Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-26 / 253. szám

1960. október 26., szerda NÉPÚJSÁG 3 Ne csapjuk be egymást Heves község kiskereskedel­mi áruforgalma az év első há­rom negyedében 6,4 millió fo­rinttal, azaz 119 százalékkal nőt az előző év hasonló idő­szakához képest. Tárnáméra ezen is túltett, mert 1.7 millió­val, vagyis 152 százalékkal nö­vekedett a község lakóinak áruvásárlása. Nemcsak ebben a két faluban van ez így, ha­nem országosan is. Vajon az igények, a fo­gyasztás emelkedése csak az utóbbi két esztendőre jellemző, tehát átmeneti tünetként fog­ható fel? A kiskereskedelmi áruforgalom emelkedése nem időleges, hanem évről évre megfigyelhető állandó jelen­ség. Hazánk kiskereskedelmi áruforgalma 1953-hoz viszo­nyítva 70 százalékkal emelke­dett; Különösen szembetűnő ez a növekedés, ha figyelembe vesszük, hogy még a legfejlet­tebb tőkés országokban is kisebb mértékű volt a lakosság vásárlásának fejlődési üteme. Ugyanis, 1953-hoz viszonyítva, az Amerikai Egyesült Álla­mokban 27 százalékkal. Ang­liában 7 százalékkal növeke­dett a kiskereskedelmi forga­lom. Ellenségeink sem tagadhat­ják, hogy az elmúlt hét év kis­kereskedelmi forgalmának 70 százalékos növekedése számot­tevő gazdasági fejlődést és ez­zel egyidejűleg a lakosság élet- színvonalának fokozatos javu­lását jelenti. Kiskereskedel­münk forgalmának összetétele azt mutatja, hogy az utóbbi években az iparcikkek iránt nagyobb mértékben növeke­dett a kereslet, míg az élelmi­szerekre, az elsőrendű köz­szükségleti cikkekre fordított kiadások fejlődési üteme ala­csonyabb. Ez az arány is kife­jezi a lakosság megnövekedett vásárlóerejét és a kereslet irá­nya közvetve a lakosság élet- színvonalának alakulására mutat. Mi töretlenül, egyenesen aka­runk előrehaladni a fejlődés útján; Ezért eredményeink mellett reálisan kell értékel­nünk gazdasági életünk árny­oldalait is. Az elmúlt két esztendőben négy százalékkal termeltünk többet, ugyanebben az időszak­ban a kiskereskedelem hét százalékkal több árut hozott forgalomba. Külön-külön mindkettő helyes és jó dolog. A termelési terv túlteljesítése, a munkások és a vezetők erő­feszítéseinek sikerét jelzi, a kiskereskedelmi áruforgalom emelkedése pedig azt jelenti, hogy elegendő áru volt az üz­letekben, keresetünkből futot­ta. ezért vásárolhattunk többet. De vessük csak össze a két adatot! Hét száza’ékkal többet vásároltunk, viszont csak négy százalékkal termeltünk többet. A két adat így már gondolkodásra késztet. Egész­séges állapot ez? Fenntartha­tó-e sokáig? Mélyebb közgaz­dasági elemzés nélkül is, csu­pán a józan ész szavára hall­gatva, azt kell mondanunk: nem. Ugyanis a termelés, áru­forgalom, illetve fogyasztás között közvetlen kapcsolat és törvényszerűség van. A terme­lés és fogyasztás fejlődésének üteme egymással ellentétes nem lehet, a termelés semmi­képpen sem maradhat le a ke­reslet mögött, mert az előbb- utóbb áruhiányra és gazdasági zűrzavarra vezetne. A kiskereskedelmi áruforga­lom állandó növekedése és az élet ezer jele azt mutatja, hogy az igények nálunk egyre nő­nek, falun és városon egyaránt. Egyes szakmákban felvetik, hogy a munkaruha ingyenes juttatását ki kellene terjeszte­ni, másutt kezdeményezik, hogy szállítsák le a nyugdíj­korhatárt, több helyen felvetik, hogy még több szociális és jó­léti intézményre lenne szükség, Ugyanakkor jelenlegi nyugdíj- törvényünkkel bátran kiállha­tunk a világ közvélménye elé, hiszen nálunk majdnem min­den harmadik felnőtt nyugdí­jat kap az államtól, a munkás- osztály helyzetének javítására is többet tettünk tíz esztendő alatt, mint elődeink évszáza­dokon át. Az újabb kérések és igények egy része jogos, sorra is kerül majd azok megoldása. De ah­hoz milliók, sőt milliárdok kellenek! Ezért nyíltan és őszintén meg kell mondani, hogy nincs, egyelőre többre nem telik. Helyes, megenged­hető magatartás volna-e, ha az újabb igények felvetésénél kitérő válaszokat adnánk? Nyilvánvalóan nem, mert az a dolgozók becsapását jelentené. A józan gondolkozású, egysze­rű dolgozók is tudják, és gyak­ran meg is mondják. hogy pártunk és kormányunk poli­tikája helyes, mert nem takar­gatja a hibákat, gyakran és őszintén fordul a dolgozókhoz. Most is nyíltan meg kell mon­dani, hogy probléma és baj akad még ebben az országban. De minden eddiginél nagyobb arányú szociális és jóléti be­ruházás nem lehetséges mert második ötéves tervünk idő­szaka alatt 250 ezer lakást kell építeni, nem is szólva az ipar és a mezőgazdaság különböző területeinek sok milliárdos be­ruházási programjáról. Ha úgy vetjük fel a kérdést, hogy mi sürgősebb, mire van nagyobb szükség: lakásokra, vagy sport- létesítményekre, üzemi kul- túrházra és fürdőre, akkor a munkások helyesen döntenek a sorrendiség kérdésében. Így világos lesz mindenki előtt, hogy vannak még problémá­ink, azokat nekünk kell meg­oldanunk, de ahhoz élőbb az anyagi alapot kell meg­teremtenünk, az igények kielé­gítéséhez előbb fedezetről kell gondoskodnunk. Ahhoz, hegy tovább növe­kedhessen a lakosság árualap­ja, hogy többet vásárolhas­sunk, hogy jobban élhessünk és a jogos igényeket sorjában kielégíthessük, ahhoz minde­nekelőtt többet, jobbat és gaz­daságosabban kell termelni. Nem szabad egy pillanatra sem megfeledkezni arról, hogy mindnyájunk jövője megkö­veteli a termelés állandó bő­vítését szolgáló beruházásokat. A nemzeti jövedelem nem kis részét a bővített újratermelés­re kell fordítanunk. Minden hatodik munkanap termékét beruházásokra kell áldozni. Ezért takarékoskodnunk kell az élet minden területén. Az enyém és a miénk fogal­mát még sokan összekeverik, más mértékkel mérnek, ha egyéni, vállalati, vagy általá­nos népgazdasági szempon­tokról esik szó. Meg kell érte­nünk, hogy a közös kasszából mindenki csak annyit vehet ki, amennyiért valóban megdol­gozott. Nincs más választás, men­jünk gyorsabban előre a ter­melésben — és elsősorban a termelékenység emelésében —, akkor hamarabb orvosolhatjuk a panaszokat, gyorsabban tel­jesíthetjük a kívánságokat és az újabb igényeket. Dr. Fazekas László Húsz holdon 800 zsák burgonya Tarnaszentmárián a Petőfi Termelőszövetkezet tagjai sa­ját erőből egy régi épület át­építésével 107 szarvasmarha részére biztosítottak férőhe­lyet. Húsz holdról felszedték a burgonyát és a körülbelül 800 zsákos termés jó jövedel­met jelent a tagságnak. Fo'yik a kukoricatörés, cukorrépa- ásás. A 166 tagú termelőszövet­kezetben tú’ nyomórészt nők dolgoznak, mindössze 21 férfi jár rendszeresen dolgozni a földekre, mégis időben végzik a soron levő mezőgazdasági munkákat. Tizenöt idős tsz-tag kap nyugdíjat, s most újabb hét öreget terjesztettek nyug­díjigényre. Egy beszámoló margójára- SZÁZNYOLCVAN-két­száz mázsás holdankénti átlag cukorrépa-termés mutatkozik a besenyőtelki Béke Tsz-ben. A cukorrépa-szedésben igen sokat segítenek a családtagok, akik különösen a betakarítás idején járnak ki sűrűn dolgoz­ni a termelőszövetkezet föld­jeire. Egyre szélesedik és erősödik államunkban a bíróságok és a dolgozó nép kapcsolata. A dol­gozók által létrehozott törvé­nyek érvényesülése mellett az üzemek, intézmények, terme­lőszövetkezetek megválasztott alkalmazottai, mint népi ülnö­kök, közvetlenül is részt vesz­nek az igazságszolgáltatásban, a dolgozó nép akaratának ér- vényrejuttatásában. Ez a rész­vételük azt is jelenti, hogy szo­rosabbra fűzik a bíróságok kapcsolatát a széles néptöme­gekkel, a gyárral, a termelő- szövetkezettel. Egyhónapi mű­ködésük után elmondják dol­gozótársaiknak tapasztalatai­kat és így ezek a hasznos be­számolók, melyeket a dolgozók szívesen hallgatnak meg, töb­bek között azt is eredményezik, hogy a bíróságok nevelő hatá­rozatai széles körben is érezte­tik hatásukat. A Selypi Cementgyárban Ludányi János ülnök tartott beszámolót az üzem dolgozói előtt. Elmondta tapasztalatait, beszélt a hatvani járásbíróság ítélkezési gyakorlatáról, né­hány konkrét ítélet kapcsán rámutatott arra a helyes útra, melyet minden magyar dolgo­zónak követnie kell. A beszámolót nagy érdeklő­dés kísérte. A hozzászólásokból érezni lehetett, hogy a dolgozó­kat érdekli az igazságszolgálta­tás, figyelemmel kísérik a bí­róságok munkáját és bizalom­mal fordulnak kérdéseikkel azokhoz, akik azok megválaszo­lására hivatottak. De a hozzá­szólások elárulták azt is, hogy sok probléma vár még megol­dásra. A járásbíróság bírái általá­ban részt vesznek ezeken a be­számolókon és jogi, szakmai té­ren mindent elkövetnek annak érdekében hogy a dolgozók pa­naszai, sérelmei ne maradja­nak orvoslás nélkül. Szívesen adnak felvilágosítást az igaz­ságszolgáltatás kérdéseivel kap­csolatban és igyekeznek maguk is szorosabbra fűzni azt a hasz­nos kapcsolatot, ami egyre szé­lesedik a hatóságok és a dol­gozók között. És ez azt bizo­nyítja, hogy társadalmunkban valóban kialakulnak azok a szocialista kapcsolatok, melyek döntő mértékben segítik elő jö­vőnk mielőbbi kialakítását. Dr. Röczey Ödön Egy közös célért dolgozik hat termelőszövetkezet Mezőtárkányban ESTÉRE HAJUK már az idő, amikor a mezötárkányi tanácsházán gyülekeznek a termelőszövetkezetek elnökei. Ott vannak mind a hatan: Boda Sándor, Telekes Lajos, Tóth János, Patai Zsigmond, Duka Gyula, Lázár Miklós. Ck hatan, Mezőtárkány gaz­dasági „vezérkara”. A községi tanács titkára el­mondja az összejövetel célját: minden hétfőn összeül itt, a tanácsházán a „vezérkar” és a hat termelőszövetkezet elnöke — legtöbbször párttitkárai is — megbeszélik az eddig vég­zett munkát, a feladatokat. — Mert feladat, tennivaló van ám bőven — kapcsolódik a beszélgetésbe Boda Sándor bácsi, a Búzakalász Tsz elnö­ke. Honnan is kezdhetné az el­múlt hét krónikáját, mint a legfontosabbon, az őszi vetés­nél. Es Boda Sándor tsz-elnök szavaira egyre inkább felfi­gyelnek a többi elnökök. — Néhány nap óta éjjel is vetünk — mondja. Megbeszél­tem a dolgot a traktorosokkal, akik hajlandónak mutatkoztak az éjjeli munkára is. Bársony Bertalan traktoros, Belorusz gépére hátulsó világítást sze­relt, úgyhogy a fény nagysze­rűen megvilágítja a vetőgépet. — Estétől hajnali háromra kerek húsz holdon tettük a földbe a magot — magyarázza Sándor bácsi és bejelenti, hogy termelőszövetkezetük jelenleg 65 százalékig kész az őszi ve­téssel. VALAKI KÖZBESZÓL, s megjegyzi, hogy az éjszakai vetés iránt azért bizalmatlan, mivel rosszak a látási viszo­nyok és félő, hogy a gép nem végez pontos, megbízható munkát. Az elnök újabb érvet hoz fel. — Nézzétek meg a tíz nap­pal ezelőtti éjjeli vetésű bú­zánkat. Már kikelt. Egyetlen sor híja sincs, nappal se vet különbet senki emberfia. És mivel a tények magukért be­Oy L/rleé Gezö. í A kopott, ezerszer ázott pad, Igyetlen kézzel belevésett szí­vekkel, most a vádlottak pad- kz lett. Haldokló levelek hull­ák sorba, mind vastagabb szö- tyeget terítve az ázott földre, í itt, ahol most senkise járt, tt, ahol bársonyos, nyári alko- lyokon felizzott vágyak gyul­ák és égtek el, itt, ahol kezek culcsolódtak össze és a tisztá­tokon gyermekek kergették a abdát — itt ült törvényt felet­tem a bíróság. A lelkiismeret bírósága. Ültem a pádon és velem izemben a bíró, fekete talár­ban, némán. mozdulatlanul, tzemeit rám szegezve merően, nintha csak ő nézne rám, a ha- ott. Hallgattam. Mit mondhat- •am volna és miért kellett vol­ta egyáltalán mondanom va­dmit, engem semmiféle fele- ősség nem terhel. áldozat le­iettem volna én is, ahelyett, togy most vádoljanak. Mit akarnak tőlem? Miért cell ártatlan embert a vádlot- ak padjára ültetni, kihallgat- li, meghurcolni, megkínozni? Miért? A bíró hallgat. Csak léz. Engem. Tisztelt bíróság, előre kell yocsátanom, hogy tiltakozom íz idézés és a kihallgatás ellen. Semmit sem tettem, ami tör­vénybe ütköző cselekedet len­ié, teljességgel ártatlannak ér­tem és vallom magam és ezek itán ismételten tiltakoznom 'cell a megidézés ellen... Miért lem válaszolnak? £n szóltam, most önökön a sor, hogy el­mondják, mivel vádolnak, mi­vel akarnak vádolni engem, tícinek semmi bűne nincs, soha nem is volt, aki mindenkor igyekezett becsülettel élni, em­bertársai segítségére lenni, s úgy vélem, hogy mindez min­denkor sikerült is. Tessék, kérdezzenek... Tisztelt bíróság, szóljanak hát, mert nekem nincs mit mon­danom, értsék hát meg, hogy önökön a sor, én mindent el­mondtam, amit elmondhattam. Higgyék el, akárhogy kutatok az emlékezetemben, nem talá­lok bűnt, nem találok felelős­séget semmiért... Értsék már meg végre! Mondják, mit akar­nak tőlem? Ne hallgassanak, az Isten szerelmére. Ne hall­gassanak! Jó, akkor nekem nincs már mondanivalóm, én sem szólok többet, meglátjuk, ki bírja to­vább... Talán még annyit, hogyha arra az esetre gon­dolnak, ahhoz sincs semmi kö­zöm, ott, mondom, én is csak áldozat lehettem volna. Tehát arra gondolnak? Rend­ben van. Ha nem is beszélnek, úgy érzem, hogy erről az ügy­ről van szó. Semmi többet er­ről: ártatlan vagyok. Igen, hiá­ba hallgatnak kétkedőn, nem érzem a felelősséget, és csak a véletlen műve, hogy nem 6 áll itt. és jogosan, aki bűnös, és nem engem temettek el, aki ár­tatlan. Különben ott voltam a temetésen, meg kell monda­nom őszintén, rendkívüli mó­don megrázott, sokkal inkább, mint maga az eset. Tudják, ott látni azt a fiatalasszonyt, a két gyerekkel, akik még nem is tudják, mit jelent az, ha meg­hal egy apa. Sírtak, persze, hogy sírtak, de csak azért, mert az anyjuk is sírt. Én nem sír­tam. nem is könnyeztem, nem azért, mert szívtelen vagyok... Inkább azért, mert ott döbbent belém legvadabbul a rémület, itt feküdhetnék mellette, a ko­porsóban, engem is leengedhet­tek volna az őszi esőtől sáros földbe... Rettenetes volt, higy- gyék el kérem, hogy olyan ér­zés keltett hatalmába, ame­lyet nem lehet elmondani, ame­lyet elsírni sem lehet, csak el­szenvedni, némán, fuldokolva, az ájulással birkózva. De értsék meg végre, én nem vagyok felelős semmiért! Felnőtt ember volt. Csalá­dos. Két nagyon szép gyerme­ke van, hát miért nem ő gon­dolt rá. miért kellett volna ne­kem? S különben is, szóltam neki, tisztelt bíróság, kétszer is szóltam, hogy ne, ő vezeti a kocsit... De letorkolt. Azt mondta, ha hiszik, ha nem, hogy ő nem mai gyerek, nem egy éve vezeti a kocsit, tudja, mennyit ihat és mennyit nem... A kocsiért ő a felelős és miért nem bízom benne. Ezt mondta, így mondta, a két gyerekem életére esküszöm, tisztelt bíró­ság, hogy így volt... Mert ne­kem is két gyerekem van, s rögtön rájuk gondoltam, ami­kor ott feküdt a kocsi alatt, s nem akartam elhinni, pedig már tudtam, hogy meghalt... Igen nekem semmi bajon nem történt, magam sem tudom, ho­gyan és miért, csak egy kicsit megszédültem és sírtam... Ak­kor sírtam... Hangosan, rémül­ten és hisztérikusan... Három injekciót kaptam, míg magam­hoz tértem... Akkor már elvit­ték... S a halottasházban nem mertem megnézni... Most már egész életemben, ha rágondolok, mindig úgy fo­gom látni, félig kiesve a kocsi­ból. amint az arca csupa vér és hallani is fogom a vér csurgá- sát, amint tócsát festett az or­szágút betonján... Nem merek visszagondolni... nem merek... Ebbe bele lehet őrülni... Hát mit akarnak tőlem még? Hát nem látják, hogy én ártatlan vagyok, hogy 6 a felelős a ha­láláért. a két gyerekért és még értem is, hogy éjszakánként felriadok és ordítva kergetem magam elől a halott véres ar­cát... ügye, hogy ártatlan vagyok, ugye. felment a tisztelt bíró­ság? Szólaljanak már meg, ad­janak már felmentést, könyö­rüljenek rajtam! Mit akarnak még tőlem? Tudom... igen, tudom, most mire gondolnak, Hogy felelő­sek vagyunk egymásért, hogy nemcsak az köteles éber szem­énél figyelni az országutat, aki a kormánykereket tartja. de nekem is kötelességem lett volna az utat is, de őt is fi­gyelni... Segíteni... De mit se­gíthettem volna akkor én már, mit? Pillanatok alatt játszódott le az egész, mire magamhoz tértem és kimásztam az autó­ból. már halott volt, a kocsi meg roncs... Előbb kellett vol­na? De mondom, hogy szóltam, kétszer is, talán háromszor is... Mutassanak törvényt, amely szerint én bűnös vagyok... Nincs olyan törvény, az én bű­nömre nincs törvény... Nem, nem szóltam el magam, tisz­telt bíróság... Ügy érzem, igen, most úgy érzem, mintha még­is... Mégis bűnös vagyok, ha tör­vény nincs is, hogy elítéltes­sem... Nem bírom tovább, ed­dig bírtam, megtörtem, valla­ni akarok, vallani, hogy meg­könnyebbüljek, hogy ne gyö­törjön már az önvád, a kétség- beesés. a felelősség rettenetes érzése, hogy ne jelenjen meg álmomban a halott, mögötte a síró anya, a két gyermeké­vel. hogy ne lássam a sírt, ne halljam, mint dong a föld a koporsón... Gyónni akarok, nem is vallani... Már akkor... amikor kimász­tam, valami félhülye vigyor­gással a képemen a kocsiból, már akkor tudtam, hogy gyil­kos vagyok... Nem késsel, nem golyóval, nem méreggel, és nem furkóssal öltem... a fele­lőtlenséggel. Mert igaz. hogy szóltam, de csak úgy, a ma­gam mente g été sér e, mintha éreztem volna, hogy baj lesz belőle, s utána felmentést ad­hassak: nekem. Nem ivott sokat, nem is volt részeg, in­kább, talán csak jókedvűen merész, s én is ittam... Nem sokat, de ittam, hogy vidám lett a kedvem és megértőén szemléltem a világot és a vi­lágban őt... őt, aki most ha­lotti Sajnáltam. Szegény. Amíg én kedvet varázsolok magam­nak, addig neki fáradtan, üres pohár mellett keli néznie, mint pezseg, forr körülötte az élet, hogyan erjed meg a vidámság, míg kiforrja jómívű borát... Hagytam inni. nem tiltakoz­tam, mert ha tiltakoztam vol­na, határozottan. legfeljebb megsértődött volna, de... nem ivott volna. És most el­temették, egy órája volt a te­metése és a fejfán ott van a szám: élt 37 évet... Nem is élt még. most kezdett volna csak, évtizedeket raboltam el tőle én, a gyilkos és rabló... Törvény nincs rá, de ment­ség se... Tudom és egy életen át kell majd szenvednem, ve­zekelnem érte... Gyilkos let­tem, hogy egy este megértő le­gyek... Kétségbeejtő! Hátradőltem a pádon. Az égen rongyokra foszlottak a felhők és én nem mertem újra lehúnyni a szemem. Látnom kellett, hogy ne lássam a lel­kiismeret néma bíróságát... Pedig úgysem tudok menekül­ni előle. Hosszú lesz ez a tár­gyalás, nagyon hosszú... Talán a halálomig, az ítéletig eltart... szélnek, valamennyien elisme­rik, hogy a Búzakalász Tsz kezdeményezése jó, követésre méltó. De más mondanivalója is akad ezen a tanácskozáson a Búzakalász elnökének. Arról beszél a VB-titkár elvtárs biz­tatására, hogy az őszi betakarí­tásnál hogyan vonták be a családtagokat. — Hatvanhárom munkabíró tagja van a szövetkezetnek — folytatja a szót az elnök. — Hatvanhárom, de nem ritka nap az olyan, amikor százhú- szan, százharmincán is dolgoz­nak a szövetkezet földjein családtagok. Van olyan családunk is, ahon­nan ötödmagával jön munkába a családfő. Minden perc drága most — jegyzi meg rágyújtás közben Boda bácsi. — Mikorra fejezik be az őszi vetést, a munkákat — szól közbe a VB-titkár. Az elnök maga elé néz, gondolkodik, lát­szik rajta, hogy megfontolja a szót, aztán válaszol: November 5-re készen leszünk. ÉS A BÜZAKALÄSZ elnö­ke után szót kémek a többi elnökök is. Sok szó esik az építkezésekről, ahol bizony még mindig sok a probléma, hiszen — mint ahogy valaki említi — a Búzakalász Tsz- nek a Tanácsi Építőipari Vál­lalat még most sem fejezte be az ötven férőhelyes növendék­istálló építését és csak a négy fal mered az égnek, a jószágok pedig a szabad ég alatt van­nak, közöttük az előhasú üszők is. A szövetkezetek elnökeinek, párttitkárainak szavai alapján szaporodnak, gyűlnek az ada­tok, a községi pártszervezet titkárának, valamint VB-tit- kárának a füzeteiben. Tiszta, világos kép alakul ki a jelen­legi helyzetről s tiszta kép ar­ról is, mi még a tennivaló a hátralevő időben, hol a legsür­gősebb az intézkedés, ahol a pártszervezet, a tanács is se­gíthet. A Dózsa, a Jóakarat, az Ezüstkalász, de a többi tsz-ek elnökei is arról számolnak be. hogy előrehaladásuk, eddigi eredményeik jelentős mérték­ben köszönhetők a jó munka- szervezésnek, a premizálási rendszer bevezetésének és nem utolsósorban aknak, hogy a szövetkezet tagjai családtagja­ikat is viszik dolgozni és így teljes erővel, lendülettel halad a munka. A GAZDASÁGI „vezérkar­nak” a munkák egybehangolá­sán, a közös feladatok meg­valósításán kívül az is a célja, hogy egymásnak segítséget nyújtsanak minden olyan ügy­ben, amelyre csak lehetőség kínálkozik. És ami a leg­fontosabb, semmit sem egymás ellen, de mindent egymással közösen, közös erővel, közös akarattal akar a hat termelő- szövetkezet megoldani egy fa­lunak. Mezőtárkány szövetke- '' óságának érdekében. Szalay István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents