Népújság, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-24 / 20. szám

4 NÉPÚJSÁG 1961. Január 84., kedd Fehér asztal mellett Kedves szokás alakult ki a Hatvani Cukorgyárban. Január végére befejeződik a gyártás, Hortról, Ecsédről és a Jászság felől a buszok egy-két napig hozzák még az idénymunkáso­kat. Aztán csak a karbantartó állandó munkások maradnak a gyárban. De az idénymunkásokat nem engedik csak úgy szélnek. Mű­szakonként kampányzáró ün­nepséget rendeznek. A munká­sok meghívják a gyár vezető­ségét és velük terített fehér asztalnál beszélik meg az el­múlt időszak tapasztalatait. A munkások vidáman búcsúznak a gyártól: viszontlátásra. Ősz­szel találkozunk. — NÉGYKILOMÉTERES szakaszon korszerűsítik az utat Gyöngyös és Karácsond között. A munkálatokat 1 mil­lió 800 ezer forintos költség­ből végzik el. — AZ EGERCSEHI Bánya­üzem föld alatti vágatainak ki­világítása szüntelenül javul, korszerűsödik. Az I-es függő- aknához vezető „harántvágat­ban” — hosszú szakaszon — már neonfénycsövek világíta­nak. — A DINNYETERMESZ- TÉSRÖL híres Csányban ja­nuár 27-én, este Angeli Lam­bert szakkönyvíró a tök-, burgonya- és dinnyeterme­lésről tart előadást.- A SZÖVETKEZETI gaz­dálkodás már az első években bebizonyította életrevalóságát. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt 30 évet figyelembe véve — az időjárás szeszélyessége ellené­re — szövetkezeteink 1960-ban érték el a legjobb termésered­ményeket. Megyénk szövetke­zetei például 1958. évi 7,8 má­zsás tavaszi árpa terméssel szemben 10,9 mázsát, kenyér- gabonából 7,3 mázsával szem­ben 9,6 mázsát értek el. — A HAZAFIAS Népfront hatvani járási bizottsága ja­nuár 26-án elnökségi ülésen vitatja meg, milyen segítsé­get nyújtsanak a termelőszö­vetkezetek zárszámadásához és tervkészitéseihez.- A GYÖNGYÖSI! ADÁSZI Petőfi Termelőszövetkezet az idén 250 férőhelyes sertésszál­lást, 120 férőhelyes hizlaldát és ezer férőhelyes baromfiólat épít részben saját erőből, 451 ezer forint állami támogatás mellett. — A DOLGOZÓK iskolái­nak vezetői február elején Egerben megvitatják a fel­nőttoktatás módszereit és ne­velésügyi kérdéseit. A tanács­kozás előadója: Kovács Sán­dor, tanulmányi felügyelő. — AZ IVÁDI Dózsa Terme­lőszövetkezet tagsága múlt évi hízóállat eladási tervét teljesí­tette. Az Állatforgalmi Válla­latnak 61 hízómarhát és 92 sertést adtak el. Ezenkívül 50 malacot szabad piacon értéke­sítettek. — SZÁMOS érdeklődő ja­vaslatára Egerben olasz nyevtanfolyam indul. Az első óra 25-én 17 órakor lesz a TIT-klubban. Üj jelentkezők is részt vehetnek. EGRI VÖRÖS CSILLAG Zápor EGRI BRODY Isten után az első GYÖNGYÖSI PUSKIN Lámpaláz GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Hruscsov Franciaországban HATVANI VÖRÖS CSILLAG Ellopták a hangomat HATVANI KOSSUTH Az utolsó visszatérés HEVES Nincs kegyelem PETERVASÁRA Öz. a csodák csodája FÜZESABONY Fekete gyöngy&k Egerben délután 3 és este fél 8 6: SZENT JOHANNA Szűcsiben este 7 órakor: Dulszka asszony erkölcse Párizsi látogatásáról és művészi tapasztalatairól nyilatkozik lakúba János festőművész 1961. JANUAR 24., KEDD: TIMÖT 90 éve, 1871 januárjában született WILHELM WEITLING német utó­pista szocialista, az Igazak Szövet­sége vezetője, melynek programját Amilyen az emberiség és amilyen­nek lenni kellene c. munkájában fejtette ki. Több nyugat-európai államban agitált, majd 1849-ben Amerikába emigrált, ahol egy kommunista közösség összehozásán fáradozott. Tanaiban sok kispol­gár nézet lelhető fel. 170 éve. 1791-ben e napon halt meg ETIENNE FALCONET francia szobrász. Első műveiben a lágy ábrázolásmód uralkodott (Fenyege­tőző ámor, Fürdő lány) 1766-ban H. Katalin cárnő meghívására Szent­pétervárra költözött, itt alkotta Nagy Péter sziklán ágaskodó híres lovasszobrát. 185 éve, 1776-ban e napon született ERNST HOFFMANN, a né­met romantika legegyetemesebb képviselője: költő, zeneszerző, festő volt. Főműve az Undine c. opera (1816.) Elbeszéléseit a tiszta stílus jellemzi (Scudéry kisasszony). Groteszk szellemtörténeteivel a kispolgárt gúnyolta ki (Az ördög bájitala). Romantikus alakját Offenbach: Hoffman meséi c. operájában vitte színpadra. 70 éve, 1891-ben e napon született JOHN KVITTEL svájci író. El Hakim c. műve Egyiptomban játszódik le, legnépszerűbb műve a Via Mala. Mindkettő magyarul is megjelent, az utóbbit a Nem­zeti Színház is bemutatta. WILHELM WEITLING Műszaki rajztanfolyamot indít az egri 15-ös számú Gépipari Technikum PÁRIZS — ez a szó, ez a fo­galom ez a város önmagában is élményt és különös zamatot jelent. Évszázadok alatt sok­sok művészeti kincs, ragyogó paloták, nagyszerű szobrok és örökbecsű festmények zsúfo- lótak össze falai között. Törté­nelme évszázadokon át diktál­ta az európai eseményeket, itt zajlott le a felvilágosodás ko­rában, az ész nevében a láza­dás a középkori vakhit ellen, itt forgatta a forradalom szél­vihara grandiózus drámai ké­peit, itt lobogott a párizsi kom- mün; a francia szellem csodá­latos lobogása mindig hozott valami újat, valami izgalma­sat, valamit, amitől nemcsak Európa, de az új világ is lázba sodródott. Ezt az általános igazságot és élményi összefoglalót elébe kell írnom annak a riportnak, amit Jakuba Jánossal, az Egri Pedagógiai Főiskola festőmű­vész-tanárával készítettem. Kötetlen beszélgetésünk az él­mény lényegét akarta megfog­ni, amit Jakuba János Párizs­ból hazahozott: a múlt év végén több, mint öt hétig járta-tal- palta a művészek Mekkáját. Párizst. Gyermekkori barátjá­nak meghívására ment ki a francia fővárosba: nézni, látni, tapasztalni. Hogy a kinttartóz­kodás hasznos volt-e? A kér­dés bagatell, de szokványos­ságból mindig felteszi a kí­váncsi ember. — Bécsen, Münchenen át jutottam ki Párizsba. A több milliós francia főváros mély benyomást tesz a turistára. A különböző korokból származó városnegyedek, épületek, stílu­sok tarkasága, egyénisége nem engedi nyugodni a kiváncsi szemet. — AZ EMBER mindig ösz- szehasonlítgat, ha valahol elő­ször fordul meg. Olaszország­ban és különösen Rómában, az elmúlt korok művészete, har- ntóniája csapott meg. Párizs­ban inkább a pezsgő, a modem élet ízeit kerestem és találtam. A Louvre, a Modemek Mú­zeuma, a kiállítási termek lé­giója, az épületek és a mai építkezések, a gall szellem ele­venségéről győznek meg. — A tereken mindenütt szobrok, kutak és arányok, az utcákon tarka forgalom, a vi­lág minden tájáról emberek, akik vagy látni jöttek, és mu­latni, vagy mulatóson túl dol­gozni, szerencsét próbálni. Mert Párizs a fény, a lehe­tőségek városa, ahol minden lehetséges. Persze — éhen hal­ni is. — A festészet? A Szajna bal partján igen sok kiállítási terem kínálja a legtarkább tálalásban a modern festé­szet portékáit, míg a jobb par­ton az előkelőbb tárlatok ta­lálnak otthonra. A két part nem jelent nívóbeli ellentétet, csak a kiállítási termek luxu­sa és árai között nagy a sza­kadék. Ha a festő megfizeti a tárlati termek díját, bármit és bármilyen hosszú ideig muto­gathatja alkotásait a „köznek”: akadnak sznobok és vásári ér­zékkel rendelkezők, akik egy- egy „művészt” felkapnak és akkor a siker, a pénz, a hír­név biztosított. Hogy a nagy, olykor dzsungelszerű „művé­szi tolongásban” ki termel va­lódi értéket, nehezen lehet az aznapi ember szemével eldön­teni. AZ ABSZTRAKTOK? Hót igen, ezek az abszbraktok min­denütt ott vannak, mintha a mai modem művészeti élet minden területén hatni akar­nának. Miket csinálnak, miket művelnek? Meghökkentik az embert. Az alkotások azt akar­ják, hogy a bennük levő vélt, vagy valós tartalmat a szemlé­lő a meghökkenés után döb­benten vegye észre. Kiegyen­súlyozottság sehol nincs, a ké­peken a ritmusnak, vagy a lo­gikának még a látszata sem fe­dezhető fel közép-európai ér­telemmel. De vannak, akik es­küsznek ezekre a formabontá­sokra. Akad olyan „művész”, aki szabálytalan közökkel apró köveket, kavicsokat ragaszt fel a vászonra és sorszámmal cí­mezi „alkotását”; — Láttam olyan kiállítást (talán az Eeole de Paris-ban), ahol egy vászon, ringlilyukasz- tóval itt-ott átbökötten bámult az élvezni vágyó tárlatlátogató­ra. Engem is megdöbbentett egy olyan olajfestmény, ame­lyen csak négy, egymás mellé szabálytalan közökben húzott, vékonyabb-vastagabb vonal je­lezte. hogy az „alkotó” lelké­ben, idegrendszerében, agyá­ban milyen ciklonszerű vihar, vagy éppen őrület dúlhatott, — Az absztrakció még min­dig uralkodik a szobrászatban is. Keresik az újat, a kifejezőt, a meghökkentőt. — A legmélyebb hatást a Modernek Múzeumában látott kiállítás gyakorolt rám. Mére­teiben is grandiózus: a kiállí­tás csaknem négyszer akkora, mint a mi Műcsarnokunk. Itt, a XX. századot előkészítő mű­vészeteket mutatják be — hó­napok óta, nagy sikerrel. Fes­tészet, szobrászat, építészet (fo­tókban és képekben), belső de­korációk, makettek tarka, de rendezett halmaza ez a dzsun­gel, amelyben Gauguin éppúgy megtalálható, mint bárki más, a XIX. század nagy művész­terméséből. Tanulságként talán annyit: az 'absztraktoknak abban iga­zuk van, hogy a mai életet a régi színekkel, a régi felfogás­sal, mai hűséggel kifejezni nem lehet. Kell az új szán, az új va­rázslat, ami csak ma fogalma- zódhatik meg, mert ez fejezi ki azt a sok emóciót, amit a mo­dern ember naponta átél. De már vannak festők, akik az ab­sztrakció legvégső vonulatáig elmentek és ma már — az úton visszafelé, vagy még inkább előbbre — közérthetően fogal­maznak. — A PÁRIZSI hetek távla­tot nyitóak voltak. A tapasz­talatok feldogozódnak az em­ber idegrendszerében és jelent­keznek munkájában is. Nem­csak tájékozódást szereltem, de egy világot ismertem meg, aminek romantikáját és érté­keit néha túlbecsülik. Párizs világváros, a művészetek tob­zódnak itt és érlelnek valami újat, amiről véleményt mon­dani merészség lenne. De ide eljönni és a történelem felhal­mozott kincseivel szemben áll­ni — óriási élmény és felejthe­tetlen. Négy hónapig tartó műszaki szakrajz tanfolyamot indít az egri 15-ös számú Gépipari Technikum. A hallgatók heti két alkalommal a délutáni órákban folytatják tanulmá­nyaikat. Február 20-ig lehet jelentkezni, mert a jelentke­zés lezárása után a tanfolyam azonnal megindul. Sikeres vég­zés esetén a részvevők bizo­Az új gazdasági évben ismét nagy feladatokat kell megolda­nia a megyei mezőgazdasági, beruházási irodának: az áthú­zódó építkezéseken kívül 259 új létesítmény felépítéséről kell gondoskodnia megyénk terme­lőszövetkezeteiben. Ezekhez az állam 47 millió forintos támo­gatást nyújt Az új gazdaságii nyítványt kapnak, amely rajz­másolói munkakör betöltésére jogosít. Érettségizett, vagy 18 évnél idősebb gépipari szak­munkás dolgozók jelentkez­hetnek, de olyan munka- viszonyban nem álló nők is, akik alapfokú szakrajz tanfo­lyamot végeztek, felvételt nyerhetnek a műszaki szak­rajz tanfolyamra. túlnyomóan az állattenyésztés fejlesztését szolgálják majd. így öt 100 férőhelyes tehénis­tálló, hatvanhárom 50 férőhe­lyes növendékistálló, harminc­hat, egyenként 20 férőhelyes sertésfiaztató, harmincnégy, süldőszállás, hatvanhét hizlal­da, tizenöt juhhodály és nyolc csibenevelő épül 1961-ben, ál­(f. a.) 259 új létesítménnyel gazdagodnak ebben az évben termelőszövetkezeteink. épületek lány segítséggel. HünvAW JÓZSEF : ■SRüntfir (20) Matejka András üres tekin­tettél bámult a semmibe. Jól­ismert arcok suhantak el előt­te. Mária arca mindenekelőtt. Szép volt, fiatal és szelíd. Készséges és béketűrő. Érezte, hogy megremeg. Aztán Barta- lis építész nagy, kerek fejét látta. Öntelt, magabiztos volt az arca, enyhe mosollyal für­készte őt. Aidán az emberei jöttek, az öreg Bogdán, a tu­dálékos Molnár, meg a fiatal Kónya... Milyen huncutul néz, milyen okosan pislog most is. Váratlanul egy félig-meddig megőrzött kép libbent meg előtte. Ott ült a Körúton, a Nyalka Huszár vendéglőben, s vele szemben egy barátságos, finom úr. Derék ember ez az úr, még azt is megmondta fi­gyelmeztetően, hogy az aranyat nem szabad ám mutogatni... Az arany! Tíz rudacska a lá- dikó mélyén, az övé volt, az övé marad! Igen, az erdei tisz­táson, az óriás tölgyfa mohás oldalán... Milyen szép lett vol­na, milyen nagyszerű... — Matejka, nincs idő! — hallotta Borsiczky izgalomba fúló sürgetését. Ez a türelmet­len hang visszazökkentette a valóságba. Az asztalra tévedt a tekintete. Egy pohár, benne sűrű, fehér folyadék; Csak las­san hatolt a tudatába, hogy 6 most itt áll, élet és halál mezs­gyéjén. Nézte, nézte a fehér folyadékkal telt poharat, érde­kes, mintha hívogatná, csalo­gatná ez a pohár.­Hirtelen megsuhintotta a ha­lál szele. Hát itt kell elpusztul­nia, gyűlölt ellenségének lábai előtt! Legyőzte őt ez a gazem­ber; Legyőzte? Nem! Diadalmas érzés lobbant fel Matejkában. — Nem tudott le­győzni, sohasem lesz övé az arany! De megint visszazuhant a ha­lál közelségébe. Kétségbeeset­ten ágaskodott fel benne az éleitösztön: „Add fel ezt a ha­lálos párbait, osztozz meg vele, és élhetsz!” Élni? Miért ragaszkodnék az élethez? Végzetesen összegaba­lyodott és tönkrement az élete. Élni. kihűlt szívvel, remény- vesztetten, Mária nélkül? És ha most... ha most kiadja titkát ennek a vadállatnak, vajon megtartja-e, amit ígér? Ez? Soha, lepuffantja, mint egy ku­tyát és megkaparinthatja az aranyat. Nem, ezt nem engedi. Az ő aranyán nem lesz boldog Bor­siczky főhadnagy úr. Akkor in­kább jöjjf a halál. Ez lesz a bosszúja! Matejka lába megmozdult. Nem vette le szemét a pohár­ról. Tétova léptekkel közele­dett az asztalhoz. Egy lépés, kettő, még egy... S az asztal közelében, lassan, vontatottan kinyújtotta karját a méregpo­hár után; Borsiczky élesen felszisszent. A pallér elé ugrott, megragad­ta a karját. — Ember! — ordította fáj­dalmasan. Már tudta, hogy vesztett; Matejka még egyet lépett, már egészen közel volt az asz­talhoz. Nem volt ereje, hogy jobb karját kihúzza Borsiczky szorításából. Ehelyett bal kezé­vel nyúlt a méregpohár után. Borsiczky vad izgalommal fi­gyelte. Matejka ujjai begörbül­tek a pohár körül; A főhad­nagy torkát sírás fojtogatta. Őrjöngő tehetetlenségével el­lökte a pallér karját, s hátra­lépett. Matejka szájához emel­te a poharat. A szemét sem húnyta le, amikor kortyolni kezdte a sűrű folyadékot. Egy korty, kettő, három... Matejka megbűvölten fenékig ürítette a poharat. Az­tán leengedte a karját, a pohár csörömpölve hullott az asztal­ra; Kifejezéstelen nézésében valami mélységesen megnyug­vás lapult, megbékélés min­dennél az égvilágon. Borsiczky melléből sípolva tört elő a levegő. Moccanni sem tudott. Az riasztotta fel önkívületéből, hogy Perlaky zászlós felrántotta az ajtót. — Gyere, de azonnal! Rohan­nunk kell, az utca végén lövöl­döznek. A zászlós is megdöbbent azon, amit odabent látott. De csak egy pillanatig habozott, megragadta Borsiczky karját és kifelé húzta a szobából. — Várj még! — eszmélt fel Borsiczky. — Hátha civilbe kell öltöznünk ... Gyorsan a zse­beit! Matejka úgy állt ott, mint egy élő halott. Borsiczky oda­ugrott mellé és izgatottan bele­túrt a pallér zsebeibe. Minden iratát kiszedte és zsebrevágta. Átfutott az agyán, hogy a pal­lérnak úgyis vége, s az iratai­val bármikor menekülhet, ta­lán új életet kezdhet. A két tiszt vad futásnak eredt. Ami­kor bevágódott mögöttük az ajtó. Matejka András össze­rogyott a kimerültségtől. Vé- gignyúlt a földön és mély álomba zuhant. Borsiczky és Perlaky egyet­len ugrással felkapaszkodott a lent várakozó parancsnoki gép­kocsira. — Mi vagyunk a legutolsók... — jegyezte meg a zászlós. A sofőr gázt adott a motor­nak. A kocsi meglódult. Körös­körül gyalogsági fegyverek lö­vedékei pattogtak. Borsiczky hátranézett. Négyszáz méter­nyire idegen katonákat látott, noki gépkocsi hátsó csomagtar­tóján csattant. Ebben a pillanatban Perlaky megragadta Borsiczky főhad­nagy karját. — Odanézz! Előttük, vagy háromszáz mé­ternyire, egy asszony futott ve­lük szemközt, az úttesten. A két tiszt azonnal megismerte Máriát. Pongyola volt rajta, nagy, rózsás pongyola és seb­tében a tetejére öltött szürke ballonkabát. Teljes erejéből futott. Haja ziláltan lobogott a szélben. Nyilván megrémült a harcok zajától, és a parancs­nokságra igyekezett. Borsiczky oltalmába. Az asszony megbotlott futtá­ban, de villámgyorsan talpra- szökött. Ziháló mellel futott tovább, szemben a közelgő gépkocsival. Mindenfelől löve­amint derékban meghajolva, futottak át egyik oldalról a másikra. Valahol kézigránátok is robbantak, s egy géppuska eszeveszetten kerepelt. Az emberek behúzódtak a házak mélyére, a pincékbe és a hevenyészett bunkerekbe. A két tiszt felszisszent. Há­tulról géppisztoly-sorozatok kopogtak, s néhány lövedék — ezt jól érezhették — a parants­dékek csipogtak, befurakodtak a falakba, a villanyoszlopokba. Mária észre sem vette, hogy tűzben rohan. A gépkocsi már húsz méter­nyire volt tőle. Az asszony ol­dalt félrehúzódott, de kérő, könyörgő tekintettel bámult a gépkocsiban ülőkre. Bizonyo­san megismerik, s magukkal viszik. Albert is nyilván útra- kész azóta. (Folytat jüki

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents