Népújság, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-15 / 269. szám
2 NÉPÚJSÁG I960, november 15., kedd Tanácskoztak Eger fiataiságának küldöttel A KISZ városi titkárává Kiss Gábor technikust választották Az egri Alpári Gyula Köz- gazdasági Technikum dísztermében tartották meg szombaton Eger város KlSZ-küldött- értekezletét. Az elnökségben helyet foglalt. Kácsor János né.. az MSZMP Eger városi bizottságának titkára, Trezsenyik Sándor, a KISZ megyei végrehajtó bizottságának képviseletében, Madarasi Gyula, Huszár Erzsébet, Szarvas Aladámé, ifj.‘ Csernyik József, Molnár Erzsébet, Horváth István, Báry József. A hivatalos formaságok után Sipos István, a küldött- értekezlet elnöke felkérte Báry Józsefet, a KISZ Eger városi bizottságának titkárát, tartsa meg beszámolóját az elmúlt években végzett munkáról. — Az MSZMP 1957 márciusi határozata után megindult városunkban is a KlSZ-alapszer- vezetek létrehozása — mondotta bevezetőjében Báry elvtárs, majd arról beszélt, milyen gyorsan talajra talált a párt felhívása az ifjúság körében; miként erősödtek a város KISZ-szervezetei. A KISZ-szervezetekben végzett eszmei és politikai nevelőmunkával kapcsolatban megállapította: KlSZ-sxervezeteink politikai-elvi harcban születtek és félreérthetetlenül tisztázta a város fiataljai előtt, hogy aki a KISZ-be jön, kommunista szervezetbe lép be, amelyet a párt vezet. A politikai nevelőmunka első eredményeként a város kommunista ifjúsága 1957. május 1-én ezres tömegben vonult fel a KISZ zászlaja alatt., forradalmi dalokat énekelve. A következő évben már mintegy két és félezer fiatal' vett részt a május 1-i felvonuláson. A KISZ-szervezetek tevékenysége kibontakozott a propaganda- és oktatómunkában is. Ez évben az oktatást igen nagy körültekintéssel szerveztek meg a fiatalok, 43 oktatási csoportban több mint 1700-an tanulnak, s a pártoktatásra is 217 fiatal jelentkezett. A fiatalok világnézeti neveléséről szólva Báry elvtárs elmondotta, hogy a középiskolákban szervezett Kilián György és Ifjú kommunista- próba-körökben több ezer fiatal ismeri meg a legfontosabb politikai kérdéseket, készül fel a ‘ KISZ-tagságra. Az elmúlt időben mintegy félezer fiatal teljesítette a próba követelményeit és különösen a Dobó Gimnázium és a Közgazdasági Technikum ért el ebben szép eredményt. Fontos feladat az ifjúság szocialista erkölcsre való nevefése, leszerelni a mának éles hangulatát, megtisztítani a fiatalok lelkivilágát a régi, elavult, bur- zsoá erkölcsi nézetektől, az idealista világnézet maradványaitól. Beszélt ezek után a KISZ- Bzervezetekben kialakult - új munkastílusról, ameb figyelembe veszi a fiatalok érzelmi világát, életkori sajátosságait., amely kifejleszti bennük a forradalmi romantikát. Ennek megnyilvánulásai az ellenforradalom utáni jelszavak festése, az éjszakai őrjáratok, most pedig a munkásosztály nagyjainak megismerése, a munkásmozgalom hagyományainak ápolása. Elismerésünket fejezzük ki — mondotta — a hajtóműgyári KlSZ-szerve- zet fiataljainak, akik Asztalos János vezérőrnagynak — névadójuknak — szobrot emeltek üzemük parkjában. A kommunista közösségek megteremtésében nagyon fontos helyet foglal el az ifjúsági termelési mozgalmak szervezése, a szocialista építés konkrét és közvetlen segítése, »- hangsúlyozta. Báry elvtárs majd arról beszéit. hogy a munkaverseny a termelési és takarékossági mozgalom nemcsak gazdasági eredményeket hoz, de kedvezően befolyásol ja a fiatalok jellembeli tulajdonságainak kialakulását. E cé] elérésében már jelentős eredményeket értek el az egri KISZ-szervezetek. 1958-ban több mint félmillió forintot takarítottak meg az üzemekben és a 20 órás társadalmi munka- mozgalom során városszerte 32 ezer óra társadalmi munkával dicsekedhetnek a kiszisták. Említésre méltó az Eger környékén elültetett 120 ezer facsemete, amely zömében a középiskolás diákok munkáját dicséri. A következő évben a takarékossági mozgalomban már több mint háromezer fiatal vett rész, s közel ötmillió forintot eredményezett munkájúk, amely összeg a fiata’oik újításaiból, fémgyűjtésből, az elfekvő anyagok feltárásából és hasznosításából tevődött össze. 1959-ben már a korábbi évekhez képest háromszor annyi társadalmi munkát végeztek a fiatalok, részt vettek a közvilágítás munkáinál, fásítottak, szüreteltek. Említésre méltó munkát végeztek a dohánygyári, laka- tosárugyári, hajtóműgyári munkás fiatalok, a főiskolások, a Közgazdasági Technikum és a Gárdonyi Géza Gimnázium kiszistái. . Ez évben tovább fejlődött a takarékossági mozgalom és a társadalmi munka szervezése. A hajtóműgyár KlSZ-szerve- zetének felhívására nagy lendületet vett a kongresszusra való felkészülés, amely során az üzemi KISZ-szervezetek, vállalásukat teljesítve, előreláthatólag kétmillió forintot tudnak megtakarítani. A társadalmi munkaórák száma már megközelíti a százezret, a takarékossági mozgalom az első háromnegyed évben 1170 000 forintot eredményezett. Ezenkívül említésre méltó az országos építőtáborokban végzett munka, a mezőgazdaság szocialista átszervezésében és megszilárdításában ny ú j tott gazdasági és politikai segítsége a város kiszistáinak. Az Ifjúság a szocializmusért mozgalommal kapcsolatban. Báry elvtárs elmondotta, mintegy háromezer fiatalt tudtak mozgósítani, akik közül a szocializmus építését segítő munkákban majdnem ötszázian értették meg, az ő helyük is a KlSZ-szervezet- ben van. Ezután bírálta azokat a fia- talokat, akik nem tesznek meg mindent munkahelyükön a termelés növeléséért, a munkafegyelem javításáért. Elmondotta. hogy a kongresszusi felajánlásokat a szervezetek egy részénél „elfelejtik" teljesíteni, hogy a kiszívták egy rés2íe még nem végez, ígéretéhez híven, társadalmi munkát. A beszámoló további részében a KISZ-szervezetek kulturális és sportmunkájárói beszélt Báry elvtárs, megállapította, igen jelentős szerep jutott a KISZ-szervezeteknek a kultúrforradálom továbbfejlesztésében és továbbra is arra kell nevelni a fiatalokat, hogy felismerjék és igényeljek a kultúra igaz értékeit, elforduljanak az ízléstelenségtől, az eszmeileg sekélyes, értéktelen művektől. Foglalkozott a városi KISZ-bizottság mellett működő ifjúsági klub munkájával is, megállapítva, hogy igen eredményesen lehet azt felhasználni a fiatalok nevelésében. A KISZ-szervezetek sportmunkáját elemezve, elmondotta, hogy a városban 2300 fiatal szerezte meg a VIT sportjelvényt, s a különböző szakosztályokban igen sok fiatal sportol rendszeresen, ahol. a KlSZ-csopor- tok segítik a fiatal sportolók kommumista világnézetének kialakítását — bár itt még igen sok probléma adódik. A beszámolóban helyet kapott a KISZ-szervezet és az úttörőmozgalom közötti kapcsolat erősítése, majd befeje zésül köszönetét mondott mindazoknak, akik a kiszisták eredményes munkáját elősegítették, a fiatalság kommunista szellemben való nevelését előmozdították. A vitában felszólalt ifj. Csernyik József, a Dobó Gimnázium tanulója, aki arról számolt'be, hogy szocialista szerződést kötöttek a Budapesti Hajtóműgyár egri telepével, hogy a diákok és munkásfiatalok kölcsönösen megismerjék egymás problémáit, életét, közelebb kerüljenek egymáshoz. Demeter László, a városi tanács dolgozója hangsúlyozta, mennyire helytelen, hogy egyes fiatalok hamis ideáloknak, eszményképeknek hódolnak, s hogy éppen ezért igen fontos a fiatalok között végzett ideológiai munka. Herendi Miklós, a Pedagógiai Főiskola hallgatója arról beszélt, hogy a KISZ-szervezet nem szigetelődött el az ifjúságtól és a főiskola három alap- szervezetében a hallgatók hetven százaléka dolgozik. S a másodévesek KlSZ-csoportjá- nak tagjai elhatározták, a marxizmust minden tantárgynál lelkiismeretesebben és eredményesebben sajátítják el. Madarasi Gyula, a Hajtóműgyár egri telepének küldötte, örömmel számolt be arról, hogy a vállalt háromezer helyett 4330 óra társadalmi munkát végeztek az üzem fiataljai. Hibáztatta, hogy a fiatalok nem veszik ki eléggé részüket a munkafegyelem megjavításából, s havonként 380 napnak megfelelő munkaidő kiesést okoz az aránytalanul sok táppénzes beteg. Molnár Erzsébet a fiatalok nevelésének problémáiról szólt, Bőgős Sándor, a lakatos- árugyári fiatalok küldötte, a KISZ-brigádok eredményeit is.mertette, majd a kiszisták és úttörők kapcsolatáról beszélt. Felszólalt a küldöttértekezleten Kácsor Jánosné, az MSZMP városi bizottságának titkára is, hangsúlyozta, milyen nemes feladat vár az ifjúságra a szocializmus építésében, majd arról beszélt, hogy az ifjúság nevelése társadalmi problémává vált Figyelmeztette a fiatalokat, hogy okosan használják fel kulturális lehetőségeiket, ismerjék meg a marxizmus alapvető igazságait, majd elismerését tolmácsolta a végrehajtó bizottság nevében a fiatalok eredményes munkájáért. Horváth Ist- ván főhadnagy, a honvédség és polgári KISZ-szervezetek jó kapcsolatáról szólt, Király Gyula az úttörők eredményeit ismertette. Ehhez csatlakozott Vaskó Margit felszólalása is, majd Trezsenyik Sándor, a KISZ megyei végrehajtó bizottsága nevében üdvözölte a küldöttértekezletet, s az ifjúság nevelésével kapcsolatos problémákról beszélt. Dr. Med- gyesi Iván az ateista előadá- j sok fontosságát méltatta, majd Schillinger Attila az ifjúság nevelésével kapcsolatos kulturális feladatokról szólt. A hozzászólások után a küldöttértekezlet részvevői elfogadták a KISZ-bizottság lemondását, majd sor került 35 városi KISZ-bizottsági tagnak, hat póttagnak, a revíziós bizottság kilenc tagjának, valamint a megyei küldöttértekezlet részvevőinek megválasztására. A városi KISZ-bizottság tagjai közé választották többek között Bőid Lajost, az I-es körzet küldöttét, Bőgős Sándort, az Egri Lakatosárugyár KISZ- tit.kárát, ifj. Csernyik József gimnáziumi tanulót, Juhász György mérnököt, Király Gyula városi úttörőtitkárt, Kuz- man Mária, technikust. A városi KISZ-bizottság titkára Kiss Gábor technikus [ lett. A megyei KISZ-értekezlet küldöttei közé választották többek közt Bagsi Zsuzsát, Báry Józsefet, Fodor Endrét, Kovács Évát, Madarasi Gyulát. Márisch Ilonát, Visnyei Sán- dornét, Szarvas Aladárnét, dr. Medgyesi Ivánt. A városi küldöttértekezlet a j késő délutáni órákban ért véget. K. E. 1 1960. november 15-től december 15-ig III. MAGYAR \S HÓNAP Százezrek barátja, százezrek szórakoztatója a TELEVÍZIÓ TASZSZ-jelei NANCI (TASZSZ): Miután elfojtották Dél-Vietnamban a katonatisztek egy csoportjának felkelését, megkezdődött a kegyetlen megtorlás. Saigont titkos ügynökök százai árasztották el és tömeges letartóztatásokat foganatosítanak, ív <70 Dinh Diem -parancsot adott a dél-vietnami ..nemzetgyűlésnek”: hozzon külön határozatot, amelynek értelmében ..szigorúan megbüntetik” a felkelés valamennyi részvevőjét. Ngo Dinh Diem parancsára letartóztatták Pharn Khak Szuu nemzetgyűlési képviselőt, aki régebben földművelésügyi miniszter volt. Egy drákói törvény alapján ítélkeznek majd felette, amelynek értelmében: aki fellép a jelenlegi rendszer ellen, vagy akár csak ezzel gyanúsítható, halálbüntetésben vagy, életfogytiglani börtön- büntetésben részesül. Letartóztatták Csan Van Van volt gazdasági minisztert is, Solon Csan Van Hoúngot, a saigoni körzet volt rendőrfőnökét és sok más hivatalnokot, akik az idén áprilisban petícióban tiltakoztak a Ngo Dinh Diem-család hatalmi visszaélései ellen. A kormány biztonsági szervei tömeges „tisztogatást” kezdtek a dél-vietnami hadseregben. Saigon-i értesülések arról szólnak, hogy a felkelésben részvevők megbüntetésének ürügyével Ngo Dinh Diem vérfürdőt szándékozik rendezni az amerikai érdekeket szolgáló, dél-vietnami rendszert gyűlölő és a rendszer megdöntését követelő összes hazafiak körében. Mint a Vietnami Tájékoztató Iroda jelenti, a Nhan Dán című észak-vietnami lap szerkesztőségi cikkben foglalkozik a dél-vietnami felkeléssel. A felkelés okairól szólva, ezeket írja: Angol lop szerint nem ellenőrizheti c felállítaná« tengeralattjáró* LONDON (TASZSZ): Sunday Graphic című, vasárnap megjelenő lap szerint az angol kormány nem gyakorolhat semmilyen ellenőrzést a Polaris- rakétákkal felszerelt amerikai tengeralattjárók felett, még akkor sem, ha azok angol felségvizeken tartózkodnak. Az Egyesült Államok ragaszkodik ahítések a dél-vietn — Az amerikai imperialistái a zsoldjukban álló Ngo Dini Diem-klikk segítségével fasiszta diktatúrát létesítettek Dél- Vietnamban. Ez a klikk bestia lis megtorló politikát folytatott, hogy kiirtsa a dél-vietnami hazafiakat és gyarmattá változtassa Vietnam déli részét. Az üldözés arányában fokozódott a nép harca a Diem- klikk ellen. A Diem-klikk ellen folytatott harc egyre szélesebb fronton bontakozott ki a klikk pedig mindjobban elszigetelődött. A hadsereg katonái és a közigazgatás dolgozói közül is sokán Ngo Dinh Diem uralma ellen léptek fel Többen közülük a nép oldalára álltak.- A nép és a'hadsereg e hangulatát kihasználva, több AmeGazdasági vá LEOPOLDVILLE (MTI): Kongó súlyos gazdasági helyzetét illusztrálja magában az a tény is, hogy a munkanélküliek száma ma már meghaladja a 180 ezret. Közülük 79 000 — közel van az éhhalálhoz — Leopoldville-ben lakik. Igen sok vállalat már régen nem dolgozik, mások csökkentett kapacitással dolgoznak. A súlyos gazdasági válság, természetesen, nemcsak a munkanélküliségen észlelhető. Sokan a foglalkoztatottak közül ugyanúgy panaszkodnak, mint a munkanélküliek, mert hiányban dolgoznak. Fizetést nem kapnak, vagy legalább is rendszertelenül juttatnak nekik valamit munkájukért. Ez elsősorban a közigazgatási gépezet dolgozóira vonatkozik. A háromhónápos válság kimerítette az állam kasszáját, A gazaz angol kormány z Anglia térülőién » amerikai támaszpontokat hoz — írja a lap —, hogy magának tartsa fenn a teljes ellenőrzés jogát. A lap ezután így folytatja: „Mindez az angol kormány olyan biztosítékai ellenére történik, amelyek szerint a Polaris-rakétákat az Egyesült Államok haditengerészete csak Anglia véleményének kikérése után használja fel”. (MTI) ami helyzetről rika-barát katonatiszt és politikus, államcsínyt hajtott végre Ngo Dinh Diem megbuktatására és becsvágyó törekvéseinek kielégítésére. A saigoni felkelés bukásának fő oka, a lap szerint, az volt, hogy vezetői, a Diem- klikkhez hasonlóan, kommunistaellenes álláspontra helyezkedtek. Nem hagyták, hogy a nép harcba induljon a Diem- kormány . megdöntésére, az ellentéteket az amerikaiak segítségével igyekeztek megoldani. A két amerikabarát klikk konfliktusa — hangsúlyozza a Nhan Dán — természetesen nem határolja meg a dél-vietnami események kibontakozását. A dél-vietnami nép sorsát és jövőjét maga a nép fogja eldönteni. (MTI) Iság Kongóban dasági élet megbénult, az exportból származó jövedelem igen nagymértékben megcsappant, a vállalatok, szállodák, éttermek és boltok fehér tulajdonosai nem fizetnek adót, azzal az egyszerű indokolással, hogy „nem megy az üzlet”. Egyszóval az állam fő jövedelemforrásai „kiapadtak”. Az abnormális helyzet lehetetlen-' né teszi a gondos gazdálkodást, mert a törvényes kormányon kívül az államkincstárhoz másnak is van kulcsa: az úgynevezett „főbiztosok tanácsának”. A Mobutu-féle „főbiztosok” éppen a gazdasági reszortokra vetették rá magukat. Egészen nyilvánvaló tehát, hogy az ilyen állapot inflációs és áremelkedést idézett elő. Ez pedig elsősorban a lakosság legszegényebb, s egyben legnagyobb részét érintette. Az alapvető élelmiszerek ára három hónap alatt kétszeresére emelkedett. Az ENSZ nemzetközi munkaügyi szervezete (ILO) megállapította, hogy a kongói munkás havi átlagbére 900 frank, ezzel szemben a Kongóban foglalkoztatott európai munkáé fizetése legalább hússzor több. Az egy főre jutó évi jövedelem így oszlik meg: a kongói munkásra összesen 43 dollár jut, a nem kongóira pedig 3000 dollár! (MTI)