Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-11 / 60. szám

1961. március 11., szombat

NEPOJSAG

3

Rendet a saját portán

Mind szélesebb az a vita, amely gazdag hullámokban gyűrűdzik ifjúságunk helyzetét, magatartását és szerepét, korunk társadalmát, a holnap építését illetően. A legszélsőségesebb álláspontok csapnak össze: vannak kik a legmesz- szebbmenő konzekvenciát igyekeznek levonni néhány elszigetelt jelenségből, s vannak olyanok is, akik ezek felett az elszigetelt jelenségek felett úgy siklanak el, mintha soha meg nem történtek volna, s nem is történtek meg. Apák és fiúk — állítják ismét mások, jelezve ezzel, hogy mindig volt probléma az öregek és fiatalok generációja között.

A legutóbb Pétervásárán jártam, s az ottani KISZ-bi- zottságon a járási titkárral szót váltva tudtam meg egy magában véve nem különösebben nagyjelentőségű eseményt, amely minden bizonynyal nem fog bekerülni a krónikák könyvébe, nem lesz „példamutató” az utánuk felnövekvő nemzedéknek, de idézőjel nélkül mindenképpen példamutató a ma fiataljai számára és egy kicsit elgondolkodtató a fiatalok ügyeivel, sorsával foglalkozók számára is. Mert igaz az, hogy mint minden korban, ma is probléma a fiatalság a maga ösztönével, lendületével, romantikus vágyaival, bizonyos mértékig új, szemléletével még akkor is, ha az a szemlélet most, először a történelemben nem más talajból táplálkozik, mint apáiké. De egy kis kerülő után lássuk csak mi is volt az az elgondolkodtató esemény? Hírben megfogalmazva valahogy így lehetne elmondani: A KISZ kezdeményezésére ifjúsági őrjárat alakult Párádon, Recsken és Tarnale- leszen. Az őrjáratban részvevő fiatalok sorra járják a szórakozóhelyeket. bárokat és kultúráltan. de határozottan fellépnek azok ellen, akik magatartásukkal megbontani igyekeznek a kulturált szórakozást. Ennyi az egész!

Valójában azonban sokkal több. Mert ez nem valamiféle utasításra, felsőbb határozatra, törvényre épített „kezdeményezés”, amellyel egyidő- ben, sajnos, elég gyakran, találkoztunk, hanem a fiatalok valóban belülről jött óhaja és szándéka, hogy rendet terem- senek és tartsanak saját portájukon, hogy bebizonyítsák: igenis vannak elszigetelt jelenségek, de éppen a fiatalok azok, akik nemcsak akarnak, de tudnak is fellépni az ilyen jelenségek ellen. Az egészben az a nagyszerű, hogy amíg folyik és gyűrűdzik a vita az Élet és Irodalomban a huliganizmus problémáját illetően, s a legkülönbözőbb álláspontot képviselők teszik le ezzel kapcsolatban a garast, hol egyszerűen rendőrségi ügynek, hol egyszerűen csak társadalmi ügynek tekintve ezt a kérdést — addig ezek a fiatalok nem vitatkoznak, hanem tesznek. Félreértés ne essék, nem lebecsülése ez a vitának, amely szükséges, amely valóban ráirányítja a figyelmet az olyan problémákra, amelyekről vagy nem akarunk tudni, vagy ha tudunk, hát nem vesszük komolyan.

Mert a fiatalság problémája jelentős ügye társadalmunknak. Az új generációról van szó, a holnapról, azokról, akik néhány év múlva átveszik az életet, az ország, a történelem sorsának irányítását tőlünk, s akik úgy és olyan mértékben lesznek alkalmasak erre a nagyszerű feladatra, ahogyan neveljük őket. S a nevelés egyik főeszköze, éppen az önállóságra való tanítás, éppen annak elismerése, hogy a fiatalok józan nagy többségére támaszkodva nyílt teret nyitunk saját kezdeményezéseiknek: legyenek bíráik saját magúknak.

Ennek a sajátos önbírálatnak egyik igen jó példája ez az ifúsági őrjárat, amelyet bizonyos formában már alkalmaztak annak idején a gyöngyösi fiatalok is, de amely még lényegében — legalábbis a megyében — meglehetősen szűk körre korlátozódik. Természetesen nem arról van szó, hogy az ifjúsági őrjárat egymaga képes lesz megoldani mindazt a problémát, amely a ma fiatalságát is érinti — s itt nemcsak a huliganizmusról, a jampeckedésről van szó. Egy másik igen örvendetes kezdeményezés ezzel kapcsolatban az Egri Hajtóműgyár kiszístáinak kezdeményezése, akik előadássorozatokat rendeznek, az üzemben dolgozó ifjúmunkások részére, hogy megtanítsák őket a kulturált viselkedésre, hogy tájékoztatást nyújtsanak a tudomány, a kultúra, a sport aktuális és időszerű kérdéseiről, hogy kioktassák őket egyrészt a helyes viselkedésre, de arra is, hogy hozzátartozik ehhez a viselkedéshez a művelt, tájékozott fő is.

Nem hozzászólás akart lenni ez a néhány gondolat ahhoz a bizonyos vitához, amely az Elet és Irodalom-on túl más formában, más jelleggel, de ott folyik legtöbb lapunk hasábjain is. Inkább csak az volt a cél, hogy e két kezdeményezés kapcsán néhány gondolat röppenjen szárnyra, bízva abban, hogy a gondolat is, a kezdeményezés is jó talajba húll, virágot hajt. Mert minden vita csak annyit ér, amennyi gyakorlati haszon leszűrhető belőle, mert minden vita csak akkor lehet alkotó, ha a való élet talaján áll, azt tükrözi, elemzi és gyümölcsöző módon arra hat vissza.

Gyurkó Géza

A törzsgárda segítségével

— megbeszélés a 32. sz. Autóközlekedési Vállalatnál

Készülnek a TIT-beszámolók

Rövidesen nagyjelentőségű közgyűléseken kerül sor a TIT- beszámolók ismertetésére. Olyanokon, amelyeken részt vesznek mindazok, akik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat eddigi tevékenysége, s az elkövetkezendő idők tervei iránt is érdeklődnek, akik részt kérnek abból a nagyszerű munkából, amelyet a társulat magára vállalt.

A füzesabonyi TIT-szerve- zetben vasárnap kerül sor a közgyűlésre. A Járási Könyvtár egyik kis szobájában a társulat járási titkára már azzal büszkélkedik, hog-y elkészült a mindenre kiterjedő, az ismeret- terjesztő munka minden ágával foglalkozó beszámoló. Nem egyedül az ő munkája, egy sor szerv, személy 'segített összeállításában adatokkal, tényekkel, megfigyelések közlésével. A járási pártbizottság, a járási tanács, a KISZ, a népfront, a járási népművelési felügyelőség, a társulat elnökségi tagjai, a különböző szakbizottságok, amelyeket most az esedékes közgyűlés előtt hoztak létre, azzal a céllal, hogy felmérjék az ismeretterjesztő munka eddigi eredményeit, s a további tevékenységgel kapcsolatos tennivalókra is javaslatokat tegyenek — mindezek a szervek, személyek, vagy félszázan munkájukat adták a TIT beszámoló összeállításához. A TIT a tömegek társulata. Mind nagyobb tömegeket mozgat, vonz megmozdulásaira, előadásaira, mind több embernek kelti fel érdeklődését a természettudományok alaposabb megismerése iránt.

Megyei viszonylatban nyugodtan szólhatunk ezekről, sőt akár tízezrekről is, ha azt nézzük, hányán hallgattak ismeretterjesztő előadásokat, hányán tettek fel kérdéseket a legkülönbözőbb tudományágakkal kapcsolatban az elmúlt időszakban, városon és falun egyaránt.

