Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-23 / 70. szám

I NÉPŰJSÍO 1961 március 23, csütoriSfe Szalonkák • Esteledik. A Nap leáldozó­ban van, s visszamaradt suga­rai még egyszer bearanyozzák a fiatal erdőt. Vadász áll a vá­gás szélén kézbevett puskával, s tekintetét a fák koronája fölé emeli. Egyszer csak szárnysuhogás és halk psz... psz... kr... kr... hang hallatszik, majd, a követ­kező pillanatban „elhúz"’ az első nászát ünneplő szalonka­pár a vadász feje fölött. Mire arcához kapja fegyverét, már el is tűnnek a távoli bokrok, fák fölött. Több szalonkát nem is lát az este, de mégis boldog szívvel siet hazafelé, hiszen most már biztosan tudja, hogy itt vannak, megérkeztek a ta­vaszt hozó hosszú csőrű mada­rak, a kedves szalonkák... A húzás néhány napig tart csu­pán és mégis, mégis egy egész éven át várt rá türelmetlenül a vérbeli vadász— (■■■V) — AZ ABASÄRI Rákóczi Termelőszövetkezetben az idén 96 férőhelyes szerfás is­tállót és egy juhhodályt épí­tenek. A juhhcdályban össze­sen 600 juhot tudnak majd elhelyezni. Az év során egy 10 tonnás hídmérleg beépíté­sét is elvégzik. — BARTHA ANDRÁS elv­társ, országgyűlési képviselő, a füzesabonyi Petőfi Termelő­szövetkezet elnöke március 23-án, csütörtökön este a Ko­hó- és Gépipari Minisztérium fennhatósága alá tartozó bu­dapesti technikum kollégiumá­nak diákjai közé látogat, ahol ankétot tart belpolitikai kér­désekről és a falu szocialista arculatának kialakításáról. — AZ AD ÁCSI földműves- szővetkezeti kultúrterem he­lyén önkiszolgáló iparcikk- szakfizlet létesítését tervezik ebben az évben. (Varga Zol- táané.) — A GYÖNGYÖSOROSZl Február 24 Termelőszövetke­zetben 30 hold gyümölcsöst és 5 hóid málnát telepítenek. Csak a málnatövek beszerzésére ez- idáig 11 ezer forintot fordítot­tak. — A VERPELÉTI terme­lőszövetkezetek dolgozók is­kolájában 27 szövetkezeti tag tanul jelenleg, napi fáradsá­gos munkája után. A „ta­nulók” az elmúlt héten bu­dapesti tanulmányi kirándu­láson vettek részt, ahol az Egyesült Izzóba, a múzeumi kiállításokra és az Országház épületébe látogattak el. A csoport tagjai a Budapesti Nagycirkusz előadását is megtekintették. (Vitéz Gy.) — A MIKÖFALV1 Kos­suth Termelőszövetkezet köz­ponti majorjának kialakítása jelentős fordulóhóz érkezik ebben az évben. Az ötven fé­rőhelyes tehénistálló felépítése után kezdenek hozzá egy ku- koricagóré, s egy hizlalda épí­téséhez, s itt a központi major udvarán építik majd be a szö­vetkezetei patronáló Borsod— Heves megyei Téglagyári Egye­süléstől kapott 10 tonnás híd­mérleget is. — A SZARVASKŐI vasút­állomás épületét rendbehoz­ták — újra vakolták és fes­tették — nemrég. Az állomás épülete mellé szép. ízléses, új várótermet is építettek. Az új várótermet hamarosan át­adják rendeltetésének. — GYÖNGYÖSSOLYMOS községben 30 dolgozó tanul az általános iskola esti tagozatá­nak hetedik—nyolcadik osztá­lyában. Lemorzsolódás nem volt. A dolgozók félévi tanul­mányi eredménye jobb a kö­zepesnél. — TÁNCZENE-ESTET ren­deznek szombaton fél 6 és fél 9 órai kezdettel Egerben, a szakszervezeti kultúrotthon- ban. Fellép a Budapesti Tánczenekar, Kelényi Gvörgy vezetésével, közreműködik: Vadas Zsuzsa,’Pusztai Eta és Bérces Tibor. — ÚJ GÉPKOCSIKKAL, traktorokkal szaporodik az idén az abasári Rákóczi Ter­melőszövetkezet gépparkja. Két tehergépkocsit vásárolnak saját erőből és 2 darab „Sztt- pér-Zetor” típusú traktort is kapnak. ÍHiympoIc I£|*y könyv, amely emlékeztet Parasztsors—paraszt*» ovid 1919 -1944 Általános emberi természet, társa nevében alázatos hangú )2V inlcnhh r'cnlc Ólo'fí.irilriHoIl' l/ómrónt-kn« .ÍJ. „ -KT ___... ho gy inkább csak életünknek a napfényesebb napjaira sze­retünk gondolni, s ami baj, keserűség ért bennünket, azt, kivált ha a viszonyok változ­tak, szeretjük elfelejteni. Ez rendjén is van így, mert kü­lönösen azok az emberek, akik már túl vannak életük delén, s életüket harcban, munkában töltötték el, talán összeomla­nának a roppant súly alatt, amely a múlt örökségeként, akár csak emlékként is nyom­ná őket. Van azonban, ami el­gondolkoztatja az embert és arra készteti, hogy minden pa­rasztembernek figyelmébe ajánlja ezt a könyvet. Az elmúlt másfél évtized a parasztság életében is hatal­mas változást eredményezett Megszűnt a hárommillió kol­dus országa, s a felszabadulás eredményeként a parasztság kezébe került a föld, majd a fejlődés folyamán kialakult a szövetkezeti parasztság, mely nemcsak gazdaságilag, hanem gondolkodásában is egyre job­ban közelebb kerül a szocia­lizmushoz. Megszűnt a létbi­zonytalanság, megszűnt a hol­naptól való félelem, s ma egy falusi fiatalnak ha problémái vannak az elhelyezkedéssel kapcsolatban, akkor az csu­pán olyan jellegű, hogy a vá­rosba menjen-e dolgozni, vagy a falun maradjon, mert min­denhol szükség van az építő munkáskézre. Mindez nagyon jó és csak örülhetünk annak, hogy egy országban mindig, több mun­káskézre van szükség, mint amennyi ténylegesen van. Az azonban már kevésbé jó, ha a mai kisebb-nagyobb hibák mellett elfeledkezünk azokról a viszonyokról, amelyekben parasztságunk élt huszonöt év­vel ezelőtt. Nem hánytorgatni akarunk és néni akarja fel- hánytorgatni a múltat ez a könyv sem, csupán emlékez­tet. Vajon él-e még Kistályán Szuromi István és emlékszik-e arra, hogy 1923 májusában 50 kérvényben fordult „a Nagy­méltóságú Miniszter Űrhoz, kegyeskedjen a mi sorsunkon enyhíteni, mert éhen halunk, ha nem tudunk nyári munká­ra menni, mert itt nem tu­dunk még szapszámra sem menni.” Vagy emlékszik-e Máté Ist­ván Hevesen arra, hogy 1934. június 12-én maga és társai nevében kérvénnyel fordult a földművelésügyi miniszterhez, azt írva: „nincs kenyerünk, nincs ruhánk, nincs télire tü­zelőnk. Ha nem méltóztatik a bajunkon segíteni, a tél folya­mán elveszünk éhen és bele­fagyunk házainkba, vagy az utcán fagyunk meg tüzelő és rtihahiány miatt.” Lényegében ugyanezért esedezik 1935 má­jusában Ecséden Vastag Já­nos, Becsó János, Tari László, ifj. Pásztor Lajos és még 25 társa. Azt írják: „mindenre hajlandók vagyunk családja­ink érdekében, hogy kenyeret tudjunk keresni, mert más módon gyermekeink és család­tagjaink éhen fognak elpusztul­ni.” 1936 áprilisában ugyan­csak Máté István közel 100 társával azzal a panasszal for­dul a földművelésügyi minisz­terhez, hogy állapítsák meg a legkisebb béreket, mert órán­ként még 10 fillért sem keres­nek meg. Nem tudom, mi most a sor­sa Oravecz István, Józsa Imre, Fekete Mihály herédi lakosok­nak és 69 társuknak, akik 1936 augusztusában azt írták: „ki vagyunk téve annak, hogy té­len családunkat eltartani nem tudjuk... apró gyermekeink éhen pusztulnak”. Nem tudom, merre vetette őket sorsuk, de most minden bizonnyal nem küzdenek ilyen problémákkal. Az itt felsorolt példák csu­pán töredékei annak a megrá­zó dokumentumsorozatnak, amely a „Parasztsors—paraszt­gond” című kötetből elébünk tárul. Emlékeztető ez a kötet, s lehetetlenség, hogy ha vala­ki elolvassa, ne legyen számá­ra megrázó élmény, s ne von­ja le belőle a megfelelő követ­keztetést. Dicséretre méltó kezdeményezés a Magyar Tör­ténelmi Társulat és a Hazafias Népfront részéről, s csupán egy kívánságunk lehet vele kapcsolatban: várjuk a továb­bi köteteket. Nagy József EGRI VÖRÖS CSILLAG A gyűlölet áldozata EGRI BRODY Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN Az el nem küldött levél GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Orvos a válaszúton HATVANI-VÖRÖS CSILLAG Szllveszterpuncs HATVANI KOSSUTH Sziklák és emberek HEVES Nincs előadás petervására Nincs előadás FÜZESABONY Szomjúság ni u sora Egerben este 7 órakor: FÜREDI komédiások (Kisfaludy-béríet) Gyöngyöspatán este 7 órakor: Kilóg a lóláb Bükkszenterzsébeten este 7 órakor: Különleges világnap 1961.'MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK: VIKTÓRIÁN 80 évvel ezelőtt, 1881. március 23-án született ROGER MARTIN DU GARD francia író. Egy lélek története (1914) a Dreyfus-per korszakát, a Vén Európa (1933) novellisztikus keretben a francia kisvárost mutatta be. ..Főműve-az 1937-ben Nóbel-díját nyert Tfti- bault család című regény, amelynek 11 kötete a századelő fran­cia polgári társadalmának rajzát adja. r ■ ÍV P V ' intstoÄ >• Március 23-a Pa­kisztán nemzeti ün­nepe. 1956-ban e na­pon alakult meg a Hindosztáni-félszi- get északi részén két, egymástól 1400 km-re fekvő terüle­ten a PAKISZTÁN köztársaság. 20 évvel ezelőtt, 1941-ben ezen a na­pon, a második vi- jf y-‘l \,pfu 1 ágháború el öesté- l « ' ‘ jen, a szovjetunió Pakisztán. Karachi: a város központja. részéről Magyaror­’ szág irányába kül­politikai jelentőségű barátságos kezdeményezés történt: a szovjet kormány ünnepélyes keretek között visszaadta az 1848-as magyar szabadságharc zászlóit. Az ívlámpa szabadalmát 85 évvel ezelőtt, 1876-ban PAVEL JABLOCSKOV orosz feltaláló ezen a napon jelentette be. A két párhuzamosan elhelyezett szénrúd közt keletkezett fényt „Orosz fény”-nek, vagy „Jablocskov gyertyájáénak nevezték el és Moszkvábah közvilágításra használták fel. FILM: Orvos a válaszúton :p,y. fc Érdekes orvosproblémát boncolgat az Orvos a válasz­úton című magyarul beszélő, csehszlovák társadalmi film­dráma, amelyet a gyöngyösi Szabadság Filmszínház mutat „ be március 23—26-ig. fi old * Domos Két műhelybeli ismerős gyá­rista jön be, biccentenek a mérnök felé, szétnéznek, már­is mennek. Valaikit biztosan kerestek — nyúl a pohár után Soós és iszik. Az ördögbe is, csak a felét kellett volna meg­innia, de ha így leszaladt... Ennek vége. Következik az akarat-torna. Meg