Népújság, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-23 / 251. szám
I960, október 23„ vasárnap N EP 0 JS AG S Látogatás as Egri Bútorgyárban: Hz új technológiák bevezetésével növekedett a gyár termelékenysége A 168 főt foglalkoztató Egri Bútorgyár nemcsak „híres”, hanem jó gyár is. Az ide érkezőt állványerdő fogadja: emeletráépítés fo'yik már hosszú hónapok óla: női öltözőknek, irodáknak, készáruraktámak kellenek az új helyiségek. Kis üzem a Bútorgyár — 5—6 műhely az egész —, de termelésük gazdaságos. Évi termelési értékük 12 millió forint. Termelésük az utóbbi időben jelentősen megnövekedett. Üj technológiát alkalmaznak a dukkó- zásnál. és az enyvezésnél. Az új technológiák alkalmazásával termelékenységük 25 százalékkal nőtt. Teljesítették a súlyponti, harmadik negyedévi terveket is — 122 százalékra. Önköltségi tervük 0,2 százalékkal volt jobb, mint az előirányzott mutató. — Mi az új technológiák lényege? Varga István elvtárs, a gyár főtechnológusa válaszol erre: — Az eddigi eljárással szemben a pácolt faanyagra most szórópisztollyal visszük rá a lakkot, s ezután kerül sor a fényezésre. Ez jelentékeny munkabér- és időmegtakarítást jelent. A lakkozásra nitro- lakkot használunk. Ez rendkívül veszélyes anyag, gyúlékony és könnyen robbanó. Ezért a szabadtüzelésű kályhák helyett központi fűtést vezettünk be a műhelybe. — Az enyvezésnél az új technológia bevezetése előtt melegeljárással dolgoztunk, melegített enyvvel ragasztottunk, Most ennél a munkafolyamatnál műgyantát használunk. A műgyanta olcsó anyag, s a száradási idő is rö- videbb, mint régebben volt. 90 perc alatt száradnak meg a gyantázott faanyagok az elektromos kemencében. Különben a műhelyben mindent láthat. ★ Nyomon kísértük a fa útját — a szabász-műhelytől a fényező-műhelyig, addig, amíg összeállítják darabjaiból a bútorasztalokat. A felszabdalt fát először csiszolják. A mérnöki pontosságú bútoréleket pillanatok alatt legömbölyítik, majd egy durvább és egy finomabb dörzsszalag finom, sima felületet ad az anyagnak. A csiszolt asztallábakat ezután pácolják, lakkozzák, fényesítik és ragasztják. Fürge asszonykezek fényesítik a karcsú, finom pasztell- tónusú asztallábakat. 50—60 nő dolgozik az üzemben. Egy másik teremben gép zúg, egyenletes mormolással. A pácolt asztallapokat fényesítik — lakkozás előtt. Naponta 140 kerekasztal készül a műhelyekben, magyar „kihúzós” — dupla tetejű — asztal 100 darab, szimr ítős 126 darab. A különböző típusú asztalok mellett — melléktermékként — cipész szabászdeszkákat és parkettet is gyárt az üzem. Így hasznosítják azokat az anyagjaikat, amelyeket más célra már felhasználni nem tudnak. A kooperációs lehetőségeket gazdaságosan használja ki az üzem: köldökcsapokat gyártaNem szenzáció gazán írhatna az elvtárs a mi községünkről is... Tudja mennyi történt itt? Regényt lehetne csinálni belőle — így agitál, egyik Tisza menti községünkben egy vasutas, megtudva, hogy újságíróval hozta össze sorsa. — Miért, hát mi történt? — teszem fel a jogos kérdést, valami érdekes szenzációban bízva, amelyet megírni is élvezet, olvasni meg egyenesen izgalom. A válasz terjengős, de nincs benne semmi új. A szokott: gazdagodik a szövetkezet, hatalmas kultúrház épül, nem lehet már felsorolni az új házakat, annyi van belőlük, most volt itthon két testvér, orvos mind a kettő, pedig az apjuk summás volt, autó is van a községben, meg televízió, nem is egy ... Minek soroljam tovább? Semmi érdekes, semmi új, semmi megkapó, — ezt minden községről meg lehet írni, nemcsak a megyében, de az országban is. Valamivel később a falu kisvendéglőjében, étlapról bogarászik az ember, körülötte elegánsnak éppen nem mondható közönség: kőművesek a szomszédos építkezésről, szövetkezeti tagok, ktsz-dolgozók. Ebédszünetben vagyunk, s nem a téglarakás mellett hideget, de terített asztalnál, meleg ételt esznek az építőmunkások. Ez