Népújság, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-16 / 193. szám

1960. augusztus 16., kedd

NGPOJSAO

3

A marógép szerelmese

FÜSTÖS, OLAJOS, nehéz levegő kavarog a nagycsarnokban. A gépek mellett fülig olajos munkások dolgoznak, vagy éppen a leállt gépeket takarítják.

Csend van! A máskor oly hangos csarnokban a munkaidő véget ér. Innen-onnan még éles dörrenés hallatszik, amint eldől valami, vagy leesik egy kulcs.

A Budapesti Hajtóműgyár egri telepének nagycsarnokában vagyunk. Sürögnek-foromnak a fiatalok, vége a munká- nak.

Benn az irodában egyeztetik a délelőtti műszak eredményeit és itt kapja meg feladatát a délutános műszak.

— Megvan minden anyag a délutáni munkátokhoz, a munkaláp is ott van már három napja a megszokott helyén, — érvel Bésztért Bernát marós.

— De az kevés, egy lapra csak hat munkát lehet írni, — védi igazát a délutános váltó.

A két műszak emberei — mint szokás — átadják egymásnak a munkahelyet; ezt csinálták meg délelőtt, itt kell folytatni a munkát.

Beszteri Bernát is, ez a gesztenyebarna hajú, fiatalember, fiatalos hévvel dolgozik UF— 21-es marógépén.

S a marósok között az o munkáját emlegetik első helyen a telep vezetői. De nehéz út vezetett idáig!

AZ ÁLTALÁNOS iskola elvégzésekor a Kelet-Borsod megyei Népbolt Vállalat egyik egri üzemébe kerül, mint kifutófiú. Az egész napja rohanás, hol ide, hol oda küldik.

Ismerkedik a szakmával. Az alapoknál kezdte, közvetlen a legelején. A szorgalma nem hagyta el annak ellenére, hogy néha nagyon egyedül érezte magát, úgy látta, hogy neki mindenki ellensége.

Ezen . a kishitűségen nagy akarása, szorgalma segítette át. Ahogy múlt az idő, úgy értékelték egyre nagyobbra munkáját. Árudavezető lett, majd búcsút mondott a kereskedelemnek és a vasas szakmával jegyezte el magát Őrök életre.

Az egri Finomszerelvény- gyárba került 1952. márciusában. Az új üzemnek szakképzett emberekre van szüksége. A fiatal Beszteri Bernátot tapasztalatszerzésre a Székesfehérvári Vadásztölténygyárba küldik, hogy majd ha visszamegy, oktatni, nevelni tudja a faluról bekerülő szakma nélküli férfiakat, lányokat.

S amikor már tapasztalatokkal meggazdagodva, felvértezve, mint virágporral a szorgalmas méh, — visszatér a Fi- nomszerelvénygyárba — katonának viszik Bajára.

A leszerelés után újra a Fi- nomszerelvénygyárban találkozunk vele, de innen rövid idő múlva haza, a szülői házhoz szólítja a kötelesség. Az édesapja beteg lett és neki be kellett állni helyette, hogy a feles szőlőt, földet meg tudják művelni, ne legyen gond az élet

DE A SZIVÉT MAR a gépek között hagyta, álmaiban újra hallotta a kezéhez nőtt, alakult marógépek zúgását. Kísértette a gyári munka. Ha a kertben dolgozott, vagy ha a határba járt, mindig csak a gépek monoton zúgása riasztotta gondolatait. Aki már egyszer megszerette a gépeket, ezeket a vasszörnyetegeket, amelyek az ember keze alatt szelíd, munkavégző eszközökké alakulnak, az nem tud szabadulni tőlük.

így volt Beszteri Bernát is! Alig várta, hogy újra a gyárba kerüljön és keze megfoghassa a marógép indítóját. Elérkezett

ez a nap is. 1958. január 7-én jelentkezett az egri Hajtóműgyárba.

Keményen kellett dolgoznia, hiszen egy év alatt sokat felejtett. De amikor az első hét elmúlt felette, már otthonosan mozgott a gépek között

— A legöregebb vagyok a szakmában, — mondja halkar,, kissé félszegen Beszteri Bernát.

— öt gépen dolgozunk egyszerre, én beállítom a gépeket, és a betanított munkások végzik a többit. Nem tudom, miért pont engem jelöltek ki erre a célra, van itt tőlem jobb munkás is.

Megtörli homlokát és az uj- jainak a helye mind ott maradt, fekete vonalként jelezve az olajat

— S hogy szabad időmet mivel töltöm? Kertészkedem odahaza. A csarnok olajos, nehéz levegője után jólesik kint lenni a szabad levegőn és szeretek is a növényekkel pepecselni.

— S a könyvek?

— Azokat is szeretem, főleg azért a szakkönyvek érdekelnek. Nem mintha a szépirodaimat nem olvasnám. Most vásároltam meg a világatlaszt. Ezzel vagyok most lefoglalva. Ha időm még akad, moziba szeretek járni.

ÍME, EGY FIATAL marós a sok közül, aki tanul, hogy maga is taníthasson.

Kovács János

Különleges emelődaruk

A leningrádi emelő- és szá’-jfúrótornyok lítódarukat előállító gyár konstruktőrei különleges, forgatható vonóhoroggal felszerelt emelődarut készítettek. A gépezet speciális markoló szerkezet segítségével ötven tonnás öntvényt emel le a futószalagról, a szükséges irányba fordítja és átviszi a másik futószalagra.

A másik újdonság az úszóda- ru, amelyet a Káspi-tengerbeli

felállításához használnak: teljesítőképessége 250 tonna. A hajóra szerelt daru segítségével a legnagyobb mélységből is felhozható az olaj. A hajó szerkezete olyan szilárd, hogy a legnagyobb viharban is munkaképes.

A hétéves tervben 17 emeletes ház magasságának megfelelő hatalmas daruk készülnek. Irányításukat televíziós felszereléssel végzik.

(J)ap-Í^LÓikám£

A késő délutáni nap ott találta az utcán. A fején — csofc megszokásból — horgolt kerek sapka, közepéről, mint falióra ingája, úgy függött le a bojt, s ha szaladt, jókedvűén lendült az jobbra, balra.

De most állt a kapuban, kis, rövid nadrágban, ing nélkül, mezítlábosan, csak derekára volt spárgával odabiztosítva egy ragyogó tokban nyugvó kard.

Az utca -r- szokásától eltérően — majdnem néptelen volt, csak a megkopasz- tott libák lépegettek Peti előtt, s vezérük nyújtotta feléje nyakát.

Péter mellett egy kis kölyökkutya ült hátsó lábán, várva a délutáni játékot. S mert nem volt más „ellenség” a hadakozáshoz, Peti a jámbor libák ellen indult harcba. Kihúzta hüvelyéből kardját, s a nyakát legjobban

nyújtogató liba felé sújtott. Fickónak — a kutyának — sem kellett egyéb. A libák közé szaladt teljes lendülettel, s kiadva torkának minden erejét, futott közöttük, halálra rémísztve őket.

A nagy harcnak egyszerre csak vége lett. A túlsó házsor egyik kapuján Peti „nagyfiú” barátja, a kilencéves Sanykó jött ki, kezében Peti számára valami elképzelhetetlen csodával. Csillagra emlékeztet, de nem ragyogott, s milyen hosszú uszálya volt! Péter mindent feledve szalad barátjához, s köszöntés után nem is szólt, csak nagy fontoskodva, hátrakulcsolt kézzel megállt — és szemlélt.

A „nagyfiú” szétnézett az utcán, mintegy beleszimatolt a levegőbe, $ megelégedettén jelentette ki:

— Jó szelünk lesz.

Petinek most elmozdult a lába a földtől, kellőleg megszemlélte az új játékot.

— Segítesz, Péti, sárkányt eregetni? — kérdezte Sanykó.

Hát hogyne segített volna! Nagy igyekezetében olyan gyorsan talált lépni, hogy Fickó farka bánta meg a sietséget, amelyet a kutya haragos morgással, s vonyitással tudtul is adott. De Péternek most ez nem volt fontos. Kézbe vette az új játékot! — és vihette messzire, mesz- szire! Van ennél nagyobb boldogság? Érezte, hogy a szél már játszik a nád közé kifeszített papírral, látta, amint a sárkányfej után függesztett papirsleppet megzizzenti a szél és Sanykó még mindig adagolja a spárgát.

— Most engedd el, lassan, óvatosan — volt Sanykó kiabáló intelme, s ö már szaladt is, vissza-visszanézve a kecsesen levegőbe emelkedő papírsárkányra.

Az pedig szállt, szállt, egyre feljebb. Hosszú uszálya lebegett utána és Sanykó nagy szakértelemmel hol elengedte, hol meghúzta a zsineget. Péter ekkor már mellette állt. S mintha csak ezt várták volna a többiek. A házak kapui itt is, ott ií megnyíltak, s a magasan lebegő papír- sárkányt nemsokára a fűre telepedve szemlélte a gyerekhad.

Az pedig visszakacagott reájuk, s uszályát, ahogy a szél meglibbentette, mintegy köszöntést küldött nekik a magasból.

És másnap már három sárkány keringett, versengve, melyikük éri el a legnagyobb magasságot.

Keskeny Ilona

Egercsehi szórakozik

EGERCSEHI, nagyon szép

este. Nincsen olyan csillogó, mint egy város, kacéran pislogó lámpáival, nem olyan csendes, mint egy falu a maga terjengő szénaillatával — nem, Egercsehi más. A szénosztályozó állandó mormolása és a szénpor kesernyés szaga járja át a levegőt.

A bányászfiataloknak, akik a szenet termelik az országnak, szórakozniok kell. Ezt

mondták az üzem vezetői, amikor megépítették az egercsehi presszót, hogy legyen egy

olyan hely, ahová a lányok is beülhetnek szülők nélkül, mert ez már nem „kocsma”, mint a Fekete Gyémánt. Vasárnap délelőtt nem lehet szórakozni Csehiben. Ilyenkor az utcákon csendes a hangulat. Az

utca délután telik csak meg járókelőkkel, akik a futball- pálya felé tartanak. Ez is szórakozás, de mii ven? Egyesek szájáról peregnek a trágár szavak, káromkodások. Vagy talán így kell biztatni a játékosokat?

A meccs után moziba mennek a bősz szurkolók. Tavaly alakították át, s ez már méltó egy rohamosan épülő bányatelephez. Ám fiataljaink nem sietnek elfoglalni helyüket a székeken, miért ne nyitogataá- nak az előadás megkezdése után, amikor az úgy zavarja a többieket? Azt hiszem, ideje lenne ezeket a későnjövőket valami rendszerhez kötni. Ha valaki hallani is akar valamit a filmről, az ne az egercsehi moziban nézze: aki előtte való este megnézte a filmet, az most hangosan mondja a szomszédjának a tartalmát, a későnjö- vőkre hangosan rákiabálnák. Egész „kellemes” kis hangzavar alakul ki ahhoz, hogy az ember ne tudjon a filmre figyelni. Előadás után a szép nagyterem tele van szórva papírokkal. napraforgómaggal és ki tudja még, mivel. Hiába teszi ki a lelkét Kotroczó Lajos^ né, a mozü üzemvezetője, egyeseknek nemigen használ.

KÖZBEN beesteledik, az esti csendbe belesikít a szakszofon. Távolról dobpergés és harmonika hangja hangzik. Egercsehi szórakozik. Vasárnap este két helyen van tánc. Először a Fekete Gyémánt vendéglőbe néztünk be. A táncolók a kinti placcot foglalják el és a vendégek is inkább kiülnek a fák

alá, a langyos augusztusi estén. Megtalálhatók itt a kártyázó idős bányászoktól kezdve, a fiatal, söröző futballistákig és a csinos, nylon- és brokátruhás lányokig majd mindenki. Ezt jó érzés nézni.

Kilépve a vendéglőből, ismét érdekes látvány fogad. Este 9 és fél tíz kpzött fiatal, 13—14 éves lányok kószálnak az utcán felügyelet és kíséret nélküL ök a jövő nagylányai, akikkel még az est folyamán találkozni fogunk. Utunk a kivilágított presszó felé vezet, ahol a zenét a Topi-zenekar adja. Minden nagyon szép és a zenekar vezetője is mindent elkövet. hogy a vendégek ts meg legyenek elégedve. Csinos, fiatal párok táncolnák a zene ütemére, Kurucz Kati és Bárdos Gyula nagyon jól érzik magukat, és biztosan a másik fiatal pár: Bóta Ferenc és Fe- rencz Éva is. Folyik/a sör*a poharakban, Kevecsei Lajos, az üzletvezető, elmondta, hogy este 9 óráig már 500 üveg sör fogyott el, de feketéből is tekintélyes mennyiséget vettek. A jövő fiatalságát, a 13 éves kislányokat itt is megtalálhatjuk. Suhog rajtuk a brokátruha és versenyt táncolnak a nagyokkal. Persze — úgy vélik! — most nincs iskola, most lehet

A PRESSZÓBAN sehol egy hangos részeg, az asztaloknál csendes beszélgetés folyik, koppanva esik le a sörösüveg teteje. Sikít a presszógép és a vendégek koccintanak a szép vasárnap estére, mert Egercsehi így szórakozik.

Illés Éva

Olvasom, érdeklődéssel, kíváncsian olvasom az Élet és Tudomány hasábjain annak az expedí- ciós útnak leírását, amelyet a Nemzeti Múzeum megbízottai hajtottak végre Afrikában a múzeum anyagának felújítására. Olvasom és közben azon tűnődöm, vajon miért nincs ebben az útleírásban semmi izgalom, egzotikum, remegés, tamtam és miegymás ... Vagy talán azok a régebbi expedíciós könyvek enyhén szólva is lódítottak, tudatosan építettek az emberek remegni, félni, izgulni vágyására? Ügy látszik, Afrika éppen olyan unalmas kis földrész lett, mint a jó öreg Európa.

Aztán kezembe veszem az újságot és olvasni kezdem a tudósításokat Afrikából, Kongóból; kiszárad a szám, izgalom vesz erőt rajtam, lelkesedés és felháborodás: hiába, Afrika az csak Afrika. Van érdekesség, magával ragadó esemény, éppen elég.

A tudósítás különben száraz, tárgyilagos, minden színes szót gondosan kerülő. Hiába, nem a szavak, a tettek teszik izgalmassá az írást és az életet is.

(gy... 6)

Ferenc János reményei beteljesültek

ennyi búzám összesen a padláson, hiába volt saját föld ...

| AZ EGYÉVES~~| te™tkS

tagsággal megszűntek volna Ferenc János gondjai? Korántsem. Van azért még, nem is egy. S a legfőbb az egyik, még otthon levő gyerek taníttatása. Ebben az évben második gimnáziumba kerül, Egerben. Neki kell ruha, tanszer, cipő, s még sok más. Meg is lesz, nemcsak azért, mert Ferenc János elmúlt évi elhatározása, hogy fiát gimnáziumba íratja, hitvallásnak is mondható, a termelőszövetkezeti jobb élet reménye mellett. Hanem azért is, mert a búza, az árpa, és a 15 forint munkaegységenként csak előleg volt

A termelőszövetkezetben egy munkaegység értékét 45,50 forintra tervezték az év elején. S ez a zárszámadáskor meg is lesz. Ragó Jánosné, a termelő- szövetkezet párttitkára áll meg egy pillanatra mellettünk, s kérdez:

— János bácsi, maga mennyi terményt kapott eddig?

— Kétszer hoztak, összesen hét mázsa búzát...

— No, akkor még egyszer ennyit kap később, mert mindenkinek épp a felét osztottuk ki előlegben, mint amennyi jár — teszi hozzá magyarázóan.

Hát így.

S akkor, jut nemcsak a gyerekekre, hanem saját magukra is, hosszú esztendők óta végre először, úgy, ahogy kell.

RAGO JANOSNé]

ment. János bácsi meg még mindig áll a helyén, s mosolyog is, meg számol is magában, egyszerre. S most, ez a pillanatnyi kép is elegendő ahhoz, hogy az elmondottak, a visszaemlékezések alapján nyugodtan állíthassuk vele együtt: valóban, ő az Aranykalász Tsz legelégedettebb tag ja, mert jobb sorsával kapcsolatos reményei már az első évben így beteljesültek.

Weidinger László

gyök reggeltől estig, s végzem azt, ami mindennap akad.

PONTOSAN TUDJA, eg^ ____________________J ban

há

ny tőke van, s talán még azt is megszámolta nagy titokban, hány édes fürt várható szüretkor egy-egy tőkéről.

— Én tartozom felelősséggel a vezetőség felé ezekért a szőlőkért — büszkélkedik egy kicsit —, tudnom kell hát, hogy miként tudok majd számot adni.

Ügy beszél itt a tsz-beli munkájáról, mintha a régi életet a régi sorsot teljesen elfelejtette volna az egy év alatt, azzal, hogy aláírta a belépési nyilatkozatot ötvenkilenc márciusában. De nem. Mert amikor a jelenről beszél, egyben mindig összehasonlítja a múlttal. Nem is lehet azt elfelejteni,' de félre kell tenni, az emlékek közé, mert egy évvel ezelőtt új élet kezdődött. Az egykori surnmás számára nagyszerű, minden nap valami újat, eddig nem tapasztaltat hozó.

Ezen a nyáron ezt leginkább az első termény-előleg jelentette.

— Hét mázsa búzát, három és fél mázsa árpát kaptam terményben, tizenöt forint előleget pedig pénzben. Mi a hiba? Nincs semmi. Mi is lenne, amikor lesz még kukorica is, a paradicsom első osztályú, jól fizet a szőlő is, az elmúlt heti jégverés elleriére, s a teljesen elpusztult dohány értékét is megtérítette a biztosító. Azért ugyan kár volt, mert nagyon szépnek ígérkezett. Dehát gye- rekökölnyi jegek hulltak, s a kár 100 százalékos volt.

Hét mázsa búza előlegként. Kesernyés egy kicsit a nevetés, de őszinte a vallomás:

— Még tavaly sem maradt

melőszövetkezeti tagság. Sokaknak nem kellett hosszú ideig. Olyan nagyon érthető most is, hogy Ferenc János mondja a maga élete sorát:

— Surnmás voltam legénykoromban. Aztán napszámos, ott, ahol csak szükség volt rám. Elekes Dezsőnél, Schwarz Lajosnál, annál, aki adott valamit az életünk tengetéséhez, a gyerekek kenyeréhez. 1945-ben megkaptam három hold földet, aztán még kettőt, mert a község vezetői úgy látták, nem elég ez nekem a nagy családhoz, a négy gyerekhez.

A másik ötről, akik már nem élnek, nem beszél. Csak amikor említi őket, akkor érződik: elvesztésükben szerepe volt annak is, amit úgy hívtak egykor: szegénység... De ez az élő négy gyerek sem tudott mindent megkapni, még akkor sem, amikor már öt hold saját földön dolgozott Ferenc János.

— Nem tudtam tenni semmit — csap a levegőbe indulattal a tsz-tag. — A földek messze voltak onnan, ahol lakunk, hiába keltem fel már hajnal előtt, s indultam útnak rögtön, csak nem tudtam annyit, s úgy végezni, ahogy kellett volna. Volt úgy, hogy búzából hat mázsa sem maradt a padláson, s akkor még ott volt az örökös adóhátralék rendezése is. Azt sem lehetett a végletekig húzni, halasztani... De megérte, a föld miatt, ami addig sohasem volt...

Az Aranykalász Tsz-ről kerül végre szó. Ferenc János felélénkül, feláll helyéről, ahol ültünk, a kis borház előtt, __s mutatja „birodalmát”, a szőlőt, amit gondozására bíztak.

— Itt dolgozom. Ez itt három magyar hold, távolabb van még öt, aztán egy másik helyen egy. Magam metszettem, karóztam, kapáltam, permeteztem, részben segítséggel. De most már teljesen egyedül va| AZT ÁLLÍTANI, ) JJ

nos, az erdőtelki Aranykalász Tsz legelégedettebb tagja, — egyáltalán nem túlzás. Csak le kell ülni, beszélgetni egy kicsit vele, s máris érthetővé válik, miért? Nem mond semmi eget rengető nagy dolgot, csupán életére, küzdelmeire emlékezik némi borongással, s gondolatai mégis belső derűtől átitatódva, öltenek formát szavaiban.

Emlékszem, néhány esztendővel ezelőtt beszéltem hozzá hasonló - sorsú emberekkel, akiknek éppúgy, mint Ferenc Jánosnak, a felszabadulás után nagyot változott az életük. A föld egy darabját, amelyhez addig csak úgy volt jussuk, ■ hogy művelhették másoknak, ' tizenöt évvel. ezelőtt megkapták az új rendtől a maguk és családjuk számára egyszer s mindenkorra. Neki is láttak minden erejükkel, becsülettel, : s a látástól vakulásig tartó munkában kifejezésre jutott szorgalommal a munkának. Mégiscsak küszködtek. Soha nem csökkenő büszkeség feszített bennük, hogy lám, mégiscsak eljutottak odáig, elérték azt, amiről sokszor már álmodni sem nagyon mertek. Van földjük, amelybe mély barázdát hasíthatnak az ekével, amelybe magot vethetnek, < s ’ amelyről végre maguknak takaríthatják be a termést. A számítások, a tervek meg sokszor nem váltak be. Hol valami természeti csapás miatt, hol meg azért, mert ha vége volt a földeken a nagy munkáknak, s ideje volt elkészíteni az évvégi számadást, azt vette észre ía gazda, hogy padlásán jószerint alig maradt annyi, amennyi a családnak elég lesz a kitartáshoz az újig.

A keserűség szegődött hát társul a büszkeséghez nemegy esztendőben, s e kettő harcából keletkezett az emberben az új: valamit tenni kell, hogy jobb legyen. ____________

OTT ÁL

LT MINDENKI

előtt a lehetőség: a kis parcellákon küszködés helyett a tér-