Ennek bizonyítására kanyarodjunk ismét vissza a füzesabonyi példához. Ebben a járásban mindössze néhány hónapja működik szervezetten a Tudományos Ismeretterjesztő társulat. S e rövid idő alatt is

harminchat nagy sikerű előadást tartottak tagjai a járás legkülönbözőbb községeiben. Magában ez a szám talán keveset mond, de nagyobbá teszi, ha hozzáadjuk azt is, hogy ezek az előadások a többi között négy szerződéskötést is eredményeztek már. Szocialista szerződést kötött Szihalom, Mezőtárkány, a füzesabonyi Járási Művelődési Ház, a Pusztaszikszói Állami Gazdaság a társulattal az ismeretterjesztő

előadások szervezésére és megtartására vonatkozóan. Egy okból: ezentúl rendszeresen akarnak hallani az itt élő emberek a világ tudományos eredményeiről, életéről.

Mindinkább betölti tehát feladatát a TIT — ezt mondhatják a most készülő beszámolók Füzesabonyban és másutt is. S ez jó, mert az embereknek mindinkább kell „A szellem napvilága..

Borsányi Lajos, a 32. sz. Autóközlekedési Vállalat új igazgatója megbeszélésre hívta össze a vállalat régi dolgozóit. Gépkocsivezetők, szerelők, a forgalmi szakszolgálat dolgozói és műszakiak jöttek össze. A törzsgárdához szólt az új igazgató.

— Lehet, hogy meglepődnek, de nyíltan meghatározom, hogy miért önökhöz fordul a vállalat pártszervezete, üzemi bizottsága és gazdasági vezetője. Hogy ezt valóban jól megértsék elöljáróban, ismertetnem kell, hogy a vállalat 1960-ban hárommillió 800 ezer forinttal maradt le a tervteljesítéstől, 1961. januárban pedig további 650 ezer forinttal. Tehát négy és félmillió forinttal tartozunk a • népgazdaságnak. Ezt az összeget helyettünk senki sem vállalja, nekünk kell ezt rendezni. Mától kezdve úgy kell végezni munkánkat, hogy becsülettel teljesítsük a tervet és a lemaradást behozzuk. Nagy és nehéz feladat ez. A régebbi, nagy gyakorlattal és helyi ismerettel rendelkező munkások, a tcrzsgárda segítségére számítunk. Ha önök helytállnak és segítenek, legyűrjük a nehézségeket, feladatainkat sikerrel megoldjuk.

Beszámolója további részében az igazgató felsorolta, hogy hol, milyen területen vannak hiányosságok és súlyos mulasztások a vállalatnál. A IV. számú telepen alig akad olyan gépkocsi, amely ne lenne megrongálódva, erőszakosan megsérülve. A tehergépkocsik és pótkocsik olyanok, mintha vesztett csata után, harctérről vonták volna be azokat. Elhanyagoltak és lestrapáltak, mintha nem lenne ember, aki takarítaná és rendbehozná azokat. Terven felüli és megengedhetetlenül sok az üzemanyagfelhasználás, a gumikop- tatás, az alkatrész és különféle javítóanyag felhasználás. A kocsik sem időre, sem kilométerre nem túlságosan öregek, de nagyon elhanyagoltak. A javítások egy része pedig elnagyolt, felületes.

Nyilvánvalóan, mindez az embereken múlik. Kell és lehet is ezen segíteni. És régi, gyakorlott gépkocsivezetők, tapasztaltabb szakmunkások fejében gondolatok születtek: mit kellene először megváltoztatni, hogyan kellene ezután dolgozni, hogy ne kelljen szégyenkezni önmagunk és a szakmában ismerős szakemberek előtt. De sokan arra is gondoltak, hogy a tőkés vállalkozó a jelenlegi Tefu dolgozók egy részét elzavarná, mert nem lenne hajlandó eltűrni, hogy ilyen hanyag munkával a zsebéből lopják ki a pénzt. Vajon a mi vezetőink és maguk az öntudatos dolgozók tétlenül nézhetik, hogy egyesek felelőtlensége, nemtörődömsége súlyos károkat okozzon?

Az igazgató éppen arról beszélt, hogy a tavalyi rossz munka következtében a vállalat az idén nem kap nyereség- részesedést, sem igazgatói alapot. Átlagosan fejenként 800— 1000 forint járna a dolgozóknak, ha teljesítették volna tervüket. Erre még az érzéktele- nebbek is felszisszentek. Hiszen most a saját zsebükről van szó. De vajon kinek a vagyonát herdálják, amikor ösz- szetörik, megrongálják a gépkocsikat. elmulasztják és csak színleg végzik el a karbantartást, vagy nem kímélik a ge- nerálozott motorokat?

Hogyan vélekedtek a munkások? Igaza van, ez egyenes, nyílt beszéd — olvashattuk a szemekből. Az első két hozzászóló még óvatos volt. A régi adagolókat mind ki kell cserélni. Rendezzék a három és fél tonnáról négy tonnára emelt teljesítményű gépkocsik üzemanyagnormáit — mondták. De Losonczi Bernát szerelő a túlfogyasztás okát abban látja, hogy a vállalatnál sok a kezdő gépkocsivezető. A motorokat túlpörgetik, elnyúzzák. Javasolta, hogy hüvelyezett, vagy főjavításból jövő gépkocsikat gyakorlott gépkocsivezetőknek adják át. Rendszeresen ellenőrizzék és akadályozzák meg az üzemanyagtúlfogyasztást De azt is elmondta. hogy az udvarokon, raktárakban és a műhelyekben sok a szanaszét heverő alkatrész és anyag. Szediék ezeket ösáze és a felújításoknál hasznosítsák.

Tassi Mihály kifogásolta,

hogy a füzesabonyi rakodási munkafolyamatot nem szervezték meg jól, ezért gyakori a torlódás, sok fékbért fizet a vállalat.

Bozó József a brigádrendszer és a helyes váltás megszervezését javasolta. Versenyre hívta ki az összes 630-as típusú gépkocsik vezetőit, a balesetmentes közlekedés, az üzemanyagtakarékosság, a gumi- és anyagfelhasználás terén.

Gömöri l. Bernát műszaki ellenőr kifogásolta a gépkocsik központosított átvételét. A felelősség fokozása érdekében javasolta a műszaki és a forgalmi ellenőrzés szigorítását.

Németh István, a forgalmi osztály vezetője elmondta, hogy helytelen lenne, ha a feltárt hibák miatt a szakágak vezetői mentségeket és magyarázatokat keresnének. A törzsgárda segítségével, a vállalat minden dolgozójának szorgalmas, jó munkájával a bajokat meg kell szüntetni.

Zagyva Béla taxigépkocsivezető és Máthé József kirendeltségvezető bírálta a műszaki munka hiányosságait. A hevesi kirendeltség versenyre hívta ki a többi kirendeltséget.

Az értekezleten még több értékes felszólalás hangzott el, sok hasznos elhatározás született. Ezeket valóra kell váltani, hogy a 32. sz. Autóközlekedési Vállalat kikerüljön a kátyúból. Részletes, szakágakra, sőt brigádokra lebontott intézkedési tervet kell kidolgozni, nogy a határozatokból valóság, a milliós adósságból törlesztés legyen. A dolgozók többségében az akarat és a jószándék megvan. A műszakiak, a gazdasági vezetők helves irányításával a kitűzött célokat el is érhetik.

ÍF. L.)

Harminchat munkás összefog

AZ ÜDÜLÉS költségeit gyűjtéssel szedték össze. Adels- berger Adorján pártcsoportvezető volt az összefogás mozgatója. ö járt embertől emberig a műhelyekben: segítenek-e Báthory Géza bácsin, a 64 esztendős, rokkant emberen? Az emberek segítettek. És Adels- berger szocialista címre felterjesztett 13 tagú brigádja is azonnal megmozdult.

Miért volt szükség erre az összefogásra? Mi oka lehet annak, hogy egy munkás ilyen anyagi támogatásokra szorul, mikor ő maga is keres? Ezekre és még sok kérdésre vártam választ a Finomszerel- vénygyárban.

— Hét esztendeje került a gyárba az öreg. Azelőtt hangszerkészítő volt. Aranyérmes..., de ma nagyon elesett, magányos ember.

— Gyermekei nincsenek? Felesége?

— Kétszer nősült. Első házasságából van egy fia. Feleségének három volt, amikor összeházasodtak.

— S azok, azok nem segítik?

— Az egyik neveltfia itt a 26-osban főművezető.

— Próbáltak vele beszélni?

— Sokat. j.

— ÉS?;:.

Adelsberger zöldszínű bőrkabátjára. mutat.

— Nézze, ahogy ez a kabát nem szól semmit, ugyanúgy ő se szólt. Géza bácsiról nem gondoskodott senki. Többször mi fizettük ki az ebédjét is. Mikor beteg volt, s kórházban feküdt, rajtunk kívül más nem látogatta meg. Nyugdíjaztatni akartuk már többízben, de

nem lehet, nincs meg a munkában töltött tíz éve.

— Magam kísértem ki az autóbuszhoz is, mikor Galyatetőre indult. Kezébe adtam a pénzt, 674 forintot, hogy költse el, pihenjen és érezze jól magát. „Az édes, meg a nevelt gyermekeim se bántak így velem soha.” Azt mondta, s nagy könnycseppek gördültek végig szomorú arcán. Rettenetes dolog, mikor egy idős férfi sír.

KIVÁNCSI voltam a másik fél „véleményére” is. Kíváncsi voltam, mit mondhat majd a 64 éves Géza bácsi nevelt fia, a főművezető. Kíváncsi voltam, mivel magyarázza szerencsétlenségét.

A 26-os üzem nagy csarnokában másnap felkerestem a főművezetőt Neve: Szabó Béla. Családos ember. Egy kilenc és egy négy és féléves kislánya van.

— Huszonöt éve él az anyámmal — mondta. — Kilenc éves voltam, mikor a házasság történt. Két bátyám 11, illetve 6 évvel idősebb, mint én. Tizennégyéves koromban kerültem el a háztól. Míg otthon voltam, egyszer se kaptam ruhát. Csak mikor keresni tudtam. Akkor vettem.

— Mi az oka, hogy nem támogatják nevelőapjukat?

— Hm,< családi dolog. Nem akarom kiteregetni.;. Szeretem az öreget, elhiheti.;. Nézeteltérés se volt köztünk soha. .. A főművezető aztán elhallgatott. Nem volt több mond ani való j,a.

— Harminchat ember pénzén ment üdülni Géza bácsi. Ezt tudja?

— Két napja hallottam.

— Más pénzén ment. Nem furcsa ez? ... Géza bácsit szociális otthonban akarja elhelyezni az Adelsberger-brigád. Maguk négyen, a gyerekei, engednék?

— Volt ilyen hóbortja a két öregnek. De szó sem lehet róla ..:

A rokkant, beteges ember négy fia segítségére szorulna. De ők nem segítenek rajta. Csak „megállapodás jött létre”, hogy 200—200 forintot fizetnek majd. De ez a „megállapodás” — önmagában, mint szó — semmit sem ér. Keveset bír már dolgozni Géza bácsi és felesége is idős. Elesettek, nehezen élnek. A fiai nem segítik az öregembert, de a szociális otthonról hallani sem akarnak. De harminchat munkás segített. És ők azt tartják, a szociális otthon lenne a legmegfelelőbb otthon a szinte tehetetlen, gyámoltalan embernek. Ott pihenhetne, vigyáznának rá, szeretettel és melegséggel vennék körül. S akkor a törvény kényszerítené a „hozzátartozókat”, hogy anyagilag is segítsék őt.

KINEK VAN igaza, azoknak, akik megtagadják a rászorulótól a segítséget, vagy azoknak, akik összefognak, hogy talpraállítsanak és szívben is megerősítsenek egy embert? Ügy érzem, hogy a 36 ember igazsága az erősebb. A harminchat munkás szolidaritása a legigazabb, mert igaz szívből, és becsületből fakad.

