Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-07 / 211. szám
1960. szeptember 1, szerda NÉPÚJSÁG 3 A dolgozó nők munkáját könnyítik... Jól jövedelmezett a káli Március 15-e Tsz kertészete SZÖRNYŰ EZ AZ ÉLET! Nincs az embernek egy szabad pillanata! Alighogy hazatérek a munkából, máris a millió varrás, mosás, sőt másnapi főzés veszi el a kedvemet az élettől! — panaszkodott a minap egyik ismerős asszony, akinek napi nyolcórás munkaidején túl még három gyermeke, és kiszolgáláshoz szokott férje jelenti a második, sőt, harmadik műszakot. Elgondolkoztatott az esete, hiszen csakúgy ömlött belőle a panasz. Hogy lehet az, hogy ma valaki unja az életet, any- nyi dolga van? Hogy lehet az, hogy nem talál segítséget magának, amikor egyre többet beszélünk, írunk arról, hogy a dolgozó nő munkáját mennyi új elgondolás, mennyi új létesítmény segíti. Talán az a helyzet, hogy ma nem tudnak az asszonyok ezekről a dolgokról? Nos, ezen könnyen lehet segíteni! Beszéljünk róluk. Van Egerben egy nagyon ízléses, közkedvelt bolt a Dobó téren. Mindenki ismeri, a Háziipari Szövetkezet árusító helye ez, ahol sok szép dolog között válogathat a vevő. A bolt vezetőjének gondja van arra is, hogy a lakossággal úgy tartsa a kapcsolatot, hogy kívánságaikat a központ felé tolmácsolva olyan árut hozzanak forgalomba, ami feltétlenül kell. Így volt ez az elmúlt napokban a nagy „egyenruha hajrában” is, amikor az I. számú zenei általános iskola keresett egyenruháját legyártották, és a szülők nagy örömére, már az évnyitóra árusították. De sokan nem tudják, mint ahogy asszonybarátnőm sem tudta, hogy ez a kis bolt nemcsak kész ruhák árusításával foglalkozik, hanem ami talán ennél is fontosabb, olyan segítséget tud adni a dolgozó nőknek, ami hatalmas mértékben megkönnyíti otthoni munkájukat. Mert nézzük csak tovább Sz. K-né panaszát: — IGAZÁN NEM TUDOM megérteni, hogy miért kell nekem annyit varrni? Igaz, hogy három fiam van, és valósággal eszik a ruhát, meg az ingnyakak is elég hamar kikopnak, azon a vacak harisnyán is mindjárt felszalad a szem! — És nem tudod valahol mindezeket megcsináltatni? — Hová gondolsz? Akkor csak arra keresünk? — esett nekem felháborodva az asz- szony. Eléggé ijedten hallgattam el, de mikor utánanéztem ezeknek a dolgoknak, úgy vettem észre, hogy mégiscsak nem az asszonykának van igaza, hanem nekem. Meg lehet mindent csináltatni anélkül, hogy rámenne a kereset. A Háziipari Szövetkezet boltjában sok mindent megrendelhet a dolgozó nő, akinek munkája nem engedi meg azt, hogy otthon sokat utánadolgozzon. Megrendelhető itt ing- nyakf ordítás, műstoppolás, ha- risnyaszemfelszedés, ágynemű- varrás és javítás, nyakkendőtisztítás, zoknigumizás, ha a kardigán ujja megnyúlik, 30 forintért azt is átszabják és teljesen újjávarázsolják. Egy ingnyakfordítás mindössze tizenöt forint. Gombáthúzás és kézimunkaelőrajzolás, mindez egyáltalán nem tetemes összegekért. Nos? Ez nem segítség? A dolgozó nőknek meg kell tanulni azt, hogy nem szabad az erejüket, a fiatalságukat arra elpocsékolni, hogy még éjjel két órakor is a varrógép fölé hajolva javítják az ingnyakat és foltozzák a dunnahuzatot. Nem pénzkidobás az, ha a kereső házaspár ilyen munkáktól mentesíti az asszonyt. Akinek gyermeke, sőt, gyermekei vannak, az úgy is végez számtalan munkát, amit senki más az édesanyán kívül el nem végezhet. AZTÁN ITT VAN A PATYOLAT. Erről bővebben nem kell beszélni, mert talán ez volt az első olyan szolgáltatás, amit leghamarabb igénybevettek a háztartások. Ma azonban már nagyon sok helyen, és egyre több helyen van