Népújság, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-09 / 135. szám
Egy a csoportból AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XI. évfolyam, 135. szám Ara 50 fillér 1960. június 9., csütörtök Fiatalos lendülettel A termelőszövetkezetek átszervezése idején sokszor hangzott el a szervezés nagy munkájában segítő üzemiektől az ígéret: itt leszünk akkor is, ha munkával kell támogatni a kezdés ezer nehézségeivel küszködő közösségeket. E szavak nem jelentettek csupán üres ígéretet, erről a szövetkezeti dolgozók többsége már eddig is meggyőződhetett, de meggyőződhet újra és újra, ezekben a napokban is. Erről tanúskodik az a levél is, amely tegnap érkezett szerkesztőségünkbe a Mátravi- déki Erőműből. Arról írtak, hogy a KISZ-fiatalok, szabad idejükben, és szabadságuk egy részének terhére is, vállalták, segítenek a csá- nyi Petőfi Termelőszövetkezetnek a növényápolási munkában, ugyanis a többnapos eső nagy lemaradást okozott, az amúgy is kevés munkaerővel bíró szövetkezetben. A Mátravidéki Erőmű fiataljainak példája nem egyedülálló. A petőfibányai KISZ-fiatalok például a napokban egyeztek meg a nagykökényesi Rákóczi Tsz vezetőségével abban, hogy segítenek a zöldborsó szedésében. Jól jár ezzel a segítséggel a szövetkezet is — mert egyedül nem győznék a sok kapás mellett ezt a munkát —, a KlSZ-szerve- zet is, mert túl azon, hogy az ígéretet betartva, segítenek, pénzt is keresnek a szervezet számára, de jól járnak a petőfibányai dolgozók is, mert a szövetkezet cserében azt is vállalta, hogy naponta biztosít — a szükségleteknek megfelelő mennyiségű zöldborsót a lakosság ellátásához. És nemcsak az üzemek, a községi KISZ-szervezetek is sokat tesznek azért, hogy segítsenek a termelőszövetkezetek munkájában. Nem egy termelőszövetkezetnek nagy gondot okoz ezekben a napokban a gabona betakarítása, mert a gépállomások nem győzik a megnövekedett igények kielégítését. A nagy gond megoldásához sok helyen kínáltak segítséget a KISZ-fiatalok. Mező- tárkányban például az Ezüstkalász Tsz-nek 20 hold gabonáját aratják le a községi KISZ-szervezet tagjai. A gyöngyösi üzemekben szintén születtek már ehhez hasonló vállalások. Hatvanban ezekben a napokban döntik el a fiatalok, hogy mit tesznek az aratás gyors elvégzéséért, s az egri üzemek fiataljai sem maradtak tétlenek. Igazi fiatalos lendület jellemzi ezt a segítőkészséget. És igazolja azt is, hogy számítani lehet rájuk mindenütt, ahol nagy gondok megoldásáról van szó, legyen az aratás, silózás, az emberek meggyőzése, vagy — amire az elmúlt évek során és az idén is van példa — új területek meghódítása, hasznosítása. És a fiatalos lendülettel adott segítségnek egy egész közösség látja mind nagyobb hasznát. Szegfűből §00 ezer forint Nagyszerűen jövedelmezett ebben az esztendőben is a hatvani Petőfi Termelőszövetkezet virágkertészete. Mintegy 2000 négyzetméter üvegfelület alatt szegfűt termeltek a tavasz folyamán, s ebből több mint 500 ezer forint jövedelem származott. A termelőszövetkezet kertészei nagy gonddal nevelték a virágokat és a hideg idő alatt is szállítottak a piacra. A kertészetből származó összegből biztosítani tudják a tagoknak a havonkénti munkaegységelőlegeket. Most az üvegházakban paprikát termelnek. A zöldpaprika szintén jövedelmező primőrárunak számít. A STRANDIDÉNYRE új szabású, egyrészes. karton fürdőruhák érkeztek az Állami Áruházba. Ügy látszik, az idén hódít a, karton, mert a pavilonban legalább 2000 kartonruha között válogathatnak a „gyengébb nem” képviselői. úri TAVASZ MOSZKVÁBAN ★ Lőkös István: CHARLES DICKENS ★ Úttörőélet ★ Pihsy Elemér: ÉPÍTÉSI TERVEK, ÉPÍTÉSI GONDOK úr TÖBBET KELL FOGLALKOZNI az Újításokkal A MATRAVIDÉKI ERŐMŰBEN ★ HÍREK — SPORT Szakmunkás-vizsgát lehetnek az iparral tfoglalkozó tsz-tagok Az egri 1-es számú iskola földművesszövetkezeti úttörő tánccsoportját gyakran látjuk színpadjainkon. Sok-sok tapsot kapnak az egri közönségtől a népviseletbe öltözött leánykák, s a csizmás legények. Az elismerés nemcsak a táncosoknak, hanem vezetőjüknek is szól. Borús Viola testnevelő szakos tanár tnár tizedik esztendeje foglalkozik népi táncok tanításával. Képünkön egy táncos a csoportból: Sárkány Erzsébet VII. osztályos tanuló. (Foto: Márkusz) Sok termelőszövetkezeti tag már évek óta iparban dolgozik, azaz kőműves, bádogos és ácsmunkát végez, s bár megfelelő szakismerettel és szakmai múlttal rendelkezik, nincsen meg a szakmunkás-vizsgája. A Földművelésügyi Minisztérium és a Könnyűipari Minisztérium nemrég közleményt adott ki, amelyben lehetőséget biztosít az említeti termelőszövetkezeti tagok számára, hogy szakmunkás-vizsgát tegyenek. A közlemény szövege értelmében szakmunkás-vizsgára jogosult minden termelőszövetkezeti tag, aki valamilyen szakmában már legalább három esztendőt dolgozott és ezt hitelt érdemlően igazolni tudja. Egerben rendezik meg vasárnap az úttörők megyei kulturális seregszemléiét A Magyar Úttörők Szövetsége Heves megyei elnöksége vasárnap délelőtt tíz órai kezdettel Egerben rendezi meg a Hámán Kató felszabadulási kulturális seregszemle járási, városi bemutatóin legjobb eredmény elért művészeti csoportok és szólószámok megyei bemutatóját. Az Uttörőházban a szavalok és mesemondók, a Szakszervezeti Székházban az énekkettősök, hangszeresek, kamarakő- rusok és tánccsoportok, a Városi Művelődési Házban pedig a bábjátszók műsorát bonyolítják le. A bemutatón legjobb eredményt elért úttörőket jutalomban részesítik, s ezek részt vesznek a nyár folyamán a csillebérci nemzetközi táborban megrendezésre kerülő kulturális bemutatón is. Expressz-öntözési bemulató Tarnabodon A Földművesszövetkezetek Heves megyei Szövetkezeti Központjának Igazgatósága és a Heves megyei Tanács VB mezőgazdasági osztálya ex- pressz-kutas öntözési bemutat tót rendez június 15-én Tárnát bodon, a Rákóczi Termélőszöt vetkezet ben. A bemutató alkalmából a meghívottak láthatják az expresz-kútfúrás munkáját, az öntözést különféle géptípusokkal, felületi öntözéssel és esőztető módon. Ezek után vitaindító szakismertetést is rendeznek. Ülést tart az Egri Városi Tanács június 11-én városfejlesztési, várospolitikai terve, a művelődésügyi állandó bizottság jelentése a kulturális vonatkozású tanáeshatá- rozatok végrehajtásáról, vala- nűfa-t, előterjesztések szerepelnék majd. ' ' *’ "v' Eger város tanácsa június 11-én, szombaton délelőtt a városi tanácsháza nagytermében tanácsülést tart. Az ülés napirendjén a népi ülnökök megválasztása az egri Járás- bírósághoz. Eger Város távlati Vizsgázlak az esti tagozatos tanulók az egri 111. sz. Általános Iskolában Június elsején vizsgáztak az egri III. sz. Általános Iskola esti tagozatának hetedik osztályos növendékei. Június hetedikén pedig sor került a nyolcadik osztályos tanulók vizsgáira is. A tanulók szorgalmára jellemző, hogy négyen kitűnő, ketten jeles, nyolcán pedig jó eredménnyel végezték el az iskolát. Az iskola tanulóinak többségét a Finomszerelvénygyár, az AKÖV és a kórház dolgozói tették ki. Napi fáradságos munkájuk után tanultak mindannyian otthon és az iskolában szorgalmasan, s most többségük vállalja a további fáradságot is: tovább szeretnének tanulni. Már az első tavasz is szép eredményeket hozott Kisnánán az elmúlt tél folyamán alakult a Hunyadi Tsz, amelynek a község összes dolgozó parasztja tagja lett. Elmúlt azóta a tavasz, mert június 21-gyel hivatalosan is beköszönt a nyár. Az első tavasz, amelyet közös munkával töltöttek el, máris sok eredményt hozott és most, amikor a nagyüzemi gazdaságok alapköveit rakják le a kisnánaiak, az eddig elért eredményeket is odasorolhatják ehhez az alaphoz. Előrelátóak a Hunyadi Tsz tagjai: gyümölcsöst és málnát telepítettek. Húsz holdat málnával ültettek be, húsz holdon pedig kajszibarackot telepítettek. A gyümölcsfák szépen fejlődnek. A községben korábban is foglalkoztak szőlőoltvánnyal, de csak kevesen és nem jelentett az oltvány különösebb nagy bevételt a községnek. Most, a tavasszal 100 ezer szőlőoltványt készítettek el és ez is igen jól sikerült. Kisnána határa mindössze 1500 hold, ebből 1200 a szántó és 300 szőlő. A tsz-nek 440 aktív tagja van és bizony, lehetne töbo is a föld. A kisnánaiak igazi nagyüzemi gazdaságot akarnak teremteni, éppen ezért állat- tenyésztéssel is foglalkoznak. Most igyekeznek a sertésállományuk kialakításán. Már megvásároltak 165 süldőt, most érkezett 40 anyakoca. Régebben 20-30 hízót ha eladtak a falubeliek, az idén 200-at visznek a piacra. Július, augusztus hónapokban leadnak 20 hízómarhát, összesen 80 szerepel a tervben. A termelőszövetkezet tagjai igyekeznek a közös állatállományt kialakítani, s mikor a szarvasmarhát összehordták, a tsz vezetői csak 114- re számítottak és az emberek majdnem 200-at hoztak tjssze. Most épül a termelőszövetkezetnek egy 102 férőhelyes istállója, e hónap 10-ig felvonul az építővállalat és megkezdik a munkát. Saját erőből két sertésfiaztatót építenek ezenkívül. Az építkezéseknél a patronáló gyöngyösi pincegazdaság dőlaz a A gozói is segítenek. De segítenek aratásnál is ezek városi dolgozók, kisnánai határban körülbelül 700 hold aratni való gabona lesz a nyáron. És most, amikor a készülődés folyik, a kisnánai termelőszövetkezet vezetői már számításba vették azt is, hogy a gyöngyösi Állami Pincegazdaság KISZ-szervezete 10 holdat learat, de húsz holdat ezenkívül a községi KlSZ-szer- vezet fiataljai is vállaltak. A kisnánai Hunyadi Termelőszövetkezet tagjai nagy kedvvel dolgoznak és építik a közös gazdaságukat, most rakják le jövendő életük alapjait ... — s ss — Megváltozott a bányász élete ®— Harmincnégy éve vagyok bányász — mondotta Mátra Ferenc elvtárs, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt rózsa- szentmártoni IX-es aknájának bányamestere. — Szép hivatás ez, de bizony már aligha élnék, ha hazánk nem szabadul fel 1945-ben. Régen egészen más volt a bányászok élete. Verejtékes munkával harcoltak minden darabka szénért, egészségtelen munkaviszonyok között és ezek egészségét nagyon megviselték. Ma már más a helyzet. A bányagépek vidáman zakatolnak s mintha értenék, lázas sietséggel dobálják gépkarjaikkal szalagra a lignitet, hiszen az országnak sok, nagyon sok szén kell! Dolgoznak, az emberek helyett! Csak irányítani kell őket s ők dolgoznak szorgalmasan, megállás nélkül, soksok verejtéktől szabadítva meg a bányászembert. Végigkísér az egyik aknában. „Jó szerencsét!” — hallom a köszöntéseket. Vidám a bányászok arca és megelégedett. Szívesen dolgoznak, mert tudják, munkájuk még gazdagabbá teszi hazájukat, és érte megbecsülést kapnak. Az egyik csillét tol, a másik gépet indít, a harmadik telepít — ahogy itt mondják. Külön- külön és mégis nagy családban, serényen folyik a munka. Azután újra f elszállunk a „napra”. Szomszéd László igazgató, aki országgyűlési képviselő is, irodájában dolgozik. Gyakran cseng a telefon. Jelentéseket kap és utasít. Sok mindenre van itt gondja! Szereti az embereket s a bányászok is bizalommal kérnek tanácsot tőle. Elbúcsúzunk, mert az óra mutatója a tizenkettes számra mászik s mindenki bizonyosan felkészült már a délre. Barátságos étteremben ebédelünk. Húsleves után pörkölt kerül a tálba, s hozzá ropogós saláta. Péter bácsi, a Idváló szakács — itt csak így hívják — végigsétál vendégei között: Jó az ebéd, ízlik? — kérdi — s mindenkihez van egy kedves szava. — Igazán finom — mondják az asztaloknál — és Péter bácsi örül, jólesik az elismerés. Azután tőle is búcsút veszünk. S ahogy autónk végigrobog az utcán, arra gondolunk, amit Mátra elvtárs mondott. Bizony, megváltozott a bányász élete! Csinos házacskák hirdetik a szorgos munka gyümölcsét és vidám emberek integetése búcsúztat minket, amikor az országúira fordulunk. 1945! — Soha nem felejthetünk el... Dr Rőczey Ödön Gondolom, nemcsak a magam nevében teszem le a garast akkor, ha két—három \ ember dicséretére kanyarodik a toliam. Két—három i embert dicsérni? Igen, ennyit. Mert nem sokkal több azoknak az építőmunkásoknak a szá- ] ma, akik a Széchenyi utcán ' a sortatarozást végzik. Még- < is munkájuk gyors, a reno-' vált (majd azt írtam, restaurált) házak színe szép, ízléses. Látványuk jólesik a j szemnek. Épül, szépül Eger. A Széchenyi utca is új ruhát kap. S az új ruha készítői, néhány tanult, szorgos kezű , kőműves megérdemli az emberek becsülését, a sajtó ' dicséretét, (s) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!