Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-12 / 61. szám
1961. március 12., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 SZTK táppénzellenőrök nyomában... népi Államunk biztosítja minden beteg dolgozója részére a táppénzt, hogy a betegség tartama alatt is részesüljön munkabére arányában álló keresettel. Sajnálatosan — habár szórványosan, de mégis előfordulnak esetek, amikor egyes, önmagukról megfeledkezett, vagy felelőtlen dolgozók visszaélnek a táppénznyújtotta munkanélküli jövedelemszerzés lehetőségével és megkárosítják népi államunkat. Felkerestük tehát az SZTK Heves megyei Alközpontjának ellenőrzési csoportját, hogy adatokat kapjunk a táppénzzel manipulálok üzelmeiről. Veress Gusztáv, az ellenőrzési csoport vezetője éppen nagy tanácskozást folytat Fekete Józsefné és Fehérvári József betegellenőrökkel, akik beszámolnak legutóbbi kőrútjukon észleltekről. — Igen különböző módokhoz folyamodnak egyesek, — mondja Veress elvtárs, — hogy a táppénz révén anyagi előnyökhöz jussanak. A leggyakoribb eset az, hogy noha betegállományba vették az illetőt és így táppénzt folyósítanak részére, de azért otthon, saját előnyére munkát végez. Kérésünkre mindjárt példával is szolgál az ellenőrzési csoport vezetője. — J. P. Gyulát, a Mátrai Ásványbánya dolgozóját például felsőtárkányi lakása udvarán, gerendát faragva találták az ellenőrök, noha lábtöréssel kezelték. Egy parádsasvári üveggyári dolgozót éppen szénaszállítás közben lepte meg az SZTK ellenőrzés. Egy másik üveggyári dolgozót pedig a sándorréti erdészetnél, iroda- helyiség meszelése közben érték tetten „betegsége” tartama alatt. El is nyerték méltó büntetésüket, — folytatja Veress elvtárs, mert táppénzlevonásban és írásbeli figyelmeztetésben részesültek. Most ifjú Fehérvári József veszi át a szót. — Előfordul bizony olyan eset is, hogy a táppénzállományban levő dolgozót az italboltban találjuk. Ilyen esetet észleltem például Parádsasvá- ron, hol az egyik üveggyári dolgozót sörözés közben találtuk, ahelyett, hogy otthon tartózkodott volna. K. Gyulát, a szilvásváradi erdőgazdaság dolgozóját is „elcsípte” az ellenőrzés. Bár lábtörés miatt írták ki táppénzre, mégis lakásépítkezésével kapcsolatos kőszállítással foglalatoskodott. Két napra le is vonták tőié a táppénzt! A SZEPTEMBERBEN lefolytatott 790 ellenőrző látogatás alkalmával — mondja Fekete Józsefné ellenőr, — 78 esetben nem találtuk otthon a táppénzes betegállományban levő dolgozókat, — ezek közül 65 kifizető helyhez tartozott, 13 pedig az alközponthoz. Fehérvári József igen „érdekes eset”-tel találkozott munkája során. Sz. Istvánné egri lakost, a Lakatosárugyár dolgozóját már két alkalommal nem találta otthon az ellenőrzés, — amikor azután ez év január 11-én, délután négy óra tájban meglátta utcájában az ellenőrt, nyomda- festéket nem tűrő, trágár szavakkal támadt a feladatát teljesítő SZTK táppénzellenőrre. Az éber ellenőr később észrevette, hogy az SZTK épületében igazoltatni kívánta távollétét azzal, hogy a gőzfürdőben volt, — de leleplezték a turpisságot, mert akkor éppen férfi fürdési nap volt. Megtudjuk, hogy egyes üzemek társadalmi üzemi ellenőreik is segítik a betegállományban levő dolgozók ellenőrzését. Ez a módszer igen jelentős mértékben lehet segítségére az SZTK-nak, nehéz és szerteágazó munkájában. ' Itt- ott azonban kívánatos jelenségekre figyeltek fel az illetékesek. Ifjú Fehérvári József ellenőr egy jegyzőkönyvet tesz elibém,melyet Bélapátfalván, a cementgyárban vett fel. Előfordult az is, hogy egy dolgozó nem tartózkodott otthon, pedig betegállományban volt. A beteg később felkereste az ellenőrt és kérte, — baráti kapcsolatuk révén, — hogy ne tegyen jelentést szabálytalan viselkedéséről és ne eszközöljön táppénzlevonást. — Kisebb visszaéléseket is elkövetnek néha egyesek, — mondja Veress elvtárs. — Észleltünk már olyan esetet is, hogy kijavították a táppénz folyósításában szereplő napokat. Érdekes esetről számol be az ellenőrzési csoport vezetője. Elmondja, volt eset, hogy egy egerkömyéki község orvosa felhívta az SZTK Heves megyei Alközpontja ügyvezetőjének a figyelmét, hogy észrevétele szerint, sok a községben a szimuláns, kérte fokozott betegellenőrzés lefolytatását. Természetesen, ilyen esetben is munkábaállnak az ellenőrök, de az orvoson is múlik, hogy van-e szimuláns. Azzal a megnyugtató érzéssel távoztunk az SZTK betegellenőrei köréből, hogy természetesen a dolgozók nagy zöme eleget tesz a kezelőorvosok előírásainak és azon van, hogy minél előbb gyógyultan, ismét munkába állhasson. Az SZTK és az egyre erősödő vállalati társadalmi ellenőrzés által leleplezett táppénzmanipulánso- kat pedig a becsületes dolgozók zöme fogja arra kényszeríteni, hogy indokolatlan ■ távollétükkel ne csökkentsék, ne zavarják a tervszerű termelést és indokolatlanul felvett táppénzzel ne károsítsák meg népgazdaságunkat. Sugár István Kiérdemelt pihenőben AZ IDŐSEKRŐL az elfáradtakról a nyugdíjasokról szólunk most, akik a lüktető élet örökké előre buzdító folyamatából már kivették a maguk részét, már pihenésre vágynak, és akik már átadták helyüket a termelésben az erősebbeknek, a fiataloknak, a tanítványoknak. És így van ez jól, így van ez rendjén. Napjainkban már több ízben és az utóbbi napokban is foglalkoztak a nyugdíjasokkal, a nyugdíjasok kérdésével. De nem úgy, mint problémával, hanem úgy, mint egy megelégedésre megoldott ténnyel, amelyről a kormányzat és az államigazgatás hivatalos szervei kötelességszerűen gondoskodott. Bizonyára sokan tudják, de Társadat! bizottság a tbc ellesi! küzdelem szolgálatában A Heves megyei Vöröskereszt vezetősége és a megyei TBC Gondozó Intézet a napokban a tbc elleni küzdelem előmozdítására megyei társadalmi bizottságot alakított. Az alakuló ülésen mintegy 32-en vettek részt. Dr. Patakfalvy István, a TBC Gondozó Intézet igazgató főorvosa az alakuló ülésen a bizottság munkájáról, célkitűzéseiről beszélt, s elmondotta, hogy iparunk, mezőgazdaságunk és az egész társadalmi rendünk fejlődésével az egészségügyi hálózat és az orvostudomány fejlődésével eljutottunk oda, hogy most már fel tudjuk venni a küzdelmet ennek a pusztító betegségnek megakadályozására és visszaszorítására. A tbc elleni küzdelem igen sokrétű munkát kíván, ezt a hivatalos egészségügyi szervek egyedül nem tudják megoldani. A tbc elleni küzdelem az egész társadalom ügye, tehát minden szervnek a maga munkaterületén hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ez a munka eredményes legyen. Ezért a .bizottság tagjai vállalják, hogy mindegyik a saját területén biztosítja a tervben vállalt feladatok teljesítését. Az ülés napirendi pontjaiként szerepelt az elnökség megválasztása is, amely szerint a bizottság elnökéül dr. Patakfalvy Istvánt, elnökhelyettesül dr. Halmos Béla kórházi főorvost választották. Ez alkalommal a bizottság munkatervét is előterjesztették. Tevékenyen kiveszi részét a vöröskereszt is a tüdőszűrő vizsgálatokból, a fel- világosító és propagandamunkából és segítséget nyújt a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban működő egészségügyi felelősöknek az állatorvosokkal karöltve a szarvasmarhától eredő Bovin tbc elleni küzdelemhez. Ebben a nagy fontosságú munkában a társadalmi bizottságnak a Hazafias Népfront, a nőtanács, a szakszervezet — MEDOSZ — a megyei tanács mezőgazdasági osztálya is bekapcsolódik, és hathatós segítséget nyújt a lakosság szűrő- vizsgálataihoz, a felvilágosító munkában, s nem utolsósorban a tbc-ellenes propagandaanyagok terjesztését biztosítja az ifjúsági vöröskereszt-tagok és az úttörők segítségével. Foglalkozik a bizottság a tbc által veszélyeztetett gyermekek problémáival és szükség esetén elkülönítésükről, elhelj ezé- sükről a gyermek- és ifjúság- védelmi tanáccsal közösen gondoskodik. A társadalmi bizottság minden negyedévben megtartja ülését. A következő ülés napirendi pontja a hevesi járás tbc helyzetének megtárgyalása. azért nem lesz értéktelen, ha megemlítjük, hogy hazánkban a nyugdíjasok száma még soha ilyen magas nem volt. A Népszabadság az idén 651 ezerre teszi a nyugdíjasok számát, sőt a falun ez évben nyugalomba vonuló’ tsz-öregekkel együtt, számuk eléri a 800 ezret. Az egy esztendei nyugdíjösszeg az állami költségvetésben kereken ötmilliárd forintra emelkedik. A FENTI ADATOK ismeretében nem lehet senki előtt sem vitás, hogy olyan nyugdíj- rendszerünk van, amely nemzetközi viszonylatban is az elsők közé sorolható. Az állami gondoskodáson túlmenően azonban olyan dicséretes példák vannak a gyakorlatban és másrészt még kialakulóban, amely követésre méltó. Esetekről tudunk, amikor gyárakban, üzemeknél és hivataloknál a hosszú évtizedes becsületes munka után nyugdíjba vonuló dolgozókat, akik leteszik a szerszámot, a tollat, elbúcsúztatják társaik. Azután sok helyen meghívják és megvendégelik a nyugdíjasokat és szerény ajándékokkal kedveskednek nekik az üzemekben. És megmutatják az üzem fejlődését, kikérik tanácsaikat, tapasztalataikat, elmondják az üzem dolgozói újabb sikereiket, egyszóval, nem szakad meg a kapcsolat a nyugdíjba vonulással az üzem, vagy munkahely és az üzem volt dolgozói között. A szeretetnek és törődésnek ez a megnyilvánulása városunkban most azzal bővült, hogy a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa lehetővé tette, hogy a nyugdíjasok klubja a Szakszervezeti Székházban megfelelő helyiséget kapjon. A nyugdíjasok klubjának megalakítására, még a múlt év folyamán Kácsor János és Csuhaj József eÍvtársak részéről kezdeményezések történtek. Majd ez év elején a Fa és Építőanyagipari Dolgozók Szak- szervezetének központja által nyújtott anyagi támogatással megalakult az „Építőmunkások Nyugdíjas Alapszervezete”, amelyet a szakszervezet patronál és klubhelyiségét ellátja napilapokkal és folyóiratokkal. A NYUGDÍJASOK szervezetének tagja lehet minden szakszervezeti tagsággal rendelkező szellemi és fizikai dolgozó. A szervezet működésére a szakszervezeti alapszabály vonatkozik. A tagdíj mindössze jogfenntartásra szorítkozik és havonta 3 forint. A klubnak jelenleg már 65 tagja van, akik a saját kebelükből választott vezetőséggel irányítják a klub működését. A klub elnöke Kácsor János, alelnök: Herendovics József, a vezetőség tagjai: Csuhaj József, Molnár Károly és Szabó Lajos elvtársak. A fűtött, barátságos berendezésű klubhelyiségben sakk, kártya és egyéb szórakoztató játék f> ’vik, amikor látogatást teszünk a klubban. Idős, rég látott, vagy éppen minden napról ismert arcok, régi mun- kásmozgal I harcosok, veteránok ülik körül az asztalokat és szórakoztató játékokkal, vagy olvasással töltik idejüket. Persze gyakran szó kerül a régi harcokról is, amikor kemény küzdelmet kellett vívni néhány fillér órabér-javításért, vagy egy kevéske táppénzért, ha szükség volt rá. így telnek a megbecsült nyugdíjasok napjai és mindig örömet jelent számukra, ha ellátogathatnak az üzemükbe, volt munkahelyeikre, ahol mindenkor szeretettel fogadják őket és ez színessé, örömteljessé teszi a munkájukkal kiérdemelt pihenőjüket. ★ A NYUGDÍJASOK kérésének teszünk eleget, amikor tolmácsoljuk köszönetüket a Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Központjának és a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának, akik lehetővé tették számukra, hogy szervezetüket megalakíthatták. O. M. Négyezer óra társadalmi munka végzését vállalták a Haitóműgyár klszistái Az egri Hajtóműgyár KISZ- fiataljai elhatározták, hogy ebben az évben négyezer óra társadalmi munkát végeznek. A társadalmi munka egy részét az üzem területének rendbehozására, más részét pedig a gyár által patronált termelő- szövetkezetek sürgős feladatai elvégzésére fordítják. A gyár dolgozói — köztük természetesen a fiatalok — az elmúlt években is rendszeresen segítettek a környék néhány termelőszövetkezetének. A z öreg csavargó halálát érezte közeledni. Megjárta már maga útját, amely egy ismeretlen faluból vezetett, ki tudja hány évtizede kersztül-kassul az országban, tanyáról városszélre, városszélről falura, hegyekből le a völgyekbe, völgyből fel az erdők csendjébe. Megverték sokszor, aludt csendőrlaktanyában és börtönben, kazal tövében, öreg tölgy alatt és jászolban, de ágyban soha. Olyan ágyban, amelynek vetett az alja, jószagú, mint a menta virága, puha, lágy a dunyhája... Eddig nem is hiányzott, valahogy olyan távolinak és szükségtelennek tűnt számára, mint ahogy nem hiányzott a frakk, vagy a cilinder, amelyet egyszer a kirakatban látott, valami öreg ócskásnál. Aludt, ahol az éjszaka érié, fát vágott egy kis melegért, beszegődött egy hétre, hónapra valahova, hogy aztán nyakába vegye a világot megint, ahol nem parancsol neki senki, ahol szemtől szembe van az Úristennel, a kék éggel, a madarakkal. De ágy? Talán nem is érezte volna jól magát benne, talán inkább mellé kushadt volna a földre, mint a kutya, talán nyugodalma sem lett volna abban a nagy-nagy puhaságban. S most, hogy a halálát érezte közeledni — ki tudja miért? Csodálatos ám az élet — úgy rászomjazott az ágy melegére, mint szarvas a vízre, vagy mint megszállt legény szerelme csókjára. Különben nem fájt semmije, különben fáradtnak sem érezte magát, s ahogy ott baktatott maga sem tudja honnan szerzett rongyaiban, ormótlan botjával az országút végtelen csíkján, mint valami oarány bogár, még jól is esett a 8 tavasz szaga, a /simogató szél, a szántást langyító napsugár. Szomjas se volt. Éhes se. Fáradt se. TTzy érezte, hogy futni tudna, ^ Hele ebbe a gyönyörűséges nagy világba, ahol neki csak az emberekkel volt baja, s azokkal az álGYURKÓ GÉZA: Felhők hátán latokkal, amelyeket az ember rontott meg a maga lelkére. Fogatlan szájában soha nem ízlelt édességek gyűltek fel, izmai szokatlan köny- nyedséggel emelték lábát, s könnyű volt kezének a bot is, amelyet pedig már nehezen cipelt eddig, de hát se vr’e, se nélküle. És mégis tudta, hogy meg fog halni. Valami megnevezhetetlen állati ösztönnel, valami egészen tudatossá vált sejtéssel érezte, hogy mindaz a szokatlan jóság, amely most felgyülemlett benne, békességes édes búcsú az élettől, a közelgő halál ajándéka, mint ahogy az ízes alma akkorra érlelődik utolsó ajándékaként a haldokló nyárnak, amikorra már a tél is közelít. És ekkor kívánta meg, nagyon megkívánta az ágyat. Márhogy mégis úgy haljon meg, mint az ember, Tisztességgel, kezét mellén szépen imára kulcsolva, legyen ott azért pap is, mert az is illik, meg az is segítene az imádkozásban is. Mert imát, azt egyet se tudott, csak olyan magaforma fohászt, hisz az is jó az Úristennek, ha szívből jön és őszintén mondja is az emberfia. Megszaporázta lépteit, mert a távolban, a fák csúcsai között felvillant egy templom tornya, s ahol templom, ott falu is van, s ahol falu, ott talán emberséges ember is akad, aki már a halálra csak befogad egy megfáradt öreg csavargót, aki soha életében senkinek bajt, gondot nem okozott. Igaz, nagyon szép az erdő, a zsendülő zöld mező és a pacsirta is tudja az éneket, amellyel búcsúzni lehet, de most irtózott, félt az egyedülléttől, félt, s nem is a halától, mint inkább, hogy egyedül, magányosan rokkantsa fejét a kasza alá. D ebotorkált a faluba, s ahogy elérte az első házakat, egyszeriben odalett a frisseség, oda minden édesség testéből, leikéből, nagyon ráfáradt már a halálra. — Csuszi... Csuszi... — kiabáltak rá a gyerekek, de nem bántották. Ot a gyerekek sohase bántották. Ahány falu, annyi neve volt, mind a gyerekek adták. Még a királynak sincs annyi neve, mint neki, s mind a gyerekektől kapta. Máskor ilyenkor meg szokott állni, mert érdekes meséket tud, nem is emlékszik már, hogy honnan, de sokat, olyan népekről, világokról, ahol soha sem járt, amelyről fogalma sincs, hogy hol vannak, s egyáltalán vannak-e. A gyerekek ilyenkor hallgatták, volt aki nevetett, akadt olyan is, aki gúnyolta, de a többség az szájat nyitott, s inge alját vakargatva hallgatta: micsodás történetek is járnak Csuszi száján. Most nem állt meg, csak ment tovább, egy házat keresett, maga sem tudta, kiét, melyiket, csak egy házat, mintha szép sírt keresne öreg fák alatt, ahol ágyban halhat egy hosszú élet csavargása után. — Mit akar, jóember? — kérdezte, amikor bekopogtatott. — Meghalni... szépen ... — Ne járassa a bolondját, nem hóhér lakik itt... És ment tovább. — Hé, nincs semmi munka... Kotródjék — így egy suhancforma legény a második házban. És ment tovább, egyre gyengébben és érezte, hogy a közelgő halál hideg verítékpalástja mint borítja be mindjobban száraz testét. — Jó emberek, az Isten áldja magukat, csak meghalni akarok... Agyban ... Mint az ember... — Megbolondult ez... Szent szűzanyám ... Más ágyában ákar meghalni? Ki hallott még ilyet? Jaj, micsodás világ is jár ma erre az emberiségre ... Menjen innen a portámról, mert elengedem a kutyát — mondta az asszony —, aki kenyeret dagasztott és hangjával telesírta a hatalmas portát. Űs vonszolta tovább magát, meg-megállt, belepislogott a szikrázó napfénybe, nem volt ereje, hogy csula kalapját ráhúzza az orrára, csak botorkált és nem talált házat, ahol befogadták volna... — Hamar meghalok, gazduram... Az Isten áldja meg... — Csendesen fogok meghalni... — Hát mi volna nekem örökségbe hagyni... A botom, meg a gúnyám... — Csak a pap miatt... ... mondta, suttogta, panaszolta, könyörögte, de ahol otthon voltak az emberek, ott nem volt otthon a szív. Valahol elhagyták tán’, vagy kicsavarták belőlük a szánalmat és a szeretetet? — kocogott benne a gondolat. A kiskapu nyitva. A pitvarban senki. A konyhában se. A kis szobában sűrű homály, az ablak tenyerén át nem tud bebújni az aranyos napsugár. A sarokban ágy, festeüen, rongypokróccal fedve, csíkos huzatú párna rajta, meg egy rossz kabát — Adjon isteni Nem válaszol senki. Csak az ágy hívja, csalogatja, hogy megkapaszkodik az ajtófélfába, bele ne zuhanjon máris. — Van itt ember, hé! — nyögi inkább, mint kiáltja. /"'Isak az ágy szól. Igen. A hang- ját is hallja, puha hang ez, simogató, testnyújtogató és az se baj, hogy dunyha nincs. Megkapaszkodik a falba, rátenyerel a hűvös, tapasztott spórra, aztán lenyögi magát az ágy szélére. A botot maga mellé teszi, szépen, hosszábani a döngölt padlóra, rá a kabátot, amely ezernyi foltjával most olyan, mintha tavaszi rét lenne magasból, . nagyon magasból nézve, s legfeiülre tette a kalapot. Aztán nagyot sóhajt és hányát dűl az ágyon, az nyikorogva ringatja, mint valami csodálatos szekér, ringatja „ viszi... viszi... Mire hazajönnek ő már halott lesz. Nem baj, az se baj, hogy pap nincs. Kibékül ő egymagában is az Úristennel: mit cselekedett ő rosszat életében? — Gyere már... Sanyi... gyere már, nézd a mihaszna szemtelenjét... Hát nem ide döglik kéretlen) hívatlan... Megrebbenti a szemét. Nagy termetű öregasszony, meg egy javabeli ember, az öregasszony hasára szorított kézzel sápítozik, az ember meg csak néz. — Menjen innen, hallja — szól az ember. — Csak meghalni jöttem, megyek mindjárt... Csak meghalok — só-’ hajtja vissza. — Zavard ki, Sanyi, az Isten átal- kodottját... Még, hogy meghalni jött ide... Hát temető az én házam ... Dobhatom a tűzbe a pokrócot, tán még az ágyat is... Jaj istenem, hát miért büntetsz ilyennel... Aztán érzi, hogy erős ujjak kapaszkodnak belé, már lábon is vám fejébe nyomják a kalapot, markába dugják a botot, vállára kerekítik rongyait és vonszolják ki a kapu elé... A 11 és néz. Az utca üres, háta mögött még hallja hogyan sipákol az öregasszony, vélekszik az ember dörmögő hangjára is... Aztán a kerítés mentén tapagtózya megindul. Egy csosszanás, egy tor- panás... Egy csosszanás, egy torpa- nás ... Csoszog, kifelé a világból, egy öreg fa alá, ahol belehull az alig szikkadt fűbe és felnéz, hogy látja-e az Úristen, ott fenn, ahol kék az ég, s apró, fehér felhők úsznak a végtelenség felé; és a felhők háté« úszik, úszik már ő is...