is természetes. Természetes, hogy a fáradt, füstös, kormos kocsmák helyett kisvendéglő van falun, s az is, hogy itt ebédel, étlapról a kőműves, szövetkezeti paraszt... S talán a legtermészetesebb, hogy ma már mindez nem szenzáció. (Gy... ó) nak a Miskolci Bútoripari Vállalat és az Egri Faipari Vállalat részére. A harmadik negyedévben 15 ezer folyóméter köldökcsapot szállítottak le a két vállalatnak. — Milyen asztal-újdonságok készülnek jelenleg az üzemben? — Televízió-asztalkákat készítünk. kétféle prototípusban a Budapesten megnyíló lakásberendezési kiállításra. Ezek a televízió-asztalkák részben saját tervezésűek. Áruk 3—400 forint körül várható. — Más újdonságuk van-e? — Van egy teljesen saját tervezésű rádióasztalunk. A harmadik negyedévben 300 darabot gyártottunk ebből a fajtából. E gyártmányunk iránt igen nagv kereslet mutatkozott, úgyhogy a negyedik negyedév folyamán még több rádióasztalkát készít majd gyárunk. — Mit tudna mondani az üzemszervezési munkáról? — A Bútorgyár a mostani szűk — Grónay utcai — helyén már nem fejlődőképes. A gyár irányító szervei a déli iparterületre való áthelyezést tervezik. a várospolitikai távlati fejlesztési terv keretében. E terv megvalósítása a második és a harmadik ötéves terv idején várható. Vannak olyan elgondolások is, hogy a Faipari Vállalatot és a Bútorgyárat az elkövetkező tervidőszakokban egyesítik. 1961-ben kezdik meg az új üzemrészek építését a Kistályai úton, a Hajtóműgyár közelében. Három „lépcsőzetben” végzik majd az új gyár építését. Természetesen ennek mi nagyon örülünk mert a felépülő új üzemcsarnokokban nyugodtabb körülmények között folyhat a termelés, s mi is teljesebb, újabb szériákat adhatunk a kereskedelemnek, nemcsak a különböző asztalokból, de új típusú bútorokból is. Pataky Dezső CSÁRDÁS (Foto: Márkusz) Gondolatok a hasáról „Szeresd hazádat és ne mondd.» (Vörösmarty) József Attila: Édes Hazám fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad! lókai: Nem lehet gyűlölni a hazát. Ahhoz nincs elég nagy lélek. Meg kell törni, le kell roskadni e gondolat alatt mindenkinek, legyen az ember vagy ördög, vagy Isten* amíg lelke körül annak a földnek a porát viseli, amelyet gyűlölni akar. Hanem eladni: azt lehet. Ahhoz éppen nem kell lélek. Babits: Mégis, lelkem, szeressed hazámat! Nem neked való az űr hidegje! Itt a glóbus, a meleg szigetke s lélekágya szent Eurórának. Soha el nem hagyhatod hazámat; útjaidat akármerre bolygod. egy országot hordozol magaddal, veled jön egy makacs íz, egy halk dal viszed, mint a kárhozott a poklot; de haláláig, mint ki bűn között él, várja híven az Éden sugáros türelme: úgy vár reád a város és a kis ház, melyben megszülettél. Tompa: Szívet cseréljen az, aki hazát cserél. Jókai: A haza nem oszt ajándékot, a haza áldozatokat követel, Kölcsey: Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt! Vörösmarty: A legszentebb vallás a haza, s emberiség. Fiatalokat tanítanak — politikára A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség hatvani járási bizottsága a napokban összehívta a fiatalok politikai oktatását végző propagandistákat. Az értekezlet fő témája a propagandisták feladata, valamint a politikai körök munkája volt. Tavaly tíz ilyen kör működött a járás területén, igen eredményesen. Az idén 23 ifjúsági kört szerveztek a jelentések alapján. Ezek a körök a földrajzi tájékozódás mellett szilárd politikai nevelést adnak, hivatásos nevelő a propagandisták legnagyobb része. Felhívták a propagandisták figyelmét, hogy ne merev előadás formájában közöljék az anyagot, inkább szabad beszélgetés formája legyen a köri foglalkozásnak. A KISZ-központ képviseletében Tóth elvtárs hangsúlyozta, egyik igen fontos cél, hogy fiataljaink megszokják és megszeressék az újságolvasást. Az újságolvasás megszerettetésére különösen „A világ térképe előtt”-körök előadásain kínálkozik lehetőség, hisz ennek anyaga szorosan kapcsolódik a napi eseményekhez. Az értekezlet részvevői egyöntetűen megállapították, hogy a november 15. és május 15-e közötti oktatási időszak lehetőséget ad a fiatalságnak, hogy a 9 előadáson mind földrajzi, mind politikai ismereteiket kibővítsék, megszilárdítsák. A huszonhárom beinduló körben általában 30—40 jelentkező van. Ez a létszám az előadások érdekessége, friss, újszerű volta miatt valószínűleg emelkedni fog. Érzik ifjaink, hogy a pártoktatással egy időben folyó ifjúsági körök munkája mintegy előképzése annak a komoly és felelősségteljes munkának, amelyet majd a felnőtt korukban végeznek. Földi Gy. Hülyén idő lesz az egri vásárra? Az autóbuszmegállónál két idősebb férfi találkozik össze. Falusiak mindketten. — Te vagy az, István? A kérdezett megáll, kemény KÉPZELHETIK ÖRÖMÖMET, kellemes meglepetésemet, amikor a minap régen látott kedves ismerősömmel találkoztam. Nem láttuk egymást vagy tizenkét éve, őt is, engem is másfelé terelt az élet, és most a véletlen így összehozott bennünket. Örömmel ráztuk egymás kezét, elhangzottak már az ilyenkor szokásos „hogy vagy?”, „hogy kerülsz ide?” kérdések és most itt ülünk, szemben egymással, a fehér asztal mellett, hogy jó szokás szerint „igyunk valamit” a találkozás örömére. Nézem régi jó ismerősömet, aki talán barátom is lett volna, ha nem volna jó tíz évvel idősebb nálam és ha falun, ahol együtt éltünk, nem lett volna úgy korhoz kötve a barátság. Nézem ismerősöm arcát, keresem benne a régi vonásokat és bizony alig-alig találom. Mindig így élt bennem: szikár termete, sovány, sápadt arca, örökké mozgó, élénk barna szeme van az én jó ismerősömnek. Most pedig itt ül és alig győzöm csodálni telt, pirospozsgás arcát, termetét, amely biztos meghaladja a kilencven kilót, hallgatom szu- szogását, a' kövérségnek eme nem jó, de nélkülözhetetlen kísérőjét és hallom fáradt, pihe- gő beszédét. — Mi újság, hogy van a család? — próbálom kibogozni a beszé’getés fonalát és őszintén szólva is, nagyon meglep ismerősöm kesernyés, majdnem cinikus válasza: — Hogy lenne? Megvagyunk valahogy, élünk, mint az átlag dolgozó ember él. Hol-jól, hol jobban, az attól függ. — Inkább jobban, amint látom — célzok arra a harminc kilónyira, amit legutóbbi találkozásunk óta felszedett —, egészség dolgában nem panaszkodhatsz, „megférfiasodtál” — próbálok szellemeskedni, de nem sikerül nála hatást elérnem. — Nincs baj az egészséggel, hál’ istennek, de mással van, hallod. Nem haladunk semmire, nem jutunk ötről hatra. Más ilyen ember, mint én, már építkezett, vagy legalább motort vásárolt, mi meg otthon úgy vagyunk, ahogy tíz éve, már akkor ki akartuk cserélni a bútort és még máig sem sikerült. ŐSZINTÉN SZÓLVA, nem értem a dolgot, hisz ismerősöm nincs nagy családdal, egy fia és egy lánya van, a fiú két éve már keres is, és ismerősöm is mindig szeretett és tudott is dolgozni, azok közé tartozott mindig, akik „nem keresnek rosszul”. Akkor értettem csak meg a dolgot, az „ötről hatra” való nem jutás okát, amikor engedve ismerősöm invitálásának, ellátogattam hozzájuk. Bérházban laknak ismerőseim, kétszobás, fürdőszobás lakásuk van, a lakás szép helyen fekszik, tágas és világos, — talán egy kicsit túlságosan is táQAzSl&hhcl, némi. kelLe.niellen S-ígg.el gas, mert a régi egy szoba bútort osztották meg a két szobára — és tiszta. A feleség csak később jött haza, s bizony jó is, mert ha utcán találkozom vele, talán köszönés nélkül mentem volna el mellette, — ha elfértem volna. Mert bizony az egykorú kis, cingár asszonyka a férjén is túltett és nem rosszmájúságból mondom, de széle-hosz- sza egyforma lett, alig lehet a szemébe nézni, olyan „telt” az arca. No, de jóltápláltsága arányban van vendégszeretetével is. Alig melegedett meg alattunk a szék, máris kedvesen biztatott, uzsonnázzunk, harapjunk valamit. S meg sem várva az udvarias elutasítást, „köszönöm, most ebédeltem”, ő már terített. Hideg sült, vaj, téli szalámi, konzerv került pillanatokon belül az asztalra, ismerősöm pedig már a poharakkal zörgött, röviditalban az erőset, vagy inkább az édeset kedvelem-e és a bort a fehéret, vagy a vöröset iszom-e szívesebben? Ez aztán igen, ez aztán háztartás, gondoltam magamban. Hét közepén, egyszerű hétköznapokon így előrukkolni a váratlan vendégnek. MEGUZSONNÁZTUNK. Vendéglátóim különösen jó étvággyal fogyasztottak és utána előkerültek a közös ismerősök és az egyéni gondok, bajok. Nem akarom hosszúra nyújtani a dolgot, de megint csak előkerült az a probléma: nem jutnak ismerőseim az öt- ről-hatra. Csak most már ketten keresték az érveket. Hogy: nem sok az, amit ismerősöm keres. A fia keresetével együtt, ha hazahoznak elsején 3200—3500 forintot. Hogy: a kislány már nem is olyan kislány, sok ruha kell neki meg miegymás. Miért nem dolgozik? Még csak tizennyolc éves és egyébként is: dolgozik az apja, a bátyja, egy szem lány — és az is dolgozzék? Hogy gondolom? Hogy: sokba van a háztartás. Havonta 2500—3000 forint kell konyhapénzre és ez sem mindig elég. — Nem sok az, hisz a családfő és a fiú is üzemi konyhán étkezik, nem lehetne szerényebben? Ezt kérdeztem én, de azt hiszem, örök időre elvesztettem tiszteletüket. Nagyon határozottan kijelentették: nem sok és nem lehet szerényebben. Hála istennek, mindannyiuk- nak jó egészségük van és ők nem sajnálják maguktól, hogy minden vasárnap itt négyfo- gásos ebéd van, s alkalmazkodni kell, mert nem mindannyian szeretik ugyanazt, és vasárnapra bizony három kiló hús kell — az pedig egy százas. Meg aztán mire spórolnának, az a mienk, amit megeszünk. Nem viszi magával senki a másvilágra a házát, meg az autót, vagy amit a szájától von meg — mondja az asszonyka. (Igaza van, bár ő magával viszi, amit a szájától nem vont meg —, mit csinál vele?) Olyan meggyőző volt ez a két élet-erő ember, amint ott az uzsonna maradványai felett, időnként hörpintve a pohárból, védte felfogását: amit a szem-száj kíván, meg kell adni számára. Jó, jó ez mind rendben van. Ez aztán már tényleg „bel- ügy”, senki nem akar beleavatkozni abba, hogy kinek milyen vágyai, igényei vannak és hogyan elégíti ki ezeket. De legalább azt ismerjék el, hogy nem lehet így előre jutni, házat építeni, motort sem vásárolni és ruházkodni, hogy valaki három és félezer forintból kétezren felül megeszik. Hogy mások, nagyobb családdal normálisan táplálkoznak sokszor kevesebb fizetésből és mégis „haladnak valamire”. Hogy van a táplálkozásban is mértékletesség és mértéktelenség, s hogy e kettő között különbség van. EZEKET MONDTAM ÉN el ott, az uzsonna roncsai felett. Arról már nem is szóltam, hogy a túlzott táplálkozás nem egészséges, hogy a „hasisten” néha megbosszúlja magát. Ezt már nem mertem elmondani. Bár utólag visszagondolva, elmondhattam volna: így sem, úgy sem hívnak ők meg engem még egyszer uzsonnái'», Papp János tekintettel nézi a másikat. Kicsit feljebb tolja a kalapjait aztán elmosolyodik, arca egyszeriben megfiatalodik. — Hát meg sem ismered már a katonacimborádat, Gergely? Kezet ráznak és amennyire az elszállt évek engedik, kihúzzák magukat, amúgy legénye- sen. Erre mindketten nevetnek, jókedvűen, fiatalosan. — Emlékszel? Harminc esztendővel ezelőtt egyszerre lettünk tizedesek és mennyit versenyeztünk, hogy melyikünk a fáinabb legény? — Már hogyne emlékeznék... csak az a baj, hogy az már rég volt. — Bizony, eljárt az idő. De gyakrabban is találkozhatnánk. Nem jössz az egri vásárra? — Mikor lesz az? — Most, október 24-én. — Nem hiszem. Száz hold répánk még a földben van, szüretelni, szántani, vetni kell. Addig eláll az eső és dolgozni kell. — Igazad van, komám. Esős, rongy időben meg úgysem ér a vásár semmit. Tempós léptekkel ballagtak tovább. Egyik a megyei tanács ülésére, a másik meg a MEZÖSZÖV Vállalathoz, a gépek ügyében.