fogja mu­tatni, többet nem látják része­gen. Különben is, elég vissza­taszító a részeg ember, s neki, mint mérnökembernek, vigyáz­nia kell. Évát nem szabad meg­bántania, nem érdemli meg, s végső fokon nekik van igazuk. Ha ez az átkozott ital nem okozna annyi bajt, a Dunán­túlon már vezető mérnök le­hetne. Persze, túlozni sem szabad, ember hiba nélkül nincs. Ejnye, de lassan cam­mog az idő, az új pincér san­da szemekkel figyel, nála még semmit sem rendelt, üres az asztala, azt hiszik, melegedni jött csupán. Kér még egy ko­nyakot, persze nem issza meg, az már a hetedik lenne, vagy nem? Egy, kettő, három, négy, öt, igen a hetedik. — Még egy konyakot kérek! Ezt már nem szabad megin­ni. Egy koszos pohár konyák nem lehet erősebb nála. Ami pedig az elvonókúrát illeti, nos, ezen még lehet gondol­kozni. Sosem lehet tudni, ha más kibírja... Ó, ez véletlen volt... nem, nem akarta meg­inni, s lám csak, a karja ki­nyújt, kész, ez nem akaratgyen­geség, önmagát igazolni tudja önmaga előtt. Különben sincs semmi baja, s nyugodtan el­mehet nyolc pohárig. Amúgy sem érdekes az egész, most már igazán befejezi. Hét óra elmúlt, kellemesen érzi magát, az RP 118-asért egészen bizto­san ő kapja meg a célprémiu­mot Helyes nyomon jár, a többiek csak tapogatóznak, hiába, a diplomához ész is kell! S neki,... neki van! S ha meg is issza a magáét, tevé­keny, erős motorja a termelés­nek. Egyáltalán nem kellett volna hagyni, hogy az após úgy leckéztesse mint, egy ne­bulót! Meg fogja neki monda­ni a magáét mihelyt alkalom adódik rá. Ha nem tetszik, el­költöznek Évával, pár hónap alatt összerakják a lakáslelé- pésre a pénzt. Könnyen fog menni, a bútorra ott lesz az újítási pénz, két-három hónap múlva meglesz azzal is. Nem olyan nehéz ez az élet, bátor­nak kell lenni, merésznek: — Halló, még egy konyakot pincér! ^ Konok, hideg ez a hajnaL A havazás még az éjszaka folya­mán elállt, kitisztult az ég, a csillagok valószínűtlen magas­ságban hunyorognak. A vasúti váróterem lengőajtaja egyre sűrűbben nyikorog, fehér köd- párauszályt vonnak maguk után az emberek. A váróterem padjain fekve, ülve alszanak, a sarokból komor hortyogás hal- lik. Hirtelen a hangosbemondó sötét basszusa remegteti meg a terem álomízű izzadság-, hagyma- és szalonnaszagú le­vegőjét, az alvók megmozdul­nak, ásítanak, s rosszkedvűen krákognak. Soós is a bemondó hangjára ébred föl. Első benyomása, hogy kába a feje, zavaros, lük­tet a homloka, s valami ég a gyomrában. Azután felül a pá­don, s csodálkozva néz körül. Még nem tudja hol van, per­cekbe telik, míg tájékozódik, s rájön, ez bizony a város va­súti váróterme. Évával nem­egyszer jártak itt, csak úgy sé­taként figyelve nyüzsgő-mozgó gó tömeget., Éva is... A, fiatal mérnök megrázza a fejét. Éva!... Hm ..., de hogy is került ide? Várjunk csak! Tegnap, vagy ma, végered­ményben este van, vagy éjjel? Karórájára néz. Fél tizenket­tőt mutat, ah, de hiszen ez áll. Hanem ott a falon, ejnye, négy negyvenöt. Szóval, hogyis volt? Tegnap a presszó, konyakok az­után a klub, bár, az egyik prá­gai mérnök vidám arca, a fő­mérnök, s azután ... Soós motyog. A tömény al­koholtól átitatott agya hol éle­sen, hol