Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-28 / 74. szám
I NEPOJ540 1981. március 28., kedd Nemzetközi szemle Egy csöndes hét és ami mögötte van Korunk a gyors és gyökeres Változások Időszaka, és ezek a változások természetszerűleg, mindig bizonyos robbanásokkal, váratlan fordulatokkal járnak és éppen ézért csaknem minden napnak, hétnek megvan a maga érdekessége, szenzációs eseménye, amelyre rendszerint az egész világ közvéleménye felfigyel. Ehhez viszonyítva az elmúlt héten aránylag csend volt a világpolitikában. de ez a csend semmi esetre sem a tétlenség csendje. Bizonyos tekintetben csaknem valamennyi földrészen új‘erők, új helyzetek vannak kialakulóban és ezek az új erők sok helyütt döntő jellegű változásokra vezethetnek. A világpolitika hivatalos fórumán, ap EIMSZ’ben az amerikaiak részérói jól érezhető „időhúzás” tapasztalható. A szocialista államok küldöttei — élükön a szovjet delegációval — változatlanul arra törekednek, hogy az egybegyűltek komoly, érdemi munkát végezzenek és mélyreható, sokoldalú vitákon igyekezzenek megegyezést elérni, mindenekelőtt a leszerelés kérdésében. A Kennedy-kormány vezetői azonban, úgy látszik, a nemzetközi kérdéseket illetően még mindig nem dolgozták ki végleges politikájukat és éppen ezért a fontos kérdések megkerülésére igyekeznek. Az élet azonban természetesen, nem áll meg és az események nyílt színvallásra kényszerítik az amerikai politikát is. Különösen sürgető a laoszi helyzet megoldása, amely az elmúlt héten az eddiginél is bonyolultabbá vált. Az amerikai kormány ugyan szavakban a semleges Laosz gondolatát képviseli, ugyanakkor azonban gyakorlatilag a régi politikát folytatja és állandóan fokozza a hadianyag-szállítást a lázadó Nosavan-Boun Oum-klikk számára és, egyúttal növeli távolkeleti fegyveres erőit. Laosz ellenségeinek tevékenysége, a SEATO agresszív magatartása nemcsak Délkelet-Azsia békéjét fenyegeti, hanem rendkívül 6Úlyos kihatással lehet az általános nemzetközi helyzetre is. A világ közvéleménye éppen ezért fokozódó érdeklődéssel tekint a SEATO küszöbön álló tanácskozása elé. Nem kétséges, ha az imperialisták agresz- sziót robbantanak ki, Laosz népe egy emberként hazája védelmére siet és ezt az önvédel-4 mi harcot nem nézik tétlenül a világbékéért, a népek szabadságáért küzdő országok fiai 6em. Algéria Rendkívüli érdeklődéssel tekint a világ közvéleménye az Algériai Nemzeti Felszabadító Front és a francia kormány tárgyalásai elé. De Gaule és hívei sokáig manővereztek, de végül is nem térhettek ki a tárgyalások elől, amelynek várható eredményeiről ma még korai lenne jóslásokba bocsátkozni. Egy tény: a feltételek a tárgyalásokra ma érettebbek, mint bármikor voltak. A nemzetközi közvélemény nyomása, a francia nép széles rétegeinek kívánsága és nem utolsósorban az algériai katonái hélyZét éhgedékénységre kell, hógy késztéssé a francia kormányt az önféhdélkézés kérdésében. Nem szabad azonban lebecsülnünk a tárgyalások gondolatát szabotáló francia reakció erejét és a reakcióval szórósán összefonódott francia nagytőké kétségbeesett erőfeszítéséit. A nagytőké érdekéit főleg a szaharai olaj- és földgázlelőhelyek kiaknázási lehetősége határozza meg. Hósszú és nehéz tárgyalásokra léhet tehát számítani és ezek a tárgyalások semmi esetre sem jelentik még az algériai békét, de hogy egyáltalában sor kerül rájuk, ez mindenesetre az algériai nép erejének bizonyítéka. Afrika egyébként változatlanul a nemzetközi érdeklődés homlokterében áll továbbra Is. Kongóban a helyzet lényegében változatlan, egyre jobban bebizonyosodik, hogy' Csőmbe, Kaszavubu és társai csupán bábok az imperialisták kezében. Bárhogy alakulnak is az események, ma már bizonyosra vehető, hogy a Gizenga köré csoportosult demokratikus, haladó szellemű, szabadságszerető erőknek döntő szavuk van és lesz a kongói válság megoldásában. A Dél-Afrikai Unióban fokozódik az elkeseredés és a harc a Verwoerd-kormény fajgyűlölő politikája