Népújság, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-22 / 146. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Aratnak a pélyi határban AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XI. évfolyam, 146. szám Ara 50 fillér 1960. június 22., szerda Araiunk Beérett a pélyi Üj Élet Tsz árpája. Pál Ferenc, a Tarnaszentmiklósi Gépállomás traktorosa felült gépére, s míg a körzetükben levő termelőszövetkezetekben lábon álló gabona lesz, csak addig száll le róla, míg eszik, vagy rövid pihenőre . tér. És Pál Ferenccel együtt száz és száz traktorista, kombájnista készült fel így a munkára. Amíg a szövetkezetek az aratást be nem fejezik, nem lesz a számukra sem ünnep, sem vasárnap, s a munkanapok is hajnaltól estig tartóak, amíg csak aratni lehet a gépekkel, így készültek fel, mert tudják: nagy munka vár rájuk. Nagyobb, mint az előző években, hiszen az idén már a megye nagyobb részében közösen, nagy táblákban vetettek az emberek, s a szövetkezetek ere- [ jéből nem futja arra, hogy már az első évben külső segítség nélkül megoldják az aratást. Gépállomásaink dolgozói ebben az évben nagyobb részt vállaltak, mint az előző években, mert az idén a gépek teljesítményéhez még egy nagy erőt számítottak hozzá: a traktoristák felelősségérzetét, amelyet az ország kenyerének biztosí- sításáért, de ezen túlmenően a termelőszövetkezetek megszilárdításáért éreztek. így születhettek olyan vállalások, mint a Horti Gépállomás kombájnosaié, akik kombájnonként, mesz- sze a műszaknorma feletti teljesítmény elérésére tettek ígéretet. És nemcsak ígérték, bizonyos, hogy Jeljesíteni is fogják, hiszen a műszaknorma a gépekre, és nem az emberi akaraterőre van megállapítva. Az emberek pedig, ha igazán szívükön viselik valaminek az ügyét, nagy tettekre képesek. A traktoristák, kombáj- nosok, már az előző esztendőkben is tanúságát adták annak, hogy lehet rájuk számítani. Alaposan felkészültek most is, időben rendbehozták a gépeket, megszervezték mindenütt a szerelő-szolgálatot, hogy nagyobb gépkiesés ne hátráltassa sokáig a munkát. Rendszeresítenek, jobbá tesznek olyan kezdeményezéseket, mint a tarnaszent- miklósiaké volt, — a rendelkezésükre álló gépkocsit szerelőkocsivá alakították át, hogy rövid időn belül ott legyenek az elromlott gépeknél, s még nagyobb javításokat is helyben tudjanak elvégezni. Jobbá tette a felkészülést az'is, hogy például az új kombájnokat a gépállomásokon szerelték össze, mindig annak részvételével, aki majd arat a géppel. Felkészültek az emberek úgy is, hogy felmérték, milyen nagyok azok a feladatok, amikre az idén vállalkoztak, amikor ígéretet tettek arra, hogy fokozottan segítik a termelőszövetkezetek munkáját. Az első aratógép elindult, s hamarosan követi újabb és újabb, ahogy a gabona érik. S a megye dolgozóinak figyelme most hosszú ideig kíséri a traktoristák munkáját. Biztos, hogy csalódni az idén sem fogunk bennük. Tovább folynak as egri várban as építési és restaurálási munkák Rövidesen befejeződik az egri várba felvezető útszakasz építése. A várhoz vezető út mentén most helyezik el a neoncsöveket tartó oszlopokat és a tervek szerint rövidesen ki- gyúl itt is a fény. Ugyancsak befejezik rövid időn belül a Varkoch-kapa helyreállítását, amely a vár második bejárata. Bent a várban a gótikus épület emeleti részének felfalazása van jelenleg folyamatban, ahol egy-, másfél méteres falemelést eszközölnek az építészek. A Töm- löc-bástya észak felé néző falát eredeti állapotba helyezik és elkészült már az első három lőrés felállítása, ugyancsak a korbeli stílusnak megfelelően. A nyár folyamán az egri várban tovább folynak majd az építési ég restaurálási munkák. Dr. Rőczey Ödön: A PEDAGÓGUSOK MUNKATERHÉT CSÖKKENTENI, A SZÜLÖK FELELŐSSÉGÉRZETÉT PEDIG NÖVELNI KELLENE ★ ASSZONYOKNAK ★ Sugár István: DZSAMBUL DZSABAJEV ★ Gyurkó Géza: BEÍRATÁSOK IDEJÉN ★ Szalay István: TŰRI FERKÓ , ★ HÍREK — SPORT Három nap múlva kezdődnek az 1960. évi egri zenei napok Három nap és szombaton délután fél kettőkor a részvevő kórusok felvonulásával, valamint a városi tanács VB- elnökének üdvözlő szavaival kezdetét veszi a felszabadulásunk tiszteletére rendezett 1960. évi egri zenei napok eseménysorozata. Az első nagyszabású eseményt a szombat este megrendezésre kerülő VI. egri dalosünnep jelenti. Az este nyolc órakor kezdődő díszhangverseny alkalmából a Szabadság téri szabadtéri színpadon fellép a Budafoki Munkás Dalkör, a budapesti Kábel- és Sodronykötélgyár énekkara, a budapesti Kartonlemezgyár énekkara, a diósgyőri Benin Kohászati Művek együttesének énekkara, az egri KISZÖV énekkara, az egri MTH énekkar, a gyöngyösi Városi Művelődési Ház énekkara, a karcagi Városi Művelődési Ráz énekkara, a Magyar Optikai Művek énekkara, a nyíregyházi József Attila Művelődési Ház énekkara, a salgótarjáni Pedagógus Énekkar, a székes- fehérvári Pedagógus Kórus, a szolnoki Népi Együttes énekkara, a váci Vox Humána énekkara, valamint a zalaegerszegi Pedagógus Énekkar. A zenei napok ezután következő eseménye június 27 és 28-án lesz a Gárdonyi Géza Színházban. Az egri Balettiskola Kacsóh Pongrácz: János vitéz című táncjátékát mutatja be, amelynek koreográfiáját Török Endréné tervezte és tanította be. Július harmadikén, ugyancsak a zenei napok keretében a debreceni Csokonai Színház vendégszerepei a Gárdonyi Géza Színházban, Verdi: Álarcosbál című háromfelvonásos operájával. A közreműködő debreceni MÁV Filharmonikusok zenekarát Rubányi Vilmos vezényli. Mindig ünnepélyes pillanat az, amikor az aratógép elindul a búzatáblán, vitorlája a kés alá hajtja a dús kalászokat, s szórja egymás után az összekötözött kévéket. A pélyi Űj Élet Termelőszövetkezetben ilyen ünnep volt a hétfő. Pál Ferenc, a Tarnaszentmiklósi <; Gépállomás traktoristája és Zsemberi Ferenc tsz-tag megkezdték az aratást. AVy'AAAAAAAAÁAAÁAAAAAAAAAAAAAAAA Könyvállomások a megyében A Heves megyei Könyvtár • egy érdekes kezdeményezéssel ■ sietett a vidéki olvasók segít- < ségére. Ugyanis a kulturális < centrumokból, tehát nagyobb < községektől távol eső tanya- • központokba, termelőszövetkezetekbe apró könyvtárakat, ; úgynevezett könyvállomásokat; küld ki. így többek között a füzes-; abonyi Petőfi és Szabad Nép ; tsz-ekben, a besenyőtelki Szabad Föld Tsz-ben, a poroszlói Béke, a nagyfügedi Dózsa, a; hevesi Petőfi és a karácsondi; Dózsa termelőszövetkezetek-; ben létesít 60—70 kötetes kis ; könyvtárakat. A könyvek megoszlása: tíz : százaléka politikai és társadalomtudományi, tíz százaléka j mezőgazdasági szakkönyv, tíz ; százaléka technikai és a többi szépirodalmi könyv. A szépiro- ; dalom fele általában az ifjú- ; Ságnak szól. A tervek szerint Heves me-; gyében 20 ilyen könyvállomás ! működik szeptember 1-ig,; amelyek állományát gyakran i cseréli a megyei könyvtár, a; művelődési autó segítségével. ■ Kiegészítő szerződést kőt az almatermésre a kiskörei Dózsa Tsz A kiskörei Dózsa Termelőszövetkezet jókora gyümölcsössel rendelkezik, amelynek nagy része kajszi barack és az alma. A baracktermés nem a legjobb ebben az esztendőben, azonban a termelőszövetkezet a későbbiek során az almából kiegészítő szerződést köt a felvásárló vállalattal, mivel igen jó termés ígérkezik. A kiskörei A makiári Béke Tsz már megkezdte a káposztaszállítást A makiári Béke Termelőszövetkezet megkezdte a kertészeti termékek eladását és máris jelentős pénzösszegek származnak belőle. Az 1100 holdas tsz 22 holdon létesített kertészetet ebben az esztendőben, ahol paradicsom, paprika és dinnye mellett káposztát is termeltek. A termelőszövetkezet jelenleg a nyári káposzta szállítását végzi, mintegy 300 mázsát adnak el ebből a kertészeti áruból, amely végül is körülbelül százezer forinttal gyarapítja a tsz vagyonát. A káposzta felszedése után a helyére újabb kerti növényeket telepítenek. Dózsa Termelőszövetkezet minden gyümölcs- és burgonyatermés félét a MÉK-en keresztül értékesíti, éppen azért az almatermésre is a MÉK-kel kötöttek szerződést. Eredetileg 27 vagon almára szerződtek, azonban negyvenöt-ötven vagon almatermésre is számítanak ebben az esztendőben a tsz tagjai. A közeli napokban termésbecslés után kiegészítő szerződést kötnek. Szívesen vásárolják városainkban és a falvakban a Hazafias Népfront II. kongresszusára kiadott emlékbélyegeket A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a mozgalom májusban megrendezett második kongresszusára emlékbélyeget bocsátott ki. A három — egy-, két- és ötforintos — címletben kibocsátott bélyegsorozat nagy sikert aratott és szívesen vásárolják a hépfront-bizottságoktól megyénk városaiban és falvaiban is. A hőnap végére a nagyúti Kossuth Tsz istállója Otven férőhelyes szarvasmarha-istálló építése folyik a nagyúti Kossuth Termelőszövetkezetben. Az építkezést már április 19-én megkezdték a Káli Építőipari Vállalat dolgozói, s jó munkájuk folytán az új épület már mintegy 30 százalékban elkészült. Az építkezést végző Hajdúbrigád tagjai úgy dolgoznak, hogy a hónap végére át tudják adni rendeltetésének a tsz állatállományának közös elhelyezését biztosító 50 férőhelyes istállót. Ha a kitűzött határidőre elvégzik a munkát, a ktsz vezetősége pénzjutalomban részesíti őket. A jutalom elérése mellett természetesen a brigád tagjai becsületbeli dolognak is tekintik azt, hogy a munkájukat időre befejezzék. Munkájukban nagy segítséget jelent, hogy az építkezéshez az anyagot biztosították. Egyedül a nádat nem tudták beszerezni, de már beszéltek a többi szövetkezetek tagjaival is, hogy zsúpot készítsenek, s így maga az építkezés költsége is kevesebb lesz. eddigi menetét, ezenkívül a további feladatok sére is sor kerül. megbeszéléJó lesz a termés, jobb mint amilyenre a kora tavaszi napokban számítottak. A szövetkezet elnöke — s vele a tagók is — elégedetten nézik az első kévéket. Érdemes volt dolgozni, jól fizetett a szorgos munkáért a föld. (Márkusz László felvételei.) A községfejlesztések megvalósítását vizsgálja felül az Egri Járási Tanács végrehajtó bizottsága Az Egri Járási Tanács végrehajtó bizottsága június 29-én ’megtárgyalja a járás 1960. esztendei községfejlesztési terveinek ügyét. A készülő beszámolóból kiderül, hogy május 31-ig a járás területén 1 710 000 forint értékű munkát végeztek el a községfejlesztési terveken belül és a lakosság 45 000 forint társadalmi munkát végzett, ezenkívül jelentős helyianyag felhasználás is történt Sok községben, főként ahol a villanyhálózat-bővítés szerepelt a tervben, már befejezték az idei községfejlesztési munkát. Egerszóláton, Mikófalván, száz százalékosan befejeződött a községfejlesztési terv megvalósítása, de szép eredményeket értek el Balaton, Egercsehi, Kerecsend községekben is. A járási tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalja a községfejlesztési terv megvalósításának HUSZONHATEZER FORINT JÖVEDELEM. — A gyöngyösi Űj Élet Tsz munkájában jelentős jövedelmi forrást jelent a gyümölcstermesztés. A termelőszövetkezet eddig 51 mázsa cseresznyét értékesített. A cseresznyeértékesítésből a szövetkezet tagjai eddig 26 ezer forint jövedelemre tettek szert. A konzervatív Angliában j is akad új: megalakult Lón- í donban a „telefon-szamari- j tánusok klubja”. A klub í tagjai becsületbeli köteles- j ségüknek tartják, hogy a j kétségbeesett embereket le- i beszéljék az öngyilkosság- í \-ról, nem téve le addig a < kagylót, amíg meg nem í nyugtatták az öngyilkos- í jelöltet, hogy mégis szép az c élet és élni olyan jó dolog. í Távol álljon tőlünk, hogy í gúnyolódjunk a jószándékú £ klubon és tagjain. De egy i gondolat óhatatlanul felöt- í lik az emberben: l Talán mégsem telefonon I kellene gátat vetni az elsza- ? porodó öngyilkossági jár- j ványnak. Talán mélyebb i okai, társadalmi okai van- í nak, s ezen egyetlen irgal- s más szamaritánus sem tud í segíteni — telefonnál! i (-ó) j __ t