mosógép, ami lényegesen meggyorsítja és megkönnyíti az asszonyok munkáját. Marad még a főzés. Ismerősömnek három nagy fia van, nem napközisek, mert egy kivételével mind középiskolás. Miért kell nekik éjjel főzni? A Vadászkürtben napi ebédkiadás van, a vállalat 100 főre adott engedélyt, és mindössze nyolcvanan vették eddig igénybe, ami azt jelenti, hogy nincs is szükség emelésre, holott a ebéd ára 5,90 forint. Ezért? Napi 18 forintért érdemes hajnali öt órakor piacra rohanni, húsért állni, éjjel főzni, és mégis melegített ételt enni három fiúnak? Nem érdemes. Egyelőre ennyit. Ennyi helyen jártam, és nem eredménytelenül. Azóta már beszéltem az asszonnyal, aki álmélkodva hallgatta, mi minden van ebben a kis városban, amiről ő nem tud. ö csak arról tudott, hogy egy asszony, aki vállalta volna a háztartása rendben- tartását, az fizetésének háromnegyed részét kérte. Ez valóban „nem éri meg” —, hogy az ő szavaival éljek, de mióta megtudta mit hol, mennyiért és hogyan végeztethet el olcsón, azóta sok minden megváltozott a ház körül. Most már ráér elmenni a fodrászhoz, most már ráér elmenni férjével a moziba, és néha még a vasárnapot is kirándulásra tudják fordítani. Maradt még dolga? De mennyi! Takarítás, vacsora, és az anyai hivatással járó ezer öröm, bánat, ami mind az ő vállán nyugszik. De az ingek rendben vannak, a mosott ruha mindig nagyobb halmaz, mint a mosnlvaló, és nincs zsörtölődés, nincs kedélybetegség, nincs többé életuntság. A fiúk is észrevették a változást, és az már a lap másik oldalára tartozik, hogy a jó, békés családi hangulat fenntartása érdekében ők is sokkal többet segítenek édesanyjuknak. VAN ILYEN NÉZET, „hát akkor minek keres az asszony, ha a felét ki kell adni? Minek? Azért, mert ha még a felét kiadják is, akkor is megmarad a másik fele, amiből több ruhát és jobb életet lehet biztosítani. És még egyet: az asz- szony is ember, joga van munkája után a pihenéshez, s ha nincs segítsége, akkor érthető és okos dolog az, ha igénybe veszi a szolgáltatásokat, amelyeknek bevezetésével az állam az ő megterhelésén kíván könnyíteni. Cs. Ádám Éva .. .hogy Nyugat-Berlinben befejeződött a menekültek szervezeteinek nagygyűlése, amely nagyban hasonlított az 1938-39-es hitleri összejövetelekre. Kimért pontossággal ültek helyükön a megjelentek, be tartva a katonai rendfokozat szabta sorrendet. Átszellemült arccal hallgatták a nyugat-berlini főpolgármes tért, aki természetes korántsem a békés egymás mellett élésről szónokolt, hanem üvöltötte: „Szilézia, Pomerá- nia, Szudétaföld, Kelet-Po- roszország örökre német marad.” Ezt hangoztatták, éltették egymást a nagygyűlésen megjelent fasiszták, újból elhangzottak Hitler-ízű programbeszédek, újra fasiszta indulókat zengtek a Waldbühne falai. Erőlködve énekelték, hogy legalább saját magukat buzdítsák, m$g nemesebb munkára, az új, nagy feladatra. Most még gyenge ez az énekhang, de vigyázni kell, mert ha engedik, életet romboló erővé nőhet. (K. J.) Egy kiváló dolgozó A káli Március 15-e Tsz kertészete igen jól jövedelmezett az idén: a 45 katasztrális hold paradicsom-területről ötezer métermázsa termést takarítottak be. Ugyancsak szép termésük volt paprikából is, mert 250 métermázsát szedtek le. Tavasszal uborkát, zöldbabot, hagymát és borsót gondoztak, most a csemegekukoricát törik. A gondos termelőszövetkezeti tagok jó munkájának köszönhető, hogy diny- nyéből jelentős mennyiséget exportra is szállítottak. Kármán Attila, az egri Lakatosárugyár lakatos brigádjának vezetője, hét éve dolgozik az üzemben. Ez idő alatt jó munkájáért sok elismerésben részesült. Az elmúlt évek során 13 esetben kapott oklevelet és több kitüntetést. Jelenleg exportra dolgoznak, Lengyelországnak készítenek szálelszívó berendezéseket, ötfős brigádjával három éve együtt dolgoznak és 120 százalék alatt soha nem volt az átlagtermelésük. (Foto: Kiss B.) Bródy Sándor önvallomása Bródy Sándor életútja mindig érdekelte az egrieket, hiszen itt született Egerben. Hatványozott érdeklődésre tarthat számot tehát egy önvallomás, amely a maga közvetlen hangján oly sok újaf 'mond a nagy magyar íróról. Ez a kis írás eddig még kötetben nem jelent meg, s 1918-ból való, amikor Bródy 55 éves fejjel, mint befutott író, Budapesten élt. Az érdekes Bródy-vallomást az „ÚJ ÉLET” XVI. évfolyamának 16. számából vettük át, hogy bemutathassuk azt olvasóinknak, többszörös egri vonatkozásai miatt is. Állítólag 1863. március 15- én születtem Egerben, a Kacsapart utcában. (Megjegyzés: ma Bródy Sándor utca.) Apám Bródy Jakab épületfakereske- dő, pallér volt egy személyben. Anyámnak, kis kék szemű és nagyon szelíd asszonynak tizennégy gyermeke született és én voltam a legkisebb. De hiába faggatnak, nem tudom elmondani az élettörténetemet. Nem nagyon nézek visz- sza rája. Inkább a következő napokra: a Jövendőt nézem, mert az biztosan érdekesebb. Nem sajnálok semmit, ami buta, vagy fájdalmas volt az életemben, elfeledtem. Nem vagyok büszke semmire. Nem szeretnék megismételni semmit az elmúlt életemből, mert úgyis tudom, hogy nem lehet. De az is lehet, hogy gyenge kezemmel, keleti, nőies ujja- immal asszonyos volt a fogásom és nem markoltam -ieg elég élesen az eseményeket és dolgokat. — Megsimogattam, megpiszkáltam, de azután meg- úntam, elfáradtam és mentem tovább. Nem lett semmi, mert az, ami ma vagyok, nem túlságosan sok. Néha úgy gondolom, hogy valóban termékenyítője vagyok az új magyar irodalomnak — ezt írta rólam valamikor egy igaz zseni költőtársam. Szép az élet, ha néha piszkos is. Az én életem tele volt igen nagy gyönyörűségekkel és rettenetes szenvedésekkel. Ma már úgy látom, hogy komolyan kell venni, ami játék, és játéknak venni azt, ami véresen komoly. Egészen kisgyermek koromban izgatott az úgynevezett „színművészet”. Nyolc, vagy kilencéves koromban magam is aktív színész voltam és a Diriméné volt az első szerepem, Moliére Kénytelen házasságában. Egy egri padláson, Lip- cseyéknél — a híres Lipcsey Adám apjánál — találtuk meg a nevezetes színdarabot és nem sokat törődtünk vele, hogy a francia klasszikus nem nekünk szánta a nagy komédiát. A komikus szerepet egy tízéves kislánynak osztottam ki, de mivel nem felelt meg igényeimnek, megvertem és hazakergettem. Talán még ma is sírva szalad le az egri partos utcán, ha azóta nagyanya nem lett. A darab megbukott, bennünket a szülők és a bátyák hazaküldtek. Elhatároztam, hogy színész leszek, szobrász és író. Mindmind egyszerre és világhírű. Eltelt tíz év és író lettem. De előbb még elkövettem vagy féltucat Faust-utánzatot, de az utókor legnagyobb szerencséjére a művek befejezése után azonnal összetéptem őket. Szép ruháim voltak, de nem egészen az én ruháim. Hanem a bátyám levetett lóbarna ruhái. Egy arasznyival nagyobbak a kelleténél, szégyelltem is magam bennük. Erősen eltökéltem, hogy saját termetemre szabott ruhákban fogok járni és azért kell főleg híres embernek fennem. Azonban még sokat kellett vámom a hírességig, mert közben vért köptem, nem valódi, hanem műtuberkulózisom volt. Hogy mi vagyok ma? Elég jól fizetett magyar író. És nem történt velem semmi az egész életben, csak az, hogy öt fiam van. Meg az, hogy anyám nyolcvankilenc éves korában meghalt Szatmáron, és az ottani zsidó temetőben fekszik. Meg az, hogy kilencéves korában elpusztult egyetlen kislányom, Mari. ö itthon pihen, Budapesten, álmodik Fadrusz János szépséges síremléke alatt. Reméljük, hogy e nemismert Bródy-írás egri közlése hoz- l zájárul a nagy író megismeréséhez, és bennünk, egriekben § egy teljesebb Bródy-kép alakul ki. Ehhez különösen hozzá- ? segít az önvallomás közvetlen, levélbeillő hangja. | S. ti Szót emelünk 1 Mintegy két hét óta az egri Lájer Dezső utcai Fűszer- és Csemegeboltból elégedetlen- kedve és kenyér nélkül térnek haza azok az háziasszonyok, akik reggel fél hét és nyolc óra között szeretnének friss kenyeret, vagy éppen péksüteményt vásárolni munkába, iskolába induló családjuknak. — Nincs, kérem! Még nem jött a kenyér! — Ez a válasz nap mint nap az elárusítók részéről és hogy mégis némileg megnyugtassák a vásárolni szándékozókat, időnként telefonon felhívják az illetékeseket, akik esetenként szintén megnyugtatásképpen közük: már elindult a kenyeres autó. Ez azonban nem sokat jelent, mert legtöbbször csak biztatás marad és a kenyér leginkább nyolc után, kilenckor érkezik, amikor a család már munkába indult. Az ügy a kiskereskedelmi vállalatot is foglakoztatja, hiszen jó néhány napja egy Gyöngyösről érkezett szakember jegyzőkönyvet is vett fel amiatt, hogy az üzletben rossz, nem kielégítő a péksüteményellátás. Az említett üzletben azt mondják — és joggal mondják —, hogy amíg Vincepap Bertalan szállította a kenyeret, addig nem volt fennakadás és nem tértek haza kenyér nélkül a háziasszonyok, vagy éppen a családnak az a tagja, aki aznap kenyérért indult. Felkerestük a sütőipari vállalatnál Nemes Bálint árudisz- ponens elvtársat, aki elmondotta, hogy a késedelmes szállítást elsősorban az okozza, hogy két gyakorlott emberük megbetegedett és a jelenlegi, őket helyettesítő dolgozók nem tudják időben kiszállítani a kenyeret, illetve a süteményt. Ez természetesen nem elfogadható magyarázat, mert amennyire érthető az, hogy egy-egy új dolgozó néhány ua- pig még járatlan a munkában, éppúgy nem érthető, hogy két hét után is ugyanúgy késsenek, mint az első napon, s mii a legfőbb, emiatt több száz dolgozó kenyérellátása ne legyen biztosítható. Az sem elfogadható érv az illetékesek részéről, hogy a másnapos kenyér egészségesebb, jobb is, mint a friss, tehát vásároljanak a dolgozók másnapos kenyeret. Mindezen túlmenően meg kell állapítani, hogy a sütőipari vállalat dolgozói, közöttük Nemes Bálint árudiszponens is, sokat dolgoznak és fáradnak azért, hogy biztosítsák Eger városban a kenyér- és a péksütemény-ellátást. Ez azért is megállapítható és igaz, mmt az említett eset sem általános és állandó, de arra azonban feltétlenül okot adott, hogy a panaszosok nevében szót emeljünk. Es azokat a családokat, akik az egri 9. számú Fűszer- ás Csemegeboltban szerzik be kenyér- és péksütemény-szükségleteiket, most azzal nyugtathatjuk meg, hogy Nemes Bálint árudiszponens ígéretet tett arra, hogy már a legközelebbi napoktól kezdve biztosítja az üzlet időbeni kenyér- ellátását. Reméljük, így is lesz! Szalay István Sík István, Heréd: \ Az évnyitóról írt tudósítását megkaptuk, azt, sajnos, közölni nem tudtuk, mert munkatársaink telefonon és személyesen voltak ott az évnyitókon. Bőta Sándor, Eger: Panaszos levelét megkaptuk, az ügyben eljárunk, s a kivizsgálás után az eredményről értesítjük. Körmendi Károly, Eger: örülünk, hogy hosszú hallgatás után ismét írt szerkesztőségünknek. Cikkét és az egyik képet fel tudjuk használni. Kérjük, máskor is írjon. További leveleit várjuk. P. S., Eger: Megkaptuk ,,A zenélő liba” című írását, azt azonban használni nem tudjuk. Kérjük, máskor eseményeket írjon meg, s azt akár hírként, akár önállóan is. feldolgozzuk lapunkban. Mácsai István, Eger: Levelét megkaptuk, s az abban leírtakkal mi már nem egy cikkben foglalkoztunk, de ettől eltekintve, ezt is felhasználjuk lapunkban. Műtét közben «beszélő" agy Dr. Pampiglione, egy londoni gyermekkórház neurofizioló- giai osztályának vezetője, olyan készüléket szerkesztett, amely műtét közben jelzi a beteg klinikai állapotában bekövetkezett változásokat. A „beszélő agy” elnevezésű készülék az agyvelő elektromos kisugárzását hallható jelzésekre változtatja át, s azokat az operáló orvosok mikrofonon keresztül hallgatják. A sebész tehát külön vizsgálat nélkül tájékozódhat a beteg állapotáról és azonnal értesül róla, ha annak szervezetében bármilyen klinikai változás következett be. Spanyolcsizma ?! Jim Johnson úr, az arkansasi legfelső kúria elnöke különös előszeretettel míveli a régi jogtudományokban való búvárkodást. így tudott csak „eredeti” álláspontra helyezkedni, a bűnesetek rangsorolásának kérdésében, a büntettek elbírálásában. Johnson úr kijelentette: ő még a nemi erőszaknál, de még a gyilkosságnál is nagyobb bűnnek tartja... a néger gyermekek felvételét a fehérek iskoláiba. Azt gondolná az ember, Johnson úr passzív magánvéleménye ez a kijelentés. De nem! Johnson úr kijelentette azt is: minden tőle telhetőt megtesz, és odahat, ljogy az amerikai társállam módosított alkotmánya biztosítsa számára a néger gyermekeket befogadó iskolák haladéktalan bezárásának jogát. A sokcsillagú amerikai lobogó alatt hangzatos beszédek, szónoklatok hangzanak el nap mint nap az emberi jogokról, az emberi egyenlőségről, a demokráciáról — no és persze a szabadságról, amelyet a washingtoni Wall Streeten oly ínycsiklandó körítésekkel tálalnak. A józan ember nem győz csak csodálkozni, miért is nem fűlik a kubaiak foga az ilyen demokráciához, szabadsághoz? Mert, kérdezem: nem szép dolog, nem lelkesítő dolog, hogy Amerikában mindenki megmondhatja a véleményét a közönséges bűnök listájáról? Hát nem szép dolog az, hogy déli tizenkettőkor, bármely amerikai polgár kezet szoríthat az Elnökkel, érdeklődhet egészségi állapota felől? Mert az amerikai demokráciában ilyen is van! De érdemes lenne statisztikát készíteni arról, hány néger munkást engedtek ezidáig az Elnök közelébe? Érdekes lenne ezt a statisztikát tanulmányozni. Érdekes lenne, már csak azért is, mert a fehér munkások, a fehér emberek is csak hosszabb huzavona, motozás után juthatnak a Fehér Ház különtermébe, ahol az Elnök várakozik rájuk... Jim Johnson úr fajüldöző megnyilatkozását bizonyára harsány ovációval fogadják Arkansas állam hasonszőrű vezetői, akik, mitsem törődve a négerek érzékenységével, akiket nem érdekel a néger tömegek, a fehér polgárok nemtetszése. , A magam részéről — én kíváncsian várom Jim Johnson úr újabb kinyilatkoztatásait. Türelmetlenül várom, hogy újabb területen bukkanjon fel, jogszakértői elméjét csillogtatva. Várom, hogy nyilatkozzék a boszorkány-kérdésben, a tűz- próba dolgában — és esetleges javaslatait megtegye az inkvizíció visszaállítására. Mert feltételezhető, hogy az amerikai büntetőrendszer visszatér a középkori módszerekhez. Johnson úr van olyan jogi koponya, hogy a szégyenketrecet, a kalodát, a spanyolcsizmát, a hüvelykszorítót és a kerékbetörést is szépen, demokratikusan belemódosítja az alkotmányba — a négerek számára. Patak? Dezső
