Népújság, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-15 / 269. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! BARATKOZAS AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XI. évfolyam, 269. szám Ara 50 fillér 1960. november 15., kedd Vólioziai-© Kennedy amerikai külpolitikán ? A világ szeme néhány napon át az Amerikai Egye­sült Államokra szegeződött. Nem kis jelentőségű kérdés, hogy ki lesz az az ember, aki négy éven keresztül meg­szabja a vezető kapitalista nagyhatalom politikáját, és ezzel jogot nyer a világ sorsába való beleszólásra. Nos, a harc eldőlt: az új elnök a 43 éves John Kennedy, a demokrata párt jelöltje, a tizenkét leggazdagabb ameri­kai család egyikének tagja lett. A köztársasági párt kor­mányzata azzal, hogy — amikor a vereség nyilvánvalóvá vált — Nixon gratulált ellenfelének és lefeküdt aludni, Eisenhower pedig másnap visszaindult golfozni, pontot tett a Fehér Házban folytatott nyolcéves országlására, amely az utóbbi időben már amúgy sem volt fenékig tejfel, mert léptcn-nyomon beleütközött az amerikai kongresszus két 'házának demokrata párti többségébe. A hónapok óta folyó látványos — zenebonás ország­járással, televíziós párharcokkal és egyéb mutatványok­kal tarkított —, negyvenöt millió dollárt felemésztő vá­lasztási harc Kennedynck számszerűleg minimális győ­zelmet hozott. Rá 33 567 000-ren szavaztak, Nixonra pedig nem egészen háromszázezerrel kevesebben. Csak az ame­rikai választási rendszer bonyolultságát mutatja, hogy az elnök személyét végleg kijelölő ötszázharminebét elektor közül Kennedy több mint háromszázharmincnak a sza­vazatát szerezte meg a maga számára. Már ez a kis ará­nyú szavazatkülönbség is mutatja, hogy Kennedy győ­zelme nem annyira a demokraták programjának átütő sikerét jelzi, mint Eisenhower, Dulles és Nixon hosszú időn át folytatott hidegháborús és gazdasági pangást hozó politikájának kudarcát. Ez egyébként abból is lát­szik, hogy négy évvel ezelőtt tízmillióval többen szavaz­tak a köztársasági pártra, mint a demokratákra, most pedig az arány az utóbbiak javára tolódott el. Az is bizo­nyos, hogy az új elnök főleg a munkáslakta vidékeken szerzett nagy többséget, aminek az az oka, hogy a mun­kásnyúzó törvényeket helyeslő és a maccarthysta boszor­kányüldözést támogató Nixon a lakosság e rétegei köré­ben nem számíthatott támogatásra. A most következő hetvenegy nap alatt egyébként az Egyesült Államoknak tulajdonképpen nincs politikai ve­zetője, mert Kennedyt esak január 20-án iktatják be, és addig a hatalom formálisan továbbra is Eisenhower ke­zében marad, viszont Kennedy már megszerezte a döntő szót és — tekintélyt. Akármilyen kis mértékű is — győzelem. Az amerikai nép szavazataival elítélte azt a katasztrófa-politikát, amely nyolc esztendő alatt — hivatalos beismerés szerint is — mélypontra süllyesztette az ország tekintélyét. Az amerikaiak többször is kinyilvánították, hogy a nemzet­közi feszültség enyhülését és létük és életük könnyebbé válását várják vezetőiktől, s azok ahelyett meghiúsítot­ták a nagy reményekkel várt párizsi csúcsértekezletet, egymás után követték el a külpolitikai baklövéseket, amelyeknek egyik következménye volt például, hogy a japánok ajtót mutattak az amerikai elnöknek és egymás után dőltek meg az amerikai pénzen fenntartott dikta­tórikus rendszerek. Nem volt eredményesebb Eisenhower —Nixon belpolitikája sem, amely miatt az amerikai pénzügyekben, gazdaságban és társadalmi életben inflá­ciós jelenségek mutatkoznak. Reder és Tarshis, két is­mert amerikai közgazdász nemrégiben állapította meg: „A gazdasági élet kocsija még dombnak felfelé tart ugyan, de a motor baljóslatúan zörög, s ha nem akarjuk, hogy leálljon, át kell állítani az állami kiadások és adók sebességváltóját.” Ezek ellen a súlyos következmények ellen indult támadásra az amerikai nép, amely novem­ber 8-án tulajdonképpen az Eisenhower—Nixon-féle po­litikát bélyegezte meg. Világosan látható, hogy az amerikai nép sürgős kül­politikai kérdések megoldását várja az új elnöktől. Nem volt ez egyébként kétséges már a választási harc idején sem, amely éppen ezért a külpolitikára helyezte a fő- sűlyt. Nem volt az véletlen, hogy Kennedy kortesútjai során mindig bírálta elődjének a nemzetközi kérdések­ben elfoglalt álláspontját és nyíltan kimondta: „... so­kan félnek az amerikai politikától, mert az állandóan a háború szélén táncol...” Milyen változást várhatunk az új elnöktől és politi­kájától? Ezt persze csak a jövő fogja megmutatni, és ebben a tekintetben keveset tudunk, mert a választási harc idején elhangzott kijelentések nem sok változást Ígérnek. Kennedy is beszélt a fegyverkezés fokozásáról, és közvetlenül győzelme után felkérte az amerikai poli­tikai élet hírhedt „szürke eminenciását”, Allen Dullest és Herbert Hovert, a két nagy kémszervezet vezetőjét, hogy „maradjanak helyükön”. Az elsők közt üdvözölte az újonnan megválasztott elnököt Hruscsov szovjet kormányfő, aki rámutatott, hogy az egyetemes béke sorsa sokban a szovjet—ameri­kai viszonytól függ és annak a reményének adott kifeje­zést. hogy e viszony visszajut abba a kerékvágásba, amelyben Roosewelt idején haladt. A szovjet miniszter- elnök ezzel tömören kifejezésre juttatta, hogy mit vár a világ és az Egyesült Államok népe az új elnöktől: azt, hogy politikáját összhangba hozza a békés együttélés elveivel és minden erőfeszítést a nemzetközi helyzetet megrontó nézeteltérések elsimítására összpontosítsa. Ezt a kívánságot olvashatjuk ki nyíltan, vagy a sorok közül a világsajtóból és tulajdonképpen az effajta vonaltól való félelem diktálta a hidegháború bajnokának, Aden- auernek azt a — még az amerikai vezetőket is meglepő — bejelentését, hogy februárban az Egyesült Államokba kíván látogatni. A kancellár nyilván attól tart, hogy friss szelek söprik el a világpolitika porondjáról az újjá­éledt német militarista irányzatot, mely csak úgy burjá- nozhat tovább, ha a nemzetközi helyzet továbbra is fe­szült marad. Az emberiség pedig azt várja az új elnöktől, hogy közreműködik a feszültség megszüntetésében... TANÁCSKOZTAK EGER FIATALSÁGÁNAK KÜLDÖTTEI ★ Dr. Zétényi Endre: JOHANNES KEPLER ~k Kovács Endre: FELELŐSSÉGGEL ★ HÍREK — SPORT Klimatizáló berendezést kap az Egri Dohánygyár: Fontos létesítménnyel gaz- , dagodik a második ötéves terv < idejében az Egri Dohánygyár: ; klimatizáló berendezést sze-; relnek fel, amely megakadá­lyozza majd a dohány-nyers-; anyagok minőségi romlását. A ; klimatizáló berendezést nagy J összegű, több ezer forint érté­kű beruházásból készítik. AzJ építési münkákat 1961-ben J kezdik meg. Távirati jelentés; Ritka vendég látogatott el Egerbe. Kanté Kandas Nyugat-Afrikából, Guineából jött Magyarországra, hogy tanulmányait a gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytassa. Két napra Egerbe is ellátogatott, hogy megismerkedjen a barokk várossal. A 23 éves néger diák­kal gyorsan megbarátkoztak a pedagógiai főiskolások és képünkön. Szegedi Jolika, főiskolai hallgató, autogrammot kér a kedves vendégtől. (Foto: Kiss.) I Hatvan város termelőszövetkezetei befejezték a vetést Szombaton este táviratot kézbesített a postás szerkesz­tőségünkbe. Rövid, tömör szö­vege munkasikerrőj adott hírt. A városi tanács VB-elnöke ugyanis arról tájékoztatta a Népújságot, hogy „Hatvan vá­ros termelőszövetkezeteiben a vetési munkákat a mai napon befejeztük." Mindén dicséretet megérde­melnek a • termelőszövetkezet tagjai, akik 'a rendkívül ked­vezőtlen időjárási viszonyok között ki tudták használni a szántóföldi munkák folytatá­sára a rövid perceket is, s ez­által Heves megye városai kö­zül elsőként jelenthették az őszi vetési munkák befejezését. Ünnepélyes tanévnyitó Péiervására szabadegyetemén Ma este nyílik meg ünnepé­lyes keretek között Pétervásá- rán a TIT szabadegyetem. A pétervásári szabadegyetemen két tagozaton képzik magukat tovább a hallgatóik: megnyílik a filozófia és a földrajz—köz- gazdaságtan tagozat. Előadást tart dr. Földi Pál, a Marxista Egyetem vezetője és dr. Udvar­helyi Károly tanszékvezető fő­iskolai tanár. Népfront-klubot és községi könyvtárat avattak Ecséden Néhány hónappal ezelőtt a hatvani járási könyvtár veze­tője és a járási HNF titkára el­határozta, hogy Ecséden könyv­tárat és klubot létesítenek. Meg is kezdődött a munka. Egy romos kovácsműhelyt szemel­tek ki erre a célra, s a község anyagi támogatásával, és na­gyon sok társadalmi munkával létrehozták azt a fényárban úszó. egy nagyteremből és egy olvasóteremből álló klubot, ami ma valóban a község dí­sze. Az elmúlt vasárnapon falu­gyűlést rendeztek az új létesít­mény átadásának tiszteletére, amelyen Harmati Sándor elv­társ, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, országgyű­lési képviselő mondott beszé­det. A többi között elmondotta azt. hogy a Hazafias Népfront munkájához szorosan hozzátar­tozik a falu dolgozóinak kultu­rális nevelése. a kulturális színvonal emelése. Ennek egyik legjelentősebb eszköze a jól kialakított klubélet és a könyvtár. Elmondotta tóég azt, hogy a neonvilágítású, fényes padlójú helyiség dísze és ékes­sége ugyan ennek a kis köz­ségnek. de igazi értékké csak akkor válik, ha majd megtöl­tik az emberek tartalommal, ha felkeresik, s jól érzik itt magukat, ahol 1200 kötet könyv és televízió várja őket. A Hazafias Népfront megyei titkársága nevében Sályi János megyei titkár üdvözölte az ecsédiek kezdeményezését, míg a megyei könyvtárt Ebergényi Tibor képviselte az ünnepsé­gen. Új telephelyre költözik az egri ÉPFÚ Hosszú időn keresztül az i jövőre csecsemőotthon építését, $gri Petőfi, ütea felső szaka­szán székelt az' EPFU-télép, 10—15 kocsival. Sok bajt és bosszúságot okozták az itt standoló teherautók a terebé­lyesedő új i városrész lakóinak: összegázolták és tönkre tették az utat, villanyoszlopokat dön­töttek ki, stb. A telep helyén vették tervbe. A fundamentu­mok kiásása' már megtörténi, — úgyhogy a teherautóknak búcsút kell venniök a Petőfi’ utcától. Ez a „búcsú” szomba­ton este meg is történt. Uj- síállásukat a Felnémet! úton rendezik majd be. Jól sikerűit takarékossági nap Áhasáron Vasárnap a MÉSZÖV és az gyei Textilnagykereskedelmi OTP rendezésében takarékos­sági ankétot tartottak Abasá- ron. A község művelődési há­zában megtartott ünnepségen Bartolák MihailT, a MÉSZÖV elnöke ismertette a- takarékos­ság előnyeit és az eddig elért eredményeket. Az ankéton megjelent Szabó Imre, a Gyön­gyösi Járási Pártbizottság titkára és Vadász Károly, a megyei OTP-flók vezetője. A beszámoló után a Heves mé­Vállalat divatbemutatót’ tar­tott. Az ankéton több min* hatszáz abasári dolgozó vett részt. Az ünnepség sikeréhez1 hozzájárult az ecsédj földmű vesszövetkezet kultúrcsoportjá- nak színvonalas műsora, vala­mint á „kérdezz, felelek’1 és a „dupla, vagy semmi” játék is. — A TAKAREKOSSÄGI hónap keretében hirdetett versenyen a füzesabonyi já­rásban Egerfarmos jár az élen, ezért november 7-én, délután 3 órakor ünnepélyes keretek között adják át á község vezetőinek a kitüntető oklevelet „A legtakarékosabb község” címmel. Kiváló mun­kát végeztek: Poczok Róbert, Rajna István, Herczeg Mi- hályné és Nagy Anna. Vigasztalanul zuhog az eső. Mély sár és pocsolya ' borítja az utcákat, az embe­rek kedvetlenül tapossák a mély latyakot. Feltúrt gallérú. esökabá- I tómban én is óvatosan ke- < rülgetem a pocsolyákat, ^ amikor megállít egy idősebb Szilvásvárad termelőszövetkezeti tagjai végeztek a vetéssel A vasárnapi jó időt kihasz­nálva, nem tartottak pihenő­napot Szilvásvárad termelő- szövetkezetének tagjai, hanem korán reggel munkához láttán a földeken, hogy mihamarabb végezhessenek az őszi vetes­sek A tsz-tagok munkáját rá­adásul ezen a napon a községi tanács VB-elnöke, valamint társadalmi munkában, mintegy 12 KISZ-fiatal is segítette, a családtagokon kívül, akik £ ugyancsak nem akartak ki­maradni a vetési munkákból. S a vasárnapi munka meg is hozta gyümölcsét: este úgy in­dulhattak haza a tsz-tagok, a helyi tanácselnök, a kiszis- ták, s a családtagok, hogy egy sornyi terület sem maradt ve­tetlenül. Szilvásváradon így a tervezett területen végeztek az őszi vetésekkel a tsz tagjai. falusi néni. — Ugyan, mondja már, 1 lelkem, merre van a Nagy J János utca? i Még mielőtt felelhetnék, | ott terem egy apró úttörő­leányka és kedves, szívélyes hangon közbeszól: 1 — Tessék velem jönni, nénike, majd én odaveze­tem ... Azzal elindulnak a Nagy János utca felé, alakjuk £ lassan belevész az cső szűr- | ■ párájába. 1 Nézek utánuk és magam- i ban önkéntelenül is isme- I telgetem: I — „Az úttörő, ahol tud. >, segít...” — dy.

Next

/
Thumbnails
Contents