ellen. Verwoerd- kormány kizárása a Brit Nemzetközösségből egyébként nemcsak Dél-Afrikában, hanem különböző formában egész Afrikában erősíti az ellenzéket a fehér fajüldözőkkel szemben. Különösen feszített a helyzet Angolában, ahol szinte egymást követik a gyarmatosítók elleni felkelések. Az angolai helyzet és más események egyre inkább Portugáliára, illetve az egész libé- riai-félszigetre irányítják a világ közvéleményének figyelmét. Portugália az egyetlen olyan európai ország, amely mindmáig megőrizte régi gyarmatait. Gyarmatainak területe csaknem huszonháromszor nagyobb az anyaország területénél és lélekszáma pedig több, mint másfélszerese. A portugál gyarmatokon végbemenő szégyenletes eseményekre, a kényszermunka rendszere Enrico Galvaonak, a „Santa Maria” óceánjárót elfoglaló portugál hazafiak vezetőjének emlékezetes jelentése vetett fényt. A fasiszta Salazar-kormány ellen azóta Portugáliában kibontakozó ellenzéki mozgalmon kívül világszerte felléptek a haladó erők. A külföldre menekült portugál hazafiak közösen harcolnak népük felszabadításáért a spanyol hazafiakkal, akiknek Franco-ellenes mozgalma egyre nagyobb méreteket ölt. Tizenhat évvel a fasizsm wrrllrw*tnrlrTff1rTT~^,^r*M,^,“ . Már most kezdi« meg a húsvéti áruk vásárlását! BOLTJAINK HÚSVÉTI FIGURÁLIS ÁRUVAL ÉS ÉLELMISZEREKKEL megfelelően el vannak látva! Vásároljon szakboltjainkban: EGERBEN, GYÖNGYÖSÖN, HATVANBAN, PETÖFIBÁNYÁN. EGERCSEH1BEN BÉLAPÁTFALVÁN, SÍROKON, KECSKÉN, PARADFÜRDON. HEVES MEGYEI Élelmiszer KISKERESKEDELMI VÁLLALAT mute fő erőinek legyőzése után Spanyolőrszágban még mindig Francó tábornok fasiszta diktatúrája van hatalmon. A spanyol nép szabadságvágyát azonban nem tudta megtörni a féktelen terror. A fasiszta kórmány féléimét saját népétől mi Sém jelzi jobban, mint az elmúlt év őszén hozott törvény, amely katonai zendülésnek nyilvánít minden, még a legcsekélyebb ellenzéki megmozdulást is. A fasiszta rendszer nemcsak a szabadségküz- delem legbátrabbjaít, a kommunistákat üldözi, hanem mindenkit, aki hangot ad az elégedetlenségnek. így a szocialistákat, anarchistákat, republikánusokat, a baszk nacionalistákat, sőt még a rendszert bíráló katolikusokat Is. Szigorú megtorló Intézkedések alapján tízezerszám szenvednek politikai foglyok a rendőrség és a katonai bíróság börtöneiben. Az országban állandóan fokozódik a nyomor, kétmillió spanyol földműves jóformán nincstelen, az állandó munka- nélküliek száma meghaladja a hétszázezret, Madrid határában ötezer család barlangokban és föld alá vájt üregekben lakik. A spanyolországi politikai foglyok helyzete kiváltotta az egész világ közvéleményének részvétét. Világszerte tüntetnek a Franco- rendszer ellen és a hét végén Párizsban megkezdődött az a nemzetközi értekezlet. amelyen nyugat-európai demokraták emelik fel tiltakozó szavukat a spanyol önkényuralom ellen. A közelmúlt politikai eseményeit figyelembe véve Latin- Amerikáról kell még néhány szóval megemlékeznünk. Az elmúlt hetekben több választás zajlott le ezen a földrészen. Különböző országokban más-más körülmények között járultak az urnák elé, de valamennyi szavazási eredmény a baloldali erők előretöréséről tanúskodik. Chilében például 1946 óta először indultak legálisan a kommunista párt jelöltjei és megkapták a szavazatok tizenkét százalékát. Argentínában a Buenos-Aires-i pótválasztáson az észak-amerikai iránvzatú kormánypárt minden jelöltje megbukott. A brazil elnökválasztás krónikája és Quadros hivatalbalé- pése az előző hetek eseményeihez tartozik, de az új rezsim első politikai állásfoglalása ezekben a napokban bontakozik ki. A jelek arra mutatnak, hogy Quadros, a legnagyobb latin-amerikai ország fiatal, 44 éves elnöke, hajlandó bizonyos rugalmasságra. Már korábban hangsúlyozta, hogy jobb kapcsolatokat akar a szocialista országokkal és a szavakat azóta már tettek is követték. Brazília, mint ismeretes, a szocialista tábor több országa mellett hazánkkal is felvette a diplomáciai kapcsolatot. Mindezek a jelek arra mutatnak, hogy a dél-amerikai országok meg akarnak szabadulni az amerikai tőke fojtogató egyeduralmától. Ezt a véleményt erősíti annak a küldöttségnek a jelentése is, amely az úgynevezett „élelmiszerek a béke céljaira" programmal kapcsolatban tett latin-amerikai látogatásáról nemrégiben tért vissza az Egyesült Államokba. Ezt a programot az Egyesült Államok kormánya dolgozta ki, hogy megszabaduljon mezőgazdasági termékfölöslegétől, amelyet másként nem tud elhelyezni. A latin-amerikai országok sajtója a látogatással kapcsolatban rámutatott: az amerikai küldöttség tagjai a helyszínen győződhettek meg, hogy Latin-Amerika népei nem kérnek az USA „nagylelkűségéből”, amely valójában I nem segíti, hanem aláássa Dél- ! Amerika gazdasági helyzetét. I NEW YORK (TASZSZ): Az AP jelentése beszámol arról, hogy az amerikai űrkutatási program irányítói úgy értékelik az új szovjet szput- nyik-ürhájó sikeres felbocsátását és visszahozatalát az előre kijelölt helyre, mint új fontos lépést az ember űrrepülése felé vezető úton. Síitáméin, ismert amerikai szakember kijelentette: „teljesen világos, hogy & most felbocsátott szovjet szputnyik-űrhajö egy azok közül, amelyeknek feladata, hogy mielőbb megvalósuljon az ember biztonságos űrrepülése”. 4 központi politiki STANLEYVILLE (MTI): A Tanjug tudósítójának jelentése szerint, a teljes rend és a béke jellemzi az általános helyzetet Kongó Keleti tartományában, s ez arról tanúskodik, hogy a Stanleyvüleben székelő központi kongói kormány pozíciói politikailag megszilárdultak. A törvényes kongói kormánynak a nyugati intervenciósok és leopoldviliéi bérenceik rendkívüli nyomása elle- re, viszonylag rövid idő alatt sikerült megszerveznie a normális gazdasági és politikai helyzetet a Keleti tartomány egész területén. A központi kormány tekintélyének erősödése, tevékenységének hatékonysága és Kongó egységének megőrzésére irányuló törekvése nagymértékben hozzájárult, a mindennapi élet normalizálásához. Ami még tegnap Stanley- vil leben lehetetlennek látszott, — tekintettel Mobutuék katonai és gazdasági nyomására — mára már valósággá válik: új lapok jelennek meg, a központi kormány ellenőrzése alatt álló területen megszilárdul a katonai biztonság, felvetődött és megvitatják a külföldi kereskedelmi kapcsolatok megteremtését, valamint törvényrendeleteket hoznak Kongó nemzeti egységének megerősítése érdekében. — Terméazetesen még mindig vannak nagy nehézségeink — jelentette ki Antoin Gizenga,, a törvényes kongói miniszterelnök a Tanjug munkatársénak, aki több kérdést inHirdetmény A Pénzügyminisztérium Könyvviteli Tanulmányi Felügyelőség az 1961—62-es oktatási évre a mérlegképes könyvelői, okleveles könyvvizsgálói, államháztartási és képesített könyvelői tanfolyamok beiskolázását elrendelte. A felvételi feltételeket a 186/ 1959. P. M. sz. utasítás tartalmazza. A felvételhez a jelentkezési lapok a megye felelősétől kaphatók, címe: Eger, Magyar Nemzeti Bank igazgatóság. A jelentkezési lapokat pontosan kitöltve a munkahely szerinti szakirányitó szervhez kell megküldeni. A tanácsi vállalatok és intézmények jelentkezési lapjaikat a megyei tanács VB pénzügyi osztályvezetőjéhez küldjék meg. A jelentkezési lapokat legkésőbb április 15-ig kell beküldeni. Megyefelelős. ywsmmmtr* «*000000 oao o A színház azonnalra keres férfi statisztákat 28—59 ©víg. Jelentkezés a Titkárságon. Telefon: 22-30. TOKIÓ A Mainichi című japán lap rámutat, hogy az űrhajók Földre való biztonságos visz- szatéritésének legfontosabo problémáit már megoldották. A Tokió Simbun azt emeli ki, hogy milyen rövid idő kellett a szovjet tudósoknak ahhoz, hogy a 4. szputnyik-űrhajö után felbocsássák a következőket Is. PÁRIZS „Ez már az ötödik eset — írja ez Humanité Dlmanché, hogy hozzávetőleg öt tonna súlyú űrhajót lőnek fel a Földtől több száz kilométer magasságra, és az harmadszor kongói kormai tilag megszilár Gizenga nyilatkozata tézett hozzá Kongó belső felépítésével és a jelenlegi válság politikai megoldásának lehetőségeivel kapcsolatban. — A kongói válság megoldásának útjában álló fő nehézségek is megoldhatók, de csak a központi törvényes kormánynyal együttműködve, és annak beleegyezésével. Gizenga ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a megoldás politikai téren keresendő, hogy megszűnjék a további vérontás Kongóban. Természetesen, — folytatta Gizenga — a Ludula tábornok parancsnoksága alatt álló nemzeti hadsereg erősítése továbbra is az egyik legfőbb gondja marad a központi kormánynak. Stanleyvilleben egyébként nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy állandóan növekszik azoknak a Mobutu- féle katonáknak a száma, akik fegyverestül adják meg magukat a nemzeti hadsereg egységeinek. Gizenga szavai szerint a parlament összehívása lenne az egyik alkalmas módja a mai helyzet politikai megoldásának. A parlament ülését Kongóban, a nemzeti területen, de valamilyen semleges helyen kellene megtartani, esetleg az ENSZ-csapatok védelme alatt. — Nem engedjük meg, hogy Gromiko Washingtonban WASHINGTON (TASZSZ); Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere New Yorkból Washingtonba érkezett, ahol hétfőn találkozik Kennedy amerikai elnökkel. Gromiko szovjet külügyminiszter egyébként vasárnap beszélgetést folytatott Krisna Menőn hadügyminiszterrel, az ENSZ közgyűlés 15. ülésszakán részt vevő indiai küldöttség vezetőjével. (MTI) Kongót ezer operett-államocs- kára osszák — jelentette ki Gizenga miniszterelnök, majd részletesen elmondotta kormányának ezzel kapcsolatos nézeteit. — A nyugati hatalmak, valamint kongó bérenceinek az az állítása, hogy a mi kormányunk kommunistabarát, voltaképpen imperialista kísérlet a hazafias erők szétzúzására — jelentette ki Gizenga, majd hozzáfűzte: — A kongói kormány egyáltalán nem szándékozik egyik táborhoz sem csatlakozni. Ellenkezőleg, mi őszinte együttműködésre vágyunk a világ minden nemzetével és országával. , Gizenga megcáfolta azokat a koholmányokat is, amelyek szerint a Keleti tartományban éhínség van. Élelmiszerünk — mondotta — van elegendő, az időnkénti nehézségek azon-, ban a rossz közlekedési viszo-’ nyok és a leopöldvillei gazdasági blokád következtében állnak elő. — Van elegendő kávénk, rizsünk és gumink — mondotta Gizenga. — Rövidesen kereskedelmi tárgyalásokat kezdünk egyes ázsiai és afrikai országokkal. Az export pedig egyedül a szállítási nehézségek leküzdésétől függ. (MTI) Angola népe harcol PEKING (Üj Kína): Luandából érkező jelentések szerint rohamosan fokozódik Angola népének fegyveres harca a portugál gyarmati uralom ellen. A múlt heti észak-angolai összetűzések után most a dél-angolai Nova Lisboa bányavidékről jelentenek fegyveres harcokat. Közük továbbá, hogy Luandától mintegy száz kilométerre észak-keletre az angolai hazafiak támadást intéztek Quibaxe helységben a rendőrség ellen. (MTI) FIGYELEM I Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, vállalatok A MÁTRA VIDÉKI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZI PETÖFIBÁNYA, Központi anyagraktárában KÜLÖNFÉLE ELFEKVŐ KÉSZLETEKET TÁROLNAK, (szerszámok, vili. cikkek, csavarok, stb.) melyek a helyszínen, mindennap délelőtt 1 érától délután 3 óráig megtekinthetők. Érdeklődni lehet a Tröszt Anyaggazdálkodási Osztályánál. — Telefon Selyp. 4. szám. Egy lépéssel újra közelebb az ember űrrepüléséhez A* ötödik axoefet axputiiyih-ürhafó külföldi tisasltungja érkezik vissza az előre kijelölt helyre élőlénnyel a fedélzetén”. BONN A Szovjetunió újabb űrhajósikere ezúttal is az, érdeklődés és a figyelem középpontjába került a Német Szövetségi Köztársaságban. „A szovjet űrhajó, fedélzetén egy kutyával visszatért a Tőidre” — hirdeti a Welt am Sonntag című lap. A nyugatnémet lapok hangsúlyozzák, hogy a szovjet' tudósoknak és technikusoknak mér harmadszor sikerűit a szputnyik-űrhajót visszalérí- teniük a Főidre, fedélzetén kísérleti állatokká]. (MTI) IIV pozíciói 'dúltak