Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-04 / 30. szám
2 NEPÜJSÄG 1961. február 4., szombat <^Oy€dJ‘: 1 oMM$o&offsea^ M előrehajol az asztalon-, s úgy figyelmezteti az öreget: — No, nyögje már ki, tata. — Jól van. Hát csak azt gondoltam, hogy nem lenne itt semmi hiba a kolduskisasz- szonyal, ha Te, meg Lili, hát... megegyeznétek, mert, hogy nála volna lakás is és... — En Lilivel? Ezzel a ... Sztásu olyan hirtelen ugrik fel, hogy a kártyázok ijedten pislognak rá. De Urszunak is tetszik a gondolat, s most már hahotázik, kiengedve szilaj jókedvét a zsebében csörgő húszasok tiszteletére. — Hát azt jól kitalálta, Po- peszku tata. Hogy Sztásu, meg Lili, hogy a tűz, meg a víz, hogy a... — Hallgass — csattant rá ebben a percben Sztásu hangja s közben úgy néz Lilire, hogy a lány védelmet keresőn menekül az öreg Popeszku - hoz. Onnan néznek egymásra farkasszemet percekig. Azután kialszik az a félelmetes láng Sztásu szeméből, mert a kis kolduskisasszonyt látja maga előtt, csak úgy gondolatban, s elképzeli, hogy milyen sorsa is lenne a menhe- lyen. S hogy sosem hallaná a hangját, mert elviszik vidékre és senki sem mondaná neki többet, hogy „drága jó S.zta- szum”. Es hát ez a Lili most azzal az ijedt arcával, meg a szőke hajával kicsit hasonlít a kolduskisasszonyhoz, annak is ilyen fehér az arcocskája s ha nevet adnának a Tücsöknek, senki sem mondaná, hogy nem az édesanyja. És Lilit el kellene helyezni a dobozgyárba, ott most vesznek fel lányok; talán meg is javulna, talán ... talán .... Az öreg Popeszku ásít s nézi Sztásut, meg a falon fityegő, ketyegő, légypiszkos órát Az bizony azt mutatja, hogy zárni kell. A Sztászu arca pedig azt, hogy ott belül, a szíve legmélyén valami változás történt. Otthagyja hát őket a pultnál, kitotyog, s a kampós vassal félig lehúzza a redőnyt. Ásítva ballag vissza s leül félre, Sztásu üresen maradt helyére. Onnan nézi őket kaján örömmel, hogy lám, Sztásunak mégiscsak meg kell nősülnie és éppen a kolduskisasszony miatt. Sztásu pedig ... lehajol a pult alá, és sokáig nézi gyönyörködve, hogy szuszog a kabátjával beterített kolduskisasszony. Két kerek, pufók arcocskáján két piros rózsa és azon annyi, de annyi csodálni való van. Óvatosan megfogja a ruháskosár fülét s fejével kissé biccentve, alig hallhatóan suttogja Lilinek: — Na, fogd te is, de lassan, hogy fel ne ébredjen. Hozzátok megyünk. Bizony, nem nehéz ez a kosár az alvó gyerekkel, de úgy viszik, olyan óvatosan, mintha arannyal lenne tele. Kissé meghajolnak, csak vigyázva, hiszen drágább ez a kolduskisasszony, értékesebb Sztásu számára, mintha valóban arannyal lenne tele a kosár. Kilépnek az ajtón, Sztásu még visszanéz, fél kezével int az öreg Popeszkunak, azután megindulnak a néptelen utcán, szinte lábujjhegyen, az éjszakába. A kocsma redőnyét vigyázva, lassan húzza le utánuk az öreg Popeszku. Galvao kiáltványa RECIFE (MTI): A fellobogózott Santa Liberdade portugál óceánjáróról csütörtökön partra szállították az utasokat a brazíliai Racife kikötőjében Amikor a hajó lehorgonyzóit, Galvao kapitány kiáltványt bocsátott ki. „A Santa Maria elfoglalása nemcsak azért történt, hogy felhívjuk a világ figyelmét Portugália drámájára — hangzik a kiáltványban. — Láthatóvá vált: Salazar diktátor nem sebezhetetlen, flottájával együtt nevetségessé tettük a világ előtt. Hadiállapotban vagyunk a portugál diktatúrával. Nemcsak a diktatúra megbuktatása a célunk, hanem az is. hogy új alapon újjáépítsük a portugál társadalmat. Soha azelőtt még nem nyílt ilyen lehetőség a portugál nép számára. Mély, igaz, emberi és teljes forradalmat akarunk. El akarjuk törölni a hatalmas földbirtokok rendszerét, és azt, hogy a gazdagság és szegénység az örökléstől függjön. A forradalom a gyarmatok számára is kitárja majd a kaput a felszabadulás, szabadság, haladás ét függetlenség felé” — hangzik « kiáltvány. A hajót otthagyó utasokat Recife kikötőjében hatalmas tömeg várta és nyomban megkezdődött elhelyezésük. Delgado tábornok a Reuter tudósítójának kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem adják vissza a hajót tulajdonosainak, sőt megelőző lépéseket tesznek, ha ilyen veszély felmerül. Hozzátette, hogy Galvao kapitány nem szándékozik menedékjogot kérni Brazíliától és nem is marad az országban. A Reuter-iroda lisszaboni értesülése szerint a portugál kormány hivatalosan felkérte Brazília kormányát a hajó elfoglalására. Időközben Pessoa professzor, a recifei egyetem nemzetközi jogi tanára a hajó tulajdonosainak képviseletében egy brazil bíróságnál igényt nyújtott be a hajó elfoglalására, s erről Quadros elnöknek és a brazil kormánynak is távirati értesítést küldött. (MTI) Folytatódik a letartóztatást hullám Elisabethvillehen Hammarskjöld nyilatkozata BRÜSSZEL (MTI): Belgiumban háborítatlanul folytatódik a zsoldosok toborzása Csőmbe idegenlégiójába — jelenti az ADN. Nemcsak Brüsszelben, hanem Namurban is dolgoznak a toborzók, akik nem fukarkodnak az ígérgetéssel, ha a nehezen kötélnek állókat akarják rábírni, hogy szolgáljanak Csőmbe zsoldos seregében. ELISABETHVILLE: Csőmbe és cinkosai szigorú megtorlással igyekeznek elfojtani a katangai népi ellenállást. Mint hivatalosan közölték, csak Elisabethvilleben 577 embert „vettek őrizetbe", a legutóbbi napokban tartott házkutatásokon pedig 69 személyt tartóztattak le, mert „hiba volt a személyi igazolványuk körül.” NEW YORK: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön délután folytatta a kongói helyzet megvitatását. A vita megkezdése előtt Hammarskjöld ENSZ-főtitkár nyilvánosságra hozta egy jegyzék szövegét, amelyben felhívja az ENSZ kongói rend- fenntartó erőinek rendelkezésére bocsátott marokkói csapatok parancsnokságát, hogy a marokkói egységek lássák cl mindaddig az ENSZ-szolgálat- ból rájuk háruló feladatokat, amíg hazaszállításuk meg nem kezdődik. A felhívás indokolására flammarskjöld megjegyezte, hogy a kongói helyzet ez idő szerint nagyon súlyos, de még jobban romlik a „belga katonai személyek kongói jelenléte miatt’’. »* Az ülés felfüggesztése után Stevenson, az USA-küldött, aki eddig tartózkodott attól, hogy kifejtse a Kennedy-kormány álláspontját Kongó kérdésében, sajtónyilatkozatot adott ki, amelyben védelmébe vette Hammarskjöldöt és „sajnálkozott". hogy Zorin bírálta az ENSZ főtitkárát. (MTI) i (.Befejező rész) Jaj, de sokat beszéltek erről a kolduskisasszonyról! ötéves, aranyszőke hajú lány, fekete bogárszemekkel, amelyek úgy csillognak a kocsma homályos négy fala között, mint a királyi korona legszebb gyémántja. Mintha Ráfael angyal-képe kelt volna életre, oly bájos ez a kolduskisasz- ézony. Hosszú, bő szoknyát visel, puha posztópapucsot, s egy túlságosan bő, fehér blúzt. A vén Panna kunyerálta egy Szilágyi utcai úri családtól. Mert azt tud, könyörögni, koldulni, ha kell, átkozni, tán még a sziklából is vizet fakasztani, ha éppenséggel akarná. S hát hogyne akarná, amikor kolduskisasszonyról van szó, hanyatló, befejezéséhez közeledő életének megaranyozójáról, akire a nagy piac egyik fabódéjában akadt rá egy kora tavaszi éjszakán. A sírásra lett figyelmes, az egészséges, egyéves csöppség fázott a hűvös éjszakai levegőben, s hogy odabújt a vén Pannához, amikor az a keblére ölelte. S a vén Panna nem szólt a rendőrségnek, vitte, hurcolta magával, két évig egy faluban húzódott meg, de aztán Popeszku tata kocsmája mégiscsak visszahúzta a városba. S azóta a kocsma közönségének a kolduskisasszonya lett a kis Tücsök. Panna nevezte így, de a kocsmában csak kolduskiasszony- nak hívták. Nem csúfolódásból, hanem szeretetből, hiszen az előkelő szalonok arszlánjai sem tudták szebben kiejteni kedveseik nevét, mint ahogy Sztásu, a nőgyűlölő suttogja: — Kolduskisasszony. S mintha csak varázsszót hallana a kis Tücsök, úgy otthagyja a vén Pannát, s repül a sörtócsán át Sztásuhoz, s ugrik be egyenesen az ölébe, a két kitárt karjába, két kézzel kapaszkodik a hajába, s nevet csilingelve. Olyan ezüstös a hangja, mint az erdők mélyén elrejtett kis kápolnák harangjának. — Sztászu ... hód vad. Mit adsz a Tücötnet? Édesz, jó Sztászu. S elhelyezkedik mind jobban és jobban a férfi ölében, összegömbölyödik, mint egy kis cica, s a kocsmában áhítatos csend lesz. Popeszku tata pultjának egyik rejtett fiókjából gyönyörű szép piros alma kerül elő, persze úgy nyújtja Sztásunak, hogy észre ne vegye a csöppség. S egyszer csak hopp, máris ott abban a nagy tenyérben az alma és megindul az évődés a nagy Sztásu és a kis kolduskisasszony között. ■ Csak Lili nem örül, féltékeny még erre a kislányra is, meg az egész világra, de hát mit bánja ezt Sztásu. Panna sem bánja, jó kezekben tudja a gyereket, mintha valami titkos sejtelem érintené a szívét, hogy egy óra : múlva már nem él. Csak nekitámaszkodik a pultnak, s a ■ maga szokott kedélyességével . a pipakupakkal megveregeti a ! bádogpultot. — No, te ördögök apja. Tőccs a Pannának egy cujkát. Popeszku nem szól rá semmit, a cigányasszony elébe teszi az italt, s két pipaszippantás közben veti oda foghegyről. — De nem hitelben ám, Madam Belzebúb. Jól megszokták ők ezt a társalgást, nem feltűnő, s az sem, hogy a Panna bendője feneketlen, s már a félliter cuj kánál tart. S azon sem csodálkoznak a kocsma vendégei, amikor a vén cigányasszony szép csendesen, minden káromló szó nélkül összerogyik a pult előtt, s fizetés nélkül sétál át a másvilágra. * A cigányasszony halála után következő napok fontos tanácskozásban találták a kocsma törzsvendégeit. Jól emlékszem, a Lili kardoskodott a legjobban amellett, hogy a lányt át kell adni a rendőrségnek, az eztán majd elhelyezi a menszer elfogy a türelme, kirámolja az egész kocsmát, líivéve a pultot, aminek biztonságos rej- tekében a Popeszku tata kényszerhelyén, egy hatalmas ruháskosárban a kis kolduskisasszony aludta éjszakai álmát. Hercegnőre sem vigyáznak jobban, mint ahogy Sztásu vigyázta a kis Tücsköt, aki megszokva a nagy lármát — mint ahogy már említettem —, édesdeden aludt a ruháskosárban. De aludhatott is, hiszen későre jár az idő, a mának régen vége, a holnapban vagyunk. Lili boglyos hajjal elkeseredetten ül Sztásu asztala mellett, nem törődve azzal, hogy a férfi rá sem néz, inkább a szomszéd asztalnál ülőknek gibicel a kártyához. Két hódosi parasztember veri ott a blattot Urszuval, meg Cinegével, nem is szándékoznak tovább menni, itt akarnak aludni az éjjelmert Popeszku tatánál csak két leibe kerül a szállás. Minek fizessenek a három zöldfásnénak 10 leit egy éjszakai szállásért, amikor megteszi a szalma is, meg ám, a rézangyalát. Az sem bántja őket, hogy már a második 20 leiest kotorásszák elő a la.ibi zsebéből és hogy TJrszu röhög magában kegyetlenül. Holnap nem kell trógerolni, a prosz- tók gondoskodnak a mai fal- nivalóról. Röhög magában és szívja éktelenül büdös szivarját, amelynek feketés füstje lágyan kergetőzik Popeszku tata puha, kékes-lilás pipafüstjével a villanykörte alatt. Közben meg rugdossa Cinege lábát, egy rúgás húszat jelent, kettő tizenkilenc, három tizennyolc, a négy egy ászt, egy királyt, az öt fuccsot. Persze, minden láthatatlanul történik, a rugdosás közben van idő a TOTEMTANC folytatódott egész éjjel. Szóltak a dobok, a halotti ének sírt, zokogott a forró trópusi éjszakában. Hajnalhasadáskor csend borult a szigetre. Elhallgattak a dobok, elhalkult az ének, a táncosok ház átértek kunyhóikba. Ettől a perctől kezdve senkinek sem szabod a faluban az elhúnyt nevét kiejteni, tgy írja elő az ősi szokás.” Így él 30 ezer bennszülött a Merville-S'igeten, törzsekben élnek, halásznak. vadásznak, akárcsak őseik 300—400 évvel ezelőtt. Néha elviszik őket dolgozni a közeli farmokra. A világi legolcsóbb munkaerői ezek a bennszülöttek. A pénz náluk ismeretlen fogalom, munkájukért „megelégszenek” a legcsekélyebb természetbeni juttatással. Kicsiny szigetükön kívül nem ismernek más földet, idegen tájat, idegen tengereket. Lassan őrll öltét az idő vasfoga. Egyre kevesebben vannak, egyre szaporodnak a tetemek a kis erdei tisztáson, ök nem ismerik a nagyvilágot, és az imperialista kapitahzmus jóvoltából, a nagyvilág is elfeledkezik róluk. fejvakarásra, lehet mímelni a gondolkodást, s ebben a nag3T, álmos, éjfél utáni, már mai gondokkal telt hangulatban váratlanul megszólal Popeszku tata: — Te, Sztásu fiam... En úgy gondolom, hogy, de nehogy betörd a fejem, egyszóval megvolna a megoldás. — Halljuk, tata! — Már megint mit főzött ki abban az ősz fejében? — néz mérgesen Lili az öregre, s közben arra gondol, hogy ma éjszaka itt alszik ő is a szállóban, lekuporodik Sztásu mellé és nem megy haza a lakására, még akkor sem, ha a cigánygyerekek potyognak az égből. Sztásu azonban figyel, kissé helyen. NO, ha látták volna Sztásut erre a bejelentésre! Ütötte, verte az asztalt, s ami még soha nem történt meg, nem ment munkába. Ott voll nyitástól zárásig a kocsmában, s el nem engedte volna a kezét a kolduskisasszonynak, tán még az Ulmann-palotáért sem. Nőgyűlölete pedig olyan méreteket öltött éppen Lili bejelentése miatt, hogy két esetben úgy kellett lefejteni fél kezének ujjait a pincérlány hófehér nyakáról. És zengett, zúgott a kocsma. A szálloda szalmavackain nem tudtak aludni a vendégek, tervek, ajánlatok, elgondolások röpködtek a levegőben, s mindenki a Sztásu borostás arcát és dühtől villámló szemeit nézte. Tudták, ha egylöttei egy-egy gyászszertartás alkalmával vad táncokkal áldoznak Isteneiknek és démonaiknak. Szemtanúja voltam egy ilyen szertartásnak, mikor a sziget lakói egy fiatal lányt temettek el. A kis falu lakói a falu szélén gyülekeztek egy kis erdei tisztáson, ahol halottaikat szokták eltemetni. A bennszülöttek meztelen testüket különféle színű festékekkel tetoválták ki erre az alkalomra. Aztán kezdetét vette a különös, egzotikus, rituális tánc j a Corroboree. A Nap tüzes korongja éppen lehanyatlott a dzsungel fái mögé, amikor hirtelen felhangzott a gyászoló apa szívszaggató sirató éneke. Az öreg bennszülött a leánya sírja fölé emelt totemen ült és lábainál a gyászoló család többi tagjai guggoltak. A totemtánc és a siratóének órák hosz- szat tartott. Mindig gyorsabb és gyorsabb lett a zene ritmusa, egyre forróbb, tüzesebb lett az ének. A táncolók valóságos önkívületbe estek. És így mai ausztrálok büszkék a fe- gyenc ősökre, s büszkék azokra -a kőházakra is, amelyek az első települések emlékei. Ma is idézik az első kormányzó, Phillipp, városalapító beszédét: „Nem sok nemzedék fog letűnni a Föld színéről, amikor ez a község, amelyet most alapítani szándékozunk, már a déli földgömb központja, és a Déli óceán legragyogóbb drágaköve lesz.” És Phillipp álma valóra vált. A modern városok' egymásután épültek a Csendes-óceán partján. A Föld ősi lakóit pedig' ma már csak egy-két elkülönített rezervátumban és apró szigetecskén lehet megtalálni. Egy ilyen kis sziget Észak-Ausztrália partvidéke közelében a Medville-sziget, ahol 30 ezer benszülött él a legősibb, legprimitívebb körülmények között. Ezen a szigeten valóban megállt az idő, a sziget lakói ma is úgy élnek, mint őseik 300—400 évvel ezelőtt. És a Merville-sziget lakói megőrizték ősi hagyományaikat, isteneiket, démonaikat, táncaikat és szertartásaikat is. Egy európai szemtanú így ír le egy ilyen ősi szertartást: „A Merville-sziget bennszüAusztrália. a legifjabb földrész, már évszázadok óta foglalkoztatta a tudósok és kalandorok, a hajósok és conquista- forok fantáziáját. A Terra Australis incognita hiedelme már megjelenik Aristotelésznél is és Bacon sem mulasztja el, hogy néhány sorban megmagyarázza: „Kell lenni az északi félgömb szárazföldjének ellen- súlyozására a déli félgömbön is kontinensnek, különben felbillenne a földgolyó.” Sok évszázad ködbevesző kísérletsorozata után végre a XVIII. század legnagyobb hajósának, tengerjáró kutatójának: Cook kapitánynak sikerült a valóságban is igazolnia a tudósok elméleti elképzeléseit. A legendás hírű James Cook, akinek a szobra ma megtalálható minden ausztrál város és falu főterén, az első fehér ember, aki 1768 és 1771 között, Sydney közelében, a brit korona nevében birtokba vette Ausztráliát. Nem egészen 10 esztendővel James Cook halála után, 1788- ban, Sydney öblében már megjelennek a* első honalapítók i néhány száz fegyenc, akikkel az őshazában, Angliában nem tudtak mit kezdeni, s ezért rozoga hajókon a távoli kontinensre irányították őket. A Négerüldözés az Egyesült Államokban néger diákokat azonnal letar. tóztatták és börtönbe vetették. Orangeburgban (Dél-Caroli- na) kilenc, Savannah városban hét, Rock Hillben (Dél-Caroli- na) tíz négert börtönbüntetésre ítéltek, mert a fehéreknek fenntartott vendéglőbe beléptek. (MTI) NEW YORK (TASZSZ): Az elmúlt év február elsején négy néger diák ülősztrájkkal tiltakozott a faji üldözés ellen. Ez volt az ülősztrájk-mozgalom kezdete. Ennek emlékére most 15 diák Hamptonban (Észak- Carolina), a „fehérek számára fenntartott” színház épületében szervezett ülősztrájkot. A
