelé­si munkálatok állásáról: — Hat foga­tunk talajelő­készítést végez két táblán, a mák alá. Mű­trágyát ' szó­runk az őszi búzára. Lánc­talpas traktor szánt a vasút- melletti táblá­kon. Ide cu­korrépa kerül majd 64 hol­don. Három saját gépünk, G— 35-ös, indul a „hordódi” tábla beszántására. Folyik a fejtrá­gyázás is. Aztán kocsira ülünk s már­is a tsz belső tanyája felé robogunk, a szövetkezet el­nöke és Tóth Antal elvtárs tsz-párttitkár társaságában. Anti bácsinál ott a kétcsövű vadászpuska is. — A varjúk miatt hozom... —, magyarázza. — Rászállnak a vetésre, kapir- gálják, csipe­getik a gyenge hajtásokat. Sok kárt tesznek benne. Most majd megri­asztjuk őket egy kicsit — és huncutkásan kacsint. A kocsi áthintázik velünk a vasúti síneken. Már látni a tanya fehérre meszelt egyfor­ma épületeit. Az útmenti táb­lákon népes varjúcsapat ká­„En már voltam a nagy Tiszán ... csónaknál” — moncija mellét kidagasztva Tóth Sanyi, a leg­fiatalabb balász. Egy kis reggeli tanácskozás ... Gacsal Bálint, a Rákóczi Tsz elnöke és Tóth Antal, a szövetkezet párttitkára tart megbeszélést a napi teendőkről. Mozgalnias a tanyaudvar. Indul a „nagyüzem”. lyikre volna érdemes rádur- rantani — aztán a motoros robog tovább. Vissza azon az úton, amelyiken jött. — Azt a kövéret, Anti bá­Cserű partján. labb állunk Anti bácsival a zsúpcsomók mögé húzódva, nézegetjük a varjúkat, me­csi — mutatok egy fekete jó­szágra. Melléje száll éppen egy másik is. Anti bácsi bólint és szemé­hez emeli a fegyvert. Aztán egy hatalmas dörrenés, a hang visszhangot ver az épületek között, kék lőporfüst csap ki a puskacsőből. Éktelen káro- gás hallatszik utána. Aztán már megkötözve hever a ká­ros jószág. — Evett már varjúlevest? — kérdezi az öreg. — Fino­mabb, mint a tyúké, galambé. Kicsit tovább kell főzni, mert van vagy kétszáz éves. — S kezembe adja az eddig csak távolról, ismert madarat, s ha kicsit furcsán hangzik is, úgy érzem, barátsága ajándékát adja. — Kibírja az utat élve, nem kapott mély sebet — mondja még búcsúképpen. ★ A nap sugarai bearanyozzák a tájat, a Tiszáig érő földeket. Langyos szellővel érkezik ez a tavasz előtti alkonyat. Hosz- szú szekerek, könnyű gépek vonulnak be zörögve a tanya udvarára. Pihennek reggelig. Reggel majd újra traktorok dübörgése szaggatja szét- a csend palástját. Holnap újra kezdődik min­den munka... Irta: Pataky Dezső Fényképezte: Kiss Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents