Népújság, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-23 / 46. szám

1961. február 23., csütörtök N6POJ8AO SZEMES PIROSKA: őzikéről elöljáróban annyit kell tudni, hogy kislány volt, tulajdonképpen örzsike, csak kicsi korában selypítve mond­ta ki a nevét, így maradt aztán rajta ez a becézés. A továbbiak megértéséhez, még azt is szük­séges elmondani, hogy tanyán lakott, öt kilométerre a falu­tól, s mindaddig szorgalmasan járt iskolába, amíg egy télen, élete tizenharmadik esztende­jében be nem szakadt alatta a tó jege. Akkor meghűlt, fél évig kórházban volt, s hogy megerősödjön, még egyéves pi­henést javasolt neki az orvos. A kislánynak nem voltak barátai, mert ahhoz gyakran be kellett volna járnia a falu­ba, a legközelebbi szomszéd pedig olyan messze volt, mint maga a község. A barátokat a könyvek pótolták, s vasárna­ponként a mozi. Minden filmet megnézett, s egyedül neki vol­tak rendszeres könyvelőjegyzé­sei a szövetkezeti boltban. Odahaza senki nem sejtette, hogy a kismadár ki akar re­pülni a kalitkából. Még maga a madárka sem. Egyik este, amikor a vacsoraasztalt le­szedték, és édesmama elővette a motringgombolyító kereket, hogy feltekerje róla a birka­gyapjúból sordott fonalat, őzi­ke egy megviselt kis könyvtári kötetet nyitott ki. Először csak szótlanul, ajka mozgásával kísérte a szöveget, de csakha­mar annyira belefeledkezett, hogy suttogva mondta: ,,Arcomon az éj álarca, látod. Másképp leányos pír kendőzné arcom, Azért, amit. ma éjjel elkotyog­tam. Az illem — ó az illem azt kívánná, Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!” Amikor ideért, édesapára esett tekintete, aki ölébe ejtet­te újságját, szemüvege lecsú­szott az orra hegyére, úgy hall­gatta. Nem tudta tovább mon­dani, hogy: „Szeretsz-e?... Valid meg nekem nyíltan: sze- retsz-e, kedves...” — Ez egy színdarab, édes­papa — mentegetőzött magya­rázkodva. — Egy lány szerepe, aki még nálam is fiatalabb és olyan embert szeret, akivel a szülei haragban vannak... és a végén meghal érte... Így magyarázta meg Romeo és Júliát, s úgy érezte, ezek- után édespapa és mama is tud­ja, kiről és miről van szó. — Olvasd csak tovább — mondta az apja. őzike nem folytatta, hanem elölről kezdte. Mikor befejezte, mintha nem is a l$is konyhá­ban ülne, hanem valami nagy- nagy fényben, úgy tűnt az egész. — Ez nagyon szép volt — szipogta édesmama. Ekkor vallott a madárka. Színésznő szeretne lenni. Min­den álma ez, régóta figyeli az újságokat, tudja már, hogy s mint kell utánanézni, hol kell jelentkeznie. Nem tudhatta, hogy milyen fájdalmas dolgot mond most öreg szüleinek, akik még soha nem voltak színházban, s az egészből csak annyi világos számukra, hogy kislányuk el akar menni. Ér­zik, hogy a kiscsibét már nem ők melengetik. takargatják, maga is kezd elboldogulni. Édespapa egy darabig nem szólt semmit. Nagysokára kez­dett csak hozzá: — öreg vagyok kislányom... Nem is tudom, hogy mit akarsz tulajdonképpen. De azt gondo­lom, hogy jót, különben nem akarnád... Hát menj, tanulj ki színésznőnek... Én állom a költségeket. A kisborjú ára idén a tied, és jövőre is. Min­den évben, amíg iskolába jársz... A, kislány ráborult édespapa bütykös, barna kezére és el­majszolta rajta meleg köny- nyét. Az öreg zavartan odébb­húzta karját, de őzike még so­káig érezte apja kezének érdes­ségét, simogató langyosát. Jelentkezett a főiskolára és nemsokára megérkezett a be­hívó. Tavaszodott és csiklan­doztak illatukkal a zöldülő fák, füvek, a párolgó föld. őzi­ke kijárt az erdőbe, verseket tanult a fa tetején, gondolat­ban repült a madarakkal, uta­zott a vonatfüttv után, kitalált tájakon, elképzelt emberek kö­zött. Amikor az indulás napja ŐZIKE elérkezett, kibontotta fekete varkocsát, s fent, a feje búb­ján, jó szorosra kötötte egy kis szalaggal. A mama régi, slin- gelt szoknyájából készített kis alsót, efölé vette a halványkék, fehérpettyes szaténkarton ruhát, az ünneplőt. Könnyű kis papucs­cipőjét nem is érezte a lábán, amikor mégforgott a tükör előtt. Édesmama ötlete volt, hogy a vonatig szandálban menjen, ne porozza be a fehé­ret. Csomagolt még egy szövet­szoknyát, hozzá piros pulóvert és kardigánt, hátha hűvösre fordul. Hajnal volt még. Édespapá­nak már régen el kellett volna indulnia a tehenekhez. Más­kor, ebben az időben már etet­ni szokott, most meg tesz-vesz, szótlan, nem úgy, mint édes­mama, aki mindig attól fél, hogy valamit elfelejtett beten­ni a kopott, régen használt kis barna táskába, őzike nem tud igazán édespapára figyelni, rohanni szeretne már, vagy legalábbis kint lenni a gyalog- úton. — Hát... én akkor megyek — monda édespapa, de nem megy, mert befelé indul a szo­bába. őzike utána suhan, felágas­kodik hozzá és csiklandós ba­juszához nyomja arcát. — Édesapa, istenvele, vasár­napra itthon leszek! Amikor a vonat megrándul, és el is indul, akkor ijed meg először. Később ez elmúlt. Mire Pestre ért, ismét begyúlt benne a kiskályha: a türelmetlen, ro­hanni vágyó érzés. A kollégiu­mot könnyen megtalálta, ahol a behívó szerint szállást kap majd a felvételi vizsga három napján. Talán, ha tudja, hogy mennyi buktatóval jár a felvé­teli, a többiekkel együtt izgul a sorsot eldöntő szoba ajtaja előtt. De őzike nem tudta. Mindent olyannak látott, mint jó álmaiban, amikor nem fe­nyegeti veszély, és minden ter­mészetes, még a valószerűtlen is. Értelem nélkül, csak érzé­seivel szippantotta fel az új benyomások áradatát. Moso­lyogva csodálkozott, ha valaki kijött az ajtón. Mint aki nem is ide tartozik, akire nem is az a feladat vár, ami a többire, úgy nézdegélt. Mosolygott, amikor a többiek aggodalmas kíváncsisággal fogták körül azt, aki levizsgázott. Amikór beszólították, és vé­gignézett a bizottságon, felis­mert néhány színészt, akiket moziban látott. Ügy érezte, bi­zalom árad felőlük, ugyanúgy szeretik őt, ahogy ő rajong ér­tük. Ügy állt előttük, mint aki azt mondja: itt vagyok, kezd­jük gyorsan, csak mondják, mit kell csinálnom. Még a kék­pettyes ruha is mosolygott raj­ta, úgy itta a színész szavát. — Képzelje el, hogy nagyon fáradt. Három napja nem für- dött, poros, és a fürdőkád sem tiszta... Játssza meg ezt, tes­sék! őzike még mindig mosolyog, valami lefogja, nem tud mind­járt mozdulni. Először döbben a valóságra' vizsgázik, ettől függ, színésznő lesz-e? Le- húnyja a szemét, és édespapát látja, aki neki neveli az üsző­borjút. Ezt itt senki nem tudja. Pedig ha tudnák, milyen nagy dolog ez, mennyire kellene ott­hon az a pénz, milyen kicsi már az a ház, és milyen ko­pott? Amikor felpillant, látja, hogy a bizottság tagjai kissé szórakozottan suttognak, mint­ha ő ott sem lenne. Ebben a pillanatban megfeledkezik édespapáról, megindul a kép­zeletbeli ajtó felé, benyit, szó­rakozottan megérinti az elkép­zelt fürdőkályhát, megengedi a csapot, majd hirtelen elzárja. Arcán keserű ráncok, mert piszkos a kád, pedig, jaj, de jó lenne már a vízben, de előbb még ki kell mosni, mert pisz­kosan hagyták. Keresi a vimet, dühös, mert az sincs a helyén. Rászórja a kezére, jaj, szinte a foga alatt érzi csikorogni... — Elég! — szól a bizottsági elnök. De őzikének nem elég, mert nagyon fáradt és szomorú, vég­re fürödhetne, de piszkos ez a kád. Három nap után...? Végre megáll és a bizottság felé fordnl: — Kérem, én még sohasem fürödtem fürdőszobában. Még nem is láttam olyat... A színésznő, aki eddig vala­mit firkált, felkapja a fejét. — Ballagó Erzsébet? — kér­dezi. őzike rábólint. Visszacseng fülébe a neve. Idegenül, szin­te ijesztően, nem úgy,'mintha otthon szólnának neki: őzike. A fővizsgáztató a papírok között lapoz. — Hiszen maga nem érett­ségizett!? Hány éves? — Tizen...hat. Leszek... Kü­lön engedélyt kaptam, a korom miatt... — Nem értem... — lapoz to­vább. — Beküldte maga az is­kolai bizonyítványát? őzike megrezzent. — Nem kérem... Mert én a hetedikből kimaradtam... Beszakadt alattam a jég... Nem tudta, hogy miért ne­vetnek rajta. Hát nem értik, milyen borzasztó, hogy valaki beteg lesz és ki kell maradnia az iskolából? — Sajnos, nem vizsgázhat tovább — hallja. — A nyolc általános mindenképpen kell, még a rendkívüli engedély mellé is.». őzike várja, hogy valami csoda történik. Nem hiszi el, hogy ilyen kegyetlen dolog igaz lehessen. Miért bántják hát..:? — Tanulnia kell, kislány... — mondja a fővizsgáztató —, és még akkor sem biztos, hogy színésznő lehet... Látja, mi­lyen sokan várnak még kint? Ha tudná, milyen kevés marad itt közülük? Már nem tudott odafigyelni. Annyit felfogott, hogy haza kell mennie, sokkal előbb, mint ahogy várják, s mit mond otthon. A vonaton úgy érezte, hogy megöregedett. Ö, ha most für­dőkád várná, lemoshatná ma­gáról ezt a vastag, nyomasztó valamit. Az ismerős tanyaút idegenül fogadta. A fakó ka- tángok összepöndörödtek a melegben, a vetések szőkébe hajló zöldje is megkopott, és olyan kicsi, olyan szomorú volt a házuk. Amikor kivette a kerítés deszkáinak szürke vonalát, akkor kezdett magá­hoz térni. Igaz, nem a régi őzi­ke volt már, de mind otthono­sabban élte magát a tájba. Legelőször édespapa jutott eszébe, akinek majd el kell mondani, hogy minden hiába, kár törnie magát, csinálja csak meg a házat a borjú árából. Azon kapta magát, hogy sír. Jaj, de jó! Ugyanazt érezte, amit a remények elején, mi­előtt elindult. Megtörölte a szemét és megpróbálta elkép­zelni, hogyan fogadja édespa­pa. Ó, biztosan örül, ha majd azt mondja neki, hogy itthon dolgozik, eljár tapasztani édesmamával, meg néha be­megy az istállóba, segít etet­ni, és kannákat mos a fejéshez. Talán az is lehetséges, hogy édesapa azt mondja, nem ezt a házat javítjuk ki, hanem be­megyünk a faluba. Az jó lesz, mert édespapa is közelebb ke­rül az istállókhoz... A házba majd fürdőszobát is csináltat­nak, lemossák a fáradságot, édesmama is megfürdik majd tapasztás után... Már látja az elcsavargott kiscsibéket. Érzi, hallja, ahogy feléje nevet az otthoni zaj. Most, most lép ki édesmama. De kicsike! Mégis, hogy szalad! Pedig nem is vagyok itthon. Hát olyankor is ilyen? Édesmama csodálkozik, ami­kor meglátja, de örül — meg­állás nélkül mesél, hogy mi történt, amióta őzike elment. És mennyi minden történik két nap alatt! Kikelt a másik kot- lóalja, nagymosás volt, a falu­ban is járt édesmama. Soha ilyen melegség nem fogta el, az itthon viszonlátására. Igaz, soha ilyen messze, ilyen hosz- szú ideig nem volt távol. Édespapa is betoppant ebéd­re, és úgy örült, mintha csak ezt várta volna. — Most majd sokáig nem megyek el — magyarázta őzi­ke — és egyszer majd megint... De az még sokára lesz! Az öreg a pipáját szipákolta és vaskos, görbe ujjaival meg- vakargatta kislánya fejét. — Hiszen jól van, én meg­mondtam, az üsző minden év­ben a tied lesz... Egyhetes tanfolyam szőlőtermesztési brigád vezetőknek A Heves megyei Tanács me­zőgazdasági osztálya egyhetes tanfolyamra hívta be azokat a tsz-brigádvezetőket, akik sző­lőművelésnél dolgoznak. A tan­folyam hétfőn kezdődött Eger­ben. Előadásokat a Szőlészeti Kutató Intézet munkatársai tartanak, az elméleti képzés mellett azonban gyakorlati be­mutatókon is részt vesznek a tanfolyam hallgatói a Nagy Jó­zsef Termelőszövetkezetben. Apuka, ezt én is tudom! San Franciscóban különös igazolást nyertek azok, akiknek véleménye szerint a mai absztrakt festészethez hasonló „művek" alkotására egy kis­gyerek is képes. Egy San Francisco-i képző­művészeti galéria igazgatója elárulta, hogy legtöbbet forgal- mo.zó „művésze” nem más, mint saját ötéves kislánya. „A dolog úgy kezdődött — mon­dotta John J. Keller műkeres­kedő —, hogy Theresa kislá­nyom egy szép napon kijelen­tette, hogy ő is szeretne festeni olyan képeket, amilyenek ná­lam láthatók". A papa eddig négyszáz dollárt keresett a kis­lány rajzaival és festményei­vel. Az újságíróknak arra a kédrésére, hogy ki szignálja a képeket, azt is elárulta, hogy 6 maga írja rájuk a kislány ne­vét, mert hiszen az még írni sem tud. A rendőrség felhívása Február 1-én a Keleti pá­lyaudvarról, 14,15 órakor induló, Hegyeshalom felé közlekedő személyvonaton egy férfi elvesztette na­gyobb összegű pénzt tartal­mazó aktatáskáját. A rend­őrség felhívja azokat, akik a vonaton utaztak és tudo­mással bírnak a táska el­vesztéséről és az ügyre vo­natkozóan tájékoztatást, fel­világosítást tudnak adni, je­lentkezzenek a budapesti vasúti kapitányságon, Buda­pest, V. kerület, Belgrad rakpart 5., IV. emelet, 45. sz. szobában személyesen, vagy a 184—678-as telefonszámon. (MTI) Beesnek már három operaháza ran A Staatsoper és a Volksoper mellett nemrégiben nyüt meg Bécs harmadik operaháza: a Kammeroper. Az ünnepélyes megnyitón a fiatal énekesek gárdája három kisoperát adott elő: Monteverdi Orrf, G. M. Orlandini és Martinu szerze­ményeit. A Kammeroper a negyvenes évek végén létesített stúdió­opera utóda. A művészcsoport eddig nyáron a schönbrunni Schlosstheaterben, télen kü­lönböző hangversenytermek­ben lépett fel. Állami és vá­rosi támogatással, továbbá me­cénások segítségével most új­jáépült a Fleischmarkton levő színházépület, ahol a Kam­meroper állandó otthonra ta­lált Kisméretű vulkánt vennék A reklámok, házassági, vagy adásvételi hirdetések tömke­legében nemrég egészen szo­katlan hirdetés tűnt fel. Az egyik vegyipari cég közölte, hogy vulkánt szeretne vásá­rolni. A vásárló a vulkánha­mut nyersanyagként akarta felhasználni abszorbeáló anyagok gyártásához. A hir­detésben csupán azt kötötte ki, hogy a vulkán a nyugati fél­tekén legyen. A hirdetésre több válasz is érkezett. Mexico, Peru és más országok kínálták fel vulkán­jaikat. A tavaszra készül Heves megye Heves megye termelőszövet­kezeti tagsága mind nagyobb lendülettel készül a tavaszra. Az elmaradt őszi vetések pót­lására a közös gazdaságokba már kiszállítottak harminc- nyolc vagon tavaszi búza vető­magot, az igényelt kilencven vagon tavaszi árpa vetőmagból pedig mintegy hatvanöt vagon­nyit. Megkezdődött a zab vető­mag, s ezzel egy időben a het­vennyolc és. fél vagon hibrid kukorica-vetőmag szétosztá­sa is. A termelőszövetkezetek ed­dig mintegy háromezer holdon végezték el a fejtrágyázást, s mind gyorsabban halad a mű­trágyázás is. Erre a célra 515 vagon pétisót, 251 vagon szu­perfoszfátot, s 78 vagon kálisót biztosítottak a tsz-eknek. A szőlővel rendelkező terme­lőszövetkezetek közül néhány­ban megkezdték a tagok a metszési munkákat. Ha az idő­járás továbbra is ilyen marad, akkor március első hetére vár­ható, hogy mindenütt hozzá­kezdenek a metszéshez. A tavaszi munkákra való to­vábbi jó felkészülés érdeké­ben, a megyei tanács mező- gazdasági osztálya rövidesen értekezletet tart, a járások és városok mezőgazdasági osz­tályvezetői számára, amelyen a még sürgősen befejezésre váró feladatok végrehajtási módját beszélik meg. 59 millió tubus A Mátravidéki Fémművek 59 millió különböző tubust gyárt az idén. Az idei terv jó­val több az előző évinél. Igaz, ennek a gyártmánynak a ter­melési értéke aránylag nem túlságosan nagy, de a mennyi­ségi és a minőségi követel­mény sok gondot okoz az üzemnek. Egymás közötti beszélgetés során, de legutóbb a kibőví­tett üzemi bizottsági ülésen is felmerült, hogyan fogják biz­tosítani a félkészáruk táróié— sát? A gyár vezetősége az I-es és az V-ös üzem átszervezését tervezi. Megfelelő intézkedés­sel az V-ös üzemben elég nagy hely szabadul fel. De elsősor­ban arra kell törekedni, hogy előre meghatározott, helyes programozással a raktározást csökkentsék, idejében kiszállí­tásra kerüljenek a gyártmá­nyok. Amikor a szövetkezetek összefognak A Szovjetunió kolhozaiban rendszeresen alkalmazott meg­oldás, hogy egy-egy mezőgaz­dasági termékeket feldolgozó üzemet, vagy villanytelepet több kolhoz összefogásával építenek meg. Erre megyénk­ben — mivel szövetkezeteink­nél nem fejlődtek még oly ma­gas szintre, hogy ezt rendsze­resen megvalósítsák — nem nagyon volt még példa. A ter­melőszövetkezetek közötti kooperáció hasznosságát mos­tanában sikerrel bizonyítja a nagyrédei Szőlőskert Tsz. A ! környékbeli termelőszövetke­zetekkel összefogva közösen 1 építik meg a téglaégető ke­mencéket és így akarják meg­oldani a málnafeldolgozó üzem építését is. A szövetkezet jó kapcsolatot épített ki a kör­nyékbeli közös gazdaságokkal, az atkáriaknál a szőlőoltásban segítettek és hasonló segítséget adnak a gyöngyöspataiaknak is. Ezenkívül a szövetkezet szá­mára feleslegessé vált gazda­sági felszereléseket is elcserél­nek olyan tsz-ekkel. amelyek­nek arra szüksége van. A nagyrédeiek példája minden bizonnyal követőkre talál majd a nemrégen alakult termelőszö­vetkezeteknél is, akik így. egy­mást segítve, könnyebben le- küzdhetik a kezdeti nehézsége­ket. Nevelési tanácsadó Egerben Heves megye Tanácsa VB művelődési osztálya létrehozta a nevelési tanácsadót, amelyet szülők és pedagógusok már évek óta szorgalmaztak. A gyermeknevelés sok olyan problémát állít a szülő elé, amelynek megoldásához segít­ségre van szüksége. A bonta­kozó gyermeki világ hibái, amelyeket születésével hozott magával, vagy a körülötte fo­lyó életből szedett fel, az ide­gesség, amelynek okait felku­tatni, megkeresni sokszor olyan nehéz, a szervezetben fellépő rendellenességek, amelyek ha­tásaikban annyi meglepőt tud­nak felmutatni, a tanulási ne­hézsége, a serdülő kor kényes kérdései, a pályaválasztás élet­re kiható ténye, mind-mind avatott kezek megértő, segítő gondoskodását igénylik. Ugyan­ez vonatkozik a jó tulajdonsá­gokra is, amelyeket születésé­vel hozott magával a gyermek, vagy a napi élet rakosgatott rá. Ezeknek felismerése, to­vábbfejlesztése is nagy nevelői figyelmet, gondosságot kíván, hogy a szép és a jó a gyermek természetévé válhasson. A tanácsadó hetenként: ked­den délután 4 órától 6 óráig tartja fogadó óráit a Gárdonyi Gimnázium szülői fogadójában (I. emelet). Szeretettel vár min­den szülőt, akinek a nevelés területén problémái vannak, hogy segítséget nyújtson azok megoldásában. Az átlagos életkor Szlovákiában 1929—1932 közt férfiaknál 48,9 nőknél 50.9 1959-ben férfiaknál 57,0 nőknél 71,0 év volt. Nagy haladás mutatkozik a lakosság lakásszükségletének a kielégítésében is. Szlovákia általános felemel­kedése lemérhető azokon a kulturális szolgáltatásokon és eszközökön is, amelyeket az állam a lakosság nevelésére és oktatására fordít. Az oktatás Csehszlovákiában nemcsak díjmentes, hanem az állam ösztöndíjakkal, intemátusok építésével és fenntartásával és iskolai segédeszközökkel is gondoskodik a tanulókról. E néhány példa kielégítően bizonyítja, hogyan járult hoz­zá Szlovákia iparosítása átható szociális-gazdasági megválto­zásához, s a lakosság életszín­vonalának felemeléséhez a fej­lett európai kapitalista orszá­gok színvonalára. Megalakultak a nőhizottságok az ecsédi termelőszövetkezetekben Az ecsédi termelőszövetke­zetekben több száz asszony dolgozik. Már régebben érle­lődik bennük a gondolat, hogy nőbizottságot alakítanak és az asszonyok egységesen foglal­nak állást közös ügyeikben. A nőbizottságok választásán az asszonyok maguk javasolták vezetőként a munkában élen­járókat. A választás után az asszo­nyok egységesen foglaltak ál­lást a területkiosztás mellett és helyeselték a termelőszö­vetkezetek vezetőségeinek ilyen irányú döntését. Olyan tervek is napvilágot láttak, hogy a termelőszövetkezet ve­zetősége könnyíteni akarva az asszonyok otthoni munkáján, mosógépet vásárol és azt hasz­nálatra adják ki a dolgozó nőknek. A nőbizottságok lét­rehozásában nagy szerepe volt a helyi pártszervezetnek és tanácsnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents