Népújság, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-01 / 283. szám
6 NÉPÚJSÁG 1960. december 1., csütörtök A megyei TST elnökének nyilatkozata a Kilián testnevelési mozgalomról Lapunk munkatársa a napokban felkereste dr. C s i c s a i Józsefet, az MTST elnökét, aki az új testnevelési mozgalommal kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot adta: Az MSZMP tézisei világosan kifejezik, hogy testnevelési és sport- mozgalmunk fejlesztéséért meg kell találni azokat a hasznos módszereket, amelyek adott időben, egyes területek sajátosságainak megfelelve, alkalmasak a nevelés tartalmi célkitűzéseinek elérésére. Ennek megfelelően hasznosak tehát mindazok a testnevelési rendszerek, sportágak, amelyek a szocialista nevelési céloknak megfelelő fizikai és erkölcsi tulajdonságokat fejlesztenek. Ezek közé tartoznak az általános jelvényszerző versenyek is. A fent említett célkitűzések alapján indul el útjára 1961. május elsején a Kilián jelvényszerző mozgalom, amely a tömegek testnevelési és sport igényeinek felkeltésére és kielégítésére, a legalkalmasabb módszer és lehetőség. Ez év nyarán került országosan megvitatásra — még Toldi Miklós jelvényszerző mozgalom elnevezéssel — a bevezetendő testnevelési mozgalom tervezete. A felette megindított vita eredményes volt, az eredeti tervezetet néhány vonatkozásban módosították is. Csökkentették például az iskolai tanulók részvételi díját, az eddigi tervbevett 12 jelvényfokozat helyett csak öt fokozat lesz, stb. A vita során felvetődött, hogy a korhatár ne 6. hanem 8—10 éves kornál kezdődjék, ezt a javaslatot azonban nem fogadták el, mert az az elv, hogy minél szélesebb rétegben adjunk lehetőséget a mozgalomba való bekapcsolódásra, — ez a javaslat pedig csökkentené a fiatalok számát, s jó néhány ezer fiatalt kirekesztene a rendszeres sportfoglalkoztatásból. A vita során az is felmerült, hogy a jelvényszerző mozgalmat milyen szerv irányítsa. A Magyar Testnevelési és Sport Tanács lett az a szerv, amely az egész mozgalmat irányítja, de ebben az irányító munkában részt vesznek a különböző társadalmi szervek, mint a KISZ, a szakszervezetek és az MHS. A jelvényszerző mozgalom csak akkor lesz eredményes, ha megfelelő számú alapfokú versenyeket rendezünk, s ezeken biztosítjuk a • próbázók részvételét. Ilyen versenyek rendezése és lebonyolítása elsősorban a sportkörök feladata lesz. Sportköreinknek ezáltal lehetőség nyílik bebizonyítani, hogy alkalmasak a párt téziseiből adódó feladatok megoldására, hogy alkalmasak egy-egy falu, üzem, hivatal, vagy intézmény testnevelési és sporttevékenységének irányítására, vezetésére, szervezésére. Végre túl kell lépni azon a maradi felfogáson, hogy a sportkörök csak a szövetségek által rendezett bajnokságokban részvevő csapatok fenntartását tekintsék feladatuknak. Ennek kapcsán meg kell változtatni a szakosztályok jelenlegi fogalmát is, s szervezetüket, feladatkörüket ki kell bővíteni. A szakosztály ne csak a szervezett sportolók foglalkoztatásának legyen szervezeti formája, hanem az üzem területén segítse elő minden dolgozó sportolását. A sportköröket e tekintetben kell megerősíteni! A falvakban a KISZ-szervezetekre, az üzemekben pedig a szakszervezetekre vár e téren nagy feladat. Azokban a községekben, ahol jelenleg nincs sportkör, a helyi KISZ- és szakszervezet irányításával kell a versenyeket lebonyolítani. A KISZ-szervezetek az „Ifjúság a szocializmusért”-mozgalom keretén belül irányítják és szervezik a jelvényszerző versenyeket. Remélhetőleg megyénk területén minél több fiatal tesz majd eleget a sportkövetelmények mellett a másik két próbakövetelménynek is. A Magyar Testnevelési és Sport Tanács határozata értelmében 1961. május 1-én kell útjára indítani a Kilián jelvényszerző mozgalmat. Az addig rendelkezésre álló időt a mozgalom előkészítésére kell fordítani. Milyen feladatok várnak ránk az előkészítő időszak alatt? Január első felében a járási TST elnökök részére tanfolyamot rendezünk, amelyen a jelvényszerző verseny megrendezésével kapcsolatos tennivalókat beszéljük meg, utána a különböző szövetségek vezetői (megyei és járási szövetségek) a KISZ és az üzemi sport- felelősök részére rendezünk tanfolyamot. Ezen túlmenően a január 2-től 6-ig megrendezendő gyakorló- edző-tanfolyamon is foglalkozunk a jelvényszerző mozgalom szervezésével. Az eredményesebb előkészítést segíti elő az ez év december közepén megjelenő tájékoztató füzet, amely elsősorban a szervezési, valamint az adminisztrációs (nyilvántartási) feladatok megoldásához ad részletes magyarázatot. Reméljük, megyénk dolgozói, fiataljai megértik a mozgalomban való részvétel fontosságát, s ezzel is növelik a magyar testnevelési és sportmozgalom egészének erkölcsi és eszmei erejét. Egri sikerek a sportiskolák országos vívó Tersen jén — Kői tőrben Csányi Magda, kardban Kováeh Lásxló lett első — Egerben, a Dobó Gimnázium tornatermében rendezték meg a sportiskolák országos vívóverse- nyét, melyen az ország különböző részéből mintegy 75 vívó vett részt. A két nap alatt lebonyolított versenyen mind a három fegyvernemben jó vívást láthattunk a fiatal versenyzőktől. A felsorakozott vívókat Gerzovich József, az Egri Sportiskola tanulmányi vezetője üdvözölte, majd Vadócz József, a Dobó Gimnázium igazgatóhelyettese kívánt jó munkát a versenyzők és a versenybírák számára. A férfi tőrvívással kezdődött a verseny, a 2i2 vívót négy csoportba osztotta be a rendezőség. Minden csoportból három-három versenyző jutott tovább a középdöntőbe, majd ugyancsak négy csoportban a női tőrrel folytatódott a viadal, amelynek befejezése után került sor a középdöntőkre. A fiúk és a lányok négy páston vívtak a középdöntőben, ezután rövid szünet következett, majd az izgalmakban bővelkedő döntők levívására került 6or. Női tőr: 1; Csányi Magda (Eger) 6 gy., 2. Sáfár (Bp) 5 gy.. 7 kt., 3. Bertalan (Békéscsaba) 5 gy., 8 kt., 4. Juhász (Békéscsaba) 3 gy.; 5 kt., 9 at., 5. Bálint (Bp) 3 gy., 5 kt., 3 at., 6. Medve (Üjpest) 3 gy.; 5 kt., 3 at. A győztes Csányi Magda kétség kívül a legjobb teljesítményt nyújtotta. s főleg védés-vissza vágásokkal különösebb erőlködés nélkül nyerte meg a versenyt. Egyetlen vereséget szenvedett az 5. helyezett Bálinttól. További csörtéi: Sáfár 4:3, Bertalan 4:1, Juhász 4:2, Medve 4:1, Péteri 4:2, Seprényi 4:1. Férfi tőr: 1; Papp (Bp) 6 gy.; 2. Horváth (Üjpest) 5 gy., 4 kt., 3. Budai (Bp) 4 gy., 12 let., 4. Mező (Üjpest) 4 gy., 5. Bablonkai (Eger) 3 gy., 6. Benedek (Békéscsaba) 2 gy., 5 kt., 7. Jerszi (Eger) 2 gy., 7 kt. A balkezes Papp az elő- és a középdöntőben nyújtott kitűnő teljesítményt, megérdemelten nyerte el a bajnoki címet. Különösen erőteljes támadásaival és jó időben végrehajtott ismétlő szúrásokkal érte el találatait. A második helyezett Horváth formásán, technikásán vívott, de kitűnő versenyző Budai is. Ha utolsó csörtéjében nem szenved vereséget az egri Jerszitől, a versenyt is megnyerhette volna. A két egri még kezdő versenyzőnek számít, így is jól helytálltak azonban az erős mezőnyben; Másnap reggel a kardvensenyek- kel folytatódott a viadal. Az egriek a várakozásnál is jobban szerepeltek. s egymás között intézték el az első négy hely sorsát!! Kard: 1. Kováeh László (Eger) 7 gy., 2. Lajos (Eger) 5 gy., 14 kt., 3. Kutnyák (Egén 5 gy.. 16 kt., 4. Jakab (Eger) 4 gy.. 5. Marosvári (Pécs) 2 gy., 2 kt., 6. Boócz (Eger) 2 gy., 4 kt. A Dobó-gimnazista Kováeh ki- emeüttadett a mezőnyből, szépen, formásán, iskolázottal) vívott, kitűnő megoldásokat láttunk tőle. Csőriéiben felvonultatta a gyors támadásokat. a Jóidoiű tempó körbetá- madáeokat, • v*d«e-visszavágásokat és elővágások«t. Teljesítménye értékét n&wli, hrtgy a nyolcas döntőben a lev'vott 7 mérkőzésen 35 találatot adott és esek 10-et kapott. A második, harmaduk, negyedik helyezetteket egyaránt 5:1 arányban gyiflf le* Lajos j4&tépcss*gű vívó, de le kell higgadnia. Kitűnő megoldások mellett elemi hibákat követett el. Az igazi meglepetést a két egészen fiatal versenyző, Kutnyák és Jakab szerezte. Mindketten magabiztosan, bátran és főleg eredményesen vívtak. Kutnyák küzdőképességéből. Jakab pedig nyugodtságból vizsgázott jelesre. Ha szorgalmuk továbbra is megmarad, mindketten nagy jövő előtt állnak. Boócz nem vívott rosszul, de úgy láttuk, hogy a döntőkre kifáradt. Az elő- és a középdöntő során még a verseny egyik esélyesének látszott. Az egri. vívók kitűnő szereplése nem meglepetés azok számára, akik tudják azt, hogy évek óta igen szorgalmasan, csendben dolgoznak, Labdarúgó berkekben a Füzesabonyi VSC-t az elmúlt években úgy tartották nyilván, mint kitűnő nevelő egyesületet. Valóban, az elmúlt évtized alatt több kitűnő játékos bontogatta itt szárnyait, elég talán, ha csak Pétert és Mencsiket említjük. Sajnos, mostanában azonban valami nincs rendben az ifjúság nevelése terén. A második és az ifjúsági csapat eléggé mérsékelten szerepel a bajnokságban, s ennek egyik oka az, hogy a második csapatnak például csak névleg van intézője. A legutóbb Szihalom ellen lejátszott mérkőzésen egyetlen vezetőségi tag sem volt jelen, s így nem volt, ki összeállítsa a csapatot, s kitöltse a verseny jegyRöplabda Gyöngyös röplabda válogatottja barátságos mérkőzés keretében látta vendégül Törökszentmiklós válogatottját. A két csapat így állt fel: Gyöngyös; Birbaum I., Birbaum n., Bozsik, Danyi. Csernyák, So- modi, Molnár, Tatár. Törökszentmiklós: Rudel, Csató, Búzás, Török, Molnár, Kovács, Kardos, Láder. A Mátra Klub és a Mátrafüredi MEDOSZ játékosaiból összeállított gyöngyösi válogatott 3:0 (15:9, 16:14, 15:9) arányban, biztosan győzött a lelkes törökszentmiklósiak ellen. A gyöngyösi együttesből Birbaum I., Birbaum II. és Csernyák nyújtotta a legjobb teljesítményt. A két együttes visszavágó mérkőzését 1961. január 15-én rendezik meg Törökszentmiklóson. (magyary) Sportérdekesség SÍTANFOLYAM PLASZTIK-LEJTŐN Egy olasz cég próbaképpen plasztikból készült, síelésre alkalmas lejtőt állít ki a párizsi kiállítási csarnokban. A plasztiklejtő 60 méter hosszú és 18 méter széles, lejtése pedig 8,5 méter. A párizsiak 30 frank ellenében síoktatást kaphatnak a mű-lejtön és ezért az ősz- szegért az elektromos sí-felvonót is használhatják. A tervek szerint 15 000 párizsi iskolásgyerek ingyenes kiképzést kap a fedett csarnok plasztik-lejtőjén. s az ország bármely városában rendezett országos versenyeken is jól megálltak a helyüket. Külön öröm, hogy a döntőkbe került egri versenyzők mind egészen fiatalok! A versenyen a legjobban szereplő sportiskola serleget kapott, amelyet ünnepélyes eredményhirdetés után nyújtottak át a győztes egrieknek. A verseny ponteredménye: 1. Eger 34 pont, 2. Üjpest 19, 3. Bp. Józsefváros 17, 4. Békés megye 15, 5. Bp. XVn. kerület 12, 6. Pécs 4 ponttal. Mind az Egri Sportiskola, mind pedig a versenybíróság kitűnőre vizsgázott a két nap megerőltető küzdelemsorozata alatt; zőkönyvet. Pedig ebben a második csapatban is vannak tehetséges labdarúgók, mint Horváth, Csáki, Csontos II., Szajlai. Az az érzésünk, hogy Füzesabonyban -túlon-túl az első csapattal törődnek, neki tapsolnak, az utánpótlás — de kiváltképp a második csapat — eléggé mostoha sorsra jutott. Hiába dolgozik Kovács Kálmán, Szabó Sándor és még egy pár vezetőségi tag, ha a többi megbízott nem látja el feladatát. Az FVSC második csapatának tagjai kérik az elnökséget, hogy ezen a helyzeten mielőbb változtasson — a jobb eredmények eléréséért. *- váry Ökölvívás Az országos ifjúsági ökölvivó csapatbajnokság vidéki döntőjében az Egri ITSK mellett a Kaposvári Dózsa együttese került, miután Kaposvárott 14:8-ra legyőzte a Szombathelyi Dózsát, Szombathelyen pedig, a második mérkőzésen, 10:10 arányú döntetlen eredmény született. A vidéki döntőt a kaposváriak az Egri ITSK csapatával szombaton, a budapesti Sportcsarnokban vívják. A győztes az országos bajnoki cím elnyeréséért küzd majd. NÉPÚJSÁG \ Magyar Szocialista Munkásoár! Heves megyei Bizottsága és a megye) tanács lapja. Felelős szerkesztő; Suba Andon Kiadja; Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József, Szerkesztőség! Eger. Beloiannisz u. Sí Telelőn: 56-74. 56-78. Postaílók: IS; Gyöngyös. Köztársaság tér II, Telelőm 697; Kiadóhivatal; Eger. Balcsy-Zsillnsslcy utca b Telelőn: 24-44. 'Postafiók: *3. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor utca 4. Felelős vezető: Mandula Ernő. Terlesztl s Magyar Posta. Elófizet- tiető a helyi postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj; egy nőnapra U Pb Többet törődjenek Füzesabonyban « labdarúgó utánpótlással Mr. Eahars celluloidszörnyei... Egy William Eahars nevezetű hollywoodi filmrendező költséget és fáradságot nem kímélve, feltámasztotta halottaiból a harmincas évek moziszörnyetegét, Frankensteint, a kéjgyilkos múmiát, s az Uvöltve hal meg című filmjével már boldogítja is a nyugati moziközönséget. Meg kell mondanom, Mr. William Eahars kedvenc tömeggyilkosának vérfagyasztó viszontagságai engem inkább lehangolnak, mint elrémítenek. S főleg az szomorít el, hogy nincs Mr. Eaharsban nagyvonalúság. Mert ha szörnyfilmek készítésére adta a fejét, miért nem foglalkozik egy sokkal impozánsabb, eleven hús-vér szörnyeteggel, amelyik nem féltucatnyi köny- nyűvérű táncosnőt, hanem sok millió embert fosztott meg életétől. Van ilyen! S nem is kellett volna messze menni érte, Nyugat-Németországban él, igen magasrangú állami pozíciója van. Adenauer bizalmi embere, dr. Hans Glob- kének hívják. Fel lehetne kérni őt, hogy életrajzi adatai alapján írja meg Mr. Eahars legújabb, tömeggyilkosról szóló filmjének forgatókönyvét. A főszerepet is eljátszhatna, hiszen Herr Globke garantáltan fotogenikus, amint ezt az a fénykép is bizonyítja, amely őt Frick náci belügyminiszter társaságában ábrázolja. Nem tévesztheti meg Mr. Eaharst, hogy a tömeggyilkos Globke most demokratának, sőt „kereszténydemokratának” vallja magát. Hans Globke napjainkban is éppen olyan náci, mint mondjuk 1944-ben volt, amikor Himmler bizalmi embereként tízezreket küldött a halálba. Vagy miért ne készítene filmet Mr. Eahars egy másik rémről, amelyért nem kéne sehova sem utaznia, hiszen csak a saját országában, Amerikában milliókat tart állandó rettegésben? A Munkanélküliség rémére gondolok. Válogatott szörnyűségekkel teli filmet forgathatna a Faji Megkülönböztetés rémségeiről is. Mr. Eahars e javaslatokra minden bizonnyal azt válaszolná, hogy megpróbáltak már ilyen filmeket gyártani Hollywoodban, de a kísérletnek az amerikaellenes tevékenységet kivizsgáló bizottság vetett véget. Feketelistára tette, bebörtönözte, emigrációba kényszerítette a haladó filmírókat, rendezőket és színészeket, köztük az amerikai filmgyártás nagynevű egyéniségeit: Charlie Chaplin-t, Albert Maltz-ot, Edward Dmytrik-et, Arthur Miller-t, stb. Sőt, Mr. Eahars azért gyártja meseszörnyeit, hogy a tőkés világ fent említett igazi rémeiről elterelje a közfigyelmet Hasztalan igyekezet! A tények bizonyossága szerint a mozilátogató honfitársai sinSzolnokon játsszák vasárnap a Heves—Szolnok megyék közötti ifjúsági bajnoki labdarúgó-mérkőzést Téves értesülés alapján helytelenül közöltük a Heves—Szol- nok megyék közötti ifjúsági válogatott labdarúgó-mérkőzés színhelyét. A találkozóra december 4-én, vasárnap délelőtt 11,30 órakor kerül sor Szolnokon, a Szolnoki MÁV Sporttelepen. Az utazással kapcsolatos részletes tudnivalókat lapunk holnapi számában közli az ifjúsági bizottság, s erre ezúttal is felhívjuk ifjúsági labdarúgóink figyelmét! KÁDÁR szerszámmal elhelyez-1 kednék tsz-hez, vagy állami gazdasághoz. Lakás szükséges. Címem a képújság Lapkiadó Vállalatnál, Eger. HlZOTTSERTÉS, 200 kg eladó. Eger, Ív utca 6. (Csákó). FELHÍVÁS. Házi Viktor Kárpát- ukrajnából keresi rokonait. Házi Árpád és Gazdik Kálmánékat. írjanak Körhöny Mihálynak, Debrecen, Hatvan u. 1. (—) LÜDTALPBETÉTEK parafából, házilag szabályozhatók. Lábkörrajz beküldésével megrendelhető: Budapest, Lenin krt. 106. Ortopédia. (—) SZÉKELY LAJOS hosszas szenvedés után ílhúnyt. Kívánságára Debrecenben elhamvasztjuk. Felesége, fia, családja. PESTHEZ 15 km-re 800 négyszög- öles telek, őszi barackos, olcsón, sürgősen eladó. Budapest, VHI., Futó u. 39. (—) A TISZARQFFI gőzmalom 1960. december 31-én felszámolásra kérni. Ezúton kéri ügyfeleit, hogy bárminemű követelésüket 1960. december 15-ig jelentsék be. Határidőn túli felszólalásokat üzemünknek nem áll módjában elfogadni. (-) ÁLLAMI gazdaság felvesz állami gazdasági gyakorlattal rendelkező üzemegység állattenyésztőt, állat- tenyésztő és növénytermesztő brigádvezetőt, üzemegység számvevőt. Útiköltséget megegyezés esetén térítünk. Jelentkezés: Jászberény, Üjerdő 40. sz. (—) SÜRGŐS belépéssel, nagy gyakorlattal rendelkező, leinformálható termelőszövetkezeti vezetőkönyvelőt keres a nyíregyházi Béke Termelőszövetkezet, Pest megye. Fizetés megegyezés szerint. A tsz-ben lakás nincs. (—) HASZNÁLT Idsharmóniumot tanulónak vennék. Budapest. V., Magyar utca 20. Házfelügyelő. I csenek vajmi nagyon elragadtatva, a feltámasztott Frankensteintől, s azoktól a híg históriáktól sem, amelyekkel Mr. Eahars céhbeli kollégái traktálják a mozikedvelők táborát, hiszen — amint a lapok megírták — a legnagyobb hollywoodi mesegyárban, a Metro Goldwyn Mayer-ben, az idén mindössze két játékfilmet forgattak! Az Egyesült Államokban az utóbbi években 5835 mozi zárt be. Angliában köze! 5000 mozgóképszínház mondott csődöt, míg Franciaországban 1200 mozitulajdonos jelentette be, hogy felszámolja vállalatát. A „Megfagy a vér ereiben” filmsorozat, a vele járó fran- kensteinokkal, drakulákkal, s más válogatott celluloid-szörnyeivel nem mentheti meg az amerikai filmgyártást az anyagi, s még kevésbé az erkölcsi csődtől. Mr. Eahars ingyenes elsőosztályú temetést ígér bárkinek, aki a nézőtéren hal meg, filmjének vetítése közben. De, ha a mozikban nem is pusztul el senki, az Eahars- féle filmek mégis áldozatokat követelnek. Sok fiatal és nem fiatal korú követ el bűncselekményeket az Eaharséhoz hasonló produkciók hatása alatt. A legtöbb fiatalkorú a Frankensteinszerú filmekből tanul rabolni, vagy éppenséggel embert ölni. E filmek hatására is nő az USA-ban a kriminalitás, a gyermek- és felnőtt bűnözők, rablók és gyilkosok száma. A hivatalos amerikai adatok szerint 1959-ben több mint 1 590 000 súlyos bűntettet, követtek el az Egyesült Államokban. A múlt évben az USA-ban minden órában megöltek egy embert, 35 percenként követtek el erőszakot, 7 percenként egy nagyobbsza- bású rablást. Az elrabolt értékek összege több mint 500 000 00C dollárra rúg! És a letartóztatottak számottevő százaléka kiskorú! Gyermekeket őriznek a rideg cellák, már induláskor megfeneklett emberi életeket. Senki előtt sem kétséges: e gyermekek többségéből sohasem lett volna bűnöző, ha nem jártak volna Mr. Eahars iskolájába, Nem született bűnözők ők — amint azt egyes nyugati „szakértők” nagyhan- gúan világgá kürtölik. Ezek a gyerekek áldozatok. A többi között Mr. Eahars Frankensteinjének áldozata. Persze a jószándékú pedagógusok óvják neveltjeiket Frankensteintől. A jóérzésü amerikaiak elfordulnak Mr. Eahars filmjeitől, és gyermekeiket sem engedik vérszomjas, gyilkosa közelébe. Mert nem „üvöltve meghalni”, hanem élni akarnak, s a filmművészettől is az élet igenlését várják. A filmművészettől, amihez Mr. Eaharsnek természetesen semmi köze sincs. NAGY VÁLASZTÉK SZAKÜZLETEINKBEN: kAl, Füzesabony, hatvan, verpelét, HEVES, AB AS ÁR, PÉTERVÁSÁRA, ECSÉD. tteilKClB nuu