Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-09 / 239. szám

I960, október 9., vasárnap

NÉPÚJSÁG

s

Bizalom nélkül

••

összefogás nélkül

nincs

összefogás jó eredmény

1959 előtt esztendőkig azt hallotta az ember, ha Tarna- örsről beszéltek bárhol, hogy ott még mindig nincs rendben a Dózsa Tsz szénája. Nem mennek úgy a dolgok, ahogy kellene, nemtörődömség, hanyagság jellemző a munkára, így az elmúlt évben, amikor a megye számos községében felmerült az emberekben: tovább kellene már lépni, fel kellene fejleszteni a tsz-eket a még kinn levő egyéni parasztok bevonásával, Tamaőrsön alig lehetett megmondani, miért jó ez. Nem volt olyan példa az egyéniek előtt, amely lelkesi- tőleg hatott volna, amely beszélt eredményeivel minden szó helyett a községben. Mindenkiben természetszerűen merült fel: mi lesz ebben jé számunkra, ha belépünk?

Mégis, amikor sor került rá,

79]-en írták alá a belépési nyilatkozatot,

S ez azt jelenti, hogy csaknem az egész község a szövetkezeti utat választotta. Bizalmat szavaztak ezek az emberek a szocialista mezőgazdaság egyedül helyes formájának, s ezzel együtt a helyi Dózsa Tsz-tői, amelytől — joggal — azt várták, az első idők rossz tapasztalatai alapján helyes irányítással a rendes kerékvágásba terelődik. Ami nem tetszett, azon mindjárt az elején változtatott az új tagság. Kicserélte a közös gazdaság elnökét, s várta, mi lesz.

Minden maradt a régiben. A bizonyítékok azonban — amelyeknek az lett volna a hivatásuk, hogy erőt adjanak az embereknek, hogy lelkesítőleg hassanak — elmaradtak. A vezetőség erélyes, megfontolt intézkedések helyett kapkodni kezdett, elvesztette fejét. Tervet készített arról, hogy milyen növényeket akar termelni ebben az évben, — minden reális alap nélkül. Ezek között 20 hold paprika, 20 uborka, 30 paradicsom, 10 zöldborsó, 5 zöldbab, 20 görögdinnye, 20 sárgadinnye, 150 cukorrépa, 10 vöröshagyma, mák, dohány, s 500 hold kukorica szerepelt, — valamennyi munkaigényes növény. S amikor arra került a sor, hogy ezeket a növényeket gondozni is kell, nem volt aki művelje valamennyit. Hétszázkilencven tag munkájára számítottak a tsz-ben, s a felfejlődés után néhány hónappal a brigádvezetők, reggelenként, amikor megbeszélésre jöttek össze, alig kétszáz emberről tudtak számot adni, akit munkába lehetett állítani.

Ez egy cseppet sem volt megnyugtató. De miért követték el a hibát? Felvetődik a járási szervek felelőssége, amelyek hagyták, hogy így tervezzenek a tarnaőrsiek, de még inkább felvetődik a helyieké, akik ott élnek az emberek között, s mégsem ismerik őket. Mert ha ez nem így lenne, sok minden másként történhetett volna. Nem felejtették volna el, h'gv a belépési nyilatkozatok aláírása után is

törődni kell a tagsággal.

Közöttük kell élni, megtudni, adta ugyan földjét, de azóta szívesen változtatnának, s azokat, akik még mindig kétkednek, nem látnak tisztán, ha kell, százszor is meggyőzni arról, hogy jól választottak. Ha ez történt volna, bizonyosan nincs különösebb gond a tagság munkábaállításával sem.

De a vezetőség törvényadta jogaival sem tudott élni. Ha nem így van, miért lehetséges például, hogy Szűcs József leadta ugyan földjét, de azóta sem dolgozik a tsz-ben, hanem kinn maradt, s két lovával, kocsijával még ma is fuvarozásból él, — hogy csak egyet említsünk a többi közül. Pedig erre törvény is van, s tudják is Tarnaőrsön. De mást is tudnak. Meg tudták mondani például azt, amikor a budapesti patronáló üzemből munkások jártak a községben, s végiglátogatták azokat a tagokat, akik a belépés ellenére sem vették fel a munkát, hogy nem is jön közülyk egy sem, hiába ígérte erősen.

Arra azonban senki sem tud felelni, hogy miért? Azért, mert mindenki olyan mint Szűcs József, akit mikor megkérdezték, hogy miért nem dolgozik a közösben, így válaszolt: „Van-e még valami mondanivalójuk, mert nem érek én rá magukkal tölteni az időt?” Vagy olyan, mint Nagy P. József, akinek ez a rend juttatott földet, tanyát, s most ahelyett, hogy segítene művelni a közös földet, inkább eljár a még kinn maradt egy-két egyéni gazdához bérbe dolgozni?

Ilyen ember legfeljebb néhány akad az 513 tag közül, aki nem nyugdíjas, vagy arra jogosult, s bírja a munkát. Általánosítani, a Szűcs-féle emberek csoportjához sorolni mindenkit, aki eddig nem dolgozott, nem lehet. Inkább meg kell tudni,

mi bántja ezeket az embereket,

miért nem dolgoznak még mindig, ha egyszer aláírták a belépési nyilatkozatot.

De ki kérdezze meg őket? Elsősorban a pártszervezet feladata lenne erről gondoskodni. De a községi és ugyanígy a tsz-pártszervezet megerősítésre szorul, már nem is rövid idő óta. Elsősorban itt kellene segíteni, hogy utána a kommunisták kezükbe tudják venni a tsz ügyét, s egyenesbe hozhassák annak félrecsúszott szekerét. Meg kell erősíteni a pártós a gazdasági vezetést, ha kell gyökeresen újjá formálni, hogy megfelelhessen a követelményeknek, hogy törődjön az emberekkel, azzal, hogy akik beléptek, dolgozzanak is, megtalálják helyüket, számításukat a közös gazdaságban.

Erre annál inkább is szükség van, mert részben meg kell szüntetni a kettősséget, amely alapján sok tamaőrsi ember tsz-tag is, meg nem is, s könnyíteni kell azok munkáján, akik minden nehézség ellenére kitartanak a Dózsa mellett, de feladataikat nem bírják maradéktalanul ellátni, mert kevesen vannak hozzá, s ebből csak káruk származik. Mert a munkaigényes növényeket nem bírták kellőképpen megművelni, — a 150 hold cukorrépát fele részben ki kellett szántani, annyira tönkrement, a kukoricát mindössze egyszer kapálták kézzel, s az ötszáz hold terméséből eddig mindössze tíz holdnyin törték le a kukoricacsöveket, több esetben nem tettek eleget épp ezért szerződéses kötelezettségeiknek — s ha még egy-két baj a nyakukba szakad, akkor semmiképp sem lesz meg az egy munkaegységre tervezett érték.

Az idő sürget, a tettekre nem lehet a végtelenségig várni már Tamaőrsön. Azért, mert az elmúlt esztendőben a beléNegyvenöt percenként egy tűzvész

Tokió — amely ez év február elseje óta hivatalosan is a világ legnagyobb városa — számtalan rekorddal dicsekedhet, amelyekből egy azonban sok tragédiát rejt magában: így például a Világ összes városai közül a japán fővárosban a leggyakoribbak a tűzesetek.

Az 1960. évi első felére vonatkozó adatokból kitűnik, hogy Tokióban 45 percenként tör ki jelentős méretű tűz. 1959-ben 58-an vesztették életüket a lángokban, 1280-an pedig súlyos égési sebeket szenvedtek. A tűzvészek következtében 4173 ház leégett.

A japán házakat nemcsak vidéken, de a nagyvárosokban is nagyobbrészt fából építik és hideg időben nyitott edényekben izzó széndarabokkal fűtik a szobákat. Miután a házak belső berendezése is túlnyomórészt puhafából és papírból készült, egy elejtett cigaretta perceken belül lángralobbant- hatja az egész házat.

pett új tagok bizalmukat adták a tsz-gazdálkodásnak, de később ezt sokan vissza is vették, mert nem váltak be reményeik. Lehet, hogy sokan tel- jesíthetetlent vártak, ezen punban lehet segíteni, satöbbi között ez is

a vezetőség feladata.

De az is, hogy a teljesíthető elképzeléseket viszont valóra váltsák, mert akkor akár kétszáz embert is mozgósíthatnak a pártszervezet segítségével, hogy elmenjenek másik kétszázhoz meggyőzni őket: elég volt a kívülről befelé tekin- getésből, gyertek, végezzük együtt, amit egy évvel ezelőtt aláírásunkkal vállaltunk.

A bizalom visszaszerzésére van szükség, mert anélkül nincs és nem is lehet összefogás. Pedig ez nélkülözhetetlen a továbbiakban^ mert enélkül nem lesz a jövőben sem jó eredmény, s nem lesz meggyőző erő, amely azt igazolná: látjátok emberek, kár volt nem velünk dolgoznotok az első naptól kezdve. Milliomossá tettük segítségetekkel gazdaságunkat, amely azelőtt csak gondokkal küszködött, pedig 3500 holdjának fekete és homokos, öntözésre, rizstermelésre, mindenfajta növény termelésére jó területeit tekintve, erre már évekkel ezelőtt alkalmas lett volna.