zavarosan működik még. Próbálja összeilleszteni az agya által felvillantott ké­peket, arra még emlékszik, hogy a főmérnök halkan a fü­lébe súgja: — Menjen haza, fiam. Ne blamáljon bennünket! — Valami még sejlik, hogy­hogy ... nem megy. Az az átkozott redőny ismét lecsapódott. Még szerencse, hogy nem haza ment, legalább nem tudnak az esetről. De miért éppen ide jött? Hogy jutott idáig? Megtapogatja a belső zse­beit Tárca, pénz, megvan. A nyagykabát zsebébe nyúl. A keztyű is megvan, hát ez a papír? Kiveszi. Noteszéből, sebtiben kiszakított lapocska, egyik sarka hiányos. Néhány sor fe­ketéjük rajta. Közelviszi a szeméhez: „Szóval, ígéret ma­radt. Ismét botrányt okozott. Sásdi”. Soós megrettenve bámul a papírra. A főmérnök írta. S ha már ő vett annyi fáradságot, hogy ilyesmit tegyen, ismét valami őrültséget követett el. De mit? Két tenyere közé dobja fejét. Valami, rettenetesen mély, szíve legmélyéből fakadó un­dort érez. És kétségbeesést. Halántékán pattanásig feszül­nek az erek, s a szégyenérzet vörös vérhullámot lök arcába. Szinte fizikai fájdalmat érez, a rázúduló önvád mázsányinak képzelt súlya alatt, beleresz­ket, belenyög. Mi lesz most? Most mi lesz — dobol agyában a kérdés és futni — menekülni szeretne, el — el innen is, valahová, ahol senkit sem ismer, ahol nem kell újra a főmérnök, az após, és Éva szemébe nézni. Mert az nehéz lesz! Bizony nehéz. És nem szabad áltatnia magát, az az átkozott pohár... Felállt. A kabátja meszes, valahol nekidűlhettem egy fal­nak — motyogja, és leveri a meszet. Szédül ebben a me­legben, kilép a peronra. A hús, hideg levegőn megtánto- rodik. A peronon sokan állnak. Topognak. A hangosbemondó a budapesti vonat érkezését jelzi. Soós fogvacogva, kába agy- gyal, zsebredugott kézzel őgye- leg az utasok között. Még ma­ga sem tudja, mire vár, csak sejlik benne a vágy: jó lenne elmenni, eltűnni, el, csak mi­nél messzebbre. Mit érdekli, hogy hová viszi a vonat, csak el, néhány napra, vagy hétre, míg... S azután? Vagy ha ott is marad? Ott is van pohár, lám, most is majd eleped egy korty konyakért! Aztán még egy ... még kettő ... A vonat asztmásán, lihegve befújtat hosszú szerelvényé­vel a pályaudvarra. Az utasok jobbra-balra lökdösik Soóst, hullámzik a tömeg, s ő csak áll, bámul, őrlődik. Hangosan beszélnek mellette, valaki erő­sen a szeme közé nézve érdek­lődik egy vonat indulása után, legyint, mit tudja ő! Egész valóját a ' w* menekülés fog­lalkoztatja, el — el innen. Amikor meg­lódul a vonat, dönt. Remegő lábakkal szé­dülő fejjel át­vág a peronon, s megy az egy­re gyorsuló vo­nat után. Va­laki rákiált, er­re futásnak ered, csak el innen, fut... fut... már előtte csattog­nak a kerekek, ugrani kell.., Megcsúszik, keze alatt a lépcső feljáró vasa. Lába megbicsakük a lépcsőn, s al­koholtól még mámoros agya nem képes az egyensúlyt tartani. Egy hangos sikolyt hall, talán az övé, — azután bebukik a lép­csők között a sínre. Még egy villanás, az értelem belenyug- vó utolsó villanása, „hogy ta­lán jobb volt így”, s utána semmi, csupán a testen keresz­tülgázoló kerekek bocsánatké­rő kattogása haitik. Vége.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents