Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-05 / 235. szám

1360, október 5., sserda

NEPÜJSÄG

8

Tanulni, tanulni •..

A Mátravidéki Fémművek megyénk legfiatalabb üzemei közé tartozik. A vidéki ipar- telepítési program végrehajtása során az elmúlt másfél év alatt egy budapesti gyártól átvették a doboz- és a tubusgyártást, egyes lánctípusokból az előző évekhez viszonyítva háromszoros mennyiséget gyártanak, a termelés általában megkétszereződött és a megnövekedett feladatokkal együtt duplájára nőtt a gyárban foglalkoztatott munkások létszáma is.

Sok, jól képzett szakmunkásra, technikusra és mérnökre lenne szükség, de egyelőre nincs. A szakmunkások felét tudták csak biztosítani, a többi segédmunkás, vagy betanított segédmunkás.

Máshonnan nem hozhatnak szakmunkásokat, a városok, az ipariskolák messze vannak, tehát nincs egyéb választás, saját erőből kell megoldani a szakoktatást.

Nos, mit tettek eddig a gyár vezetői, hogyan iparkodnak a munkások, hogy helyt tudjanak állni az egyre növekvő követelményekkel szemben?

A gyakorlottabb, régi munkások és a művezetők háromnégy új munkást patronáltak. Amikor a „tegnap” földművesei, a fiatal káli és a verpeléti lányok egy-egy munkaterületen elsajátították a munkafogásokat, valamelyest megismerték a mérőeszközöket, a szakmában használatos szakkifejezéseket és tűrési határokat, több munkást a budapesti Fémdoboz és Tubusművekhez, vagy a hatvani Tömegcikkművekhez küldtek szakmai gyakorlatra. Így ezek a dolgozók egy-egy meghatározott munkaterületen — kellő irányítással — nagyjából el is látják feladatukat és szaktudásukkal, keresetükkel többnyire elégedettek. De a gépeket fele annyi idő alatt is be lehetne állítani, kevesebb lehetne a selejt, magasabb a teljesítmény és több a kereset.

Mindez nem megy magától, oktatni, tanítani kell a munkásokat, hogy mind jobban megismerjék a szakmát és lépést tudjanak tartani az egyre növekvő feladatokkal. Mit tett a gyár vezetősége, hogyan biztosítja a tanulás lehetőségeit?

A gyártás technológiáját tekintve, alapvető követelmény a jól képzett lakatos szakmunkásgárda kinevelése. Ezért

már július elsején elindították a lakatos szakmunkástanfőlya- mot. Valamikor a „maszek” műhelyekben elegendő volt, ha a lakatos jól bánt a szerszámokkal. A nagyüzemi termelésben ma már a szakmunkásnak is értenie kell a számtanhoz, géprajzhoz, alapos gyártás- és anyagimerettel kell rendelkeznie. Tehát, ha jó lakatos, igazi szakmunkás akar valaki lenni, meg kell tanulnia ezeket az „elméleti” tárgyakat.

Sokan ma még nem látják világosan, de az elméleti tantárgyak szoros kapcsolatban állnak a gyakorlattal, ezek ismerete nélkül a holnap szakmunkása elképzelhetetlen.

Ha nem így lenne, államunk és a gyár vezetősége biztosítana az elméleti tantárgyak oktatására előadókat? Hetenként kétszer, illetve a váltóműszakot is figyelembe véve, hetente négyszer szállíttatná tetemes külön költséggel a kőkúti állomásra a munkásokat.

Nos, mit tettek a dolgozók? Százötvenen jelentkeztek a lakatos szakmunkás továbbképző tanfolyamra. De október elején 'már csak harmincán járnak! Miért — kérdeztük több műhelyben is, munkásoktól és oktatóktól egyaránt. Sokan úgy vélekedtek, hogy ez a tanfolyam szakmunkásbizonyítványt nem ad, az oktatás befejezése után „hivatalból” nem emelik az órabéreket, tehát nem érdemes ezen tanulni. Nagyon helytelen és káros nézet ez. Jelenleg 81 ipari tanulója van a gyárnak, de kizárólag ezúton a szakmunkásképzést megoldani nem lehet, gyorsabban nő a szakmunkásszükséglet, ezért rendkívül nagy jelentőségűek a szakmunkástovábbképző tanfolyamok. A szakmásító tanfolyamok fele utat jelentenek a szakmunkásbizonyítványhoz és éppen ezért ígérte a vállalat vezetősége, hogy ennek elvégzését az órabér besorolásoknál figyelembe fogja venni.,

De megengedhetjük-e magunknak azt a luxust, hogy kényelemszeretetből vagy kishitűségből lemondjunk a további előrehaladást biztosító szakképzésről? összeegyeztethető-e a munkásosztály felelősségérzetével, hogy manapság egyesek saját maguk javára is csak „pénzért” hajlandók tanulni. Beszélhetünk-e itt öntudatról, magabiztos célratörésről? Ügy gondoljuk, az új

munkások között sok még a tennivaló — politikai felvilágosító munka terén!

A technikum levelező tagozatára korábban négy dolgozó járt, az idén 15 jelentkező volt. Három hétig előkészítő tanfolyamot tartottak a gyárban, de megérte, mert sikerült és ma már mind a 15-en szorgalmasan tanulnak. A gyár továbbra is segíti ezeket a dolgozókat, kéthetenként szervezett formában konzultációkat tartanak részükre a kijelölt szakemberek. A „fogasabb” kérdéseket megbeszélik, az üzem „tanárai” mindig szívesen segítenek.

A szaktechnikus képző tanfolyamot is saját erőből igyekszik megoldani a gyár vezetősége. Negyven fő jelentkező volt, a feltételek adottak, szeptember 8-án kérték a Kohó- és Gépipari Minisztériumot, hogy a gyár különleges helyzetére való tekintettel engedélyezze a szakoktatás ilyen formáját is.

MEO tanfolyam volt nemrégen a gyárban. Az új gyártmányok bevezetése és a termelés felfutása szükségessé tette pj minőségellenőrök beállítását. A méréstechnika és a gyártásközi átvétel alapvető fogalmait sajátították el. Természetesen, ez az előadássorozat nem oldhatta meg a meósok képzését, csak kiindulási alap a következő esztendőben rendezendő szakmásító és képesítést adó tanfolyamhoz. De nyilvánvalóan addig is el kell látni a munkát és jövőre azokat jelölik a tanfolyamra, akik az ideit elvégezték és a gyakorlatban is megállják helyüket. Érdemes tehát tanulni és a közbeeső tanfolyamok is hasznosak.

Meggyőzőbb érvek szükségesek? Akad példa a fiatal gyár életében. Bizonyára sokan ismerik Tóth Sándor művezetőt. Most, szeptember 1-én lett művezető. De azt már kevesen tudják, hogy 1952-ben segédmunkásként jött a gyárba. Közben katona volt, a szakmunkásképző tanfolyamot kitűnő eredménnyel végezte el és így lett először csoportvezető. Munkája mellett esténként szorgalmasan tanul, most végzi a gépipari technikum II. osztályát. De vajon művezető lenne-e, ha nem képezte volna magát?

Liptai András a siroki általános iskolából küldöncnek jött a gyárba. Ügyes, értelmes fiú volt és amikor betöltötte 16. életévét, üzemirno^nak tették meg. Egyszer csak előállt azzal a kéréssel, hogy tanulni

szeretne. A gyár ösztöndíjjal küldte a gépipari technikumba. Most másodikéves, kiváló tanulmányi eredményei jutalmául karácsonykor külön pénzjutalmat kapott. Liptai András két év múlva, amikor visszajön az iskolából, magasabb beosztást kap. Érdemes tanulni?

Egyetemre hárman járnak. Pintér Attila most művezető, de közben végzi a Műszani Egyetemet, Kaszás Sándor főmechanikus és Faragó Imre laboratóriumi mérnök már korábban megszerezték a diplomát, de azt tartják, hogy az a tudás, amely „tegnap” fölényt jelentett, „holnap” már kevés lesz, ezért részt vesznek a mérnök-közgazdászképzésen.

A Mátravidéki Fémművekben tehát van kezdeményezés, példamutatás is akad, de 150- ről 30 főre morzsolódott le a szakmunkásképző tanfolyam! Általános tünet, hogy a munkások nagyobb része nem akar tanulni, ha a tanfolyamban nem lát közvetlen „pénzt”. Mit kellene tenni, hogy meggyőzzük a munkásokat, személyes érdekük is azt kívánja, hogy éljenek a tanulási lehetőségekkel, mert enélkül nincs előrehaladás. Valaki azt ajánlotta, hogy önálló szakoktatás-felelőst kellene beállítani. Egy ember, egyedül megoldhatná ezt a kérdést? Nem! Csakis a szak- oktatásfelélős, a párt, a szak- szervezet és a gazdasági vezetők közös erőfeszítése, türelmes, felvilágosító munka nyomán számíthatunk arra, hogy mindenki belássa, a feladat: tanulni, tanulni kell!

Fazekas László

de át.

Vl í'

Csak egy percre kukkants be, kedves olvasó, a présházak nyitott kapuján, vagy a pincék sötétlő torkán, ha arra jársz, s látni fogod a szorgos munkát, ami most ott folyik.

Előkészület ez a közeledő szüretre, hogy Eger nagy kincsének. a bor megszületésének, minél kedvezőbb körülményt biztosítsanak.

Beállítják a préseket, mossák a hordókat, kádakat, igazítják az abroncsokat, hogy a meginduló szüretkor zökkenő nélkül folyhasson a munka. s folyhasson a présből a must.

Most még a tőkéken ülnek a fürtök, s az aranyló napsugárban cukrosodnak a bogyók. — Csak jó idő legyen a szüretre — mondják egymásnak a munkában szorgoskodók, mert bizony, jobban megy a munka Ö, ha süt az őszi napsugár, s nem zavarja eső a szőlőhegyek termésének betakarítását.

Az egri szőlőkultúra többszázados s világhírűvé vált múltja. mondhatjuk, kötelezi termelőinket a minél jobb munkára. S ők érzik is ezt és helytállnak éppúgy, mint egész évben, amikor a sok és fárasztó munkával járó szőlőművelés végső eredményére, a fürtökkel megrakott tőkékre gondoltak, s arra. hogy kezük nyomán hordók telnék majd meg aranyló és pirosló borral. s poharakba kerül a csillogó nedű.

S akkor milyen jó lesz majd koccintani.

Mit is mondhatnánk mást erre: — Váljék egészségükre!

(Csg. L.)

Modernizálják a selypi téglagyárat

Petőfibányán, az altáró mögött, túl a haldányon, távoli dombok között régi téglagyár húzódik meg szerényen. Nem sokat tudunk erről az üzemről, az itt dolgozó munkásokon kívül csak az jár erre, akinek a téglagyárban valami elintéznivalója akad.

Hepehupás, gödrös az út, egy kis eső után meg olyan sár lesz, hogy könnyen elakad a kocsi és a teherautó.

— Nincs elegendő pénzünk arra, hogy rendes műutat építsünk, de így sem maradhat már. Télre leáll a gyár és akkor nekiállunk, törmeléktéglával, kővel jól meghordjuk az

utat, a hengerezést is megoldjuk valahogy — tájékoztat a

gyárvezető.

A kukavontatású csillemozgatást a nyáron kipróbálták, de a fordítókorongok gyengék, gyakran elfordultak, a helyükbe váltókat építenek. Beruházási hitelkeretből új kulit és 16 kocsit szereznek be. Tavaszai már nem emberek, hanem a kuli vontatja a csilléket. Nemcsak könnyebb lesz a munka, hanem harmincezerről 42—45 ezerre emelik a nyerstégla gyártását.

Kell a tégla, keresik azt a környező gyárak, az újonnan alakult termelőszövetkezetek és jövőre is sokan építkeznek;

A társadalmi munka szerelmese

HARMINCEGY ÉV óta dolgozik a „pénzügyi szakmában” Horti Béla, az egri járási tanács adócsoportjának vezetője.

.Akik ismerik, úgy tudják, hogy szigorú, de igazságos ember, aki derűs, vidám élet- szemléletével aranyozza be a szürke hétköznapokat.

— 1929-ben Vámosgyörkön, mint községi írnok kezdtem — meséli Béla bácsi.

— Szeretem a szakmát, szívesen csinálom — vág szava gondolataim közé, éppen akkor, amikor azon töprengek, hogy mégis csak száraz, egyhangú munka lehet, olyan

hosszú éveken át a számok tengerében dolgozni.

Ég Horti Béla mégis azt mondja: szeretem a szakmát, sok szépség, érdekesség van benne. A miunka pedig nem könnyű, hiszen az irodai adminisztratív. elfoglaltság mellett sok-sok emberrel kell tárgyalni, beszélni, okos szóval érvelni és nem utolsósorban a pénzügyi tervet teljesíteni.

És hogy ezen a téren nincs baj, azt az bizonyítja, hogy az egri járás az adóterv teljesítésében legtöbbször az első helyeken áll.

Ám Béla bácsi nemcsak a pénzügy hűséges dolgozója, hailiiliilnluiui.:

Formás kis malac volt, rózsaszínű bőre úgy kacsingatott elő szőre alól, mint pirosló alma a zöld lombok között. Vidám, kezes kis jószág lett belőle már a harmadik nap, apró röfögé- sek közepette, dugóhúzó farkával úgy loholt utánunk, mint valami játékos kis kutya és halk, szinte kéjes nyögéssel nyújtózkodott el, ha füle tövét, vagy hasát vakargatták. Ilyenkor aprókat pislogott, lábai megremegtek a nagy-nagy gyönyörűségtől, hogy a következő pillanatban visítozó méltatlankodással szaladjon valamelyikünk után, mert szerinte túlságosan is gyorsan befejeződött a csodálatos vakargatás.

Szerettük, ha nem is éppen önzetlenül, de nagyon szerettük a három arasznyi jószágot, amelyet egy arany pecsétgyűrűért, és anyám jegygyűrűjéért cserélt apám, hogy megnőve, háláját a napi kosztért, mi rút hálátlansággal és késsel fizessük vissza. Ebben az időben azonban még túlságosan távolinak tűnt az a pillanat, amikor a fürge, vidám malacka, elnehezedve és szemre meg- ' csúnyulva, de az ínynek csodálatosnak tűnve, hörgő visítással búcsúzik el eme világtól, hogy szó szerint teljesen feloldódjon gazdáiban.

Apám falun szerzett rettenetes szakértelmével gondozta, etette, vakargatta, kefélte, mint valami táltost, a majdani hízót, mindennap új és új elméletet gyártva, hogyan és miképpen kell etetni és főleg mivel, hogy nagyra és gömbölyűre hízzon. Reggel már ott állt a tenyérnyi ól előtt, nyitotta az ajtót, had’ szaladgáljon a •Jószág, mert ugye erősödnie

GYURKÓ GÉZA:

"■ iiíi»iiaiiaiiaiiait«ii«iiauiiiiuiiiaiitijiuiiiiiiiiiiiiiiiiua iaiiB<iiiiiiiiniit«uii.«ii.

A jószág

uanaiiBuai iii it util a>iin> ma n 11:1111 niiiiiiaiiane 1 ana mit.

kell a lábának. Délután rajtam volt a sor, az ólat kellett kitisztogatni, mert a tisztaság a malac számára is fél egészség és eme fél egészség nélkül egyszerűen elképzelhetetlen, hogy elérje a 180 kilót.

Anyámnak krumplit kellett főzni és darát, a krumplit szétnyomogatni és állandóan bemutatni apámnak, aki felülvizsgálta, vajon valóban teljesen szétmorzsolódtak-e a krumpliszemek és puha-e a dara, mert a jószág úgy szereti és úgy hízik tőle.

A jószág! Ez volt a malac neve. Ezt hajtogattuk napjában többször is, olyan természetesen és fölényesen, mintha egész konda hemperegne kinn az udvaron, hogy csak inteni kellene a kondásnak, s már hajtaná is azt a jószágot, amelynek sonkájára éppen megfájdult a fogunk.

A jószág közben mit sem törődött léte nagy szenzációjával, habzsolva falta a vályú meleg tartalmát, úton, útfélen lábunk elé hevert, hogy vakar- gassuk és egyáltalán nem látszott tudomásul venni, hogy én rosszabbul vakarom, mint apám, aki pedig esküdött rá, hogy valósággal tönkreteszem ezt a szerencsétlen jószágot.

Esténként rendkívür komoly problémát okozott a levágásra kerülő disznó feldolgozásának módja. Apám szerint a majoránna nélkülözhetetlen a hurkába és rizs nélkül pedig nem

\

nem a társadalmi munka szerelmese is. Nem túlzás ez a szó, de valóság, amelyet a tények igazolhatnak, hiszen a Hazafias Népfront járási elnöki tisztjét ő viseli, de 1957 óta ő a járási békebizottság titkára is.

Aki járt már az egri járási tanács épületében, bizonyára észrevette azt a faliújságot, amely mindjárt a bejáratnál fogadja a látogatókat. Faliújság. Egyszerűen, kicsit szürkén hangzik a szó, de olyan faliújságot, amelyet Béla bácsi szerkeszt, nem mindennap, nem minden üzemben, de nem is minden hivatalban láthat az ember. Friss, időszerű eseményekről tudósít, aktuális ^dolgokat közöl, s ami a legfontosabb, olvassák is az emberek a rajta levő cikkeket, ■verseket. És ha mindehhez hozzátesszük azt, hogy ezt a faliújságot 13 év óta egyfolytában ő maga szerkeszti, írja, akkor megértheti bárki, hogy e munka végzése már több mint kötelesség az ő számára.

Az elmúlt napokban az egri járás egyik községében a tanácsházán kezembe akadt egy kiadvány. „Pénzügyi híradó”. Rajta a felírás: 4. évfolyam, 17. szám. Megjelenik havonta kétszer. A Pénzügyi híradó újság, amely a községi tanácsnál dolgozó szakembereket emlékezteti a határidőkre, dicsér, bírál, felhívja a figyelmet az elkövetkezendő idők feladataira. És gyakran egy-egy időszerű vers, rigmus is kerül az újságba, mert Béla bácsi nemcsak á társadalmi munka, de á versek, a rigmusok szerelmese Is. aki a pénzügyi híradót is szívesen színesíti egy-egy jól sikerült rigmussal.

Az egri járás pénzügyi híradója mintegy 50 példányban 'jelenik meg, s eljut a járás minden egyes falujába, ahol már szinte várják a havonta kétszer megjelenő újságot, Béla bácsi kiadványát.

És most, amikor Béla bácsi már a 32. esztendőt tapossa a munkában, csak azt kívánhatjuk neki. hogy még hosszú ideig jó egészségben dolgozzon a köz javára, s a társadalmi munkát is olyan kedvvel, olyan szívesen végezze, mint tette azt eddig is, az elmúlt esztendők során.

Szalay István

Anyám csontos kezével szó nélkül szájon teremtett, s ebből láttam, hogy a dolognak fele sem tréfa. Ha már anyám aggódik, ezért a kis vacakért, akkor tényleg veszélyben a májashurka.

Aznap éjjel azt álmodtam, hogy a malac, hóna alatt hőmérővel, ott fekszik mellettem az ágyban, köhög és állandóan az orrát fújja, valami szalmából font hatalmas zsebkendőbe és közbe mindig ezt mondja:

— A májam ... a májam ... ’ a májam...

Reggel egyszerre szaladtunk ki, mind a hárman az ólhoz. A ! malac nincs a kifutóban. Apám ; elsápadt és szólogatni kezdte: [

— Cccc ... coca ... cocus-• kám... cccc.

Semmi.

Kinyitotta az ólajtót, mi utá- ' na, egyszerre dugtuk be fejűn- ■ két az alacsony résen: a ma- ' lac ott feküdt kinyújtózva, mozdulatlanul, vidám, kiegyenesedett farkincája szomorúan hirdette: bevégeztetett.

Apám felegyenesedett, aztán ! lassan, szó nélkül megindult kifelé, mi anyámmal úgy bal- [ lagtunk utána, mint valami te- i metési menet.

— Jó hízó lett volna belőle ■

— törte meg végülis apám a [ csendet. i

— Jó — bólintott anyám és • elfutotta szemét a könny. • I

— Ne sírjon, egy ilyen kis i malac miatt ... ugyan ... nej legyen már gyerek — vigasz-; talta apám.

— Nem a malac miatt sírok j

én ... Magunk miatt — hüp- ■ pögött anyám és becsukta az j ól ajtaját. Be is reteszelte, i gondosan... j

nem értékelve szellemességem. — Valami baja van, olyan bágyadt, nem adott valamit enni a jószágnak? — kérdezte gyanakodva anyámat.

Anyám vérig sértődött, rendkívül szerette, ha vérig sértődhetett, s hála a malacnak, most volt alkalma bőven.

— Ahhoz a döghöz többet nem nyúlok, nem is eszem belőle egy falatot se — mondta fennsőbbségesen és kivonult a konyhába, továbbsértődni.

Délután a malac már nem jött ki az ólból, apámnak volt igaza, most már nekem sem tetszett a jószág, anyám is izgatottan figyelte, s amit ritkán szokott megtenni, cucusgatva vakargatni kezdte a malacot.

— Színészkedik ez csak — jegyeztem meg, hogy a malacka mintha felvidámodott volna a kedveskedéstől.

— Annyi hülyeséget beszélsz fiam, hogy már idegem sincs hallgatni — ingatta a fejét apám és legteljesebb aggodalommal szemlélte a malacot, amely nem akart lábra állni, s amely most már a vakargatást se nyugtázta a tőle megszokott kedvességgel.

— Vagy megfázott, vagy a gyomrát elrontotta... vagy... vagy talán a mája — morfondírozott apám. — Hát reggel meglátjuk, hogy néz ki a fiatalúr — mondta, és ezen megint elkezdtem röhögni, mert a malac egyáltalán nem volt fiatalúr, de még kisasszony sem.

érdemes hozzákezdeni az egészhez.

— De honnan vegyek rizst?

— kérdezte anyám józan realitással.

— Ne féljen, amikorra kell, lesz... A föld alól is szerzek

— mondta apám, az olyan emberek elszántságával, akik mindenre készek, ha nagy terveik megvalósításáról van szó. Összevesztek azon, hogy nagy legyen-e a sonka, s kevesebb a kolbász, vagy fordítva, nagy vitát váltott ki a szalonna vastagsága és a zsír közti arány helyes kialakítása, s mikor valami megjegyzést próbáltam tenni véleményemet hozzáadva az álláspontok tisztázásához, rendszerint én voltam a szenvedő fél, akin a vitatkozó felek kitölthették bosszújukat.

Hiába, nehéz gyereknek lenni.

Zsírról, sonkáról, hurkáról és orrjalevesről álmodoztunk, olajjal főztünk szárazbabot és a krumplit a malac, a jószág ette meg, amelyet már háromarasznyi életében ezerszer fel- Iranesíroztunk, utolsó morzsáját is megettük, sőt, gondolatban már a gyomrunkat is elrontottuk vele és miatta.

— Nem tetszik nekem ez a malac — mondta apám egy reggel.

— Hát nem éppen Karádi Katalin — mondtam vigyorogva.

— Csak ne szemtelenkedj — mordult rám apám, egyáltalán