Népújság, 1960. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-25 / 227. szám
I960, szeptember 25., vasárnap NEPÜJSÄG S \ Hruscsov elvtárs beszéde az ENSZ közgyűlésén (Folytatás a 2. oldalról) Helyénvaló itt még arra is emlékeztetni, hogy a múltban gyarmatokkal rendelkező hatalmaknak erkölcsi kötelességük visszaadni az országok felszabadult népeinek legalább azoknak az értékeknek egy részét, amelyeket a lakosság kíméletlen kizsákmányolásával és a természeti kincsek elhará- csolásával vontak ki. Azt mondhatják, hogy köny- nyen száll síkra a Szovjetunió a gyarmati kormányzási rendszer megszüntetéséért, hiszen a Szovjetuniónak nincsenek gyarmatai. Valóban, nincsenek gyarmataink és nincs tőkénk más országokban. De volt olyan idő, amikor az orszá- gunkban lakó sok népcsoport magán érezte a cárizmus, a földesúri—burzsoá rendszer súlyos terhét. A cári birodalom határmenti vidékeinek helyzete jóformán nem különbözött a gyarmatok helyzetétől, mivel az előbbieket kíméletlenül elnyomta az önkényuralom, a kapitalizmus. Míg az önkényuralom meggazdagodási forrást látott Közép-Ázsia, a Kaukázuson túl népeiben és az ország, birodalom más nemzetiségeiben, addig az októberi forradalom után, amikor ezek a népek teljes szabadságot nyertek, gyors ütemben fejlesztették gazdaságukat, kultúrájukat és jólétüket. A gyarmati rendszer felszámolásának távlatai Vegyük például a középázsiai szovjet köztársaságokat. A cári Oroszország elmaradott gyarmatból élenhaladó, iparilag fejlett szocialista köztársasággá vált. 1913-tól 1960-ig a nagyipar termelése az említett köztársaságokban több mint hatvanszorosára emelkedett. Egy olyan hajdan elmaradott ország, mint Kazahsztán, ma lakosonként annyi ipari terméket állít elő, mint Olaszország, villamosenergiából pedig any- nyit termel, mint Japán, és többet mint Olaszország. Közép-Ázsia és Kazahsztán területén a forradalomig mindössze hétmillió kilowattóra villamos energiát termeltek, egy háromszázadát, mint az egész orosz birodalomban. Most pedig az évi villamosenergiatermelés tizenkilencmilliárd kilowattóra, kilencszer annyi, mint az egész forradalom előtti Oroszország villamosener- gia-termelése volt. Mérhetetlenül 'megnövekedett a többi autonom köztársaságokba tömörült, viszonylag csekély lélekszámú népek gazdasága és kultúrája. Így például 1913-tól 1959-ig a Jakut Autonóm Köztársaság nagyiparának termelése ötvenháromszorosára, a Komi Autonóm Köztársaságé százkilencszeresére, a Tatár Autonóm Köztársaságé száznegyvenhétszeresére, a Baskír Autonóm Köztársaságé százhatvanháromszorosára emelkedett. Az egyenjogú szocialista köztársaságok családjában a forradalom előtti Oroszország egykori határvidékei — amelyeket az éhség és a betegségek miatt kihalás fenyegetett, virágzó területekké váltak, ahol éppúgy emelkedett az életszínvonal, mint az egész Szovjetunióban. Még meglepőbb sikereket arattak a Szovjetunió nemzetiségi köztársaságai a kultúra fejlesztésében. Kazahsztán és a közép-ázsiai köztársaságok népei a forradalom előtt jóformán teljesen analfabéták voltak. Szinte nem volt közöttük olyan ember, aki közép- vagy főiskolát végzett volna. A szovjet hatalom minden nép számára hozzáférhetővé tette a művelődés és a kultúra forrásait. Ezekben a köztársaságokban és az. egész Szovjetunióban ma már nincs olyan ember, aki nem tud írni-olvasni. Kazahsztánban, Üzbekisz- tánban, Kirgíziában, Tádzsikisztánban és Turkméniában a forradalom előtt nem volt főiskola, Kirgíziában, Tádzsikisztánban és Turkméniában pedig még technikus sem. Ezzel szemben a múlt tanévben ezekben a köztársaságokban a főiskolán 211 000, a technikumokon és más középfokú szakiskolákban 176 000 volt a tanulók száma. E köztársaságok minden tízezer lakosára átlagosan nyolcvannyolc főiskolai és hetvenhárom technikumi hallgató jut, nem számítva azt a sok fiatalt, akik köztársaságuk határain túl tanulnak. Jusson eszükbe, hogy tízezer lakosra Franciaországban csupán negyven, Olaszországban harmincnégy, Nyugat-Német- országban pedig harmincegy főiskolai hallgató jut, vagyis valamivel több mint a szovjet közép-ázsiai arányszám egy- harmada. Hruscsov ezután adatok sorával mutatott rá, hogy az 1926 óta eltelt időszakban a szovjet népgazdaság munkásainak és alkalmazottainak száma a Szovjetunió egészét tekintve hatszorosára, — Kö- zép-Ázsiában és Kazahsztánban viszont tízszeresére növekedett. Jóval nagyobb mértékben emelkedett a szakmunkások és a szakemberek száma. A szovjet hatalom évei alatt az összes köztársaságokban szakképzett kádereket neveltek a munkásosztályból, óriási mértékben megnőtt az értelmiség száma. A cári kormány Oroszország határvidékein lényegileg gyarmati politikát folytatott, amely alig különbözött attól a politikától, amelyet ma is megfigyelhetünk a gyarmati országokban. Nos, kárát vallotta-e a mi országunk fejlődése annak, hogy a népek jogot kaptak a függetlenséghez és az önrendelkezéshez? Tapasztalható-e sok nemzetiségű országunkban civakodás és ellenségeskedés a népek között, széthull-e az állam? Nem. Ilyesmi nem fordult és nem fordulhat elő — jelentette ki Hruscsov. A Szovjetunióban közelebb kerültek és jobban összeforrottak a nemzetiségek, mint valaha. Valóban kialakult a népek barátsága, amelyet nem ingathattak meg a második világháború megpróbáltatásai. Most pedig engedjék meg, hogy másfajta példákat említsek, amelyek illusztrálják, liogyan valósítják meg a gyarmatosítók „civilizátor! küldetésüket44 a gyarmatokon? Amikor Indonézia, ez a volt gyarmat függetlenné _ vált, az egy főre eső nemzeti jövedelem, ENSZ hivatalos adatai szerint itt mindössze 25 amerikai dollár volt, Hollandiában viszont 20-szor ennyi. Burmában ez a jövedelem 36 dollárra, Indiában 57 dollárra rúgott, vagyis alig egytizede volt az Angliában egy főre eső nemzeti jövedelemnek. Amikor a kongói nép kivívta függetlenségét, Belgiumban az egy főre eső nemzeti jövedelem 13-szor akkora volt, mint Kongóban. Ezenkívül Kongóban, akárcsak más gyarmati országokban, e rendkívül alacsony jövedelem oroszlánrészét a gyarmattartók sajátították ki. A gyarmatosítók művelet- lenségben és sötétségben tartották a leigázott népeket. Indonéziában az írni-olvasni tudók arányszáma 1950-ben nem haladta meg a 15—20 százalékot. Indiában még néhány évvel a függetlenség kivívása után is, amikor már történtek intézkedések , a közoktatási rendszer kibővítésére, a lakosság 16 százaléka, Pakisztánban 14 százaléka tudott írni- olvasni. Amikor Francia-Indo- kína országai függetlenné váltak, Franciaországban 100 000 lélekre 330 főiskolai hallgató, Kambodzsában viszont mindössze négy jutott. Indonéziában 1948-ban egy orvosnak 67 000 embert kellett ellátnia. Nem csoda, hogy az alacsony életszínvonal miatt és kellő orvosi segítség hiányában az ösz- szes egykori gyarmatokon megdöbbentően alacsony az átlagos életkor az anyaországokhoz képest. Némelyik ilyen országban az emberek átlagosan csupán 35 évet élnek, vagyis jóformán fele annyit, mint az őket gyarmati igában tartó országokban. íme, ez a gyarmati rendszer még mindig meglevő öröksége. Ha a gyarmattartó államok valóban a gyarmati népek érdekeit tartanák szem előtt, ha valóban megadnák nekik azt a segítséget, amelyről oly szívesen beszélnek és nem kirablásukkal, kizsákmányolásukkal volnának elfoglalva, akkor a gyarmatok és az anyaországok népei egyforma ütemben fejlődnének és nem volna olyan meghökkentő különbség a nemzetgazdaság és a kultúra fejlettségében, a népjólétben. De miféle közösségről tanúskodik, hogy a nyugati országok és a gyarmatok életszínvonala jóformán össze sem hasonlítható? Ez nem közösség, nem együttműködés, hanem egyesek uralma mások fölött, amelyben egyesek élüezik mások munkáját és javait, kizsákmányolják és rabolják őket. átszivattyúzzák a nemzetgazdaság javait az anyaországokba. A gyarmati rendszer védelmezői azzal ijesztgetik az anyaországok népeit, hogy a gyarmati rendszer felszámolása után állítólag elkerülhetetlenül nagyot esik az iparilag fejlett országok lakosságának életszínvonala. Nyilvánvaló az ilyen állítások tarthatatlansága. Először is: az ilyen állításiak elárulják, hogy szerzőik mit forgatnak agyukban, hiszen akaratlanul is beismerik, hogy az anyaországok kirabolják a gyarmatokat és a függő országokat és ebből mesés profitokat húznak. De az extra-profit nem Hruscsov ezután emlékeztetett arra, hogy a múlt év szeptemberében, az ENSZ-közgyű- lés 14. ülésszakán a szovjet kormány megbízásából előterjesztette a Szovjetunió általános és teljes leszerelésre vonatkozó javaslatait. Megelégedéssel nyugtázhatjuk — mondotta —, hogy az általunk ismertetett elgondolásokat egyöntetűen helyeselte az Egyesült Nemzetek Szervezete és támogatták az egész világ népei. A Szovjetunió és más államok, az ENSZ-köz- gyűlés legutóbbi ülésszakán hozott határozatnak megfelelően, tevékenyen részt vettek a tízhatalmi leszerelési bizottság munkájában és ott az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés kidolgozásáért harcoltak. A Szovjetunió nem várta meg, míg létrejön a nemzetközi leszerelési egyezmény, hanem egyoldalúan, 1200 000-rel, vagyis állományának egyharmadával csökkenti fegyveres erőit. A szovjet kormány, amely következetesen és állhatatosan folytatja békeszerető politikáját, ünnepélyesen kijelenti az ENSZ-közgyűlés jelen ülésszakán, hogy a Szovjetunió csakis olyan fegyveres erőkkel rendelkezik, amelyek hazánk védelmét, valamint szövetségeseinkkel és barátainkkal szemben fennálló kötelezettségeink teljesítését szolgálják arra az esetre, ha agresszió éri őket. Kizárt még annak lehetősége is, hogy fegyveres erőinket más célokra használják fel, mivel az ellentétes lenne államunk természetével és békeszerető külpolitikájának alapjaival. Hazánk csak azért kénytelen hadsereget fenntartani, mert az általános és teljes leszerelésről szóló javaslatainkat mind ez ideig nem fogadták el. Egy év múlt el azóta, hogy a közgyűlés meghozta határozatát. A leszerelés ügye azonban a múlt évben tapodtat sem haladt előre. Mi az oka ennek a az anyaországok lakosságainak széles rétegeihez jut, hanem főként a monopóliumok zsebébe vándorol. Nem az anyaországok népei, hanem a milliomosok és a milliárdosok ragaszkodnak a gyarmati rendszerhez. Másodszor: Sok nemzeti függetlenséget elnyert országok fejlődésének tapasztalata meggy r- zően bizonyítja, hogy a nemzet- gazdaság gyors fejlődésével ezekben az országokban is ösz- szehasonlíthatatlanul megnő a belső piac felvevő képessége. Ezek összehasonlíthatatlanul több iparcikket tudnak átvenni a fejlettebb országokból és ugyanakkor termelőerőik fellendülése folytán, az iparilag fejlett országok gazdasága számára több nélkülözhetetlen nyersanyagot és különböző termékeket és árukat tudnak rendelkezésre bocsátani. Az államközi kapcsolatok e haladóbb és ésszerűbb rendszere fellendíti a gazdaságilag elmaradott, múltban gyarmati és függő országok és a fejlettebb országok népeinek jólétét egyaránt. Az élet. a gazdasági és a politikai fejlődés egész menete kimondja a történelem kérlelhetetlen ítéletét a szégyenletes gyarmati rendszerre, amely már túlélte önmagát. Azoknak, akik megszokták, hogy a gyarmatok elnyomott népeinek rovására teremtsenek jólétet maguknak, mi azt mondjuk: „Gondolkozzanak, vegyék szemügyre, hogy mi történik öltök körül. Ha nem, akkor hamarosan, de nagyon hamar bekövetkezik a gyarmati rend végső összeomlása, és ha önök idejében nem tűnnek el helyzetnek, amelyről csak a legnagyobb sajnálattal és komoly aggodalommal lehet beszélni? Ki akadályozza az általános és teljes leszerelésről szóló közgyűlési határozatnak, ennek az ENSZ történetében talán a legfontosabb és legjelentősebb határozatnak a végrehajtását? Ki nem engedi kimozdítani a leszerelés problémáját a holtpontról? A tények azt bizonyítják, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO alapján vele szövetséges néhány más állam magatartása miatt nincs semmiféle haladás a leszerelés kérdésének megoldásában. A tízhatalmi leszerelési bizottság egész munkája folyamán a nyugati hatalmak nem voltak hajlandók hozzálátni az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés kidolgozásához, mindenképpen kitértek az elől, hogy érdemben megvitassák az általános és teljes leszerelés szovjet programját, amelyet pedig a közgyűlés részletes megvitatás végett a bizottság elé utalt. Ellenőrzést indítványoztak leszerelés nélkül. Ezzel szemben lehetetlen nem látni, hogy ellenőrzés bevezetése leszerelés nélkül egyértelmű lenne egy nemzetközi kémkedési rendszer megteremtésével és nem segítené elő a béke megszilárdítását. Sőt, ellenkezőleg, meg- könnyíthetné, hogy az esetleges agresszor megvalósítsa a népekre nézve veszedelmes terveit. Az a veszély fenyeget, hogy ha ellenőrzést létesítenek a fegyverzet fölött és a fegyverek megmaradnak, ez lényegében azt jelenti, hogy a felek ismerik a másik fél birtokában levő fegyverek mennyiségét, minőségét és elhelyezését. Ennek alapján az agresszív fél a maga fegyverzetét olyan színvonalra emelheti, hogy fölénybe kerüljön abból a célból, hogy általa kiválasztandó alkalmas időpontban támadást hajtson végre. Mi sohasem fogunk beleegyezni a fegyverzet ellenaz útból, akkor elsöprik önöket”. De a gyarmati rendszernek egyre kevesebb híve lesz magukban a gyarmatosító hatalmakban is. Végeredményben nem az övék az utolsó szó. Ezért fordulunk a nyugati országok népeinek értelméhez és jövőbe látásához, kormányaihoz és az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlé sén részvevő képviselőihez: hangoljuk össze a gyarmati kormányzási rendszer megszüntetésére irányuló lépéseket — ezzel meggyorsítjuk ezt a törvény- szerű történelmi folyamatot —, kövessünk el mindent, hogy a gyarmati és függő országok népei egyenjogúakká váljanak és maguk dönthessék el saját sorsukat. A Szovjetunió segítette és egyre nagyobb arányokban fogja segíteni a gazdaságilag elmaradott országokat, őszintén segítségére vagyunk ez országok népeinek független gazdasági életük kialakításában, hazai iparuk fejlesztésében, ami fő biztosítéka tényleges függetlenségüknek és a népjólét fokozódásának. Nem lehet szabad az a nép. amely más népeket elnyom. Minden szabad nép segítsen a még elnyomott népeknek szabadságának és függetlenségének kivívásában. Engedjék meg annak a reményemnek kifejezését, hogy a közgyűlés jelen ülésszaka történelmi mérföldkő lesz a gyarmati rendszer teljes és végérvényes megszüntetésének útján, Nagyszerű, történelmi jelentőségű esemény lesz ez, amely tükrözi a nemzeti függetlenségükért küzdő népek, az egész haladó emberiség vágyait és törekvéseit. őrzésébe leszerelés nélkül, mert ez azt jelentené, hogy ösztönzést adunk az ag- resszornak. A szovjet kormány, mint több más állam kormánya is, kénytelen volt megszüntetni részvételét a tízes bizottság munkájában, mert a bizottság a nyugati hatalmaknak csak a fegyverkezési verseny takarga- tására szolgált. A szovjet kormány nehezen szánta rá magát erre a lépésre, mivel éppen a Szovjetunió kezdeményezte az általános és teljes leszerelés kérdésének felvetését. A kialakult feltételek között azonban további részvétele a bizottság munkájában azt jelentette volna, hogy segíti a leszerelés ellenségeit. Nem lehetett belenyugodni, hogy visszaéljenek a leszerelés nagy ügyével, — az általános béke érdekeivel ösz- szeegyeztethetetlen célokat követve. A szovjet kormány ezért a leszerelést megvitatás végett az ENSZ-közgyűlés elé terjesztette. Hiszen a közgyűlés tagjainak jelentős többsége egyáltalán nem érdekelt a fegyverkezési versenyben és őszintén kívánja e verseny megszüntetését. Figyelembe véve a leszerelés problémájának óriási jelentőségét és annak szükségességét, hogy gyökeres fordulatot kell teremteni a tárgyalások menetében, a szovjet kormány állást foglalt amellett, hogy e kérdés közgyűlési vitájában közvetlenül vegyenek részt a kellő meghatalmazással felruházott állam- és kormányfők. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy egész sor állam kormánya kellő megértéssel fogadta a kérdés ilyetén való felvetését: ezeknek az államoknak a küldöttségeit legfelelő- sebb államférfiaik vezetik a közgyűlésen. Hogy megkönnyítsük a közgyűlés munkáját és határozott irányba tereljük a leszerelési vitát, a szovjet kormány javaslatot terjeszt a közgyűlés elé Az általános és teljes leszerelési szerződés alapvető rende! kezesei címmel. Kérjük a közgyűlés elnökét és az ENSZ titkárságát, hogy a közgyűlés hivatalos dokumentumaképpen osztassa szét a küldöttségek között ezt a javaslatot és hozzáfűzött magyarázó nyilatkozatunkat, amely részletesebben kifejti a Szovjetuniónak a leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontját. Az általános és teljes leszerelésre vonatkozó új szovjet javaslat, amely a szovjet kormány által a világ összes kormányai elé terjesztett, I960, június 2-án keit javaslatokra épül, tekintetbe veszi mindazt, ami e kérdésnek a világ különböző országai politikai és társadalmi köreivel történt megvitatása során a múlt esztendőben hasznosnak bizonyult. Ez a javaslat sok tekintetben közeledik a nyugati hatalmak álláspontjához, s ez. reméljük, lehetővé teszi majd, hogy mielőbb megegyezzünk a leszere- lés kérdésében. Mi most. a többi között, arra gondolunk, hogy az általános cs teljes leszerelésnek már az első szakaszában fel kell számolni az atomfegyvereknek a célba juttatására szolgáló összes eszközöket: részletesen ki kell dolgozni minden szakaszban a hatékony nemzetközi ellenőrzést szolgáló intézkedéseket: tekintetbe kell venni egyes nyugati hatalmaknak azt a kívánságát, hogy már a legelejétől fogva irányozzuk elő a fegyveres erők létszámának és a hagyományos fegyverzetnek csökkentését. Egész sor egyéb változást és pontosabb meghatározást is felvettünk programunkba. Valamennyiünknek józanul számolnunk kell azzal, hogy semmiféle hajlékonyság nem segíti elő a leszerelés kérdésének megoldását, s minden erőfeszítés és fáradozás az eddigihez hasonlóan eredménytelen marad, ha a tárgyalások összes részvevőit nem hatja át az az őszinte törekvés, hogy valóra váltsák az emberiség évszázados vágyát, a leszerelést. A tízhatalmi leszerelési bizottságban hiányzott ez a törekvés, az Egyesült Államokból és NATO-beli partnereiből. Egyelőre nem látszik, hogy most megvan-e bennük ez a törekvés. Nem lehet ezzel kapcsolatban figyelmen kívül hagyni* hogy az Egyesült Államok nem sokkal a közgyűlés munkájának megkezdése előtt újabb kísérleteket tett, hogy mellékvágányra terelje az egész ügyet. Ki ne tudná, hogy az Egyesült Államok ezt a célt követte* amikor arra törekedett, hogy a közgyűlés ülésszakának megnyitása előtt néhány héttel hívják össze az ENSZ leszerelési bizottságát. Amint a tízhatalmi bizottság munkájának tapasztalatai mutatják, a bizottságban a leszerelés gyakorlati problémáinak tárgyalása során bonyodalmak támadtak, mert a nyugati hatalmak nem kívánták megoldani a leszerelés kérdését. Közismertek a tízhatalmi bizottság elé terjesztett szovjet javaslatok. E javaslatokat a nemzetközi közvélemény úgy értékelte, hogy azok teljesen világosak és megvalósíthatók. Hangsúlyozni kell, hogy e javaslatok számoltak a nyugati hatalmak egyes óhajaival és indítványaival. Mégis, Lodge, az Egyesült Államok ENSZ- beli leszerelési megbízottja, kijelentette, hogy a Szovjetunió „zsákbamacskát árul”. Ebben az esetben meg kell kérdezni, vajon nem történt-e Lodge úrral is ugyanaz, mint a keleti mesék hősével, aki saját maga bújt a zsákba, és ez megakadályozta, hogy lássa, amit mindenki jól lát és világosan ért. Csodálkozást kelt bennünk Lodge egy másik kijelentése is, amely akkor hangzott el, amikor Lodge ellenezte, hogy a (Folytatása a 4. oldalon) Meg kell végre oldani a leszerelés problémáját