(pataky)

A „hivatali*6 névnapok

Induljunk ki talán egy példából, amely ma már nem is kivétel, nem is ritkaság, sőt egyre inkább gyakori. X hivatalban névnapot rendeztek, a főnökhelyettes névnapját ünnepelték meg. A „dolgozók képviselői” haditanácsot tartottak néhány nappal előtte és megállapították, hogy a főnökhelyettesnek meg kell venni azt a perzsaszőnyegetj amely neki nagyon tetszik és amelyre egyszer-kétszer már enyhe célzást is tett. A szőnyeget megvették és ünnepélyes keretek között nyújtották át az ünnepeltnek.

Az ünnepelt szintén kitett magáért és mivel főnökhelyettes volt, úgy érezte, hogy neki jobban ki kell rukkolnia beosztott kollégáinál, ezért a húsz liter bor, egy liter pálinka melle még ötven darab szendvicset is készíttetett, mert ugye, a pálinka, a bor után igazán jól esik egy kis harapnivaló. És az ünneplésen ott volt mindenki „hivatalból”. Az is aki szerette az ünnepeltet, az is, aki'nem, az is, aki szimpatizált vele, de együtt mulatott pele mosolyogva az is, aki éppen tegnap szidta le, csak úgy „maguk között”', a sárgaföldig. És mivel bőven volt ital és étel, nem fél öt után kezdték el az ünneplést, hanem már háromkor, a főnökhelyettes szobájában. Mindenki nagyszerűen érezte magát, csak odahaza volt egy kis „mosakodás”, amikor a férj a feleségnek, a feleség a férjnek adott számot a késésről. A perpatvar után jöttek a gondok. Az egyik jövendőbeli ünnepelt így sóhajtott: szent ég. Két hét múlva következik az én névnapom és ugye... én sem akarok lemaradni a többiek mögött, sőt... És amikor papírt, ceruzát vett elő, kisült, hogy a „hivatali névnapra”, no, meg a „családi névnapra” elmegy a félhavi fizetés és a kiadások így kerülhetnek bele a kiadási könyvbe: „reprezentáció”.

És hadd mondjuk meg az igazság kedvéért, hogy ugyanitt két évvel ezelőtt csak egy ártatlan stampedlivel kezdték ünnepelni a „hivatali” névnapokat, de a későbbiekben mindenki „ki akart tenni magáért”.

Egy példa csak, de ugye, általános. Ugye, elismerik, kedves olvasók? Nos, nem szabad azt hinni, hogy valaki irigyli valakitől a névnapját, vagy éppen a kiadásait, arról sincs szó, hogy beleszólnánk valakik magánügyeibe, csak éppen elgondolkodtatni szeretnénk egy kicsit. Igen. Elgondolkodtatni. Van-e mindennek ilyen arányokban értelme? Van-e értelme a huszonöt liter bornak, a likőröknek, a szendvicseknek? És ha meggondoljuk, hogy mindezek után az ünnepelt ki van téve esetleg a „rossz nyelvek” kritikájának is, akkor azt mondhatjuk bátran: nincs.

— No, de kérem, mégis, hát egyszer van egy évben névnapja az embernek, és már ezt sem szabad nyugodtan megünnepelni — kérdezhetné akárki is. Nincs erről szó. Egy-két pohár bor, vagy éppen likőr megjárja, bent a hivatalban is, munkaidő után. Anyagilag túlságosan nem is megerőltető. Egy kis meglepetés, vagy ajándék is helyénvaló: De egymást „túllicitálni”, lakomákat csapni a munkahelyen, ennek már csak azért sincs értelme, mert egy nagyobb hivatalban, vagy éppen üzemben, ha így haladunk, két év múlva már dolgozni sem érnek rá majd az emberek, mert névnapot kell ünnepelni, délután háromtól kivilágos kivirradtig... (szalay)