Weidinger László

Műemlékvédelmi kiállításén

Az Egri Pedagógiai Főiskola dísztermében rendezett műemlékvédelmi kiállítást sok száz látogató tekintette meg. Az egymás mellett hosszú sorokban felállított tablókon elhelyezett fényképek feltárják országunk igen gazdag műemlékeit.

iiwwi,

I Ezekben a napok- J ban, hetekben, ami- ' kor az októberrel ! ’gyütt, túlságosan hi- jjoatalosan is megér- | kezeit a negyedik év- | szak, kedvenc témája j lett az újságoknak, embereknek az ősz, amely, ugye, mégiscsak borzalmas, hogy Ilyen hamar jött és nindjárt itt a tél is s alig volt nyár ... s így tovább. Nos, hát én hadat üzenek az effajta pesszimizmusnak, az őszről va- I íó unos-untalanul ál- 1 andó locsogásnak, a l éltől való októberi 'iadozásnak. Ezentúl csak a tavaszról, virágot nyitó, langy me- !eget osztogató, sze- j reimet bontogató, je- 1

gest hívogató, szenest feledtető, első évszakról írok verseket, cikkeket, tirádákat, epigrammákat, jegyzeteket. A tavaszról, amely csodálatos, amely az életet hirdeti, s tavaszról, melyre, ha gondolunk, megfeledkezünk minden mai gondunkról, ami a természet kegyetlen törvényszerűségeit illeti.

A tavaszról, amely ... Pardon, most elszaladok az orvoshoz, kutyául meg vagyok fázva, hiába, ez a ronda ősz, ez az október ... De rögtön jövök és folytatom a tavasz dicséretét... Hapci.

r-ói

Segítségre van ssühség

Nagy munka vár most, ősszel is, mezőgazdaságunk valamennyi dolgozójára: a szántás-vetés. A hatvani járásban kereken 11 000 hold őszi kalászos vár elvetésre, amelynek elvégzéséhez 18 vetőgépe van a járás gépállomásának. Nem kell különösebb fejszánjoló tehetség ahhoz, hogy megállapítsuk, ennyi vetőgéppel, időre, lehetetlen elvégezni az őszi vetést. Mire van tehát szükség? A felmérések szerint a járás termelőszövetkezeteiben 172 fogatos vetőgép is van, amelyek zömében most tétlenül hevernek, mert a szövetkezetek a gépállomásra várnak.

Ne tétlenkedjenek ezek a vetőgépek, ne várjanak szövetkezeteink csak a gépállomásra. Minél előbb kerül földbe a kenyérnekvaló, annál biztosabb az áttelelése, annál jobb termést hoz a jövő esztendőben, összefogásra és segítségre van tehát szükség: segítsenek fogatos vetőgéppel is a gépállomásoknak és végeredményben saját maguknak a hatvani járás termelőszövetkezetei.

Ülést tartott as egri városi művelődési állandó bizottság

A művelődési állandó bizottságok nagy segítséget nyújtanak az iskoláknak. Fő feladatuk a hibák feltárásán kívül elsősorban az, hogy segítsék az oktató-nevelő munkát. A most megtartott állandó bizottsági ülésen az állandó bizottság határozatot hozott arra, hogy ebben az oktatási é. ben a munkás-paraszt szárrr zású tanulók segítését és,k turális színvonalának emel«.- i. célzó határozatok végrehr sát fokozottabban ellenő :z s ahol kell, a szükséges segítséget megadják az iskola nevelőinek.

Egy magyar találmány és 13 ezer vagon répa sorsa

Húszmilliós beriiliázás Selypen

PONT EGY ESZTENDEJE,

hogy a Cukoripari Igazgatóságon a Selypi Cukorgyár J. VII. diffúzőrjének gyártását, felszerelését, s az ezzel kapcsolatos 20 milliós beruházás munkálatait megbeszélték.

Indokolt volt ez az előzetes tárgyalás, mert a Dunai Vasmű gyártja és szereli a gépi berendezéseket, az ÉM Heves megyei Építőipari Vállalat végezte az építési beruházást, Hódmezővásárhelyen készítették a szalagmérleget, Mezőhegyesen a felvonót, a Duclos Bányagépgyárban a szelet- transzportőrt szerkesztették, az ÉM I. számú Gépszerelő Vállalat, a segédberendezések szerelését végezte, a Ruggyanta a gumihevedereket, a Láng Gépgyár a vágógépeket, a cukorgyáriak szerelték le az elavult, régi gépeket, segédberendezéseket gyártottak és betonoztak.

A selypi beruházás története tanulságos, nemcsak nagysága, hanem az érdekelt vállalatok közötti kooperáció megszervezése, a szerződéskötések és a határidők betartása, valamint az üzembehelyezéshez fűződő rendkívüli népgazdasági szempontok miatt is.

Az egy esztendővel ezelőtt tartott megbeszélésen mindenki elismerte a sürgősséget, az érdekeltek sokmindent ígértek, de már a kezdet kezdetén mulasztások történtek. Huza-vona volt a pénzügyi fedezet terén, baj volt az anyagkiutalásokkal (200 tonna vasanyagra és rengeteg cementre volt szükség)

és ez év március 1-én megtartott második megbeszélésen a minisztérium úgy döntött, hogy a Wilhelm Fieck Vagon- és Gépgyár helyett a Dunai Vasmű gyártja és szereli fel a J. VII. diffúzőrt.

NAGYON SÜRGŐS volt a munka, mégis több mint öt hónap telt el tárgyalásokkal, keretszámok biztosításával és tervezéssel. A Selypi Cukorgyár jelentette, hogy a magára vállalt feladatokat határidő előtt teljesítette, a Dunai Vasmű június 4-én elkezdheti a munkát. A sztálinvárosiakat nagyon meglepte ez a bejelentés, mert amikor hosszú unszolás és rábeszélés után aláírták a szerződést, arra számítottak, hogy a cukorgyáriak úgyis csak jókora késedelemmel tudnak majd munkatermet adni. De vajon szabad-e szerződést kötni azzal a meggyőződéssel, hogy a másik fél késedelme miatt a generálkivitelező eleve akadályközlésre és határidő eltolásra számít?

Az elszalasztott első öt hónap ma már nagyon hiányzik. Volt időszak, amikor a kooperációban részt vevő vállalatok akadályozták egymást a munkában. majd éppen hogy csak dolgoztak a munkán, szerelés közben hosszú huza-vona volt a kerettartó láncok legyártása miatt. Ki tudná felmérni, hogy mibe kerül államunknak a kapkodás és tervszerűtlenség.

Szóljunk-e arról, hogy az idő rövidsége miatt nem készültek komplett tervek, élénk vita folyt arról, hogy a vezérlőpultot az első, vagy a harmadik emeletre helyezzék el? A 97 mázsás meghajtó tengely felvontatására előbb tetemes idő- és anyagköltséggel egész áll vány erdőt épített^, majd mégis tetőbontás útján vontatták helyére.

A CUKORGYÁR jelezte a problémákat és a lemaradást, ezért az Élelmezésügyi Minisztérium helyettese, a Dunai Vasmű és a Cukorgyár igazgatója a helyszínen megállapodtak, hogy a kooperációban részvevő vállalatok egymásnak kölcsönösen megadnak minden segítséget és a diffúzőrt ez év október 15-re feltétlenül üzembe kell helyezni. Ha ez nem sikerülne, akkor Selypen körülbelül 30 ezer vagon répa feldolgozatlanul marad. Képzeljük el, milyen munka és költségtöbbletet jelentene annak továbbszállítása az ország távolabbi cukorgyáraiba, újabb 20 millióval szaporodna a sok- milliárdos befejezetlen beruházások összege. De ennél jóval többről van szó. A Selypen beszerelésre kerülő cukorgyári termelőeszköz első az országban, egy magyar szabadalom prototípusaként készült. Egész cukorgyárakat szállító nagy cégek mihamarább működés közben szeretnék látni és rendkívüli érdeklődést tanúsít a magyar szabadalom iránt Japán. Belgium, Olasz- és Franciaország. Nemcsak sokezer vagon répa feldolgozása, nemcsak a cukorgyár tervkötelezettsége, hanem egy fontos magyar találmány ügye és a

szabadalom külföldi értékesítésének szempontjai egyaránt sürgetik a munkálatok mielőbbi befejezését.

ELSŐSORBAN a problémákról, hibákról és visszásságokról szóltunk. Nem azért, hogy felhánytorgassuk azokat, hanem azért, hogy konkrét példa nyomán felébresszük a vezetők felelősségérzetét és az illetékesek levonják a tanulságot. Élő dokumentumát akartuk adni egy országos problémának, melynek tipikus esetét jelenti a Selypi Cukorgyár beruházása. Bár joggal felvethető a kérdés, hogy minden szükségessége mellett nem túlzottan erőltetett-e a megvalósítás üteme? Nem túlságosan rövid-e a kivitelezési idő? Sok még a tennivaló a beruházási munkák javítása, a vállalatok közötti kooperáció szervezése, a részvevők anyagi érdekeltségének, a tervszerűség és főleg a gazdaságosság biztosítása terén. Ha valóban minden részvevő vállalatnak szívügye lenne a beruházás ütemterv szerinti és gazdaságos lebonyolítása, akkor kevesebb lenne a látszat akadályközlés. jobban mennének a dolgok és országos viszonylatban sok milliárdot takaríthatnánk meg.

A jelenlegi bajokról és visz- szásságokról a munkások nem tehetnek, ök Selypen is mindent megtettek és derék helytállással újabb r apókat faragtak le az indulási késedelemből.

Dr. Fazekas László