Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-29 / 75. szám

/ NßFOJSAG 1961. március 29., »tftrda Felszabadulásunk ünnepére „Ez már az ember Űrrepülésének főpróbája“ Újabb külföldi »ajtóhangok az ötödik szovjet szputnrik-ürhajóról Jetek óta lázasan készül dolgozó né­pünk — közte úttörőink is — fel- szabadulásunk ünnepére, április negyedikére. Az üzemekben, a szántóföldeken munkaver­senyben dolgoznak, hogy méltóképpen fejez­zék ki örömüket a szabadságot hozó napra. Üj létesítményeink hosszú sora jelzi azt a hatal­mas változást, amit felszabadult népünk tizen­hat év alatt elért. Ezek sorában igen jelentős helyet foglalnak el az úttörők részére létre­hozott intézmények is. Mi, úttörők, különösen sokat köszönhetünk a szovjet hadsereg áldozatos harcának, ami­nek során hozzánk is elhozta a szabadságot. Tizenöt éve, hogy hazánkban létrejött a gyer­mekek boldog életét biztosító úttörőmozgalom. Ebben az évben tehát, amikor felszabadulá­sunk ünnepére készülünk, ez a gondolat is át­hat bennünket. Ma már a legeldugottabb fa­luban is ott élnek, dolgoznak a vörös nyak- kendős pajtások, akik munkájukkal új színt, mélyebb tartalmat adnak népünk életének. A legkisebb faluban is látja mindenki, mennyi erő lakozik az ifjúságban, mennyi hasznos munkára képes, ha valóban saját életéért dol­gozhat. Ott állnak ők a felnőtt dolgozókkal egy sorban, ha dolgozni kell szocialista hazánk építésén, részt vesznek a termelőszövetkezetek munkájában és ünnepén, s amellett gondosan készülnek a magasabb életforma, a kommu­nizmus megvalósítására. Szorgalmas tanulás­sal gyűjtik az ismereteket, hogy majdan meg­állhassák helyüket a rájuk váró feladatok tel­jesítésében. Pihenő idejükben pedig áldoza­toktól sem riadnak vissza, hogy részt vegye­nek a ma feladatainak teljesítésében. De ahogy társadalmunk maga mellett érzi a pajtásók segítségét, pajtásaink is érzik lép- ten-nyomoh azt a mélységes szeretetet, amivel a felnőttek körülveszik őket. Csak olyan ál­lamban lehet ilyen széleskörű gondoskodás, ahol a hatalom a dolgozó nép kezében van. Csak ilyen társadalom képes arról gondoskod­ni. hogy gyermekei gondtalanul tanulhassa­nak, s szabad idejükben kellemes és hasznos pihenéssel készülhessenek az új életre. A nyári táborók, országjárások mellett jól fel­szerelt üdülők várják a nyári szünidőre pajtá­sainkat. Álmodhatott-e valaha egyszerű ember gyermeke arról, hogy megláthatja a Balatont Még a szomszéd faluba is ritkán juthatott el, nem beszélve a városról, ahova legfeljebb vá­sárra vitte magával az apja. Ma már alig van gyermek, aki ne gyönyörködött volna főváro­sunk szépségeiben, aki ne élvezte volna az út- törőparadicsomot: a Csillebérci Üttörővárost. Kinek a szíve ne dobogna hevesebben, ha az egri Űttörővasúton keresi fel gyönyörű vidé­künket? Ezer és ezer jele van annak a mélységes szeretetnek, amivel bennünket, úttörőket kö­rülvesz társadalmunk. Mindennek alapfeltéte­lét a vöröshadsereg teremtette meg számunk­ra. Ezért tartjuk ma legnagyobb nemzeti ün­nepünknek április negyedikét, ezért készül rá lelkes munkával egész dolgozó népnük. Mi, úttörők is kivesszük részünket ebből az ünneplésből: az iskolában még fokozottabb munkát végzünk, s még lelkesebben veszünk részt azoknak a feladatoknak teljesitésében, amelyek ránk várnak a szocializmus építésé­nek területén. PÁRIZS: A Párisién Libéré rajzok­kal. fényképfelvételekkel il­lusztrált cikkében kiemeli, hogy a szovjet tudomány és technika továbbra is az élen jár az űrkutatásban. „Teljesen Világos — írja —, hogy az oroszok jelentősen megelőzték az amerikaiakat és a szput- nylk kabinjában már most fel tudnának küldeni embert a világűrbe. Az oroszok a hor­dozórakéták teljesítményét il­letően az első helyen állnak és így módjukban van. hogy egyre nehezebb, bonyolultabb és pontosabb apparátusokat bocsássanak fel a világűrbe". — A Zvezdoc6ka megnyi­totta az utat az ember előtt a világűrbe — írja a Liberation. — Az utóbbi fél hónapban a Szovjetunió kétszer küldött fél a Föld köré űrhajókat, amelyek azután visszatértek a Földre a megadott térségben. Az az érzésünk, hogy ez már az ember űrrepülésének fő­próbája. Az Humanité is kijelenti: — A rendszeres űrutazások küszöbén állunk. Hamarosan , elhangzik a jel az ember ür- \ hajózására. RÓMA: — Üjabb kozmikus kisérle- I tűkkel a szovjet tudósok még egy lépéssel vitték közelebb az emberiségét az űrrepülés­hez — írja a Messaggero. A Correire Della Sera meg­állapítja: „A legutóbbi szovjet kísérletek sikere arra enged következtetni, hogy már ki­dolgozták az űrhajók irányítá­sának rendszerét és minden készen áll, hogy az ember is beszállhasson az űrhajó ka­binjába ... LONDON: A Daily Telegraph tudomá­nyos szakértője ismerteti az eddigi szovjet űrhajózási sike­reket, s kiemeli, hogy az oro­szok akár ma is embert küld­hetnének fel a világűrbe. E te­kintetben — írja — az ameri­kaiak esélyei sokkal gyengéb­bek: messze elmaradtak az oroszok mögött. Még ha nem is szenvednek további kudar­cokat Cape Canaveralban, több mint egy évig tartana, amíg az amerikaiak embert tudnának kilőni. BUKAREST: A Romini Libera megálla­pítja. hogy a Szovjetunióban nagy munka folyik az ember űrrepüléséhez szükséges mű­szaki feltételek biztosítására. A rakéta működésének pon­tossága, ereje és működési időtartama nagyértékű telje­sítmény, amely biztosítja az ember űrrepülésének feltéte­leit. MOSZKVA: Vaszili) Parin szovjet fizio- lógus, a szovjet orvostudomá­nyi akadémia rendes tagja, a TAS£SZ tudósítójának adott nyilatkozatában kifejtette: a szovjet tudósok eddigi biológiai kutatásai kellő alapot nyújta­nak ahhoz, hogy közelebb jus­sunk az ember űrhajózásához. A professzor véleménye sze­rint az ember hamarosan fel­száll a világűrbe. Parin professzor megállapí­totta, hogy az eddigi szovjet kutatások bebizonyították, hogy a súlytalanság állapota elviselhető, sikerült legyőzni azokat a nehézségeket, ame­lyek azáltal keletkeznek, hogy az űrhajó visszatérésekor a légkör sűrű rétegeibe kerülve erősen felmelegszik. Parin professzor kijelentet­te: „befejezéshez közeledik a világűr meghódításának első szakasza: az ember kilép a világűrnek a Földhöz legköze­lebb eső részébe”. (MTI) Sok kicsi sokra megy Kisdobosoknak A közelmúltban értékelte ki az Országos Takarékpénz­tár a takarékossággal kapcso­latban meghirdetett pályáza­tot. Lapozgatva a sok-sok ked­veshangú levél között, szem­betűnik, mennyire megválto­zott gyermekeink életfelfogá­sa, mennyire komolyan veszik ezt a fontos ügyet, amit gyak­ran még a felnőttek is félváll­ról vesznek. Egy ilyen élményéről szá­mol be 'Jeszenszky Márta fü­zesabonyi kislány, aki elme­séli, hogy részt vett édesapja üzemében a KST év végi el­számolásán. „Az üzem dolgo­zói csaknem kivétel nélkül tagjai voltak — írja. — Általá­nos volt a jó hangulat, amibe a kívülállók némi szomorúság­gal kapcsolódtak bele. Az örömteli * tervezgető zsongás­ban csak ide-oda ténfereg- nek ... Levónják a tanulságot : a régi tagok mellett ők is be­lépnek a következő évre a KST-be” Antal Mária füzesabonyi pajtás két felnőtt beszélgeté­sét írja le, akik a takarék- pénztárba mennek. Pista bácsi még csak száz forintot gyűjtött össze, Így nem lehetnek nagy tervei, de Kovács Józsi bácsi, a tsz kertésze már mosógéppel lepheti meg a családját. Nagy Kati kiskörei pajtás összegyűjtött pénzéből nem­csak hasznos cikkeket: rakott- szoknyát, blúzt, strandtáskát és papucscipőt vásárolhatott, de még kéheti nyaralásra is jutott a megtakarított pénzből.' Deli Mária, az egri III. sz. Iskola pajtása, önkritikával kezdi írását. „Az előző évek­ben én sem voltam takaré­kos ... csokoládét, cukrot vá­sároltam.” A következő évben már ő is takarékoskodott, ami- i nek az eredménye egy szép kerékpár lett. Kiss Erzsiké dormándi paj­tás arról az örömről számolt be, amit akkor érzett, amikor édesanyjának átadta a megta­karított pénzét. „Boldogan, meglepetten kérdezte: Kitől kaptad, kislányom, ezt a pénzt? — Ekkor elmeséltem, hogyan csábított a finom cukorka il­lata, de én ennek ellenálltam és a pénzem nem csokira ment el, hanem mind beleke­rült a betétkönyvbe.” Hasonló érzésről számol be Mészáros József, gyöngvösha- lászi pajtás, aki elmeséli, ho­gyan sikerült legyőznie ön­magát és húsz forintot meg­menteni a takarékkönyv ré­szére. „ ... ha a forintot nem teszem be ... lassan-lassan el­fogynak a forintok, fillérekké lesznek . végül nem marad icmmi” Sárkány Éva, az egri V. sz. iskola pajtása, elbeszélést ír két kislányról. Az egyik ko­moly, törekvő, takarékos kis­lány, aki két hónappal édes­anyja születésnapja előtt meg­kezdi az ajándékra való gyűj­tést, így a nagy napon van is mivel meglepnie őt. Húga ez­zel szemben nyalakodó, arra számít hogy majd az utolsó pillanatban a nagyapjától kap pénzt, amiből ajándékot vehet édesanyjának. Persze, pórul jár, és csak nővére segítségé­vel menekül meg attól a szé­gyentől, hogy üres kézzel kö­szöntse édesanyját. Ezek, és a többi sok-sok nem említett írás arról tanúskodik, hogy úttörőink nagyon komo­lyan veszik a takarékosság ügyét. Ha a takarékban tartjuk pénzünket, idővel a pár forint­ból tízesek, százasok lesznek. Igaza van tehát a közmondás­nak: — Sok kicsi sokra megy!” — Mondja Antal Mária és vele együtt sok pajtás, akik taka­rékosságukkal bebizonyítják, hogv ezt a közmondást meg is értik. A róka és a liba Egy róka libát fogott. Mi­előtt azonban hozzáfogott vol­na az elfogyasztásához, a liba kérlelni kezdte: — Légy jó, engedd meg, hogy halálom előtt még egy­szer kitáncolhassam magamat! A róka azt gondolta, nyu­godtan megengedheti, így jobb lesz az étvágya is, na meg ki­gyönyörködi magát a szép táncban. Hozzá is kezdett a szép ma­dár a tánchoz. Kecsesen emel­gette a lábait, nyújtogatta a nyakát, s szárnyaival is csap­kodott hozzá. A ravaszdi telje­sen elmerült a gyönyörködtető látványban. Egyszer csak azonban a liba szélesre tárta szárnyait és huss... a levegőbe emelkedett, elszállt. Szomorkodva nézett az elre­pült reménybeli libapecsenye után és nagy bölcsen megálla­pította: — Igaza van a régi közmon­dásnak: Evés előtt nincs tánc! Mit játsszunk? Holdjáték Szüntessék be a német kommunisták üldözését A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának nyilatkozata BERLIN (TASZSZ): A Német Szabadságadó 904 közölte a Német Kommunista Párt nyilatkozatát azzal kap­csolatban, hogy a nyugatnémet szövetségjogi bíróság hatályta­lanította az ítéletet A. Kle­mens egykori kommunista párttag ügyében. A szövetségi alkotmányjogi bíróság — hangzik a nyilat­kozat — a határozatával meg­állapította: ellenkezik az al­kotmánnyal a kommunisták üldözése a Német Kommunis­ta Párt betiltása előtt végzett tevékenységükért. Az alkotmányjogi bíróság határozata annak a harcnak eredménye, amelyet a demok­ratikus erők vívtak a Német Szövetségi Köztársaságban, a Német Demokratikus Köztár­saságban és más országokban, a nyugat-németországi terror és a fokozódó fasizálódási fo­lyamat ellen. A nyilatkozat követeli: ha­tálytalanítsanak minden olyan nyugatnémet törvényt, amely a hidegháború szítását célozza, Párt betiltásáról szóló tör- szüntessék meg az állampolgá- vényt és biztosítsák a kommu- rok üldözését politikai néze- nisták számára a parlamenti teikért, mondják ki semmis- választásokon való részvétel nek a Német Kommunista jogát. (MTI) Felhívás a fagy veszély elleni védekezésre A Földművelésügyi Minisz­térium szakemberei arra hív­ják fel a gyümölcstermesztő gazdaságok figyelmét, hogy minél előbb szervezzék meg a fagykár elhárítását. A fagytól leginkább veszélyeztetett gyü­mölcsösökbe, az esetleges ko­rán fakadó szőlőkbe, vagy a már kiültetett korai szántóföl­di zöldségfélék termőterületé­re hordjanak apró kupacokba szalmás trágyát, nedves lom­bot, vagy egyéb hulladékanya­got, állítsanak fagyőrséget, s ha a hőmérséklet megközelíti a 0 fokot, azonnal kezdjék meg a füstölést. A tapasztala­tok szerint legjobb hatást ak­kor érnek el a füstöléssel, ha már plusz két foknál meg­gyújtják az apró füstmáglyá­kat, így megakadályozhatják, hogy a termőbibékre ártalmas minusz egy fok alá süllyedjen a hőmérséklet. A legutóbbi évek tapasztalatai alapján a ködgyertyák használatát nem ajánlják, jobban bevált a ha­gyományos füstölési eljárás, ahol lehetőség van rá, ott ön­tözéssel, — elsősorban perme­tező öntözéssel — védekezze­nek a virágzó gyümölcsösök­ben, szőlőkben, konyhaRerté- szetben a fagyveszély ellen. Talán ma, az űrhajózás ko­rában nagyobb az érdeklődés az égitestek iránt, mint a mi gyerekkorunkban. Ezért ígér­kezik érdekesnek az a játék, amivel már mi is sok kellemes délutánt eltöltöttünk a szabad­ban, szép tavaszi és nyári idő­ben. Egy terebélyes fa árnyéká­ban tartózkodik a Hold-nak ki­nevezett pajtás. <5 csakis az árnyékban mozoghat, nem jö­het ki a napsütötte részre, hi­szen a Hold napfényben nem látszik. A többi játékosnak úgy kell átszaladnia az árnyé­kos részen, hogy a Hold meg ne tudja fogni. Akit elfogott, felváltja a pajtást: ő lesz a Hold. Nevessünk együtt Egy fecsegő megkérdi barát­jától: — Mondd, mi az oka, hogy ha társaságban én beszélek, te még csak ki sem nyitod a szá­dat? — Te tévedsz! — válaszolt a barátja. — Ha te beszélsz, én nagyon gyakran kinyitom a számat... az unalomtól nem győzök ásítozni. oOo Egy legényke kimosta ingét, felakasztotta a kötélre szárad­ni. Rövidesen erős szél támadt és lefújta a száradó inget. A fiú örvendezve mondta: — Milyen jó, hogy idejében levettem az inget magamról. Egész biztos összetörtem volna magamat, ha ilyen magasról leesem! oOo — Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! — oktatja az | édesanya fiacskáját. — Nagyon helyes! — vidul fel a fiú, és megindul az élés­kamra felé. — Hová mégy, te? Mit akarsz csinálni? — Megeszem a holnapi ada­gomat! oOo Cukrot kér egy vásárló az üzletben. A boltos egy nagy zacskót vesz elő, amire ez van írva nagy betűkkel: „BORS”. — Én cukrot kértem, nem borsot! — tiltakozik a vevő. — Cukor van ebben, csak azért írtam fel a „bors’’-ot, hogy becsapjam a hangyákat. Idő járás jelentés Várható időjárás szerda estig: Fokozatosan mérséklődő északi­északnyugati szél. Felhőátvonulá­sok, néhány helyen futó esővel, vagy futó hózáporral. Éjszakai és hajnali fagyok. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: 0— mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 5—10 fok kö­zött. (MTI) KAAAAÄAAAAÄAAAA Jól akar szórakozni? Keresse tél Hatvanban az újonnan megnyílt JEREVÁN zenes presszónkat! KITŰNŐ CUKRÁSZ­KÉSZÍTMÉNYEK, KÜLÖNLEGES ITALOK! KRÉMKÁVÉ! Nyitva: Mindennap: 7—22 óráig. Zene: Mindennap délután 4—22-ig V yyyyyyyyyyyyyy" OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXX)OCXXXXXJOOOOOCX)OOOOUO» 'Ziffiirrlfi i t nn a Népújságban és dULWJUL&A&ll 3 Népszabadságban 000000000000000£XXX50000000000000000000000000000000000000000000000000000000000X»0 enmn*w*®«tóe^3nsBi®ewpw«^weTsre)aw»'!r6ian6ieftR o A TAVASZ Cir/n a szép rvh ik 'Sas 'ffiíiB KISFIÚRUHA, hosszú, vagy rövid nadrággal, 2—6 éves korig, SPORT- és KASHA szövetből 140—280 Ft-ig, KAMGARN SZÖVETBŐL 180—380 Ft-ig. ffl o <$■ s»bb-8íwi> r ao ■

Next

/
Thumbnails
Contents